...Upon one summer's morning, I carefully did stray
Down by the Walls of Wapping, where I met a sailor gay...

Bár a legtöbb dologra nem tudta még, hogy vagy miként reagáljon, mi számít pozitívnak és mi negatívnak, vagy, hogy hogyan feleljen érintésekkel, hogy a másik is értse mit akar, vagy mire felel épp. Érzései is akadtak éppenséggel, csak nem volt benne biztos, hogy az nem-e az őrültség egy újabb tünete. De idővel, ahogy újra egymás közelében voltak, ahogy tekintetét egyik a másikéba fúrta, s ahogy Terry is reagált, Oakley is ugyanazt kezdte érezni. A jó érzés pedig jó érzés, az agy ugyan akképp éli meg - legalább is legtöbb esetben - az ilyen hormonok termelődését. Pillangók ugyan nem repkedtek a gyomrában, és egyenlőre a teste is csupán jó érzésként élt meg mindent, semmint, hogy már is szexuális vágyakba torkollott volna a dolog, de nem is ez volt a lényege. Oakley most úgy érezte magát, mint azok a homok szemek a tengerparton, amiket ahogy elér a tenger vize, szépen magával ragadja. Semmi erőszak, durvaság, semmi erőteljes vágyakozás, csak a nyugalmas ringatózás és az egész kékségben való mérhetetlenül békés elmerülés. Ez sem tarthatott örökké, de élvezte, ahogy a víz felszínén ringatózhat. A hangok sem gyilkosságra buzdították egy idő után, hanem erotikus dolgokat suttogtak a fülébe, csak, hogy őt úgy lefoglalta ez az egész, hogy szinte nem is hallotta őket. A szíve nem szaporábban vert, hanem éppen, hogy ütemes, nyugodt ritmust vett fel. S mindezt altatók és nyugtatók nélkül. Szép volt Terry, remélem félrenyeled azt a szőlőt.
A gyakorlat jól sült el, az, hogy Terry elfogadta a szőlőt, azt jelentette, hogy értette, mit szeretett volna. Nem várja, hogy a másik olvasson a fejéből, nos... főleg, hogy abból bizony nehéz is volna, de igyekszik elsajátítani ezt a fajta kommunikációt is. Igyekszik alkalmazkodni hozzá. A következő csók - még ha nem is Oakley kezdeményezte - már viszonzásra lel, noha érezhetően még ügyetlen, de próbálkozik. Irányítani abszolút nem fog tudni még egy darabig, de ellesi majd, mikor mit kell tennie. Nem csak a férfi, ő se értette miért kér bocsánatot a másik, noha odáig nem jut el, hogy esetleg elkapja fejét, mert ő tett valami helytelent. Ahhoz most túl szép és kellemes minden. Egészen addig, míg el nem értek a harmadik csókig. Annyira kezdtek kibontakozni régóta bezárt érzékei, érzései, hogy teste is csak ezúton kezd éledezni, szíve hevesebben ver, ajkai olykor még tán meg is mozdulnak, hogy viszonozhassa a csókot, maximum egy pillanatra válnak el ajkaik, ahogy ügyetlenül vissza huppannak sarkai a padlóra, és így azért két fejnyi különbség, az két fejnyi különbség. De, mint, aki a víz alatt fuldokolna, újra lábujjhegyre áll és vagy igyekszik onnan folytatni, ahonnan abbahagyták, vagy megpróbál kezdeményezni. Mindegy, ez a hevesebb érzés sem érinti kellemetlenül.
Csak, hogy semmi sem tart örökké. Éppen csak lett annyi bátorsága Oakleynak is, hogy Terryhez hasonlóan, egyik - végül pedig a másikat is - kezét arcára simítsa, mikor megcsörrent a férfi telefonja, akárhol is volt.
A dolgok nem csak náluk teltek esemény dúsan, bár azt kell mondja, a mérleg jobbik fele, most inkább feléjük dőlt, de ez még változhat. Sajnálatos módon, nem csak a műsorról maradtam le és csak félig meddig értesültem róla, hogy Terry túlélte a lánnyal való találkozást, azt is a kórházban. Az az ostoba féltestvérem ugyanis kiszúrt a tömegben és bár eleinte, hogy ne keltsünk se feltűnést, se riadalmat, igyekeztünk nem látványosan fogócskázni, de Abel borzasztóan kitartó volt, és mint kiderült, volt olyan jó kondiban, mint én. A kanyarok nem voltak elegek, és a tömegekben is úgy követte minden mozdulatom, mintha nem is létezne más. Szóval jött az, hogy egy építkezési terepen próbáltam lerázni, majd pár épület erejéig a tetőkön. Nem számoltam ma ennyi futkorászással, szóval én már alaposan kifáradtam, de úgy tűnt neki meg se kottyan. Szembe szálltam volna vele, ha nem láttam volna egy ugrásnál a dzsekije alatt lévő pisztolyát. Nekem meg ugye a kocsiban volt. Végül egy üres, kiadó ingatlanban estem csapdába. Esélyt sem hagyott rá, hogy beszélgessek vele - kis hülyéje, biztos tudta, hogy lebeszélném -, egyből rám lőtt. Nem ölt meg, de combon lőtt. Amikor pedig rájött, hogy ez még akkor is törvénytelen módon történt, beijedt és elszaladt. Szerencsére még csak a mentőket sem nekem kellett kihívni, viszont a kórházba menet a vérveszteségtől elájultam egy időre. A golyó szerencsére nem ért csontot, és úgy tűnt, ha nem is egy hamar, de rendbe fogok jönni, viszont ez akkor is egy nem épp kellemes helyzet, én ugyanis nem csak dolgozom, továbbra is tevékenykednem kell. Az alapos ellátás után, amire tán be is esteledett, én is elaludtam, de mivel, hogy ez egy támadás végett történt, jelentették a rendőrségnek, onnan pedig az FBI fülébe is eljutott, ezért hívták Terryt, hogy az egyetlen gyanúsítottját most lőtték le. Szemtanúk ugyan nem voltak, csak én tudom, hogy az a barom volt, s mivel, hogy ő sem ok nélkül akar megölni, úgy sem köpném be. Azt hiszem, ismételten szükségem lesz a még élő segédem segítségére, mert Abel most nagyon nem hiányzik ide. Igaz, arról nem tudtam, hogy közben Terryt is értesítették, mert akkor nyilván nem hívom ide.

