One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Elkészültem az elõtörténetemmel...

Sky & Cole | trouble downtown EmptyMarissa Grey
Today at 10:51 am



Activity Check (09.17-10.01.)

Sky & Cole | trouble downtown EmptyN. Allison Haden
Today at 10:47 am



Aiden && Allie part2

Sky & Cole | trouble downtown EmptyN. Allison Haden
Today at 10:45 am



Fun in the market - Luke & Anita

Sky & Cole | trouble downtown EmptyAnita Cooper
Today at 10:41 am



Élodie ✫ Flor - Egy megmentett kisállat

Sky & Cole | trouble downtown EmptyFlor Sanchez Moreno
Today at 6:10 am



crazy friday night

Sky & Cole | trouble downtown EmptyCherry Sullivan
Today at 3:12 am



♚Pain and gain ♚ Ryu & Hudson

Sky & Cole | trouble downtown EmptyHudson Duncan Payne
Today at 12:13 am



Shut Up and Dance with me

Sky & Cole | trouble downtown EmptyMyna Rosegold
Yesterday at 11:08 pm



Aston & Pola

Sky & Cole | trouble downtown EmptyPola E. Whitebreak
Yesterday at 10:45 pm
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 28 25
Diákok 36 30
Törvényszegõk 14 26
Bûnüldözés 9 14
Hivatal 5 7
Üzlet 13 17
Oktatás 7 5
Munkások 16 11
Egészségügy 12 15
Összesen 140 150
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 24 felhasználó van itt :: 9 regisztrált, 0 rejtett és 15 vendég :: 2 Bots

Bellamy West, Diane N. Miles, Ewan Patrick Brooks, Leslie Hewson, Marissa Grey, Nick Campbell, Raelyn J. Winters, Sebastian St. Vincent, Veronica J. Rhodes


A legtöbb felhasználó (78 fő) Kedd Jún. 04, 2019 9:02 pm-kor volt itt.

Share
 

 Sky & Cole | trouble downtown

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Sky & Cole | trouble downtown   Sky & Cole | trouble downtown EmptySzer. Feb. 13, 2019 5:27 pm


