- Kedvesem, tudom, hogy nem akarsz itt lenni, de a szüleid szükségét érzik, azt mondják, hogy bezárkózol és nem nyílsz meg feléjük úgy mint régen. Segíteni szeretnének, de ha nekem sem beszélsz,akkor nem fognak tudni,és aggódnak, akárcsak én pedig nem is ismerlek Hope! - olyan aggodalmas fejet vág a pszichológus, hogy megsajnálom. Nem vagyok én egy lázadó gyerek, sosem voltam, általában kitűnő bizonyítványom volt és mindig megcsináltam, amit kértek tőlem a szüleim. Most azt kérik beszéljek, de nehezen megy, mert hazudtam nekik, ami nem az én stílusom és nehéz, nagyon nehéz erről beszélni egy vadidegennek, én mégis kinyitom a szám és előre dőlök a kanapén.
- Tudja, én az a lány vagyok,aki nem hazudik a szüleinek, 21 éves vagyok de nem voltam soha ilyen partin,amiről a  szüleim ne tudtak volna. Egyetlen egy komoly kapcsolatom volt, öt is bemutattam anyuéknak, mindig jó tanuló voltam és vagyok, és soha semmit nem titkoltam előlük. Nem vagyok stréber, sem anyu vagy apu kicsi lánya, mert megállok a saját lábamon, dolgozok a nyári szünetben és közben folytatom a tanulást is, és nem hagyom, hogy egyik a másik rovására menjen ha elkezdődik a suli. - na és itt jön a de, ennyire senki sem lehet tökéletes, hiába törekszik rá, és nekem is 19 évesen, majdnem pontosan két éve jött a löket, hogy egy kicsit térjek le erről az útról. Semmi rosszba nem mentem bele, csak betévedtem egy karaoke bárba a barátnőimmel és ott valaki azt mondta, hogy van tehetségem. Sokszor hallottam ezt, hiszen versenyszerűen úszok és mindig mindenki dicsérte a tudásom, de ez más volt. Olyan tehetségemet véltem felfedezni akkor, amiről eddig tudomásom sem volt. Az az illető felajánlotta, hogy a bárjában felléphetnék péntekenként. Akkor még nem tudtam, hogy akarom e, se tudásom nem volt hozzá, se felkészültségem. Egy gitár már kiskorom óta porosodott a sarokban, 4 évnyi tanulás után adtam fel, de ezen az estén elővettem és írtam egy refrént, amiből napokon belül egy egész szám lett. - De nekem is vannak hibáim, olyan szenvedélyem,amiről otthon nem tudnak, mert teljesen szembe megy, minden normával, amit belém neveltek. Tudja nehéz egy ilyen titokkal együtt élni , a barátaim tudják ,de otthon senki nem tudhat róla. Nem tudom mi lenne ha kiderülne, hogy az ügyvédnek szánt gyerek zenei pályára akar lépni és időközben még az egyetemen is szakot váltott. - húzom be a nyakam, mintha a dokitól kellene tartanom és ijedten nézek rá.
Amikor énekelek annyira más vagyok, annyira felszabadultabb és szabadabb, hogy nem fogok lemondani róla, akkor vagyok önmagam  még akkor is ha ebből karriert lehet nem fogok csinálni, de a dalírás már lehet, hogy kamatozó tehetségem lesz egyszer.

Nem vagyok lázadó típus, 19 éves koromig mindent pontosan úgy tettem, ahogyan a szüleim kérték. A jogi egyetem szinte elvárt volta családban, már a nővérem is ott végzett és tőlem is ugyanezt szerették volna. Bár sosem volt erőszak a részükről, mégis ott volt a nyomás, hogy megtegyem, amit eddig az összes Ansel meg tudott az elmúlt két generációban. Legyek ügyvéd, és utána törjek minél feljebb. Őszintén hittem benne, kis gyermeki naivitással, hogy én is az a gyerek leszek, aki majd a szülei nyomdokaiba lép, de vajon nem elég ha az egyik gyerek tökéletes egy családban? Az egyetem nem volt egyszerű, sokáig küszködtem, de nem adtam fel, egészen addig ameddig meg nem találtam azt amiért megéri küzdeni és az határozottan nem a jog volt.
Egy félévet passzíváltattam, mert komoly dilemmában voltam, hogy mit tegyek, és utaztam, majd szakotváltva folytattam a művészeti szakon, amire jelenleg is járok. Mindezt nagy titokban, mert a szüleim nem tudom mit szólnának hozzá.
