Siettség? Nem siettem sehova. Vitt magával a lendület, pedig tudtam nagyon jól, hogy Morty nagybátyja már torkig van azzal, hogy el kell sikálnia a gyorshajtásaimat. Mégsem tudtam megállni, hogy ne tapossak bele a gázba és ne hajtsam a lovamat. Nem volt a legizmosabb sportautó, de az enyém volt, ez pedig pont elég volt ahhoz, hogy agyon dícsérjem és jobban imádjam mindennél. Amikor a forgalom korlátoz, kicsit idegesebbé is válok, de nem is szívesen veszélyeztetem mások életét, tűzoltóként azért ez elég nagy őrültség lenne részemről, így unalmasan vetettem bele magam a több sávos főút forgalmába és kénytelen voltam belátni, már nem tudok átcsusszanni a piros lámpánál, meg kell állnom és egy hangos sóhajjal nyugtáztam, hogy ez nem az én estém. Legalább én vagyok az első, mellettem balról balra kanyarodó sáv van, másik oldalon egy enesen és jobbra haladó, de csak balról állt nagyobb sor, mondjuk nem csodálom, hiszen az arra vezető út a belvárosba vezet. Egyenesen tovább haladva kijutunk a sztrádára, egyenesen Manhattanba, ahová tartok. Haza. Ha Morty itt lett volna, már tuti idegbajt kapott volna, hiszen utál várakozni, ő a tettek embere és ezt mindig is hangsúlyozza, nem is szeretem őt vinni sehova, mert mindig szivat, hogy lassú lajhár vagyok, szopjak le egy versenyzőt vagy egy gepárdot. Idegesen doboltam ujjaimmal a kormányom, mikor szemem sarkából észleltem, hogy mellém állt valaki. Találkozott a tekintetünk és akaratlanul megbámultam a verdáját. Nem sima utakra tervezték egyikünkét sem, mint ahogy mi sem egyszerű, unalmas hétvégi sofőrök vagyunk. Egy srác a barátnőjével, látszik rajtuk, hogy izgalmat kereső fiatalok. A gázpedál taposásával végül kihívtam őket. lehet hogy nem fogja őket érdekelni a dolog, de a mosolyom egyre csak azt súgallta, “Mi amigo” most kiderítjük ki a jobb sofőr a vidéken. Pedig tudtam, hogy nincs tapasztalatom versenyeken való részvételben, sosem volt elég bátorságom kipróbálni magam az illegális versenyek világában, de ilyenkor valahogy a vér megfagy az ereimben és az a minimális spanyol származás előjön belőlem. Az autóm úgy duruzsolt, ahogy adtam neki a kövér gázfröccsöket, mint egy macska, amelyik tudja, hogy lassan etetési idő, egy kiadós, jó kis versennyel, ahol a kipufogó kiadhatja a felesleget, ahogy a motor fellélegezhet, mert nem csak méterről méterre haladunk a forgalomban. Ezt imádta a kicsikém és a gazdája is. Az adrenalint és a sebességet. Ahogy a zöld sárgára vált, gumicsikorgatva lövök ki, független attól, hogy elfogadják-e az invitálást vagy nem, felnevetek, imádom ezt az érzést, teljesen mindegy, ki indult el időben, padlóig nyomom a gázt és minden váltásnál egyre erőteljesebben ver a szívem. - Nyoooooomjaaaaaaaaaad!!! - üvöltök, pedig tudom, hogy nem hallják a másik autóban, de nem tehetek róla, ezt élvezem. Kijön belőlem.
“Anything - a destination, a person - that has some mystery around it becomes exciting and attractive.”
