The perfect son
A szülők álma, örökségük ékköve, nevük tovább hordozója – mind csak lehetetlen elvárás Elijah felé, melyet apja és anyja adtak nyakába. Konzervatív és régimódi gondolkozású szüleinek képtelen megfelelni, hiába próbálkozik már több, mint harminc éve. Ő mindig más volt, már kisgyerekként sem arra vágyott, amit apja elképzelt számára. Ő nem akart fiatalon családot, nem akart egy diploma után megállapodni és elfogadni az első jól fizető munkát... Ő dolgozni akart tovább önmagán azért, hogy jobb és teljesebb emberré válhasson. Majdnem negyven éves, de még most sem látja magában azt, akivé születése óta szerették volna, hogy váljon. Szülei nagy bánatára, soha nem lett az, akivé nevelni akarták.

The perfectionist
Minden zokninak és minden tányérnak katonás rendben kell állnia a szekrényben, az ingeknek lapra hajtva, a padlónak pedig olyan tisztának lennie, hogy enni lehessen róla. Valószínűleg jó katona lett volna, ha érdeklődött volna a pálya iránt, mert a rend és rendszer szerves részét képezi életének. Elvárásait próbálja másra nem kivetíteni, de nem véletlen az sem, hogy lakótársak keresése helyett inkább egyedül van egy stúdió apartmanban. Nem csak a másokkal szemben lévő korrekt viselkedés fontos számára, hanem a saját belső békéje is: ezért jobb az ördögöt nem kísérteni valaki zajossal vagy rendetlennel.

The adviser
Elijah számára a karrierje az, melyhez még családja is épp csak felér fontosságban. Büszke arra, amit elért, főleg egy olyan közegbe, ahova a political correctness eszméje kezdetben nehezen fért csak be a sok hetero, fehér veterán mellé. Már egyetemi tanulmányai alatt tudta, hogy mit szeretne csinálni és azzal addig jutni, míg lehetséges: versenyekre járt, pályázatokra nevezett és minden energiáját abba ölte, hogy a mesterképzés után ne csak egy üres CV-t tudjon felmutatni. Tanácsadóként kezdett, mostanra pedig olyan pozícióban áll, amiből sokan szívesen nyugdíjba vonulnának: Ő viszont még most sem elégedett, csak a következő kihívást keresi.

The big brother
A család, munkájával együtt áll a dobogó első fokán. Egyedül él, két macskával (Kovu és Mousse), így még könnyen találja meg az egyensúlyt a két prioritás közt. Mind szülei és mind testvére, Fran, élik saját életüket, így szerencséjére nincs olyan, aki folytonos figyelmét igényelné. Családjának viszont csak egy telefonhívásba kerül és próbálja is minden idejét nekik szentelni.
Bármennyire is szeretné, tudja, hogy nem férne bele napirendjébe és életvitelébe egy állandó pár, akivel folyton pörgő élete lelassulhatna. De ő jól van így. Míg mindenkinek lehet ő a nagy testvér, a biztos pont az életben, addig nem hiányolja azt, aki az ő hiányosságait teljessé tehetné.

szeretne egy sphynx macskát // szeretne mindenkinek megfelelni, de magának sem tud // soha nem merte elmondani a szüleinek, hogy nem akar gyerekeket // ahogy azt sem, hogy nem fog soha feleséget hazahozni, még ötven évesen sem // inkább kutyás, de mivel sokat utazik, ezért macskákat tart // egyébként mindkét állat szőrére allergiás // nagy aktivista lenne, ha nem veszélyeztetné karrierjét bármilyen elszólás // orvos akart lenni // vagy fagyiárus // álma öregkorára vidékre költözni


- Áldj meg minket Úristen, s ez adományaidat, amelyeket a Te bőkezűségedből akarunk magunkhoz venni a mi Urunk Jézus Krisztus által. Ámen.
- Miért nem mondtad apáddal? – kérdezi anya, miközben az épp a kezébe eső tányérba szedi az egészben sült csirke mellhúsát. Hangja kedvesen érdeklődő, kíváncsi.
- Fáradt vagyok – válaszolom, merve magamnak a rizsből, türelmesen megvárva az evéssel azt, amikor mindenki végez a szedéssel. Ez volt a szabály idehaza, én pedig mást sem tudtam jobban, mint azokat követni.
- Az Úrhoz nem lehetsz sohase fáradt, mert Ő sem az te hozzád – mondja végül apám, az asztalfőről nézve irányomba azzal a vádlással szemében ami akkor volt ott, ha ellent mondtam neki. Csak évekkel később tanultam meg, hogy nem vádolt ő ilyenkor, nem volt soha mérges, hanem egyszerűen csak csalódott, mikor nem úgy történtek a dolgok, ahogy akarta.
Bólintok.
Az ebéd csöndben veszi kezdetét, egy egységes jóétvágyat kívánás után Fran csak percekkel később áll neki arról beszélni, hogy mi történt vele hét közben az iskolában. Fokozatosan egyre lelkesebb lesz, ahogy anya és apa felváltva tesznek fel neki kérdéseket. Én nem szólalok meg, csak némán piszkálom az ételt. Kedvesek a gyermeteg problémái és történetei, de gondolataim mégsem tudnak hosszan a mondókáján időzni, hamar saját elmémbe örvényeibe feledkeztem.
Csak a pap szavai visszhangoztak fejemben, mióta délelőtt megkérdeztem tőle, hogy mit jelentett az Úr szemében az, ha valaki nem úgy kívánt élni, mint Ádám és Éva.

"Az bűn fiam és az ilyen emberek a bűnösök életét élik."

A válasza után többet nem kérdeztem tőle, ahogy a misékre se jártam azután, hogy egyetemre kerültem. A szüleim tiltakoztak, de nem tudtak és nem is próbáltak mit tenni a „tanulnom kell” kifogás ellen. Akkor, ott, tizenhat évesen az étkezőasztalnál eldöntöttem egy életre, hogy azt akarom, hogy az emberek ne azért értékeljenek, amilyennek születtem, hanem azért, amit elértem és letettem az asztalra. Lehetett volna identitásom minden része az, hogy milyen a bőrszínem és kit szeretek, de a mivoltom arra kívántam felépíteni, hogy ki lehetek.