Az ember el sem hinné mennyire telik az idő. Aichanak még mindig olyan, mintha csak egy hónapja történt volna, hogy először találkozott egy bizonyos személlyel, aki bár már az első perctől szimpatikus volt a számára, nem gondolta volna, hogy ilyen szoros kapcsolat alakul ki köztük. Pedig bizony, az első találkozás óta majdnem hét hónap is eltelt már. Ez a kicsivel több mint félév pedig megannyi kalandot tartogatott magában. Igazából mostanra érett be a rossznak a jója. Hiszen Aicha tudta, hogy okkal ragadt itt a Nagy almában és vesztette el egy nagyon fontos képességét és most már szép lassan úgy tűnik, hogy a sok kellemetlenség ellenére is jobban sínen van az élete, mint ezelőtt. A bátyja végre visszatért, lett egy jó munkája és egy imádnivaló pasija is. Ugyan az elején megannyi nehézséggel kellett megküzdenie, most már nem bánja, hogy így alakult az élete. A baleset nélkül ez a sok minden nem is jöhetett volna össze.
A balesetről szólva, Aicha New York előtt légiutaskísérőként tevénykedett és imádott repülni. Azóta az eset óta viszont nem nagyon volt még a reptér közelében sem. Mondhatni egészen elszokott ettől a fajta utazástól. Sok év után most először próbálhatta ki újból, hogy milyen utasként a fedélzeten lenni. Habár maga az út egy félnapot magába foglalt, egy percig sem bánta. Jó útitárs mellett ugyanis csak úgy repül az idő, még akkor is, ha csak alszik a másik, mert hát azt is milyen édesen teszi. Talán Jamie kevésbé örülne annak a sok képnek, ami azokban a percekben készült mikor éppen a kórházi fáradalmakat pihente ki, Chacha annál nagyobb mosollyal fogja nézegetni őket akár még évekkel később is. Mert bár a bátyja ellenzi ezt a kapcsolatot a szakítástól tartva – hiszen a legjobb barát és a testvér szakításánál ott marad egyedül középen – Cha igen is biztos abban, hogy ők passzolnak annyira jól egymáshoz, hogy legalább pár évig kihúzzák egymás mellett! De minek is aggódjanak a jövőn, mikor a jelenben a boldogságukra is koncentrálhatnak?
S, hogy mi a kiruccanás oka? Jae szülinapjának a megünneplése és az első közös nyaralás megejtése. Bár Jamie szülinapja már egy hónapja volt, talán egy utó ünnepléshez még nincs késő. Nem tehetnek arról, hogy a szabadságot ilyen későre sikerült megkapniuk, de amúgy is a szándék és nem az időpont a lényeges, nemde? A cél pedig egy csodálatos mesesziget, vagyis Hawaii. Mindig is szeretett volna eljutni a szigetre, de eddig úgy gondolta addig várnia kell, míg valaki felségül nem hajlandó venni, hogy aztán a nászútra kisírhassa magának. Most viszont úgy tűnik, ez kissé hamarabb is összejött, mint ahogyan várta. El nem tudja mondani, hogy mennyire boldog és izgatott az előttük álló sok-sok program miatt. Mélyen belül azért reméli, hogy Jujunak több tapasztalata van a szörfözésbe, mert hát illene tudnia szörfözni, ha már Ausztráliában élt, nem? Aicha pedig szeretné kipróbálni, amint csak lehet és nem értana, ha legalább az egyikőjük többet értene hozzá.
Szerencsére a repülőút akadálymentesen és biztonságosan telt, így mostanra már biztosak lehetnek abba, hogy elfoglalhatják a lefoglalt szobát, ami remélhetőleg legalább fele annyira is jól néz ki, mint a képeken. Na, nem mintha Cha válogatós lenni, hiszen lakott már rosszabb helyen is, de azért jó lenne, ha Juju is elégedett lehetne a szállással. Kíváncsian nyújtogatja a nyakát, már a taxiban is, hátha többet lát az ablakból, egészen elővarázsolta belőle a gyereket, ez a csodálatosan szép hely. Nem is tudja merre kéne kezdeniük a beköltözés után, de talán nem ártana megvitatnia a dolgot az urával is. Mert lehet, hogy ő tele van most energiával, de az ura nem biztos, hogy egy hosszú repülőút és megannyi át dolgozott hónap után egyből bevethető lesz akár csak egy felfedező sétára is. A szállodához megérkezve már kezdenek enyhülni az aggodalmai a szobát illetően. Izgatottan veszi is át a kulcsokat, amint minden szükséges papír kitöltött és már húzza is Jaet a megfelelő irányba. Ki tudja, talán ezután az út után lehet kiszeret belőle, mert egy türelmetlen és túlmozgó kislánynak tartja majd, de ha már egyszer eljutott ide, akkor nem fog végig csak a szobában ücsörögni, minden perc számít! Azt viszont egy percig sem hagyja a másiknak, hogy az ő csomagjait is vigye, így is elég lovagias már, nem szeretné málhásszamárnak használni, így maga cipeli végig és ebből nem szeretne vitát csinálni. Így is még mindig hihetetlen a számára, hogy valóban ennyire jólnevelt a másik és nem holmi elcsábítási akció részeként szolgált a lovagiassága.
A szobába érve szinte a lélegzete is eláll, pont olyan, mint a képeken, tökéletes! Vigyorogva dől is be az ágyba, ezzel tönkre is téve azt a díszítést, amin a szobaasszonyok ki tudja meddig fáradoztak. – Ah, olyan puha… Imádom! – dörzsöli is a karját az ágyneműhöz, ezzel is utánozva a „hóangyalka” hatást. -Meg persze téged is! – pillant is a férfira, mielőtt az megsértődhetne, hogy le lett cserélve egy ágyra, mert belőle még azt is simán kinézi. – Mihez lenne kedved? Hol kezdjünk meg mikor? Mennyire vagy fáradt? – halmozza is el kérdések hadával és reméli, hogy a másik az igazat fogja mondani, ugyanis teljes mértékig megérti azt, ha pihenni akar. Nem szeretné, ha miatta menne bele egy programba és aztán ő legyen a hibás a végkimerüléséért. -Bár előbb lehet enni kéne inkább… Nem vagy éhes? Mindjárt nézem milyen éttermeket mentettem el, amikről sok jót mondtak és a közelben lehetnek! – pattan is fel, hogy előkeresse a noteszét a hátizsákjából, hogy aztán választani tudjanak. Bár őt is kissé leszíva az út, az itteni friss levegő már talán túlságosan is feltöltötte ilyen rövid idő alatt is. Csak reméli, hogy lépést tud tartani vele az idősebb is.

