Sokan úgy tartják: vannak sorsfordító találkozások az életben. Én ebben egészen addig nem hittem, amíg meg nem ismertelek Téged. Vagy hát, az ismertség az talán túlzás. Fogalmazzunk inkább úgy, hogy rosszkor voltál rossz helyen és szerencsétlenségedre belém botlottál. Én meg az esetek nagyon nagy százalékában elég nehéz eset vagyok, de minden elismerésem a tiéd, ugyanis egész jól vetted az akadályokat. Talán találkoztál már korábban is hozzám hasonló, szabadon rohangáló elmebetegekkel? Nem lepne meg, mivel tipikusan olyan embernek tűnsz, aki bevonzza a nem normális egyéneket.
Mindenek előtt tudnod kell, nem szoktam úgy viselkedni, ahogy azt a szemed láttára tettem. Én nem vagyok ez a kiakadós fajta, sírni is ritkán sírok, panaszkodni végképp nem szokásom, így összetörni meg pláne nem. Soha ezelőtt nem volt még pánikrohamom, de talán megelőzhető lett volna mindez, ha jobban figyeltem volna a jelekre, de... én ilyen vagyok. A saját problémáimat mindig a szőnyeg alá seprem és inkább másokkal törődöm. Hülyeség volt, ez egyértelmű, mert így robbantam egy nagyot, és drága barátocskám, te kaptad a legnagyobb szemetet a nyakadba, pedig még csak nem is ismersz. Vagyis, most már de, mert abban az együtt töltött fél- vagy egy órában én aztán minden bánatomat kiöntöttem neked. Ráadásul most olyan dolgokat is tudsz rólam, amit még a családtagjaim sem és ez így nagyon nincs jól. Remélhetőleg nem élsz vissza a helyzettel és terjesztesz el rólam mindenfélét. Bár meglehet, hogy elég bogaras vagy ahhoz, hogy ne sokan higgyenek a szavaidnak. Tényleg, tulajdonképpen miért is maradtál ott velem és próbáltál megnyugtatni? Mert ez a mai napig nem világos a számomra. Egész nyugodtan elsétálhattál volna és hagyhattad volna, hogy ellegyek a saját nyomorommal.

Személyiségedet illetően te vagy a:
- levakarhatatlan srác,
- a különc, akinek furcsa hóbortjai és berögzült szokásai vannak,
- az élettel teli srác, aki még képes rácsodálkozni a világ szép dolgaira,
- aki ódákat képes zengeni arról, ami a szenvedélye,
- aki átsegíti az öreg nénit az úton, akár még a szatyrait is cipeled és elmerengve hallgatod történeteit a rég múlt időkről,
- a kis ügyetlen, akinek a kis lábujja megtalál minden éles sarkat, amibe beleütközhet, aki mindenhova képes beütni a fejét és aki még a saját lábában is megbotlik néha,
- különös kettősséget alkot benned a spontaneitás és a szervezettség, mivel vannak bizonyos szokásaid, melyekhez foggal-körömmel ragaszkodsz, ugyanakkor élvezni akarod az életet és egy cseppnyi félelemérzet nélkül képes vagy beleugrani bármilyen helyzetbe  - talán pont ezért leszel képes kirángatni Anja-t a komfortzónájából és megmutatni neki, milyen az, ha az ember igazán él.

// A leírtakon kívül minden szabadon alakítható, lehet változtatni a részleteken is, nem muszáj mindent megtartani, amit én kitaláltam, a lényeg az, hogy egy szeretnivaló kis ügyetlen külön srác legyen.
A fentebb kifejtett találkozást mindenképp szeretném kijátszani a játéktéren, mert eléggé fontos pillanat ahhoz, hogy ne ködös, kitalált gondolataink legyenek róla, hanem megtörtént szituációkhoz tudjunk majd visszanyúlni a későbbiekben.
Az pedig, hogy mi lesz kettejük kapcsolatából, az a játéktéren eldől, én mindenre nyitott vagyok, ha te is.
Ha megérkeztél, írj egy üzenetet! Én már tűkön ülve várlak!    //