Hallgatom, ahogy a tűz ropog az itt dolgozók által megrakott kályhából. Tudom, hogy nem is ment volna, de nem volt erőm megcsinálni, amit évekkel ezelőtt apámmal tettünk meg minden egyes évben, amikor Svájcban voltunk. Nem tudtam eladni a házat, pedig el kellett volna itt minden hozzájuk köt, a kandallón még ott vannak a fényképek, amin bologan virítunk, és éppen készülünk a nem tudom hanyadik nem létező rekordot is megdönteni. Nem volt könnyű nélkülök az élet, de amikor most is a kezemben lévő italra nézek valahogy könnyebbnek érzem. Nem tudok tiszta fejjel gondolkodni és nem is kell, most nem az az időszak van. A téli szünet nálunk is tombol, az építkezések, amik tudnak mennek nélkülem is otthon, és világszerte,  már amennyi helyre kitelepült apám. Igyekszem a megborult életemmel nem tönkretenni az örökségem, és eddig egészen jó úton haladok, de az ital és a bulik nélkül nem menne. Mindent elvesztettem a szüleimet, a szerelmemet az életemet azért, hogy olyanba kezdjek, ami most van, egy csapongó, de annál lazább,semmit nem megbánó élettel, ami nekem jó, a körülöttem lévőknek kevésbé, kivéve akiket manapság gyűjtök magam mellé. A látszat barátok, akik a pénzre jönnek, de nem érdekel, mert nem várnak el tőlem mást csak azt, hogy velem jöhessenek egy svájci síelésre, hogy mindenki a maga útján menjen az én pénzemen. Sosem teszek ilyet, de most megtettem, mert ma van két éve annak, hogy Mandy kimondta, hogy vége, és ez sosem lesz könnyebb, pedig én basztam el.
- Evan mozdulj már tele van a pálya jó csajokkal, te meg a kurva tüzed bámulod, legalább gyújts rá mellette ne csak nézd. - igen azokról a barátokról beszéltem, ahogyan Henry csak olyan kedvesen odaszól nekem, én csak felpattanok le felveszem a kabátom. A snowboard lett ez én világom síelni nem akarok többet, nem akarom visszahozni az emlékeket, mindent máshogy csinálok, mint azelőtt.
- Még a végén nem lesz aki fizesse beked a forrócsokit? - nevetek fel és odasétálok hozzájuk, majd bezárom magunk mögött az ajtót. A ház a pálya mellett van nem messze, alig pár perc séta legjobb hely, mert anyuék szerettek itt lenni, síelni és a családdal tölteni a hideg időt a kandalló mellett, bort iszogatva.
- Itt van egy ismerősöm elméletileg a pályán ülnek egy nagy csapattal, nem megyünk oda hozzájuk? - kérdezi egy másik srác, akinek a nevét sem tudom. A kezemben a szokásos szíverősítőmmel megyek utánuk, mint valami elveszett bárány, de nem vagyok elveszve, már régen megtaláltam ki akarok lenni, hogyan akarom egyszerűen élni az életem.
Amint a tömeghez közeledünk, már megy a nagy örömködés, én meg leülök a padra egy csaj mellé és intek a bárosnak, aki meghúzódva a melegben tölti az italokat, és nem akar ide jönni, de nem vagyok egy beletörődöm srác, így feladja a tiltakozást és odajön hozzánk.
- Kérsz valamit? - kérdezem a mellettem ülő ismeretlentől, csupán udvariasságból, bármivel csajról beszélünk, mindig van egy kis mohóság is a háttérben.

Mindig szerettem a karácsonyt, a téli szünetet, de amióta főiskolára járok ez még fontosabba számomra. Na, nem azért, mert a második gyerekkoromat élem, hanem, mert én több ezer kilóméterre élek a családomtól, és csak a nyári és a téli szünetben tudok a szüleimmel és a bátyámmal találkozni, na, meg az otthoni barátiammal is. Ilyenkor, télen általában elutazunk valahova síelni és snowboardozni, mint hagyomány. Most is ez lesz, csak én most kicsit hamarabb kezdem a téli szünetet, mint mindenki más. Na, nem a tanulmányaimmal van baj, hanem Cornell Egyetem főépületével, amiben komoly csőtörés volt, ami a fűtési rendszert érintette, így azon kívül, hogy minden elázott, sok helyen még az elektromos hálózatot is érintve, még fűtés sincs az épületben. Nem igényleg nagy meleget, de azért egy tanterembe ne látszódjon a leheletem. A vezetés pedig úgy döntött, hogy mivel úgy is közeleg a téli szünet, így egy héttel meghosszabbítják azt, az anyagokat pedig elérhetővé teszik online, és mindenki haza mehet, amíg el nem hárítják a meghibásodást. Nos, mi néhányan úgy döntöttünk, hogy nem haza megyünk, hanem síelni. Svájcba. Ott már úgy is régen voltam, és a családomat sem zavarja, de ők majd később jönnek, inkább az ünnepekre, de addig is jó szórakozást kívánnak nekem és a többieknek. Ha pedig így alakult, akkor legalább kieresztem a gőzt, ami igen csak rám fér a szorgalmi időszak után, és a vizsgaidőszak előtt, ami a suli állapotát tekintve majd csak január első hetében kezdődik.
Az út nagyon hosszú volt, főleg ennyi csomaggal, ami a snowboardhoz kell, főleg, hogy nem is a suli közeléből indultunk, hanem New York városából, mert a legtöbb barátmonak ott volt a felszerelése, és csak ez után jött a több, mint nyolc órás repülőút Svájcba.
Az ottani reptérről egészen hamar megérkeztünk a síparadicsomig, ahol elfoglaltuk a szállást. A csomagolást nem vittem túlzásba, mint a legtöbben, de egy zuhanyt nem tudtam kihagyni. Nem fagytam át, hiszen Norvégia nem épp a melegről híres, és én ahhoz vagyok szokva, de az utazás fáradalmait, ha úgy tetszik az út porát viszont le akartam magamról mosni. A fürdőből kijőve pedig egyből síruhába öltöztem, a hajamat pedig két oldalt fontam be, hogy ne zavarjon, és az épület előtt vártam a többiekre. Nekem ez a világ az otthonom, mármint a hó, és hogy síléc van a lábamon. Jó, most nem síléc lesz a talpamon, hanem hódeszka, de a lényegen nem nagyon változtat. Otthon, télen nagyon gyakori, hogy csak síléccel lehet közlekedni a hatalmas hó miatt. Persze a városokban igyekeznek takarítani az utakat, de van, hogy lehetetlen, és inkább mindenki az ősi, jól bevált módszert használja. De a mostani csapat többsége nem ehhez van szokva, és néhány még csak néhányszor volt síelni/snowboardozni.
Amikor mindenki kijön a szállásról, bezárunk magunk mögött, és megindulunk a közeli pályára. Kevin, a fő ötletgazdánk, viszont megjegyzi, hogy megbeszélt itt egy találkozót, és várjunk a csúszkálással még egy kicsit. Így néhányan ezt kihasználják, és próbálják egymásban feleleveníteni, hogy hogyan is kell a különböző lécekkel lecsúszni. Persze az okosok a lécek nélkül próbálkoznak, amiket a padnál hagynak, amin ülök. Így viszont nem tudok odamenni a közeli bárhoz, az ott dolgozó sráccal pedig hiába szemezek, hogy megszánhatna, mert kéne egy kávé, reménytelennek tűnik. Hiába van felöltözve, nem úgy tűnik, mint aki el akarja hagyni a meleg kuckóját. Hamarosan pedig feltűnik a várt csapat, de mielőtt bármit is léphetnék, egy srác telepedik le mellém.
- A megmentőm - mondom hálásan a srácra pillantva. - Egy kávét, ha nem bánod - nézek rá esdeklően. - Csak miattam nem akart kijönni a hidegbe - teszem még hozzá, mielőtt ideérne a vendéglátós. - Egyébként Karin Bjorge vagyok - nyújtom felé a kezemet, miután lekapom a kezemről a kesztyűt. - Örvendek! De hívhatsz Szöszinek is, ahogy többiek - teszem még hozzá a csapat felé intve. Ezt szeretem hozzátenni, mert sokan nem tudják kiejteni, megjegyezni a nevemet, és egyébként is, még egészen kicsit koromban ragadt rám ez a név, mert még Norvégiában is nagyon szőkének számít a hajam. Így pedig egyáltalán nem veszem zokon, mert nem negatív jelentést hordoz, hanem egy külső tulajdonságot, amit nem is akartam sosem titkolni.

Itallalindítani a napot, mielőtt egy veszélyes pályát választunk a csúszáshoz nem annyira jó döntés, de amikor a pálya közelében vagyunk érzem, hogy lassan hatni kezd. Mondjuk már az is csoda, hogy csak a folyékony boldogság csúszott le a torkomon és nem más, ez azért még viszonylag józanon fog tartani, vagyis észnél, inkább maradjunk annyiban, hogy nem hagy majd elborulni teljesen.
Leérünk és ahelyett, hogy mennénk is belevágni abba, amiért itt vagyunk, mi leülünk és elkezdünk csevegni, nincs ellenemre, szeretem az új ismeretségeket, sőt, de most valamiért jobban szerettem volna valami izgalmasat tenni, valami veszélyeset, mint az egy helyben ülés és az ismerkedés.
Mázli vagy csak előre eltervezett gondolatom volt azonnal egy csaj mellé leülni és rögtön megkérdezni akar e valamit. Én udvarias vagyok, az elején aztán majd úgyis eldönti akar e velem tovább társalogni vagy keresünk valami egészen más nyelvet, amin megtaláljuk a közös hangot.
Amint a srác, nem túl boldogan kimászik hozzánk én leadom a nem egy kávéhoz hasonló, de annál bódítóbb hatásúital rendelésm és mint kiderült Karin kávéját is kikérem,majd felé fordulok.
- Szöszi, hm nem, az az ügyvédes csaj jut róla eszembe a csivavával, aki nagy akar lenni, hogy szőkén megcsinálja az egyetemet. Szia Karin, Evan vagyok, és mindenki Evannak hív, vagy bunkónak, ha másnap nincsen kedvem a reggelire maradni. - nevetem el magam, mert nem szeretem ha valaki egyből jó srácnak gondol. Régen az voltam, kedves és mindenki által szeretett, de nem szerettem, vagyis visszagondolva nem szerettem, mert túl sok volt, most én is csak pár dolgot szeretek, az alkoholt a csajokat, de csakis egyszer per csaj és a boldogságot okozó szereket. Nem nagy választék,de nekem bőven elég.
Megérkezik elég hamar a kért rendelés, és csak biccentek a srác felé, hogy volt olyan kedves kijönni ide, ismét, hogy a dolgát végezze.
- Tudsz is csúszni vagy csak lejöttél ebben a szerelésben,hogy a pasik kiábránduljanak az aktuális csajukból. - kérdezem végig mérve őt, már nem kicsit alkohol befolyása alatt, de még folytatom azért ennek a táplálását, hogy ne legyek annyira normális, mert abba belebolondulok.
- Tudom, hogy korán van, de gondolom bulizni jöttetek nem csak síelni. - reménykedek benne, hogy az este könnyebb dolgom lesz ha majd lesz egy ismerős arc. - Este buli lesz innen 5 percre a Martin Villában, nem tudom, ismered e, de mivel van egy érzésem, hogy a haverjaid jönnek, örülnék ott legalább nem kávéval is koccintanánk. - kacsintok rá pimaszul.

Hamar kivágtak minket a suliból, így én igazából nem terveztem semmit. Kev volt az, aki korábban is mondta, hogy az utolsó héten már nem tervez bemenni az órákra, mert inkább síelne egyet Svájcban a haverjaival. Jó módú családból származik, így el tudta intézni, hogy mi is vele jöjjünk, ha már így alakult a dolog. Na, nem arról van szó, hogy mindent vele fizettetünk, de az ismeretségére szükségünk volt, hogy szállást meg repjegyet kapjunk, főleg egy helyre. Nekem meg iszonyúan hiányzik a hó és a téli sport. Így most legalább ezt kiélvezhetem. A többi meg majd kialakul.
És úgy tűnik, hogy valóban ki is alakul. Nem régen értünk ki a pályára, és alig, hogy összetalálkoztunk a másik csapattal, már hozzám is csapódik egy nagyon helyes srác. És, ha már felajánlja, akkor abban bízva, hogy két emberért csak kijön a pultos, kérek tőle egy kávét. Legalább kicsit ismerkedek is.
Amikor bemutatkozok, egyből asszociál a nevemből egy filmre. Bár szeretem azt a filmet és a színésznőt is, nem vet a legjobb fényt a szőkékre. Viszont a becenevemet akkor sem veszem sértésnek. Én pusztán kívülről vagyok szőke, és bár szeretek szépen is öltözni, figyelni a megjelenésmre, nem az az első. - Akkor egyelőre maradjunk az Evannél - nevetek vele. - Hm… volt már példa, hogy maradt a srác reggelire, és nem bántuk meg - jön egyből egy emlék, ami nagyon jól sült el. És az utalgatást ő kezdte, nem én. Idősebb, nagydumás, kicsit olyan rosszfiús, de nem elvetetni akarom magam, hogy ezen kelljen gondolkoznom. Egyelőre csak ismerkedek. Abba úgy sem tud belevinni, amit nem akarok. Erre még sosem volt példa, és nem is lesz.
- Köszönöm! - mondom inkább Evannek, majd bele is szippantok a feketébe. És csak ekkor jövök rá, hogy mennyire szükségem van erre, így veszek egy mély, jóleső levegőt, mintha valami csodát szippantanék. Nincs benne semmi extra, csak kávé, de nekem ez a drog. Egy tanulmány szerint egyébként is a norvégok isszák a legtöbb kávét a világon. Én pedig ezt semmiképpen sem szeretném megcáfolni, így igyekszek minél több feketét inni.
- Köszi a bókot! - pirulok el egy kicsit és inkább azon, ahogy végigmér. - És tudok. Norvégiából származom, ahol mondhatni, sítalppal születünk - mosolyodok el szélesen. De valóban, már egészen kicsi korunktól kezdve hozzászokunk a sítalphoz, mert néha csak azzal lehet közlekedni. Ha felvesszük, mintha cipőt húznánk, olyan természetes. A snowoard pedig csak egy kicsit más, azt tényleg szórakozásból választjuk. Azzal kicsit nehezebb a havon járni, de mindenképpen viccesebb, ahogy egyszer ki is próbáltuk a bátyámmal, amikor még kicsik voltunk. - És Te? Csúszol is vagy csak ismerkedni jöttél? - kérdezem én is széles mosollyal aaz arcomon.
- Nos, valóban ki akarjuk engedni a gőzt, ha már az iskolaépületünktől kaptunk plusz egy hét szabadságot - nevetem el magam. - Óh! - lepődök meg. - Bár erről még nem tettek említést - nézek rosszallóan a többiek felé, akik már a talpakat igyekeznek magukra rögzíteni. Néhány „okos” snowboardos is. - Örömmel ott leszek - fordulok ismét Evan felé, bár most egy kicsit közelebb is kerülök hozzá, de nem tudatos kihívásnak számon. Hogy mit reagál, arra viszont nem biztos, hogy rá tudok jönni, mert egy hógolyó tarkón talál, és dühösen fordulok hátra.
- Hé! Szöszi! Azt hittem csúszni jöttél és nem pasizni - hallom meg Kevin hangját, akivel elvileg csak barátok vagyunk.
- Irigykedsz? - kérdezem pimaszul, de a válasz már nem érdekel. - Csatlakozunk? - kérdezem mosolyogva Evant.