A szomszéd szöszivel igencsak belemerültünk a beszélgetésbe, én pedig így a vezetésbe, és azon kaptam magunkat, hogy már a Manhattan felé tartó sztráda környékére keveredtünk. Ezek szerint jó társaságban nem csak az idő repül, de a mérföldek is. Elég jól kifogtuk a zöldhullámot, de most sikerült bekapni egy piros lámpát. A tekintetem a mellettünk álló autóra siklott, és alaposan meg is akadt rajta a szemem. Nem vagyok akkora autó guru, hogy lexikonokat megszégyenítsek, versenyezni jobban szeretek, de ha jól láttam, ez egy eléggé új Dodge Charger SRT Hellcat Redeye. Nem semmi kis gép, gyönyörű hanggal, majdnem 800 lóerővel, 6,2-es V8-as motorral! Nem átlagos sétakocsikázásra tervezték. Ahogy az enyémet sem. Ez egy vörös-fekete 2020-as Ford Mustang Shelby GT500. Eredetileg 5,2-es V8-as motor lett belerakva, ami max 760 lóerőre volt képes. Viszont még LA-ben feltuningoltattam pár lelkes szerelővel a ritka és brutális Code Red mintájára. A motort átalakították egy új ikerturbóval, új üzemanyagszivattyú-rendszert kapott, és az elektronika nagy részét is újrakalibrálták már. Még nincs teljesen kész, és nem is biztos, hogy sikerül tökéletesen összehozni, de tervben van. A Code Red ugyanis 93-as oktánszámú benzinnel tankolva akár 1014 lóerőre is képes. Viszont pont emiatt majdhogynem megfizethetetlen, és egyébként szopás is: Az az alig tíz-húsz darabos limitált példány háromszor annyiba kerül, mint egy sima GT500, szóval még így is jobban megéri ismerősökkel, szakikkal összetuningoltatni. Főleg, hogy ez nem egy zsír új kocsi, hanem azt is korábbi Mustangokból alakították át. És a Code Red amúgy is annyira durva, hogy rendszámot sem kaphat. Na én azt meg nem szeretném. Minek egy olyan verda, amit nem is használhatsz!? Az enyém most talán súrolja a 850-900 lóerőt. Egy igazi bestia, de a srác doromboló pokolcicusát sem kell félteni. Főleg, ha az övéhez is hozzányúltak már. A tekintetünk a másik sofőrrel filmbe illő jelenetként találkozott egymással. Mint két cowboy, akik tudják, mi következik. Hitetlenül vontam fel a szemöldököm, amikor a benne ülő srác túráztatni kezdte a motort, versenyre hívva ki ezzel. Nem számítottam rá, hogy pont ma, pont most egy ilyen tökös gyereket sodor utamba a szél. A meglepettségemet hamar átvette a lelkes vigyor, beleegyezve a kihívásba. Sosem mondanék nemet. - Legalább élesben is láthatod, mit tud. Kapaszkodj! - vetettem egy pillantást Evelyn-re, aztán vissza az útra. Amint a lámpa váltott, én is a gázra tapostam. Voltam már nem egy éjszakai, illegális gyorsulási versenyen, amióta New York-ba cuccoltam, de az ilyen spontán hajrák mindig a legjobbak. Igazi adrenalinlöket! Pont, ahogy imádom. Az a fajta vagyok, akire már rá lehet fogni, hogy ez függőség. - Szólj, ha nem bírod vagy valami. - nem féltettem a kis önérzetes hugrabugost, mivel a bátyja mellett már hozzászokott az ilyesmihez, de azért az udvariasság mégis csak ezt diktálta. Ugyan nem egyeztünk ki végcélban, de ez általában vagy adja magát, vagy a gyorsabb eltűnik a másik radarjáról és ennyi volt, talán soha többé nem találkoznak. Én is valahogy így voltam ezzel. Ha kiérünk a sztrádára, a legelső lehajtónál van egy pihenő. Az tökéletes megálló lesz. Evelyn-t meghívom egy italra, aztán irány vissza Brooklyn. Ha esetleg közben befut a Dodge-os srác és becsatlakozik, az csak a hab a tortán. Mert, hogy nem kérdés, hogy én és a GT500 érünk oda előbb. Ez presztízs kérdés. Kihajtom belőle akár a lelket is. Persze előbb még el is kell jutni odáig...
