- A 4 év nem olyan sok idő szerintem testvérek között. – nálunk akadtak ennél nagyobb korkülönbségek is, másrészről szerintem gyakran megesik, hogy 3-4 év van a testvérek között, mert a szülők is ezt látják jónak. Persze nem mindig. – Akkor pontosan tudod, hogy miért jó az, ha az embernek akad testvére. – utalok itt arra, hogy szoros közte és a testvére között is a kötelék, így annyira nekem se kell részletezni azt, hogy milyen is a kapcsolatom a testvéreimmel. Persze, akad olyan, akivel nagyon szoros és akad olyan is, akivel nem annyira, de ezzel szerintem nincs gond. Attól még azokat a testvéreimet is szeretem, meg tudom, hogy rájuk is számíthatok, egyszerűen csak van olyan, akit mondjuk hamarabb keresnék fel, ha gáz lenne.
- És nem bántad meg, hogy végül nem pilóta lett belőled? – nem mintha a mostani munkája kevésbé veszélytelen lenne. Sőt, talán veszélyesebb is, mint a pilótának lenni, tekintve hogy megannyi kiszámíthatatlan tényező veszi őket körbe egy-egy oltás, vagy mentés során. Biztos vagyok abban, hogy nem lehet könnyű elfogadni azt a tényt, hogy a gyereket minden egyes nap kockára teszi az életét. Nem irigyeltem a szüleit, viszont hamarosan én is meg fogom tudni egyre inkább ezt az érzést annak köszönhetően, hogy kezd kibontakozni a mi kapcsolatunk is. Néha ugyan elbizonytalanodtam, hogy mennyire tudom ezt az oldalát az életnek majd jól kezelni, de egyelőre igyekeztem nem túlaggódni és elfogadni azt, hogy minden nap kockára teszi az életét másokért.
- Nos, akkor talán itt az ideje annak, hogy szerezzünk majd neked egyet és megtanulj. Mármint ha szeretnél, nem kötelező és azt se akarom, hogy esetleg emiatt törd össze magad és kiess a munkából. – hangom barátságosan csendült a hangom, mert egyértelmű volt, hogy nem kell belemennie, én viszont lehet majd megkeresem az enyémet és újra előveszem. Eddig nem is gondoltam rá, de most hogy szóba került egészen kedvet kaptam ahhoz, hogy kicsit görkorcsolyázzak, még ha eleinte van arra is esély, hogy párszor el fogok esni, mert annyira rég hódoltam ennek a sportágnak.
- Persze, hogy voltam. Milyen new york-i lennék, ha ennyi év alatt legalább egyszer ne jártam volna ott? – játékosan csendül a hangom, miközben mosolyogva fürkészem őt, majd pedig elmerülök a gondolataimban. Figyelem az épületeket, az embereket, vagy éppen a forgalmat, miközben a kikötő felé megyünk az autóval.
Régóta nem jártam már a kikötőben, így kíváncsian veszem szemügyre a helyet, hogy vajon mennyit változott a legutóbbi oda, ahogyan a megannyi különféle nyelv se kerüli el a figyelmemet, hiszen megannyi turista is akad. Mosollyal az arcomon sétálok Maxwell mellett kéz a kézben, majd amíg ő megveszi a jegyünket, addig türelmesen várakozom.
- Ezt úgy kérdezed, mintha valami nagyon veszélyes dologra készülnék. – mosolyogva fürkészem, majd bólintok. Hajókázás nem veszélytelen, de azért nem is találom annyira veszélyesnek. Követem őt egy szabad hely felé, ahonnan remek kilátásunk nyílik a vízre is. Egy darabig mellette ülök, majd felállok és a korláthoz sétálok. Nem zavar a felcsapódó vízcseppek se, csak neki dőlök és onnan figyelem a fodrozódó vízfelületet, a várost és élvezem a szellő játékát. Ha esetleg időközben oda jött ő is, akkor rápillantok és pár pillanattal később megszólalok.
- Miért pont erre esett a választásod? – tényleg érdekel, ezt pedig leolvashatja az arcomról is.


öltözet

“Your work is going to fill a large part of your life, and the only way to be truly satisfied is to do what you believe is great work. And the only way to do great work is to love what you do. If you haven’t found it yet, keep looking. Don’t settle. As with all matters of the heart, you’ll know when you find it.”

Ha van valakinek egy támogató családja, talán több nem is kell. Szóval örülök, hogy Aleynának ilyen támogató családja van és reménykedem benne, hogy a kapcsolatában is hasonlóan lesznek. Nem akarok elutasítást kapni bármelyiktől is, bár az, hogy bemutasson nekik, még nagyon odébb van. Ahogy az is, hogy eljussunk a következő nagyobb fázisig. Nem félek. Nem, csak óvatos vagyok, nem kapkodok el semmit, akármennyire is szeretném magaménak a lányt. Persze rengeteg dolgot akartam még tudni és azt is tudtam, hogy lesz még idő erre, hiszen rómát sem egy nap alatt építették fel. De a lány válasza is meglepett. Akiknek találkozniuk kell, azok idővel találkozni fognak. Ez a sors? Vagy ez különálló tőle?
- Egész addig a pillanatig nem hittem benne, míg nem találkoztam veled. - kérdésére őszinte választ adtam, ennél őszintébb nem is lehettem volna, ami pedig a testvéreket illette...
- Szerettem volna egy kisöcsit és kishugit, hogy én legyek a védelmező nagytestvér. A bátyám és köztem 4 év feszül, de annál erősebb, szorosabb köztünk a kapcsolat. - mosolyodom el, hiszen tényleg jó viszony van közöttünk és nem is van különösebb ok a veszekedéshez. Van, hogy nem értünk egyet, de ennyi. Az ő szemével is láthatom a családját, hiszen elmondja, hogy milyen hangzavar és kellemes időtöltések teremtődtek náluk. A repülés kérdéssel megfogott, nem is válaszoltam azonnal a kérdésre. Bár biztos akkor nehezebben futottunk volna össze, ha ez így valósul meg. Tulajdonképpen én örülök, hogy Aleynára találtam.
- Az volt a másik opció tini koromban, igen. - azt meg ellenezték a szüleim, hiszen sokkal többen hallnak meg a levegőben, mint bárhol máshol. Ezt meg jobb lett volna elkerülni más az elején, így másfelé terelődtem. Nem mondom, hogy a tűzoltói állásom biztonságos, de szeretem csinálni. A parkba pedig kiakarok jönni máskor is, de nem egyedül, hanem a nővel, ki megragadta a szívemet és nem eresztette. Vele most minden olyan nyugodt, olyan különleges.
- Gyerekkoromban görkorcsolyáztam utoljára. - vallottam be mindezt és még gondolkodnom sem kellett ezen. Nagyon rég volt már, több mint húsz éve nem volt ilyesmi rajtam, de majd frissíteni fogom és együtt megcsináljuk. - Bár akkor is csak az egyik barátomnak volt és egy nyaralás során került a lábamra...nem töltöttünk együtt túl sok időt. - szóval sokat nem várhat tőlem ilyen téren, de majd bele jön az ember, ha többet csinálja nem? Végül az autóhoz indultunk el kéz a kézben, kicsit szorítottam a kezén és mosolyogva pillantottam rá. Az autónál pedig egy őszinte vallomást is kaptam és egy puszi is elcsattant. Vajon ez azt jelenti, hogy nyerő szériában vagyok? Elbízhatom magam? Sose tennék ilyet, így újra útnak indítom az autót. A GPS alapján közlekedtem, hiszen eme helytől nem igazán szoktam lemenni a hajókikötőhöz. Szóval halk útmutatásokkal kanyarodtam a kijelölt útvonalak felé.
- A szabadság szobron voltál már? - tettem fel egy újabb kérdést, amikor a kocsit lassan lefékeztem egy zebránál, hogy átkellhessenek a gyalogosok és csak az átkelésük után indultam tovább. Mire odaértünk még állt egy kevés ember a sorban, így a kocsit sikeresen leparkolhattam egy biztos helyre. Mire odaértünk kéz a kézben a hajóhoz, addigra mi kerültünk sorra, így kifizettem az utat oda vissza. Mosolyogva pillantottam Aleynára.
- Felkészültél?
A bemondóba pedig elhangzott, hogy mennyi időbe telik átérni a kis szigetre, ahol ez a magányos asszony ácsorog. Közben odavezettem egy üres helyre, ahová letudtunk ülni és remek rálátásunk volt a vízre és a környékére is.  


Öltözet

Egy pillanatra elgondolkodtam azon, amit mondott és kicsit tanácstalanná is váltam, mert nem teljesen értettem, hogy mire is gondol. Mármint meséltem arról, hogy részben mivel foglalkoznak, de az, hogy miért is ezt az utat választották, nos, ahhoz nem én voltam a legmegfelelőbb ember, hogy mesélni tudjak, hiszen ezt igazán ők tudták, nem pedig.
- Szerintem erről őket kellene megkérdezned, hogy miért is arra az útra léptek, amire. Ebben én nagy segítségedre nem lehetek, mert csak annyit tudok, hogy az álmaikat követték. Azt viszont határozottan tudom állítani, hogy szerencsések vagyunk azért, hogy a szüleink támogattak bármit is vettünk a fejünkbe. Soha nem éreztették azt velünk, hogy másabb utat kellene bejárnunk, hanem hagyták azt, hogy megtaláljuk a saját vágyainkat és meg is valósítsuk. Persze, akadtak szabályok, de soha nem mondták azt, hogy ne kövessük a szívünket, a vágyainkat és álmainkat. Inkább csak óvtak minket, ha bármi miatt szárnyunkat szegnénk, akkor ott legyenek és elkapjanak. - mosollyal az arcomon pillantottam rá, mert tényleg nagyon hálás voltam a sorsnak, hogy a szüleim ennyire támogatóak és az se mellékes, hogy rengeteg szeretetet kaptunk tőlük. Mindig ott voltak nekünk és azt is tudom, ha ennyi idősen összedőlne a világom, akkor náluk menedékre lelnék. Nem számít, hogy mennyi idősek vagyunk, mert bármikor örömmel látnak minket és tudom, hogy rájuk a legrosszabb pillanatban is számíthatnék, ha egyszer túlzottan felhőssé válna az életem.
- Persze, miért ne lenne? – viszonoztam a mosolyát, majd közelebb hajolva hozzá gyengéden megcsókoltam őt, hogy utána magunk mögött hagyjuk az autót és elinduljunk a parkban a kiszemelt hely felé. Mosollyal az arcomon fürkésztem a tájat, mert szerettem itt lenni, nem csak a kutyákat szoktam kihozni, hanem olykor egyedül is simán eljöttem ide és kerestem egy nyugisabb helyet, hogy aztán egy plédre leheveredve tanuljak, vagy olvassak, esetleg a rajzolásnak, festésnek hódoljak. Szerettem a szabadban alkotni és egy ilyen helyen mindig könnyedén szállja meg az embert az ihlet.
Miután leheveredtünk egy ideig az eget, a madarakat és a fákat kémleltem, vagy éppen a bárányfelhőket. Gyerekként imádtam elnézni a felhőket, olykor még most is a teraszomon ülve, hogy vajon egy-egy felhőnek milyen alakja is van, hiszen ilyen téren csak az ember fantáziája szabhat határt. Kíváncsian fordultam felé, amikor megéreztem a pillantását magamon, aminek köszönhetően egyre inkább elvesztem az engem fürkésző szempárban. A szívem olykor nagyot dobbant neki köszönhetően. Végül egy kószagondolatnak köszönhetően kicsit közelebb mentem hozzá és a fejemet a mellkasára tettem, miközben elvesztem a természet hangjában, vagy éppen a parkban olykor életre kellő hangzavarban.
Elmosolyodtam, amikor megszólalt, majd átfordultam a hasamra és megtámaszkodtam a mellkasán, hogy lepillantsak rá.
- Héé, lassíts. Ennyi dologra még is hogy kellene felelnem? – kuncogva szólaltam meg, majd játékosan megpöcköltem az orrát, miközben nemlegesen megingattam a fejemet. Természetesen attól még továbbra is mosollyal az arcomon pillantottam le rá. – Lehet, hogy igazad van, de úgy tartják, hogy akiknek találkozniuk kell, azok idővel találkozni fognak. Nem hiszel ebben? – kíváncsian fürkésztem őt boldogságtól sugárzó arccal és kicsit szerelemittas pillantással. – Idősebb vagy fiatalabb testvéreket szerettél volna? – kíváncsian csendült a hangom, majd eltöprengtem azon amit korábban mondott. – Néha kicsit nagy volt a káosz, de rengeteg szeretetet kaptam és mindig akadt olyan, akire számíthattam. Soha nem volt olyan, hogy magamra maradtam volna, amikor szomorú voltam. Erős kötelék volt mindig is közöttünk, persze olykor akadtak viták, de soha nem volt egyik se egetrengető. Kicsit olyan az egész, mintha mindig is lenne egy védőhálód bármekkora idiótaságra is készülsz, mert lesznek olyanok, akik elkapjanak vagy éppen megvédjenek. – kicsit elmerengtem közben, mert tényleg kicsit ilyennek éreztem azt, hogy ennyi testvérem volt. Tudtam jól, hogy soha nem fogok egyedül maradni, mindig lesz menedékem és mindig is akadni fognak olyan emberek az életemben, akik élhetnének akár a világ másik felén, akkor is tudom, hogy számíthatnék rájuk, ha úgy adódna.
Követtem a pillantását az égen kirajzolódó repülőre, majd visszapillantottam rá, hogy idővel ismét mellé heveredjek le.
- Mármint ha nem tűzoltó lennél, akkor pilótának álltál volna? Biztosan sok nőiszívet meghódítottál volna úgyis. – kisebb grimasz is az arcomra kúszott eme gondolatnak köszönhetően, de nem tehettem róla. Aprót sóhajtottam és ismételten a bárányfelhőket kezdtem el fürkészni.
Amikor vízzel kínált, akkor megingattam a fejemet, mert nem voltam szomjas, így nem kértem. Inkább csak hallgattam a szellő játékát a lombkoronával, vagy figyeltem hogy visz magával egy-egy falevelet, ha éppen nem az eget kémleltem. Szép lassan kezdtem kicsit elpilledni is. Túlzottan nyugodt volt ez a hely és a szellő is egészen kellemes volt.
- Egyetértek, de máskor is kijöhetünk. – kicsit reménykedően pillantottam felé, miközben az általa előcsalogatott mosoly most is ott bujkált az arcomon.
- Inkább a görkorcsolyapárti vagyok, bár régóta nem hódoltam eme szenvedélyemnek, de fiatalabb koromban nagyon szerettem. Te hogy állsz vele? – kíváncsian pillantottam rá, és esélyesen, ha nem tartott volna szóval, akkor könnyedén bealudtam volna, mint egy jóllakott óvodás.
- Persze, mert a végén még bealszom és nem megyünk sehova se. – elnyomtam egy ásítást, majd felálltam én is. Segítettem kirázni a plédet és összeszedni a cuccainkat, hogy aztán ismét elinduljunk az autóhoz. Ha az egyik keze szabad volt, akkor közelebb léptem hozzá és megfogtam a kezét.
- Köszönöm a mai napot, eddig nagyon élvezem, és ha őszinte akarok lenni, akkor még soha nem volt ilyenben részem. Mármint voltam randin, de az messze nem ilyen volt. – kocsihoz érve megpusziltam őt, majd miután segítettem bepakolni a cuccainkat beültem az anyósülésre és kíváncsian vártam a következő állomást.


