Szó szerint ismerlek, mióta az eszemet tudom, és ez egyébként néha tök nagy flash, ha belegondolsz – nem vagyunk kötelezően összenőve, de a legjobb barátom vagy, aki egész életemben ismert, és nem csak tud minden hülyeségről, amit csináltam, de általában ott is volt mellettem.
Jelentősen megkönnyítette ezt a tény, hogy egészen sokáig fiúnak képzelted magad. Na jó, nem egészen, de vágytál rá, hogy az legyél, mert az apád mindig azt szeretett volna. Ehelyett jöttél te, és próbáltál felérni minden elváráshoz; fociztál, fára másztál, verekedtél. Az első közös kihágásunk az volt, hogy leromboltad a másik ovis csoport homokvárát a versenyen, mert csúfoltak.
Azért nem voltunk kifejezetten rosszak, csak kölykök, Maine-ben, a világ egyik legunalmasabb államában, hogy a Te szavaiddal éljek.
Aztán megjelent Lauren, és megváltoztak a dolgok. Nem nagyon, épp csak annyira, hogy hirtelen kettő helyett hárman lettünk, nagyjából mindig. A középiskolába belépve nem nőttünk össze minden órán, megvolt a magunk társasága, de mindig számíthattunk a másikra, és sosem mulasztottunk el együtt hazamenni a nap végén. Az élet persze nem áll meg a középiskolában; Lauren Párizsba ment tanulni, téged az NYU-ra vettek fel, nekem meg mindegy volt, hová megyek rendőrnek, csak franciául nem igen tudok. Úgyhogy követtelek.
Majdnem tíz éve vagyunk lakótársak, néha igen, néha nem; egyszer te gondoltad ki, hogy a pasas, akivel összejöttél, az igazi, ezért elköltöztél, egyszer pedig én fogtam a cókmókom, hogy összeköltözzek az egyik barátnőmmel. Volt néhány hónap, amíg nem is beszéltünk, mert helytelenítetted, hogy meg akarom kérni a barátnőm kezét, aki szerinted csak kihasznált, és a fejemhez vágtad, hogy sohasem hallgatok rád, amikor kéne. Életem legcsöndesebb és leghosszabb 178 napja volt. A végén valahogy mindig egymás mellett kötünk ki, és legyintünk a hülyeségre.
De most megint felborulni látszik az egyensúly: Lauren visszatért a városba. Én pedig megfogadtam, hogy amit elmulasztottam korábban, hogy bevalljam neki tíz éve, kábé az első nap óta oda vagyok érte, azt pótlom. Akkor is, ha történetesen vőlegénye van, és szét kell választanom őket.

Jó hosszú szöveg, előre bocsi, főleg, hogy az ET is kötelező olvasmány, ahol Sam meg is jelenik karakterként. Elég nagyszájú, cserfes nőnek gondolom, határozott, már magabiztosabb a nőiességében, de azért Weiss szemében még mindig "haver" kategória. Amit nem tud, az az, hogy Sam gyengéd érzéseket táplál iránta, amit számtalanszor majdnem bevallott már (például a veszekedés hevében), de túlzottan félti a barátságukat.  
Hogy mit dolgozik, az a megalkotóra van bízva, azért valami jelleméhez passzolót tudok elképzelni, nem egy titkárnő típus. Az arcokhoz nem ragaszkodom, lehet bárki, akiből ki lehet nézni egy kornak megfelelő, régen tomboy éveit élő hölgyeményt.
Természetesen végkifejletet sem ígérek, és nem ragaszkodom semmihez, majd a játéktér szerint alakulunk.

Tizenkét éves voltam, mikor eldöntöttem, hogy te leszel a feleségem. És egyébként azóta is mélységes csalódásban élek, amiért ez nem így lett. Persze, az én hibám, igazából kábé havonta rákészültem, hogy bevallom neked a dolgot (és esetleg rögtön meg is kérem a kezed), csak aztán mindig csirke voltam hozzá, és meggondoltam magam. Sam volt az egyetlen, aki tudott róla, és felváltva tartotta viccesnek és nagyon szomorúnak.
Középiskola után külföldre nyertél ösztöndíjat, ami megpecsételte a közös sorsunkat, legalábbis így gondoltam; pedig amúgy bennem volt, hogy utánad futok a reptérre, az nagyon romantikus a filmekben is, csak elaludtam. És a filmekben nem mondják, hogy ha megpróbálsz a gép után futni, három biztonsági vetődik utánad.
Elvesztettük a kapcsolatot, de azért teljesen nem feledkeztem meg rólad. Miután a rendőrautóban ülve elég sok szabadidőm van gondolkodni, rendszerint önértékelést tartok, és a sikertelen kapcsolataim nagy részét arra az okra vezettem vissza, hogy nem Te voltál. Aztán kiderült, hogy visszajöttél a városba, cirka fél éve, és facebookon is megtaláltál. Úgyhogy nyilván muszáj voltalak még aznap felkeresni, és szembesülni a ténnyel, hogy el vagy jegyezve, amit nem túl nagy szociális média használóként nem írtál ki az oldaladra. Megsemmisültem és leittam magam, de úgy döntöttem, örülni fogok neked. Aztán kiderült, ahogy többet beszélgettünk, illetve te külön is beszéltél Sammel, hogy a leendő házasságod talán már most sem olyan boldog, mint hittem. Mint lennie kéne. És itt találtam meg a tökéletes alkalmat arra, hogy elmondjam neked az igazságot – csak előbb még szét kell válasszalak a vőlegényedtől.

Laurent nagyon kedves, bájos, illedelmes és okos lánynak gondoltam, ami szép és jó, de azért nyilván nem csak ennyiből áll az egész lénye, ez pusztán az, amit Weiss meglátott belőle. Szeretném, ha az user azért nem vinné el teljesen hiteltelen irányba, mert azért ő sem Terézanya megtestesülése.
Az ET-mből kiderül még pár dolog, ami hasznos lehet, még ha Sammel ellentétben Lauren nem is jelenik meg szereplőként. Úgy gondoltam, azért Weiss háta mögött a lányok azért többet megbeszélnek talán, például Sam akár elmondhatta még évekkel ezelőtt Laurennek, hogy Weiss szerelmes belé. Hogy miért nem lett belőle semmi, annak sok oka lehet, kitalálhatjuk közösen, de persze kábé mindennel rugalmas vagyok.  
Arcokhoz sem ragaszkodom különösebben, valami kedves arcú hölgyet várnék, akivel mindketten tudunk szimpatizálni. Az, hogy mi a helyzet az eljegyzésével kapcsolatban, nem kőbe vésett dolog, nyugodtan meg lehet hirdetni a vőlegény karaktert is, és nem haragszom meg, ha a végén mégis összejön az esküvő, az ilyesmit úgyis a játéktér hozza majd magával.