Ruha ¦ 910 ¦ csak Kai meg ne tudja mi van itt

Cha & Juju

I want a vacation so long that I forget all my passwords

Heti nyolcvan óra munka mellett valahogy minden évben eljön az a pont az életemben, amikor már csak az tart életben, hogy szabadságon leszek és megvan a remény, hogy kialudhatom magam. Idén azonban nem csak a pihenés utáni vágyam volt az, ami hajtott az utolsó napokban, még mielőtt két teljes hétig búcsút inthettem volna a kórháznak és a Weill Cornell központ épületének. Ahhoz képest amilyen ímmel-ámmal, nyúzva és morcosan kezdtem meg a New Yorkban való tartózkodásomat a bátyám miatt, mondhatni nagyon hamar kellemes élménnyé és pozitívvá formálódott mindez. Nem a Danban való kellemes csalódás, vagy a hirtelen jött egymásra találás volt az, ami miatt általánosságban is jobb kedvem lett, hiába várta valószínűleg ő és anyánk is azt, hogy ez lesz a vége a közös itt tartózkodásunknak. Mivel közel egy időben a fél baráti társaságom is velem együtt, vagy épp engem megelőzve migrált Ausztráliából az Államokba, még csak különösebben meg sem kellett erőltetnem magamat, hogy beilleszkedjek itt. A környezetem fele egyáltalán meg sem változott, a haverokkal közösen töltött idő mondjuk elég erősen befolyásolva volt a munkaóráimnak köszönhetően, ez azonban nem jelentett újdonságot. Nyilvánvalóan szükség volt arra is azonban, hogy nyitott legyek az új kollégák felé és a Sydneyben megszokott rezidensi programhoz képest történt változásokat illetően egyaránt.
Egy személyben testesült meg mindaz, ami miatt ezúttal különösen vártam azt a néhány nap pihenést és zavartalanul együtt töltött időt, ami máskor különösebb aktivitás nélkül, most azonban előre eltervezett utazással járt. Magam sem merem teljes mértékben elhinni, hogy ennyire szerencsés lennék, ez az év pedig minden probléma ellenére is lehet ennyire boldog számomra. Az első találkozásunktól kezdve tudtam, hogy ha nem kapok visszautasítást, igenis többet szeretnék puszta ismeretségnél Aichától, habár arra nyilvánvalóan nem számítottam, hogy az esetleges legnagyobb akadályt éppen a bátyja, történetesen az egyik legjobb haverom jelenti majd. Ugyan igyekeztem biztosítani afelől Kai-t, hogy az én szívemben mindkettejüknek van hely, nem vagyok benne biztos, hogy száz százalékosan sikerült belőle eltüntetnem a jövőbeli csalódás minden apró kis kezdeményét... De egy ponton túl már elkezdett másodlagossá válni, hogy mit gondol mindenki más a kapcsolatunkról, amikor mi magunk éljük meg azt és alakítjuk a közös létet. Ha pedig egy módom van rá, szeretném boldoggá tenni azt a nőt, aki a sugárzó bájával már az első alkalommal gyakorlatilag engem vett le a lábamról, mivel az ő boldogsága valahogy képes engem is azzá tenni.
Különösen mert amikor dönteni kellett azt illetően, hogy hova is utazzunk, Hawaii mindkettőnk listájának az élén szerepelt, de Chacha lelkesedése tulajdonképpen rögtön egyértelművé tette, hogy nem is érdemes másban gondolkodni. És valóban... Hiszen Hawaii az államok része, bár beletelik egy kis időbe az út, de nem kell túlkomplikálni magát az utazást, így nyáron pedig gyakorlatilag tökéletes opció, mivel minden megvan, ami egy igazi nyaraláshoz kell, a napsütéstől kezdve a tengerparton át egészen a rossz idő esetére betervezhető programokig - amelyeket nem feltétlenül lenne baj, ha nem tapasztalnánk meg, mivel előre megbeszéltük, hogy az egyik célunk biztosan a szörfözés lesz. Valamennyi tudással rendelkezem ugyan a témában, hiszen mégiscsak Kai mellett éltem le az életem egy időszakát és halálra cikizett volna, ha nem megyek vele olykor, aztán nem okoskodhat nekem a parton, hogy "majd ő megtanít szörfözni". A problémák csak ott kezdődnek, hogy ötletem sincs mikor volt utoljára, hogy volt lehetőségem szörfözni. De reménykedem benne, hogy olyan ez is, mint a biciklizés; nem lehet elfelejteni.
Azt hittem a lelkesedésem, ami még a repülőre való felszálláskor megvolt, csak fokozódni fog, amikor ténylegesen is megérkezünk, az út alatt azonban akaratom ellenére sikerült kidőlnöm, ezzel is pótolva már a korábban kihagyott alvásidőt, ami a papírok kitöltésének idejére, illetve a szoba elfoglalásáig azt jelenti, hogy az alvás és ébredés köztes fázisában egy azt-sem-tudom-milyen-évet-írunk érzéssé alakul. Chachának akkor is hagynám, hogy elrángasson akár a világ végére is, ha nem lennék mormota üzemmódban, így viszont csak csendben duzzogok, amiért nem engedi, hogy a csomagjait vigyem. Amikor azonban az ajtón belül kerülünk a szobánkba és a barátnőm az ágyra veti magát, képtelen vagyok nem elnevetni magamat, miközben figyelem az akcióját. - Éjszaka remélem nem akarsz majd ugyanígy takaró-angyalkát csinálni és elférek melletted - cinkos pillantással somfordálok közelebb. - Kicsi koromban élveztem a földön alvást, most nem menne. - Tulajdonképpen csak hangosan gondolkodom, miközben leülök az ágy szélére és Cha felé csúsztatom a kezem, különösebb hátsószándék nélkül, de mondhatni hivatalosan azért, hogy én magam is ellenőrizzem az ágy puhaságát. - Ó, így már mindjárt jobb! - elnevetem magam, hátravetve a fejemet. Amikor újra előrebillentem az állam, az egyik kezemet a hajamba fúrom, hogy kisöpörjem egy részét a homlokomból.