öltözet

“Your work is going to fill a large part of your life, and the only way to be truly satisfied is to do what you believe is great work. And the only way to do great work is to love what you do. If you haven’t found it yet, keep looking. Don’t settle. As with all matters of the heart, you’ll know when you find it.”

Az a jó a parkokban, hogyha napi szinten jársz le, akkor tudod már, hogy mikor melyik része elhagyatottabb. Szóval mikor van egy bizonyos részen csend és madárcsicsergés és mikor jár arra kutyát sétáltató, vagy épp kisgyerekes család. Volt időm megfigyelni, de megmosolyogtat, hogy Aleyna aggódik rajta. Nem baj, megnyugtatom, majd, ha oda értünk. Sok mindenre gondol, ami jó jel, ám aggódik is mellette. Persze nekem is átfutott ez az agyamon, de nem kell félteni. A család fontos dolog, és igen, tudom, hogy már mesélt róluk. Emlékszem, minden egyes szavára, melyek elhangzottak. A kérdésem nem is erre irányul mondhatni, hanem inkább valami fontosabb felé. Rengeteg testvére van, ami nagyon szuper és ráadásként még szoros kapcsolatban is állnak.
- Emlékszek rá. - nyugtatom meg őt egy mosollyal, ám folytatom is lassan. - Tulajdonképpen mesélhetnél arról, ha szeretnél, hogy milyen úton indultak el az útjukon. Persze mindenkinek fontos szerepe van a másik életében, de őket mi vitte el a jelenlegi életükig. - csendesen abba hagyom és lágy mosollyal pillantok oldalra rá. Tényleg nem kell rá válaszolni, hiszen magánügy, de nagyon szeretnék tudni ezt azt a családról. Sejtheti, hogy nem vissza élni akarok ezzel, hanem tényleg többet tudni, hogy valóban hosszú távra tervezek. Tudni akarom, hogy majd megfelelő témát hozzak fel egy esetleges jövőbeli család elé való megjelenéskor. Jó, biztos ezt nem az első randin kellene megbeszélni, de nem látok jobb alkalmat. Meg hát így róla is megtudok pár dolgot. És ami a parkot illeti...van idő, mikor csendes a hely egy része. Sehol senki, még gyerekek és kutyasétáltatók sem. Megfigyeltem már párszor ezt az adott időt. Szóval most is időben kint leszünk és utána indulunk meg a hajóra. Mindkettőt nagyon várom, szóval kellemes lesz és remélem Aleyna számára is remek kikapcsolódás lesz. Bízom ebben. A park felé kanyarodtam, a parkoló majdnem hogy tele volt, de nem az miatt, mert pont az lett volna tele. Pont ellenkezőleg, itt ingyenes volt a parkolás egy bizonyos ideig és innen indultak másfelé. Leparkoltam, szusszanva pislantottam a lány felé.
- Minden rendben? - kérdeztem rá őszinte kíváncsisággal és aggódással. Ha minden rendben volt, akkor szálltam csak ki mellőle, majd sétáltam is át hozzá, hogy ajtót nyissak. Csakis őutána kezdtem kipakolni a kocsiból. Egy vaskos pléd, néhány üveg innivaló és mivel most ettünk, nem hiszem, hogy szükséges lenne bármiféle szendvics. A segítsége megmosolygtatott, majd a kiszemelt célig sétáltunk, ahol aztán leheveredtünk. Mellé telepedtem és őt figyeltem, miközben ő a fákat és az eget figyelte. Elcsodáltam volna még sokáig.
- Milyen érzés, mikor sok testvér vesz körül? Mikor mindenki másról álmodozik? Mikor nem halljátok a másiktól egymás hangját? Mikor félre teszed a saját álmaidat, hogy a családodnak segíts... én is imádtam volna, ha rajtam kívül még 2-3 testvér rohangált volna a házban. Mondjuk a bátyám annyira nem komálta volna. De talán jobb is így, hogy csak ketten voltunk mindig is... lehet hogy akkor más vizekre eveztem volna és nem találkozhattunk volna a szomszédban. - magyaráztam elmélázva az eget figyelve, majd kicsit odébb, egy árnyalatnyival arrébb tőlünk felmutattam. Egy repülő volt, ki lehetett venni az alakját a magasban.  
- És a repülő volt egy másik célom. Motoros sikló repülőzés... - mosolyodtam el, visszahúztam a kezem, de csak annyira, hogy a lányéhoz tudjak nyúlni lágy mosollyal és szerelemmel teli pillantással. Megbontottam egy üveg vizet és Aleynának nyújtottam. Majd magamnak is ezt tettem és kortyoltam párat.  Félre tettem és közelebb hajoltam a lányhoz. De csak csendesen figyeltem.
- Bárcsak örökké tartana ez a csend és nyugalom és ez a pillanat. - szólaltam meg halkan, bár leginkább az időt akartam megállítani, hiszen az örökké itt maradni és beszélgetni elég jól hangzott.
- Tudsz görkorcsolyázni? Vagy a jégkorcsolya esetleg? - ültem fel, hogy közben kinyújtóztassam a végtagjaimat is. Tudni akartam mindenfélét róla, hiszen nem akartam unalmas randikra elvinni. Az nem az én műfajom, szóval próbálom majd felpezsdíteni valamivel. Ha szükséges lesz még mindezeket randinak nevezni.
- Indulhatunk? - kérdeztem rá a rövid csend beállta után. Kezdett letelni az az idő, melyet az itt töltött idő kívánt és lassan mások is megjelennek majd. Felálltam mellőle, majd kinyújtottam felé a kezemet is, hogy felsegítsem őt a földről és csak ezután kezdtem összepakolni, hogy a kocsit ismét megcélozzuk. Ezzel együtt pedig a hajó utat is elindíthassuk.  

Öltözet

Csendesen hallgattam őt, miközben álltam a pillantását és érezhető volt, hogy kicsit megváltozott a hangulat, vagy talán csak nekem tűnt úgy. Magam sem tudom. Tényleg nem akartam elrontani ezt a napot, mert eddig minden csodálatos volt, viszont akkor is kibukott belőlem a kérdés. Aprót bólintottam arra, amit mondott.
- Értem és rendben. – haloványan elmosolyodtam, de egyelőre nem mondtam mást a munkájával kapcsolatban vagy arra vonatkozóan, hogy mit is gondolok. Részemről nem volt gond, én csak tudomásul vettem igazából az információt és azért kicsit meg is könnyebbültem, hogy nem munkamániás, hanem úgy gondolja vannak annál fontosabb dolgok is az életben. Még haloványan kicsit el is mosolyodtam, majd megittam az innivalómat.
Mosolyom kiszélesedik, amikor kiderült, hogy mit is tervezett mára és a pillantásomban boldogság apró szikrái megcsillannak, ahogyan elveszem az engem fürkésző pillantásban.
- Tényleg? – meglepetten csendül a hangom, mert erre nem számítottam. Igaz, azt még nem tudom, hogy milyen hajóról is van szó, de akkor is nagyon izgatott lettem, ez pedig könnyedén leolvashatta az arcomról is. – Ez szuperül hangzik, mármint ezer éve nem voltam hajókázni. Csak aztán vigyázz, nehogy addigra felhúz és véletlen bepottyanj a vízbe. – természetesen utóbbival csak ugrattam őt, mert sose tennék ilyet, de azért egy hamiskás mosolyt kapott a szavaim mellé, mintha csak el akarnám őt bizonytalanítani olyan téren, hogy képes lennék-e rá, vagy nem. Bár már szerintem ennyire ismernie kell, hogy tudja nem tennék ilyet akkor se, ha nagyon kiakasztana valamivel. Hamarabb válnék csendessé, vagy távolságtartóvá, mintsem fizikailag bántsam őt.
Miután beszálltunk a kocsiba és elkezd beavatni, hogy mi is a terv, akkor kicsit meglepetten pillantok rá, mert erre nem számítottam, viszont kedvemre való. Nyáron egyedül is gyakran kifeküdtem festeni, rajzolni vagy éppen csak olvasni a parkba egy plédre. Igaz, a csend ott ismeretlen fogalom, de idővel egészen jól ki lehet zárni a zajt, mármint nekem sikerülni szokott.
Majd ahogy befejezi a mondandóját, azon picit elnevetem magam.
- Ebben biztos vagy Maxwell? Én még nem nagyon láttam olyan parkot New Yorkban, ami csendes lenne, még gyakran éjszaka se azok, vagy te találtál valami rejtett zúgott? – kíváncsian pillantottam felé, mert tényleg érdekelt, hogy hova is fogunk menni. Nem bánom azt se, ha kicsit rejtettebb részre, ha nem fog túlzottan parának hatni a hely. Jó lesz még kiélvezni a nyár utolsó napsugarait és leheveredni kicsit a pléden. – Lehet majd órát kellene állítani, nehogy elfeledkezzünk időben elindulni. – ilyenkor gyakran kikapcsol az ember agya és megfeledkezik arról, hogy még valahova mennie kellene, legalábbis velem már megesett. Lehet, hogy ő nem ilyen.
Míg ő összeszedi a cuccokat, addig én az autó mellett várakozom, miután megérkezünk a parkhoz. Mosollyal az arcomon fogom meg a kezét, amikor viszont csókot hint a kezemre, akkor mosolyom kiszélesedik és kicsit szerelmes pillantással fürkészem őt. Lassan sétálok mellette, miközben fürkészem a parkot és az itt lézengőket is. Az újabb megszólalása kicsit meglep, mert nem igazán igaz az állítása, hiszen már meséltem a családomról, szerintem még a szüleimről is kicsit. Kicsit megköszörülöm a torkomat.
- Már meséltem róluk. – óvatosan csendül a hangom, mert nem akarom őt se megbántani, de végül is ő mondta azt, hogy még nem beszéltem róluk, de az is lehet csak rosszul fogalmazott és nem is így értette. – 5 testvérem van, 3 idősebb, ahogy említettem korábban és kettő fiatalabb. – továbbra is óvatosan csendül a hangom. Tényleg lehet csak arról van szó, hogy rosszul fogalmazta meg azt, amit szeretett volna, legalábbis reméltem és nem pedig arról, hogy nem rémlett neki az, amit már korábban meséltem.
- Mit szeretnél azon kívül tudni, amit már elmondtam, vagy egyáltalán nem rémlik a korábbi beszélgetésünk? – nem volt bántó a hangom, inkább óvatos, mint aki tapogatózik, de tekintve, hogy ő is kb. annyi információt osztott meg a családjáról, mint amennyit én már régebben megtettem az egyik találkozás során, így nem igazán tudtam, hogy mire is lehet kíváncsi. Főleg, hogy tényleg ő se volt valami bőbeszédű, amikor a családja került szóba.
Ha közben megérkeztünk a kinézett helyre, akkor segítettem neki leteríteni a pokrócot, majd leheveredtem mellé. Ha volt párna, akkor azt a fejem alá raktam és lombkorona hézagjain át kémleltem az eget.




öltözet

“Your work is going to fill a large part of your life, and the only way to be truly satisfied is to do what you believe is great work. And the only way to do great work is to love what you do. If you haven’t found it yet, keep looking. Don’t settle. As with all matters of the heart, you’ll know when you find it.”