outfit || thx. || ambience || In Terry's apartment

The divine punishment of a sinner mirrors
the sin being punished.

Oakleyt egy idő után szó szerint elvarázsolta a pillanat nyújtotta sok különös, de igen csak vonzó érzés. Most még önző módon nem is igazán arra figyelt, hogy amit csinál jól csinálja, csak azt, amiket kivált Terryből és magából, és hát az jó volt, szóval érthető módon többet akart, mégha nem is tudta mit is jelent jelen esetben a több. De kettecskéjük igencsak kifacsart, s kicsit sem megszokott kapcsolata - hívják ők azt bárhogy is - hamar újabb akadályba ütközik, noha ezúttal nem Oakley skizofrén tünetei végett. Egy percig sem ellenkezett. Most még nem érezte, hogy jogában állna ilyesmit megtiltania a másiknak, s talán később se. Csupán nyugtot nem hagyott neki abból a szempontból, hogy nem lépett el vagy hagyta volna magára. Nem kísérletezett ugyan további csókokkal, de mindenféle hallgatózási szándék nélkül karolta át a másik dereka feletti részt - mert éppen ez volt kényelmes az ő magasságában - és hajtotta fejét Terry mellkasára, miközben így elfordított fejjel lényegében a falat vagy az azon lévő dolgokat figyelte. Éppen ezért is pillogott fel rá olyan meglepődve a hír hallatán, noha az már előzőleg is elhangzott. Annyira magukkal volt elfoglalva, hogy hirtelenjében azt sem tudta ki az a Joseph. Nem is baj... Bólintott rá egyet, jelezvén, hogy tudomásul vette, bár magával az infóval nem tudott mit kezdeni. Nem érzett se sajnálatot, se aggodalmat, se mérget, se örömöt. Nem tudta, hogy mi volna helyes, pláne azok után, hogy bár ő nem tartott gonosznak, Terryt megkedvelte, így érthető okokból bizalmat is igyekezett szavazni véleményének.
Ha nem Oakleyról volna szó, biztos gyanússá vált volna Terry kijelentése, mert, ha a rossz hír után valaki meg is "szomjazik" az általában nem teáért nyúl. Addigra persze a lány is elengedte. A lányban fel sem merült, hogy a tasak tartalma altató, noha végig ott könyökölt és figyelte csendben, ahogy a férfi előkészíti a teához valókat és beleönti a "cukrot". A kijelentésre is bólint és bár tudja, hogy nagy eséllyel elfog veszni gondolatai közt, azért igyekszik fejben tartani, hogy Terry nem szereti a cukrot a teájában.
- Haragszol? - kérdezte végül, mert a dolog csak nem hagyta nyugodni. Nem az, hogy most igyekeznek úgy tenni, mintha meg sem történt volna a pultnál a dolog, csak nem értette miért kér ennyiszer bocsánatot a férfi. Mondjuk, akkor sem neki kellene haragudnia, de egy skizofrénben logikát keresni, olyan, mint tengerben arany pénzt. Valahol biztos ott lapul, de annyit nem ér meg a keresése. Válasszal vagy anélkül, de biccentett a kérésre és elfordult a fiókhoz lépve, hogy kivegyen belőle két kanalat. Még talán pár másodpercet el is időzött ott, mert ugyan most épp nem érzett késztetést Terry megölésére, az biztos, hogy egy darabig még élni fog benne a pillanat, amikor majdnem megtette. Így még Terrynek is volt ideje a tea ízesítésre.
Már-már egészen meghitt volt az egész a lány számára, ahogy újabb témákat, bár kevésbé izgalmasakat feszegettek, amit így utólag nem is bánt, lévén, hogy úgy is elkanyarodtak újfent a tettek felé, arról nem is beszélve, hogy egyre kimerültebbnek érezte magát. A korábban könyökig véres, gyilkos szándékú nő személy, most olyan kezes báránnyá vált - de csak is Terrynek -, hogy egy percig sem ellenkezett. Akkor sem, mikor félálomban átcipelte az ágyba, noha el-el bóbiskolt, végig fogta legalább egyik kezével a férfi ingét. Olyan volt, mint egy kisbaba, aki úgy aludt végül el a puha ágyban, hogy nem aggódik, mert úgy is vele a védőszentje. Még talán mosolygott is néha, mert évek óta először megint voltak álmai. És nem, nem rémálmai. Ahogy kimászott mellőle a férfi, az ing helyett végül a lepedőbe markolt, mellkas hiányában pedig a szomszédos párnához nyomta fejét, s mivel hogy Terry a kellő meleget is biztosította a kapcsolóval, így az sem tűnt fel a lánynak, hogy már nincs is mellette a másik. Az évekig erős szereken "élő" Oakley valóban volt olyan fáradt, hogy az altató még bőven rá is segített, így igazából Terrynek sem kellett aggódnia.