- Hmm.. Közepesen fáradt vagyok, de inkább csak nem ébredtem még fel teljesen, szóval mindenképpen csináljunk valami hasznosat. Miket írtál össze? Megnézhetnénk valami szépet... Habár én már azt teszem. - Gátlástalan, széles mosoly jelenik meg az arcomon, miközben a pillantásommal az övét keresem. - Ha fárasztó dolgot választasz megvan az esélye, hogy a vacsoránál alszom el és nem akarok levesbe fulladni huszonnyolc évesen... - Egészen komolyan adom elő az elméletet, de megszokhatta már, hogy nehezen veszek ténylegesen, teljesen komolyan bizonyos helyzeteket. Vagy csak jó a humorom, de jobb szeretem, ha más dicsérget ilyen módon, a saját számból nagyképűen hangzana.
- De! Nagyon is. Szóval kérem azokat az opciókat!  - Türelmetlenül rugózom néhányat ültő helyemben, s előre nyújtom a lábaimat, amiket most egymásra pakolok, úgy várva Cha listáját, mintha történetesen a Mikulás rossz listáját kaparintotta volna meg és most lenne lehetőségünk ismerős neveket keresni rajta. - Olyan van, ami a part közelében van? - Közelebb húzom őt magamhoz, s ha nem tenné meg magától is, még magam mellé is, le az ágyra. Aztán csak közelebb húzódom hozzá, előbb nyomok egy puszit az arcára, majd az államat a vállára helyezem, hogy onnan leskelődjek a feljegyzéseibe. - Volt valami csillagnézős naplementés dolog... Azt tudjuk ma csinálni? - kérdezem határozottan kíváncsian. Nem vagyok túl jó a tervezésben, szerintem a nőknél ez valami különleges képesség lehet, így tényleg szívesen csinálok bármit, ami előre kompenzál a szörfözésért.

⋈ | 969 | öltözet | Kai csukja be a szemét

Sok ember elkeseredik, mikor romokba dől az élete, de néha be kell látnunk, hogy a romokból könnyebb várat építeni, mint egy kész ház alapjaira azt ráhúzni. Aicha is úgy indult el Franciaországból, hogy nem volt semmilye sem a munkáján és a családján kívül. Sosem tudott előrébb lépni az életben és a testvérével is igen hamar megszakadt a kapcsolata. New Yorkba érve lett egy balesete, ami először úgy tűnt, hogy lerombolt mindent, amiért eddig megszenvedett. Oda lett a munkája, a pénze, az álma. De helyette felbukkant a bátyja, aki azóta is az idegeire megy néha, ugyanis a maradás mellett döntött, méghozzá Chaval egy fedél alatt, hogy megbizonyosodjon arról, hogy a húga tényleg jó körülmények között lakik és nem csak hazudja azt. Emellett lett egy új munkája, ami hát tapasztalatok hiányában és a betegsége mellett aligha bizonyult könnyű diónak. Nem volt egyszerű beismernie azt a főnöknek, hogy miért viselkedik néha furán és miért nem fordít rá figyelmet, ha más körülmények között, vagy ruhában futottak össze. Ahogy a főnök húgával sem volt könnyű az elején, de manapság már ugyanolyan jó viszonyban lett vele is és Nate feleségével, Aidával is, amennyire egy alkalmazott csak lehet. Bár sokan jöttek hozzá nyelv korrepetálásra is, csak egy olyan gyerek maradt meg neki, aki miatt meg is érte csinálni az egészet és aki huzamosabb ideig ki is bírta az ő tanítási módszereit. A hab a tortára pedig akkor jött, mikor egy kissé szerencsétlenre sikeredett konzultáción összefutott mostani szerelmével. Annyi minden történt pár hónap leforgása alatt, amit eddig évek alatt sem tudott megtapasztalni: lettek komolyabb kapcsolatai, barátai, kibékült Kaidennel, lett egy szuper munkahelye és egy még szuperebb főnöke, illetve egy csodálatos párja, aki szó szerint a tenyerén hordozza őt. Végre megszilárdulni látszik a várnak az alapja. Már csak a vár királyát kell valahogyan megtartania.
Eddig még nem – és reméljük később sem – bánta meg azt, hogy egy orvosnak adta el a szívét. Tud várni és természetesen megérti, hogy a másik olykor nem ér rá. Amiatt viszont folyton bűntudata van, mikor Jamie inkább rá szánja az időt, mintsem a pihenésre. Megérti, hogy jobb szeretné látni a barátnőjét, de a barátnője meg jobb szeretné azt látni, hogy pihenni is van ideje. Legszívesebben ilyenkor az ágyba kényszerítené Jujut, annyi kedvezménnyel, hogy ő is helyet foglal az ágy másik felén, hogy nyugodtabb legyen, hogy két pontot egyszerre tud teljesíteni, vagyis aludni is tud, de a szerelmével is lehet. Ám az ilyet Kai mellett nem egészen lehet kivitelezni, vagyis, nem mindig. Aicha néha már úgy érzi, hogy most szeretné bepótolni azokat az éveket, mikor még csak hírből sem hallottak a másik felől és most akarja eljátszani a felelősségteljes nagytesót. Így nem is jöhetne jobbkor ez a kirándulás messze mindenkitől. Nagyon nem szeretné lehajtani az urát, de azt sem tudja megígérni, hogy a nyaralás ideje alatt végig megtud ülni a fenekén, mivel őt nem erre tervezték. Neki nagyon nagy a menőkéje és egy percet sem szeretne elvesztegetni.