little sister
boy you've missed your payment and they're gonna find you soon


Olyan erősen szorítom a Ford kormányát, hogy elfehérednek az ujjbegyeim. Tekintetem makacsul az útra szegezem előttünk, és a leghalványabb jelét sem igen adom annak, hogy figyelembe venném az anyósülésen ülő lány itt létét. Figyelmen kívül hagyom, ahogy ő is tette az összes intő jellel, az összes figyelmeztetéssel. Pirosan villan fel az előttünk haladó Honda lámpája, hirtelen lépek a fékre; én számítok rá, mivel figyelek, de könnyen lehet, hogy Sky kezéből kiesik a telefonja, vagy mivel is babrál éppen.
Azóta hozzá sem szóltam, hogy elhoztam az őrsről. Mikor négy nappal ezelőtt egyszer csak megláttam a kamerák felvételén a rajtaütés előtt nem sokkal, jéghideg horror söpört végig a mellkasomon. Hogy lehetett ennyire ostoba?! Én hogy lehettem ennyire vak?! Tudtam, hogy rossz arcokkal mászkál, de szemet hunytam felette, halogattam és odáztam az elkerülhetetlent, mondván, nagy ez a város, mekkora az esélye, hogy egyszer munka közben belefussak?
Hát ekkora. Nagyon is valóságos.
Miközben négy napja hétfőn a torkomban dobogó szívvel figyeltem, ahogy a SWAT beöltözik, nem győztem hangsúlyozni, hogy vigyázni kell a civilekre. Rendszerint az efféle rajtaütéseken pánik tör ki, fejetlenség, a sok beszívott-beállt-bepiált seggfej azt sem tudja, melyik évszázadban van, de amint egyetlen lány is elkezd sikítozni, elszabadul a pokol, és igen nehéz megkülönböztetni, ki az, akiért jöttünk, és ki a véletlen áldozat. Ezért mindenkit elkapunk, ha kell, igencsak erőszakosan; az emberben van valami elbaszott ösztön, hogy akkor is szívrohamot kapjon a rendőröktől, ha semmit sem csinált, hát még akkor, ha tizenhét féle drog jár cha-cha-chát a vérében.
Megszegtem a protokollt; súlyos vétséget követtem el azzal, hogy tájékoztattam Skyt az akcióról, még ha csak annyit is írtam neki, hogy tűnjön el onnan minél hamarabb, majd azt, hogy zárkózzon be a mosdóba. Nem volt sikeres az akciója, és az egyik DEA-kolléga kapta el a grabancát. Nem tehettem mást, mint végignéztem, ahogy a kishúgomat – az egyetlen húgomat, aki még mindig tíz évesként él az elmémben, az egyik metszőfoga nélkül, csálé copfocskákkal, csokoládés pofival – betuszkolják egy rabszállító hátuljába és a legközelebbi őrs fogdájába vitték.
Bent igazoltattak mindenkit; kisebb bajunk is nagyobb volt annál, mint hogy mindenkit vád alá is vegyünk, de akinél egy ember fogyasztásánál több anyagot találtak, azt bent tartották. Sky ilyen szempontból tiszta volt, sőt, ki is engedték, de ezt csupán a DEA-s kollégának köszönhette, aki amint meglátta Sky vezetéknevét, értesített engem és négyszemözt megbeszéltük a dolgot.
A szabadon engedésének és a neve jegyzőkönyvből való törlésének feltétele az volt, hogy távol tartom ettől az ügytől és a gyanúsítottaktól. Legnagyobb szerencsétlenségére azonban még ideje sem volt magától megszegni a feltételt, ugyanis előkerült pár megfigyelési fotó, ahol néhány ismerőse körében ücsörög valami kajáldában. A három vele lévő arcból egy középpályás díler volt, egyet három rendbeli betörésért és drogtulajdonlásért köröztek, egyet pedig tegnap halásztak ki a folyóból.
Még nem egészen tiszta, mi történt; de attól tartunk, hogy bandaháború lehet a háttérben, három gang is magának akarja az egyik nagykutya börtönbe dugása után gazdátlanul maradt területet.
Fél órája vettem fel az őrs előtt; ki sem szálltam az autóból, nem köszöntem neki, és mikor megpróbált beszélni hozzám, hangosabbra tekertem a rádiót. Kihallgatáson volt, az ismertségéről faggatták a három fickót illetően, és próbálták kinyomozni, tudhat-e bármit a gyilkosságról. Ami engem jobban aggasztott, az a tény, hogy most már kitörölhetetlenül ott a neve a jegyzőkönyvben; és bár nem tudom, mit tudhat, csak idő kérdése, hogy a Latin Kings valamelyik tagja megszerezze az információt a tanúkról. Sok dolgot el lehet mondani róluk, de azt, hogy üres fenyegetésekkel dobálóznának, nem.
Beáll a forgalom, mint olyan sokszor Brooklyn nagyobb útjain. Már nem vagyunk messze a lakásomtól, amitől csak még mérgesebb leszek, hallani vélem, ahogy a fogaim ropognak összeszorított állkapcsomban.  – Nem lesz semmi gáz, ugye? – idézem gúnyos ridegséggel azt, amivel két nappal ezelőtt nyugtatni próbált. Mintha mindennapos dolog lenne, hogy az embert egy drogtanyán kapnak el a rendőrök, és megpróbálják nyilvántartásba venni. Persze, nem tudhatom, neki talán az; ez nem az első alkalom, hogy hasonló történik, de őszintén azt hittem, kinőtt már a baromságokból, elvégre, már szavazhat is. – Hát nagyon remélem, hogy ezek a zseniális barátaid majd ebből a szarból is kihúznak – ráncolom össze az orromat, de ha válaszolni akar, akkor csak grimaszolva feltartom a kezemet, és ismét elkapom róla a tekintetem. Nem bírok ránézni, mert csak mérgesebb leszek; mikor Novak először hívott fel azzal, hogy épp az előbb látta a húgomat az egyik kihallgatószobában ücsörögni, esküszöm, hogy a látóterem szélén apró fehér foltok kezdtek ugrálni.
A rádióban már nem is zene megy, hanem az esti hírek, és nem fér a fejembe, hogy követhetnek el állítólag intelligens emberek efféle baromságokat – nézzük meg azt a floridai fickót, akármelyik politikust, vagy a húgomat.
Hevesen lépek a gázba, mikor végre kikászálódunk a dugóból, és hasonlóan feszes mozdulatokkal parkolok le a csendesebb mellékutcában lévő lakásom elé. Bár máskor még segíteni is szoktam, kinyitom az ajtót vagy visszasegítem a kabátját, most olyan erővel vágom be magam mögött az SUV ajtaját, hogy még én is megrezzenek tőle. Olyat teszek, amit már legalább két éve nem; egy vadiúj doboz cigarettát húzok elő a széldzsekim zsebéből, lerángatom róla a külső átlátszó fóliát, és rágyújtok egy szálra azzal az ócska, színes öngyújtóval, amit a közértben vettem az őrstől nem messze. Három órát vártam, mire végeztek a kihallgatással, és még mindig nem tudom, igazából mennyi köze volt az ügyhöz. Szerettem volna azt hinni, hogy semennyi, hogy nem tud semmit, és nem lesz gond, de az elmúlt évek jobban megsavanyítottak ennél. – Neked mi a fene bajod van? – fordulok végül felé, a cigaretta a számban lóg, vörösen izzó végéből füstfelhő száll a tintafekete ég felé. – Tudod, a legtöbben, akik drogoznak, azért fordulnak az anyag felé, mert sokk érte őket a múltban, verte őket az apjuk, elhanyagolta az anyjuk, kiközösítették az iskolában, elvesztették a munkájukat... De veled nem történt ilyesmi. Szebb életed volt, mint bárkinek, akit ismerek, és te mégis inkább úgy döntesz, hogy elbaszod az életedet, és ilyen szar alakokkal bandázol ahelyett, hogy végre felelősséget vállalnál a tetteidért. Szóval? – várakozón tárom szét a karjaim, tekintetemben nem ül egy csepp kedvesség sem. Abból kifogytam egy időre. – Mi a nagy terved? Ebből hogy mászol ki, húgi? A priuszoddal?

