Aki a macskafürdetésre azt mondja harcművészet, az nem sétáltatott még huskyt. Vagyis mixet. Vagy tudja a fene honnan szalajották ezt a sátáni szukát, aki mint valami Houdini rántja ki magát a nyakörvből, és mielőtt Dolph kettőt pislogna, hátsó láb meghajtással neki is lódul a parknak, ahol amúgy is sétáltak. Fasznak kell akkor rohanni?! Mondjuk ő is tehetné, de az edzés után az amúgy is sajgó mindene most ügy bemerevedett, hogy a Bádogember még olajozatlanul is jógaokrató rövidtàvfutó hozzá képest. Idegesen préseli ki a levegőt a száján, és kidobva a legközelebbi kukába a maradék kávét már fudtában – inkább merev döcögés az-, és a pórázt szorongatva feltekerten ered az eb nyomába. Az elmúlt hetekben amióta nála van a kutya nőtt vagy húsz centit, meg makacsodott vagy ötven kamasznyit. Theo kivételesen képes volt lekommunikálni vele hogy a mai napon estig biztosan nem ér haza, így Dolphra marad a kutya. Neki meg ma az edzésen meg a szokásos csoporton kívül nincs sok dolga, így hát téve egy próbát a kocsiba pakolta a jószàgot és elhozta magával egy egész napra. Az edzőteremben mindenki imádta – veteránok, fiatal katonák egyaránt -, így két órányi ugrándozás, simogatás és játék után naivan úgy hitte, meg lehet inni egy kávét balhé nélkül.
-Nem! NEM! Hé! Blöki! – üvölt jobb híján valami általános nevet, mert jófej apa akarván lenni nem nevezte el még a négylábút, hiába nèztek rá idiótán az oltásnál, mert még mindig nincs kitöltve a kutya neve a kiskönyvében gondolván majd a lóbaszó fia végre elkereszteli….de kezdi úgy érezni előbb jönnek le az űrlények a nyugdíjasklubba kanasztázni. Ordibálni meg azért ordibàl, mert épp egy fiatal lányt igyekszik betekertetni sonka módra annak kutyájával, ahogy a másik ebet játékra hívva körbeugrándozzák.
-Aaa…! Borzasztóan sajnálom! – ér még időben oda, mielőtt nagyobb baj történhetne – ha kell és esetleg dőlne a nő, meg is fogja mielőtt puszit adna az anyaföldnek-, bundájánál megmarkolva a pattogó atomerőművet igyekszik visszacsatolni rá a nyakörvet. Kvázi mint aki a rodsón fent akar maradni úgy érzi magát, és nyolc másodpercnyi szenvedés után tapintja ki a bibit, ami miatt a hadművelet eleve kudarcra ítéltetett.
A csat törött.
-Fene…! – annyi lélekjelenlét még szorult bele, hogy vigyázva a szájara ne káromkodja tele a teret maga körül mint egy kocsis, a hadakozásban nem igazán tudta megtippelni milyen korú is a szenvedő alany, akit meginzultáltak, és egy kiskorú előtt még neki is van tartása, hogy szofisztikált igyekezzen lenni. – Eltört a csat… - magyaráz, mielőtt a másik előtt végérvényesen a balfaszból kurva balfasz kutyatartó kategóriába csúszna  -amúgy nem alaptalanul. -Őőő…ugye nem bántotta egyiküket sem? -kenyérre kenhető vajkocka a szuka, de sose tudni…és nem látott mindent már csak a végjátékot. Mázlijára a bundás szörnyetegnek bejön annyira a másik négylábú, hogy nem akarván újra kirohanni a világból ott csóvál a lába mellett boldog lihegésekben.