Kendőzetlenül indítok a nem éppen kedves formámmala csaj felé, nem akarom megbántani, de a beceneve nem illik rá, első ránézésre szimpatikukusnak tűnik és a filmben szereplő csaj olyan mű, ő meg olyan bomba, bár nem tudommit rejt a meleg felszerelés, de a fantáziám egy cseppet sem hagy pihenést az agyamnak.
- Szóval nem bánta meg? Hát rád nézve lehet én sem bánnám meg. - kacsintok rá pimasz mosollyal, nem takargatva mi jár a fejemben. Végülis pihenni és szórakozni jöttünk ide, és nem azért, hogy megválogassuk minden szavunkat a másikkal szemben. A síelés nem csak a csúszkálásról szól, az esték azok, amik igazán izgalmassá teszik, hogy nem tudod ki mellett végzed vagy hogyan. Nekem ez majdnem mindennapos ha szar kedvem van és mostanában nagyon sokszor van szar kedvem, töretlenül több éve.
Az arca pirospozsgás lesz, amikor megdicsérem, pedig a szavaim még egészen visszafogottak, de lehet nála nem is kell több, nem terveztem most összeszedni valakit, főleg nem ebből a társaságból, mert ők elvileg közeli ismerősök, de ha így jön össze hát legyen, ameddig nem akar tőlem többet, mint egy gyors menet addig partner vagyok mindenben utána minden gátlás nélkül koptassak le mindenkit. Nem akarom, hogy bárki függni akarjon tőlem, amikor még én sem tudom hányadán állok az életnek.
- Akkor minden bizonnyal te lennél az a lány, aki még engem is lealázna. - nézek rá egy kicsit meglepődve, nem néztem volna ki belőle, hogy megy neki, hamarabb ítélkezek de csak magamban és ez a jobbik eset. - Kíváncsi vagyok mit tudsz. - mérem végig ülő helyzetben is amennyit látok belőle, na nem azért mert annyira nem tudnám őt már elképzelni, sokkal inkább, hogy értse a rejtett vagy annyira mégsem rejtett jelzéseimet. - Terveztem csúszni, meg inni, de fordítva jött össze, így lehet nem lenne jó ötlet nekiindulni a hegynek, de nem nagyon állok ellen egy ilyen látványnak. - mutatok körbe, mert a hely szép, de főleg ha előttem megy a dögös kis szőke.
Nem kedvességből hívom meg én olyat nem szoktam, úgy tudom az egész csapat jönni fog a villába, ami elég nagy ahhoz, hogy még pár ember eljöjjön.
- Szóval tanulsz még. - nézek rá, nem is tudom hány éves, és csak reménykedek, hogy elmúlt 21, hogy ne csukjanak le, bár nem tudom itt mennyi a korhatár, ami fölött már legálisan adhatom a kezébe a vodkát. - Nagy buli lesz, nem kell senkire figyelni, a szomszédok nincsenek itt így a mienk majdnem az egész környék, csak a házak tabuk, ki kell használni egy ilyen alkalmat. - a villa óriási a mai napig nem tudom miért kellett nekünk, de anyám beleszeretett, apám pedig anyámat szerette, így megvette neki.
A hóból még én is kaptam meg az italom is, amit Karin kapott az egyik haverjától, idióta, fel akarja hívni a csaj figyelmét, ami egyértelműen nem rajta van, szánalmas, de bólintok a csajnak és felállok és magamhoz veszem a snowboardom.
- Ki nem hagynám. - mondom neki nevetve és a derekánál fogva indulunk el a többeik felé, az én barátaim már tudják mire megy ki a játék, kapok pár rosszalló tekintetet, főleg a sráctól, aki olyan nagyon igyekezett magára vonni mindenki figyelmét, de ezek már régen nem hoznak lázba. Lehet irigykedni, de nincs mire, egy menetre kell nekem maximum mindenki utána felőlem bárki meghódíthatja a csajokat, velem nem sokra mennének amúgy sem.

Evan pimasz, de jól áll neki. Nem áll tőlem nagyon messze ez a stílus, és nem is veszem zokon, hiszen megszoktam, mert a bátyámmal és a haverjaival nőttem. Bár tény, hogy Byan régebben nagyon védett, és ezt tiszteletben is tartották, bár azóta ebből a szempontból felnőttünk, így már nincs szükségem erre a védelmére. Az esetek döntő többségében. A legnagyobb szerencse pedig, hogy ezt nem veszi zokon. Evantől az sem zavar, hogy nem a becenevemen szólít, hanem Karinnak. Hallgatok én erre is, gond nélkül. Ilyen problémáim a második nevemmel vannak, a Janne-val, mert rendszeresen elfelejtem, annyira nem használom, és kiabálhatnak utánam, amíg el nem megy a hangjuk, akkor sem biztos, hogy reagálok. De ezt Evan nem ismeri, így most nem lesz ezzel gond. Legalább is remélem, hogy senki nem árulja el neki.
- Lehet, hogy szerencséd lesz kipróbálni - nézek rá az övéhez hasonlóan, de nem kis kihívás is társul nálam hozzá. Ha minden tökéletes és jól esik, akkor miért ne jöhetne a repeta? Józan vagyok, és így is bejön, tehát ezzel nem hiszem, hogy gond lenne reggel. Na, nem mintha ezzel bármikor gondom lett volna. A bulizáshoz már jó ideje hozzátartozik nálam is a pasizás.
A szavai egy dolog, de a tekintete mindent elárul, és hajlamos vagyok arról is megfelejtkezni, hogy mennyien meg szoktak nézni, és utánam fordulni. Ahogy pedig ez eszembe jut, tényleg elpirulok. Mondhatni lepereg előttem, hogy mik is foroghatnak most az agyában, és ez mindenképpen zavarba ejtő. Nem mintha nekem nem futna át az agyamon, hogy Evan hogyan is néz ki a vastag öltözete alatt.
Meglepődök a szavain, és ezt nem is rejtem el. Én ebből egyértelműen arra következtetek, hogy a saját társaságában a legjobbnak számít. - Ezek után én is nagyon kíváncsi vagyok, hogy Te mit tudsz - árulom el neki. A mosoly pedig végig ott játszik az arcomon. Bár lehet, innentől mindig ott is lesz. - Viszont ebben az esetben nem kéne egy kávét innod meg pár falatot enned? - kérdezem és a büfé felé intek jelzés képpen. - Na, nem mintha annyira látszana rajtad, de ez mégsem veszélytelen, és nem hiszem, hogy nincs jobb terved, mint orvoshoz menni - nézek rá, hogy értse, mire is gondolok „jobb terv” alatt. Megtanultam esni, így még nem volt törésem, de csúnya, nagyon fájó rándulásaim, zúzódásaim és horzsolásaim bőven voltak, amikkel néha még a mozgás is fájt. És nem hiszem, hogy ilyennel akarná tölteni az itteni napjait. De persze erőltetni sem fogom, mert tényleg nem látszik ittasnak. Valahol azon a szinten lehet, amit én lazán kitáncolok pár zene alatt, de a kávé és a kaja mindig segítség, és most nem is arra gondolok, hogy sokat egyen, csak pár falatra.
- Még egy jó darabig igen. Meglepő? - kérdezem kíváncsian, de sértődés nincs a hangomban. Az utazás és ez a fajta ruha is nehezítheti a korom meghatározását, bár sokan nem is mennek tovább tanulni a középiskola után. De nem vagyok még huszonegy, na, nem mintha itt ez számítana. - Na, ez nagyon jó hír, így nem lesz csendháborítás - mosolyodok el szélesen. - És végre itt is majdnem olyanok az alkoholos szabályok, mint otthon - értem ez alatt Norvégiát. Nem, mintha hulla részegre innám magam, de sokkal kényelmesebb, hogy néhány pohárka tömény után sem kell arra figyelni, hogy mikor razziáznak a rendőrök, így mikor kell eljátszani, hogy „én nem ittam, csak fáradt vagyok”. Húsz vagyok, így itt is és otthon is már mindent ihatok legálisan is. Amerika meg fura hely.
Szeretem a havat, és otthon elő szerettél fürödtünk és fürdettük egymást benne, de nem így. Legalább is, ha ezt terveztük, akkor nem a síelés legelején, hogy már a kezdet kezdetén vizesek legyünk. De hiába talál tarkón, én megtanultam úgy felöltözni, hogy ennyitől még ne kerüljön hó a ruha alá.
Bár nem számítottam más válaszra, örülök, hogy velünk tart. Az én deszkám lábközelben van, így mielőtt felállok, fel is veszem. De, ahogy kétlábra állok, máris megérzem Evan ölelő karjait a derekam körül. Erre a mozdulatra más válaszom nem is nagyon lehet, miért is lenne, csak, hogy én is átölelem a derekát. - Akkor indulás - mosolygok rá most már egészen közelről. Nem érdekelnek a furcsálló, irigykedő, rosszalló pillantások, bár ez utóbbi talán nem is nekem szól. Bár erről eszembe jut, hogy majd ki kell derítenem, hogy van-e valakije, mert ez nálam aranyszabály: csak azzal jövök össze, aki facér. Persze cserébe én is az vagyok. Nem kell a balhé a hirtelen megjelenő barátnőtől. ÉS fordítva sem hiszem, hogy hiányzik neki vagy bárkinek.
Mint a letöbb pályán, itt is biztos megvannak, hogy ki hol csúszhat, és ettől biztonsági okokból nem lehet eltérni. Viszont én itt még nem voltam, így rábízom magam Evanre, és bízom benne, hogy nem a kezdőre visz. Persze elsőre nem feltétlen gond, csak tudjam, hogy nehogy kitiltsanak már az első nap, mert olyan „trükköket” csinálok, ami veszélyezteti a tanulókat. Így hagyom, hogy ő vezessen, hogy merre menjünk.

Minden eliismerésem azké a pasiké, amilyen egyszer én is voltam. Az a fajta ember, aki képes reggelig ott maradni hívja el randira a másikat, én nem az vagyok. A hosszabb kalandok is csak akkor tartottak ki nálam Mandy után, ha a szex után leléphettem, utána pánikszerűen menekültem volna alapból is. Nem akarok kötődni senkihez sem, nem akarok megszeretni senkit, hogy tönkretegyem elég volt ebből az élményből egy nem fogom szaporítani, de azért a huncut mosolyom nem kerül elrejtésre, de nem fogom kipróbálni, még vele sem, ez egyfajta szabályom, amit egy olyan szép pofi, mint az övé sem fog átszegni.
- Megmutatom én, de ahhoz egy kicsit túl sok a ruha nem gondolod? - tudom, hogy a havon siklásra gondolt, de az mellékes, elég sokat lógtam itt anno, menni fog mindenféle pálya is, de nem a feketén fogok kezdeni, vagy egyáltalán fel sem megyek rá. Már hónapok óta nem voltam annyira tiszta, hogy felvállaljam , most a friss levegő és a viszonylag kevés ital még mondjuk, hogy józanul tart, de nem fogom az életemet kockáztatni, még ha néha egyszerűnek is hatna, és nem kellene tovább kattognom mindenen. De az élet szép, kihozok belőle mindent, ami tőlem telik.
- Meglepődnél mennyire nem a határaimat súrolom most, nem kell ennem, van bennem egy fél pizza reggeliből, és a hideg is rendesen helyre tesz majd. - nyugtatom meg, még talán ingatag mozgásom sem fog megmutatkozni, ami szerencse, mert lehet hamarabb szednének le  a pályáról, minthogy kacsintani tudnék, mire valók a barátok, még ha nem is mindig a legjobbakkal kezdek. - Csak nem orvosnak tanulsz? - kérdezem ironikusan, mert ha nem nem igazán tervezek más társaságában az estémet.
- Nem tudom, igazából, okosnak tűnsz, bár leálltál velem beszélgetni, így a veszélyeket is szereted, de lehet nem volt olyan okos húzás tőled, bár nekem kifejezetten bejön. Szeretem a diáklányokat. - emelem a számhoz a poharat a piszkos megjegyzésem mellé vigyorogva. Ilyen a fejem, amikor nem akar udvarolni, csak a közepébe megy bele, olyan pimaszul, de a lány szeme meg sem rebben, azaz kalandot keres, ami nekem nagyon kapóra jön ma estére.
Lelkesen ecsetelem az esti buli jó részét, a magányt, vagyis a csapat magányát, mert nem vesz minket körbe senki. Bár a korra való megjegyzése meglep, egy kicsit kikerekedenek a szemeim, amikor meghallom, a korhatárt. Sosem érdekel ki hány évesen kezd inni, az ő dolga, de én egészen más fele terelném az estét, és ha nem egészen számít nagykorúnak akkor nem biztos, hogy jó ötlet. gondolom ezt, így most viszonylag józan fejjel, de aztán a szavai igazolják, hogy talán tök mindegy, nem Amerikában vagyunk, szóval kapja be mindenki meg a törvények is.
Nem szeretem, amikor valaki megzavar, de most annyira nem érdekelt, amikor az egyik haverja csak simán odadobta a hógolyót, fel akar tűnni, de ennyire dedós módon, csak megforgatom a szemem, amikor megszólal mellé.
pontosan annak a srácnak a bosszantására és az én örömömre fogom meg a derekát és indulok el egyik felemen vele, a másikkal a deszkával a többiekkel a csúcs felé, ahova majd a felvonó visz fel.
- Mit szólsz valami lazához? - mutatok neki az annyira nem vészes pályára, ahova mindenki eszeveszetten tart.
- Ne haragudj szépségem muszáj elrabolnom Rómeót, egy nagyon fontos dolog miatt. - jön oda pofátlanul Henry és már rángat is ki Karin oldaláról.
- Menj a tömeg felé és csússz velük helyettem is, este meg tudod hol találkozunk, valami rövidet húz. - kacsintok rá és nevetve indulok el a srácokkal, akik a kezembe nyomnak egy flaskát és meg sem nézve mi van benne húzom le. Ma sem lesz ebből nagy csúszás, de cserébe már az estém be van biztosítva már ha eljön.

Még csak alig két órája tart a  parti, de már este 10 órát üt az óra, és az a kis csinos szőke sehol, nem keresek új társaságot minek. Már teljes parti szerelésben, koktéllal a kezemben állok a hideg erkélyen. Látszanak a fények a városból, ahova most nem vágyok, előveszek egy füves cigit és rágyújtok. El kell szállnom, mert ha józan maradok ennyire egyedül akkor hamar beüt a szar és nem akarom kivárni.