Pihenésre szentelt idő. Tökéletes program, melyet szeretek is, ki is jár és Aleyna is rámutat erre. Figyelem őt mosollyal arcomon és elmerengek rajta rövid ideig, kérdése ránt ki ebből a pozitív állapotból.
- Mindegyiket ki akarom próbálni. - a vízi sportoknak sosem adtam lehetőséget, de mostanában egyre jobban vonzott, hogy pihenésre szánt időmet erre fordítsam. Most már van olyan személy, akivel eltölthetem ezt az időt, hiszen Aleynát is vinném magammal...ezt már eldöntöttem. Közösen töltött idő és programok... máris vinném, ám most más terveim voltak. Újabb kérdés, ezúttal a munkával és magánélettel kapcsolatos dolgok kerültek fel. Oldalra billentettem a fejemet, úgy figyeltem arca vonását és a kérdése lényét.
- Aleyna. Nem vagyok munkamániás. Ha az lennék, nem lennénk itt. Előbbre tartom a pihenő időt, mint az, hogy null huszonnégy bent legyek, vagy heti egyszer haza essek... hetente négy nagy dolgozok nyolc órát, bőven elég. Sokszor még soknak is tartom...Szeretem csinálni, de vannak fontosabb dolgok is... - adom meg a magyarázatot és nem voltam a kérdés miatt meg sértve és még rosszul sem esett a kérdése. Őszinteséget kért, kíváncsi volt. Megkapta a válaszomat, miszerint a pihenést többre tartom, mint a munkát. Bár ez a pihenés számomra most Aleynát jelenti. És kellemes mindez lelkileg és mentálisan is. Mindig is a fontossági sorrend elején saját magam leszek, a családom (és ebbe más szeretett emberek is benne vannak) és utána a munka...az utóbbi a megélhetéshez kell, a többi nélkül én magam sem lennék. Érdeklődésem irányába a víziszony terén visszakérdezést vált ki, mire felnevetek, igaza van, így tarkót is vakarok hamar, zavarba hozott. Nem kellemetlen a dolog, inkább vicces kategória.
- Igaz-igaz. - persze választ is kapok, szerencsére nemmel válaszol, de ez majd kiderül a hajón élesben. Kérdésére leeresztem a kezem és szerelmes pillantással adózok felé.
- De, hajózunk kicsit. - mosolyodok el, ám azt már nem tudja, hogy a hajót kikölcsönöztem és ketten leszünk... ott is tudunk jókat beszélgetni...és fogunk is. De addig még van egy óránk, azt meg pihenéssel is tölthetjük. Ránk fér ennyi kaja után. Tele vagyok. Szóval így távozhattunk is kéz a kézben. Indultunk az autóval a következő célunkig, őt figyeltem. Minden figyelmem az övé volt.
- Szó szerint pihenő. Van piknikpléd a kocsi hátuljában. A park egész jó ilyenkor, csendes... - mosolyodok el, ám nem perverzség jutott eszembe, tényleg csak a kaja utáni pihenő jutott eszembe, utána meg a hajózás... be is kanyarodok a kedvenc parkomhoz, ahol a parkoló háromnegyede tele van, de találok üres helyet, így oda parkolok le rutinos mozdulattal.  
Kiszállás után már szedem is ki a plédet a hátsó részről, miután Aleyna is kiszállt, zárom is a kocsit és mellé lépve fogom is meg a kezét, emelem fel a kezét ajkaimhoz, hogy csókot hintsek rá. Aztán indulhatunk is egy fás, árnyékos napos helyre, ahol leterítem majd a plédet.
- Szóval nem meséltél még a családodról. Mennyi testvéred is van? - kérdezek rá a dologra, hiszen komoly szándékaim vannak ezzel a kapcsolattal. Szeretném majd magasabbra vinni és bizonyítani, hogy nem a munka az első... persze ez még odébb van, de előre tervező vagyok.
 

Öltözet

- Mindenkinek kell egy kis pihenés és nem lehet örökre se a munkába temetkezni. – komoran csendül a hangom, mert szerintem tényleg néha kell tudni pihenőt is tartani, mielőtt esetleg a szervezetünk sínylené meg azt, hogy túlhajtottuk magukat. – Igen, valóban társaságban jobb, de azért egyedül is fel tudja találni magát az ember. – én is jobb szerettem úgy nyaralni menni, ha volt aki csatlakozott hozzám, de túrázni is simán elmentem egyedül, mert annak is megvan a maga szépsége, ha kicsit egyedül tud lenni az ember, elveszni kicsit a gondolatainkban, elmélkedni, harmóniába kerülni önmagunkkal. Na, meg olyankor nem jön az se, hogy túl gyors vagy lassú a tempó, hanem tényleg arra mehetek és olyan tempóban amerre csak akarok. Mindennek megvan az előnye és hátránya is.
- És van olyan vízisport, amit szívesen kipróbálnál, ha lenne rá lehetőséged? – mert oké, hogy még soha nem hódolt ilyen hóbortnak, de vajon vonzaná, vagy egyáltalán nem? Kíváncsian fürkészem őt és remélem, hogy nem fog kiakadni, hogy visszakérdeztem, de tényleg érdekelt a válasza és nem arról volt, hogy szó nem akartam elengedni a témát. Csak például, ha egyszer úgy alakulna, hogy közösen mennénk vízpartra, akkor jobb előre tudni, mert például nem lenne nyaggatva, hogy próbáljuk ki ezt, vagy amazt, ha kiderül egyáltalán nem is vonzza semmi ilyesmi.
Bólintottam és kicsit elmerültem a gondolataimban annak köszönhetően amit mondott. Kicsit ráncoltam a homlokomat is és aprót sóhajtottam.
- De szabadság neked is jár, nem? – óvatosan csendült a hangom, majd hátradőltem a székben. – Mármint neked nem hiányzik az, hogy ne csak ennyire a munka körül forogjon az életed, nem vágysz másra? Mármint tudom, szereted a munkádat, de attól még megannyi remek dolgot is lehetne mellette csinálni, nem? Vagy neked mindig is az lesz az első? – továbbra is eléggé óvatosan csendült a hangom, de végül is, ha azt akarjuk, hogy ez működjön közöttük, akkor ezt a témát se lehet elkerülni. Jó lenne tisztában lenni azzal, hogy mi is lenne a fontossági sorrend, meg például azt is tudni, hogy netalán örüljek annak, ha heti pár órát tud rám szánni, vagy ki tudja. Tényleg érdekelt, még akkor is, ha lehet a hely és idő nem volt a legjobb ehhez a beszélgetéshez, de mondandójának köszönhetően nem tudtam a nyelvemre harapni. Tényleg egyre inkább kedveltem őt, egyre inkább reméltem, hogy ez jól alakulhat, de legalább én is tisztában leszek azzal, hogy mire is vállalkozom.
- Ezt nem a szervezés előtt kellett volna megtudnod? – pillantok rá mosollyal az arcomon, de aztán nemlegesen megingatom a fejemet, mert nem akarom elrontani a kedvét azzal se, hogy megpróbálom előadni azt, hogy nagyon nem bírom a hajózást, aztán persze jót nevetni azon, hogy bevette. Nem vagyok szörnyeteg. – Tudomásom szerint nincs és remélhetőleg nem is most fog előjönni. – tényleg eddig nem volt ilyen gondom. Míg a pincér elvitte a desszertet, hogy elcsomagolja, addig kíváncsian fürkésztem Maxwellt és kisebb habozást követően szólaltam meg. – Csak nem valami hajókázást terveztél? – lehet teljesen tévútra vitt a kérdésével és nem is volt semmi ilyesmi terve, de ha már feltett egy olyan kérdést, akkor érthető volt az én kérdésem is.
Távozás közben meg fogtam a kezét és mosollyal az arcomon pillantottam rá, amikor kinyitja a kocsiajtót, akkor megköszöntem neki és beültem az anyósülésre. Mire beült, addigra bekapcsoltam az övemet is és türelmesen vártam arra, hogy folytassuk az utunkat és arra, hogy vajon még mivel is fog meglepni a mai napon.
- Aha, ez úgy hangzik, mintha visszacsöppentem volna az oviban, hogy ebéd után jöhet a délutáni pihenő. – persze csak ugrattam és ezt a mosolyom is elárulta. – Majd eldől, attól függ, hogy milyen pihenésre is gondoltál. – mert persze ücsöröghetünk is valahol és közben beszélgetünk, de az is lehet, hogy teljesen másabb dologra gondolt és valami aktívabb program ugrott be neki. Az biztos, hogy én izgatottan vártam, tekintve hogy tényleg semmiről nem volt fogalmam. Találgatásokba pedig nem akartam kezdeni.


öltözet

“Your work is going to fill a large part of your life, and the only way to be truly satisfied is to do what you believe is great work. And the only way to do great work is to love what you do. If you haven’t found it yet, keep looking. Don’t settle. As with all matters of the heart, you’ll know when you find it.”

Mindenképp segíteni akartam a menhelynek, hiszen, ha a lány visszatér a tanuláshoz, akkor kevesebb ideje lesz. Beugrok, viszek kaját, kitakarítok egy pár kennelt és persze ha az időmből is futja, akkor teszek egy sétát az egyik ebbel.
- Mindenképp. - egyezek bele a dologba, persze nem mindig rajtam múlnak a dolgok, hanem az időmön is és hogy mikor vagyok ép szolgálatban. A csere és szabadnap nem mindig lehet opció, de mindent meglehet oldani. És nem akarok jelenleg ezzel Aleyna kedvére tenni, de olykor a segítségemet bele kell fektetnem valahová. Akár menhely, vagy bármi más, segíteni szeretek. Állaton emberen egyaránt. Szóval halad a beszélgetésünk a saját maga medrében, belemerülünk az ízek világába, kiderül még hogy nem sokszor jutott le a tengerpartra, de mindkettő alternatívát szereti. Úszni és sütetni a hasát is ugyanúgy.
- Igen, az remek dolog, csak nem mindig jut el az ember hosszabb nyaralásra...meghát egyedül unalmas... - vallom be részemről az én verziómat, hiszen nem mindig kerül össze az egész család, ha mégis, akkor az időseknek ehhez már nem fűlik a foguk. Erre mindig azzal jönnek, hogy egy barátnő sokat segítene ezen a dolgon, hiszen a szerelmes lányok szeretik az ilyen helyet. Persze nem ez miatt akarom Leyt elvinni az ilyen helyre és nem is azért, hogy még jobban belém habarodjon, még ha ez is benne van a dologban. A kikapcsolódás az ő részéről is biztosan jól jön, így két vagy akár három legyet üthetünk ezzel egy csapásra. Visszakérdez, egy pillanatra elgondolkodok...
- Még sose szörföztem, az ilyenek kimaradtak a vízen. - az ilyen területi sportokat nem próbáltam, csak a snowboard maradt meg, mikor havasokban jártunk annó az exemmel. De ezt nem is kellene felhoznom, nem igaz? Nem lenne jó hatással egyikünkre sem. Nem akarom elrontani semmi ilyesmivel egyikünk napját sem ezzel.
- Snowboardoztam párszor... az egész király volt. - vallottam azért ennyit be, hiszen ezzel semmilyen kényes témát nem feszegetek. - Elég sok helyre elakartam már jutni, de túl sok időt foglalna el mostanában...talán akkor tudnám őket felfedezni, ha hosszasan szüneteltetném a munkát... - feleltem őszintén, hiszen nincs időm hetekre kivonulni a városi forgalomból, hogy nyugodtabb, békésebb helyen megpihenhessek. Tovább falatozunk, megeszek mindent a tányéromról, ám Aleynán kifog az étel, meg is mosolyogom, ahogy magyarázni kezd. Intek a pincérnek, aki meg is jelenik, megkérem, hogy a desszertet csomagolja el. A kocsiban akad hütőtáska, egész jól funkcionál, majd abban ellesz és ma úgy sem terveztem napos helyen parkolni. A fickó eleget tesz a kérésemnek és teszi is a dolgát.
- Megoldjuk. - mosolygok rá Aleynára, majd a kérdésére, miszerint a következő célállomás mi lesz, elgondolkodok... még rá is játszom, mintha nem tudnék mit mondani, mert fingom nincs hova is megyünk ezek után.
- Nincs tengeribetegséged? - érdeklődöm meg, majd rákacsintok, a pincér meg is jelenik a precízen becsomagolt desszerttel, kaptunk mellé ajándék desszertet, így aztán fizetek is egy kártya érintéssel. Még pár percet ücsörgünk, majd távozóra is foghatjuk. Ley kezére simítom a sajátomat és meg is fogom az ujjait, hogy összekulcsoljam a sajátjaimmal egy mosoly kíséretében. Persze ha hagyja, ha nem, akkor sincs ebből probléma. Így haladunk kifelé az étteremből. A parkolóig sétálok az autóig, kinyitom az ajtót, hogy segítsek neki beszállni, majd a kapott süteménnyel hátra sétálok, hogy a csomagtartóba helyezett hűtőtáskába helyezzem, ami nagyon hídeg, remekül funkcionál, majd ezek után magam is beülök Aleyna mellé és még mindig öröm és boldogság mámorban úszok. Boldog vagyok.
- Pihenünk valahol egy kellemeset és utána indulunk a következő állomásra, mit szólsz? - fordulok felé, miközben elindítom az autót is végül, hogy kiforduljak az étterem parkolójából és az egyik parkot vegyem célba, ami közel lesz a másik útvonalunkhoz.
 