Colton Sykes
Bûnüldözés
Play by :
Richard Madden
Kor :
33
Foglalkozás :
nyomozó (szervezett bűnözés)
Hozzászólások száma :
45

Sky & Cole | trouble downtown Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Sky & Cole | trouble downtown   Sky & Cole | trouble downtown EmptyHétf. Feb. 18, 2019 12:12 pm

Colton & Skylar

Colton túl spilázza a dolgot. Még mindig haragos. Rám. A történtek végett. Holott ő megmondta. Megmondta? Nem tudom, mit érezzek, mikor bajom se történt, csak épp olyan helyen voltam, ahol semmi keresnivalóm nem lett volna. Tudom. De még én is haragszom. Mert mintha rövid pórázon lennék tartva. Nem is az ő pénzén élek, csak az ő lakásán tartózkodom… félig igaz. Dühítő? Mégis mit gondolt az akcióról? Hogy tényleg le tudok majd lépni, mikor eleve hárman tartottak szemmel?
Dühös vagyok. Megint elcsesztem. Nem lett volna szabad hagynom, hogy felidegesítsen. Most persze majd megint én leszek a szar, mindössze azért mert van egy olyan helyen voltam, ahol semmi keresnivalóm. Most honnan kellett volna tudnom, hogy rájuk csapnak le éppen…annyi ilyen gazfickó van. Miért nem a szomszéd helyet nézték át?  
Magamban acsarogva nyúlok a táskámért. A telefonomért. Persze nem találom, és kotorászok, mint mindig a Gucci táska mélyére.
Magamba mindenkit lehordok mindennek, s csak azt érzem mindeközben egyre jobban és jobban, hogy megfulladok, ha itt maradok. Olyan elemi erővel vágom hátra a táskám hogy kettőt bukfencezik mire megállítja a másik ajtó. Elegem van az álladó megfelelésből, és abból hogy mások akarják irányítani az életem. Úgy érzem épp eleget tettem. A fejembe ennek ellenére is újra és újra lejátszódik az előző esték, a hangzatos bejelentések, a kirohanásom…
Káromkodom magamba, miközben remegő kezekkel szállok ki, vacakolva egy tized percet a biztonsági övvel is. Az adrenalin ezerrel száguld az ereimben, fel és le, gyorsabban, mint egy autóversenyző, és minden mást kitaszít az agyadból, ami kicsit is racionális.
Colton egyből rágyújt. Mi van? Ezer éve nem láttam cigivel a szájában, erre tessék… és még azt mondja nem tud megérteni engem sokszor. De ahelyett, hogy be tudnék iszkolni a házba, feltart a hülye ezerszer elmondott mantráival. Már szinte kívülről fújom ezt a szaros dumáját. …Végre felelősséget vállalnál a tetteidért. Ez zeng az agyam minden egyes pontjában, szemet forgatok, egyszerűen nem érti, a sikeremhez pénz kell, ahhoz hogy pénzt keressek valami meló kell… jó meló. És lett is volna, ha az egyik csóka végre megadja a kurva címet… mindegy. Most már az én bajom.
- Menj a francba a kioktatásaiddal. Drog, pia, buli. Élvezem az életemet Colton, arról meg kurvára nem tehetek, hogy te mindezt nem tehetted meg annó… féltékeny vagy, hogy ami nekem megy, az neked nem? - hangom és szavaim kissé gúnyolódóvá értek, nem akarom szénné sérteni, de ne beszéljen velem így.  A telefonom a farzsebemben lapul, előveszem hát és bűvölni kezdem, onnan tekintek fel rá.
- A héten munkát keresek, de nem mondok le a kávézóról. Lehet neked hülyeség, én alakítani tudok belőle… úgysem hiszed el, szóval kár erre bármi szót is pazarolni. - terelem a témát az akciójáról és az állítólagos haverjaimról.







Vendég

Anonymous
Vendég

Sky & Cole | trouble downtown Empty
Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Sky & Cole | trouble downtown   Sky & Cole | trouble downtown EmptyHétf. Feb. 25, 2019 1:27 pm