"I never fear death or dyin' I only fear never tryin' I am whatever I am Only God can judge me now"
Meglepően jól eldumáltuk az egész utat, így a "csak megmutatjuk egymásnak mink van, aztán megyünk a dolgunkra" dolog eléggé felborult azzal, hogy már nem Brooklyn-ban voltunk, hanem Manhattan utcáit szeltük éppen. Tök jó volt, mert mákunk volt a zöld lámpákkal, de aztán sikerült megakasztania minket egy pirosnak. Itt aztán érdeklődve figyeltem a mellettünk álló, álomszép Dodge Charger-t. Baromi jók ezek az autók, mert a teljesítményük és a megjelenésük se semmi. Persze egyébként nem mintha Sátánka autója ne lenne egy feltuningolt, jól szuperáló Mustang GT500. Csak nagyokat pislogtam, hol az egyik, hol a másik sofőrre, ahogy egymást fixírozták. Egyértelmű, nemzetközi jelzése a versenyre hívásnak az, ha valaki túráztatja a motort, ezzel jelezve, hogy a bőgetés nem csak a semminek szólt. -Mi?! Most komolyan? -pislogtam rá meglepetten, aztán hitetlenül, majd egy váratlanul lelkes vigyorral kísérve. Ezer meg egy éve nem voltam olyan versenyen, ami nem a formális keretek között zajlott volna, és egyébként sem mostanában jártam ezeken utoljára. Imádom ezt az adrenalin fröccsöt, de senkire sem akarok ráhozni a frászt, és a bátyámnak is megszaporodtak a munkái az utóbbi időben, hogy ne legyen erre ideje. -Most mondjam azt, hogy versenyzésre születtem? -pfffffffffff. -Bocsánat, ez borzasztó volt. -ráztam meg a fejemet egy jót nevetve a saját baromságomon, és inkább csendben figyeltem tovább az eseményeket és azt, hogy vajon melyik srác fog kikerülni ebből a rögtönzésből győztesen...
Nem is foglalkoztam a sebességgel, pedig már vagy 140-nél jártam, de persze az ellenfelem gyorsabban lőtt ki, nagyon jól gyorsult a verdája, meg lehet tapasztalata is volt már, hiszen az autójára ránézve azért le lehet vonni a következtetéseket. Nem hétvégi sofőr, aki csak a csajoknak akar villogni, mint például az anyósülésen ülő csaj, jobban belegondolva, ha tudom, hogy ma versenybe botlok, elhoztam volna én is Doryt, hiszen ő is szereti az adrenalint és biztos bejött volna neki ez a kis hacacáré, kinézetre is simán elmenne autókat reklámozó modellnek. Kis bomba. Na de vissza a versenyre, hiszen ahogy kerülgetjük az autókat, kicsit kezdtem utolérni, lehet bevárt, hogy ne legyen olyan egyhangú a verseny, vagy a lány szólt rá, hogy lassítson, mert mégis csak a sztrádán vagyunk, de ez engem nem igazán hatott meg, az volt a célom, még ha csak egy kis időre is, de vezetéshez jussak. Még egy előzés, nincs helyem bemenni mellé, veszélyeztetni pedig nem akarok senkit, megvárom a lehetőségemet, biztos vagyok benne, hogy valahol lesz egy kanyar, ahol elvéti a sebességet, addig pedig készen várok és ráteszem a kezem a sebváltóra, hogyha úgy érzem partiban vagyok, lejjebb veszem a sebességet és kilövök mellé. Belenézve a visszapillantóba azonban, ciccegve veszem tudomásul, hogy kék és piros színekben pompázó reflektor zavarja a szemeimet. Nyilván nem fogok lassítani, mert Morty nagybátyja most oda van síelni, így biztos nem ő van itt szolgálatban, maximum a haverjaiban bízhatok, akik szintén el szokták nekem nézni a kihágásomat, de ahogy gyorsít a kolléga, nem hinném, hogy csak azt tervezi, hogy rácsap a körmömre egy vonalzóval. A távolságimmal jelzek az előttem haladó párosnak és egy rövid időre benyomom az irányjelzőt is. Sokszor itt haladok át a munkahelyemre menet, jobban mondva a terepgyakorlatra fenn tartott szolgálati épület felé, tudom, hogy itt nemsoká lesz egy lehajtó, ahova, ha időben lekanyarodunk, lerázhatjuk a rendőrt, csak jól kell időzíteni, nehogy neki menjünk a korlátnak és a vizes ballonoknak. Igazából most feláldozom magam, hiszen magamra húzom a rendőrt, és míg ő továbbhalad, én fogom kockáztatni a bőrömet, remélve pedig, hogyha leolvassák a rendszámomat, rájönnek, hogy engem nem szabad bántani. Aztán ki tudja, az előttem lévő sofőr levágja-e a célzásomat, az már rajta múlik, lehet, hogy mivel én szépen lassítok, fogja magát és elhajt. Nem hibáztatnám, hiszen nem ismer, miért kockáztatná egy kis verseny miatt a jogsiját.