Öltözet

- Ha gondolod, akkor valamelyik nap szívesen bemutatlak a többieknek. A vezetőség vagy Lucy pedig elmondja, hogy milyen munkákban tudsz segédkezni, vagy milyen számon tudsz érdeklődni, hogy van-e értelme jönnöd vagy nincs. – barátságosan csendül a hangom, miközben mosollyal az arcomon beszélek. Szeretem a menhelyet és sajog is a szívem, hogy szép lassan egyre kevesebb időm lesz az egészre. Ha elkezdődik az egyetem, akkor már nem fogok tudni annyit bejárni. – Biztosan örülni fognak a segítségnek, mert nekem egyre kevesebb időm lesz rá, ha elkezdődik a suli. – erről már meséltem Maxnak, mármint arról, hogy visszamegyek és befejezem a tanulmányaimat. Kicsit sokáig rágódtam, de még éppen időben hoztam meg a döntést ahhoz, hogy ne veszítsem el a helyemet és ott tudjam folytatni, ahol hajdanán abbahagytam a szüleim balesettekkor.
Időközben az étel is megérkezik és teljesen automatikusan jön az, hogy rákérdezzek szeretné e megkóstolni vagy nem. Nálunk ebből soha nem volt gond, de fogalmam sem volt arról, hogy ő mennyire szeret ilyen téren osztozkodni. Amikor igent mond, akkor sietve szúrom fel az ételt a villára, hogy felé nyújtsam, majd amikor ő hasonlóan tesz a sajátjával, akkor kicsit előre hajolok és megkóstolom az övét. – Remek íze van a tiédnek. – sajátomról még nem tudok nyilatkozni, amikor viszont közelebb hajol, hogy letöröljön egy kósza maradékot, akkor azzal eléggé meglep és kicsit zavarba is jövök. Végül pedig nekilátok a saját kajámnak, ami szintén mennyei. Nagyon jól főznek itt, talán egyszer majd még a családdal is, vagy barátokkal is eljövünk ide.  
- Mind a kettőt szeretem, de inkább a part, még ha nem is sokszor jutottam el tengerpartra. – egyszer-kétszer volt szerencsém hozzá, de azért nem gyakran mentünk gyerekkoromban se. Lehet egész jól éltünk, de azért gazdagnak se nevezném a családomat, de így se bánok semmit se, mert szuper gyerekkorom volt. – Hmm, mind a kettőt egyformán szeretem. Jó néha csak ücsörögni a parton és élvezni a napot, pihenni és csak úgy létezni, mintha az embernek semmi dolga nem volna. – szólalok meg két falat között, aztán természetesen visszakérdezek és kíváncsian hallgatom őt, miközben folytatom az evést. – Van olyan vízisport, amiben jeleskedsz vagy szeretnél kipróbálni? Netalán olyan hely, ahova mindenképpen szeretnél eljutni? – kíváncsian csendül a hangom, közben pedig szép lassan végzek is az evéssel. Megtörlöm a számat és iszom pár kortyot, hamarosan pedig megérkezik a desszert is. Lehet kicsit túlrendeltem magam, mert úgy érzem, hogy hamarosan ki fogok pukkanni. Kicsit ejtőzöm is, mielőtt neki látnék a desszert elfogyasztásának. A zene nagyon is kedvemre való, ami a háttérben szól. Főleg, hogy az egyik kedvenc számomat játsszák. Elmosolyodom és pár pillanatra lehunyom  a szememet.
- Lassan úgy érzem, hogy engem innen majd ki kell tolni, mert mozdulni nem bírok.  – nagyon finom volt minden, de úgy érzem, hogy sok is, így a desszertemet nem is tudom mind megenni. Rosszul se akarok lenni. – Esetleg kéred? – nem szeretek ételt se kidobni, meg talán belé még fér. Ha nem, akkor megmarad, mert elcsomagoltatni már nem hiszem, hogy fogom. Nem lenne értelme, meg ki tudja, hogy hova is megyünk ezek után.
- Egy picike segítséget se adsz ahhoz, hogy mi a következő állomás? Csak egy apró nyomot, mint a nyomozósjátékoknál. – nézek rá a lehető legcukibb pillantással, hátha megesik rajtam a szíve, de ha nem, akkor csak lemondóan sóhajtok és lebiggyesztem az ajkamat.

öltözet

“Your work is going to fill a large part of your life, and the only way to be truly satisfied is to do what you believe is great work. And the only way to do great work is to love what you do. If you haven’t found it yet, keep looking. Don’t settle. As with all matters of the heart, you’ll know when you find it.”

Lelkesedése a biciklizés terén engem is magával ránt, nagyon tetszik az ötlet maga, így aztán örömmel ugrok majd ebbe fejest, ha túráról lesz szó. Figyeltem azt, ahogy csacsog erről és egyre jobban húzott közelebb a szívem hozzá. Remek programjaink lesznek ezt már most látom, így aztán örömmel megyek majd el vele. A fülészetes duma miatt vágok egy játékos grimaszt, persze nem veszem komolyan, értem a viccet és a bolondozást is. Ami pedig meglep vele kapcsolatban, hogy szeretne gyereket, régi álma válna valóra majd egyszer ezzel. Én nem gondolkodtam még gyerektémán, de ő már tinikora óta álmodozik róla. Nagy család... megmosolyogtat. Nem kell szégyelnie az álmait, nagyon szép, főleg ha ragaszkodik is hozzá. Hogy én vállalnék-e? Hát a munkám miatt sokat nem vagyok otthon...meg hát nem épp könnyed munka, így aztán nem hiszem, hogy remek apa válna belőlem így. De ez egy nagyon a jövő kérdése, addig még (remélem) évekig kell várni. Igaz a szüleim unokákkal zaklatnak, meg barátnővel, de mindennek eljön a maga ideje. Nem kell senkit sem sürgetni.  
- Megfogadom a tanácsod. - ami a menhelyen való sétáltatást és besegítést illeti mindenképp benézek olykor, hiszen lehet ott is összefuthatunk majd. Főleg, ha odahaza nem lelem majd meg. Meg amúgy is viszek majd pár dolgot, hogy ne saját pénzből kelljen venniük az ebeknek ételeket. Majd a csapatot is összefogom, hogy gyüjtsünk össze pár kiló eledelt. Aztán majd elvisszük. Az hogy olykor cstlik botlik a saját házában és attól van színesítve a bőre... csak mosolyogva fejet ingatok. Biztosan vigyáznék rá, hogy ne essen baja a saját otthonában. Az ételünk megjön, így a figyelmem is ennek szentelem, de mikor kérdez a kostolóról, persze meglep, még ha nem is mutatom ki ezt, de bele megyek. Bólintok, majd ha egy falatra valót nyújt is, hát örömmel kapom be és ízlelem meg.
- Nagyon jó. - nyelem is le, majd az enyémre bökök, kérdés nélkül nyújtok át az evőeszközzel egy falatot felé is. Óvatosan, hogy semmi se potyogjon le, majd ha bekapta, magához vette a falatot, a tányéromra helyezem az evőeszközt és a szalvétát felvéve közelebb hajolok hozzá, hogy egy kósza maradékot leszedjek az arcáról. Közel kerülök ismét hozzá, a mosolyom ott van végig az arcomon, megérintem az ő arcát, végül vissza ülök és falatozni kezdek. Nagyon jól főznek, dicséretre méltó, ezért is szeretek ide jönni. Még nem panaszkodtam náluk étel miatt, hát ezután sem lesz okom ez biztos.
- Az úszással, hogy állsz? Medence vagy inkább a part? Napozás vagy a vízben eltöltött időt szívleled jobban? - kérdezek rá, hogy ne csak az evéssel teljen az idő, hiszen ez egy randi, szeretnék egy pár dolgot megtudni, hogy legalább a következő meglepetésemről tudjam, hogy hova tudjam még elvinni. Igen, ez nekem fontos. Szeretem érzéssel csinálni a dolgaimat, lassan, hogy legyen idő mindenre. Nem szeretek ajtóstól rontani a házba. Úri ember nem csinál ilyet. Én szeretek úszni, a napozás nem nekem való, nem is szeretem szóval én a fürdést választom és nem medencében. Ott nem érzem magam szabadnak. És tudok szörfözni, bár ezt nem fogom elmondani, nem akarok felvágni vele. Nem szokásom amúgy sem. Az étel lassan elfogy a tányéromról, a következő fogásom eszem, közben figyelem őt is, hiszen fontos dolgokat tudhatok meg így is róla. Nincs okom hazudni neki, sem rossz kedvre deríteni, így jelzek is, hogy váltsanak zenét. A múltkor láttam, hogy milyen zenéket szeret, így az felé kacsintgattam az itt létemkor, így fel is csendül az egyik ismerős zene számára. Nem sokára úgyis megyünk tovább, picit pihentetjük még itt magunkat, míg ülepszik az étel. Meg amúgy sem vágytam most futásra, így lassú sétára is felkészülhet, nah meg majd a szép látványra. És remélem nem tengeri beteg.  

Öltözet

Nem igazán tudtam, hogy erre mit lehetne felelni, így csak bólintással adtam tudtára, hogy értem, mert az első gondolatom az volt, hogy a szüleiknek biztosan nem lehet könnyű. Van két fiúk és mind a kettő veszélyesebbnél veszélyesebb munkát végez. Én nem is tudom, hogy bírnám ezt, hiszen olykor még az is megviselt, ha arra gondoltam, hogy Maxwellre milyen veszély les. Tudom, hogy a filmek és sorozatok olykor túloznak, de amióta egyre több bepillantást engednek a tűzoltók világába is, azóta még inkább tudatában van az ember, hogy milyen veszélyekkel is néznek olykor szembe. Féltem attól, hogy egyszer netalán őt is utoléri a baj és többé nem fog hazajönni.
Sietve pillantottam ki a kocsiablaküvegén és ajkamba haraptam, miközben próbáltam elcsendesíteni a gondolataimat, hiszen most nem akartam erre gondolni. Ez a nap inkább arról szólt, hogy még inkább közelebb kerüljünk a másikhoz. Ha ez megtörténik, akkor viszont tényleg meg kell tanulnom együtt élnem eme gondolatokkal is, mielőtt teljesen megőrülnék a félelemtől.
- Ez igazán kedves volt tőled, nem gyakran tesznek ilyet az emberek. Amúgy meg sose értettem, hogy az emberek miért szemetelnek. – hiszen ott a táskájuk, vagy a zsebük, amíg nem találnak egy kukát. Miért egyszerűbb elejteni a szemetet, mintsem kidobni? De ez pontosan ugyanolyan volt, hogy azt se tudtam megérteni, aki a kutyája után nem takarítja össze az ürüléket. Semmiből nem tartana és máris egy élhetőbb, tisztább város lenne, ha mindenki kicsit jobban odafigyelne.
A biciklizés ötletére elmosolyodtam és mosolyogva fürkésztem őt.  
- Remek túraösvények vannak, vagy programok. Akár majd kereshetünk közösen is úti célt, vagy mindenki választ ötöt, aztán majd eldöntjük, hogy melyik legyen a befutó. – lelkesen csendül a hangom, mert tényleg szerettem biciklizni, új helyeket felfedezni. Utóbbi nem volt mindig egyszerű, de ha volt egy úti célom, akkor akár hónapik is képes voltam gyűjtögetni rá, gondosan megszervezni mindent, hogy aztán ne legyen gond, majd jöhetett az utazás. Pár helyen jártam már, de azért a világot még nem sikerült bejárnom. Talán, egyszer majd az is eljön. Ha más nem, akkor majd nyugdíjaskoromban, ha úgy hozza az élet.
- Aztán meg foglalhatnánk időpontot a fülészetre, mert megsüketültél. – persze, hogy ugrattam és ezt a nevetésem is megerősítette. Nem tartottam magam annyira jónak, de rossznak se. Persze változó ez is, hogy kinek mi tetszik és mi nem. Nem mindenkinek tetszhet ugyanaz. Pláne, hogy általában a családom is akkor hallott csak énekelni, ha azt hittem nem hallanak, vagy amikor a gyerekeknek énekeltem, mert nekik nemet mondani soha nem tudtam. Szerettem vigyázni az unokatestvéreimre, vagy éppen a testvéreimre, amikor még ők is kisebbek voltak.
- Igen, elég régóta. – ezt tinédzser korom óta tudtam, de ezt nem osztom meg vele. Talán azért is szerettem volna mindig is nagycsaládot, mert én abban nőttem fel és láttam azt, hogy mennyire jó dolog az, ha az embernek van testvére. Szeretném megkérdezni, hogy ő szeretne gyereket vagy nem, de nem merem. Félek a választól, hogy talán az az egész napra rányomná a bélyeget, ugyanakkor talán korai is lenne, de ha ilyen téren eltérőek a vágyaink, akkor meg jobb lenne hamar tisztázni, mintsem amikor még inkább elmerülünk a köztünk kibontakozó érzelmek által megtöltött tóban. Ez a kettőség kicsit szétcincál, főleg, hogy inkább a hallgatás mellett döntök, mint egy ijedt kis nyúl. Szeretném, ha ez tényleg működne közöttünk, ugyanakkor azt is tudtam, hogy vannak olyan álmok, amikről nagy eséllyel soha nem mondanék le...
- Ha így gondolod, akkor önkénteseket mindig szívesen várnak a legtöbb menhelyen. Ott mindig van lehetőség a sétáltatásra. – mosolyom továbbra is boldogságról árulkodik, még ha gondolataimban nem minden percben az kap helyet. Kicsit szomorú voltam amiatt is, hogy nekem már nem fog annyi időm jutni a menhelyre, mint eddig, hiszen be szeretném fejezni az egyetemet és ez az utolsó évem, így arra kell összpontosítanom.
- Megesik, ha az embert éppen elkapja egy vihar, akkor próbál menedéket lelni. – megrántom a vállaimat, mert olykor a szükség nagyúr és hiába tud olykor félelmetesnek hatni egy elhagyatott épület, hely, amin már az idő is otthagyta a vasfogát, akkor is jobb bent, mint kint, amikor az időjárás éppen dühét tölti ki a világon.
Annak köszönhetően amit mond a szívem nagyot dobban és kicsit elérzékenyülök, aztán megrázom a fejemet is.
- Érthető, de attól még tudok magamra vigyázni, még ha a kék-zöld foltjaim nem is erről tanúskodnak. – komolyan csendül a hangom, viszont nagyon is megértem a féltését, mert én is pontosan ezt érzem a munkájával kapcsolatban. Még akkor is, ha ennek nem adok hangot. Tudom, hogy az az élete és nem adná fel semmiért se, nekem pedig nem lenne jogom ahhoz azt kérjem tőle, hogy váltson kevésbé veszélyes munkára. Valahogy csak meg lehet tanulni együtt élni azzal, hogy a párod tűzoltó.
Közben pedig a rendelésünk is megérkezik. Megköszönöm a pincérnek, utána szemügyre veszem az ételt. Nem csak jól néz ki, de az illata is egészen mennyei. Remélem ízre is finom lesz.
- Jó étvágyat! – mielőtt viszont beleennék, megszólalok ismét. – Szeretnéd megkóstolni? – a családunkban olykor megkóstoltuk a másik rendelését is, de azt is tudom, hogy vannak olyanok, akik nem szeretik, ha bárki beleeszik az ételükbe. Ha kért, akkor utána, ha nem, akkor egyből enni kezdtem és hagytam, hogy az ízletes ételt elvarázsoljon. Régóta nem ettem ennyire finomat.


