Nem ismerek Celiánál vidámabb lányt. Mindig mosolyog. Tényleg mindig. Ez pedig annyira kihat a környezetére is, hogy képtelenség mellette szomorkodni. Amúgy meg azt hiszem, hogy Ő az egyetlen ismerősöm, aki pezsgőspohárból issza a kávét. Nem is értem. Néha olyan, mintha valami másik világban élne, ami amúgy tök menő, csak néha talán nem ártana, ha legalább az egyik lába a földön járna.



Celia a büszkeségem. Nem csak kinézetre, de a jelleme is rám hasonlít. Igazi művész alkat. Imád festeni, akárcsak én, és hozzám hasonlóan neki is nagyszerű tehetsége van hozzá. Egyáltalán nem bánom, hogy kicsit késői gyerek, megérte rá várni.



Olyan, mint az anyja. Rájött, hogy tud festeni, és semmi más nem érdekli. Pedig az élet nem a színekből és a festészetből áll. Kicsit a feleségemet is okolom ezért, mert ő nevelte őt olyanná, mint amilyen. Túl kedves, túl megértő. Még kiabálni sem hallottam soha, talán egyszer, amikor a legfiatalabb bátyja össze tépte a legújabb rajzát. Egy rövid ideig mérges volt, aztán mintha mi sem történt volna, rajzolt egy másikat.



Celia tipikusan az a lány, akit nem érdekel a világ és az, ami körülötte történik, emiatt pedig úgy érzem, hogy sokkal jobban oda kell rá figyelni, mielőtt valami butaságba keveri saját magát. Nem mintha az a zűrős csaj lenne, de abban a világban amelyikben ő él, nem létezik a rossz, és félek, hogy pont emiatt fog majd egyszer szembe menni az ördöggel.



Igazából nem is tudom, hogy mit lehet mondani Celiáról. Amíg mi mind együtt játszottunk gyerekként, ő inkább félre vonult olvasni, vagy rajzolni. Ha pedig nem a tehetségét mutatta ki, akkor bebújt a ruhásszekrénybe, mondván, hogy elmegy Narniába. Ami azért durva, mert képes volt ott ülni órákon át, mintha tényleg lenne egy kis kijárat a szekrény végében. Egyszer meg is lestem, hogy ott van-e még, és Ő úgy aludt ott, mint valami mormota. A szekrényben. Ki látott még ilyet?



Az az legrosszabb Celiában, hogy képtelenség Őt felbosszantani. Pedig esküszöm, hogy mindent megtettem annak érdekében, hogy legkisebb gyerekként, és egyetlen lányként a lehető legtöbb borsót törjek az orra alá. De hiába. Annyira nyugodt, hogy az már bosszantó.




Szerintem Celia nem szeret fésülködni, gyakran jön be az Egyetemre kócos hajjal. Meg a stílusa? Ki látott már olyant, hogy kék ruhával sárga harisnyát húzni, amin ráadásul méhecskék vannak? Gyakran húzza le a cipőjét is, és úgy sétál mezítláb, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne.



- ... aztán egyszer csak felkért táncolni. El tudod ezt hinni? - mosolyogva hallgatom a legjobb barátnőm beszámolóját a tegnap esti szülinapi partiról, ahová csakis egy fiú miatt ment el, közben pedig a poharamban lévő jégkrémet figyelem. Elveszem a kanalat, amit mellé adtak, majd kavargatni kezdem az édességet körbe és körbe. Emilyvel annyira másak vagyunk, másképpen látjuk a világot, mégis nagyon jól szót tudunk érteni. Néha persze idegesít, hogy képtelenség mellette szóhoz jutni, meg, hogy állandóan fecseg valamiről, de mindezt félretéve igazán jó barátnő. - Most mégis mit csinálsz? - néz rám végül értetlenül, én pedig ebben a pillanatban rakom le a kanalat, és kortyolok bele a kehelybe, amiben a jégkrémet hozták ki. Emily elhúzza a száját, látom rajta, hogy nem igazán érti, hogy mi is történik éppen, így még szélesebb mosolyra húzódik a szám, tudom, hogy mit akar mondani. Azt, hogy furán viselkedek. Szerintem pedig azért, mert más vagyok, nem jelenti azt, hogy fura is. Sőt... ha azt vesszük, akkor én is tarthatnám furának őt, mert nem olyan, mint én.
- Megolvasztottam a jégkrémet. - válaszolok végül, majd ismét bele kortyolok a kehelybe. Nem akarom, hogy bárki is megértse, hogy mit miért teszek, sőt igazából az sem érdekel, hogy mit gondolnak rólam az emberek. Lehetne arra fogni mindent, hogy 5 fiútestvér mellett, egyedüli lányként felnőni az őrületbe kergetett, de akkor ez hazugság lenne. Mert semmi köze a bátyáimnak ahhoz, ahogyan viselkedek, csak egyszerűen szeretek ellent mondani a társadalomnak, és bebizonyítani azt, hogy amiért az emberek elkönyveltek egyet s mást, attól lehet dolgokat másképpen is csinálni. Például meg lehet olvasztani a fagyit, hogy kanalazás helyett megigyuk.
- Azt látom. De miért? - kérdi a barátnőm még mindig értetlenül, majd legyint egyet. - Kitalálom. Ez is olyan Celiás dolog. Úgysem érteném. - teszi hozzá, majd neki lát a saját édességének, miközben a kanalat közben felmutatja nekem, mintha azt akarná mondani, hogy normális ember így eszi a jégkrémet. Megnevettet a viselkedése, majd a barátnőmmel ellenkezően iszom meg a fagyi utolsó kortyát is. Amint végzek, lerakom a kelyhet, majd kibámulva az ablakon látom, hogy mostanra már zuhog az eső, így hamar bele lépek a cipőmbe, ami eddig a székem alatt hevert, bele bújok a kabátomba, majd felpattanok, és megfogva a barátnőm kezét rángatom ki a kávézóból. Gyere! - szólok rá, neki pedig kiesik a kanál a kezéből , a kabátja után kap és botladozva szalad utánam, miközben próbál bele bújni a felsőjébe. Kiérve az épületből, elengedem Emily kezét, hogy széttárhassam az enyémeket, aztán becsukom a szemem, és felnézek az égre, miközben vidáman forgok körbe és körbe, élvezve az eső minden pillanatát. Bár nem látom a legjobb barátnőmet, hogy mit csinál, de szinte biztos vagyok abban, hogy a haját féltve vonul félre az eső elől, közben pedig elkönyveli magában, hogy tutira nem vagyok normális.