Olyan vagyok, mint egy dúvad, aki a megfelelő pillanatban robban. Így szoktak általában jellemezni. A forrófejű és lobbanékony. Sajátos az életem és  az életfelfogásom.  Eléggé fafejűnek is neveznek, hiszen, amit a fejembe veszek azt meg is valósítom. Nincs előttem lehetetlen. Az álmaim kettétörtek, a karrierem pedig repedezőben van. Ki akarna egy gyilkossal együtt dolgozni? Viszont pont ez tett erőssé, és legyőzhetetlenné. Mivel a múltam eléggé befolyásolja a jövőmet megtanultam foggal-körömmel harcolni a jóért és bebizonyítani, hogy a rossz nem örökölhető, hanem azzá válik az ember. Főleg, ha nincs mellette egy mentor. Mellettem pedig volt, aki fogta a kezem és megmutatta a világ nem olyan bűnös, mint fiatalkoromban ismertem. Tehát így lettem az, aki ma vagyok. Sok munkám volt benne. De most megint a hanyatlásba indultam. Keserűségem marja a torkomat. Itt visszatalálok a jóhoz, vagy végleg elhasalok?

A magassarkúm úgy kopogott a padozaton, mintha mennydörögve jelezném, hogy megérkeztem. Másra nem is kell figyelni. Szőke tincseim játékosan ugráltak a vállamon és bájos mosolyommal álltam meg az ajtó előtt. Dr Weiss ajánlott egy helyet, vagyis kettős játékba kezdett. Mert előtte az igazgatónak rebegtette el képességeimet. Ami azért láttuk be melengeti kebleimet. Két -féle orvossal találkoztam életemben. Aki undorodott tőlem és a felfogásomtól, vagy aki rajongott azért, hogy nem voltam hajlandó behódolni az ősrégi latin könyveknek. Pedig ez lett a vesztem. Meg persze a részeg mentorom.
A tincseimet megborzoló szellő visszarepített Chicago-ba, egyenesen a műtőasztalhoz, amin egy három éves lány feküdt vakbélgyulladással. Igen, mondhatni rutin műtét, amit még a portás is megcsinálni. Csak megjegyezném, hogy három éves. Az az, minden sokkal kisebb és millimétereken áll a siker és persze a bukás is. Sajnos az említett mentor, jobban élvezte a whiskey társaságát, mint az enyémet. Mindhiába. Minden törekvésem és veszekedésem ellenére a szike úgy remegett, mint földrengés idején a kocsonya. A vér úgy patakzott, akár egy háborgó tenger. Amit nem a maszk, szemüveg és a sapka takart, szabad bőrfelületemen, mindenhol az élénk szín pompázott. Az érzés amit akkor éreztem, hogy egy kislány előttem haljon meg. Rémisztő volt. Ugyan is nem voltam dühös. Nem féltem. Kíváncsi voltam. Többet akartam látni, az izgatottságom a tetőfokára hágott, ahogy a meleg vér borított be.
Onnantól kezdve minden műtéten bent voltam, vágytam az adrenalinra, ki akartam élvezni, minden percét. Rájönni, hogy mit takar egy emberi test.
De visszatértem. Újra a jelenben, az ajtó előtt. Ajkaimat megnedvesítem, ahogy erőteljesen bekopogok. Már a gondolattól is bizsergés járta át a testem. Az új ismeretség, ahol senki nem ismer. Arról nem is beszélve, hogy talán itt értékelni fogják a morbid kíváncsiságomat. Minden fejlesztés és újítás mögött úgy is hosszú évek kutatása rejlik.
Végül kitárul az ajtó és ott állok, fekete ruhám épp csak némi fantáziát igényel. Sosem voltam az a nő, aki visszafogottan öltözik. Nem fogom takargatni magam. Prűd dolgokat meg hagyom az álszüzeknek, akik így akarnak férjet fogni. Engem nem érdekel semmi. Csak, hogy újra orvosi közegbe dolgozzak.
- Hello, dr. Jareau vagyok és ha jól emlékszem mostanra van időpontom megbeszélésre – bájos mosolyomat azért előszedtem. Nem kéne elsőnek megmutatni, hogy menyire más vagyok. Még ha a szőke paróka kezdett meleggé válni. Szeretek kísérletezni a külsőmmel is. Bár, ha a vizes lepedőt rá húzzák az emberre, akkor nem szívesen villog az égő vörös hajával. Szeretem felhívni a figyelmet magamra, de most még nem. Főleg, hogy többen várakoznak. Úgy tűnik, hogy szelíd stílus itt alap pillér. Hiszen mindenki úgy öltözött, mintha egy kibaszott titkárnő lenne és ettől lesz az övüké a munka. Megköszörülöm a torkom és helyet foglalok a legtávolabbi széken, egy újságot veszek magamhoz.
Jó, a rendőrség nem köröz, de attól még nem árt, távolságot tartani. Úgy sem én öltöm. Közvetlenül, én csak ott álltam és nem tettem semmit. Nem, nem gondolhatok rá, vagy különben távoznom kell. Azt pedig nem akarok. Még. Hiszen előbb látni akarom azt az embert, aki felépítette ezt a vállalatot.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Egy konkrétan három éves kislány anyukájaként elismerem, hogy kicsit borzongva olvastam a soraidat, de elismerem azt is, hogy valójában nincs abban semmi rossz, ha valaki kíváncsi. Még ha az egészségesnél kicsit jobban is, annak is meglehetnek az előnyei. Mert aki kíváncsi, az kutat, keresi a válaszokat, felfedez, és természetesen nagyobb esélye van mindenki másnál, hogy a világ nagy dolgaira megtalálja a válaszokat.

Ha jól látom, egy laboratóriumban készülsz dolgozni, ami szerintem épp a fentiekből kiindulva igazán jó hír. Valószínűleg az lesz a te közeged, ahol megtalálod magadat, megkapod a lehetőséget arra, hogy megfelelő körülmények között kutathass... De gondolom ezt majd a jövő dönti el. Én mindenesetre nem állok az utadba.  

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!