öltözet

“Your work is going to fill a large part of your life, and the only way to be truly satisfied is to do what you believe is great work. And the only way to do great work is to love what you do. If you haven’t found it yet, keep looking. Don’t settle. As with all matters of the heart, you’ll know when you find it.”

Kérdésére nem válaszolok azonnal, de képben vagyok mit is kérdezett, azonban aggódás az lapul bennem, még úgy is, hogy nem hallhatja vagy láthatja rajtam.
- Tengerészgyalogos. - felelek ennyit, majd nagy levegőt véve folytatom. - Mikor visszatérnek egy küldetésből, akkor szokott hívni, hogy nekem mikor van szabadidőm...neki úgy 1-2 hét a pihenőideje. Szóval amíg én nem végzek a melóban, addig ő anyáéknál van... ott szoktunk találkozni. - magyarázom el, hiszen a testvérem fontos személy az életemben és az, hogy veszélyes terepen mozog, érthető, hogy óvatosan beszéltem róla. Mert mi van, ha egyszer nem tér haza? Erre még csak gondolni sem akarok! Szóval az én családi életem sem könnyű és talán ezért nem is ragadtam le egy egy lánynál...már ami a munkámat illeti...de most Aleyna...ő most érdekel és komolyan szeretném, még ennek ellenére is, hogy a munkám mivel jár. Kényeztetni akarom, erre pedig hangot is adok, mellyel meglepem őt. Szavait nem veszem komolyan, sokkal inkább mosolyodok el én magam is, ahogy meglátom az ő ajkait mosolyra görbülni. Ahogy elnézem ezeket az ajkakat és az arcot boldogságban úszni, totálisan elcsavarja a fejemet vele. Úgy gondoltam, hogy nekem is kijár a boldogság, így elkell engednem a múltat, hogy teret adhassak Aleynának és az érzéseinknek. Jelenleg ezen is kattogtam. És rájöttem, hogy amit egykor akartam a nőnek... azt szeretném most is egy egész más személyiségnek. Máshogy és más ritmusban, más érzelmekkel teljesítve. És nem is akarom elfelejteni, így aztán Ley szavai is erre jutattnak. Még akkor is, ha csak vicc volt, de komolyan fogom venni. A parktakarításos sztori meg amúgy érdekes, mert nem mindenki teszi rendbe a környezetét. Nekem meg pont volt rá időm is...
- Nem csak rendezvény miatt kell takarítani. Akkor pont nem volt, de mindenki csak elment mellette, így jött egy bumm és vittem zsákot és mindent belepakoltam. - elmagyaráztam és ezért nem is vártam semmilyen kitüntetést, hiszen bármelyik épeszű ember –kinek ideje engedi – nem hagyja a szemetet a környezetében. Nem hagyja hogy a növények, vagy az állatok megbetegedjenek ez miatt. Így bármikor is neki látok ennek, ha erre van alkalmam. A bicikliverseny pedig egy másik dolog, bár ezzel sem elkápráztatni akarom a nőt, hanem az őszínteségemet adom ki számára.
- Naná, hogy biciklizhetünk egyet. Kellemes tempóban a legjobb kikapcsolódás. - mosolyodom el, az meg hogy milyen verseny volt, már nem emlékszem, bár a díj a falamon lóg odahaza anyáéknál, így majd megmutatom neki. Bár egyik csajt sem vittem még haza, talán egyszer majd kivételt teszek és bemutatom a szüleimnek őt. A biciklivel meg saját tempónk által nézhetünk meg bármit, akár a várost, akár a természetet. Szóval lesz egy közös érdeklődési pontunk a többi mellé. A szemeit nézve a boldogságot véltem felfedezni bennük, amely eléggé megdobogtatta a mellkasomban a szívemet, különleges érzést adott a mellkasomnak, olyat, ami most éledezett fel nem is olyan rég. Kíváncsian hallgattam az ő történetét, hogy szeret kirándulni és összetörni magát ezáltal. Megmosolyogtatott, hiszen nem most kezdte el akkor mindezt. A művészet is érdekes dolog, erről már beszélt, hogy mennyire szeret festeni és hogy énekel is... sosem hallottam énekelni...de mivel nem csinálja mások előtt, így majd talán egyszer kihallgatom... csak nem pofoz fel érte...
- Pedig meghallgatnálak... - gondolkodok el egy pillanatra és szélesen elmosolyodok őt fürkészve. Még nem hallottam csajokat énekelni, őt sem...mondjuk biztos ennek oka van, hogy miért van ez, hogy félve csinálják közönség előtt. Mondjuk én meg alapból nem éneklek otthon sem, így... mindegy is. A folytatás meglep...családot szeretne.
- Nagycsalád... gyönyörű gondolat, régóta gondolsz rá? - kérdezek rá, de nem aggódok a dolgok miatt, hiszen még fiatal, előtte van még sok dolog, melyet teljesíteni kell. Bár terhessen is meglehet csinálni, de akkor már nehezebb. Én még ezen nem gondolkodtam. Anyám ugyan már unokázni akar és állandóan rákérdez a barátnőre, de a gyerektéma nálam nem merült fel. Talán félek az ilyen helyzettől, nem tudom... még sosem agyaltam egy gyereken. A nagyobb ház eltereli a gyerekről a figyelmet, így figyelemmel hallgatom tovább, hogy miért is szeretné ezt. Megvalósítható lenne, ha a későbbiekben együtt maradunk? Biztosan megoldjuk mindezt. Ahogy később rálelek magamra is az apaság terén...messze van ez még.
- A közös kutyasétáltatás is remek kikapcsolódás. - kacsintottam rá élénk boldogsággal, ugyan nem mentem már fejben előre, hogy közös életünk során mennyi mindennel tudnám meglepni és mennyi mindent tudnánk együtt csinálni... Az elhagyatott helyekre való mászkálásra rákérdezek, de visszakérdez, így közelebb hajolok.
- Olyasmire igen, vagy csak annál veszélytelenebb helyre. - módosítottam kicsit a dolgon, hátha egyszerűbb lesz. De az sem biztos, hogy egyedül bemerészkedne ilyen helyre.
- Mondjuk arra készülj, hogy többet ilyen helyekre nem viszlek el és nem sötétben... akkor is féltettelek, de most még annál is jobban...a szívembe férkőztél. - felelem halkan őszinteséggel és a mosolyom is levakarhatatlan. Az ételünk közben feltűnt a színen, a pincér felénk érkezett a rendelésünkkel, így helyet csináltam, hogy letudja tenni. Mindegyikünknek letette, ugyanúgy hozott alkoholmentes italokat, majd elvonult. Megköszöntem a dolgokat, majd jólesően a levegőbe szimatoltam.
- Mennyei illatok. Jó étvágyat.  


Öltözet

- Gyakran szoktatok találkozni? – a kérdés közben pedig az étlapot tanulmányoztam, mert nem akartam azt, hogy miattam várassuk meg a pincért, viszont tényleg érdekelt minden, ami vele kapcsolatos volt. Ebbe a körbe pedig a családja is beletartozott. Eddig nem sokat mesélt róluk, de ha jól rémlett, akkor talán egy fényképet láttam már a testvéréről akkor, amikor Max lakásán voltam.
Amikor találkozott a pillantásom az övével, akkor alig észrevehetően nemlegesen megráztam én is a fejemet, mert nem vágytam most alkoholra. Egyébként se igazán ittam szeszes italt, csakis nagyon ritkán, szóval mondhatni soha és nem is éreztem azt, hogy szükség lenne rá. Anélkül is remekül éreztem magam és mindamellett egyedül meg pláne nem akartam inni. Annak pedig örültem, hogy ő se tette, hiszen ő vezetett.
Miután a pincér felvette a rendelésünket és elvitte az étlapot ismét kettesben maradtunk. Szerencsére még nem voltak sokan az étteremben, a zene is kellemesen szólt, nem volt tolakodó, inkább olyan volt, mint valami kellemes aláfestő zene. Feleletére nem számítottam és kicsit fel is vontam meglepetten az egyik szemöldökömet és mosolyogva fürkésztem őt.
- Tényleg? Vigyázz még a végén elkényeztetett hercegkisasszony leszek, ha pedig éppen nem kényeztetsz, akkor én leszek a tornyot őrző sárkány. – persze ugrottam őt a szavaimmal, mert el se tudnám magam képzelni hercegnőként, ahogyan házisárkánynak se. Természetesen akadnak olyan pillanatok, amikor az ember kiakad, kiborul, de attól még nem lesz valakiből sárkány. Egyszerűen csak elfáradt, rossz napja van és mindenkinek van egy pont, amikor túlcsordul a pohár. Szerettem volna abban hinni, hogy a legtöbb vita viszont elkerülhető azzal, ha az ember idejében kimondja, hogy mit is érez vagy gondol, mert az őszinteség nagyon is fontos. Azt meg nem lehet elvárni, hogy a másik gondolatolvasó legyen. – Vigyázz, hogy mit ígérsz, mert úgy tartják, hogy a nők nem felejtenek. – kihívó mosolyt villantottam rá, de valójában nem vágytam arra, hogy mindennap elhalmozzon valamivel. Nekem az is elegendő lenne, ha ő mellettem lenne és tudnám azt, hogy a legrosszabb napjaim is pontosan ugyanúgy szeretni fog, mint a legjobb napjaimon.
Huncut mosolyának köszönhetően a mosolyom kiszélesedett, majd amikor megfogta a kezemet, akkor kíváncsian pillantom először rá, majd a kezünkre, aztán vissza rá. Őt fürkésztem, hogy vajon mit is szeretne mondani, vagy csak érintésre vágyott. Elvesztem az engem fürkésző kékségben, aztán hamarosan megtörtem a csendet, de nem húztam vissza egyből a kezemet, csak akkor, amikor megérkezett az italunk.
- Valami rendezvény keretén belül, vagy csak úgy egyik nap így ébredtél, hogy parkot akarsz takarítani? – nem volt gúnyos a hangom, inkább érdeklődő volt, mert örültem annak, hogy ennyire fontos számára is a környezet és ilyenekben részt vesz. – Milyen bicikliversenyen? Ez menő, versenyre ugyan nem neveznék, de ha gondolod, akkor egyszer csinálhatnánk kerékpáros túrát. – én is szerettem biciklizni és kicsit lelkesen is csendült a hangom, mert szerettem felfedezni a várost biciklin, vagy kicsit kikerékpározni a város mellé. Talán együtt is szervezhetnénk valamit, ha nem is itt, akkor valahova elutazva és onnan meg biciklivel tovább. – Rendben, kíváncsian várom. – tényleg érdekelt a fénykép, majd sietve még hozzátettem. – Egyébként gratulálok, azért ez eléggé szép teljesítmény. –
A jellemzésemet hallva elnevettem magam és kicsit oldalra billentettem a fejemet széles mosollyal az arcomon. Az íriszeimben a boldogság szikrái könnyedén megcsillantak, ami jelenleg csakis neki volt köszönhető.
- Szeretek hegyet mászni, egyszer kicsit össze is törtem magam. Azóta a családom próbál lebeszélni róla, de nem sok sikerrel. Még az se tántorít el, hogy néha az utcán vagy a lakásomban is képes vagyok csetleni, botlani. – aminek köszönhetően néha akadnak lilafoltjaim, de legalább mindenki tudja, hogy mitől van és nem kezdenek el egyből amiatt aggódni, hogy valaki netalán bántott. – Szeretem a művészetet, de ezt is tudod már rólam. Szeretek énekelni is, bár ezt inkább jobb szeretem csak akkor csinálni, ha nem hallja senki se, vagy a családom körében. – kicsit ilyen téren szégyellős vagyok és lehet a családom elfogult, aztán nincs is annyira jó hangom. Egy pillanatra elgondolkodtam azon, hogy mit is érdemes tudni rólam. – Régebben mindig arról álmodoztam, ha úgy alakul, akkor nagycsaládot szeretnék. – kettő vagy három gyerkőcöt, ami tudom sokaknak ijesztő lehet és az se kizárt, hogy neki is, de jobb előbb tisztázni ezt, mintsem később, nemde? Vagy ez még túl korai lenne? Basszus, annyira fogalmam sincs, hiszen mi még nem is... Sietve haraptam alsó ajkamba zavaromban, mert már semmisé nem tudtam tenni azt, amit mondtam, így csak megköszörültem a torkomat. – Szeretnék egyszer nagyobb házba is költözni, ahol lehet saját kutyám, mondjuk úgy három. – elmosolyodtam, amikor kiejtettem a számot, mert egyáltalán nem volt kőbe vésve, de tényleg szerettem volna, ha lenne háziállatom és nem csak ideiglenesen tudnám befogadni őket.
Kérdésén picit elgondolkodtam, de hirtelen nem is tudtam mit kellene felelnem.
- Milyen elhagyatott helyre gondolsz? Olyanra, ahol Dougot találtuk vagy másfélére? – érdeklődve csendült a hangom, mert szükségem lett volna egy kis pontosításra, hogy tudjak felelni rá. Gyengéd simítása pedig jóleső volt és a szívem is kellemes dallamot játszott annak köszönhetően, ahogyan engem fürkészett, mert olykor szavak helyett egy-egy pillantás is igazán beszédes tud lenni.