“Anything - a destination, a person - that has some mystery around it becomes exciting and attractive.”
- Most komolyan. - ilyesmivel nem szoktam viccelni, Misa Misa. Belementem a versenybe, és meg is akartam nyerni azt. A visszapillantókban figyeltem a kihívót, és tetszett, amit láttam. Ahhoz képest, hogy a forgalom miatt voltak bőven útakadályok, meglehetősen stabil az úttartása, pedig nem kis tempót diktálunk, és sokaknak a hátsókerekes izomautókkal meggyűlik a bajuk. Nagyképűznek, aztán meg a legelső árokig vagy lámpaoszlopig jutnak. Lehet, hogy rutinos versenyző, vagy egy ritka, csiszolatlan gyémánt. Majd meglátjuk. A tehetséget nem lehet tanulni, rutint szerezni viszont gond nélkül. - Jó a srác. - jegyeztem meg Evelyn-nek elismerő mosollyal. Először nem értettem, mit villogtat a csávó, aztán megláttam a minket követő rendőrt. Gondolatban elhúztam a számat, mert persze benne volt a pakliban, de attól még ez annyira nem hiányzott. Most kezdtem új életet New York-ban, nem lenne szerencsés, hogy rögtön lemeszeljenek gyorshajtással, illegális versennyel, aztán még úgyis kitalálnának valamit, mert nem szimpi nekik az alamuszi macska fejem. Wolf kisasszony szerint is olyan a képem, mint aki valami rosszban sántikál, hát nem még akkor egy zsaru szerint!!! A lehajtó után lerázhatjuk őket. Persze lehet, hogy valami F1 pilótát alkalmaznak, de kétlem, hogy jól kiviteleznék a kanyarodós manővert ekkora sebességnél. Visszavillogtattam a srácnak az irányjelzőkkel. Ő lassítani kezdett, és hatalmas respect az önfeláldozásért, tesó, de ne a hellcat-es srác egyedül vigye el a balhét, hisz ez közös mutatvány, együtt kell kimásznunk belőle. Az viszont teljesen kizárt, hogy megálljunk és bájcsevegjünk a rend túlbuzgó őreivel. Jobb lenne belassítani őket. - Vedd át kicsit, Eevee. - igen, mostantól ez lesz az új beceneved, ha akarod, ha nem. Rápakoltam a királylány csinos kis kacsóit a kormánykerékre. A gázpedált lehet vakon is tövig nyomni. Előkerestem a mobilomat, és gyorsan meghackeltem a rendőrautó vezérlését. Épp csak annyira, hogy lelassítsa őket, de ne okozzanak balesetet vagy valamit. Az csúnyán venné ki magát, ha esetleg feljegyezték a rendszámokat. A rendőrgyilkosság elég cinkes. Lehet, hogy a srác lazán kimagyarázta volna magát, mert nem ma kezdte a szakmát, de jobb volt biztosra menni. (Muszáj volt, hisz én ekkor azt még nem tudhattam, hogy a srác rendszáma kiváltságos előnyökkel jár. Egyértelműen nélkülem is lemaradtak volna a rendőrök. Szóval innen is bocsi a felesleges üzemzavarért, uraim.) Miután visszavettem a kormányt a szöszi szomszédtól, a lehajtó felé dobtam az indexet, és elindultam az eredeti cél felé. Gyorsan elhajtottam, de látótávolságban maradtam, hogy a Dodge követhessen minket, ha akar. - Remélem, meghívhatlak egy italra. - pillantottam a lányra a szemem sarkából. Amint elértük a kávézót, be is vágódtunk a parkolójába.