Akikkel most ide jöttem, azok haverok, barátok, akikkel együtt kell dolgoznom is a projekt munkákon, és együtt is tanulunk, segítjük egymást. Ha kalandot keresek, akkor még a suliban sem köztük keresek, nemhogy egy másik országban. A saját és bátyám baráti társaságának a példájából tanulva, kerülöm, hogy a baráti társaságból válasszak. „Házinyúlra nem lövünk.” Ezt tartani próbálom. Hiába gondoljuk úgy, már eleve, hogy nem lesz komoly, a többiek akkor is valamelyik pártját fogják fogni. Ha meg véletlen mégis komoly lenne, akkor meg pláne széthúzás lenne a szakítás után, mert ritka az olyan, minta szüleim, hogy főiskolán megismerkedtek, és azóta is együtt vannak. Én pedig nem tervezek hosszú távra itt, mármint Norvégián kívül, mert haza akarok menni. Ezért pedig nekem nem éri meg egy jól működő baráti társaságot felbomlasztani. Evan pedig nem tartozik szorosan ebbe a társaságba. Ráadásul még be is jön. Ha minden jól jön össze, akkor is legfeljebb az ittlétünk alatt maradunk együtt. Legfeljebb. Ha mind a kettőnknek megfelel. Ha nem, akkor nem. Gondot nem csinálok belőle.
- Nos, bár én északról származom, még nekem is hideg lenne kevesebb ruhában snowboardozni, de… - és jelentőségteljesen végig nézek rajta - nem akarok semmi jónak az elrontója lenni, ha Te bevállalod… szívesen megnéznélek - válaszolok mosolyogva. Tudom, hogy szándékosan értette félre. Ezért próbáltam valahogy elegyíteni az ő gondolatmenetét az enyémhez. Hogy ezek után mit lép, majd kiderül. Bár ez koránt sem volt annyira frappáns, mint ahogy egyszer-egyszer sikerül. Volt, hogy néhány szóval is padlóra tettem a társaságot, mert hiába akartak visszavágni, csak egyetérteni tudtak. Majd most meglátom mit reagál Evan.
- Nos, nem tudom, hogy ez mennyire jó, de valóban nem látszol olyannak, mint, aki a hátára közelébe került. Ezt elismerem. Bár embere válogatja, hogy akár egy pohár valami után is be mer-e egy ilyet vállalni - értek egyet vele. Én valószínűleg legalább egy kávét innék, bár én az első egy-két lesiklás után már képtelen vagyok csak simán végig menni a pályán. Kellenek a trükkök, a figurák, mert egyébként nem élvezem annyira, mint szeretem. Az elején viszont mindig kell néhány egyszerű csúszás, hogy átmozgassam magam, mint egy bemelegítésnél. - Nem. Bár lehetőségem lenne… de nem - csapom le gyorsan. Nem nekem való az orvosi pálya, bár, ha a pszichológiát tovább akarnám vinni, akkor majdnem olyan tudásom lenne, mint egy orvosnak, mert még boncolást is kellene tanulnom. Elég nekem egy normál tudás ebből, ameddig érdekel, és a „melyik gyógyszerhatóanyag mire hogyan hat”, az már bőven az érdeklődési körömön túl van, nemhogy a többi.
- Mint a cukrosbácsik? - kérdezem meglepődött arcot vágva. A „diáklány” szó sok mindent takarhat, a kisiskolásoktól a hozzám hasonló, itt már jogilag mindenben nagykorú lányig, aki még tanul. - De, ha így állsz a dologhoz, magadhoz, akkor fogadjam meg a jótanácsodat, és tartsam magam távol tőled? - kérdezem meg nyíltan. Néhányan éppen az ilyen nyíltsággal nem tudnak mit kezdeni. Kíváncsi vagyok, hogy erre mit mond. Persze nem nézem ki belőle, hogy a kisiskolásokat szereti, de ő fogalmazott félreérthetően. Nem határoz meg a pia, mert józanul is pont ugyan olyan jól tudom magam érezni, mint alkohollal. Az alkohol körüli nemzetenkénti eltérést viszont nem értem. Azt értem, hogy egy japán és egy európai között mi a különbség az alkoholfogyasztás tekintetében, mert a japánok kevesebb olyan enzimet termelnek, ami az alkohol lebontja, mint egy európai, ahogy a nők is a férfiakhoz képest. De sosem értettem igazán, hogy mi a különbség egy amerikai tizenhat éves, egy norvég tizenhat éves és, mondjuk egy középeurópai tizenhat éves tini között. Ők nagy átlagban ugyan úgy bontják alkohol, a jogszabályok pedig teljesen eltérően állnak a dologhoz. Én csak a miatt tartom ezt fontosnak tudni, mert nem ezen akarok bukni egy jövőbeni beutazást, mert kitiltanak, de egy priusz sem lenne jó sehol. A többi dolog meg… nos, ahhoz már mindenhol nagykorú vagyok. Ráadásul ez a beszélgetés még nem jelent semmit. Az, hogy most meg van az a bizonyos kémia, nem garantálja, hogy bármelyikünk ugyan így fogja gondolni pár óra múlva.
- Első körben tökéletes - válaszolok mosolyogva. Kell a bemelegítés, mert nem akarok lesérülni.
- Karin - mutatkozok be - és Rómeó meghal - tájékoztatom mellékesen, finoman jelezve, hogy egyáltalán nem tetszik a pofátlansága, sem a beszólása.
- Ne aggódj, nem vagyok egy leveszett kislány - mondom mosolyogva megnyugtatásként. - Bár bevallom, meglep, hogy az Ő társaságát választod az enyém helyett - mondom határozottan pimaszul. - De remélem Ti is jól fogtok szórakozni - mondom mosolyogva, folytatva az előző gondolatmenetemet, és elindulok a többiek felé kezemben a deszkámmal. A pálya szélére érve pedig megmutatom az egyik barátnőnek, hogyan kell elindulni. A pályán már tudom, hogy ügyes, de az első néhány indulás még útmutatást igényel. Megértem, ritkán jár snowboardozni, ő inkább tengerpart-párti. Síelni viszont nem mer, mert attól fél, hogy, ha elesik, akkor felnyársalja magát a síbottal; már meggyőzni sem próbálom.

Nincs az az isten, hogy siessek, és ezt nem csak én gondolom így. A lányokkal mi megadjuk a módját a készülődésnek, hiszen az estig tartó csúszkálás után idő kell mire bulikülsőt varázslunk magunknak. Főleg, hogy a legtöbben estek is párszor, így a sérüléseket is kezelni kell, legalább is a lila foltokat érdemes eltüntetni a látható helyekről. Sokan tervezik, hogy inkább viszik a ruhát, mert fáznak átmenni, én csak cipőt tervezek majd cserélni. Itt sincs hidegebb, mint Osloban, így nem fázok, bár még így sem akarok magassarkú, sekélyszájú cipőben átmenni. Bár leginkább nem a nyitottsága a baj, hanem az ennyire magas sarok és havas-jeges út nem barátok. Ha eddig nem estem el, akkor nem most akarom elkezdeni. A fekete, félvállas ruhámra azért felveszem a vastag kabátot, mert nem akarok megfázni.
A buli helyszínére érve, még alig vesszük le a kabátot, már adják is a kezünkbe az Welcome drinket. Én inkább csak „belenyalok”, mint iszok, mert nem tudom mi ez, de nem tetszik a szaga. Nincs bajom a tömény italokkal, de megválogatom, hogy mit iszok, és, aminek a szaga sem tetszik… még sosem voltam rosszul piától, és nem most akarom elkezdeni. Az egyik velünk érkező srácnak nyomom a kezébe, aki gondolkodás nélkül felhajtotta a sajátját, így bízom benne, hogy az enyémmel is ugyan azt teszi. Én átveszem a cipőmet, még ott az ajtóban, mert nem hótaposóban akarok bulizni, de a jegesre taposott hóban, ami az utakat fedi, ez kell. Meg a havas sarat sem akarom széthordani a házban. A teremben, ahol a tömeg jó része van, van egy óra is, ami azt mutatja, hogy tíz óra múlt tíz perccel. Már, ha jár, és jól látom, mert kevés fény vetül arra a helyre, és a másodpercmutatót sem igazán látom. Már, ha van rajta egyáltalán. Egy kicsit viszont körül akarok nézni, hogy nagyjából felmérjem kik vannak itt, és mi hol van. Persze nem pofátlanul, de a konyha, mosdó, terasz irányát szeretem felmérni.

Magamhoz képest is nagyon gyorsan térek a lényegre, Karin elég dögös kiscsj, már ami látszik belőle, de nem akarok emmi extrát mármint tartósat egészen biztosan nem, és ameddig nem tudom, hogy ő mennyire laza addig nem fogok belevágni, vagyis lehet, hogy de, de addigra már sokat kell innom, hogy ne érezzem, hogy megbántom, mert általában nem érdekel, de néha visszajön a szívem és csak zavar egy kicsit.
- Ha iszunk még bármi megeshet, az alkohol melegít nem? - nézek rá nevetve és felhúzogatoma szemöldököm, ösztönözve talán őt is valami erősebb fogyasztására, de ezt sosem mondanám ki, mert döntse el maga hogy akar e inni vagy sem.
Igen én még tudnék inni, nem vagyok annak a szélén, hogy ne legyek önmagam és ne tudjak olyan simán lecsúszni, ahogy azt egy magamfajta profitól elvánák, vagy legalábbis a barátaim kinéznék belőlem.
- Hú, de gyorsan mondtad, hogy nem, ennyire borzalmas lenne embereket menteni? - nevetek fel,. szinte olyan sebesen nyomta meg azt a nemet, és annyira határozottan, hogy lehet totál bele kérdeztem valamibe, bár engem ez sosem érdekelt.
- Én azért egy cukrosbácsinál jóval jobban nézek ki, de érthetjük akár így is. - nevetek fel megint, és kicsit közelebb hajolok hozzá, amikor rákérdez olyan nyíltan, szinte a szeme sem rebben, amikor éppen arról kérdez tartsa e távol magát tőlem. Ha hallgatni akarna rám már régen itt hagyott volna, minden egyes szavamban utalás van valamire, amivel jelzem, hogy nem nem érdekel a kis lelke senkinek sem, csak a teste, és annak adottságai, de itt van, szóval egyre jobban kezdem érezni, hogy ebbe a lányban több is van, mint cukipofa, talán egy két éjszaka lepedő gyűrögetése. - Ne, ne fogadd meg a tanácsom, nem szoktak jók lenni, inkább bízz magadban, mert látom az arcodon, hogy azt súgja, hogy este velem tarts. - nem nem mondom milyen formában pontosan tudja az arcomból, hogy nem egy laza karaoke partira vágyok vele.
Ugyan nagy nehezen elindulunk a pályák felé, de minden számításomat gyorsan húzza keresztbe Henry, bár nem egy napi randira akartam magammal hozni Karint, mégis jó volt a társaságban, egy lány, aki veszi a hülye megjegyzéseimet és vissza is szól a maga módján, ritka és ki akartam volna használni.
- A halállal nem viccelünk srácok. - mondom megkomorulva, mert ez az amiről nem szeretek szót ejteni, mert tönkretette az életem.
- Bocsi szépségem, de este kárpótollak, nem ígérem, de majd igyekezni fogok. - kacsintok rá mielőtt eltűnök a piával a kezembe és hátra sem nézve megyek el. Nem szeretnék kötődni senkihez, nem véletlenül van bennem egy mechanizmus, ami csak leszereli azokat az érzelmeket, amitől a másik is érezhetne valamit. Nem kell kedvesnek lennem, nem kell udvariaskodnom, nem kell senkivel sem eltöltenem a napot, bár vele nem lett volna rossz, mégis a védelmező ösztön, ami a lelkemet és hosszú távon a másikat védi beindult és ez azt hiszem még jobb is nekem most.

Rohadt hideg van de nem gátol meg abban, hogy az erkélyen szívjam a cigit, ami majd jobb kedvre derít, elvileg, mert elég gyengének érzem vagy már annyi pia van bennem, hogy a szám is zsibbadni kezd lassan.
Néha azt érzem, hogy totál egyedül vagyok, itt van ez a nagy társaság, amiból a fele legalább tudja ki vagyok, a bartomnak vallja magát, és melletem lenne, amikor szükségem van társaságra, de tudom, hogy sokan csak arra buknak, ami a bankszámlámon csücsül. Azt mondjuk én is szeretem és nem félek költeni, mert ugyanabban a pillanatban a duplája térül meg. Jó befektetéseket csinált apám és remekül felépítette a céget, ami akár nélkülem is  megy, vár jobban ha ott vagyok.
Komolyan nincsen kedvem megint a otthoni dolgokon agyalni, mégis itt vagyok és a várost nézem egyedül a hidegben. amint elfogy a szál befordulok a melegbe és azonnal ki is szúrom a dögös szőkét, akivel a pályán is találkoztam csak valahogy így teljesen más képet fest.
- Baszki, bűn ez a sok meleg ruha rajtatok csajokon a pályán, minden a fantáziánkra marad. - sétálok oda hozzá, és már kapásból átkarolom a derekát és a konyha felé viszem.
- Koccintsunk, arra, hogy ma egészen jól fogunk szórakozni. - nyitok is ki egy üveget, amiben rum van, mellé azért kellene valami, így a hűtőből még kikapom a kólát és egybe öntöm és a kezébe nyomtam.

Nem hiteget, legalább is eddig nem éreztem rajta, és értékelem, és nem is bánom. Persze, hogy mennyire lesz ebből valami, az még a jövő zenéje, mert hiába állok én is úgy az itteni kapcsolatokhoz, hogy nem hosszú távra tervezek, mert Haza akarok majd költözni, mégis kell valami, ami átmozdít azon a bizonyos határon. Evannek jók az esélyei ilyen szempontból, mert vonz, de hogy megkapom-e tőle azt a bizonyos… érzést, hogy Igen legyen… még hosszú a nap.
- Nos, bár nincs bajom a töménnyel, sem csúszás előtt nem iszok, sem azért, hogy ne fázzak, mert az nagyon könnyen vezet súlyos kihűléshez ilyen körülmények között - intek a nyílt terület felé. A szavaim komolyak, de mosolygok, így remélem, érzi, hogy, ha másabb körülmények között, más helyen találkozunk legközelebb, nem fogom visszautasítani ezt a burkolt ajánlatát. Szeretem érezni a snowboarozás minden élményét, érzését, lehetőleg baleset nélkül, amihez nekem kell, hogy színjózan legyek. Norvégiában pedig azok, akik sokat mászkálnak télen is nyílt terepen, megtanulják, hogy az alkohol csak rövid ideig nyújt melegséget, és pillanatok alatt kihűléshez, és fagyhalálhoz vezet. Érzésre valóban átmelegít az alkohol, de nem plusz hőt ad, hanem a test belsejéből a bőr felszínére vezeti a meleget, ami ott pillanatok alatt kiszáll a szervezetből, és kihűl az illető.
- Hopp! - hajtom le a kezembe a fejemet, mert most jöttem rá, hogy félrevezető voltam. - Nem az lenne a borzasztó, hogy életeket mentsek - válaszolok most már ismét a szemébe nézve. - Pusztán nem érzem magam alkalmasnak arra, hogy azt végig csináljam, amit egy orvosnak, mentősnek a tanulmányai alatt végig kell csinálni. Már arra is képtelennek érzem magam, hogy valakibe egy tűt vagy szikét vágjak - árulom el neki. Na, nem mintha a hullákon való gyakorlatozással meg lennék békélve. Meg azzal sem, hogy a kezeim között haljon meg valaki, még akkor sem, ha menthetetlen volt, akkor meg pláne nem, ha én hibáztam.
Akaratlanul szalad végig rajta a szemem a mondata hatására, bár rajta is jócskán van most ruha. Még, ha hozzá is vagyok szokva, edződve, hogy nálunk vastag ruhában járnak az emberek, akkor sem mindig tudok pontos képet felállítani az illető valódi testalkatáról ilyen körülmények között. Mondandója végére pedig közelebb hajol, így egészen közel kerülünk egymáshoz, és azt hiszem, hogy a bűvkörébe is kezd vonni. - Vigyázz, mert sokszor szófogadó vagyok - intem óvatosságra, de nem hajolok hátrébb, inkább még egy egészen kicsit közelebb, de távolság azért még van köztünk. Ráadásul van egy aranyszabályom is, amit soha, de soha nem lépek át, és ezt még nem derítettem ki róla. Soha nem kezdek olyannal, akinek van valakije, akár hol legyen az illető éppen, vagy akármilyen legyen köztük éppen a kapcsolat. Nem érdekel, hogy a másik fél dolgozik éppen, vagy a bolygó másik oldalán van, vagy szakításban, válásban vannak, csak akkor tekintem szabadnak, ha már semmi sincs köztük.
- Ne haragudj! - kérek bocsánatot, ahogy az arcára nézek. - Pont ezért nem szerettem sosem ezt a beszólást - nézek a másik szemébe mérgesen. Két fiatalnak, akik szerették egymást, meg kell halniuk, mert az őseik viszálykodnak, és ennek a tragédia szereplőinek a nevét aggatják másokra. Mintha az ismerősök, barátok már előre azt akarnák kódolni az új kapcsolatba, hogy „úgy sem lehettek boldogok, mert tragédia lesz a vége”.
- Igyekezni fogok lehetőséget adni arra, hogy kárpótolj - villantom rá a szemem kihívóan. Nem ígért semmit, így én sem tettem. Eddig flört volt, és annak is fogom fel. Se több, se kevesebb. A bulihoz is így fogok hozzá állni, hogy elmegyek szórakozni, és meglátjuk, hogy mi sül ki belőle. De most nyugodt szívvel szentelem minden figyelmemet a snowboardnak, meg, hogy a barátnőm helyes testtartással induljon meg lefelé. Ennél a sportnál nagy jelentősége van az egyensúlynak, és rossz kezdéssel megtalálni csúszás közben… na, ahhoz sok gyakorlat kell.