öltözet

“Your work is going to fill a large part of your life, and the only way to be truly satisfied is to do what you believe is great work. And the only way to do great work is to love what you do. If you haven’t found it yet, keep looking. Don’t settle. As with all matters of the heart, you’ll know when you find it.”

Hogy jártam-e már itt az kicsit képlékeny, randit még ilyen helyen nem akartam sose lebonyolítani, de a bátyámmal már kajáltunk itt, mikor nem akadt semmi tennivalónk egyikünknek sem. De válaszolni attól még szükséges, így aztán nem is tagadom az itt létemet.
- Jártam már. Az olasz ízeket szoktam eszegetni, mikor a bátyámmal jártam ide. Sok fajtát próbáltam már... - válaszoltam meg, miközben az étlapról rápillantottam, s figyeltem miképpen is veti bele magát az étlap gyönyörébe. Mosolyogva figyeltem, majd újra olvastam, de rájöttem, hogy kicsit el kellene kanyarodni a megszokásoktól és valami új ízt találni. A pincér visszatért, Aleynánál volt az elsőbbség, hogy rendeljen, így megvártam, míg befejezi, és utána én diktáltam mit is szeretnék.
- Rumbledethumps-ot és Tipsy Laird Trifle-t szeretnék. - adtam le végül én is a rendelésem egy főételre és egy desszertre, majd letettem a füzetet és Aleynán akadt meg a tekintetem. Mindig képes vagyok elnézni őt, hiszen elvarázsolt már régóta, ám most ki is élvezhetem mindezt. Ám a borra való kérdésre csak fejet ingattam, bár ha Aleyna kért, akkor nem volt ellenemre, hogy igyon...de mivel autóval voltam, nem kockáztattam.
- Köszönöm, nem. - adtam hangot is ennek, hiszen nem voltam és nem is lehettem felelőttlen ilyen téren. Automatikusan utasítottam vissza, nem gondolkodtam rajta egy percet sem. Nem szoktam inni, ha vezetek, meg amúgysem szoktam étteremben inni, akkor inkább haverokkal, vagy otthon, de nem volt szokásom... nekem az ásványvíz tökéletesen megfelelt, így Aleyna limonádéjával együtt le is firkantotta mindezt. Az elkényeztetésre elmosolyodtam és újra szemeit kezdtem fürkészni.
- Igyekszek nem csak ma megtenni mindezt. - vallottam be részben az érzéseimet is –megint- és őszintének is hatott az egész belőlem. Nem volt bennem semmi kétség, hogy szeretném magam mellett tudni a lányt. Ha már egyszer megbolygatta az amúgy is unalmas hétköznapjaimat, akkor megragadom az alkalmat...ráadásul neki is tetszem, hiszen nem csak véletlen volt számára az a csók. Szóval hajtok érte, az érzelmeiért, hogy még jobban egymásba tudjunk kapaszkodni és hogy a későbbiekben ne unjuk meg a másikat. De ez egy randi, szóval nem csak enni érkeztünk, bár ő előbb felszólal. Játékos szavaira huncut mosolyt és kacsintást kapott, majd előre hajoltam, átnyúltam két kézzel az ő kezéért, megfogtam a kezeimmel őket és úgy figyeltem. Halálosan szerelmes vagyok Aleyna Poyrazba.  Akár ezt is mondhatnám, de nyilván ezt már tudja. Szóval mást kell előhoznom.
- Mire vagy kíváncsi? A természet a barátom, ahogy a takarítás sem áll messze tőlem. Takarítottam már fel szeméttel teli parkot, hogy az nézzen ki valahogy. Voltam kerékpárversenyen, ahol a hetedik lettem a százból. Élmény volt, majd mutatok róla egy fotót... - meséltem még kicsit magamról, persze akadnak dolgok, melyeket nem hintek el magamról, hogy mennyi női szívet hódítottam már meg eddig és hogy mennyi futó kapcsolataim voltak. Most csak ő meg én vagyunk, szóval rólunk szól mindez. Ráadásul már nem akarok futókapcsolatot, őt nem csak egyszer akarom megkapni...őt megtartani akarom, mindigre. Ezt gondolom és ezt akarom.
- És te? Virágimádó, kulcselhagyó, kutyás hölgy? Rólad mit lehet még tudni? - dobom fel a kérdést, hiszen egyszerre nem lehet mindent kivesézni magunkról. Akkor nem marad későbbre. Pedig felfogom fedezni őt, tudni akarok róla mindent, persze nem erőszakkal fogom kirángatni belőle a válaszokat, hanem ami csak rám tartozik, azt úgyis elmondja.  
- Elhagyatott helyen jártál már máskor is? - simitottam a kézfejére, miközben figyeltem őt, megdobogtatta a szívemet, a lelkemet, meg hát rájöttem, hogy képes vagyok rá türelemmel várni.


Öltözet

Örültem annak, hogy jól vannak a szülei és igazán kedves volt, hogy Max ennyire törődött velük, hogy segített nekik. Nálunk is megvolt ez, sőt, igazából imádtam olykor visszamenni, volt olyan amikor az estét is ott töltöttem és néha külön apropóra se volt szükség, hogy összejöjjön a család. Szerettünk csak úgy összejönni, beszélgetni, társasozni vagy csak elveszni a családi kötelékben. A családom nagy és hangos, de hiába hagytuk már többen is magunk mögött a családifészket, attól még mindig örömmel térünk vissza.
Amikor hatalmas szemekkel nézett rám, mint valami édes kiskutya tenné, akkor már én se tudtam tovább tartani magam ahhoz, hogy komoly maradjak a meglepetéssel kapcsolatban és könnyedén elmosolyodtam. Ez pedig eléggé beszédes lehetett számára is, hogy szerettem a meglepetéseket. Mármint a jó fajta meglepetéseket, amikor valakit direkt beégetnek, vagy valami hasonló, na az olyanokat nagyon nem szeretem. Ez olyan, mint amikor valaki viccesnek gondol valamit, de szerintem meg nagyon nem az. Nem vagyunk egyformák, de ilyentől most nem tartottam. Biztos voltam abban, hogy Maxwell által eltervezett programok kellemes meglepetések lesznek. Izgatottan vártam, hogy mit is tartogat számunkra ez a mai nap.
Boldogságtól sugárzó arccal vettem szemügyre az éttermet, ahol hamar feltűnt az is, hogy csak a mi asztalunkat díszíti az én kedvenc virágom. A szívem hevesebben dobbant, a pillangók pedig egyre többen voltak a gyomromban is, annak köszönhetően, hogy ennyire figyelmes volt a velem szemben ülő férfi és ennyire meg akart nyerni magának. Pedig egyértelmű volt, hogy fülig szerelmes vagyok belé, még ha ezt nem is öntöttem igazán szavakba az elmúlt időben, attól még a pillantásaim és a tetteim biztosan beszédesek voltak ilyen téren.
- Ez remekül hangzik. – tényleg így gondoltam, majd amikor megérkezett a pincér az étlappal, akkor megköszöntem és kíváncsian vettem szemügyre a felhozatalt. Régóta nem jártam étteremben, de sokkal nagyobb volt itt a választék, mint ahol legutóbb jártam. Minél több ételt néztem meg, annál inkább kezdtem kicsit elveszni, hogy minek is kellene esélyt adnom. – Te jártál már itt? Van olyan, amit ajánlanál? – kíváncsian csendült a hangom és az étlap felett rá pillantottam. Rövid ideig őt fürkésztem, aztán tovább nézegettem az étlapot, majd az olasz ételeknél leragadtam. Reméltem, hogy tényleg finom lehet és valóban hagyományosan készítik el az étlapon megtalálható fogásokat, ha már ennyi kultúra étele közül lehet választani. Amikor a pincér visszatért és megkérdezte mit is kérünk megszólaltam. – Cacciatore szeretnék, majd pedig cannoli kérnék. – tudom, hogy vannak nők, akik salátát esznek, meg inkább randi előtt esznek, hogy ne a partnerük előtt egyenek annyit, de én nem ilyen voltam. Meg amúgy is látta már Maxwell, hogy nem levegőn élek, így nem most akartam ilyen hülyeséget színlelni. Főétel és desszert pedig jó választásnak tűnt, reméltem hogy így is lesz.
- Esetleg hozhatok valami bort? – a pincér kérdőn pillantott Maxwellre, miután ő is leadta a rendelést. Fogalmam sem volt, hogy mi a terv. Tekintve, hogy én nem igen fogyasztottam alkoholt se, maximum egy pohárnyi jöhetett volna szóba, de nem akartam beleszólni a dolgokba. Ha nemleges válasz érkezett, akkor rendeltem egy limonádét, amit gyümölcsökből készítenek el, majd visszaadtam az étlapot.
- A végén még el fogsz kényeztetni. – őszintén csendült a hangom, mert nagyon is figyelmes volt és akkor is támogatott, amikor kicsit összezuhantam és kikészültem. Elvesztem az engem fürkésző szempárban, majd végül benedvesítettem az ajkamat és kicsit megköszörültem a torkomat. – Tudod, kicsit meséltél még magadról. Mármint sok mindent tudok már rólad, de még sok mindent nem és igazából ez egy randi. Halljuk, mint érdemes tudni Maxwell O'Connorról azon kívül, hogy könnyedén jutott el a szívemhez. – kicsit játékosan csendült a hangom és a mosollyal az arcomon fürkésztem őt. Az ételekre úgyis várni kell és gondoltam miért ne beszélgethetnénk addig.


öltözet

“Your work is going to fill a large part of your life, and the only way to be truly satisfied is to do what you believe is great work. And the only way to do great work is to love what you do. If you haven’t found it yet, keep looking. Don’t settle. As with all matters of the heart, you’ll know when you find it.”