"I never fear death or dyin' I only fear never tryin' I am whatever I am Only God can judge me now"
A másik srác is szépen tartotta a tempót, jól vette az úton felmerülő akadályokat, és már épp eléggé elengedtem magamat én is ahhoz, hogy ne akarjak azon izgulni, ebből vajon még mi lesz. -Mhm, nagyon tehetséges, a végén még kikapsz. -villantottam meg egy aljas félmosolyt. Lehet, hogy nem csak egy lámpánál arcoskodó ürge, hanem tényleg rendszeres versenyző és/vagy egy született tehetség, de azért nem féltettem magunkat sem. Egy ilyen turbózott autóban, egy ilyen sofőr mellett nem volt min izgulnunk. Aaron tehetséges, és tényleg jó sofőr, már amennyit eddig láttam belőle, ráadásul érezni rajta, hogy imádja ezeket a szitukat. Egy ideig nem is volt semmi probléma, amíg a Charger tulajdonosa villogtatni nem kezdett. Érdeklődve fordultam hátra, hogy aztán megpillanthassam a minket követő zsaruk jellegzetes lámpáját. Egy sóhajjal csúsztam lejjebb az ülésben, és fejben hatszor elküldtem magam a francba, amiért nem a barátokat választottam e helyett a macskaképű, furcsa szomszéd helyett. Persze ettől még mindig izgalmasabb volt, mint az ismerősök, akikkel találkoztam volna, csak... nem szeretnék egy priusszal gazdagodni, mint valaki, aki részt vett az utcai száguldozás támogatásában. Nyeltem egy hatalmasat, aztán csak óriási, riadt szemekkel meredtem a mellettem ülőre. -M-mi?! Én?! Innen?! -jó, mondjuk más nincs is itt rajtunk kívül. De az Eevee névért cserébe kapott egy gyilkos pillantást. Engedelmesen hagytam neki, hogy átpakolja a kormányra a kezeimet, és úgy szorítottam, mint akinek az élete múlt rajta. Néha vetettem egy hitetlen, "most meg fogunk halni" pillantást a mobilját nyomkodó Ronnie-ra. Miután kikerült a kormány a kezeim közül, egy hatalmas sóhajjal döntöttem neki az ablaknak a homlokomat, igyekezve lenyugtatni a szívverésemet. Nem mondom, hogy nem volt ijesztő a helyzet, de egyben valahol annyira... élettel teli, izgalmas és jó is volt. Mintha ezer év után újra életre keltem volna. Manapság nem igazán járkáltam olyan helyekre, ahol ennyire necces szitukba botlottam volna. -Öhm... jó... legyen. Köszönöm. -emeltem el a fejemet az üvegtől, érdeklődve figyelve a srácot magam mellett. -Mit csináltál az előbb? Vagyis inkább... hogy csináltad az előbb? -kötve hiszem, hogy a szentlélek állította őket kisebb fokozatra az üldözésünket illetően. De ellenben ő meg a telefonja... annál inkább élhető opciónak tűnt. Amint leparkoltunk, megigazgattam a szoknyámat, hogy kiszállhassak. -Nagyon-nagyon klasszul vezettél! Tényleg!!!! Annyira... király volt!!! -sétáltam hozzá közelebb, mellette állapodva meg, villantva egy lelkes mosoly-nézés párost.