Aranyosnak, de ugyanakkor késsé aggasztónak is tartja, amiért ilyen hamar kidőlt mellette a másik az út során. Reméli, hogy legalább kellően feltud töltődni annyira, hogy egy lazább sétát megejthessenek az étkezés után. Kismillió képet készít is Jae szenvedéséről, mielőtt kényelembe helyezné a férfi fejét az aprócska kis vállán. Talán kezdhette volna ezzel is a fotózkodás előtt, de majd valamit kell mutatni az útókornak is. Szerencséjükre az út probléma nélkül telt el, így épségben meg is érkeztek Hawaii mesés szigetére. Az alvó Jamien pedig már csak a kómás Jamie a viccesebb a számára. Szegénynek túl sok időt nem hagyott észhez térni, talán kicsivel hamarabb is kelthette volna, hogy a landolásig összeszedje minden erejét, de nem volt szíve megzavarni. De ameddig járni tud addig nincs is baj. Belé karolva vezetgeti is a megfelelő irányba és egészen a hotelig intéz is mindent, így a férfinek csak követnie kell. Bár nem valami könnyű csomaggal érkezett, még csak azt sem adta a kezébe, mert bár az erősebbik nem dolga az ilyet cipelni – ha más nem fél füllel, egyenlően elosztva a súlyt – Aicha még mindig nem tud annyira felengedni, hogy ezt természetesnek vegye. Már így is túl kedves vele, nem akarja kihasználni mindenre. Egyébként is, mint exstewardess van benne gyakorlata, mert ott is ő emelgette és pakolgatta más nehéz táskáját.
A szobába érkezve egyből bírtokba veszi az ágyat, hogy letesztelje, valóban olyan jó, mint ahogyan írták is az ajánlásokban. Még az sem zavarja, hogy meghallja Jae nevetését. Nevessen csak, legalább jót szórakozik rajta, meg mellette. – Pf, azért elég nagy ez az ágy kettőnknek. Jut elég hely a női oldalnak is meg a férfinek is… meg szerintem még párna is jut. – nevetve horkant is fel, ahogy eszébe jutnak azok a képek, ahol az ágy elosztását szokták jelölni. Ugye az ágy 80%-a a nőké, a 10% jut az állatnak és másik 10% a férfinek. Ha nincs állat, akkor jobban jár, mert akkor 20%. – Nyugi papus, én kis helyet foglalok álmomban és még csak nem is forgolódok. Szóval, ha neked sincsenek horkolási problémáid, akkor szerintem nem lesz itt gond. – vonja is meg a vállát, majd mosolyogva ül is fel, hogy közelebb másszon és hátulról hozzábújhasson. -Mondjuk, én attól jobban is tartok, hogy a szívem kalapálása az esti csöndben hangosabb lesz és zavaróbb alvás szempontból. – motyogva helyezi is az állát a másik vállára és úgy pislog rá bűnbánóan. Igazából nem ez az első eset, hogy egy fiúval kell együtt aludnia, most mégis úgy érzi magát. Otthon még sosem volt lehetőségük erre és valahogy van is benne egy gyerekes izgulás. De persze, ez is csak addig tart míg el nem jön az első este és túl nem esnek rajta. Ebbe nagyon úgy sem lehet semmit sem elrontani. – Ezen a héten igyekszem jobban érzékeltetni, most nincs itt Kai, hogy rossz szemmel nézzen ránk. – nyom egy apró puszit az arcára, hogy máris elkezdhesse teljesíteni az ígéretét, miszerint most már nyugodtan kinyilváníttathatja miképp érez. A bátyja mellett mégsem mehetett a nyáladzás, mert már csak a gondolattól is a falra mászik, hogy a legjobb barátja és a húga miket csinál együtt. Mintha legalább bűnt követtek volna el ezzel.
- Igazából elég sok mindent. A táskámban van a térkép, amin bejelöltem párlátnivalót, vagy érdekességet. De így első napra nem terveztem túl sok mindent, mert nem tudtam milyen állapotban leszel. – karolja át a nyakát csak hogy még jobban belemászhasson a személyes terébe, de az utolsó megjegyzésre finoman megcsapja a karját. – Viselkedj Seo, mert bajban leszel, ha udvarolsz itt nekem! – igyekszik komolyan figyelmeztetni is a másikat, de nem bírja vigyorgás nélkül a végére. – Nem hagyom, hogy a levesbe fulladj… Már csak azért sem, mert még nincs a nevemen minden vagyonod és a biztosítási pénzt sem én kapnám meg. Hát hol van itt a haszon? – folytatja is a másik elméletét, amit persze ő is csak viccnek szán. Chachat sosem érdekelné más pénze, ő tipikusan az az ember, aki az utolsó centért is maga szeretne megdolgozni. Nem hiába vita tárgya, amikor a fiúk kedveskedni akarnak neki. Mert ők tényleg csak teljesen jó szándékból teszik testvéri, illetve szerelmi „kötelességből”, ami számukra nem tekinthető annak. De hát, Cha sosem tartozott a könnyen megvehető lányok közé. Nála azért kell harcolni, hogy bármit is elfogadjon ajándékként.
Amint kiderül, hogy éhes a másik, már szalad is a táskájáért, amit még nem is olyan messze lökött le. Huppan is vissza, amint sikeresen kikotorta belőle a szükséges noteszt, aztán csak elmosolyodik a kapott puszira. – Még a végén nászutas párnak hisznek itt minket. – nevetve keresi is a megfelelő oldalt a füzetben. – Igazából, szinte csak olyan van, ami a part közelében van. Mit ennél inkább? Valami könnyűt vagy jöhet nehezebb kaja is? Helyit vagy valami ismerős ízt? Nem tudom mennyire vagy képben az itteni street food világban, de van egy Poke nevezetű tál. Ez egy elég változatos összeállítású egytál étel. Igazából ez a nemzeti ételük is, de még nem olyan régi, viszont elég közkedvelt. Bármit tartalmazhat, a köretet és a feltétet is te választod a szósszal együtt a zöldségek mellé. Igazi kis bőségtál, és minden sarkon van egy ilyen kis árus. Aztán másik híres neves étel még a Loco Moco ami majdnem olyan mint egy hamburger ázsiai kivitelben. Vagyis hát, annyira nem hamburger, mert nincs benne buci, csak rizs, husi, tojás meg egy speckó szósz. De ezt is ezer meg egy módon készítik meg tálalják. Van olyan, ami tényleg egy hamburgerre emlékeztet, máskor meg olyan, mint nálunk a bibimbap nálunk, csak mondjuk kevesebb zöldséggel. – lelkesen magyarázza is azt a megannyi infót, amit pár héttel ezelőtt szívott magába az internet bizonyos szegleteiből. Az már biztos, hogy ő ha utazik valahova, akkor alaposan utána néz mindennek is. Programoktól kezdve az ételeken át a nyelvig. Mert hát manapság Hawaii is az USA részét képzi és ugyanúgy az angol a meghatározó nyelv, azért valljuk be, hogy hawaii nyelv elég különleges ahhoz, hogy csak úgy figyelmen kívül hagyja az ember.