little sister
boy you've missed your payment and they're gonna find you soon


Tíz éves voltam, mikor Sky megszületett, és a legutolsó dolog, amire egy tíz éves kisfiú vágyik, az egy üvöltő, vöröslő fejű, hisztis-kakis focilabda, amit még dobálni sem lehet, mert hajlamos egyetlen rossz pillantás hatására is torkaszakadtából sírni, mint a fába szorult féreg. És persze apa-anya rögtön szalad (esetünkben inkább csak anya, apa a maga viktoriánus-gyereknevelési elveivel nem volt hajlandó babákhoz érni), és te vagy a hibás, akkor is, ha saját magát verte fejbe az itatópoharával. Mert olyan is volt. Meg persze olyan is, hogy teljes erőmből vágtam hozzá a G. I. Joe akciófigurámat, mert eltörte a miniatűr, történelmileg hű játékkatonáim fegyverét. Azt hiszem, abből az esetből még mindig látszik egy apró heg valahol a homlok tetején, bár a haja rendszerint eltakarja.
De nem csak az üvöltés vagy a bénaság volt, ami zavart, és nem is feltétlenül a figyelem, amit úgy éreztem, ellopott tőlem. A te húgod, a te felelőséged. Vigyázz rá. Az apám anélkül taksálta rám ezt a feladatot, hogy kettőt pislanthattam volna, nem hogy megkérdezte volna, van-e kedvem hozzá; nem akartam kistestvért, ha pedig mégis, inkább egy öcsit (de legjobban még egy kutyát vagy egy dinót), mégis rám ruházták a felelőséget. Vigyázzak rá. Semmi kedvem nem volt hozzá, és igazából a mai napig sem azért csinálom, mert élvezem. Egyszerűen muszáj így tennem; már nem apa ostoba szavai hajtanak előre, hanem egy belső késztetés, szavak nélküli sugallat, pont olyan magától értetődő, mint mikor a pakisztáni határ környékén vágtunk át a tálibok területén, és bár néhány parancs elvakkantásán kívül nem szólt senki, tudtam, hogy bármi, akár a saját életem árán is megvédem a mellettem kuporgó kuzinomat, Josh-t. Az nem sikerült; nem voltam ott közvetlenül mellette, mikor aknára lépett.
Az agyam logikusan mérlegelő része persze tudja, hogy nem tehettem volna semmit, legfeljebb én is cafatokra hullok vele együtt; az agyam tudja, hogy ha feláldozom magamat valakiért, a világ nem feltétlenül jár jobban, statisztikai szempontból semmit sem javít, ha egyik helyett a másik veszik oda. De az agyamnak semmi kihatása sincs a becsületemre.
Eldöntöttem, hogy nem fogom hagyni, hogy Sky maga is aknára lépjen. Ha törik, ha szakad. Ha kell, megutál érte. De nem hagyom. Az elhatározás és a cselekvés megvalósítása ugyanakkor két külön dolog; már nagykorú, azt csinál, amit akar, még ha legszívesebben a saját arcomból tépkednék is konfettit, amiért egyszerűen képtelen behódolni akár a legcsekélyebb mértékben is, és személyes támadásnak veszi a parancsokat. Pedig a parancsokon nem kell sokat gondolkodni, és megkönnyítik az életet. Én a munkán kívül ritkán kérdezem meg, miért; és az ügyekben is leginkább a hogyan? kérdése foglalkoztat.
Sky válaszára méregtől fűtött, hitetlenkedő nevetés szakad fel belőlem. – Drog, pia, buli? Szerinted ebből áll az élet? Szerinted komolyan az a bajom, hogy féltékeny vagyok rád? – Nem hiszek a fülemnek, a féltékenységet pedig szinte undorodva köpöm. Tudom, hogy ez lenne az a pillanat, amikor anya közénk állna, megragadná a fülemet, és közölné, hogy addig nem jöhetünk ki a szobáinkból, míg nem mondunk egymásnak legalább három kedves dolgot. Van az anyukák hangjában valami egészen hátborzongatóan parancsoló, mintha kidekorált tábornokok lennének, megannyi harccal a hátuk mögött, és nincs idejük a szarságainkkal foglalkozni. – Álomvilágban élsz, Sky! Nőj fel és fogadd el, hogy ha valaki nem ért egyet veled, az nem azért van, mert irigykedik arra, amid van. Ami egyébként lószar sem.