Amíg vártam a látogatómra mit sem sejtve arról, hogy egészen más valaki tér majd be hozzám, addig telefonon emailoztam egyet a betegeimnek, hogy egy ideig nem leszek elérhető. Ez mondjuk nagy kiesés a számomra, és én is tudom, hogyha nem akarok gyanút kelteni a "szünettel", kezdenem kell valamit ezzel az egész szituációval. Egy dolog, hogy én csak beszélek és irányítok, na de azt olyan körülmények közt és alapos utánajárással, ami most... nos nem kivitelezhető. A rendőri intézkedések végett, az üveg ablakok redőnyei el voltak húzva, hogy ne tudja meg akárki, hogy én vagyok bent, így aztán mikor nyílt az ajtó, már majdnem mosolyra húztam arcom, hogy milyen gyorsan ideért, mikor... na ne bassz...
- Terry? - vonom össze szemöldökeim kissé értetlenkedve. Egy dolog, hogy tudomást szerzett róla, de hogy még be is jött. Akkor is zavarna, ha épp nem hívtam volna ide a segédem, de ííígy... Jaa, látszik mennyire sajnálod. - Igen, nos... örülhetek, hogy élek. - feleltem kelletlenül mosolyogva, majd komolyabb arcot vágtam, amennyire csak lehetett. - De hé, hallom, hogy neked is elég húzós napod volt... Bár nem követtem végig az eseményeket... Végül aztán mi történt? Lelőtted az ámokfutót, vagy csak térdre ereszkedtél és imádkoztál neki, hogy ne tegye? - csipkelődtem, és nagyon nehéz volt elfojtanom kárörvendő mosolyom, miközben úgy próbáltam terelni, hogy fel se tűnjön neki, hogy nem feleltem a kérdésére. De amatőr próbálkozás volt ez tőlem. Nyilván nem nyugszik, míg nem mondok neki valamit.
- Sajnos megesik az ilyen... - vonok vállat, mint, aki valóban nem tudna semmiről. - Azt gondolom kiakartak rabolni, csak miután eldurvult a dolog, megfutamodott az illető... - válaszolom, de tudom jól, ha még rá is bólint, hogy elhiszi, akkor is gyanakodni fog. Még csak az hiányzik, hogy új bábut állítson az oldalára a sakk táblán. Először azt hiszem fenyegetni próbál, aztán rájövök, hogy csak manipulál. Tényleg ennyire vesztésre állnék...? Nem, ennyire még biztos nem. Félmosolyra húzom ajkaim.
- Őrült vagy, Terry... vagy csak fáradt? Eredj haza aludni egyet. Ne aggódj, én sem megyek sehová még egy pár napig... Szóval bármit is hiszel rólam, az biztos nem történik meg. Vagy csak annyira magányos vagy, hogy mostmár inkább azokkal barátkozol, akiket gyűlölsz? Idáig süllyedtél? - komorodok el, mert egyáltalán nem tetszik, ahogy felsőbbrendűként próbál elnyomni. - Még magadon sem tudsz segíteni...
Ó, istenem, csak menj már a francba el... Hogy nincs neked jobb dolgod??

outfit || thx. || ambience || place