-Persze, azt bármikor tudjuk. – mosolyodik is el az ötlet hallatán. – Előtte el ne felejtsünk szúnyogriasztót venni, ha nem akarjuk azt, hogy szétmarjanak bennünket séta közben. Errefelé agresszívabbak ezek az állatok. Bár gondolom te Ausztrália után szokva vagy hozzá. – persze, ez nem jelenti azt, hogy szívesen hagyná a zümmögő kis élőlényeknek, hogy kiszívják a vérét mindenféle piros és viszkető foltot hagyva maguk után. Ugyan nyáron New Yorkban, illetve Franciaországban sem ritka jelenség a szúnyog, valahogy ezeken a helyeken nem olyan veszélyes a csípése. Itt viszont nagy esély van arra, hogy a kis csípések helyett igazi nagy foltokat szedjenek be az apró kis jószágoktól. – De nem kell ám minden romi dologba belemenni. Nem erőszak semmi, itt tényleg a te szavad dönt most. – Elvégre neki ünneplik most utólag a szülinapját. Arról nem is beszélve, hogy Aicha sem az a nagyon romantikus fajta, hogy most nagy baj legyen a nyálas dolgok kihagyása. – Jut eszembe, most lesz is valami rendezvény a parton, még esetleg az is szóba jöhet, ami úgy nem terhel le.

Ruha ¦ 1615 ¦ csak Kai meg ne tudja mi van itt

Cha & Juju

I want a vacation so long that I forget all my passwords

Volt egy rövid időszaka az életemnek, amikor határozottan féltékeny voltam a bátyámra. Megkapta a szüleink minden figyelmét és elismerését, emellé pedig párosult egyfajta alapvető népszerűség is, ami valószínűleg már az óvodától kezdve elkísérte Dant. Hamar jó barátokat szerzett, akikkel valószínűleg mai napig tartja a kapcsolatot és még a lányok társaságát sem kellett hanyagolnia - habár így évek elteltével annyiban változott a helyzet, hogy most már ő megy a nők után, nem pedig azok akarnak vele barátkozni, mert neki van a legmenőbb cipője az oviban. Évekkel ezelőtt valószínűleg ezek a dolgok voltak azok, amelyben gyermeteg boldogságom mérhető volt. Apám indokolatlan elutasítása és a Dannal közöttünk kialakult távolság mind olyan dolgok voltak, amelyek ha nem is keserítettek meg teljes mértékben, de egyfajta elutasítást szilárdítottak meg bennem a saját családommal szemben. Később az apám részéről érkező hasonló érzelmek nyilván értelmet nyertek, a bátyámmal viszont azóta sem feltétlenül sikerült teljes mértékben zöldágra vergődni.
A mellette eltöltött idő viszont ráébresztett arra, hogy a korábbi féltékenységemnek nem csak hogy nincs már alapja, de egyenesen fordított lett a helyzet; sajnálom Dant, amiért annyi elvárásnak kell megfelelnie, amiért az életének vannak bizonyos aspektusai, amelyekbe ha akarna sem tudna beleszólni. Egyértelmű volt, hogy milyen szerepet fog betölteni a cégnél és ehhez milyen iskolákat kell kijárnia, milyen társaságba kell járnia. Az viszont, hogy hogyan és mely körökből választ magának párt... Tudom, hogy nem is feltétlenül gondolkodik ilyesmiben, nekünk férfiaknak meg egyébként is sokkal kevésbé kell hallgatnunk a biológiai óránkra, mivel nem szab nekünk határidőt olyan mértékben, mint a nőknek. Az olyan státuszban élő embereknek viszont, mint Dan a tortán évről évre növekvő számok egyfajta társadalmi igényt támasztanak felé azt illetően, hogy legyen családja és utódja, aki csak úgy mint ő, később át tudja majd venni a céget. A Koreától távol töltött időnek talán épp eléggé el kellett volna feledtetnie velem, hogy melyek is azok a szabályok, amelyeknek illene megfelelni, a Seo családban betöltött helyem - vagyis tulajdonképpen a tény, hogy vér szerint nem is vagyok Seo - épp eléggé volt hideg zuhany, hogy sose felejtsem el ezeket. És azt, hogy felém egészen más elvárások érvényesülnek: ne okozzak bajt, ne hozzam szégyenbe a családot, válasszak tisztességes munkát és partnert. De még így is szabadabbnak mondhatom magamat, mint a saját bátyám. Ezért pedig valamilyen szinten hálás vagyok.
Hiszen ha számomra is azok a választási lehetőségek lennének elérhetők, mint Dannak, nem lenne most mellettem Chacha, nem érezném úgy, hogy a Seo család felé felmutatott gyatra teljesítményem ellenére is annyira boldog lehetek, hogy már gyanakodnom kell, nem egy álom-e ez az egész. Az egyenlet ezen része mondjuk egyébként is kétséges, mivel az már bebizonyított tény, hogy ötven százalék esélye van annak, hogy amit valóságnak gondolunk, tulajdonképpen nem az. Így hát az, hogy Aicha a párom és boldogok vagyunk egymás mellett, ötven százalékban lehet a valóság és ötven százalékban csak egy elképzelt, alternatív valóság része. Ez az egész utazás pedig inkább azt a felét erősíti, hogy csak egy álomban van részünk - de nagyon szép álomban.
- Sosem lehet tudni. Legalább arra gondolnak a hotelek, hogy a takaró miatt ne legyen veszekedés, ha párok érkeznek. - Vigyorogva teszem a megjegyzést, hiszen nem is gondolom, hogy nálunk emiatt akadna probléma - főleg mert ahogyan említettem is, itt vendégenként számolódik a takarók száma. Tulajdonképpen azokat a háztartásokat sem tudom megérteni, ahol eggyel akar gazdálkodni az adott pár. - Na, na! Gondoljuk át mennyi a korkülönbség közöttünk, ha én papus vagyok, akkor te is kapsz mindjárt egy becenevet. - Eszemben sincs lemamázni, mert élénken él a kép a fejemben Charól hátulról, plusz napok óta izgatja a fantáziám az, hogy fürdőruhában lássam. A kettő pedig közel sem jön össze a mama megnevezéssel.
