Türelmetlenül pattantam ki a metálszürke autóból, amiről az emberek nagyrésze minden bizonnyal azt gondolná, hogy nem való egy olyan környékre, mint Bronx. Alapvetően mi egy olyan részén laktunk Tayvel a városrészben, ahol biztonságos helyen tudtuk hagyni mind a ketten az autónkat, ráadásul közel voltunk a másik férfi családjához, így a legtöbb esetben az autót csak akkor használtuk, ha elhagytuk Bronxot.
Más helyzet volt, amikor Aree munkahelyére jártam. A Lit. Bar egy nagyon konszolidált, és kedves kis könyvesbolt volt, ahol a lányok – illetve hölgyek – mindig megkínáltak kávéval. Az én testem lényegében már valószínűleg képtelen volt arra, hogy funkcionáljon a koffeintartalmú ital nélkül, emiatt számomra elképzelhetetlen volt az is, hogy úgy éljem a mindennapjaimat, mint Jamie kollégám. Biztos vagyok benne, hogy hatalmas koponya lehet idegsebészként, de képtelen voltam felfogni, hogy mindenféle segédeszköz – leszámítva a teáit, amikre persze megesküszik, hogy nagyon jók – nélkül képes így bírni a 24 órás ügyeleteket.
Nagyjából 85 óra munkát tudtam magam mögött, ami azt jelentette, hogy a mai nap folyamán a disszertációmat kellett volna írnom. Mivel ez nem feltétlenül függött össze azzal, hogy mikor válok teljes értékű orvossá, úgy gondoltam, hogy belefér annyi bűnözés, hogy a négy napos szabadságom első napján egy kicsit megpróbáljak lazítani. Talán kicsit paradoxon, hogy alvás helyett, ezt pont úgy akarom megtenni, hogy kávézni viszem délután egy jó barátomat lazítás helyett, de hittem benne, hogy néha ki is kell mozdulni. Alapvetően sokat dolgozom emberekkel, de az orvosi lét hátránya az, ami egyben az előnye is. Mivel mindig szerettem az embereket, emellett pedig empatikusnak is tartom magam, egyáltalán nem okozott gondot az, hogy nem pusztán annyit tegyek meg a betegekért, amennyiért kifizetnek. Nem idealizálom a helyzetet, nagyon sokszor vagyok fáradt és nyűgös, de ez összességében nem jogosítana fel arra, hogy bárkivel rosszul bánjak. Viszont szükségem van magam köré olyan emberekre, akik beindítják a motoromat és energizálnak. Pont ez az oka annak, hogy ma elmentem Aree munkahelyére is egyrészt másrészt pedig meg akartam lepni egy olyan programmal, ami mind a kettőnk számára megfelelőnek tűnt. Tisztában voltam vele, hogy mennyire odavan azért az íróért, aki abban a kávézóban fog ma dedikálni, amit én szeretnék megnézni nagyon régóta. Mivel ez egy win-win szituáció volt, gyakorlatilag nagyon jókedvűen húztam magamra a fehér kabátomat, amit korábban szintén a lány választott nekem azzal az indokkal, hogy illik a stílusomhoz, de bárhova fel tudom majd venni és nem kell folyton amiatt nyígnom, hogy azok a ruhák, amiket szívesen hordanék a kórházon kívül mind úgy néznek ki, mintha edzőterembe szeretnék menni.
Tudtam, hogy nem szereti, ha dohányzom, mégis rágyújtottam, amíg vártam rá ahelyett, hogy bementem volna megzavarni miközben dolgozik. Ha elég gyors vagyok, akkor lesz időm nem szimplán elszívi a cigarettát, hanem ki tudom csempészni a parfümömet és a rágómat a kesztyűtartóból, amivel megpróbálhatom elfedni a szagát annak, hogy valaha dohányoztam. Viszont mielőtt végig gondoltam volna a helyzetet, a lány már meg is jelent, én pedig ellöktem magam az autó oldalától és kicsodortam a hamut a szálból, amit visszatettem a cigarettatartómba.
- Ez a te hibád, mert sokat kellett várnom rád – ennek ellenére mosolyogva léptem oda, hogy finoman át tudjam ölelni a vállát – Pedig mondtam, hogy siess.
Ezt már úgy tettem hozzá, hogy kibontakoztam az ölelésből és az arca a két tenyerembe volt. Egy finom puszit nyomtam a homlokára, majd még mielőtt bárhogy viszonozhatta volna a köszöntésem, az anyósülés felé kezdtem el rángatni – Időpontra megyünk, ugye tudod? Asztalfoglalásunk van.
Ami mindössze annyit jelentett, hogy egy kicsit száguldoznom kell a városban, de amúgy is jellemző volt rám a sportos vezetési stílus bizonyos határokon belül persze. Biztos nem a városban tartanék gyorsulási versenyt, de attól még lehet sietni.
- És ma karnapod volt? – nagyrészt arra gondoltam, hogy mennyire szorult rá arra, hogy pakolja a könyveket, ami nem feltétlenül számít kellemes munkának akkor se, ha az ember egy ilyen környezetben tud dolgozni. Nekem is előny volt, mert a kanapés berendezés miatt gyakran be tudtam menni tanulni meg alapvetően miután megvásároltam a szakirodalmakat, nem kellett elmennem egy kávézóba pluszba költeni, hanem megengedték, hogy maradjak. Nyilván az adventi időszak ilyenkor mindig más. Akkor nem lenne képem hasonlót meglépni.
- Találtam egy új helyet – ezt csak úgy mellékesen jegyeztem meg, miközben a biztonsági övvel bajlódtam – Ha éhes vagy, akkor van müzliszelet a kesztyűtartóban, csak ne szemeteld össze az autót úgy, ahogy az apád és a bátyád szokta.
Ezt az utóbbit már mosolyogva tettem hozzá. Soha nem rónám fel Aree családjának, hogy szemetelnek az autómban, mármint úgy nagyon komolyan. Gyakorlatilag nekik köszönhetem azt, hogy autóm van, mert ha annak idején az apja nem tesz meg mindent annak érdekében, hogy életben maradjak, akkor egy plusz trauma lennék a férfi életében, amit nem vihet haza a családjának annak érdekében, hogy megvédje őket.

590 szó ⁝ öltözék ⁝ gyere, elviszlek "randizni"     ⁝ Isabella Dussias - Roots ⁝ autó ⁝ K.