Direkt használok keményebb szavakat, bántó hangnemet, pedig megbeszélhetnénk hideg fejjel is. Pont úgy, ahogy a kihallgatásokkor szoktam, ám valahogy mintha minden idegszálam máshogy állna a tehetetlen dühhöz, ha családtagról van szó. Egyelőre a cigaretta sem segít a megnyugvásban, csak valami mentolos aláfestést ad. – Mit? Mit alakítasz belőle?! – dobom karjaimat az égnek. Teljesen elegem van ebből a kávézós hülyeségből; úgy beszél róla, mintha ő szarta volna a spanyolviaszt ezzel az ötlettel, mintha a mágia helyett ő fordulna elsőként a tudományhoz, én meg mondjuk a visszamaradott középkor lennék, aki csak pislog rá fáklyákkal és vasvillákkal a kezében. Mintha nem fognám fel, mit akar. De pont az a gond, hogy tudom, mit akar. – Tudod te, hány kávézó van ebben a kibaszott városban? Háromezernégyszáz. Pontosabban háromezerháromszáz-nyolcvankilenc. Honnan tudom? Utánanéztem, amit te nyilván nem tettél meg, vagy valahol az alkalmazott matematika veszett el abban a túlsminkelt fejedben – kopogtatom meg a saját halántékom. – Szóval igen, bizonyára én vagyok a tökkelütött, amiért egyszerűen nem értem meg, miben lenne másabb egy háromezerháromszáz-kilencvenedik kávézó, mint a többi, amiből, megjegyzem, nagyjából hétszáz zár be két éven belül alulérdekeltség miatt.
Úgy bámulok rá, mintha valóban választ várnék, mintha nem zongoráztuk volna mindezt végig már legalább tucatszor. A szívem hevesebben dörömböl a mellkasomban, és érzem, hogy forrósodik a fejem. Megrázom a fejem, rácsapok az autóm tetejére, és bevágtatok a kapun. Nem fogom meg az ajtót neki, de tudom, hogy jön. Nincs más választása, kint majdnem mínusz húsz fok van, és a legközelebbi barátja is kerületekkel arrébb lakik. Vagy nincs is lakása.
Idegesen szedem a lépcsőfokokat a lakásom felé; a négy emeletes kis téglaházban nincs lift, úgyhogy mire felérünk, általában kellemes reggeli testmozgást is végez az ember. Remegnek a kezeim ahogy kikeresem a kulcsaim közül a megfelelőt. Lufi már ott topog az előtérben, és bár nagyon lelkesen jönne oda üdvözölni minket, én épp csak megpaskolom a fejét, miközben levetem a bakancsomat.
A rohadt kutyát is itt hagytad! – mutatok, mintegy bűnjelként, az igencsak összezavarodott corgira. – Ki jár vele le sétálni reggelente? Én. Mert te vagy másnapos vagy, vagy eleve haza se jöttél, és ha itthon is vagy, nem kelsz fel tíz előtt. Szerinted ez normális? Szerinted ez irigylendő? Neked abszolút semmi fogalmad sincs arról, mit jelent felnőttnek lenni, pedig épp ideje lenne észhez térned, mert már nem tizennégy vagy, Sky, hanem huszonkettő. Tökéletesen felelőségre vonható. És ha egyszer egy olyan rendőr kap rajta droghasználat közben vagy a díler haverjaid mellett, aki nem ismer engem? Vígan vonulsz majd be a Queensboro Női Büntetőintézetbe? Mert biztos marha megnyugató a vállalkozási hitelezőknek, ha a tulajt már csukták le drogügyek miatt.
A hűtőhöz sétálok, amin egy cetli lóg, rajta Roe kézírása; szokás szerint nincs itthon. Miért is lenne? Biztosan annyi dolga van, hogy főzni és takarítani se jutott ideje. Már nincs is erőm külön bosszankodni ezen is, egyszerűen összegyűröm a lapot és bedobom a kukába. A hűtő hideg levegője már egy kicsit jót tesz; talán fél percig is csöndben maradok, ennyi idő alatt pedig a vérnyomásom is normális értékre tér vissza. Nagyrészt. Mert aztán rácsapok a nyitott hűtő ajtajára, és megfeszült állkapoccsal nézek a húgomra. – Felfogtad egyáltalán, mibe keveredtél, Skylar? – Utálja, ha a teljes nevén szólítják. Apa csinálta ezt, mikor leszúrni készült. Meg én, mikor leszúrni készülök. Bár most már inkább hatni próbálok rá, azt hiszem; ha nem is a kávézóról, akkor másról. – Freddie Schulzot, azt a srácot, akivel olyan vígan kebaboztál a dönerben, megölték. Nem csak úgy simán, hanem egyenesen kivégezték, a haverja, Lucky vagy Lukey vagy mi a fene jószerivel beszarva sietett a rendőrségre, mert rálőttek a nyílt utcán, a harmadikat pedig, a dílert, nem találjuk; vagy őt is elkapták, vagy félti azt a hájas seggét, nagyon okosan. Itt bandaleszámolásról van szó, Skylar! Emberek halnak meg amiatt a drog miatt, amit te olyan okosan tömsz a buksidba. Ezt fogd fel.