- A szíved kalapálását majd elnyomja a horkolásom - vágom rá vigyorogva. - Igazság szerint soha senki nem mondta még, hogy horkolok. Különben is, nem hallgatózni kell, hanem aludni - teszem a roppant intelligens megjegyzést. Finoman billentem előre a fejemet, hogy a szemem sarkából pillanthassak a nőre. Mosoly jelenik meg az arcomon a bűnbánó tekintetét látva, s megemelem a szabad kezem, hogy finoman összeborzolhassam a haját.
- Többször kellene Kaitól távol lennünk. Ennek vannak fokozatai is, lehet még feljebb kapcsolni? - Finoman meglóbálom a mutatóujjamat kettőnk között, az elcsattanó puszira utalva ezáltal, meg arra, hogy ha van extra fokozat akkor arra határozottan benyújtanám az igényt. Nyilvánvalóan vannak buktatói annak, hogy ennyire közel ülök a tűzhöz és történetesen Kai húgával randizom, de honnan a fenéből tudhattam volna, hogy Aicha éppen Kai húga? Ha vagyok annyira áldozatkész, hogy lemondjak róla, most nem jelentene állandó bizonytalanságot a tény, hogy mennyit engedhetünk meg magunknak, viszont ha teljesen más oldaláról közelítjük meg a dolgot, gyakorlatilag mind jól jártunk ezzel a helyzettel. Kaidennek így vagy úgy, de idővel be kell látnia, hogy Chanak lesz valakije. Akit neki meg kell ismernie és el kell fogadnia, hiszen egyszer úgyis lesz valaki, aki a húgával akarja leélni az életét. Ha az az illető pedig, aki Aichával randizik történetesen én vagyok, máris megspóroltuk annak a töredelmeit, hogy be kell mutatkozni és igyekezni kell a legjobb formánkat mutatni a kedves "sógor" felé. Kai ismer már eléggé, hogy tudja milyen hibáim vannak és azt is, hogy miért lehetek egyúttal jó lehetőség is. A végső döntés pedig egyébként is Aicháé.
- Nem gond, azért jöttünk el, hogy lássunk is valamit - óvatosan megvonom a vállamat, miközben beszélek, közben pedig végig csúszik a kezem Aicha karján, amivel átkarolja a nyakam, s vándorol tovább az oldalán át a derekáig. Amikor viszont a lányos csapás éri a karom, hirtelen összerezzenek. - Miért, Kai kamerákat rakott a cuccaidra, vagy lehallgat minket? - Teszem fel a kérdést teljesen komolytalanul, hiszen bár megvoltak a kezdeti konfliktusok a kapcsolatot illetően és akad néhány kényes pontja továbbra is, de Kai nem teljesen hülye és lehet vele értelmesen beszélni, még arról is, hogy épp a húgával randizom.
- Ááá, szóval csak erre utazol! Rendben, vettem az adást - vigyorogva bólintok párat. Ha valamit fel lehet róni a nőnek, akkor sokkal inkább az lenne, hogy nem igazán hajlandó elfogadni azokat az ajándékokat sem, amelyeket igyekszik neki beszerezni az ember. Ez pedig egyértelmű ellentéte annak, amin viccelődünk. - De legalább már tudom, hogy nem hagynál meghalni - teszem hozzá egy vigyorból megszelídült mosollyal.
- Akkor kapnánk ingyen vacsorát meg pezsgőt, nagy baj lenne? - kérdezem nevetve. Határozottan én voltam az az ember a baráti társaságunkban, akinek csak a szája nagy és az "őrült" ötletei sem feltétlenül olyan őrültek, de ennek talán köze volt ahhoz, hogy a barátaimhoz képest arányosan én fogyasztom a legkevesebb füves cigit is, az érték egészen pontosan konvergál a nulla felé - sőt, alá.
- Hm, igazság szerint mire odaérünk szerintem már asztalt is megenném. A Poke tál még elég határozottan jól is hangzik és elmondásod szerint laktató is.. - Ezen a ponton kíváncsi pillantással, szemöldökeimet felvonva pislogok a nőre. Határozottan aranyos tőle, hogy ennyire utána nézett mindennek, sőt picit talán még bűntudatot is kelt bennem, hogy én nem tettem hasonlót. - Loco Moco.. Mik ezek a nevek? - nevetem el magamat jókedvűen, majd újfent a hajamba túrok és kifésülöm a tincseket a homlokomból.
- Aki Ausztráliát túléli, az bármit túlél - jelentem ki határozottan. Habár az állítás nyilvánvalóan túlzás, mivel a nagyvárosokban nem túl jellemző, hogy szembejön egy kígyó, vagy adott esetben mérges kenguru. - Jó, akkor este sétáljunk. - Mondom kis gondolkodás után.
- Nem megyek én bele minden romantikus dologba - megrántom a vállaimat. - Ha például látnál hamburgert enni, határozottan nem gondolnád romantikusnak a helyzetet. De ennie meg mindenkinek kell, szóval legyen az az első. Jó? - Ezzel persze elsősorban a saját szükségleti piramisom egyik fontos pontját is ki akarom elégíteni, de ahogyan említettem is, mindenkinek kell ennie is. - Aztán hogy ne hízzunk meg mire hazaérünk, elmehetünk majd úszni vagy szörfözni is valamelyik nap. - Talán az a legjobb megoldás, ha elébe megyünk a dolognak és én magam hozom fel, nem pedig megpróbálom kerülgetni a szörfözést. Biztos olyan, mint a biciklizés, nem lehet elfelejteni.
- Milyen rendezvény? - Teszem fel a kérdést hirtelen. - Nem tudom.. Akarunk másokkal együtt programozni? - Egy ponton persze elkerülhetetlen, mert a hotelek mind arra is specializálódnak, hogy közös programmal letudják a vendégeik szórakoztatását, de ezt a tevékenységet valahogy mindig az idősebb, sőt egyenesen nyugdíjas párokkal azonosítottam fejben - ami persze nem szép dolog, de mindenkivel előfordul.
