Talán átgondoltabban is kezelhette volna a beszélgetését Alfonsoval. Most sem érti, hogy miért akarta a férfi annyira mindenáron tudni, hogy miért van itt pont most. Miért most. Mintha nem lenne egyébként teljességgel a csillárra függesztve a válasz. Már nem kislány, hogy régvolt érzésekről tegyen vallomásokat. Nagyon sok idő telt el azóta, hogy a férfi elment New Yorkba, ő itt maradt, az eljegyzésüket felbontották és végül máshoz kellett hozzámennie. Mindig is úgy érezte, hogy hazudtak neki, átgyalogoltak rajta és egyszerűen úgy vették azt az egészet, mintha nem számítana semmit. Nekik nem számított valóban, de neki igen. Az pedig, hogy Alfonso elhozta ide azt a lányt, akit szabadon választott magának, lényegében egyenlő egy sértéssel. Nem, azt nem várná el sosem, hogy a férfi éljen örökké egyedül, mintegy büntetésként, amiért ő nem kellett neki. De a szabadon választás egy olyan privilégium, ami bizony komoly kaparászást jelent a régi sebhelyen.
Nem akart vele odakint tovább beszélgetni, mert valami olyan felé haladt, ami után nehéz lenne egymásra mosolyogniuk, ha legközelebb találkoznak. Legyen a férfi a barátaival, a családjával és élvezze ki a születésnapját, na meg Miss Amerikára figyeljen is, ha már idehozta közéjük. Mint egy aranyos bárány a farkasok között. Ráadásképp zsenge bárány is. Mondjuk valahol azt várta, hogy bejelenti a közelgő esküvőjét vagy valami hasonlót, de fiatal még az este, és bármi megtörténhet. Egyébként sem gyerek már, hogy valami olyan miatt utálkozzon, amiről a férfi nem tehet. Ha valaki nem kell, akkor nem kell. Bár persze azt mondja, a szervezet szólította el és az ő apja nem volt hajlandó beleegyezését adni arra, hogy a lánya New Yorkba kerüljön, de ő naivan azt gondolta, mindent meg lehet oldani. Mégsem lehetett. Ezen pedig már nem fog lovagolni.
Fabiola felbukkanása őszinte mosolyt hív az arcára. Határozott jelenség, akinek mindig mindenről megvan a saját véleménye, amit akkor is elmond, ha talán mások nem akarják hallani. Talán ezért is kezelik őt másképp, mint a többi nőt. Pedig alap esetben már pár éve férjnél kellene lennie, és nincs így. - Fabiola. - elmosolyodik a különös üdvözlésen - Én is örülök, hogy látlak. - felnevet halkan. Eszerint neki nem kell rákérdeznie, hogy pontosan miért is van itt. Nyilvánvalóan nem azért, hogy lássa Alfonsot elfújni a gyertyáit. Megtehetné, de valóban érdekelte Miss Amerika. - Néha muszáj látni, hogy ki az, aki jobb nálad. - még akkor is, ha ezt talán ostobaság így kimondani, de Fabiola javára kifejezetten megjegyezhető, hogy barátok. Ennél fogva nem kell a megjátszás magasfokát alakítania előtte úgy, mint a többi nő előtt általában. - Ha az lenne, nem hozta volna ide. Ahogyan eddig sosem hozott ide senkit. Alfonso választott. - ezúttal szerinte valóban választott, még ha naivan is tette. Egy kívülálló lányt elhozni Nápolyba egy ilyen eseményre a véleménye szerint eléggé ostoba húzás. - Szerintem hamarosan megkapjuk majd a szép, dombornyomott meghívónkat az esküvőjükre, Fabi. - hisz gyanítja, hogy már valamilyen szinten elvárják tőle, hogy ez így legyen. Hiszen az ég áldja meg, elhozta közéjük, a terem nagy részét pedig imádattal süllyesztené rácsok mögé a rendőrség. A lány pedig innentől egy erős tanú, akár még azon a szinten is, hogy személyleírásokat adhasson, ha esetleg feltételezésekre kerülne a sor. - Nem kedveled? - néz rá kíváncsian, majd inkább legyint. - Inkább magadról mesélj kedvesem, ezúttal valóban férjhez fogsz menni? - mert ez olyan dolog, amiről tényleg beszélhetnek. Alfonso és a kívülálló dolga pedig olyasmi, amiről maximum csak véleményük lehet, de bele nem szólhatnak.