Colton Sykes
Bûnüldözés
Play by :
Richard Madden
Kor :
33
Foglalkozás :
nyomozó (szervezett bűnözés)
Hozzászólások száma :
45

Sky & Cole | trouble downtown Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Sky & Cole | trouble downtown   Sky & Cole | trouble downtown EmptyCsüt. Feb. 28, 2019 11:28 am

Colton & Skylar

Engem sosem értett meg, ha mégis akkor az egy nagy ritkaságok egyike volt. Meg nem is mai darab probléma. Majd 10 évvel ezelőtti volt az, mikor megértette a problémáimat… de most meg? Mintha ellenezne mindent, ami velem kapcsolatos. Vagy csak én látom így? Tudom jól hogy ez egy elcsépelt dolog lesz az életemben, de basszus, tényleg nem tudtam. Lerágott csont lesz mindez holnapra, de ő egyre jobban bele lovalja magát. Így aztán kénytelen leszek rákontrázni, hogy hagyjon már békén ezzel az egésszel. Nem kell ismételnie, megértem én első szóra is a dolgokat. Még akkor is, ha egyik fülemen be, ekképp meg a másikon ki szállingózik minden szava, melyet fejemhez vág.
- Talán te a húszas éveid ellején nem akartál lázadni minden szar ellen? Anno ellenem is lázadtál… folytathatnád. Nem rója föl senki. - felhúzott szemöldökkel bámulok rá, mintha tökre ez lenne a leglogikusabb lépés az egészben. Talán még segítene is elfelejteni minden gondot és magával is törődne kicsit. Nem! Ehelyett neki áll minden apróság miatt pattogni. Mint egy buzi kis nikkel bolha. És persze a kávézós ötletem nem tetszik neki, mert miért is? Megadja számokban mennyi kávézó is létezik erre felé. Eltátom a számat egy pillanatra, de aztán hamar visszarázódok és megingatom a fejem.
- Az én kávézóm nem ilyen alap szar lesz… - rongyolok utána az épületbe, hát a képem leszakad, képes lenne itt hagyni? Mondjuk van lábam megyek én, de basszus… mondjuk az már plusz pont, hogy nem rángat, mint apánk tenné. A lépcsőzést mindig is utáltam felfelé, egy kurva liftet már igazán intézhetnének, de hát már oly mindegy. Vagy egy mozgólépcsőt. Az még jobb is. A kutyát már hallani vélem és mire az ajtóhoz érek, Cole már ezt is a nyakamba vágja. Itt hagytam. Miért? Tán vinnem kellett volna magammal? Egy nap kaja kihagyás meg jót tesz neki, vizet kapott, gond sincs vele. Ráadásul van rejtett helye a lakásban ahová vizelni szokott… szagtalan, mindig befújom ha előbb érek haza… de ácsi… csak én létezem ebben a kurva házban? A nőjét bezzeg nem említi. Ő is itthon süteti a seggét, ráadásul főzni se tud, vagy épp csak nem akar. Jelenleg meg ki tudja merre eszi a fene.
Mindent olyan gyorsan a fejemhez vágott, hogy időm sem volt arra, hogy mindent felfogjak. Még mindig visszhangoznak fülemben saját, az apánk, és a bátyám szavai amint zúgolódnak, amint ismét elismétlik, hogy mit kellene tennem, és miképp nyilvánítottak véleményt felettem.
Na de helyes-e ez, hogy nem áll mellém? Meg ha ismeretlen rendőr kap el, aki nem ismeri őt?
- Muszáj felhozni a milliárdos kártyát! Istenem. Hűű. Mindjárt megsajnállak, hogy annyi kötelességed van. - megjátszott, szánakozó pillantásokkal jutalmazza őt, de nem áll meg. Már elindult a szekér.
A további szavaira csak felhorkanok, szemeimet megforgatva. Nem tombolhatom ki magam 22 évesen? Na ne csináld már! Mikor a többiek, a 22 évesek is ugyanezt teszik és még a szüleikkel vannak otthon. Én jobb esetben a bátyámmal. Az meg nem ugyanaz, ugye? Meg hogy bekerülhetek egy női fegyházba? Hagyjon már ezzel az egésszel. Kikerülöm az összes sértést, melyet a törvények ellen véthetnék. Eszem meg áll. Ahogy a hűtő ajtóra csap, jómagam úgy rezzenek össze. Erre pont nem számítottam.
Skylar.
Skylar.
SKYLAR.
Menj a fenébe ezzel a névvel Colton.
Szívem vadul kalapál, gondolataim pörögnek, tekintetem az egyetlen ismerős szempárt keresik meg ezen a helyen, és némán azt kérdezik, helyesen tettem-e.
- Jó persze, értem én. - legyintettem le az egészet, és inkább nem rágom tovább. Meghalt, kivégezték, letartóztatták, senki sem ártatlan. De jön a többivel… amit okosan tömök a buksimba…
- Ha eleged van belőlem, akkor mond azt és rugdoss ki a házból. Bár fájna, de megérteném. Nem könnyű meglenni velem egy légtérben amúgy sem.