- Amúgy nem olyan nagy gáz, ha nem alszok tíz órát, nem azért jöttünk, hogy én aludjak, szóval nem kell kímélned. Elfunkcionálok én kevesebb alvással is, ráadásul a hét-nyolc óra az egészséges. - Más kérdés, hogy van amikor én ennél kevesebbel kell, hogy beérjem, de az embertelenül hosszú műszakok után jellemzően pótolom is, mivel másra nem lennék képes alváson kívül. Ezért nem emlékszem például a filmek felére, amiket állítólag már láttam. Ez a kiruccanás viszont tényleg nem az én pihenésemről szól, így nem is akarom hallani, hogy ki vagyok kímélve.

⋈ | 1446 | öltözet | Kai csukja be a szemét

Azt kell, hogy mondjam, bár egy elég lényeges képességemet veszítettem el, semmit sem csinálnék vissza a baleset előttre. Hiszen akkor rengeteg jó dolgot törölnék ezzel, amik mellett nem is olyan vészes az újdonsült állapotom. A helyzet ellenére is most érzem azt, hogy igazán élek. Szép lassan egyben van az életem, így nem igazán van okom búslakodni. A kezelésnek köszönhetően egy olyan csodás embert ismerhettem meg, akit reményeim szerint még elég hosszú ideig magam mellett tudhatok. Bár azt kicsit sajnálom, hogy nem láthatom az arcát úgy, ahogy más is látja azt. De talán egyszer még visszakapom ezt a képességemet is.
Bár még eléggé a kapcsolatunk elején járunk, néha elképzelem azon alkalmak egyikét, mikor anyáék elérik azt, hogy Jae-t is magammal rángassam egy hazautazás alkalmával. Igaz, ha rajtuk múlna, ők már most szeretnék megismerni. Ami így egy fél év után érthető is, de nem tudom Jae mennyire örülne, ha két oldalról kérdésekkel bombáznák. Anyával még lehet szót is értene a koreai nyelv segítségével, de apával… Ő csak franciául beszél, így kicsit kínos lenne a vallatását végig tolmácsolni, hacsak nem a Google fordítóval tervezte letudni az első meccset. Mert hát, nem egy vérmes emberről van szó, csak szereti eljátszani a kemény após jelöltet.
Normális esetben nem is tudom mikor szokás hazavinni és körbe mutatni a családnak a jelöltet, elvégre sok tapasztalatom nincs ebben. Aiden sokat járt át hozzánk, mint csoporttársam, így a későbbiekben, mikor már együtt voltunk nem okozott gondot a dolog. Ám ez most teljesen más helyzet és nem is tudom, hogy ezt hogy lenne a legokosabb kivitelezni. Nem akarom lerohanni ezzel Jujut sem, de azt sem akarom, hogy úgy érezze magát, hogy kizárom ebből a lehetőségből. Én szívesen bemutatom a családomnak, viszont a nyelvi akadályok miatt nem tudom, mi sülne ki belőle. De az is lehet, hogy teljesen felesleges dolgokon gondolkodom. De ez van akkor, ha az ember lánya a gondolataival foglalja le magát egy utazás során, míg a párja kipiheni a fáradalmait. Azt tudom, hogy Jamie családja valamivel bonyolultabb és hidegebb, mint az enyém így nem biztos, hogy az elején lenne merszem találkozni velük. A koreai szülőkhöz amúgy is csak akkor szokás hazavinni a kiválasztott személyt, mikor már az esküvő van tervben. Az pedig nálunk még nagyon messze van, így az ő oldaláról én talán védett vagyok. Igazából nem is nagyon tudom mennyire örülnének, ha megtudnák, hogy kit sikerült összeszednie Jaenek. De jobb nem is rontani ilyen gondolatokkal a nyaralásunkat. Most nem azért vagyunk itt, hogy ilyeneken filozofáljunk, hanem hogy feltöltődjünk erővel és élményekkel.
Első élményként pedig meg is telik a galériám Juju aranyos szunyókálós, majd ébredezős képeivel. Szeretnék mindent megörökíteni, annak ellenére is, hogy kicsit sajátos meglátásban tudom csak visszanézni a képeket. Attól még mosolyt tud csalni az arcomra, ha előveszem és visszanézem. Ezen okból úgy érzem, hogy a hét alatt több kép fog készülni az úrról, mint magáról a szigetről és a látványosságokról.
A hotelbe érve egyből letesztelem az ágyak nagyságát és rugalmasságát, hogy nehogy este érjen meglepetés azt illetően, hogy még megfordulni sem lesz esélyem csendben. –Ilyen melegben nem is nagyon veszekednek ezen szerintem… Én amíg a derekam fedve van, nyugodtan alszom. – nem tudom, hogy más hogy alszik meleg időben, de én ki nem állhatom, ha takaró van rajtam. Ugyanakkor azt sem ha nincs legalább a derekamon a széle. Nem tudom miért van ez, de talán nem én vagyok az egyetlen, aki ilyen érdekes megoldásokhoz nyúl. –Hm, igaz is… a Sugar Daddy is csak tíz plusz év eltérés mellett kezdődik, ugye? – elmélkedem el hangosan egy apró mosolyt megejtve mellé. Szörnyű is ez a majdnem öt év közöttünk, hát így egyik kategóriába sem esünk bele. –Hm, mily’ megnyugtató. – kuncogok fel a nyugtatására, miszerint majd ő gondoskodni fog arról, hogy túlzajongjon engem. – Sajnos nem vagyok én ilyen jó alvó, főleg nem idegen helyen. – kell vagy három nap mire nyugodtan és melyen is tudok aludni, addig meg óránként fent vagyok minden apró neszre is. Ez megint valami női dolog lehet. Gondolom nem hiába van az, hogy a nők a baba sírásra is egyből pattannak, míg a férfiak akár végig is alusszák az éjszakát a zaj mellett is. Mindenesetre én most szeretnék mélyen is aludni, hogy legyen erőm túrázni a későbbiekben. Nehogy már Jae vérét szívjam miatta és velem legyenek itt alvási gondok.
A bátyámat érő megjegyzésre csak jókedvűen felnevetek. – Hát, ha bevállalod Kai előtt is őket… Én nem leszek semminek sem az elrontója. – vonom meg a vállamat, majd nyomok egy puszit a szájára is, hogy egy kicsit tovább lépjünk az általa emlegetett fokozatban. Sejtem, hogy nem pont ilyenre gondolt, de kicsit még húzni szeretném az agyát, mielőtt csak úgy bármit is megkapna egyből. Bár a bátyám előtt már nincsenek titkaink, azért előtte sosem szerettem enyelegni, mert azért mégis bizarrul festhet az ő fejében ez az egész. Most viszont nincs itt, így nem hiszem, hogy bárminek is az útjába kéne állnom.