A Martin Villában én könnyedén átverekszem magam az ajtón, és könnyű szerrel hagyom ki az első italt. Nem keverem az italokat ismeretlenül. Amikor pedig a többiek is, akikkel jöttem, a bulizós ruhájukban vannak, odasétálok hozzájuk beszélgetni. A csoportban nem csak mi vagyunk, hanem abból a csapatból is, akikkel csak a pályán találkoztunk. Pár lépésre tőlünk van egy asztal italokkal és poharakkal, és van is közte olyan, amit szeretek, de a poharak használatlanságában nem vagyok biztos, így ezt a kört is kihagyom. Egy házibuliban, vagy a végén, inkább állok be én is mosogatni, de csak tiszta pohárból iszok, és úgy, hogy tudom, hogy mit.
A hangját hamarabb hallom meg, minthogy meglátnám. A beszólására pedig csak megforgatom a szemem és megrázom a fejemet. - Köszönöm! - köszönöm meg a bókot, majd folytatom. - De ez pont úgy hangzott, mintha baj lenne a fantázia beindítása - karolom át ösztönösen én is, ahogy a karjaiba húz. - Ugye nem azt akarod mondani, hogy kevés fantáziád van? - kérdezem pimaszul. - Vagy jobbra számítottál? - állítom meg hirtelen, és ezzel kicsit lehet felém is fordul. Persze érezheti a hangomon, hogy csak játszok vele, és, ha szemben van velem, az arcomon is láthatja. - Esetleg a párod mégis jobban néz ki, mint én? - kérdezem kíváncsian, gonoszkodóan, de erre vagyok a legjobban kíváncsi mindenek előtt. Ha rossz választ ad, akkor egyből kibontakozok a karjaiból, és csak, mint házigazdára fogok tekinteni innentől.
Ha nincs jelenleg párja, akkor engedem magamat a konyhába bevezetni. Látom, mit vesz elő, mit kever mivel, és, hogy mibe. Így viszont már nincs kifogásom az ital ellen. - A jó szórakozásra - nézek a világos szemeibe, és emelem úgy a poharamat, hogy hozzá tudja koccintani a sajátját. Ezt követően pedig bele is iszok. - Ez nagyon jól sikerült keverés volt - dicsérem meg, mert tényleg finomra sikerült. - Remélem, csak ilyen, kellemes meglepetések érnek - villantom rá a szememet. Azt hiszem, jó, hogy nem ittam a többiekből.

Az italhoz nyúltam mindig, amikor szomorú voltam, amikor boldog, manapság már ez az életem és tudom, hogy nem mindenki ennyire egyszerű az alkoholivás, nem erőszak.
Muszáj kacérkodnom vele, egyszerűen nem érzem, hogy taszítaná ez a hozzáállás, nem ígérgetek senkinek sem örökre szóló kapcsolatot, én nem az az ember vagyok, vagyis az voltam egyszer de annak már régen vége van és nem hiányzik olyan az életemből, aki lekötne, mert akkor sokat tudnék gondolkodni. De Karin nem hagyja, hogy agyaljak, legalábbis nem azon amin nem akarok, mert képes sokáig lekötni a figyelmem túl sokáig, és még ruha is van rajta, sok sok ruha, legnagyobb bánatomra.
Terveim szerint a hegyet hódítanánk meg ketten, mert felállunk, hogy elinduljunk ennek irányába de nem ez történik, mert menet közben beleavatkoznak, és én azonnal továbbállok, de nem rázom le Karint, mert nem ezt akarom utolsó találkozónak még nem láttam őt teljes egészében és a fantáziám nem mindig elég, vele biztosan nem lesz az.
- Ne igyekezz csak jelenj meg este. - kacsintok rá és már el is tűnök a szemem elől, hogy még jobban leigyam magam, hogy jól érezzem magam és ne gondoljak semmire, mint nagyjából minden egyes nap.

A buliban való részvételem igazából csak azért kell, mert a villa az enyém, nekem csak egy alkalom kell, hogy ihassak, hogy beszedjek valamit vagy mint most elszívjak egy fél focipályányi füvet, na meg, hogy csajozzak. Ha van valami indok mindig sokkal jobban esik az egész és többen is itt vannak, akik elvileg a barátaim, vagy a pénzem baráti, de ez annyira nem is lényeges, mellettem vannak, társaságom van és nem egyedül vagyok, az estéket meg általában valakivel töltöm, ahogy most is tervezem, amikor befelé sétálva meglátom a dögös szőkémet, akivel a pályán találkoztam. Karin neve nem megy ki a fejemből, de a külseje meglep, sokkal dögösebb mint hittem és ennek hangot is adok, már ennyi idő alatt könnyen levághatta, hogy nem válogatom meg a szavaimat, nagyon bejön, hogy nem játsza a hisztis picst a szexuális vonatkozásó mondataimra, hanem lazán kezeli.
- A fantáziámmal semmi gond, de van egy olyan érzésem, hogy nekem öltöztél ennyire ki, és ne mond ha nem, csak mosolyogj én meg elhiszem a saját szavaimat. - a nők akármennyire is büszkék tisztában vagyok azzal, hogy tetszeni akarnak a másik nemnek, még akkor is ha nem ez az egyetlen ok ,amiért úgy ötöznek, hogy a pasik farka azonnal kiáll a naciból. Szerencse, hogy túl sokat szívtam, hogy ez azonnal megtörténjen.
A konyhába menet a pimasz kérdéseivel és testével is jelzi, hogy akar valamit, információt rólam, ami érthető, de csak elmosolyodok és közelebb hajolok a füléhez. - Olyan pasinak nézek ki, mint aki mellett megmarad bármilyen nő is? - nyomok egy finom puszit a füle mögé és folytatom az utunkat a konyhába. Nincsen kapcsolatom, már 2 éve nem is volt és nem is szeretnék, mert nem fog menni, mellettem nem marad meg senki, és ezzel én is tisztában vagyok, most már ő is tudja. Attól egészen biztosan nem kell félnie, hogy bárkit megcsalok, egyszer tettem meg azóta is bánom, nem tenném meg újra, nekem is nagyon nagyon fájt, mire ezt beláttam.
- Nem egy kezdővel van dolgod Karin, ha Evan Martinnal bulizol nem fog téged csalódás érni. - kacsintok rá és már egyre jobban kezdek ráhangolódni, nem még nem odalent, arra még van időnk, az előjátékot szeretem ha hosszú és nem csak a szobában. Mondjuk nem mindenkivel, van akivel csak azt akarom, de Karin túlságosan okosnak tűnik egy gyors menethez, és egészen kedvelem a pimaszságát, és azt, hogy nem tolja egyből le a bugyit a pénz láttán, mint sok másik csaj. Tudom milyen vagyok, elő tudom adni a jófiút azt akiért oda van minden nő, a külsőm megvan hozzá, de ez neki nem tűnik elégnek, és közben mégis.
- Tudom, hogy említetted, vagy rémlik, hogy nem vagy nagy piás, de mi lenne ha most kivételt tennék és játszanál velem egyet. - dőlök a pultnak jelezve, hogy most itt tartom a beszélgetést, és nem a zajos nappaliban. - Nem sok ember érdekel, de te valalhogy képes vagy felhívni a figyelmemet, ami ritka. Nem foglak randira hívni ne aggódj, de mi lenne ha kicsit mutatnál magadból valamit, egyelőre ruhában aztán ha tetszenek a válaszok máshogy is. - mosolygok rá pimaszul és beleiszok a poharamba. - Kérdezek valamit, nem a kedvenc kajád érdekel, inkább a kedvenc pózod, bár azt inkább nem szóba akarnám hallani, de nem is ez a lényeg, szóval kérdezek valamit, ha akarsz válaszolsz ha nem iszol. - totál kezdem érezni a fű hatását és egy kis szórakozás egy ennyire érdekes lánnyal egész izgalmasnak bizonyult, már ha belemegy.

Azt mondta, hogy jól tud snowboardozni, és azt hiszem, kicsit csalódott vagyok, hogy nem láttam. Imádok snowboardozni, de mindig jobban érzem magam, ha van valaki, aki fel tudja venni velem a versenyt. Persze nem feltétlen szó szerint, de valahol mégis olyan szinten vagyunk egymáshoz képest, hogy ösztönözzük egymást a még jobbra. A társaság, akikkel én jöttem félig síelőkből, félig snowboardosokból áll, és tudom, hogy a két nagy tábor között álltalában ellentét van, mi kijövünk, de közülünk, tudtommal, kevés a jó snowboardos. Szóval jó lett volna, ha már most akad egy jó társam a hódeszkában, és nem kell megvárnom a családomat, a bátyámat. Ennek ellenére, tudom, hogy hiába hagyja most el a helyszínt, még találkozunk, amit nem bánok. Nem titkolta, hogy mik a tervei, de ettől függetlenül is, egészen jól elbeszélgettünk. Valamivel, gőzöm sincs, hogy mivel, de felkeltette az érdeklődésemet és megfogott. De utolsó megjegyzésére már nem kívánok válaszolni, hagyom, hogy az övé legyen az utolsó szó, de azért még rámosolygok, majd megyek én is az utamra.

Evan túl gyorsan jelenik meg mellettem, így szemmel nem tudom felmérni igazán a külsejét. Viszont magához húz, és én is átkarolom, ami alapján viszont már jobban meg tudom állapítani a testalkatát, mint a kinti öltözékében tudtam megtanni. És be kell vallanom, nagyon bejön az, amit érzek. Újabb beszólása mosolyt csal az arcomra, pedig nem annak a válaszául szánom, amit mond. - Miért van az az érzésem, hogy, ha mégis azt mondanám, hogy nem azért van, akkor azt úgy vennéd, hogy a tagadás beleegyezés? Amit valahol talán azzal a férfi indokkal magyaráznál, hogy a női nem, nem mindig nem? - kérdezem talán költőien, talán komolyan. Persze megbántottság vagy sértettség nincs bennem. De azt már nem teszem hozzá, hogy van a koliban egy ettől kihívóbb darabom is, de az ide túl vékony lett volna, még annak ellenére is, hogy norvég vagyok. Azt a tüllberakású ruhát jó időben hordom, ha nincsenek mínusz fokok.
Nem finomkodik a beszólásokkal, így én sem fogom vissza magam a kérdéseimmel, és nem vetek be hátsó utakat, hogy kiderítsem azt, ami az egész esténket meghatározhatja. És bár még nem ismerjük túl jól egymást, a szavai, és ahogy mondja, meglepnek, és egy olyan reakciót is kiváltanak belőlem, amit egyelőre nem akartam. De a forró lehelete a fülemnél… ahogy végiggördül a nyakamon, és a fedetlen vállamon, megborzongat a legfinomabb módon. Az apró puszi pedig sok mindenről meggyőz, amit eddig még talán el tudtam volna mismásolni. - Nos, hogy őszinte legyek, én még nem nagyon találkoztam olyan férfival, aki akarata ellenére maradt volna egyedül. Főleg, ha valaki olyan, mint Te - mondom neki őszintén. Amit a magam környezetében látok az az, hogy legyen bármilyen is a férfi, mind külsőben, mind belsőleg, akkor is talál magának nőt, ha akar, és legalább annyit tesz érte, hogy hozzászól az adott nőhöz. Evan külseje, stílusa pedig már önmagában is tarolna, ha akarná. És lehet, hogy fényezem ezzel az utolsó mondattal az egoját, kizártnak tartom, hogy ne lenne tisztában az adottságaival.
Viszont megnyugtat a válasza, így már könnyedén és nyugodtan követem a konyhába, ahol egy tökéletesen kevert cuba libret kapok tőle, amit meg is jegyzek. - Nagyon magabiztos vagy - mondom neki ismét egy adag pimaszsággal, és nem kevés kihívással a hangomban. Viszont így arra a gyanúmra is választ kapok, hogy az övé, vagy a családjáé, vagy közös ez a villa, de, hogy ezek közül melyik igaz, az nem érdekel. Nem érdekel a pénze, akkor se érdekelne, ha más lenne a felállás köztünk. Az én szüleimnek is bőven van pénze a családi vállalkozásból, nem véletlen tudnak engem a Cornellen taníttatni, mint ahogy a bátyám is az egyik legjobb hírű osloi egyetemen tanul. Persze, ha akart volna, ő is mehetett volna bárhová, de szabad akaratából választotta azt, amit. Az pedig, hogy sok diákmunkát vállalok, az inkább nevelési célzatú, mint valóban életbe vágó dolog, mert így a saját szórakoztatásomnak az árát keresem meg. Az pedig, hogy Evan ilyen hosszan füzöget, nagyon bejön. Nem szeretem, ha egy pasi egyből a „lényegre tér”, és, ha valaki, bárki, így áll hozzám, azt nem szégyellem már az ajtóban otthagyni.
Megértem a testbeszédét, így én is egy kényelmesebb testtartást veszek fel a pult mellett, és meg is támaszkodok egy kicsit. Figyelmesen hallgatom a szavait, és hol meglepetten, hol a pimaszságához igazított mosollyal válaszolok. Meglep, hogy olyat értem el, amit állítása szerint kevesen, és úgy, hogy meg sem erőltettem magamat, csak egy másik, a bulizós oldalamat adtam. - Bíztam benne, hogy bizonyos dolgokra magad akarsz rájönni, és nem kell már most szavakkal megfogalmaznom - nézek rá szemtelenül. Konkrétan nem mondom ki, mire gondolok, mert néhányan hallótávolságba kerültek, ahogy a konyhaajtóhoz léptek. Az a kis idő, amíg kiveszik a jeget a fagyasztóból, és lelépnek pedig elég, hogy felüljek az egyik székre a pultnál. Ha maradunk, akkor így sokkal kényelmesebb, hiszen még magas sarkúban is lényegesen alacsonyabb vagyok Evannél, pedig nem egy hat-hét centis darab van rajtam, így a tetején támaszkodni nem olyan érzés, mint neki lehet. - Azért remélem nem az a célod, hogy idő előtt úgy leitass, hogy az egész esténk kútba essen - mondom neki egy kis meglepettséggel a hangomban. Tudom, hogy részben rajtam áll a dolog, mert válaszolhatok is, de szerintem sejti, hogy nem fogok mindenre válaszolni, így sok minden függ a kérdéseitől is. - De, ha Te kérdezel, akkor én is - hajolok hozzá közelebb jelentőségteljesen, amennyire a lehetőségek adottak, a nélkül, hogy akár véletlenül is több mindent mutassak, mint az illendő lenne. Egyébként is figyelek mindig a mozdulataimra, még ilyen helyzetekben is, de ő mondta, hogy „egyelőre ruhában”, akkor pedig pláne ruhában, így nem adok neki még lehetőséget sem a leskelődésre. Mozogjon a fantáziája. Ha belemegy így is, akkor játszhatunk, de igyekszek én mondani először azt, hogy - Te kezdesz kérdéssel! - Ebből pedig remélem sejti, hogy sok kérdést, ami őt érdekli, azt fordítva is meg fogja kapni.

