Nate & Cleo

Cleo & Nate

Ha lehet választani, azt hiszem szívesebben intézem az ügyeimet irodán kívül. Bizonyos dolgoknak egy tárgyalóasztal mellett a helye, de örömmel fogadom, ha olyanokkal találkozom, akik képesek rugalmasan kezelni azt, ha üzletről beszélgetünk. Apámmal ebben nagyon különbözőek voltunk. Számára kétféle út létezik, ha munkáról van szó. Az egyik a már emlegetett formálisan, tárgyalóasztal mellett folytatott megbeszélés, a másik a nem kevésbé formális közös étkezés, aminek egyébként is nagy szerepe van a kultúrában, amelyben én is nevelkedtem. Biztos vagyok benne, hogy apám az én korosztályommal és a mi közvetlenségünkkel soha nem tudna kibékülni. Valószínűleg ezért is próbáltuk óvni mindattól, amit Dannal elkövettünk legény korunkban, még ha tévesen hittünk is abban, hogy ő vakon és süketen éli mindennapjait, ha a mi ámokfutásunkról van szó. Voltak persze alkalmak, amikor elég kemény fejmosást kaptunk a felelőtlenségünk miatt, de manapság már úgy érzem nagyon is egyenlő partnerként kezelnek bennünket a szüleink, tudván hogy mi leszünk azok, akik tovább viszik az ő örökségüket.
Nem sokat tűnődtem azon, hogy mi lesz, ha apám már nem lesz közöttünk. Több barátom szerencsés helyzetben volt, ami az öröklést illette, mert nem kellett attól tartaniuk, hogy nem lesz, aki a szüleik nyomdokába lépjen. Voltak testvéreik - sok esetben fiúk -, akik ott voltak és készek voltak erre a feladatra. Én kételkedtem benne, hogy Taeri bankár szeretne lenni, az én életembe pedig nem férne bele, hogy a felét Koreában töltöm, míg a másik felét itt New Yorkban. Így is voltak hónapok, amikor a kelleténél többször jártam reptereken, mint ahogy én azt szerettem volna és végképp nem akartam azt az érzést kelteni a feleségemben, hogy egyedül él a házasságunkban. Ezek persze mind-mind olyan dolgok voltak, amelyekről érdemes gondolkodnom és idővel nagyon is aktuális lesz, ami még inkább sürget, ha arról van szó, hogy felkészült akarok lenni. Viszont nem a mai nap volt ennek a felkészülésnek a kezdete - sokkal inkább a teniszezésre való felkészülésé.
Hamar kirángat a gondolataimból a tény, hogy mások is tartózkodnak az öltözőben, a figyelmemet pedig teljes mértékben egy ismerős arcnak és tulajdonosának szentelem, aki velem ellentétben már kifelé tart a szekrények közül.
- Nate Young! Téged látni még itt? - Nevetve szorít rá a kezemre és lapogatja meg a vállamat is.
- Kristopher! Hogy vagy manapság? - Hozzá hasonló jókedvvel köszöntöm a férfit. Körülbelül három éve ismerhettük meg egymást egy vállalkozói fórumon, ha jól emlékszem nem is itt New Yorkban. Csak a beszélgetésünk során derült ki, hogy mindketten New Yorkban lakunk és történetesen mindketten szeretjük a sportokat. Az már teljes mértékben a véletlen műve volt, hogy egyszer összefutottunk itt, a tenisz pályán. Ha választani kell, én nem pont ezt a sportot preferálom, de hiszek abban, hogy a változatosság gyönyörködtet és hogy egyáltalán nem baj, ha az üzlettársaim tudják, hogy nyitott vagyok egy-egy barátságos meccsre.
Úgy tizenöt perccel később és már annak tudatában, hogy hogy van Kristopher és a családja, meg az újszülött kisfia, újra elhagyom az öltözőt, a telefonommmal a kezemben. Tudom melyik pályára kell mennem, azt viszont nem, hogy lesz-e időm elolvasni a megkezdett emailt, vagy sem. Nem kellett volna kevernem két igazán fontos dolgot épp most, de amikor szükség volt rám, mint döntéshozóra, akkor egyszerűen szükség volt rám. Sosem szerettem úgy tekinteni magamra, mint aki diktatórikus módon, egy személyben irányít mindent, ami az inkubátorházban folyik. Nem elkenni próbáltam a felelősséget azzal, hogy az igazgatótanács kezébe helyeztem a tényleges döntéshozás felelősségét. Sokkal inkább hittem abban, hogy minél több értelmes ember ül egy asztalnál, annál átgondoltabb és jobb döntés születhet. Ebben a kezdetekben is hittem és most is hiszek, még ha vannak olyan dolgok is az üzletben, amelyeket teljesen egymagam intézek.
Egy tenisz meccset például nehéz lenne lejátszani még vagy hat emberrel, akik csak az én csapatomat erősítik. Partner nélkül azonban még nehezebb lesz. Nem engedtem el magamat annyira, hogy tanácstalanul nézelődjek a közelben járkáló emberek felé és a férfit keressem, akivel  rendszeresen folytatunk a maihoz hasonló barátságos meccseket. Könnyű úgy befektetésekről és üzleti stratégiáról beszélgetni, ha közben nem csak az agyát tornáztatja az ember.