Pillanatok alatt ébredek fel az adrenalin okozta örömből és mámorból, ahol a rendőr félreismerhetetlen kék és piros jelzése megjelent a visszapillantó türkömön. A jól ismerős hang is megütötte a fülemet, amiket ugyan a baleseti helyszínekről ismerek, de párszor már kaptak el gyorshajtás közben is, így ez a helyzet sem idegen számomra, de mindig ismerősök voltak az autóban, akik vagy Morty nagybátyjának a haverjai voltak, vagy már találkoztam velük szolgálatvégzés közben. Sőt egyszer olyan is volt, hogy lekérte az adataimat, majd mivel látta, hogy tűzoltó vagyok, elengedett. Gondolom ez olyan bajtársiasság, hogy mivel egy fronton harcolunk, ne szívassuk meg egymást. Mivel rávillogtam az előttem haladó srácra és elkezdtem visszalassítani, reméltem, hogy leesett neki, hogy mire készülök, de ha nem az se baj, mert az eredményen nem változtat, úgyis engem fognak megállítani, ők meg tovább mehetnek a dolgukra, remélhetőleg, mert kérhetnek még erősítést. Akkor nagy szarban leszünk. Ahogy elkezdek lassítani, figyelek fel a rendőr lassítására is. Furcsán viselkedik a verda, s bár nem látom, hogy a vörös csoda előttem mi jót csinál, az fix, hogy ezt a lehetőséget nem hagyom veszni hagyni. Vissza négy, padlógáz és kilövök, mintha csak egy ágyúból lőttek volna ki, még a fejemben rányomok a rádió gombjára is, mintha csak a nitrót pöccintettem volna majd sikítva örvendezek annak, hogy szép lassan elhagyom a kék és piros véget jelentő fényeket. Közeledek a versenytársamhoz is, de csak azért mert lassítani kezdett és rákanyarodott a lehajtóra, aki ha jól emlékszem egy útszéli kis krimóba vezet, remélhetőleg a rendőr, ide nem jön utánunk, de biztos, ami tuti én is egy kis driftes kanyarral húzom át a kocsit a mellék útra és tűnök el a kanyarban, követve újdonsült cimborámat. Bár lehet, hogy ő nem így gondolja, de az én lelkesedésemen ez nem változtat, ha megállnak a kávézónál, biztos lehet benne, hogy kifaggatom és szétszedetem képzeletben vele a járgányát. A parkolóig meg sem álltam, de oda már óvatosan vezettem be a Dodge-omat, egyenesen a Mustang mellé. Akkor már kint állt a srác és a lány is, gondolom a győzelmüket ünneplik, szinte bombaként robbantam ki a verdából és szaladtam egyenesen a sráchoz. - Apukáááám, nem semmi vagy! Hihiii. – ugráltam szinte oda az autóhoz feltartva a kezemet egy olyan tesós, haveros pacsi erejére, majd magamhoz is ölelem örömben. - Nem semmi a verda, tuningolt? Azok csíkok rajta, öreg nem szeretem a festést a járgányokon, de rohadt igényes!! – Milyen motor van benne, nitróztál? Valld be tesó, biztos ezért hagytál le ennyire! – fosom a szót, ahogy szinte körbeugrálom az autóját. – Apááám, nem semmi, esélyem se volt, Dios Mió! – sikítozok még mindig, majd megütögetem párszor az arcom, hogy lenyugodjak, sajnos az adrenalin még mindig dolgozik bennem. – Jajj, bocsi skacok, Zack vagyok. Örvendek, a faszt, Imádom, hogy találkoztunk! – kiáltom megrázva a srác és a lány kezét is, már persze ha pozitívan reagálnak a túlságosan lelkes köszöntésemre. - Nem semmi a barátod anyukám – fogom meg a lánynak is a vállát. - na majd visszavágót kérek, én is hozom a Senoritámat, az az! Kabala, a senorita miatt nyomtad ilyen jól. Tudtam éééééén! - bökdösöm a vállát az öklömmel, nem tehetek róla, nagyon felpörögtem. Istenem, csípjenek meg, Dora megismerése óta nem volt ilyen jó napom.