-De azért szólj, ha már fáradtnak érzed magad! – összeszűkítem a szemem egy pillanatra, hogy komolyabbnak hassak, de a simítására vissza is rendeződnek a vonásaim, egészen a bókjáig, amit csak egy finomabb csapással jutalmazok. – Dehogy, az kéne még! Csupán félek, hogy lassan fel kéne mosni engem a földről, ha ezt így folytatod. – motyogom is egyre halkabban, ahogy a mondat végére érek. Mert igen, még mindig képes vagyok egyetlen szavától is zavarba jönni, vagy elolvadni. Gondolom, még elég erősen rajtam van az a bizonyos rózsaszín köd.  – Miért, mit hittél? Hát, ha korom béliekből válogatnék, több időt is kéne várnom az esküvőre meg a biztosítási pénzre. – grimaszolva ingatom is meg a fejem, habár Jae kora hiába van ennyit emlegetve, számomra nem sok behatással van, csupán néha viccből megemlítem, de nem mondanám én sem olyan nagy korkülönbségnek azt az öt évet. Meg most mondanám azt, hogy amúgy is tanácsosabb egy nőnek idősebb férfival próbálkozni, azért, hogy egy szinten legyenek, de néha megdőltnek érzem ezt az elméletet a környezettemen végig tekintve. – Dehogy hagynálak… Végre örülök, hogy megtaláltam a mesebeli hercegemet, nem most tervezem eltenni láb alól. – bár azt mondják, hogy a koreai drámák tökéletes férfi szereplői a valóságban nem léteznek, én mégis úgy érzem, mintha Jamie pontosan egy ilyen minden nő által vágyott karakter lenne. Elmondások alapján helyes, hatalmas szíve van, jó humora, és tényleg a tenyerén hordoz. Talán annyit lehet felróni neki, hogy nem tipikusan az a 1,85 magas, mint amiket a drámákból megszokhattunk, de ki is törne a nyakam, ha minden alkalommal ennyire fel kéne néznem rá.
- Jogos… Hogy neked milyen ötleteid támadnak itt… - nevetek vele én is, mert valahogy ez eszembe sem jutott. Ám gondolom legalább egy gyűrű féleség kéne hozzá igazolásnak is. Valahogy úgy hitelesebb lenne a történet és nem rónák fel plusznak az utazás végén. – Az asztalt azért ne, van annál finomabb falat is itt. De igen, a Poke elég laktatónak tűnt a képek alapján. Persze, még szétnézhetünk a part mentén, hogy mi a felhozatal, lehet valami húsosabb ételt is találunk mellé. – bár az említett fogásokban is van hús, mégsem olyan mértékben, mint amennyire az egy férfi számára kellően laktató lenne. –Miért? Most mond, hogy nem hangzatos a neve. Jobban megmarad a fejedben. – az már viszont kevésbé, hogy helyi nyelven mit jelent pontosan. De nem is kell nekünk azt tudni, elvégre enni akarunk és nem a jelentését fejtegetni. Persze engem érdekelne az is, de az már megint egy másik téma és nem azért vagyunk itt.
- Ilyen kemény az a hely, hm? – kuncogva kezdem el bökdösni a karját a mutatóujjammal, miközben próbálok inkább az ország szebb részére gondolni és nem a nagy és ijesztő bogaraikra és rovarjaikra, a pókokról meg ne is beszéljünk! Tény, hogy ezen tényezők miatt nagyon be sem merném tenni oda a lábamat, hiába mondják nekem két oldalról is, hogy nem olyan veszélyes, mint amilyennek tűnik. Az esti programra pedig csak mosolyogva bólintok, itt legalább a csillagokat is jobban fogjuk látni, amit New Yorkban a nagy fényáradat miatt egészen eltűnőben vannak.
- Ugyan már… Hamburgert enni nem olyan vészes azért, hogy ennyire rontsa a képet. – legyintek egyet, hiszen sok olyan étel van, amit nem lehet a legszebben elfogyasztani, de azért annyira nem is borzasztó. Nyilván az első pár randinál figyel erre az ember, de mikor már jobban benne van a dologban, annyira nem kéne, hogy ez számítson. Igazából azon nőket sem értem, akik az első pár randi alkalmával csak salátát esznek, hogy tökéletesnek tűnjenek. Jó, én is igyekeztem szépen enni, de azért nem ezen stresszeltem magam végig az első pár közös ebéden. – Uh, jóóó! – csillan is fel egyből a szemem a szörfözést hallva, hiszen mindig is nagy vágyam volt megtanulni, csupán alkalmam nem volt. – Mennyire voltál jó a talpon maradásban? Beolvadtál a helyiek közé? – pillantok rá kíváncsian, hiszen Ausztráliában a gyerekek már szinte deszkán születnek és emiatt biztosabban is állnak a deszkán. Ez persze nem jelenti azt, hogy más ne tanulhatná meg hamar elsajátítani ezt a sportágat is. Szárazföldön már volt próbálkozásom gördeszkával és korival is, de az teljesen más és ott stabilabb a föld az ember lába alatt.
- Pontosan nem tudom, az egyik plakáton láttam hirdetve felfelé jövet. De lehet csak a tipikus szálloda által rendezett kis csapatépítő. Ha az, akkor annyira engem sem érdekel, de ha attól független és nem kell programokon részt venni, akkor szerintem nem hangzik veszélyesen. – esetleg csak az árak nem lehetnek olyan barátiak, mint az emberek többsége itt, de abban az esetben akkor inkább hanyagoljuk. Közös programokban én sem szeretnék részt venni, mert talán más körülmények között izgalmas lenne, de most én is szívesebben lennék kettesben ezzel a vénséggel. – Rendben, akkor ma meglátjuk, mennyire fárasztjuk le magunkat a sétával, és hogy holnap merre érdemes kezdenünk. Nyilván egy szörfözős napra túrát már nem kell szervezni, és fordítva. – de persze majd a kedvünk és az időnk függvényében ez is kialakul majd magától, hogy mikor mihez kezdjünk magunkkal. Unatkozni nem fogunk, az már egészen biztos!