Vendég

Anonymous
Vendég

Sky & Cole | trouble downtown Empty
Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Sky & Cole | trouble downtown   Sky & Cole | trouble downtown EmptyKedd Márc. 05, 2019 4:10 pm


little sister
boy you've missed your payment and they're gonna find you soon

Legszívesebben ordítanék, itt, az utca kellős közepén, és az sem érdekelne, ha a szomszédok rám hívnák a kollégákat. Valami egyre növekszik bennem, valami nagy és forró, olyan, amiről tudom, hogy ki fog törni belőlem, előbb vagy utóbb, és tudom, hogy nem lesz szép. Erőszakkal kell rávennem magam, hogy hűvös kimértséggel válaszoljak neki. – A húszas éveim elején Irakban voltam, és a lázadók pokolgépeitől félve masíroztunk a szétbombázott utcákon. – Katonacsaládból származunk, ezen nincs mit se szépíteni, se felnagyítani, pont ez van, ami; épp, ahogy a Forrest Gump szól Taylor hadnagyról: egy Taylor legalább meghalt minden háborúban, amit az Államok valaha vívott. Apánk, például, főtiszti rangig küzdötte magát, mielőtt az Öböl-háborúban végleg leszerelt volna; muszáj volt, a konvojuk aknamezőre futott, és bár szerencsére sikerült megmenteni a lábát, a katonai szolgálatot nem folytathatta. Szerencséjére azonban itt voltam én, több, mint lelkes, hogy a nyomdokaiba léphessek; azt hiszem, sosem csalódott még bennem akkorát, mint mikor 2012-ben végleg leszereltem, és mindössze főtörzsőrmesteri rangig jutottam, és sosem lettem tiszt. Akárhányszor elhaladtam a lassan tíz éve elhunyt nagyapánk fiatalkorú, még a vietnami háború alatt készült portréképe és a dédnagyapánk második világháborús besorolási fotói alatt, én is úgy éreztem, hogy csalódást okoztam.
Az előszobából a nappali-étkezőbe vezető folyosó a lépcső mentén volt A folyosó, ami kiállítótérnek is beillett, tele az elmúlt generációk Sykes-sikereivel, megfakult és mai szemmel szinte nevetséges öltözékű birkózómeccsek és úszóversenyek képei keverednek az én középiskolás felvételeimmel; apa hatására a New York Military Academy kadétja voltam, így a Knights egyenruhájában fociztam végig három évet, mielőtt besoroltam volna. Anya strategikus pontossággal helyezte el egymás alá azt a három fényképet, ahol a nagyapa, apa és én mind a saját diplomaosztónkon pózolunk teljes díszegyenruhába. A katonaság mintapéldája; talán sok fotót, amiket külföldi erődökben és táborokban lőttek bevetések között, évtizedekkel azelőtt készítettek, hogy én egyáltalán tervbe kerültem volna, de ez amolyan egyetemes dolog, ismerősek a nevető arcok, a precíz össze-visszaságban felhúzott sátrak, a hatalmas málháknak dőlve alvó, sapkáikat a szemükbe húzó újoncok. Volt benne valami ismerős és természetes, mindegy, mennyire könnyű kiolvasni az arcokról a nyúzottságot.
Sky sosem így állt hozzá, ő nem volt részese mindennek, és könnyű azt állítani: pusztán azért, mert lány, és sosem várták el tőle. Nem, apa mindig is nagyon maradi volt ebből a szempontból, meg sok másból is, szerinte a nőnek egy helyen van létjogosultsága a katonai táborokban, és az a konyha vagy a gyengélkedő. De Skyban ezen túl is tombolt valami olyan, ami elidegenítette az egésztől, és nem tudom, mi az. Őszintén: nem is érdekelt volna, ha nem vált volna mindig irracionálisan irritálttá, ha hasonló témáról esett szó.
Lehet sértettségnek hívni, de bennem pedig indokolatlan neheztelés gyullad fel minden alkalommal, mikor semmibe veszi azt, amit tettem, amit átéltem; nem azért, mert úgy érzem, engem kicsinyel le vele (na jó, egy kicsit talán mégis), hanem mert elveszi az elismerést azoktól a srácoktól, akik sosem értek haza. Akik ott haltak meg egy idegen ország perzselő homokjában olyasmikért, amit igazán fel sem fogtak. Az olyanoktól, mint az unokatestvérünk.
Mindettől még bosszantóbb lesz az egész, az, hogy biztosra vesz mindent, hogy nem képes a földön járni, két lábbal, hogy az egész ország tele van olyan huszonévesekkel, mint Ő, akiknek fogalmuk sincs a véres valóságtól, mert belebolondulnak a Twitterbe meg a Tumblrbe meg a nem tudom, mibe; és csak a frappucinot látják az Instagrammon meg a száz rájuk nyomulót Tinderen, mert nem számít a valóság, csak az a virtuális, kiszépített-sarkított agyrém, amit a virtuális térben élnek.
Senkinek semmi szüksége a sajnálatodra, húgica. – Összeszűkülnek a szemeim, ahogy őt figyelem. Fogalmam sincs, mi történt vele, mitől lett… Ilyen. Értetlen. Elvakult. Érdektelen.
Igazából kezdek megijedni tőle, attól, mennyire nem ért semmit. Hogy lehet egyetlen legyintéssel elintézni azt, hogy akivel néhány hete még együtt reggeliztél, nincs többé, mert brutálisan meggyilkolták, aztán a folyóba dobták, mint valami zsák szemetet? Muszáj, hogy meghassa, ez a természetes reakció, az egészséges emberi lélek reakciója. Tanultunk róla az egyetemen; van, akiknél a sokk közre játszik, és lassabban dolgozzák fel a hasonló híreket (akadnak, akik annyira sokkos állapotba kerülnek, hogy napokig úgy tesznek, mintha nem történt volna semmi, és újra el kell mesélni nekik), de érzem, hogy Skynál nem erről van szó. Őt csak… nem érdekli. Ettől pedig kiráz a hideg.
Nehogy elkezdd nekem ezt az… önsajnáltató dumát! – Széttárt karokkal és hitetlenkedő fejrázással fordulok felé. Úgy csapom be a hűtőajtót, hogy néhány mütyűr, amit Roe és Sky felváltva szeretett odaaggatni, lecsúszik a földre. – Te komolyan úgy érzed, hogy ez az egész körülötted forog? Hogy minden rossz csak azért történik, mert az emberek nem képesek elfogadni a csodálatosságodat és inkább le akarnak húzni? Eszedbe sem jut, hogy talán életedben egyszer valóban komoly gondba keveredtél? – Nem, nem jut eszébe. Olyan, mintha megvilágosodnék; habár indulatos kérdéseim közben előre dőltem kissé, most megint felegyenesedem, és úgy nézek rá, mintha életemben először látnám. – Te komolyan nem érted, ugye? Ez már nem csak valami piti hülyeség, ahol a szomszéd fiú meg akarja húzni a copfodat, Sky. Potenciálisan meg akarnak ölni. Érted ezt…?

Colton Sykes
Bûnüldözés
Play by :
Richard Madden
Kor :
33
Foglalkozás :
nyomozó (szervezett bűnözés)
Hozzászólások száma :
45

Sky & Cole | trouble downtown Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Sky & Cole | trouble downtown   Sky & Cole | trouble downtown EmptyPént. Márc. 08, 2019 4:55 pm

