Ricky

━━━ "  If he was stupid enough to walk away, then be smart enough to not to care."

Képtelen voltam figyelni a plusz órámon a délután folyamán. Egyre csak kattogott az agyam azon, hogy vajon miért küldte a dobozt? Hogy miért akar emlékeztetni magára, holott ezidáig sem felejtettem el. Sajnos. Persze kaptam egy újabb időpontot, hogy tanuljak, ezúttal majd este lesz, szó szerint sötétben kell az iskolapadot koptatnom majd. Ez van, valamit valamiért, de legalább engedélyezték a pótlásokat ekképpen. Rodericknek már korábban küldtem sms-t, hogy mi kéne és hogy ütköznünk kellene kicsit. Persze benne van a dolgokban és kisegít. Hiszen kértem tőle valamit, megkapom. Egy újabb sms-el bombáztam meg, hogy teljesítsem a kérését, tudatom vele az érkezésemet.
Azt hiszem ennyi bőven elég lesz neki abba hagynia azt, amit épp csinál és várnia rám, persze el kell intéznie a kidobóit, meg hát üres kézzel megyek be hátulról. Milyen jó, hogy ilyen remek haverjai vannak az embernek.  Csak az őseim meg ne tudják. Megnyugodhatnak, most nem fogok vezetni, elkötni sem fogok semmilyen kocsit, csak...inni akarok, ez minden. Az őseimet megint kihagyom a buliból, némítottam a mobilom, ezúttal nem kapcsolatam ki, meg hát nem is osztottam meg sehol se a hollétemet. Kac kac, nyomógombos szar. Gyalogoltam, elég volt a tömeg zajából, mára túl sok jutott, bár azon is agyaltam, hogy az otthoniak mit kezdenek majd a dobozzal. Kezdenek-e vele valamit? Biztosan. Bár lehet aggódni is fognak, hogy a doboz letétele után eltűntem, de tudják, hogy órám lesz...de utána hol lehetek? Miért nem mentem még haza? Megint kérdésekkel fognak zaklatni, de muszáj vagyok kiadni magamból mindazt, ami most felgyülemlett bennem. Ivászattal, cigivel...bármivel, amivel kicsit zsibaszthatom az agyam. De ezúttal gyalog megyek majd haza, vagy taxival...többé nem vagyok hajlandó kocsiba ülni és vezetni ittasan. Elsőre sem tudtam hogyan voltam rá képes. Vajon mi vitt rá akkor nap arra? Mi lehetett akkor fejben a bajom, hogy beültem és elhajtottam? Valószínűleg erre sohasem fogok már rájönni. De talán ez így is van rendjén. Haza fogok keveredni épp bőrrel, csak teszek egy gyors kitérőt és haza térek. Csak bízzanak bennem ezúttal. Hogy félek-e attól hogy elvesztettem a bizalmukat? Hát hogy a picsába ne lenne bennem félsz ilyen téren. A gondolataimba merülve érkeztem el a szórakozó helyre, ahol Rod is letáborozott , nem foglalkoztam a kint dekkoló csőcselékkel. Utáltam a kint strázsáló őröket, a drogosokat, a piásokat, a füveseket...mondjuk az utóbbiakban én magam is benne voltam. Csak úgy brahiból és nem állandóan toltam...szerencsére így kevesebb a lebukás veszélye. Moast a cigivel nem sokat érnék el, így a pia lesz a mindent eldöntő cucc. Nem volt még késő, így annyira nem paráztam be semmiért sem, így hátra vonultam, ahogy Rod is megkért erre. Ott vártam rá, hogy végre becincáljon magával. Nem terveztem sokáig bent maradni, Ricky társasága ugyanúgy csábító, mint egy drogé, a saxomuch csodás tagja, így rá is rá vagyok állva olykor. Éljen a banda! Sok mindent köszönhetek neki is, szóval a bunkóságomat nem elé teregetem ki. Bár már ismer jó ideje, így nem kell féltenem előtte a renomém.  


Előzmény
Öltözet - Kinézet

To: Manolo

“You can close your eyes if you want. Some things are less scary.”

