Ha egy karrieristát megkérdezik, hogy milyen is jelleme, csak egy pisszenéssel válaszol. Hiszen egy erős, karakteres ember, aki képes a vezetői munkákat a tetőfokára vinni. Az tudja, hogy figyelmességgel vissza lehet fogni az erős egyéniségét, ha egy olyannal kerül szembe, aki bizonytalan, és kis önbizalmú emberekkel van dolga. Erős jellemét pedig örömmel használja, hogy másokat segítsen kiteljesedni. Sosem elnyomja, hanem támogatja a kollégáit. Képes belátni, hogy hibázik, ezért talán még jobban küzd, hogy tökéletes legyen a munkájába. Képes egész éjszaka bent maradni, hogy tovább fejlessze a munkaképességét. Nem hadakozik a történésekkel, elfogadja, és megpróbálja a legjobbakat felépíteni belőle. Ilyen a jelenlegi helyzete is. Állandóan tanul a körülötte lévő eseményekből. Tapasztalatait mindig beleépíti a jelenébe és ezzel erősebbé formálja önmagát. Személyisége egységes, amit mond, azt úgy is gondolja. Ő nem fog meginogni emberi vélemények miatt. Belső értékrendszere olyan fontos számára, mint a levegő. Hisz abban, hogy erre támaszkodva egyenes útja van a sikerhez. Mindvégig tudja, hogy mit akar, ezért mindent megtesz, hogy célba is vigye. Tudatosan él, kellő önfegyelemmel rendelkezik. Soha nem hagyná, hogy az egoja befolyásolja a döntéseit.