Az, hogy mindenbe azonnal belevágok azért van, mert nem várom meg a végét, a következményeket majd csak a jövőre hagyom és én meg kiszállok belőle, már egyszerűen nem érdekel ez a része a kapcsolatoknak.
Azonnal szinte lerohanom, de visszafogottan Karint, amint meglátom és természetesen vonom magamhoz, nem akarom megmutatni, hogy hozzám tartozik, mert nem, de azért örülnék neki ha a napja egy részét már velem töltötte akkor az estét is megkapnám, és rohadt dögös, jól mutat mellettem, és ezt meg is jegyzem pimasz kis szavaim kíséretében, amit egy mosollyal válaszol meg, és amit mond nekem is egyre nagyobb mosolyt csal az arcomra.
- Mert ha akarnád sem tudnád tagadni, hogy bejön neked, hogy ennyire tetszik amit látok. A szemem elárulja, hogy nem kicsit szexi a szetted és még hangot is adok neki, melyik nő ne csinálná ezt ha tudja, hogy pontosan ezt a hatást kelti vele. - a női nem igenis nem, én ezt tudom a legjobban, de ebbe  részébe nem megyek bele, sok a fájó pont ilyen téren és van amit jobb nem is boncolgatni egyszerűen csak magamra veszem ezt a szettet, mármint, hogy miattam vette fel és eltölt az öröm, hogy talán nekem is kéne tőle megszabadítani őt.
A konyhába menet meg sem lep a kérdése, minden nő kíváncsi, amikor egy pasira veti a horgot és Karin ezt tervezi, mást nem is tudnék leszűrni a kérdésből. Őszintén válaszolok neki, nekem nincsen takargatni valóm, kész tény, hogy nem vagyok egy főnyeremény barát téren, de azért amit mond az elgondolkoztató lenne, ha józan lennék. Tudom az okát miért nem marad meg mellettem senki és lehet én nem akarom, vagy mert képtelen vagyok arra, hogy egy ember mellett legyek, vagy az legyen mellettem, mert félő nem köti le annyira a figyelmem, hogy ne akarjak valami olyat tenni ami majd jobban érdekel akkor.
- Azok a férfiak egészen biztos azon voltak, hogy minden kívánságát telejsítsék a másiknak, engem is érdekel ne érts félre, de nem szeretem a papucsok csapatot erősíteni és ezt sok nő nem szereti, na meg az elköteleződés, talán még mindig elég ijesztően cseng. - felelem neki egyszerűen elmagyarázva talán a miérteket, pedig nem volt rá kíváncsi. A szavaiból könnyedén kivettem, hogy pont az a pasi vagyok, aki az ő esete is, mert másképpen sema ruha, sem a szavai nem jutottak volna el hozzám, főleg nem a konyhámig ennyire gyorsan, alig fél nap leforgása alatt.
A leitatás része inkább nekem kell, ő teljesen jó így is, nem vagyok híve annak, hogy a csaj csak részegen és félkómásan jó, én el tudok érni náluk mindent, amit akarok józanul is, és Karin nem tűnik olyannak, mint aki nagyon ellenkezne, de nem is ront ajtóstul a szobába, mert szeretem a felvezetéseket. Főleg ha az illető tényleg érdekes és ez a lány az.
- Szeretem megtapasztalni azokat amikre kíváncsi vagyok, de a szép kis szád sok mindenre jó nem? - akár beszédre is ha kérdezem, de ez olyan mellékes, mégis erre fogjuk használni egy kicsit még, nem megyek bele a ,mélyebb értelmezése, de a hülye is érti mire gondolok, pedig nem cselekszek, még nagyon nem.
Megvárom, amíg felül a székre és elé sétálok, amíg megválaszolja a játékra való felhívást. Látom, hogy lenne még partner, aki csatlakozna, de azzal, hogy beálltam elé szinte mindenkit kizártam a mi kis beszélgetésünkből. Ez is a célom.
- Iszol, amennyit akarsz szépségem, nem én fogom megszabni a határt, majd keverünk valami lájtosat, józanul is elég kemény eset vagy és ez tetszik, nem biztos, hogy elrontanám azzal, hogy leitatlak s egy könnyűvérű nőt csinálok belőled. - komolyan nem az a célom, hogy majd összehányja a szobát és csak az ernyedt, fáradt és részeg testét lássam este, szükségem van az éberségére, de  a gátlásait ugyanakkor könnyen vetközhetné le előttem.
- Ez csak természetes nyitott könyv vagyok. - kacsintok rá, és a szemébe nézek, amikor közelebb hajol, pedig már a lábai elég nagy állító hatással lehetnének rám, ha nem tudnám rendesen egyengetni a fantáziám, de még egészen jól megy.
- Egy valami mindig is nagyon érdekelt a magadfajta nőkkel kapcsolatban. Szép vagy, okos és baromi intelligensnek tűnsz, és nem iszol, tanulsz mégis képes vagy egy olyan pasival leállni még csak beszélgetni is akiről azért elsőre is látszik, hogy nem az esküvőt fogjátok tervezni együtt. Van erre kézzelfogható válasz, hogy miért vagy iszunk?- emelem fel a poharam felvonva a szemöldököm, de ez tényleg érdekel, egy kicsi faroklohasztó kérdés, de fel kellett tennem, lehet nem fog tetszeni a válasz, lehet igen, de tőle már megtanultam, hogy hazudni ilyenben nem fog, ennyire már ki tudtam őt ismerni. Kíváncsian fürkészem a tekintetét, és kurvára zavar, hogy azok a szemek jobban vonzanak, mint ami a ruha alatt van.

- Az extrán szemérmesek - vágom rá gyorsan, de már észrevehette, hogy én nem tartozom közéjük. - De igazad van, bejön a reakciód - ismerem el végül, hogy nagyon bejön az, ahogy rám néz, és magával ragad a szemének ragyogása is.
Megnyugszok, amikor elárulja, hogy nincs barátnője, mert így nem kell attól tartanom, hogy váratlanul beállít. Evan jó pasi, de én szórakozni, lazítani jöttem, nem megküzdeni valakiért, akivel tudom, hogy nem lesz életre szóló. Nem csak miatta, miattam sem. Kizártnak tartom, hogy túl sokan eljönnének velem Osloba lakni, ha befejeztem a sulit. Kirándulni igen, de nem hosszú távra, egy életre, és én tényleg haza akarok majd költözni a tanulmányaim végén. Amikor válaszolok neki, hogy lényegében rajta áll, hogy nincs barátnője, látom, hogy megleptem, de mintha most nem is igyekezne tovább gondolni a dolgot. - Ezt így azért nem mondanám, mert ismerek olyanokat, akikre ez egyáltalán nem jellemző - gondolok bele. A nők sokszor örülnek, ha van valaki mellettük, főleg, ha sokáig voltak egyedül, szerelmi kapcsolat nélkül. - Nálad az elköteleződési dologgal nem tudok mit kezdeni, mert nem hiszem, hogy bármelyik nyitott kapcsolat valóban mindkét fél számára működőképes lenne hosszú távon - osztom meg vele a nézeteimet. Egy ilyen jellegű kapcsolatban az egyik fél mindig jobban szereti a másikat, és a valóságban ennek a félnek nem szokott teljesen megfelelni ez a felállás, de túlságosan ragaszkodik a másikhoz, és nem tudja elhagyni. Ezt persze most az olyan kapcsolatoknál gondolom, ahol együtt is élnek, és nem a „barátok extrákkal” felállás szerint élik az életüket. - A papucs férfiakról meg ezek szerint, egyedi a véleményem, de nekem nem kell egy ilyen sem - gondolkozok el komolyabban a dolgon. Volt egy ilyen az életemben. Azt hiszem három napig bírtam mellette, utána kiadtam az útját. Szerintem a kapcsolat akkor jó, ha egyenlőek benne a felek, és mivel nem vagyunk egyformák, mondja el a másik is a véleményét, és érveljen mindkét fél. Legfeljebb összeveszünk, de, ha elég érettek vagyunk, akkor túl tudunk rajta jutni. Persze, ha nem olyan lényeges dologról van szó, mint az akarok, vagy nem akarok gyereket, mert ott kell az egyetértés bizonyos korban legalább is.
- Ezt most jó hallanom - pimaszkodok kicsit, mert megvannak a határaim, amiket nem lépek át. Nem itt fogok neki hálószobatitkokat kifecsegni. - És valóban az egyik dolog, amire használom, hogy mások kérdésére válaszolok vele - tartok egy lélegzetvételnyi szünetet - az iváson, és az evésen kívül - ez utóbbit viszont pimaszul teszem hozzá, hogy kicsit kétértelmű legyen.
Meglepett azzal, hogy elém sétált. Azt hittem, hogy a pult másik oldalán marad, bár van előnye ennek is. Ezt a beszélgetést csak Vele akarom megejteni. Kinőttem már a tinikorból, amikor csoportosan játszák a „felelsz vagy mersz” játékot, mert lényegében ez is az, csak itt nem „mersz”, hanem „iszol”. Ahogy elém ér, szinte egy magasak vagyunk, hiszen a bárszékről nem ér le a lábam, így az alsó lábtartóra kell helyezem. Így viszont csak Rá fókuszálok, és könnyebben kizárom a környezetet, és nem is kell olyan hangosan beszélni, hogy esetleg más is meghallja.
Az ajkamba harapva mosolygok rá a válasza nyomán. Mit tagadjam, hogy örülök a válaszának? Aggódtam, hogy az ivásra akarja helyezni a hangsúlyt, mint a legtöbben egy ilyen esetben. Tényleg nincs bajom az alkohollal, de bőven vannak olyanok, akik sokkal jobban bírják. Ráadásul néhány tömény ital nálam nagyon alattomos tud lenni, mert egy ideig nem érzem a hatását, utána meg beüt, bár sem az elalvós, sem a rosszul levős állapotot nem szoktam elérni, de határozottan nem úgy érzem magam, mint ahogy szeretem, ahogy kellemes. - Megnyugodtam, de annyira még sosem piáltam be, hogy olyat tegyek, amit józanul megbántam volna - avatom be mélyen a szemébe nézve. Így közelebb hajolva viszont lehet, túl közel vagyok, és nehezen fogunk tudni a kérdezz-felelekre koncentrálni, bár talán segít a helyzeten, hogy a lábaim (még) egymást keresztezik, így pedig ő a külső combomnál helyezkedik el. A ruhám szoknya része elég szűk, így túl sok mozgásterem nincs, hogy az illendőség határán belül maradjak. Van a tartásomban egy kis csavarodás, hogy azért ennek ellenére szemben legyek Vele.
- Akkor részemről mehet - villantom rá a szememet, a poharat pedig a pultra teszem, de kézközelbe. Ha fogom, félek, átmelegszik, és úgy, legyen bármilyen kiváló is mind keverésileg, mind alapanyagilag, nem lenne ugyan olyan, mint most. Kicsit megfogott a kérdésével. - Válaszolok - mondom, de kell egy kis idő, mire érthetően megfogalmazom, és nem csaponganak a darabkák a fejemben. Bár határozottan nem segít a gondolataim rendezésében, hogy így néz a szemembe, így kénytelen vagyok egy időre megszakítani a szemkontaktust. - A magam részéről mondom ezt csak - már ismét a szemébe nézve, szögezem le ezt az elején, mert koránt sem vagyok abban biztos, ezzel más is így van. - Én még fiatalnak tartom magam ahhoz, hogy az eljegyzésemet tervezgessem, mert bár a szüleimnek bejött, hogy a fősulin ismerték meg egymást, sok olyan kapcsolat jön létre ilyen korban, ami évek múlva válással végződik, és én egyszer akarok férjhez menni. Ezen felül én hiszek egy bizonyos szintig a nemek egyenlőségében, így abban is, hogy a nőnek is meg kell ismerni a férfiakat, hogy azt tudja választani, aki igazán illik hozzá. Az ismerkedésnek pedig szerintem most van itt az ideje, és nem később. Most úgy alakult, hogy megismerhetek egy olyat, mint Te, aki magabiztos, tudja, hogy mit akar, pimasz, bizonyos szempontból rámenős, de nem erőszakos, és tisztában is van azzal, hogy milyen, vagy legalább is legtöbb részével biztosan. Értesz a nőkhöz, és megkockáztatom, hogy képes vagy mindegyiknek azt adni, amit akar. Ezt értsd úgy, hogy nem hiszem, hogy az összes eddigi nőddel így elbeszélgettél volna, mint most velem - teszem gyorsan hozzá, amíg nagyon félre nem érti. Eddig nem zavart, ha félre értett, de most komoly választ vár, legalább is ezt olvasom ki a szemeiből. - És most nem megijeszteni akarlak, csak, mint távlati, elméleti dolgot megjegyezni - bocsájtom előre ezt a fontos dolgot. - Ez után az este után pedig lehet, hogy nyolc-tíz év múlva egymást választjuk, vagy olyat, mint a másik, mert most minden annyira jól sikerül köztünk. De most semmiképpen nem akarom, hogy ilyen irányú megjegyzésed legyen, mert akkor valószínű, hogy pánikroham közepette menekülök el - szélesedik ki a mosolyom, de komolyan gondoltam minden szavamat. Tényleg nem elijeszteni akarom a válaszommal, és a kettőnkre vonatkozó résszel. Az csak egy olyan példa, aminek millió az egyhez az esélye a jelenlegi felállás szerint. Ő sem akar komoly kapcsolatot, én sem, gőzöm sincs, hogy hol lakik valójában, sok minden függ a mai estétől is, és személy szerint gőzöm sincs, hogy mi lesz velem tíz év múlva velem. De tudok olyanokról, akik azt az utat járták be, hogy megismerkedtek, együtt voltak egy futó kapcsolatra, majd évek múlva rájöttek, hogy mégis, csak a másik kell nekik, így miután ismét találkoztak, együtt is maradtak. - De ezek által az ismeretségek által önmagamat is megismerem, és így valószínűleg jobban meg tudom találni azt, aki igazán hozzám való lesz hosszú távon - mosolygok rá kedvesen, de ez most nem jelzés értékű, hogy őt gondolom a jövendőbeli férjem helyébe. Kifejtettem, amit akartam, és kíváncsi vagyok a reakciójára. Ha nem akarja ezt tovább boncolgatni, akkor én kérdezek.
- Amíg meg nem jelentél mellettem most a házban, és el nem vezettél ide, beszélgettem a többiekkel, és lejött, hogy a Te társaságodban Te vagy a legjobban eleresztve anyagilag. Ez a villa is a Tiéd, vagy részben a tiéd, és most nem az érdekel, hogy mennyire. Most nem arra vagyok kíváncsi, hogy mennyi pénzed van, tőlem lehet akár annyi pénzed is, mint Bill Gatesnek, vagy több is, az a Te privát dolgod - jegyzem meg, hogy nem erre akarok rákérdezni a végén. - De a többiek, legalább is legtöbbje, ahogy elnéztem, ha nem is mind, bizony a pénzed miatt van itt, és baromira nem érdekli őket, hogy mi van Veled, és bár még nem történt meg, és ne is történjen, szerintem a tárgyaid épsége sem igazán izgatja őket, és biztos vannak olyanok, amiknek érzelmi értéke van vagy nehezen pótolható az egyedisége miatt. Miért elégszel meg az ő társaságukkal, amikor még én is észrevettem, hogy miért vannak melletted? - kérdezem a szemébe nézve, és várom, hogy mit lép. Válaszol vagy iszik. Sosem barátkoztam senkivel csak azért, mert van pénze, és pasit sem választottam soha ilyen indokból, és nem is akarok. Evanben sem ez érdekel, de sosem értettem, hogy egyes gazdagok miért elégszenek meg a látszatbarátokkal, akik csak érdekből vannak ott mellette.