Pár barátom tudja csak, hogy miben mesterkedek, ma is éppen egy fellépésre készülünk, az öltözőm a bár egyik mosdója, ahol dolgozok. A sminkem egyáltalán nem kihívó és nem akarok én óriási tapsviharral zárni, de egy két elismerő szempár igencsak fel tudja dobni az estém. Amikor látom, hogy a dalszövegeim megérintik a pultnál ülő  lányt, vagy a srácot, akit éppen most dobott a barátnője. Nem vagyok érzelgős típus, de a számaimban sok minden benne van düh, ami nem tudom honnan fakad, hiszen olyan tökéletesnek vélt az életem, szomorúság, ami csak azért van jelen az életemben, mert nem tudom elmondani a szüleimnek mi az ami igazán vonz, mert azt hiszem pontosan ezt az érzelmet váltanám ki belőlük. Azért az életet pozitív oldalról is meg tudom fogni, de arról nehezen írok, mert azt inkább megélem, és nem adom másnak, ami talán önzőség, de annyi a boldog zene, a vidám dal, hogy lehet az ember inkább merengene egy sötét szobában azokon a dalokon, amik talán segít megérteni a saját gondolataikat.
Még egy mély levegőt veszek, és a kezembe kapom a gitárom, és felsétálok a színpadnak nevezett kis részre, ahol a fények még halványak és talán nem is lesznek fényesebbek, hiszen a este fénypontja nem én vagyok, hanem az alkohol és a másik társasága én csak aláfestés leszek ezen az éjszakán pár ember érzelmi, vagy baráti beszélgetésben,de ez engem nem zavar. Ha hazamegyek, akkor úgyis olyan lánynak kell megint lennem, aki megmozgat a jog és minden szabályt betart. Vagy a másik opció, hogy a barátaimmal egy őrült bulin veszünk részt Staten Island pénzes negyedében, ahol nem szól másról az éjszakai élet, mint az ivásról. Rám is rám férne, mert amikor felülök a székbe és az ölembe kapom a gitárt még körbenézek. Látok megannyi szerelmes párt, akik boldognak tűnnek, és én is akarom ezt az érzést, látok egy férfit, aki a pohár aljára néz újra és újra, de másra nem, még a pultosra sem, kíváncsi lennék mi mardossa a lelkét, de sosem fogom megtudni. Látom, hogy rám pillant pár fiatal srác, és a mosolyuk nem olyan, amivel  találkoznék a sötét utcán. Végül megpendítem a húrokat és felcsendül a gitár hangja, csak páran néznek felém, de az én szám mosolyra húzódik.
Amikor énekelni kezdek feltöltődök, az adrenalin nyomja a testem belülről, eddig egy helyben ülök és nem csinálok mást csak hangolódok, saját magamra és a zanére, és talán az estére, a barátaimra és valakire aki nincs még az életemben, de talán egyszer neki is írhatok számokat.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Szerintem egy ponton mindannyian eljátsszunk azzal a gondolattal, hogy mivel szeretnénk foglalkozni, de valahogy ez mindig csak megmarad a képzeletünknek.  Aztán megesik - mint a te esetedben is - hogy befut egy lehetőség és hirtelen minden túl valós és félelmetes lesz, miközben az izgatottság is helyet kap az összes zavaros érzés mellett. A gond az, hogy továbbra is titok marad, de màr egy olyan amit másokkal is megoszthatsz - kivéve azokkal akiknek a leginkább elakarod mondani mire is képes az ő gyerekük. Az előre megírt sors valakiknél működik, valakiket viszont frusztrál. Valljuk be, elég kényelmes azoknak akik tényleg ezt akarják vagy màs esetben nem zavarja őket ha közben elveszik a személyiségük. Téged nem éltet, hogy a családi elvàràs része legyél és hiába lenne meg mindened, de boldog biztosan nem lennél. Remélem idővel lesz bátorságod és lehetőséged előttük is megmutatni ki is akarsz lenni valójában. Nem szabad elpazarolni a tehetségedet, hisz ahogyan neked is, úgy azoknak is ugyanúgy fontos akiket a vilàgodba engedsz. Örülök a sikereidnek és kívánom, hogy a szüleid se legyenek ezzel másképp.  
Tetszett a történeted és örülök, hogy olvashattalak!  

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!