“Anything - a destination, a person - that has some mystery around it becomes exciting and attractive.”
- Hát tudod... Olyan ez, mint a kocsim eredete. Nem akarod tudni. - vontam meg a vállamat. A királylány a boldog tudatlanságot választotta, így a hackerkedést megtartottam magamnak. Talán majd a következő házalásom alkalmával megemlíthetem, amikor cukrot megyek kunyerálni. - Köszi! Örülök, hogy bejött, és nem agyonversz miatta. - viszonoztam a lelkes mosolyát. - Szeretem, ha valaki random kihív és nem futamodik meg. Nekem sem szokásom. Komolyan veszek minden kilométert. De látnál téthelyzetben. - vontam fel a szemöldököm várakozón. Mert hogy... - Valamikor eljöhetnél velem egy klasszikusabb értelemben vett versenyre. Élveznéd. És a kis Corvette-d is. - mert hogy nem úszná meg vezetés nélkül, ha velem van. - De biztos jól vagy? - néztem végig rajta. Nem mindenki bírja a száguldozást és az éles kanyarokat.
Közben begurult a srác is a fehér cicusával. Atombombaként csapódott ki a kocsijából, így csak nagyokat pislogva pacsiztam le vele. Ritka kivétel, amikor nem hagynak szóhoz jutni. Már most bírlak, bárki is vagy. - Te sem voltál rossz. Sőt. Már a kihívás is tökös húzás volt. Jó kis verseny volt. - imádom az ilyen spontán adrenalin löketeket. - Tuningolt V8, de csak semmi nitró. - még... most... de majd fel lesz készítve mindenre is a kicsike. Csak előtte kellenek a szerelői kapcsolatok is. - Az érzés kölcsönös! Nagyon kellett ez a találkozás! Még új vagyok New York-ban, és határozottan ez a helyzet kellett ahhoz, hogy azt mondhassam, megérkeztem. - eddig a napig minden olyan átlagos, unalmas, megszokott, középszerű volt. Aztán jött Evelyn, most pedig Zack. - Aaron vagyok. - ráztam kezet vele. - A bájos kabala kishölgy pedig Evelyn. A szomszédom. - csak hogy pontosítsunk. Nem az én kedvemért, én leszarom, mit hisznek, de gondolom a szöszi ragaszkodik a tényhez, hogy más által foglalt. - Készültünk meginni valamit. Én fizetek. Csatlakozol? - néztem a srácra kérdőn. - Aztán elmesélhetjük, kinek mi rejtőzik a motorháztetője alatt. Mert hogy ne tévesszen meg ez az ártatlan külső. A királylány ugyanis hintó helyett egy kellemesen duruzsoló Chevrolet Corvette-el közlekedik. - betessékeltem őket az épületbe. Bár nem hiszem, hogy követnének minket ide a zsaruk, de ha mégis tennének pár kört, ne szúrjanak ki minket a parkolóban, ha nem muszáj. Hagytam, hogy a szomszédlány válassza ki, melyik boxba üljünk. Bár már javában este volt és felpörgetett a verseny is, de rendeltem magamnak egy garantáltan cukorgyilkos kávét. - Mióta versenyzel? Úgy tűnt, nem most csináltál ilyet először, szépen vetted az akadályokat. Sokaknak csak az arca nagy, nagyképűen kihívnak valakit, aztán feltekerednek az első lámpaoszlopra. Te nem ilyen vagy. - vaaaagy a kezdők szerencséje.