houston

Dolph & Tyra

zúttal saját kutyával vagyok úton, ez rendkívül ritka jelenség, mivel általában ha kutyával tűnök fel valahol, akkor az állat többnyire nem az enyém, sőt, még pénzt is kapok azért, hogy velem legyen. Eléggé jó üzlet, és már többször meg is fordult a fejemben, hogy inkább kutyákkal kellene főállásban foglalkoznom, nem pedig az egyetemi tanulmányaimat kamatoztatni valami irodában vagy ilyesmi. Mindkettő kihívás lenne, és lehet, hogy a fizetésemben sem lenne sok különbség.
Mióta megismertem Caesar-t, hatalmasat fordult velem a világ: vannak dolgok, amikre már nem feltétlen ugyanúgy tekintek, mint előtte. Ilyen a sok utazással járó kutatói munka is, amivel kapcsolatban kezdek elbizonytalanodni. De ez még úgyis a jövő zenéje, csak egyre gyakrabban jutnak eszembe ilyen gondolatok tök random. Például most is. Ha kutyákkal sétálok hajlamos vagyok arra, hogy elbambuljak. Végül is nem mindig sül el rosszul, hiszen így találkoztam Caesar-rel, és ez volt a legjobb dolog a világon, ami valaha történt velem.
Egy cuki vizslador, Haley van velem a fajtamentéstől, anya bevállalta, hogy ideiglenes gazdija lesz ennek a kis gyönyörűségnek, és ma rajtam a sor, hogy sétálni vigyem, ha már úgyis megvan a rutinom. Habár ezen a környéken ritkábban szoktam, de azért előfordul, hogy itt a környéken is segítek néhány családnak. Haley-vel még nem olyan egyszerű a séta, mivel eléggé kölyök még és szívesebben menne a saját orra után, semmint az én lábam mellett. Ez inkább csak a zebrán való áthaladáskor probléma, a parkban viszont engedem, hogy hadd vigye a nózija, amerre csak szeretné. Kár, hogy nem lehet elengedni, mert a labdát viszont imádja és mivel retriever vér is csörgedezik benne, nagyon éli az apportot.
Valahol mögöttem kiabálást hallok, de nem foglalkozom vele, elég sokan vannak itt a parkban, elférünk egymás mellett.
Csakhogy Blöki bizony szerintem az a kutya lehet, aki éppen engem akar csapdába ejteni olyan 101 kiskutyás módon a pórázzal, de nem hagyom ám magam, próbálok úrrá lenni a helyzeten.
- Na hol hagytad a gazdid? – kérdezem a kis huskytól és a szabad kezemmel próbálnám megfogni, de inkább kevesebb, mint több sikerrel. Gyönyörű kutya, igazi kis egyéniség mindegyik. Nem sokkal később a gazdi is feltűnik egy idősebb férfi személyében, mosolyogva köszöntöm.
- Hello, áh ne aggódjon, semmi baj nincsen – felelem a szabadkozó szavak hallatán, és közben igyekszem egyensúlyozni, hogy ne essek hanyatt. De csak sikerül megoldani és kikecmergek a rám csavarodott póráz fogságából. – Tudok segíteni? – ajánlom fel a segítséget, amikor látom, hogy a gazdi nincs teljesen a helyzet magaslatán. Kicsi husky nagyon nem akarja az igazat, de Haley meg eléggé partner a játékban, így nekem is egy kicsit rövidebb pórázra kell fognom őt, hogy még véletlen se akarjon rosszalkodni. – Jaj, ugyan dehogy. Látom, hogy kölyök még – mosolygok a férfira. - Amúgy, Tyra vagyok, itt lakom a közelben… szerintem még nem találkoztunk, pedig viszonylag gyakran járok ide – ja, az előbb meg hallottam ám, hogy gondok vannak a felszereléssel, na most talán hasznos tagja leszek a társadalomnak. – Nézze, van egy retriever pórázom, ismeri? Szívesen kölcsönadom – bújok ki a magamra aggatott pórázból és nyújtom a férfinek. Ez egy igazán hasznos eszköz, mert akkor így ez póráz és nyakörv egyben.