Bizonytalan jövőkép. Eltévedt nézetek. További kezelésre szorul. Az együttműködés hiánya jellemzi, saját képességeinek megkérdőjelezése.
Borderline személyiségzavar jelei mutatkoznak meg az első találkozás során. Depresszióra való hajlam. Döcögős előrehaladás, az elzárkózás néha felold, átszakadnak a gátak, aztán a jellemző visszavonulás saját világába. Viharos dühkitörések, máskor elcsituló beetetés. Okos, ezt nem tagadhatom, de nem nézem ki belőle, hogy a bűnözés útjára lép, persze még csak három kezelésen vett részt.

Salyna a legjobb barátnőm, magának való, kedves, segítőkész, de ritka nehéz megnyitni a valódi énjét. Viccesen azt szokta mondani magáról, hogy ma ezt az arcot emelte le a polcról. Néha órákig csak a füzete felett görnyed a ceruzájával, egész sokszor a nyílt utcán teszi, a járókelőket skiccelgeti fel, aztán hányaveti mód felgyújtja az elkészült műveket. Voltak gyerekcsínyeink, persze, mint mindenkinek, nekünk is. Hogy milyenek? Telefonbetyárkodás, egy kis vicces cigi, ezek még nem jelentik, hogy bűnöző lenne.

Az exem, jártunk egy kis ideig. Az elképzelési a kapcsolatkoról nem egyértelműek, a hűséget csak hírből ismeri, talán a jelentésével is tisztában van, csak nem érdekli. Ez ő. Arra halad amerre az út viszi, az sem zavarja, ha még senki nem járt rajta, majd felfedezi magának, aztán összeomlik a nagy felfedezésben, némi sírás után menekülőre fogja. Ártatlan, a légynek sem ártana, nem tudok mást mondani. Előfordulhat, hogy megbicsaklik, de nem rossz ember.

Miss Clay igazán kitűnő tehetség lehetne, ami a képzőművészetet illeti, a jelleme összeférhetetlen. Határozott életigenlő, saját magába vetett hite kevés, az oka ennek a családi háttere, a túl sok biztatás, a szülői támogatás túlértékelése. Akiből bármi lehetne, végül nem lesz semmi. Mint volt tanára, remélem ezt ő felülbírálja. Ha mégis letérne a helyes útról, biztos vagyok benne, hogy átmeneti és segítségre szorul.

Énekel a zuhany alatt és dobozból eszi a müzlit, imádja a kutyákat, könnyedén befolyásolható. Képtelen dolgokért rajong. Mindig azt akarja, ami elérhetetlen, tipikus mártír jellem. Önsajnálatban nincs párja, de sörívásban sem. Ha igazak, amiket róla mondanak, akkor annak csak a rossz társaság lehet az oka. Ennyi.
Salyna a szomszédunk volt, nem tudom elhinni arról a kislányról, hogy lopna, egyszerűen nem. Mindig olyan kedves volt, az édesanyja egy szent, csak jóra nevelhette. Kérem biztos urak, valami tévedés lesz. Igaz kicsit hangosan hallgatta a zenét, amióta elköltöztek nagyobb a csend, de hogy lopna? Elképzelni nem tudom.

Nem mondom, hogy minden vasárnap eljár a misékre, nem hazudhatok Isten szent házában, de nyilván a gyónási titok is köt. Arról beszélhetek, hogy én tiszta léleknek ismerem, aki kicsit el van most veszve, de meg fogja találni a neki való hivatást, nem kétlem, hogy nehéz az élete, kívülről tűnik csak aranynak, de a kalicka falai mindegy milyen anyagból vannak.