"I never fear death or dyin' I only fear never tryin' I am whatever I am Only God can judge me now"
-Agyonverni? Ugyan már!! Imádom az ilyen és ehhez hasonló versenyeket, a pörgést, a száguldást, az adrenalint!! –úgy is régen tudtam már részt venni ilyesmiken, legutoljára akkor, amikor még a kocsimat nyertük. -M-micsoda? Én? Versenyezzek?! Öhm… nem is tudom. –nem vagyok egy eget rengetően fasza sofőr. Elméletben jobban megy a versenyzés, mint gyakorlatban, de... nem is tudom. Közben meg izgalmas lenne nem az anyóson nézni, ahogy a másik fél vezet és versenyez. -Majd még… meglátom, okés? –nem akarom azonnal beadni a derekam olyasvalakinek, akivel ma beszéltem úgy igazán először. Eddig csak köszöntünk egymásnak, nem számítottam rá, hogy… ez lesz a mai napomból, illetve estémből. -Aranyos vagy, hogy aggódsz, de persze, jól vagyok. –bólintottam rá a dologra egy hálás, széles mosollyal. -Nem mondom, egy pillanatra azt hittem, majd be kell dobnom a „buta szőke” kártyát a zsaruknál, amikor megjelentek, de… nem így lett, szóval már nem akarok szívrohamot kapni, hátha lecsuknak. –az nagyon nem hiányzott volna.
Végül megérkezett a másik srác is, aki még engem is megszégyenítő módon ugrabugrált oda hozzánk, hogy kifejezze az örömét azt illetően, hogy mekkora menő már, hogy Aaron nem riadt vissza a versenytől, és milyen ügyes volt. Ez egy tény volt, így kapott is egy újabb hitetlen, habár azért némileg taaaalán lenyűgözött mosolyt, amiért tényleg baromi jól vezet, ráadásul valószínűleg az ő érdeme a zsaruk lelassítása is. Tetszett a srác lelkesedése és az, hogy ennyire feldobta ez az egész rögtönzött verseny az ő napját is. Bemutatkoztam volna Zack-nek én is, de Ronnie megelőzött, így csak egy vidám mosollyal viszonoztam a kézrázós gesztusát. Kissé zavartan pislogtam rá, amikor a „megtestesült Sátánt” a barátomnak hívta, és azt mondta, hogy biztosan azért nyert, mert szerencsét hoztam neki. -A bájos Evelyn-nek van szája is, hogy be tudjon mutatkozni. De igen, csak a szomszédom. És egyébként is ma találkoztunk először vele. –nekem van barátom, és ő határozottan nem olyan, mint a szomszéd srác. Nem akarok semmiféle keveredést. Senkinek sem vagyok a szerencsehozó kabala passenger princess-e, kivéve Remy-t, de ő nem versenyez, szóval lényegében neki sem. Vagy nem ebben. -Az nagyon klassz lenne!!! Bent egyébként is jobb idő van. -dörzsöltem össze a tenyereimet a szavaimat megerősítendő. Ha tudtam volna, hogy ez lesz az esti program, akkor nem így öltöztem volna fel. Egy sóhaj és szemforgatás volt a reakcióm az újabb megszólalásra. -Ha még egyszer így hívsz, ez a királylány majd jól bokán harap. –csattogtattam meg a fogaimat egy orrfelhúzós grimasszal, de aztán csak legyintettem. -A külső nem minden, úgyhogy ez végül is helytálló megállapítás volt a maga… nyers stílusában. Jobban bejönnek az amcsi izomautók, mint a tökhintók és hasonlók. –persze én is el tudok olvadni egy kisebb autó, pl. egy Fiat 500 láttán, de összességében imádom az erős, sportos, versenyre termett kocsikat. Miután bementünk, mindenki megrendelte azt, amit szeretett volna. Én egy habos forró csoki mellett döntöttem, mivel az átfagyásra tökéletes, és nem akartam volna ilyen későn kávét inni. Kiválasztottam egy szimpatikus boxot, hogy ledobhassam magam oda, kicsomagolva magamat a kabátomból. Érdeklődve figyeltem Zack vonásait, csendben hallgatva Aaron magyarázását és kérdéseit.
Kezdőlap