Még nem tudja mennyire nem az a srác vagyok, a filmekből, aki pillanatok alatt megváltozik a megfelelő lány megismerése után. nekem már megvolt a nagy szerelem és elbasztam, köszönöm nem kérek abból többet. Nem kell nekem olyan, aki nem köti le eléggé a figyelmem, bár már lehet kicsit jobban vagyok lelkileg, mert az idő tényleg gyógyír lehet meg a ok pia és a szerek, de nem vágnék bele ismét a bizonytalanba és nem a másik miatt sokkal inkább magam miatt, mert nem tudok semmit sem adni, cserébe elvenni igen, mert ez az amiben mostanában jó vagyok.
- A nyitott kapcsolat nem kapcsolat, én voltam már olyan kapcsolatban, ami működött, de az emberek változnak és egyszer rá kell jönni mi a jó nekünk és igen nekem az elköteleződés nem jó. Egész egyszerűen nem szeretem ha sarokba vagyok szorítva és egy kapcsolat velem azt teszi. - ennek egészen egyszerű az oka, és ahogy elmondom neki még értelmesen is hangzik, pedig nem érzem magam most egészen tisztának, de ez a lány egészen kezdi kitisztítani a  fejem, amit gyorsan fogok orvosolni egy gyors itallal, vagy valami mással, de még egyelőre észnél karok lenni valamennyire, hogy ne felejtsem el holnapra a szép kis pofiját és a baromi nagy száját, amivel mindent a fejemhez vág, kedves módon, ami kurvára bejön. Vagány és nem azt várja, hogy majd egy két szép szava után megfektetem, pont, hogy nekem kell többet rugóznom azért, ami eleve a kettőnk közötti kapcsolatra épül, mert az nem lenne már, mint egy éjszaka, szerintem egy ilyen lány, amúgy sem tudna mit kezdeni az én életemben. Túl sok lennék neki, talán túl kevés, még nem tudtam rendesen behatárolni.
A szokásos stílusomat hozom és ahelyett, hogy elpirulna, mint a lányok nagy része csak pimaszul vigyorog és visszavág, ami egyenesen megőrjít. Félmosoly húzódik az arcomra és nem is tudom miért nem vágyok másra jelenleg, minthogy még többet beszéljünk és igyunk, közben beszéljünk, talán ő az egyetlen akit nem rögtön az asztalra tettem volna és a bugyiját letépve tettem volna magamévá, bár kétlem, hogy ő ezt hagyta volna, ehhez azért van érzékem még.
Ahogy elé sétálok, máris egy remek ötletem jön és meg is osztom vele, tetszik, hogy ennyire belemegy, és tudatom vele, hogy nem célom a leitatás, de a válaszok kicsikarása igen, nem fogok olyat kérdezni, amire ne válaszolna, csak ha nem akar, nem hozom kínos helyzetbe nem akarom a magánéletét megismerni ez nem a mi kapcsolatunkhoz való, azt majd a  leendő pasijának elmondja, az sem én leszek, egészen más terveim vannak vele. Sokszor egy ilyen beszélgetés, sokkal mélyebbre tudja vinni az egészet és a vége egy oltári nagy tánc az ágyban amit már nem két ismeretlen művel, hanem olyan ismerősök, akik egész sokat tudnak egymásról, de megmarad benne a titokzatosság és ez baromi szexi.
A kérdésemmel azt hiszem meglepem, vagy azzal, hogy nem tudom levenni róla a szemem, amikor válaszol még kíváncsibb leszek, egy kicsit hátralépek, amikor megszakítja a szemkontaktust és adok neki teret a válaszadáshoz.
Kicsit komolyabb válasszal áll elő, mint amit be tudnék fogadni most, de figyelem őt és végighallgatom, igazság szerint azt hiszem igaza lehet, pontosan tudom mit akarok és kitől mit akarok, jobban bánok a nőkkel, mint kellene, mert ha nem próbáltam volna ki annyit, akkor nem lenne ennyi tapasztalatom, ami talán nem is érdem, sokkal inkább talán pont az ellentéte, és az esküvőt én csak olyan viccnek szántam, de beleszövi a válaszba, ami hirtelen nekem is olyan valóságossá teszi az életet, hogy egy másodpercre egészen biztos átfut a félelem az arcomon. Az a félelem, ami akkor éreztem, amikor megtudtam, hogy a egész világ ellen egyedül maradtam, mert nem akartam senkire sem támaszkodni, a szüleim halála után.
- Nem lesz semmi megjegyzésem, Karin én nem szoktam tervezni, sosem akarok második éjszakát olyannal, aki csak úgy jön megy az életembe, ha nem tervezek nem fáj, ha nem jön össze ez szimpla logikai megközelítés az életnek, és sosem érzelmi. nem vagyok egy érzelmes alak, erre szerintem már rájöttél, és igen tudok bánni a nőkkel, de ez talán nem a legjobb tulajdonságom. - nem kért választ rá, de akkor is úgy éreztem, hogy ezeket ki kell mondanom, nem tudom miért de a jobbik oldalamat próbálom láttatni vele, ami nem jön be nekem. Jobban szeretem ha az elérhetetlen, kőszívű Evan van jelen és nem az aki régen tudtam lenni.
Amikor megkapom a választ máris megbombáz a kérdésével, ami megint csak meglep, a lány tele van meglepetésekkel, ami olyan széles mosolyt csal az arcomra, minden szó, amit mond igaz, a barátaim csak azért vannak velem, mert ez az egész szarhalmaz az enyém, az örökségem, az életem és ezt szépen kihasználják.
- Ők nem kérdezik meg, hogy vagyok, ők nem akarják tudni, hogy mit csináltam előző héten, nem akarnak mellettem lenni, amikor szar napjaim vannak, amikor egyedül akarok lenni. 2 évvel ezelőttig ők sehol sem voltak, akkor igazi barátok vettek körbe, de eljön az szint, amikor az ember nem akarja, hogy törődjenek vele, elegem lett. Ezek az emberek elterelik a figyelmem és ami a tárgyakat illeti, azok csak tárgyak, mondanám, hogy az emberi része a fontos mindennek, de nem. Nem tudom visszafogadni a régi éltem, így megelégszek azokkal, akik csak azért vannak velem, amit adni tudok. Sokan kedvelnek, de a legtöbb csak itt csapódik hozzánk és élvezi, amit adok nekik. - megemelem a poharam és lehúzok egy nagyobb kortyot, mert ez egy olyan téma amiről szerinte nagyon régen nem beszéltem. - A pénz az csak egy dolog, amit költeni lehet, de nem ér semmit ha az ami talán boldoggá tett soha többet nem jön vissza az életedbe. - még mindig mosolygok, már nem úgy gondolok vissza a veszteségeimre, mint kudarcra, mert egy részéről nem tehettem, amiről meg igen azért már kár lenne siránkozni.
- Tudod azt mondtam nem vágyom több éjszakára, de igazság szerint a minek még egy sem volt, szóval most megkérdezek valamit, és igyál nyugodtan ha nem vagy benne, és talán nekem is kellene, mielőtt felteszem, vagy ahelyett, hogy felteszem, mert ezzel talán neked sem a legjobb dolgokat tudom majd ígérni. De mit szólnál hozzá, ha egyszer látnád azt az arcomat is ami nem ennyire bonyolult? New Yorkban élek, amikor nem éppen berúgva vagyok valamelyik házamban a világ bármely pontján, és most az elég ritka, főleg, hogy a legtöbb hely tele van emlékekkel. Túlságosan érdekesnek tűnsz ahhoz, hogy az egy éjszakát most töltsük el. - simítok végig az arcán de el s veszem a kezem és a pohár felé nyúlok, ami amint kiürül indulok l a hűtő fele, meg sem várva  választ. Innom kellett volna a kérdésem helyett, mert mindegy mit mond, most rendesen megborítottam az életem ezzel.

Megnyugszom, hogy egy olyan felfogású férfi, mint Evan, sem tartja kapcsolatnak a nyitott kapcsolatot. - Változunk, és így változnak a kapcsolataink, és, ha már nem egyeznek a fő céljaink, akkor nem kell együtt maradni, és szerintem ez a természetes - mondom ezt úgy, hogy nem tudom, hogy pontosan miért mentek szét, de, ha az volt az indok, hogy sok volt neki az elköteleződés, akkor a legjobb döntést hozta. - De tudod magadról, hogy nem neked való a komoly kapcsolat, és ezt el kell fogadnia mindenkinek, vagy legalább is, aki nem tudja ez elfogadni, az hagyjon békén; az én nézetem szerint - mosolygok rá, és ezzel el is ismerem számára is, hogy nem fogok elvárni tőle ígéreteket hosszabb távra. Nem akarom megváltoztatni, hiszen nem is így indultunk neki ennek a dolognak. Meg egyébként sem kérek soha egy pasit sem, hogy változzon értem. Ha nagyon nem tetszik valami benne, akkor vagy nem is kezdek vele komolyan, vagy kompromisszumot ajánlok, amibe szabad akaratából menjen bele, és soha sem az alap dolgait érintően. Nem szeretem a cigit, és, ha együtt lakok egy cigizővel, akkor megkérem, hogy lakáson kívül tegye. Hogy ezt elfogadja vagy nem, az rajta áll, ahogy az rajtam, hogy a döntése nyomán mit reagálok.
Ahhoz képest, hogy eddig szinte minden szava utalás volt, am iből talán csak a legelső mondata volt kivétel, és ~ amivel nappal még egyszer sikerült is zavarba hoznia, de azóta belejöttem a dologba ~, most egészen visszavette a sebességet. Ezt persze nem bánom, mert szeretem, ha először ismerkedünk, és jobban zavart volna, ha konyha helyett a szobába próbál irányítani. Azt viszont nem gondoltam, hogy ebbe a részbe ennyire bele fogunk menni. Nem baj, csak meglep vele. Még amikor elő áll az ötletével, akkor is valami felszínesebb kérdezz felelekre számítok, bár az is tény, hogy ő már korábban kinőtt a főiskolások féltini korszakából. Most nekem nehéz átállni egy idősebb srác felfogásához, ami azért általában nem szokott gondot okozni, bár nem is ilyen témák szoktak köztünk szóba kerülni és határozottan nem ilyen körülmények között. Az első kérdése is bizonyítja, hogy jóval komolyabb már a gondolkodása, mint azoknak, akikkel egyébként bulizni szoktam. Azok a srácok tőlem legfeljebb két évvel idősebbek, de akkor már sokat mondtam. Az, hogy kicsit hátrább lép, addig segít csak, amíg egymás utáni sorrendbe rendezem a fejemben örvénylő válaszdarabokat. Utána már, talán, zavar is, hogy nincs olyan közel, mert egyébként jól esett a közelsége. A szemkontaktust is azért szakítottam meg, mert magával ragadott a pillantása, és, ha úgy maradunk, esélyes volt, hogy valami tök nagy zagyvaságot mondok, aminek se füle, se farka nem lett volna, mert lehet, pár perc múlva már a nevem megmondása is fejtörést okozott volna. És még józan vagyok, legalább is alkohol szempontjából.
A válaszomnál már figyelem a reakcióit, és azt érzem, hogy mélyebben szántóra sikerült, mint amilyet hallani akart. A félelem is átsuhan egy pillanatra az arcán, amikor az esküvős témát említem, és komolyan aggódok, hogy félre értett. Megmondta, hogy nem akar komoly kapcsolatot, és ezt tiszteletben is tartom, ezzel csak arra akartam utalni, hogy szerintem, nem tudhatjuk, hogy mit hoz a jövő. A legtöbb férfi negyven éves korára bolondul meg, és kacsingat ki a kapcsolatából, de lehet, hogy ez Evannél pont fordítva lesz, hiszen ő még javában éli világát, amit a korábbi típus ilyekor már nem tud megtenni. Ezért is akarom én is megismerni önmagam mellett a férfiakat is, hogy mire oda kerülünk, hogy házasság, biztosan mind a ketten ugyan azt akarjuk együtt.
Tudomásul veszem azt, hogy valóban próbál érzelmek nélkül élni, amiből csak arra tudok következtetni, még, ha nem is akarok vájkálni az életében, hogy valami szörnyű tragédia volt az életében, ami összetörte. Nem akarok rákérdezni erre, nem akarom kideríteni sem, mert az, ami most van köztünk, az nekem megfelel. Ha a pia miatt, meg a füves cigi miatt, amit elszívott elmondja, akkor meghallgatom, bár nem hiszem, hogy erre sor kerülne, de az biztos, hogy soha senkinek sem adom tovább a dolgot. Pláne meg, ha tényleg jól következtetek a dologra, mert mindig van esély arra, hogy mellé lövök. - Hé, nem azt mondtam, hogy ez a legjobb tulajdonságod - lágyul meg a hangom, mert az utolsó megjegyzése számomra úgy jön le, mintha ezt vette volna ki a szavaimból. - Csak azt, hogy szerintem jó, hogy ez a tudásod megvan - nézek a szemébe. Nincs baj a tapasztalatlansággal sem, de úgy vélem, hogy a férfiakat általában frusztrálja, ha a nő tapasztaltabb, és sokszor rossz módszerhez nyúlnak, hogy ezen változtassanak.
A válasza közben én is beleiszok az italba, na, nem a játékunk miatt, hanem, mert részben kiszáradt a szám, részben pedig azért, mert akaratom ellenére rakom össze az életét azokból a darabkákból, amiket megoszt velem. Próbálja elrejteni az érzelmeit, és egészen jól is csinálja, de még így is átjön felém a fájdalom, amin átment, és hogy még nincs túl rajta. Talán, ha kicsit több bennem az alkohol letompulok, és kevésbé leszek figyelmes az ilyenekre. Hallgatok pszichológiát is hobbiból, és, bár egy pszichológusnak az a dolga, hogy kiszedje a páciensekből azt, ami bántja őket, én jobban hiszek abban, hogy ezt nem szabad erőltetni. Evan még nem készült fel szerintem arra, hogy bárkinek beszéljen erről, főleg nem egy annyira idegennek, mint amilyen én vagyok. Vagy itt bárki másnak az elmondottak alapján. Azt mondta, voltak igaz barátai, és, ha valóban azok voltak, akkor szerintem ott lennének, ha Ő maga felkészülne rájuk. Mosolyog, így én is ezt teszem, mert szerintem ez is éppen olyan ragályos, mint, amikor az, aki veled beszélve suttog a telefonba, és te is elkezdesz suttogni, pedig lehet, hogy neked nem is indokolt a dolog. De ez most kifejezetten jó, mert így talán nem veszi észre, hogy elkezdtem összerakni a dolgait. Nem akarok rá reagálni, mert nem tenne jót, főleg neki nem.
Belekezd az újabb kérdésbe, és már az eleje megzavar, hát még a köztes hadoválása, amivel elismeri, hogy maga sem gondolja, hogy jó ötlet megkérdezni tőlem azt, amit akar. Amikor meghallom a konkrét kérdést, talán a legjobb szó, hogy megdöbbenek. Annyi mindenre számítottam, de erre biztosan nem. A simogatása nyomán, amit az arcomra kapok tőle, megborzongok, és a legfinomabb módon rándul görcsbe a gyomrom, ami számomra elárulja, hogy vágyom az érintéseire, a közelségére. Nem szólok, amikor a hűtő felé vonul, de kicsit valahol örülök, hogy most elsétált mellőlem, mert, ha marad, akkor lehet, jelzésnek veszi, hogy majdnem az egész italomat megiszom. Nem tudom, mit várok egy alkoholos-szénsavas italtól, de innom kellett, és ez volt nálam. - Ez nem a válaszom - vágom rá, ha észre veszi, hogy ittam. A mondandómmal pedig megvárom, amíg megtalálja a helyét, és figyelni tud rám. - Nem akarlak megváltoztatni, és jobb szó híján, elfogadtam, hogy csak egy éjszaka lehet közöttünk, és így mentem bele ebbe az egészbe. Elárulom, de szerintem magadtól is tudod, mert, ha jól emlékszem, jeleztem, hogy nekem nincsenek ilyen megkötéseim, mint Neked, és sosem zavart, ha az egy éjszakás kalandnak induló dologból több is lett - kezdek bele egy hosszas magyarázatba, mert nem tudom az igazi választ, még nem, mert most olyan dilemma elé állított, amit egyedül nem tudok megoldani. - Nem lenne ellenemre egy kicsit sem az, amit most ajánlottál, mert számomra Te is érdekesnek tűnsz, e mellett… - és itt most nagyon meg kell válogatnom a szavaimat, hogy végül oda jussak, ahová akarok - szerintem közel ugyan azt a dolgot érzem én is Veled kapcsolatban, amit Te is érzel most, ha a közelemben vagy - csak utalok arra, hogy felhúzott, ahogy én is felhúztam őt, még akkor is, ha még visszafogjuk magunkat. Valamiért azt érzem, hogy, a most elé sétálnék, és csak pár másodpercre teljesen hozzásimulnék, és óvatosan az ajkaihoz érinteném az ajkaimat, már nem biztos, hogy engedni tudná, hogy eltávolodjak ismét. Ráadásul azt érzem, hogy rossz kérdésnek tartotta már a kérdezésnél is, de most, hogy hangosan is kimondta, még valóságosabb lett számára is ez az egész. - Ha válaszolok, kényszerhelyzetbe hozlak, amit lehet, megbánsz, - azt nem teszem hozzá, hogy lehet, már most megbánta -, így felajánlom lehetőségként, hogy most mást kérdezz, és folytassuk a játékot, és, ha később még mindig úgy érzed, hogy szeretnél választ, válaszolni fogok - mondom neki a szemébe nézve. - Ha nem akarod később megkérdezni, akkor vehetjük úgy, hogy sok volt a pia, és félrebeszéltél - mosolygok rá kedvesen, és nem említem, hogy tudom, hogy más szer is van benne. - De, ha most azt mondod, hogy most szeretnél választ, akkor választ adok, ahogy eredetileg kérted- osztom meg vele az ajánlatomat, a nélkül, hogy utalnék rá, hogy mit is válaszolok. A poharamban még maradt pár korty ital, így ez alapján nem találhatja ki a válaszomat. Igazából még nem tudom a választ. New York hatalmas, és hiába járok oda minden hétvégén péntektől vagy csütörtök estétől, és hiába járok bulizni is, és nappal hol a kávézóban dolgozok a Central Park mellett, hol kutyát sétáltatok, hol gyerekre vigyázok, sokszor nem is a lakásban, akkor sem találkozunk még. Bár lehet, hogy csak nem figyeltünk fel egymásra? Kicsit lutrinak érzem most ezt, bár sok megoldás van ennek a megoldására. Ráadásul most azt mondta, hogy „nem vágyik”, és szinte biztos, hogy túlgondolom, de nálam ez nem jelenti az, hogy valóban megbánná, ha több is lenne, mint egy.

