Amikor Brookline Wright megjelenik bármilyen társasági eseményen, a környezete azt gondolhatja, egy éteri jelenést lát. És amint Brookline Wright kinyitja a száját, hirtelen mindenki mély szimpátiát érez a francia parasztok iránt, akik addig-addig követeltek kenyeret Louis Auguste-től, míg véletlenül, hopp, lecsapták a fejét, és vele együtt az asszonykáét is, hogy ne végezzenek félmunkát. Brookline mintaképe a pénzen és neveltetésen vett előjogok oázisának, és egy kicsit sem foglalkoztatja, hogy közben mások a kietlen sivatagban vánszorognak. Ő köszöni szépen, remekül van, legjobb barátai a nagymamájától örökölt gyöngysor és a Jimmy Choo, amivel magát lepte meg a divathét alatt. Szeret vasárnap reggel sokáig lustálkodni, hangosan énekelni a zuhany alatt, fehérbort inni a vacsorához, és előre megtervezni az élete minden apró részletét.

Persze, Brookline éppen annyira magányos, mint bárki, aki a social media útvesztőin igyekszik követőket toborozni magának, hogy utána a kádban ülve belekortyoljon a már megint túlságosan száraz martiniba, és elkönyvelje, hogy ez a nap igazán produktív volt. Mivel a szülei a legritkább esetben voltak elérhetőek számára az elmúlt huszonöt év során, jól viseli az egyedüllétet, és kellően rugalmatlan ahhoz, hogy eszébe se jusson másokhoz igazodni. Akik őt akarják - és nem kétséges, vannak elegen - azok igazodnak őhozzá, bár általában inkább a családneve, bangkoki kiküldetését töltő apja és divattervező anyja miatt. Line mindenkit ismer, és mindenki ismeri őt, vele beszélgetni kiváltság, fizetni a kávéját egy mousse au chocolat mellett még inkább az - így az aspiráló könnyen a megfelelő emberek társaságában találhatja magát. Hogy a bulimia nervosa nem csak egy kis hiszti, és hogy egy kamaszlány mire képes elegendő szabadidővel, a szülei távollétében egy használható hitelkártyával, ezt a megfelelő emberek talán el sem tudják képzelni. Valószínűleg senki nem ismeri Line-t annyira, mint a pszichológusa. Igen, még Daniel sem.

Ha valamibe belefog, a tökéletességre törekszik - ezzel azonban nem csak tanult maximalizmusát, de teljesítménytől szorongó természetét is a végsőkig tudja etetni. Másoktól is a legjobbat várja, megalkuvás nincs, foglyokat nem ejt, az ő tündérmeséjében minden a helyére kerül - talán azért is ragaszkodik ehhez ennyire, mert olykor megérinti a vágy, hogy tartozzon valahová, valakihez, aki ismeri, igazán ismeri, elfogadja és még szereti is. Aki meghallgatja a gondolatait Freudról és Jungról, a francia impresszionistákról, arról, hogy az Odüsszeia igazi hőse Pénelopé, vagy arról, hogy miért nem volt telitalálat Versace 22-es őszi-téli kollekciója - mert Brookline Wright minderről alaposan, átgondoltan alkot véleményt, forrásait megválogatja, és az észrevételeit kész megosztani bárkivel, aki érdemes rá, és őszintén érdeklődik iránta. Talán Marie-Antoiette is így volt ezzel, mielőtt a guillotine alá vitték.


   

Két napja múlt szenteste, mikor az apja hazaérkezett, az anyja pedig - aki igazán el sem hagyta a várost - még mindig lázasan dolgozott a tavaszi kollekció utolsó simításain. Hogy a tüll és a taft miként lehetne a mindennapok része, Brookline-nak voltak ötletei, de hogy az anyjával erről beszélhessen, ahhoz öt perc osztatlan figyelem kellett volna, az pedig ritka ebben a házban. Ahogy egymást kerülgették a fenyőillat és a bontatlan, csupán díszítőelemként szolgáló ajándékdobozok között, az apja olyasmit kérdezett, amire korábban sosem volt példa, és Brookline, aki ezerszer elképzelte a választ, nem tudta, mit feleljen.