Az unalmas napokban is mindig akadnak enyhe finomított történések, szóval sose teljes az unatkozás. Talán nem is ismerem a szócskát. A kihívásokat pedig sosem keresem, nem szoktam hőst játszani, csak teszem a dolgomat, amire kiképeztek, ami a gyerekkori álmom, ami a lételemem. Mikor a családomra kérdez rá csak bólintok és meg is szólalok végül.
- Jól vannak köszönöm. Hétvégén átugrok hozzájuk, akadt pár dolog, melyet nem tudnak megcsinálni, szóval megyek és megcsinálom... - nem hagyhatom, hogy idős létükre olyan dolgokat csináljanak, amik már túl megterhelőek, vagy bele is rokkanhatnak...szóval ami olyan, azt megoldom a számukra, de aztán nem is alszok ott, próbálom egy nap alatt megcsinálni, hiszen Aleynát is megakarom lepni egy közös filmnézéssel. De ez megint csak titok számára. Ami pedig a meglepetés nem szeretését illette... enyhén mosolyogni kezdtem és nagy kutya szemekkel néztem rá.
- Akkor majd próbállak kiengesztelni. - kacsintok rá szavaim végeztével, hiszen, ha tényleg nem szereti az ilyet, akkor kiengesztelem, szinte bármivel, ami sikeres lehet irányában. Ám a mosolya megnyugtatott, hogy nem igaz az előbbi felvetése, így szinte egy pillanat alatt esett le a kő a vállaimról, hogy jó úton haladok. Az étteremben az asztalunkhoz vezetem, ahol aztán csodás csókot kapok mindezért, amit persze viszonzok is. Melegség jár át ahogy őt figyelem, ahogy rácsodálkozik az egészre, mit elé tártam. Szerettem volna meglepni valamivel, szerettem volna ennél jobban teperni érte, a szívéért, azért, hogy még jobban meghódítsam magamnak. A pillangó effekt kiteljesedett és ez az amiért küzdöttem. Ő volt az, akiért megérte küzdenem. Letelepedik, magam is eképpen teszek, miután kivetkőzök magamból...őt figyelem, hogy mennyire sikerült elérnem nála bármit is, ám kérdése kizökkent.
- Mindenki választ magának...több kúltúra szerint főznek, így bármit kérhetsz. - pillantottam az érkező pincér felé, aki 2 db vaskos mappát ad számunkra, melyben mindenféle étel és ital megtalálható, melyet elkészíthetnek. Rendelkezésünkre áll tényleg sok kultúra ételei, köztük a japán, a kínai, olasz, amerikai, perzsa, na meg persze Aleyna is felfedezhet rengeteg olyan ételt, amely náluk is fellelhető. Szóval nem akartam olyan helyre menni, ahol csak egy fajta ország ételeit kérhetjük. Figyelemmel tartom, hogy mennyire el van lágyulva a virág láttán, szavaira pedig oldalra billentettem a fejem, majd őszinte szavak szaladtak ki ajkaim közül. És nem csak azért mondtam, hogy elpuhuljon, valóban így is gondoltam és éreztem is.  
- Csodálatos, ahogy te is, nem tudtam neki ellenálni. - mosolyodtam el, miközben őt fürkészve szinte elvesztem az arcában, a pillantásában.

 

Öltözet

Kuncogni kezdtem arra, hogy majdnem lángra kapott a tűzoltóállomás.
- Igazán megkapó hír kerekedhetett volna, hogy lángokban áll a lánglovagok állomása, más tüzet simám eloltanak, de ezt még ők se tudták megfékezni. – tudom, hogy képtelen gondolat volt, de ismerve a cikkek milyenségét, biztosan megannyi frappáns szalagcím és történet született volna, ha ennek híre megy vagy kicsit nagyobb baj adódik, mint amekkora volt. Azért örültem, hogy nem volt komolyabb esetük most, legalább kicsit megnyugodhatok én is, hogy talán nem kell minden nap attól tartanom, hogy többé nem tér haza… - Lehet, de néha kellenek nyugisabb napok is, nem gondolod? – kérdőn pillantottam rá, majd neki döntöttem a fejemet az ablaküvegnek és fürkésztem az elsuhanó épületeket, embereket, ahogyan haladtunk a forgalomban. – A családod jól van? – kicsit óvatosabban csendült a hangom, mert míg ő tudta, hogy én velük töltöttem az időt, addig ő nem gyakran említette őket és érdekelt, hogy milyen a kapcsolatuk. Lehet nem pont most kellett volna felhozni, de a kíváncsiság nagyúr tud lenni. Maximum eltereli a témát, vagy nem fog felelni.
Kezem végül combjára siklott és ott is maradt. Elmosolyodtam, amikor rövid időre a keze a kezemre siklott és mosollyal az arcomon pillantottam rá, aztán újra kifelé bámultam, mígnem megpróbáltam kiszedni belőle azt, hogy mi is a program mára.
- És mi van akkor, ha nem szeretem a meglepetéseket? – komolyan csendült a hangom, mintha csak el akarnám őt bizonytalanítani, de aztán pár pillanattal később mosolyra görbült a szám. Szerettem a meglepetéseket, főleg, ha olyan dologgal leptek meg, aminek tényleg tudtam örülni, de azt is tudtam, hogy vannak olyanok, akik nem rajonganak érte.
Bólintással feleltem arra, amit mondott, mert nem kizárt, ha az a viharos éjszaka nem sodor minket egymás társaságába, akkor úgy léteztünk volna a másik szomszédságában, hogy igazán tudomást se szerzünk a másikról. Bár, ha hiszünk abban, hogy azoknak, akiknek találkozniuk kell, azok előbb vagy utóbb tényleg találkoznak, akkor lehet a sors megint valahogy közbe szólt volna, ha akkor este elkerüljük a másikat. Ki tudja.
Amikor kudarcot vallok az újabb próbálkozással, akkor lemondóan sóhajtok, ahogy visszahuppanok az ülésembe, a nyelvnyújtására pedig csak megforgatom a szememet miközben a mosolyom újra megjelenik. Ez nem fair, hogy ő mindent tud a mai nappal kapcsolatban, de én még támpontokat se kapok. Az izgulás manója egyre inkább bontogatni kezdi a szárnyát, miközben tűkön ülve várom, hogy rájöjjek mi is lesz az első állomás, majd aztán a következő.
Kíváncsian dőlök előre az ülésben, miután kikapcsoltam a biztonsági övemet, hogy szemügyre vegyem a helyet, de még soha nem jártam ebben az étteremben. Mielőtt kinyithatnám az ajtót, azelőtt megteszi őt, majd a segítségével kiszállok és megköszönöm a kedves gesztust. Ritka manapság, hogy valaki kinyissa a nőnek az ajtót, kihalóban lévő úriemberszokás. Megfogva a kezét sétálok be, amikor pedig megpillantom a hatalmas csokrot, ami a kedvenc virágomból volt akkor felragyog az arcom és Maxra pillantok. Gyengéd csókkal köszönöm meg a gesztust, hogy még erre is gondolt, hogy az asztalunkat a kedvenc virágom díszítse. Bele se akarok gondolni abba, hogy mennyit költhetett, hiszen nem olcsó manapság virágot venni és ez ma már a második csokor, illetve ki tudja, hogy mit tervezett még mára. Nem normális, hiszen ha csak valami egyszerű helyre mentünk volna, akkor is pontosan annyira boldog lennék, mert csak az számít, hogy vele lehetek.  Miután kibújtam a kabátomból helyet foglalok és kíváncsian pillantok körbe. Nagyon hangulatos hely.
- Ételt is választottál, vagy azt mindenki magának választ? – érdeklődve fürkésztem őt, miután a pincér magunkra hagyott és még nem tért vissza. – Köszönöm a virágot, gyönyörű, de nem kellett volna. – őszintén csendült a hangom, mert ez még számomra is újdonság volt, hogy valaki ennyire figyelmes volt és ennyire a kedvemben akart járni. Közelebb hajoltam a virághoz és megszimatoltam, miközben gyengéden megérintettem egy-két szirmot.  

öltözet

“Your work is going to fill a large part of your life, and the only way to be truly satisfied is to do what you believe is great work. And the only way to do great work is to love what you do. If you haven’t found it yet, keep looking. Don’t settle. As with all matters of the heart, you’ll know when you find it.”

Csodálatosan fest akármilyen ruhát is visel magán. Ezen nem hiszem, hogy lehetne változtatni, de ha lehetne sem akarnék. Jó érzés megcsodálni őt néhányszor. Lehetne állandóan is, de annyiszor, olyan sűrűn nem találkoztunk még és nem is fogom tudunk-e napi szinten találkozni. Bár ezen változtathatunk, ha akarunk, szóval mindenhogy jó lenne kialakítani valamit közösen. Megkönnyebbülök némileg, hogy amíg én távol voltam, addig ő a családjánál volt. Nem töltötte egyedül az időt, olyanokkal vette magát körbe, kiket szeret. És olyat is csinált szabadidejében, amit szeret is csinálni. Ami pedig a felém irányuló kérdése illet, elmosolyodtam...vicces sztorikat mesélhetnék, de akkor itt ragadunk. Szóval csak röviden kellene...lehet olyat?
- Hát...nagyon extrém helyzetekbe kerültem...macskát mentettem a tetőről és tűz keletkezett az állomáson...magára hagyták a kaját a srácok és rossz helyre tették a törlőt...gondolhatod...- mesélek röviden, hiszen nagyjából ennyi volt a “vészhelyzet”, ami történt abban az egy napban, kettő... szóval unalmasnak nem mondható, de nagyobb történés nem volt. - Szóval szerintem neked izgalmasabban telt a napod, mint nekem... - szusszantam, hiszen valóban így volt, de szerettem csinálni és semmi pénzért nem adnám fel a munkát.  A kocsiban való kérdésére csak mosolyogva ingattam fejet. Szórakozottság szólalt meg a hangomból, de az útra figyeltem akkor is, mikor a kezét megéreztem a combomon. Jól eső libabőr futott végig rajtam, éreztem azt a nagyon rég feltörő érzést, mikor a vér a fejedből lentre kerül, de persze a koncentrációm az út felé nagyobb volt.
- Nem árulok el semmit, akkor nem meglepetés lenne. - pillantok rá, a kezem rá simítom az engem simító kezére, majd visszaterelődők a kocsi irányításához. Nem zavar az érintése és az sem, hogy beszél hozzám. Nem árulhatok el semmit abból, amit mára elterveztem, szóval ez az én kis titkom marad, még úgy 10-20 percig, forgalomtól függően. Hallgattam, amit mondott és igaza volt. Évek óta egymás mellett laktunk és egy viharnak köszönhetően futottunk össze igazán és kezdődött el ez az egész. Ha az nem történik meg, akkor a napjaink is ugyanolyanok maradnak.
- Valóban...lehet, hogy a mai napig nem is találkoznánk...vagy csak egy szia... míg te fel én meg le... - gondolkodok el egy kicsit az egészen, hiszen ez az egész olyan “sors akaratú” dolog. A pirosnál megálltam, ő pedig közelebb hajolt arcom simogatása mellett. Kérlelt, szinte már könyörgött, hogy árulkodjak kicsit.  
- Neeem. - öltöttem rá a nyelvemet, nevetni kezdtem, majd indítottam is a gépezetet, hogy haladjon a forgalom. Lekanyarodtam jobbra, tovább egyenesen, közben figyeltem az útvonalat, hiszen korábban tanulmányoztam a hely hollétét, így el sem tévedhetnék más. Megtaláltam végül a parkolót, majd egy üres hely találása után be is parkoltam.
- Megjöttünk. - motor leáll, majd kipattantam a kocsiból, közben a kulcsot is kiszedtem onnan, átszaladtam a másik oldalra, hol az ajtót már nyitottam is ki a hölgynek. Ha elfogadta a segítségemet és kiszállt, becsuktam utána az ajtót és bezártam az autót. Az étterem az Aska feliratot hordozta magán, ahová asztalt foglaltam, ahol Aleyna kedvenc virágja volt egy hatalmas csokorban ellátva vázában. Mivel korábban már lefoglaltam az asztalt és elmagyaráztam mit szeretnék, nem kaptam semmi nemleges választ. Szóval beinvitáltam kedvesem, a nevem hallatán elinvitáltak az asztalunkig. A hölgyem széklét kihúztam és segítettem betolni az asztalhoz. Majd leültem vele szemben az asztalhoz egy széles mosollyal. Azt pedig el sem árulom, hogy ez az első megállónk és még hátra van jó pár és előttünk az egész nap.


 

Öltözet

- Miért van olyan érzésem, hogy bármit is viselnék, akkor is ugyanezt mondanád? – kérdőn felvontam a szemöldökömet, de mosoly továbbra is felelhető volt az arcomon Kétség se fért ahhoz, hogy jól esett és melegséget csempészet a szavaival lelkembe, de attól még volt egy kis kétely bennem, hogy csak az elfogultság beszél belőle. Beljebb invitáltam addig, amíg a kapott virágnak leltem egy vázát és abban elrendezve raktam le a megfelelő helyre.
- Köszönöm jól telt, ahogy az elmúlt napok is. Családommal voltam, vagy éppen a művészetnek hódoltam. – a festés lefoglalt és a vele eltöltött idő mindig képes volt ihletet adni, ahogyan a költök is meglelték a saját kis múzsájukat, úgy én is ráleltem az enyémre, mert az érzések, amik Maxnak köszönhetően éreztem a képzeletemet még inkább szárnyalásra bírták. – És neked milyen volt? Minden rendben volt a munkában, történt valami extrém dolog? – utóbbit kicsit aggódva kérdeztem meg, mert tudtam jól, hogy nagyon veszélyes a munkája és talán ezt lesz a legnehezebb megszoknom, ha végérvényesen egymás mellett ragadunk, hogy ne aggódjam minden egyes nap halálra magamat miatta. De idővel csak könnyebb lesz, ugye? Féltem, hogy nem, mert minden egyes együtt eltöltött idővel csak egyre nagyobb teret hódított meg a szívemből, aminek köszönhetően az aggódás is egyre inkább csak nagyobb lett, hiszen minél fontosabb valaki, annál inkább aggódunk érte…
Meghajlására elnevettem magam és kicsit megingattam a fejemet, mint aki remekül szórakozik ezen a bolondozáson. Becsuktam magunk mögött az ajtót, majd bezártam a lakásomat, a kulcsot pedig a táskámba raktam. Kéz a kézben sétáltunk a kocsijához, amikor pedig kinyitottam előttem az ajtót, akkor mosollyal az arcomon köszöntem meg neki, majd mire ő is beült, addigra bekötöttem az övemet.
- Én is, de mire fel ez a nagy titkolódzás? Kicsit se árulsz el semmit abból, hogy mi is vár ránk? – kíváncsian fürkésztem őt, mert egyre inkább elkezdtem izgulni is. Bármennyire is próbáltam rájönni, hogy mit is tervezett mára nem igazán jutottam semmire se, hiszen semmilyen támpontot nem kaptam tőle. Kezem végül combjára siklott, ha pedig úgy tűnt ez nem zavarja őt, akkor nem is húztam el, csak figyeltem a környezetünket és próbáltam rájönni arra, hogy hova is tarthatunk. – Azért kicsit fura belegondolni, hogy egy viharnak, egy elhagyott kulcsnak köszönhetően mi is bontakozott ki, nem? Főleg, ha azt nézzük már egy ideje egymás mellett lakunk.  – miközben beszéltem a pillantásom rajta állapodott meg, mert érdekes dolog az élet, hogy olykor mennyire apró vagy éppen bosszantónak tűnő dolgok milyen váratlan fordulatot képesek magukkal hozni, amik végül életünk legjobb pillanatait hozzák magukkal.
Ha pedig továbbra se árult el semmit, akkor gyengéden megsimogattam a combját, majd közelebb hajoltam hozzá, amikor megállt egy lámpánál, hogy arcélén simítsak végig másik kezemmel, mintha csak puszit akarnék nyomni arcára úgy hajoltam közelebb. Végül persze nem tettem. – Gyerünk, adj egy kis morzsát, mert nagyon izgulok. – végül aztán kapott egy puszit tőlem és mire zöldre váltott a lámba visszadőltem az ülésembe, hogy nehogy aztán azt mondja, hogy miattam nem tud az útra koncentrálni.