Egy újabb nap. Immáron felszakadt szemöldökkel és sajgó öklökkel térek a gardrób szekrényemhez, hogy az irodai ruhába bújtassam magam. Tekintve, hogy hajnalban felkelve végig futottam New York  lakóövezetét és a frissítő tusolást is letudva a tarkómat vakarva állokl. Nem igen kedvelem, hogy kosztümöt kell húzni, de a munkaszerződés szinte hatalmas betűkkel, kiemelve van lejegyezve, hogy dressz kód használata kötelező az irodában.
A telefon panaszosan csipog, hogy ne nyúzzam meg és öltözzek fel, mert nem sokára kezdődik a heti agyleszívás. Egy kósza fuvallat borzolja a hajam, ahogy egy forró kávéval állok a forgatag kellős közepén. Kavargó, lázas emberek, arcokon percnyi élvezet. Tombol a vágy mindenkiben. Ez a vágy szíveket tép! Émelyítő, ahogy az emberek mennyire tudatlanok. Azt hiszik mindent megélnek, hogy amit éreznek az mindenség, amit érezhetnek. Bolondok. A forró kávé csiklandozza a nyelvem, ahogy a nedű selyemként csúszik végig a torkomon. A gondolataimból kiszakadva lépek ki a tömegből, hogy elinduljak egy újabb találkozóra. Nem is sejtik, hogy bárányként viselkednek a farkasok közt.
A kocsiba beülve indítok néma csendben az iroda felé. A robusztus épület előtt az öltönyösök mindenkit szemmel tartanak, így csak felmutatva a jelvényt lépek be az üvegajtón. Hirtelen elkap a nosztalgia. Egy olyan érzés, ahogy a padozaton kopognak a sarkaim.
Ha akkor tudtam volna, hogy mi is vár rám, inkább az ágyban maradtam volna. Utólag mindig okosabb az ember, ugye bár.
Az iroda ajtaja hangosan csapódott mögöttem, ahogy a teremben lévők meg se rezzentek. A főnök már magyarázta a napi feladatokat. Megint csak az utcán lévő poroszkálás a feladat. Sokszor úgy érzem, hogy nőként el vagyok nyomva és nem kapok olyan eseteket, amik felérnek a tudásomhoz. Viszont legalább nem kell bejelentenem, ha épp kávézni lenne kedvem.
De megállítanak. A könyökömnél fogva húz vissza az egyik nyomozó és megrázza a fejét. Várjak. Így hát sok minden nem maradt, csak megvárni, míg kiürül a terem és addig a telefonomba elmerülve figyeltem, hogy esetleg hiányzom-e a családomnak. Mindhiába. Egyetlen árva üzenet sem jelent meg a kijelzőn. Amikor az utolsó lábak mögött csukódik az ajtó kérdőn pillantok a felettesemre.
- Arrowood, nem szívesen, de ma mellettem fog szolgálni – morogja. Micsoda meglepetés, hogy nem valami kedves fickót kaptam. - Ne öltözzön át. Ma civilben leszünk – az utcán lévő mászkálással a problémám az, hogy hiába van meg a nyomozó vizsgám, akkor is egyenruhába kell lenni. De mai napom szerencsés. Nem kell magamra ölteni.
- Van egy kis dolgom, addig végezze el a dolgát és a kocsinál találkozunk – épp csak ennyit mond, mikor eltűnik a tömegbe. Én pedig ott maradok, derekamra erősített fegyverrel és a kihűlőben lévő kávémmal, na meg persze a telefonommal. Először csak azt hittem ugrat, és mehetek forgalmat irányítani, de nem így lett.
Az idő pereg és én már a kocsijánál támaszkodva várom, hogy megjelenjen. Nem kapkodja el a dolgait. De, mit is várunk? Ő megteheti. Napszemüvegem mögé rejtem kékjeimet és a távolba révedek. Ennyi jár nekem, ha már tegnap este még bennem dübörög a zene ritmusa. Ami nem is lenne gond, ha nem a fejembe tenné ezt mind. A város zaja sem akar egy pillanatra sem csitulni, marad a remény, és a vágyakozás, hogy a kocsiban némán ülhetünk és valamennyire elszigeteli a város moraját a a karosszéria.
Ekkor megjelenik, ha lehetséges az előzőnél is morcosabb arccal sétál el mellettem és fejével csak int, hogy szálljak be.
- Nyomozni akar? Akkor tessék. Van egy ügye. - úgy hajítja az ölembe az aktát, mintha nem érdekelné, hogy a kávémmal tönkre mehet minden. Leteszem a pohártartóba és kinyitom.
- De én nem a gyilkosságis vagyok – elkerekedik a szemem, ahogy egy fiatal, alig tizenhat éves lány holteste tárul elém a mappa rejtekéből. Olyan volt, mint egy porcelánbaba. Hófehérre kimaszkírozva, a száján vérvörös rúzs, a pirosító oly’ annyira elütött az arcától, hogy félelemmel néztem tovább. Gondosan elvolt helyezve, mintha a tettes törődött volna vele. A ruha teljes mértékben, mindenhol passzolt hozzá. Kezébe pedig egy piros nyalóka volt. Hatalmas. Szinte kellék szerű.
- Nem érdekel, a drogosztálytól elkértem, oldja meg, vagy repül az egységtől – egy pillanatra átszalad, hogy valakinek kell a munkám és így akarnak kitenni. Hiszen nincs szükség olyan nyomozóra, aki nem képes megoldani egy bűntényt. Nem rég költöztem a városba, és nem vártam, hogy egyből olyan ügyet kapok, amibe beletörik a bicskám.
Csak bólintok, ahogy megállunk és a sikátor felé sétálunk.
- A helyszínelők és a nyomozók is elvégezték a dolgukat. Itt találtuk – mutat a krétával körbe rajzolt helyszínre. Vizsgáztat? Elgondolkodva tolom a szemüveget a fejem tetejére és leguggolva nézem a környezetet. A napokban nem esett, így csak a város mocskolhatta össze a helyszínt. Bár az is elég. Akaratlanul is grimaszolva egyenesedek ki.
- Követni fog, akár egy kiskutya, vagy mehetek egyedül? - ennyi, talán nem is kellene mással foglalkoznom.
- Nyomozók párban dolgoznak – mormogja és végül megindul a nyomomban. Frászt. Vizsgázok! Most már biztos.
Az utcán végig szalad a tekintetem és látom. Mindenhol üzletek, az emberek szinte folyóként zárják be a járdákat. Képtelenség, hogy nincs olyan, aki látta volna a történéseket.
Ekkor üti meg a szemem egy bolt. Kellékek. A kirakatban pedig egy ugyan olyan hatalmas nyalóka volt, mint a lány kezébe. Így csak megindulok, mint egy jó vadászkopó, aki szimatot fogott. De arra nem számítottam, hogy egy autós nem áll meg a pirosnál. Egy az egyben megdobott és elsodort. A mocskos földre zuhanva, csak egy nyögés volt, ami elhagyta ajkaimat és a fejemből áramló vér, azonnal elzárta a szemem világát.
A sötétség úgy kebelezett be, mint éhező a száraz kenyeret. Az idő múlt, fogalmam sincs, hogy mennyire rohanhatott. Csak azt, hogy mire kinyitottam a szemem egy vakító fehér szobába tértem magamhoz, és úgy fájt a fejem, mintha egy hattagú rockbanda egyszerre akarta volna megnyerni a dob versenyt. Mindenem sajgott, természetesen. Öklendezni kezdtem, ahogy megéreztem a fertőtlenítőt és ekkor egy nővér ugrott elém, hogy egy tálat adjon a kezembe.
- Minden rendben, hogy érzi magát? - úgy simogatta a hátam, mintha ismerném.
- Nem tudom – két hatalmas sóhaj között igyekeztem elnyomni a kitörő hányást.
- Ez normális, ha valakinek agyrázkódása van. Emlékszik mi történt? - egyik kérdés a másik után, én pedig úgy éreztem, hogy felültem menet közben a ringlispílre. Ezért csak óvatosan rázom meg a fejem.
- Még a nevemre se.. - mindent elfelejtettem.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

A hivatásod miatt te magad már más nézőpontból szemléled a környezetedet. Te tudod milyen veszélyek vesznek körbe nap mint nap, amiről más aligha sejt valamit. Ez megvàltoztatja a gondolkozásodat és az élethez való hozzáállásodat is és egyben ez az, ami ellen a hétköznapokban próbálsz cselekedni, hogy màst megkímélj ettől.
Sokszor olyan furán működik az élet. Vegyük alapul a te nagy lehetőségedet, amely egy akta formájában szó szerint az öledbe hullott. Végre tehetsz valamit, ami maradandó és fontos, és amitől nem úgy érzed, hogy csak egy helyben toporogsz. Aztán elég egy figyelmetlen pillanat és az egész semmivé foszlik, te pedig ott vagy, hogy az égvilágon semmire nem emlékszel. Sok kérdést hagyott hàtra a történeted, amire bizonyára a folytatás adja meg a válaszokat. Hogyan tovább innen? Remélem lesz aki segít neked majd összerakni a darabokra hullott életedet és abban, hogy visszakapd önmagadat. Izgalmas egy sztorit vezettél fel nekünk, ami nekem igazán tetszik. Kívánok ehhez neked sok játékot és köszönöm, hogy olvashattalak.  

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!