Nyilván választhattam volna másik életet, persze készülhettem volna egyetemre, lehetnék állatorvos, ha nem ájulnék el a tűtől, lehetnék dilidoki azonnal kezelhettem volna magam is. Minden lehetnék, anyám szerint még bőven lehetek, még oly fiatal vagyok és szép meg okos és különleges, a hangom is jó, benne van az X-faktor, akárcsak a testemben, hogy balerina legyek, de neki az is jó, ha végre nem veszem félvállról az érettségit, mert aztán meglátom, hogy megnyílik a mennyek kapuja és kedvet kapok megtérni az orvosira.
Anyám a szent, ha nem lennék, azt is benyelném, hogy szűz, ha shakepeari estét tartana és elszónokolná, hogy egy kikúrt templom lépcsőjén talált, még azt is bőven elhinném neki. Anyám az okos, aki egy kiadónál dolgozik, többet olvas, mint amennyi egészséges, a szemüvege folyamatos lenyomatot hagy az orrnyergén. Anyám a bölcs, aki mindig arra biztat legyek hősszerelmes, legyek okos, legyek nagy, legyek nő, legyek bármi, ami szeretnék. Anyám a pszichológus, aki azonnal látja, ha fáj a szívem, érzi, ha zavaros az elme, a zenéimből megmondja milyen a kedvem és emiatt anyám a nyomozó, mindig mindent átkutat a szobámban. Anyám a kutya, aki kiszagolja a füvet a fiókban, és anyám a mártír, aki sír miattam, elátkoz, meggyóntat, majd kiderül, hogy minden lehetnék, csak drogos nem.
Apám az üzletember, aki mindig úton van és mindig valami nője van, talán a csicska kis titkárnői, vagy a szolgalelkű beosztottak, idősebb vagy fiatalabb nem jelentős, nem számottevő, nem elfogadott és nem nyitott, egyszerűen csak titkos, de ettől még nyílt. Mint olyan, mérgező a jelenléte, istenigazából ártalom, mert mindig jelen van, akkor is, ha éppen a Marson hágja meg az éppen aktuális libát. Anyám szemében szent és sérthetetlen, nagy pofon kis gazdájává tesz, ha csak a nevét is gúnnyal ejtem ki.
Én pedig lehetnék bármi, meg akármi és emiatt éppen nem vagyok semmi, nem vagyok senki, pedig vagyok mindenki és a minden.
Ha lenne ötéves tervem, mint ahogy nincs, nem szerkesztem az életem megrögzötten, de ha lenne, abban gazdag szeretnék lenni és szabad, lehetne egy helikopter leszállópályám, mert az magával hozná, hogy van hely neki, meg persze akad helikopter is, mi másra való egy leszállópálya? De fordítsuk komolyra a szót, mert itt most nekem magamról kéne írnom valamit, ami kicsit talán szebb képet festene rólam, olyat, amit bevállalok, ami kiemel a sorból, a szürkeségből, ami nem a valóm. De lehetnék őszinte, legalább magamhoz.
Elcseszett gyerek voltam, nem abban az értelemben, hogy loptam, csaltam, hazudtam és végig dugom a gimis éveket, hanem mert az érdeklődésem nem fordult semmi felé, ami konkrét terveket lógatna elém, én pedig mehetnék utána, mint a csacsi a botra kötött répa után, de a világ már csak olyan, hogy az idő telik, a tervek maradnak, a test meg nem időálló. Az elme csupán játszótér, az egyetlen, amiben jól kiigazodom, a másokéban kicsit jobban, mint a sajátomban, sokkal könnyebb a hibáikat is meglátni, tanácsot adni, aztán pedig kibújni a felelősség alól, mindenki vigye el a saját balhéját.
Hazudhatnám, hogy rossz társaságba keveredtem és emiatt lettem az aki, de akinek nincs hajlama az nem lesz rossz, azzal egyszerűen csak balesetek történnek, rosszkor van rossz helyen, beüt a ménkű, lecsap a villám, rossz zene szól, vagy elered az eső, a nők meg egyszerűen menstruálnak. Ősidők óta létező kifogások, biztos vagyok benne, hogy szerepelnek barlangrajzokon egy sorban a fejfájással.
Az egyetlen amihez értek a rajzolás, de hol jövőkép az, ha valaki pingál, ha nem rendelkezel olyan ismeretségekkel? Ha már a egyetem sem vonz, mert minden érdekel csak az nem, amit a torkomon akarnak lenyomni, mint hasznos tudást. Jellemzően életpálya… na persze, anyám szerint természetesen én vagyok az új Picasso meg a régi is egyben, bennem reinkarnálódott, ha ez igaz állítás, akkor benne meg Hitler.
Ám nem hiszek az újjászületésben, ahogy a mennyben sem, a semmibe való megtérés tékozló hitével ámítom magam.
Gondolkodtam sokat, hogy miért lettem aki, mert a pszichológusom szerint, menő hozzá járni, már csak akkor lenne még divatosabb, ha a lobotómia még közkézen forogna, mindennek lelki oka van. Amiatt hugyoznak be a kölykök még 8 évesen is, amiatt lesz valaki ribanc, vagy zsebmetsző, pedig ereket sokkal jobban lehetne. Én meg azt mondom, minden attól függ, hogy mitől habzik fel az adrenalin az erekben. Nekem attól, hogy kiélem kleptomán hajlamom, nincs szükségem az elemelt dolgokra, meg sem tartom őket, de érzek valami fura kis bizsergés, ha feltúrom valaki táskáját, ha a bukszája tartalmát kiterítem az ágyamon és megálmodom az életét. Nagyrészt az iratokat behányom egy nyilvános postaládába, ha rájuk untam, a többit meg csináltassák újra, az embernek úgyis arra van ideje, amire szán.  Közhely. Arra van ideje, amire rákényszerül. Hát adok nekik egy kis házi feladatot.

Anyám persze felrobbant agyban, mint, ahogy azt elvártuk tőle, én persze azt hittem, hogy ő maga wonderwoman, hogy sosem sokkol rá apám fasza kis kalandjaira. Megtörtént. Talán túlzásba vitte a frontit, vagy felváltotta valami erősebbre, most befigyel neki pár hét kényszerpihenő az elmegyogyóban, ahonnan ki sem jön, ha drágalátos nemzőm, nem kezeskedik érte és talán nem fog soha, bár a kirakat az csak kirakat, annak neki lehet nyomni az emberek orrát, a tökéletességek karácsonyi vására. Hivalkodó semmittevés. Álca és hazug, álszent bagázs.
A többi már történelem. Lepasszoltak, mint egy megunt vászonszatyrot, aminek már lerohadt a válla, majd mások vigyáznak rám, jót fog tenni, új környezet, másik város, ott majd kiszakadok a mocsokból. Instant elvonó nekem is.
Mégis azt hiszem nem gondolták át, azonnal ténnyé vált ez, ahogy szembetalálkoztam a nagy Ő-vel, mert a szerelem ilyen. Na az nem válogat, az szíven szúr egy rotringgal és aztán cseppekben elvérzel.
Napok óta a falhoz simuló háttal ülök, és arról ábrándozom ő is éppen így ül, amikor nem éppen a haverokkal lóg, milyen romantikus. A valóságban meg válogatottan kerül, pedig sztenderd szerint használom a törölközőjét, lopom a pólóit, és ólálkodom a szobájában, tegnap az ágyában feküdtem, ki mondja, hogy ez beteges? Mondom én, tök természetes.