„Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra.” Így szól a közmondás, melyet illendő megfogadni jótanácskánt. Jobban mondva én magam vehettem volna egy kicsit komolyabban a dolgot és akkor most nem ülnék nyakig a süteményekben.
Oké, nem ülök, a lábaimmal biztonságosan állok a padlón, még. Viszont itt, az üzlet hátsó részében, ahol az igazi munka folyik, az édességek elkészítése, bizony süti van süti hátán. Az asztalon már alig van szabad hely hol kidíszíteni a következő adag muffint, holott azt pont még megkéne csinálni, mert a hét második felén esedékes, hogy a megrendelő a pénztárnál fog érdeklődni utánuk, ha nem teszi meg előtte mobilon. Ami kurva jó lenne, még csak egy (újabb) negatív értékelés hiányzik a honlapunkon, vagy a Facebook oldalunkon, netán esetleg az Instagram-on…
A levegőben közben kellemes süteményszag illata terjeng, melyet alapjáraton imádok, főleg, ha fahéj illatát is érezni, de így… Így csak arra tudok most gondolni, hogy mi mindent kell csinálni és milyen kevés hozzá az idő. Mintha valaki egy órával kénye kedve szerint előrébb tekerte volna, holott szerintem éppen az ellenkezőjét kellet volna tennie: eggyel vissza tekernie. Vagy rohadtul nem baszogatnia, elég probléma a különböző időzóna és még erre ez is!
Káromkodok egyet, mikor már a nem tudom hányadik krémcsepp csöppen rá a már amúgy is összepiszkolt kötényemre. Megpróbálom letörölni ezt is, de aztán inkább leveszem magamról az anyagot, félreteszem valahova, ahol nem zavar senkit és kimegyek az elülső részre, ahol a kassza és az asztalok vannak.
Nem zavar, hogy a barista kötény lekerült rólam, egy zöld inget és fekete nadrágot viselek egyenöltözetként ebben a tavaszi időszakban, ez is megteszi. Végtére is a saját magam főnöke vagyok.
– Ez egy szép nap, valóban! – mondom, meghallva, hogy valaki éppen az imént köszönt, miután a bejárati ajtó nyitódását-csukódását lehetett hallani. Hangomon érződik, hogy még kissé ingerült vagyok, no meg egy cseppnyi gúnyosság is. Attól függ kinek szép/jó ez a nap… Mondjuk az időjárás valóban ilyen, süt a nap.
A pultot takarítom egy törlőronggyal, mikor a következő vásárló lép oda, hogy rendeljen. Felnézve egy ismerős arcot pillantok meg, a férfi már párszor járt nálunk, emlékszek az arcára és a kutyájára, kire szintén rá szegezem a tekintetemet mielőtt újra az ember vevőmhöz fordulnék.
– Mindig van valami újdonságunk – felelek a kérdésére, sóhajtva egyet. Hát eddig ez nem esett le? De kedves, segítőkész üzlet tulaj vagyok és bátorkodom is egyből kisegíteni őt. A süteményespulthoz lépve kezemmel az újdonságokat tartó sorokra mutatok. – Ezek itt a szezonális újdonságaink. A kollekció neve amúgy a „Tavasz illatának falatjai”. Totál metaforikus. Van itt „A kobold aranya”, például, ez a fehér-zöld-arany színű cupcake, olyan mintha kis üstben lenne zöld massza, arany csillámporral beszórva… De van itt akkor „A húsvéti nyuszi reggelije” ez a fehér-répasárga színű tortaszelet, tetején tejszínhabbal és egy mini répa marcipánnal… de van itt „Húsvéti tojás”, ami hasonlít egy nagyobb tojásra, csak belül piskóta és krém és meglepetés… – sorolom el pár termék nevét, röviden szót ejtve arról is, hogy melyik mégis milyen.
– Ó, ezekből persze van cukormentes verzió is – jut eszembe elmondani ezt az információt, emlékezvén, hogy adtam már el neki olyan süteményt. – Melyik legyen? – teszem fel a nagy kérdést, azért mégis csak meghagyva neki a választás lehetőségét. Hogy ha szeretne választani, ha nem, akkor az egyik újdonságot kapja az általam felsoroltak közül.
A süti kiválasztás után a tea elkészítéséhez fogok hozzá. – Milyen ízűt? Gyümölcs íz jó lesz? Na és azon belül? Valami új tea ízt is ki akarsz próbálni vagy abból a szokásos? – kérdezek rá a választott italra is a készítés közben. – Valamint elvitel lesz, vagy itt kívánod elfogyasztani? – ez egy újabb fontos kérdés, melyet nem árt feltenni. Még ha tudom, hogy a kutyával helyet szokott foglalni az egyik asztalnál. Végtére is állatbarát üzlet vagyunk, ide nyugodtan betérhet bárki bármilyen állattal. Csak ne legyen veszélyes. Takarítani meg ők takarítanak utánuk, főleg, ha rumlit csapnak, vagy fizetnek pluszban míg én takarítok… De ez most nem lényeges.
– Készpénzzel vagy kártyával kínod kifizetni? – mondom el az utolsó, szintén fontos, ha nem a legfontosabb kérdést, beütve a rendelt termékek árát a kasszába, majd a kiírt összeget kijelző kis képernyőt feléje fordítom, hogy eltudja olvasni és az alapján döntsön.