öltözet

“Your work is going to fill a large part of your life, and the only way to be truly satisfied is to do what you believe is great work. And the only way to do great work is to love what you do. If you haven’t found it yet, keep looking. Don’t settle. As with all matters of the heart, you’ll know when you find it.”

Őszerinte szívdöglesztő vagyok...ezzel vitatkozhatnánk napestig, hiszen szerintem pont ő az, aki a legbombázóbb kettőnk közül. Újra és újra szerelembe fogok esni, főleg, ha így kitesz magáért külsőleg is. És a tekintetem sem tudom róla levenni, de nyilván ez így is marad. Olyan kellemes a szememnek a látványa és legszívesebben leteperném, ám nem teszem, inkább viszonozom a csókot szenvedélyesen. Már nem érdekel, ha meglátnak, hiszen mondjuk úgy hogy egy pár vagyunk...randizni viszem...fordítva kellett volna, de talán így ezerszer jobb lesz. Mikor leszólta az öltözetét, csak fejet ingattam.
- Nem, nem, és nem. Csodálatosan festesz. Át ne merj öltözni, jó? - mosolyodom el és figyeltem a zavarban létét, mikor beinvitált, már mozdultam is, hiszen pár percig még időzhetünk. De aztán mennünk kell, mert itt fogunk ragadni és élvezni fogom a társaságát a négy fal között, ami ugye nem lehet. Ma mozgolódni fogunk, nem egyhelyben ülni, arra van máskor is lehetőségünk. De ma nem. Kicsit beljebb hajtottam az ajtót, figyeltem ahogy rendezkedik a vázával.
- És milyen napod volt eddig? - érdeklődtem meg a pillanatnyi naspirendjét, hogy minden úgy alakult-e ahogy azt eltervezte, vagy pocsékul haladt minden? Nem ültem le, nem nézelődtem, csupán őt szemléltem, hiszen bőven volt rajta mit nézni. Így aztán csak mosolyogni tudtam, hiszen örültem ennek a látványvilágnak mit elém tárt. Végülk a cipőt és kabátot is magára öltötte, majd kérdésére meghajoltam előtte.
- Kérése számomra parancs hölgyem. - léptem is az ajtóhoz, hogy kitárjam és előre engedjem, hagytam hogy bezárja azt, majd indulhattunk is az utunknak kéz a kézben. Az első út az autóm volt, melyhez kisétálltunk az épületből és melegség áradt szét a mellkasomban és némileg izgultam is, hogy ne basszak el semmit sem. Tökéletes ember nincs, ezt tudom, mindenki tévedhet. Kipigyegtem az autót, majd kitártam az anósülés felőli ajtót, hogy beülhessen, majd ha ez megtörtént, becsuktam az ajtót, hogy a vezető részhez ülhessek. Indítottam, majd kellemes tempóban és melyet az útviszonyok is engedtek már haladtunk is.  
- Már vártam ezt a pillanatot. - izgatott mosoly rajzolódott ki arcomon, tényleg izgatott voltam, hiszen a mai nap hosszú és izgalmas lesz, melyet cseppet sem fogok bánni.  

Öltözet

Régóta nem vártam ennyire egy napot, mint most a randevúnk napját. Kicsit úgy éreztem, mintha újra tinédzser lennék és végre a kiszemelt srác is észrevett volna, hogy aztán randira vigyen. Nagyon izgatott voltam és kicsit nehezen is tudtam elaludni, bár, az alvás az elmúlt napokban is kicsit nehezebben ment, amióta megtapasztaltam azt, hogy milyen is álomra hajtani a fejemet az ölelésében. Sokszor elmerengtem a születésnapomkor történeteken. Azon, hogy miként vígasztalt, miként sietett a megmentésemre, és miként maradt mellettem, majd pedig ott volt az első csókunk, amit még több is követett. Hiányzott, nagyon hiányzott és ha csak eszembe jutott, akkor a szívem őrült ritmust járt, mint ami ki akar szakadni a mellkasomból.
A születésnapon jól telt, ahogyan az utána következő pár nap is, a családommal is találkoztam és nagy ünnepséget tartottunk. Boldog voltam és kicsit tényleg elfeledkeztem arról a rosszról, ami a szórakozóhelyen történt. Az élet és a gondolataim is hagyták azt, hogy boldog lehessek. Az egyik nővéremnek is feltűnt, hogy kicsit másabb vagyok és végül egy-két dolgot ki is húzott belőlem. Én kicsit zavarban voltam, ő pedig csak mosolygott a boldogságomat látva.  Nagyon drukkolt, hogy minden jól alakuljon, hiszen régóta nem látott ilyen boldognak és megígértette velem azt is, hogy mindenképpen beszámolok, ha pedig a srác megbántana, akkor biztosan megfogja bánni amiért a kishúgával szórakozott. Ezen jót nevettem, pedig tudtam jól, hogy sok minden kitelik tőle, de én nem tartottam attól, hogy Maxwell megbántana. Ő ahhoz túlzottan is figyelmes és gondoskodó volt, meg se fordult a fejemben az, hogy csak játszadozna velem.
Sietve pillantottam végig magamon, majd lopva az órára pillantottam, de még volt egy kis idő, én pedig készen voltam. A hajam loknikban omlott a vállamra, nem fogtam össze, ahogy eddig is, úgy most is természetesre vettem a sminket. A ruhámon pedig végigsimítottam, mintha csak valami gyűrődést akarnék kisimítani, pedig egyáltalán nem erről volt szó, csak izgultam. Azt mondta, hogy ne csípjem ki magam és próbáltam eleget tenni a kérésnek, de azért még is csak randiról volt szól. Amikor megszólalt a csengő, akkor kifújtam a levegőt és próbáltam a zakatoló szívemet kicsit lecsillapítani, de minél közelebb értem az ajtóhoz, annál gyorsabb ütemet diktált. Kifelé menet megérintettem a pár napja kapott csokrot és elmosolyodtam, aztán pedig fordult a kulcs és nyílt az ajtó, ahol megláttam őt.
A lélegzetem elállt, amint megpillantottam őt az öltönyben, mert nagyon is vonzó volt benne, nem mintha amúgy nem lett volna az, de ebben a szerelésben. Ha a szívem még képes volt hevesebben verni, akkor most biztosan megtette, benedvesítettem az ajkamat és zavaromban a hajamba túrtam, mintha csak ki akarnám simítani az arcomból. Ha nehezen is, de végül sikerült meglelnem a hangomat.
- Szia! – viszonoztam a köszönést, amikor pedig megláttam az újabb csokrot, akkor elmosolyodtam és közelebb léptem hozzá. – Ha így haladunk, akkor lassan virágboltot kell nyitnom. – elvettem tőle a virágot, miközben meg is köszöntem, majd közelebb hajolva hozzá megcsókoltam őt, majd ajkai felett suttogva szólaltam meg. – Nagyon szívdöglesztő vagy. – tudom, ez nagyon bénán hatott, de egyszerűen az agyam kicsit lekapcsolt annak köszönhetően, ahogyan itt állt előttem az öltönyében, majd hátrébb lépve végigpillantottam magamon.
- Talán lehet nem kellett volna megfogadnom a javaslatot, úgy érzem hozzád képest alul öltöztem. – egyik lábamról a másikra helyeztem át a testsúlyomat, mert zavarban voltam. – Bejössz? – akár igen, akár nem volt a válasz, rövid időre magára hagytam és kerítettem egy vázát a virágnak. Engedtem bele vizet, majd leraktam a pultra, megszimatoltam és elmosolyodtam, hiszen mint mindig, most is a kedvenc virágomat hozta.
Végül belebújtam a csizmába, de még közben is azon kattogtam, hogy talán át kellene öltöznöm. Jöhetett a kabát, sál és a táskám. Ha pedig minden megvolt, akkor kiléptem a lakásból és mosolyogva fürkésztem őt.
- Kész vagyok, mehetünk. – ha pedig a kezét nyújtotta, akkor boldogan fogadtam el, miközben az izgatottság egyre inkább átjárt. Nagyon izgultam.
   


öltözet

“Your work is going to fill a large part of your life, and the only way to be truly satisfied is to do what you believe is great work. And the only way to do great work is to love what you do. If you haven’t found it yet, keep looking. Don’t settle. As with all matters of the heart, you’ll know when you find it.”

A randira rápörögni már jó ideje rátudok. A legutóbb elmaradt, most nem régen a születésnapját ünnepelte, így ezért is elcsúszott és nem is akartam a családja útjában lenni, ha esetleg átjönnének hozzá. Így készültem is meglepetéssel, virágot vettem, üzentem a postaládájában, hogy délelőtt 11-re megyek érte, nem kell kicsípni magát. Randi. De mivel tudom, hogy mit szeret, így aszerint is akartam részben készülni. Egy ebéd, egy laza séta, egy mozi, egy állatkertezés, bármi amivel elüthetjük az időt együtt töltve. Nem számított igazából, csak együtt legyünk. A munka izgalmaktól mentesen történt az éjszaka. Időben haza érkeztem, ledobtam magam aludni, hogy aztán ébresztőre kelve elvágtassak zuhanyozni, végül felöltözni. Hiszen ma van a napja az első tényleges randi randinknak. Mert ez tényleg randi lesz. Emlékezetessé akartam tenni a velem töltött pillanatokat, hiszen a múltkori első csók miatt feleszméltem...valóban szükségünk van a másikra. Ő is ezt éreztette velem és fordítva is igaz volt. Szóval az időt figyelve készülődtem, fürödtem, fogat mostam, fésülködtem, összepakoltam minden szükséges dolgot. Pénztárcát, iratokat, óvszert is... felkészülök mindenre, de mint mondottam, nem fogok erőszakos lenni. Amúgy sem vagyok az a fajta, vele végképp nem leszek. Meg nem is terveztem ilyen helyre elvinni, így aztán azzal ráérünk majd akkor, ha már nagyon ott tartunk. A virággal a kezemben álltam a tükör elé, Aleyna kedvenc növénye, már nem egyszer kapott ilyet tőlem, az első randira kéréskor is ezt küldtem számára, egy jó nagy csokorral, de most is ekkora a csokor, csak most személyes a dolog. Még igazítottam magamon egy két dolgot, magamhoz vettem a kulcsokat és leléptem. Bezárkódtam, majd átléptem a szomszédasszonyhoz, kit remélem nem fogok felébreszteni legszebb álmából, hanem fitten és kipihenten várta ezt a napot...ahogy én magam is. Becsengettem a magam megszokott módján és hátrébb léptem, a cipőimre pillantottam, kicsit izgulni kezdtem a dolgok folytatásától, de nem volt vészes. A cipőm orrán nem volt folt, ahogy a ruháim egyikén sem volt egy sem. Nem köthetett volna senki bele semmibe. Hallottam az ajtó túloldaláról érkező koppanásokat az ajtó felé közeledni, mosoly kúszott az arcomra, majd felemeltem a fejem is, hogy az ajtó nyitást követően egyből láthassam Aleynát is. Látni akartam. Hiányzott, rettenetesen, még akkor is, ha a legutolsó találkozásunk két vagy három nappal ezelőtt volt.
- Szia. - mosolyodtam el, miután ajtót nyitott, majd a nagy csokor virágot is felemeltem közénk és átadtam neki. - Virágot a virágnak. - bókoltam egy cseppet, pillantásom lágy volt, ahogy a pillantását álltam és egyre lejjebb kalandoztam alkatán, hogy a csodás testén végig nézzek, lássam alakját, a mosolyát és tulajdonképpen őt magát. Nem tehetek róla, de tényleg borzasztó hiány fogott el, hogy nem lehettem mellette. De ez van, ő is dolgozik, tanul, én pedig van hogy másfél vagy két napig nem is vagyok itthon. De létezik a mobiltelefon, szóval nem nagy dolog felhívni vagy ráírni.  

Öltözet