Jobb ha nem is firtatjuk, miért mentünk szét az előző és talán egyetlen olyan nővel, aki tényleg szeretett és én is viszont szerettem, na nem azért, mert annyira nagyon rossz lett volna. Azt az érzést meg tudtam volna szokni, ma is megtudnám, de az egész, hogy tudom tönkreteszem az én érzelmeim hullámával az nem hagyott nyugodni, így dobbantanom kellett. Nem mintha lett volna más választásom, egyenes utam volt a megcsalás után kifele ebből az egészből, amit nyilván nem fogok Karin orra alá kötni, sok minden van amit bennem lehet bírni, de akkor nem voltam hűséges és ez örökre rajtam marad már. A megcsalás gondolata is rémes és ezt én is tudom, hogy nem kellett volna, mindezek ellenére megtörtént, inkább csak bólintok Karin szavaira, és nem felelek, hiszen valóban így van ha nem működik valami nem kell erőltetni és nekem nem ment és most sem megy az, hogy valaki függjön tőlem bármilyen értelemben. A szerelem az függés, és ez nem vonz most, mert tudom, hogy a másik fél nylené meg.
Az talán megnyugtat, hogy valamilyen mértékben ugyanúgy gondolkodik, tehát ma este egy éjszaka lesz nem fog hívogatni, mint sokan mások, hogy miért nem megyünk el valahova, mert vannak olyan elvetemültek, akik megszerzik a számom, bár lehet részegen én adom meg nekik, már ki emlékszik ilyenekre.
Ez a kis játék köztünk talán rávezetés, vagy elterelés, vagy ami még valószínűbb összezavarása a fejemnek és ahogy látom az övének is, bár az ivás lett volna a cél, belemegyünk mélyebb dolgokba, amibe nem kellene és olyan önkényesen válaszolok a nem feltett kérdésekre is, hogy pofán vágnám magam, azzal az indokkal, hogy elég.
Tudom, hogy most nagyon nagy fába vágom a fejszét, minden egyes szavam csak azt sulykolja belém, hogy nem kellene, de a szám nem áll le és megteszem, azt akarom, hogy legyen folytatás, azt akarom, hogy kicsit visszatérjen a régi énem, de még egyáltalán nem érzem közelinek. Viszont azt látom és érzem, hogy a konyhában vagyunk, ruhában egy fél napja ismerem és most sem azon agyalok hogy vigyem fel, hanem, hogy vigyem haza és nem egyenesen a szobába, ami megért, talán ezért is indulok a hűtőhöz, hogy a belső hideg az én agyamat is lehűtse vagy kevés volt a fű este vagy csak kezd 2 év után végre megint érezni akarok. Nem tudom a választ én sem a magamnak feltett kérdésre. Akkor fordulok vissza, amikor közli, hogy az ivás nem a válasza volt, nem tudom megnyugodtam volna, vagy nem ha iszik a válasz helyett, ez egy olyan ismeretlen helyzet nekem most, hogy én magam sem tudom mi lenne a megfelelő reakció.
Visszasétálok hozzá és közben már ki sem töltöm az italt, az üvegből húzom le, hogy azzal is igyekezzek észhez térni a jelenlegi Evanhoz képest. Amint elhelyezkedek már látom, hogy nyitja is a száját, hogy beszéljen amit mosolyogva hallgatok, meglepő higgadtsággal.
Látom, hogy neki sincsen nagyobb fogalma  a válaszról, lehet nem most kellett volna most ezt megkérdeznem, de hagyom had magyarázzon, mert szerintem ebből valami egészen jó kis választ fog kigördülni. Nagyon finoman igyekszik fogalmazni és ettől már muszáj jobban mosolyognom, mert nagyon kíváncsi vagyok mit akar kihozni ebből. Mintha sikerült volna megfelelően zavarba hoznom, mégis egészen sokat beszél ahhoz képest és nem érzem össze visszának, pedig a fejem nem éppen van a topon most sem, mint általában.
Mégis kitér valamilyen szinten a válasz alól, ami nem tetszik annyira, közben meg megnyugtat a kettős érzés közben meg megőrjít.
- Szóval igazság szerint most rám hagyod, hogy válaszolj e, de közben meg pontosan elmondtad mi lenne a válaszod. Ha kényszer helyzetbe kerülnék, akkor a válaszod igen, mert látod rajtam, hogy ennyire tanácstalan vagyok a csajokkal. Vagyis nem tanácstalan sokkal inkább nem vágytam ilyenre, és ezt ki is fejtettem neked, ugye ezért félsz válaszolni? - mert azt érzem fél válaszolni, de nem szemrehányásként vetem ezt a fejére, sokkal inkább csak azt érzem, hogy lehet csak engem félt, de miért is tenné, nem ismer és csak kérdeztem valamit, de most meg én nem felelek arra, hogy mit is mondjon.
- Kíváncsi vagyok a válaszodra, komolyan, ha nem mondod, később meg fogod bánni és én is, lehet utána egyszer megbánjuk ha már nem itt vagyunk, de akkor is jók leszünk megbánni, mivel lenne jobb józanul beszélgetni, mint most? - mikor is voltam én utoljára józan amúgy? ezen erősen el kell gondolkodnom, de nem hangosan, mert nem biztos, hogy ezt akarja hallani, bár látja, hogy most sem vagyok annyira a helyzet magaslatán.
Agyaltat rendesen, még a tekintete sem engedi el a válasz utáni vágyam, mert ahogy rá nézek látok valamit, amit eddig egy lányban sem, olyan kedvesnek és egyszerű léleknek tűnik, de ez jó értelemben, nem tűnik balhés lánynak, nem olyan, aki képes hajba tépni bárkivel, mert valami nem tetszik neki, viszont abban is biztos vagyok, hogy olyan a lelke, aki lehet nem viselné el, azt amit én élek, amit én teszek nap, mint nap, ahogyan megélem a reggeleimet, az azt követő napokat és az estéket, talán fpleg azokat. Még ha csak barátok is leszünk, akkor is haamr dobbantana ő is akárcsak a korábbiak mellőlem, mert az olyan emberek maradnak meg mellettem, mint akikre az imént kérdezett rá, hogy miért is vannak itt ha nem is érdeklem őket.
- De ha neked kell idő gondolkodni, felteszek addig egy másik kérdést. - húzom fel a szemöldököm pimaszul nevetve és ellököm magamat, hogy elinduljunk valamerre.  - Kijössz velem levegőzni? - nyújtom felé a kezem, hogy egy kicsit kiszellőztessem a fejem és az övét is, hogy olyan választ adjon, ami tudja, hogy mindkettőnknek jó, mert szerint már most gondolkodik helyettem is. - Hozom az ellátmányt, ha kellene egy olyan kérdés után, amire nem akarsz majd válaszolni vagy éppen én. - kacsintok rá, mert még nem végeztem vele.

