Lássuk, hogy milyen lehetek én. Zárkózott, mondhatni. Kedves és az a személy lennék én, aki utánad rohan, mert leejtettél egy húszast az utcán. Kedves és szerény vagyok. Gyenge ne bánts virágnak csúfoltak kiskoromban, hiszen mindenen sírva fakadtam, amin csak lehetett. Nagy vágyam volt, hogy állatorvos leszek, de sajnos nem tudnék megszúrni semmilyen állatot, még akkor sem, ha az életét menteném meg vele. Talán az egyetlen gyengeségem a naivitásomon kívül. Hiszen hiszek a jóban, és abban, hogy kedvességgel mindent meglehet oldani. Persze ez nem nagy erény a mai önző és érzelemmentes világban. De nincs visszaút, talán még maradt pár ilyen ember a világban rajtam kívül.
A sportok sose volt az erősségem, csak is a szerencsés géneknek köszönhetem, hogy ilyen alakom van, anyám csodás genetikai ággal örvendezett meg. Az ő szemét örököltem, mindenben rá hasonlítok, talán ez is az oka, hogy apám nem hajlandó rám nézni. Bele törődtem, hogy a családi fő kapcsolatom, anyám halálával összetört és egyedül kell helyt állnom ebben a zord világban. Küzdeni mindenért, amit elértem. Ezért is nevezhetnek törtetőnek, de mindent, amit elértem saját erőből és szorgalomból hoztam össze.