Colton & Skylar


Szerettem volna azt hinni, hogy Coltonnak semmi köze nem lesz (vagy ha lesz is akkor nem sok) az én dolgaimhoz, de testvérek vagyunk… Pedig neki kéne annak lennie, akinek fogalma sincs, mi történik velem, amikor kilép az ajtón és magával viszi a valóságot. Nem is kéne hogy érdekelje. Nem azért aggódik, akiért igazán kéne, és észre se veszi azt, aki fontos. Neki ott van a menyasszonya, nekem a kalandjaim és neki a családalapitással kéne foglalatoskodnia. A szolgálataiért kijár már egy kis boldogság, nem? Erre tessék, rólam van szó megint. Miért kell ezt felrónia nekem? Majd tanulok a hibáimból úgyis. A családom szerint sosem növök fel. Ideje lenne már? Szerintem még nem. Még nem akarok megházasodni, nem akarok gyereket. Addig meg had tomboljam ki magam. Mégis meg kell húznom azt a féket valahol. Colton meg pont erre törekszik.
Hogy az én sajnálatom neki sőt senkinek sem kell. Hogy elege van ebből. Hogy már megint kihúzott a szarból. Hálás is vagyok érte… a magam módján. Holott többet kéne felmutatnom.
Ahogy a hűtő becsapódik és lepattannak róla a mágneses bigyók, nos úgy rázkódok össze. Hallom a fejemben minden egyes pattogásnak a visszhangját. Rémisztő, mint mikor megszólalt mellettem az első fegyverszó. Az éles csattanás…még mindig hallom. Talán ezt érezheti Colton is a mai napig? És mit érez akkor, mikor újra meghúzza a ravaszt?
- Bocs… - szalad fel belőlem. Végig hallgatom, nem arról van szó, hogy beleszólnék a dologba, vagy a szavaiba. Hogy vannak emberek akik ellenem vannak, hogy van, aki lehet megölni akar és nem csodálni. Nem tudom, hogy mi az, ami ennyire bosszant. Nem jöttem rá az okokra, de egyelőre úgy érzem szétrobban a mellkasom, ha nem tudom rendezni vele a bennem napok óta növekvő feszültséget irányába. Meg tudjuk mindezt oldani?
Én mindig őszinte vagyok, és talán emiatt a neveltetés miatt várom el másoktól is, ahogy legyenek velem és működjenek együtt. Sajnos azonban ez már nem divat, és ennek következtében néha előfordul, hogy elszakad a bizonyos cérna bennem. És nem csak Cole irányába…
Szavaira csak hallgatok. Meg is halhattam volna, amit persze nem akarok semmiképp se. A végén még unatkozna itthon, ha magára hagynám. Persze akkor sem lenne magányos, hiszen a nője itt van vele, bár… erről inkább nem nyitok egy újabb fejezet vitát. Ahogy ráemeltem a pillantásom és rájöttem az egész dologra, ahogy végig pörgött előttem minden… Úgy álltunk egymás előtt, mintha ellenségek lennénk. És ez bántott.
- Sajnálom. - fűztem hozzá, majd kifújtam a benn tartott levegőt. Lecsúszott róla a tekintetem is, ahogy hallgattam őt és csak mantrázni tudtam magamban, hogy mindennek hamar legyen vége. Nem azért, mert bulizni akarnék menni vagy bárhová. Hanem ez az egész vita. Üljön el mindez és hagyjuk ezt a témát. Ő mondjuk nem fogja.
- Persze, értem. - inkább lemondóan, mint méregből beszéltem hozzá, mégsem tudtam folytatni, nem fejeztem be a mondatot. Mit mondhattam volna? Úgyis mindketten tudjuk kinek van igaza. Megakartak ölni, akkor s lehet most is. Miért is jártassam a szám olyan dolog miatt, ami ennyire egyoldalú? De mit tehetnék? Megtörtént. És ha már a barátokról tartott szónoklást, hogy meghaltak…
- Freddie-től drogot akartam venni, de milyen barát az, aki cserébe nem pénz kér, nem is infókat, hanem szexet… - nem barát volt… sajnálom a tagot, tényleg, de azzal az emberrel nem feküdtem volna le egy kis anyagért. Luke pedig a rendőröktől kért segítséget… bandaleszámolás. Újra végig pörgetem az eseményeket a fejemben. Összeszorítottam a fogaimat és úgy szűrtem ki a fogaim közül a szavakat. Dühös voltam és keserű.
- Nem feküdtem le vele. - nem mintha bármi köze lenne hozzá, de jó ha ezt rendezzük. Azért annyi eszem van… ráadásul akadt egy kis gondom ezzel kapcsolatban… de ezt majd később. De ne rólam beszéljünk, hanem az áldozatokról.
- A negyedikkel mi van? - léptem a földön heverő apró kacatokhoz, hogy felszedegessem és vissza pakoljam méltó helyükre őket. Ahogy álltam fel, úgy tettem hozzá a nevet.
- Mary? Azt hiszem Mary volt. 19 éves… - legalábbis ennyi amit tudok róla, ő is velünk kajált, de lelépett az apjához, mert amaz részegen tombolt az otthonuk udvarában és az anyja nem bírt vele. Vicces...talán 2 nő elbírt volna vele? Ráadásul ha jól vettem ki az egészet, akkor Fredd fiú udvarolt neki. Röhelyes volt az egész produkciójuk. Ráadásul most meg halott... el se tudom hinni... basszus. Nem hiszem el.
Ahogy az utolsó hűtőmágnest pakoltam vissza, nem ragadt meg s leesett, összetörött. Ez egy rossz jel, ugye? Kissé rémülten néztem fel rá, nem akarom hogy még valaki meghaljon...főleg ne ez a lány. Ő is pincérnek tanul, segítettem neki párszor a tanulásban, tök jól halad.
- Colton…nem hiszed, hogy… - hogy ő is meghalt? Nem akartam hozzá tenni, remélem sejti mit akarok ezzel az egésszel. Azt hiszem ha tényleg ki akarnak nyírni, ahogy a bátyám állítja, akkor nem maradhatok itthon. Elkéne tűnőm kis időre a haverokhoz. Nem akarok mindent a bátyámra aggatni, hogyha kell védje be a seggem. De ha Tomáékhoz is megyek, akkor őket keverem bele a szarba. Nem kéne nem igaz?


Vendég

Anonymous
Vendég

Sky & Cole | trouble downtown Empty
Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Sky & Cole | trouble downtown   Sky & Cole | trouble downtown Empty

Ajánlott tartalom


Sky & Cole | trouble downtown Empty
Vissza az elejére Go down
 

Sky & Cole | trouble downtown

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin' in New York :: Archívum :: Játékok-
^
ˇ