Látom rajta, hogy az utak szétválására vonatkozó mondatom kicsit érzékenyebb pontra talált, mint kellett volna, mint szerettem volna, de hagyom, hogy rendezze magában. Nem tartozik rám. Mindenkinek meg van a múltja, ami hat rá, de nem hiszem, hogy Evan múltja rám tartozna. Kicsit meg akarom ismerni, mert még is csak lesz köztünk „VALAMI”, de ez a „valami” nem feltétlen igényel olyan belsőséges kapcsolatot, mintha a barátom lenne. Ha úgy egyezünk, hogy nem hosszú távra készülünk, akkor nem kötelezem őt erre.
Bár az ismerkedést szeretem, még az ilyen kapcsolatok esetében is, nem gondoltam, hogy ez ilyen mélységekbe vezet. A gond, hogy bár eddig nem akartam kielemezni, bele látni az életébe, a játék hatására, amit Ő talált ki, mégis erre kezd ráállni az agyam, pedig nem akarom. A mostani kérdése pedig teljesen összezavar, és nem csak engem, hanem Őt is. Nem úgy tűnik, hogy viccnek szánta, hanem nagyon is komolyan, pedig eddig pont Ő volta az, aki kihangsúlyozta, hogy köztünk bizony csak egy éjszaka lehet. Az viszont, amit felajánlott, az nagyon nem erre mutat.
A kérdése után eltávolodik, és jócskán leiszok a hideg koktélomból, de egyik sem segít, hogy tisztábban lássak. Evan tényleg érdekes férfi, és szívesen megismerném jobban is. Ráadásul most elárulta, hogy van egy másik oldala is, amit lehetőségem lenne megismerni, és, ha nem is a párom lenne később, lehet, egy értékes barátra tennék szert a személyében. De, ha ezt választanám, akkor lehet, sosem kapnám már meg, amire most annyira vágyok. Nem szeretek barátságot elrontani egy kétes kimenetelű, bár az én esetemben, biztos szakítással végződő kapcsolattal. Na, nem mintha bajom lenne a tartós kapcsolatokkal, de megőrülnék, ha folyton honvágyam lenne, mert bárhol is lennék, a családom egy része nagyon távol élne tőlem.
Amikor visszatér a kezében az italos üveggel, és elhelyezkedik, belekezdek a javaslatomba, amivel akár élhet is. De nekem talán lesz annyi időm, hogy kigondoljam a válaszomat. Látom a mosolyát, és megőrjít vele, ami csak még jobban összezavar, mert még kevésbé tudom, hogy mit akarok. Egyszer így gondolom, egyszer úgy. És amikor már kezdeném az egyik mellett letenni a voksomat, történik valami, mint, ahogy most rám mosolyog, és megint ugyan ott egyensúlyozok egy vékony deszkán, amiről lehet, nem is az egyik oldalra esek, hanem beszakad alattam.
- Részben - válaszolok, mert ez is benne van, de nem csak ez. - De nem kizárólag - és elkövetem ismét, hogy a szemébe nézek, és összezavarodok. Kizártnak tartom, hogy ne lenne egyértelmű a számára, hogy mennyire tetszik a látványa, hogy itt van a közelemben, mert biztos vagyok benne, hogy csillog a szemem, ha a közelemben van és Őt nézem.
- Én most sem igazán érzem magam részegnek - tájékoztatom, mert ma csak azt az egy italt ittam, amit Ő kevert nekem, és még abból is maradt, bár nem sok, de így mégsem teljesen egy pohár volt, amit fogyasztottam. - És nem biztos, hogy jobb lenne - értek egyet ezzel. Részegen sokszor őszintébbek az emberek, de Evan most egy olyan oldalát ígérte megmutatni, amire kíváncsi lennék. Mert tényleg érdekes férfinek tűnik, és lehet, olyat tud mutatni, amit érdemes lenne megismernem. De Ő nem akar, vagy legalább is eddig azt monda, hogy nem akar semmi többet egy nőtől sem, tőlem sem, mint egy éjszaka, így, ha most azt mondom, hogy a New Yorki lehetőséget választom, akkor biztosan a mostani Evan másik oldalát ismerném meg, vagy azzal Ő is megváltozna? De ott van még az is, hogy nagyon vágyom rá, és érzem, hogy azt biztosan megbánnám, ha nem lenne köztünk semmi. Nem szoktam ilyen nehezen dönteni, és nagyon zavar a helyzet, de úgy tűnik Evan képes megvárni a válaszomat. Felajánlja, hogy a válaszomig egy másik kérdést tesz fel, így figyelek rá. Na, nem mintha eddig nem tettem volna, csak jobban a gondolataimba merültem eddig. - Persze - válaszolok kedvesen, és belecsúsztatom a kezemet az övébe, közben kiakasztom a cipőm sarkát a szék lábtámaszából, hogy a nélkül tudjak leszállni a székről, hogy orra esnék. Szélesen elmosolyodok az utolsó megjegyzésén, és valahol megnyugtat, hogy még tovább tervezi velem ezt a kérdezz-feleleket.
Az erkélyen nincs senki rajtunk kívül, és csak most érzem, hogy mennyire felhevült a bőröm. A hideg talán jót tesz, és tisztábban fogok tudni gondolkozni. Kinézek a tájra, ahol a távoli hegyek és erdők sötétbe borulnak, és csak a kivilágított sípálya és a közelében lévő hóról visszaverődő fény törni meg a természet nyugalmát. Csodaszép látvány, de nem sokáig tudja magára vonni a figyelmemet, mert Evan jobban vonz, így felé fordulok, kicsit a korlátnak dőlve, ha pedig a helyzetünk engedi, akkor szembe fordulva vele.
Ha nem kérdez vagy mond valamit, akkor azt hiszem, belekezdek még egyszer a válaszolásba, mert talán a hideg tényleg jót tett. - Ha New Yorktok választom, lehet, addigra megbánod, mert józanul mégsem akarsz majd élni ezzel a lehetőséggel, amit felajánlottál, mert bármi lehet addig. Ha New Yorkot választom, és még sem így lenne, akkor is lehet, hogy akaratomon kívül ezzel azt kérem tőled, hogy változz értem, amit nem akarok. Viszont elképesztően csábító ajánlat, hogy jobban megismerhetnélek. - Tartok egy kis szünetet. - Ha most azt választom, hogy az az egy éjszaka most legyen, sosem ismerhetek meg egy számomra annyira érdekes férfit, mint Te, és erre sosem fog visszajönni ez a lehetőségem. Szeretném… szeretném, ha nem így lenne, de nem kaphatunk meg mindent - mosolygok Rá kedvesen, és talán egy icipici keserűség is belevegyül ebbe a mosolyomba. És közben rájöttem, hogy erre a kérdésre most nincs igazán jó válasz, mert mind a kettőben van lehetőség és buktató is, és csak a válaszom után fog kiderülni, hogy mi az igazi helyes válasz. Valamit lát bennem, valami olyan lehetőséget, amit senki másban nem látott eddig vagy mostanában, de nem tudom, hogy mi ez. Össze van törve, ez lejött, és, lehet, hogy én lennék az, aki mellett gyógyulhatna, és akkor most legyek önző, és válasszam a ma éjszakát, amire úgy vágyok, hogy még a hideg sem tudta az e miatt felhevült bőrömet teljesen lehűteni? Vagy válasszam a másikat, és egy következő kérdésemmel kérjek egy hidegzuhanyt? Én ott lennék neki, ha akarná, akkor is, ha az egy éjszaka most lenne. A fordított helyzet, hogy előbb az ágy utána a barátok, szerintem kevésbé veszélyes számomra, mint, ha azokból választanék valakit „egy éjszakára”, akikkel ide érkeztem. Ha pedig nem állítja meg a mondandómat, akkor befejezem. - A válaszom - és a számhoz emelem a poharamat, hogy megigyam belőle az utolsó kortyokat, már, ha nem állít meg az ivás előtt.

Sokszor még midnig meglepődök azon, hogy talán tarzogat nekem a jövő még olyan lányt, mint anno Drea volt, mert talán nem hiszek már a szerelemben, de néha mint most is felcsillan egy nagyon haonlóra a remény, amit el is vetnék azonnal, de nem biztos, hogy szabadna. Egy éjszakáról volt szó, a megszokott kis menetrend, ami már talán kezd olyan rtinszerű lenni, hogy nem engedi, hogy izgalmasnak érezzem. Persze mindig mással mondhatnám, hogy az érdekes, de nem tudom, hogy ez mennyire lenne igaz. Érzelmek nélkül szexelni, élvezetes, de egy ideig utána már csak a testemnek hat jól és nem a lelkemnek, ami talán segítene rajtam és a régóta tartó nem is tudom, hogy nevezzem talán szenbedésemen. De erre nem törekszem vagyis nem tudok róla, de bármi jöhet én állok elébe, próbálkozni lehet, ha nem sikerül akkor sincs gond, ennél magányosabb nem nagyon leszek.
Megmosolygom minden szavát, mert olyan szépen fogalmaz és olyan hosszan a válaszra, azonban végére sem derül fény, ami nem tudom bejön e vagy sem, mert a rejtélyes csajok mindig valamiért sokkal izgalmasabbak, de vajon ez nála is igaz?
- Ez nem jó válasz, ez csak egy állapot, de ha nem érzed magad részegnek, akkor meg lehet elszomorodok, hogy egy értelmes józan lány nem kíváncsi arra, milyen, amikor nem ilyen vagyok. - bár nem is tudom mikor voltam utoljára normálisan egy csajjal valahol, amikor nem voltam részeg. Nem randi lenne, határozottan nem nem is tudom megnevezni, de nem is kell, mert a válasszal várat, ami csak jobban fokozza a hangulatom és lehet ez kell, hogy minél hamarabb eljussuk arra a szintre, amikor már azt mondjuk egy este és utána semmi.
Tudom, hogy megmondtam neki, hogy nem akarok többet puszta tetsiségnél egy este folyamán, de akkor elkezdtünk beszélgetni és ha nem is akarnék tőle többet érzelmileg, mert lehet erre még a mai napig nem vagyok képes, akkor is túl izgalmas lánynak látszik, ahhoz, hogy ennyivel letudjam az életemben. Na meg gyönyörű és azt sem veti el kanos énem, hogy egy estét megejtsek vele, mert arra már amióta találkoztunk nagyon fáj a fogam.
Ki kell mennem lehűteni magam, hogy még ilyen hülye ötletek ne menjenek a fejembe és inni, hogy ne akarjak belemenni semmibe jobban, mint amit majd később tartani tudok. Nem ígérgetek semmit, mert betartani nagyon kevésszer tudom és ez lehet, hogy nem nagy erény, de a nem mondok semmit, akkor nincs mit betartani ez ennyire egyszerű.
Kifele felkapok egy takarót az ajtóból, mert okos emberek ilyet bekészítenek a síszezon közepén egy síparadicsomban álló villa teraszához és egyet ráterítek egyet meg magamra, hogy azért ne fagyjunk meg itt kint sem.
- Nem kell választani, mondhatsz egyszerűen most igent és azt bármikor megváltoztathatod, nem kell eljönnöd, nem hűséget kértem, mert azt nem fogom mondani, hogy megváltozok, kíváncsi vagyok ugyanannyira rád, mint magamra amikor veled vagyok. - ebben nincsen semmi meglepő, a változás nem mindig rossz, persze én a legrosszabb részén mentem végig, de innen már csak feljebb van és nem hinném, hogy annyira rossz lenne, ha igent mondana egy kósza találkozásra.
Le sem veszem a tekintetem róla, fürkészem a tekintetét, az arce kezd pirosodni a hidegtől, ami az enyémet is igencsek csípi de jól esik, amikor a szájához emeli a poharat megfogom a kezét.
- Találkozunk New Yorkban, anélkül, hogy válaszolnod kellene, mert amit levezettél nem utal arra, hogy te ne akarnád, csak az én életemet akarod megkönnyíteni azzal, hogy nem adsz választ. - közelebb megyek hozzá és szétnyitom a takaróját, és az enyémet is. hogy a dereka köré fonjam a kezeimet és közelebb menjek hozzá. Kiveszem a kezéből a poharat és leteszem az aztsazra az üveg mellé.
- Akarlak Karin, kurvára, el sem tudod képzelni mennyire szétcsed az agyam, hogy most menjünk beljebb és mégis visszatart a másik fele, hogy ha ezt megteszem lecsúszok valamiről, ami bármi lehet, de nem az amire mindketten gondolunk, mert arra talán nem állok készen. - megkomorolva simítom végig az arcát, tekintetemmel kísérve a kezemet egészen a mellkasáig, ott megállok és elengedem őt.
- Ma nem kaplak meg, de ez nem azt jelenti, hogy nem akarlak, így legalább van okom megkeresni téged New Yorkban. - nyomok egy puszit az arcára és elindulok befelé. nem kapkodok, kivételesen, és még azt sem tudom ennek lesz a folytatása, de ha rajtam múlik igen.

Ismerem már magam annyira, hogy tudjam, mi lenne számomra a legjobb, de az elérhetetlen, hiszen Evan megkötötte a kezemet. Vele játszom, és mivel ő nem enged, ezért, ha játékban akarok maradni, az Ő szabályai szerint kell játszanom. Nem tudom, hogy miért állított ilyen szigorú szabályokat önmaga elé is, és megkérdezni sem akarom, mert sejtem, hogy vagy egy olyan témára tapintanék rá, ami sebeket tépne fel benne, amit nem akarok, vagy nem is válaszolna. Az nem válasz, hogy „fél az elköteleződéstől”, mert nem is feltétlen erről kellene szólni a dolognak. Viszont én úgy vélem, hogy az, amit én ajánlanék, ha nem ragaszkodna ennyire a szabályához, sokkal élvezetesebb lenne. Az ő szabályai alapján viszont ezt nem ajánlom fel, mert a szabálya belőle fakad, és nem akarom megváltoztatni.
Megőrjítenek a szemei, amikkel engem figyel, és amitől még nehezebben döntök. - Azt hiszem félre értettük egymást - mondom csendesen, és húzom össze a szemeimet kicsit zavartan. Nem arról van szó, hogy nem vagyok rá kíváncsi, hogyha nem részeg. Nagyon is kíváncsi vagyok, de az túl távolinak tűnik, így túl bizonytalannak, és én nagyon vágyom rá, bár szerintem ez kölcsönös.
Felajánlja, hogy szívjunk egy kis friss levegőt, ami már nekem is megfordult a fejemben, csak még nem jutottam el odáig, hogy én ajánljam fel, így egyértelmű, hogy megyek vele. Gondolkodás nélkül lépek ki, egyenesen a korláthoz, aminek neki is támaszkodok, és egy darabig csak nézek kifelé, és élvezem, hogy a hideg átjár. Meglep a puha, meleg takaró érintése a vállamon, de csak behunyom a szemem. A véletlen érintése, amit a takaró rám terítése alatt kapok, megborzongat, és mintha beleégne a bőrömbe az érintése, még sokáig értem magamon.
Megzavar, mert eddig azt sugallta, hogy választanom kell, most pedig azt mondja, nem, mert bármikor meggondolhatom magam. Most is mondhatok igent, és bármikor visszavonhatom, de, azt érzem, ha „bármikor” visszavonom, akkor ugyanúgy eleshetek mindkettőtől. - Változni más kényszerére nem lehet, és nem is szabad, mert igazán eredményes csak akkor lehet, ha megvan a belső késztetés és elhatározás is - jegyzem meg csendesen. Ha változni akar, tegye meg, de ne azért, mert kérem. Ha úgy alakul, hogy mellettem, vagy a segítségemmel, akkor benne vagyok, és ott leszek, ha kellek, és támogatom, segítem. Sok szerről való leszoktató program pedig éppen ennek a belső motivációnak az igazi hiánya miatt nem sikerül, mert a függő még nem ért el arra a pontra, hogy valóban változni akarjon, köznyelven, még nem érte el a mélypontot.
Már éppen készülök inni is válasz gyanánt, amikor megfogja a kezemet, amivel minden eddigi tetténél jobban meglep.
- Tényleg szeretném - suttogom válaszul. Szétnyitja a takaróinkat, és a derekamra teszi a kezét, amitől egy forró remegés fut végig a testemen, egyértelműen válaszolva a fel nem tett kérdésre, hogy miért voltam képtelen rendesen döntést hozni.
A szavai, amiket az után mond, hogy leteszi a poharamat, még jobban felizgatnak, és az egekbe emelik a pulzusomat, amitől már a kezem is remegni kezd, így én is a derekára, csípőjére karom a kezeimet, abban bízva, hogy így nem veszi észre, bár valahol az agyam egy hátsó zugában sejtem, hogy erre esély sincs. A mellkasomig érő simogatása hatására még hevesebben ver a szívem és már a lélegzetem is megváltozik, és erősebben kell megkapaszkodnom benne, hogy tartani tudjam magam. A szememet lehunyva élvezem az érintését, amely nyomán szinte ég a bőröm. - Remélem, tudod, hogy én is legalább annyira vágyom Rád, mint Te én rám - suttogom ismét, hogy vissza tudjam fogni a hangom rekedtségét. Bevallotta, hogy mit érez irántam, akkor én miért tagadjam, hogy ez kölcsönös? Egyébként is elárult a testem, és kizártnak tartom, hogy Evan ne vette volna észre.
Képtelen vagyok válaszolni neki az utolsó mondatára. A pusziját még sokáig érzem égni az arcomon, és igyekszek elfogadni, hogy ma csak ennyi volt. Ha pedig valóban meg akar találni New Yorkban, akkor én nem fogom akadályozni. Ebben biztos lehet. Egy darabig még kint állok, lecsúsztatva a vállamról a plédet, hogy le tudjak hűlni, és gondolkozni. Ő optimistán távozik, lassan az erkélyről, amit végig figyelek. De én realista vagyok. De ma még ebben a kellemesen borzongató ígéretben igyekszek lebegni, hogy holnap ismét a realitások talajára visszatérve, inkább annak adjak esélyt, hogy New York hatalmas. Túl hatalmas. Többen laknak abban az egy városban, mint egész Norvégiában, és valószínűbbnek látom, hogy sosem fog megtalálni, mert ahhoz az igazán komoly elhatározáson kívül, úgy vélem, sok szerencse is kell. Főleg, hogy nem is New York városában lakok, és csak hét végén vagyok a városban. De meglátjuk mi lesz. Remélem, szerencséje lesz, és újra találkozunk.