Volt már olyan érzésed, hogy a szüleid alma máterében élni olyan, mintha folyton ott lenne egy kötél a nyakadon és a hóhér melletted állva csak arra várna, hogy meghúzza azt a fránya kart, te pedig a mélybe zuhanj? Na… Képzeld el az életed így. Az életed minden egyes napját, a kikövezett utad, amitől el nem térhetsz, amikor a család jó neve és a köz elvárása előbbre való, mint amit te akarsz. Kislányként én is próbálkoztam olyasmivel, mint a divattervezés, a szakácskodás, a festészet… De hamar rá kellett jönnöm, hogy minden dacoskodásom ellenére ugyan az vonz, mint a szüleimet. A kórház állandó fertőtlenítőszaga… na jó, csak viccelek. Imádom az emberi test kiismerhetetlenségét. A rezidensi évem most kezdődött. A hat év az orvosin, a kikövezett lépcső első foka volt. A New York nagyvárosában lévő Columbia Egyetmet és a Borostyán Ligás egyetemeket nem kell bemutatni senkinek. Az elit gyerkőcei között én is csak egy voltam. Valaki, aki mégis más volt, mint a többi. A hat év alatt több időt töltöttem a laborban, a könyvtárban és a lakásomon, mint a többi diák, akik csacsogtak az ebédszünetben, nyomkodták a telefonjukat az órákon, a szünetekben, szelfiket készítettek különösebb indok nélkül és a májuk épségét nem féltve ittak. Huszonnégy évesen azt hiszem bekerültem azon kevés lányok közé, akiknek sosem volt barátjuk, sosem voltak senkivel, igazán sosem rúgtak be és mégsem érezték magukat sosem feleslegesnek vagy magányosnak. Azon kevés barátom, aki volt, őszinte és szoros barátságban… ők átmentek Chicago-ba, a szelek városában. A rezidensi éveimet pedig itt kezdtem meg, ellenben velük. Kézen fekvő lett volna pedig, ha neurológia vagy sebészet lesz a szakirányom és apám vagy anyám szárnyai alatt kezdem el a sajátjaim próbálgatni. Én viszont kihívásra vágytam. És meg is kaptam. A régi lakásom pici volt, egyszerű. A mostani jóval nagyobb és a légkondicionálóval akadt pár félreértésem a közelmúltban. Az emberi szervezet felépítését anélkül kívülről-belülről ismerem, hogy különösebben valaha erőlködtem volna a tanulással. Viszont a villanykapcsolók és a műszaki cuccok… más tészták. A második hetem töltöm a kórházban, fehér köpenyem alatt az egyszerű türkizkék, tipikus rezidensi ruhámmal és a betegek között ide-oda rohangálva, a saját problémáimmal épp úgy küzdök, mint a kórlapokkal, amik orvosok között cserélnek gazdát. Egy ideig izgalmasnak találtam, hogy kémcsövekbe gyűjtött mintákkal üssem el az időm egy csendes laborban. A kevésbé antiszociális énem viszont rám szólt. Megfogadtam, hogy nem leszek az a ne bánts virág, mint eddig. Szerzekbarátokat, nyitott szemmel és szívvel járok majd. Az elmúlt hetekben ez kevésbé sikerült. Itt a nevem  sokaknak ismerősen csengett, szerencsére azt a vágyam is teljesítették, amiben nem akartam Dr. Lockers lánya lenni, hanem Mrs.Lockers, vagy simán Lindy. És persze a legabszurdabb tény, hogy a láz és a betegség feléleszti bennem a kislányt, akinek hiába van meg minden ismerete és hátszele, az egyetlen dolog, amitől jobban fél, az a tű és a szike. Ha nem Fül-Orr gégésznek készülnék, akkor simán sebésznek. Ha nem engem vizsgálnak, nincs semmi bajom. A fordított felállást nehezen tudom kezelni.
Az egyetlen, akivel ezen rövid idő alatt jóban lettem, az Garrerth. Vagyis Dr. Davidson. Bár magamról még mindig csak felületes dolgokat mesélek és mérhetetlen zavarban vagyok, amikor lenéz rám a kórházi folyosótól távol, olyan vegyes érzelmeim vannak felé, amiket még sosem tapasztaltam. A gyűrű az ujján persze… A feleségével gondjaik vannak és próbálok az orvosi énem helyett alkalmi pszichológus is lenni. Persze lelkesen követem, amikor kell, figyelem minden mozdulatát és próbálok csak jó rezidens lenni. Igazából nem is tudom, hogy alakult ki ez az egész két hét alatt… Na jó, ez nem igaz. A gyulladt mandula kérdése továbbra is ott lebeg, győzköd, de hajthatatlan vagyok. Pedig el kellene tőlük búcsúznom. Ez pont olyan problémakör, mint a régi szobám. Esküszöm, még a plüssök sem mozdultak odébb, mióta legutóbb abban a szobában aludtam. Ennek leginkább anyám az oka, noha a születésem nem volt váratlan, előre jól megtervezett folyamat eredménye lettem, a házasságuk elején, de úgy, hogy a biztos praxist és hírnevet már magáénak tudhassa. Megértettem őket, ellenben azzal, hogy a fülem rágták, amiért az egy szem kislányuk még sosem hozott haza karácsonyra egy férfi barátot… na azért elég sokat hallgattam már. A végzős bálra a barátnőim is a párjukkal mentek. Közülük, aki elfogadta az eltartott nő szerepét, már szült is a férjének. Engem ez a dolog nem fenyegetett, sem a gyerek téma, sem a pasi. Az első pohár boromat, betartva a szabályokat huszonegy évesen fogyasztottam el. Az alkalom az anyu születésnapja volt. nevess csak, nem zavar. Szürke kisegérként nem beletörődtem ebbe, hanem nekem ez volt a normális. De egy részem valahogy mindig hiányolta a kalandokat… azt, hogy éljek. Csak ezt a részem eddig olyan remekül el tudtam rejteni, hogy csupán éjszakánként került ez előtérbe ez. Nem voltak alvás zavaraim, de sokszor ébredtem arra, hogy a konyhám közepén ácsorgok. Ez leginkább úgy három éve kezdődött… tudom-tudom, sok idő, de orvos vagyok, hajthatatlan, makacs és az a típus, aki ilyen esetben inkább tagad, mint beismer.
A napom furcsán indult. A kipattanó szemeimnek nem a tegnapi éjszaka, a bár támasztása és a pár sör okozta hányinger az oka, hanem a kép, ami lejátszódik a fejemben. És ahogy a kórházi folyosón robogok végig, hosszú hajam csapzottan követ, rá kell jönnöm, hogy amíg a késésem sem leplezhetem, ami meglehetősen ritka, mondhatni soha elő nem forduló dolog volt, addig, amikor meglátom, az arcomra kiülő pír sem fogható csak a sietségre… A születésnapom pedig egyre közeledik. Ez hogy jut eszembe? Ja, hogy tegnap este épp erről csacsogtam lefekvés előtt... kérlek, kapcsolj már ki drága agyam és szedd össze magad, mielőtt visszakapcsolnál!

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Szürke kisegérnek nevezed magad, de szerintem ez egy kicsit inkább nézőpont kérdése. Lehet, hogy nem ittál alkoholt huszonegy éves korod előtt, nem voltak kicsapongásaid, hajnalig tartó bulik az életedben, sem fiúk vagy férfiak, de talán éppen emiatt vagy különleges. Mert betartod a szabályokat, és szem előtt tartod a célt, a terveidet és álmaidat. Mert nem vagy olyan, mint mindenki más.
Azért hozzá kell tennem, biztos nem lehetett egyszerű, amikor a barátaid sorra hagyták el a várost, és költöztek Chicagoba, ahogyan az is fájdalmas lehet, hogy elveszítetted édesanyádat, majd ráadásnak apád is rád vetíti ki a gyászát a hasonlóságok miatt.

Remélem, a közeljövőben találsz új barátokat, olyanokat, akik szeretnek olyannak, amilyen vagy, támogatnak, veled maradnak, és enyhítik a magányodat.  

Na de nem szaporítom tovább a szót, hogy ne tartsalak fel tovább...

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!