Persze, adja magát, éppen csak egy gondolatnyival több annál, minthogy Dan csatlakozik-e szilveszterkor hozzájuk. Ide, a házba, amit Brookline évek óta nem érzett a sajátjának, és amiért végül egy lakás lett az ajándéka a huszonegyedik születésnapjára. Egy hely, ami csak az övé. Ahová Dant eddig is boldogan elvitte volna, de azután mindig máshogy alakult. De az, hogy együtt legyenek a szüleinél, mikor az apja és az anyja úgy köszöntik egymást, mint régi ismerősök, akik az osztálytalálkozó óta nem beszéltek - nem, erre kicsit sem vágyott. Jól megvagytok együtt, igaz? Igen, ők remekül megvoltak, már amennyire Brookline-nak fogalma lehetett egy férfi és egy nő hosszútávú kapcsolatának dinamikájáról. Nem csinált nagy ügyet semmiből, mert tökéletes barátnő és egy napon tökéletes feleség akart lenni, olyan, aki nem csak elviseli az életét, mint az anyja, de megéli és élvezi, sőt, szereti. A gyerekekkel együtt, akikre ő nagyon is vágyott, bár hallotta a mendemondákat arról, hogy miért nem született soha testvére. Az apja és az anyja között egy gyerekre szólt a megállapodás, és amikor ő végül világra jött, négy vetélés árnyékával, az anyja azt mondta, soha, soha többé. Brookline azért nem bánta volna, ha van valaki, akivel osztozhat az életén, a szülein, mert míg ők nyugodtan tarthattak szeretőket, neki sosem adatott meg, hogy szeretőbb szülőket vásároljon a Bloomingdales-ben.

És persze, hogy Dan csatlakozik. Hiszen nincs más dolga. Hiszen, ha van is más dolga, majd lemondja, mert a vizit a barátnőd családjánál mindennél előbbre való. Afféle prioritás. Még akkor is, ha Brookline maga is menekül ebből a közegből, ami igazán sosem ereszti, amit a bőrében hord - és ő mindig tudta, hogyan tálalja az ilyen prioritásokat, hogy Dannek eszébe se jusson ellenkezni. Aznap, bár Brookline mindig taxival ment, eszébe jutott, hogy sétálni fog a szülei házától csupán két utcányira lévő lakásig. Nézte a bátortalan decemberi hóesést, a latyakot a cipője orrán, és arra vágyott, hogy valaki segítse ki, valaki beszélje rá Dant, hogy neki már csak elfogadnia kelljen az önzetlen ajánlatot, mi lenne, Line, ha nálatok töltenénk a szilvesztert?, és kesztyűs kezével, bár kicsit sem vágyott rá, kikereste Langford számát a híváslistáján.
   

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Annyira szépen forgatod, és szövöd egymás utána szavakat, hogy én csak ámulok és pislogok, és teljesen le vagyok nyűgözve. Látom magam előtt a helyszíneket, és átérzem a hangulatot, a téli latyakos utcát, a csodás karácsonyi fényeket, vagy épp a kissé kínos családi pillanatokat... és nagyon szívesen olvastalak volna még.  

Brookline igazán kiváltságos életet él, amit sokan megirigyelhetnek tőle, de hát kívülről nem látszik, hogy ez bizony néha csupán egy csillogó aranykalitka, amiben sokszor magányosan kuksol. Ahogy ez ebben a körökben gyakran lenni szokott, azt hiszem. Viszont az jól jöhet, ha van a híváslistán egy bizonyos név, egy személy, akit tárcsázhat, akihez fordulhat nehéz helyzetben, és behálózhatja az apró kis cselszövéseihez...  

Imádtam a lapot, nem is tartalak fel tovább, hisz tudom, hogy várnak.

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!