Evelyn & Desiree

- Basszus, basszus, basszus! – Szitkozódok magamban, miközben elkeseredetten próbálom elzárni a gázt, de már késő, mert a leves, amit próbáltam elkészíteni, már kifutott és mindent beborított, ráadásul elég undorító színe van, nem hiszem, hogy ehető lenne.
- Oké, a leves nem jött össze. Semmi baj, bátyus úgyse van annyira oda a levesekért. Ugye? – Pislogok le a kiscicára, aki nem messze ücsörög tőlem, de csak egy nyávogást hallat.
- Tudtam, hogy egyetértünk. – Mosolyodok el és odamegyek, hogy megszeretgessem egy kicsit. Azt szeretném, hogy itt maradjon, bár nem sok esélyt látok rá. A bátyám hajthatatlan vele kapcsolatban. Amióta hazahoztam, folyamatosan rágja a fülemet, hogy szabaduljak meg tőle, de annyira nincs szívem beadni semmilyen állatmenhelyre!  Szomorkásan sóhajtok, miközben az ölemben tartva tovább szeretgetem a kiscicát.
- Jaj ne! – Pattanok fel, mire szerencsétlen állat nagyot huppan a padlón, ahogy lepottyan az ölemből és nyávog is szemrehányóan. De jelenleg nincs időm arra figyelni, hogy kiengeszteljem, mert rohannom kell a sütőhöz ahonnan fekete füstgomolyagok mutatják, hogy valószínű a második étel sem fog osztatlan sikert aratni.

Kissé köhögve nyitom a sütő ajtaját, majd lebiggyedő ajkakkal figyelem a szénné égett húst és a mellé rakott köretet. Elkeseredve kinyitom az ablakot, hogy kiszellőztessem a füstöt, majd visszafordulok a konyha felé, hogy felmérjem a kárt. Azt hiszem, ezt nem kellett volna. A konyha romokban hever. A leves nagy része a tűzhelyen, a tepsit, amiben a többi étel volt, valószínű dobhatom ki a kukába, arról nem is beszélve, hogy a pult tele van félig nyitott zacskókkal és minden egyéb mással a padlóról nem is beszélve. Reménytelen vagyok. De egyszerűen nem hagyhatom annyiban a dolgot! Vacsorát akarok a bátyámnak csinálni, szóval azt is fogok… valahogy… Aztán jön egy hirtelen jött zseniális ötlet és már egy újabb mosollyal kapom is elő a telefonom, hogy felhívjam Evelynt. Türelmetlenül toporogva várom, hogy kicsörögjön a telefon, majd mikor hallani a kattanást, hogy felveszi, egyből újra felderülök.

- Lin! Segítened kell! – Vágok bele a közepébe izgatottan, de aztán rájövök, hogy lehet ez egy kicsit így kezdésnek erős volt.
- Mármint nem kell, de… nagy szükségem lenne rád. Annyira béna vagyok a konyhában, hogy az valami elképesztő, pedig szeretném a bátyámat meglepni, mire hazaér. Azt hiszem, elég rossz ötlet volt egyedül belevágni. Kérlek, kérlek, mondd, hogy ráérsz átjönni segíteni! Ígérem, ha most kisegítesz, akkor egy hónapig én fizetem az összes italodat, amikor elmegyünk valahova. Kérlek szépen! Most nem látod, de bevetem a szép nézésemet! – Hadarom el neki, csak reménykedve benne, hogy beválik, és át fog jönni segíteni. Ő maradt az egyetlen lehetőségem, ha nem jön át, nem tudom, mit csinálok. Na jó, valószínűleg nekiállok kitakarítani a konyhát és felhagyok a vacsorakészítési tervemmel.