A Brisard Mr. Coleman – nyugodjék békében – sajátja volt, és talán az első azon szórakozóhelyek közül, ahol rockot vagy metált, sokszor ezek legkeményebb műfajait is játszották, és minket, még ismeretlen szabadúszókat is szívesen láttak a szokottnál valamelyest nagyobb lélekszám befogadására is képes pincehelyszínen. Néhány hónap leforgása alatt rendszeres fellépőkké váltunk, vetésforgóban váltottuk egymást néhány másik feltörekvő kisebb bandával, majd egy-egy nagyobbnak az előzenekaraivá lettünk, néha pedig, ha éppen nem sikerül, vagy csak nem prioritás, hogy igazi nagykutyákat küldjenek ki a színpadra, akkor szimplán ömlesztve váltjuk egymást a megadott időkereten belül. Olykor egymagam, máskor az ő társaságukban élvezem a csarnokszerű alépítmény nyújtotta lehetőségeket; ha nem a színpad, akkor a nők, vagy épp a tömeg tagjai, egyes csoportosulásai között sűrűn cserélt szerek előnyeit élvezem, máskor pedig beugrós bartenderként keresem a kenyeremet. Hogy melyikkel kaszálom a legtöbbet, azt érdemes lenne megtippelni…
- Nesze – lök elém Tina egy tálcányi söröskorsót, majd röptében érkezik egy konyharuha is, amivel mindaddig ő csapta a szelet maga körül, mikor túlontúl „fülledtnek” érezte a levegőt, ha valamelyik éppen aktuális pöcsig vetkőzött bikája eldübörgött mellette a hátsó helyiségek irányába. Én pedig ugyan ezzel a lendülettel, tekintetemben a világ összes megvetésével és ítéletével lestem a pöffeszkedő pávák után. Némelyik nem is értem, hogy mi a picsát keres egy ilyen helyet? A fele bőven megállná a helyét egy melegbárban, a többiből meg előbb nézem ki, hogy mosógépzenére bólogat a DJ pultok előtt.
- És én ezzel most mi a faszt kezdjek? – Emelem fel a nedves rongyot őszinte értetlenséggel.
- Akár hasznossá is tehetnéd magad, ha már itt lopod a napot és a telefonodat nyomkodod. Tudod, hogy utálom!
- Nem azért vagyok itt, hogy az üveget fényezzem, vagy a sok idiótának kamu vigyorral nyaljam ki a seggét – bököm fitymálóan, és azzal a lendülettel ahogy érkezett, már küldöm is vissza a feladónak a rongyot. A korsók a háttérben hangszereket próbálok zaját is túlcsilingelik, mikor nagy duzzogva, gyerekes sértettséggel belekapaszkodik az ezeréves, viseletes tálcába, hogy elcipelje és letegye a soron következő néhány mellé. Sajnos az én műszakom már rég lejárt. Evvan, ciculi!
- Akkor mi lenne „kis” dalospacsirtám, ha mennél a dolgodra? Utálom, ha valaki elszívja előlelem a levegőt, mikor dolgoznék. Mert ÉN dolgoznék… Amúgy is feltartasz.
- Ugyan mivel? Egy kurva szót nem szóltam eddig hozzád, csak…
- … csak állsz itt, támasztod a pultot nehogy eldőljön, hatalmas köszi érte, és próbálsz nem rohadtul szexinek kinézni és nem elvonni a figyelmemet a dolgomról… persze… - duzzog mellei alatt keresztbe tett karokkal. Szemöldököm a homlokom irányába mozdul, és nem tudok nem elvigyorodni azon, ahogy szöszke Barbie babákra emlékeztető ribancos mozdulattal áthajítja a haját a válla felett. Még egy sértett hümmentésre is futja, csakhogy borzolja a kedélyeket.  
- Mit kellene csinálnom mégis? – Próbálkozok tettetett érdektelenséggel, pedig nagyon jól tudom, hogy mire tesz utalásokat.
- Bánom is én?
Még vetek egy pillantást a telefon kijelzőjére, csakhogy tudjam, körülbelül mennyi időm van addig, hogy a Kölyköt ide egye a fene – érdekes lesz őt becipelni ide úgy, hogy „kiskorúaknak belépni tilos!” felirat nem csak az ajtókon, de még a benti helyiségek letöbbjén is ott virít, de… ezen a hídon majd akkor, ha oda jutunk – majd a dzsekim belső zsebébe ejtve a telefonomat lépek a nálam közel két fejjel alacsonyabb lányhoz.
- Ne már… - sziszegi halkan, mikor kézfejemet cirógatva simítom végig a karján, fel a válláig majd az állkapcsára fogva húzom közelebb magamhoz.
- Tegnap nem ellenkeztél. Mondjuk úgy, nagyon kezes voltál – suttogom az ajkaira.
- Tegnap nem…
- … nem volt itt ennyi érdekes kan, mi? "Csak" én… pont elég voltam arra amire kellettem – keresem meg a tekintetét. Fordtsuk meg... voltaképp nekem volt pont elég ő arra, amire kellett: egy kis kefélésre levezetésképpen egy hosszabb koncertet követően. Másra nem futotta, a szükség viszont nagyúr. Manapság nehéz egészséges egyensúlyban tartani úgy az életemet, hogy két bandában is kötelességeim vannak; egyik helyen frontemberként, énekesként, a másiknál pedig basszerosként. Ráadásul élni sem árt néha. Ilyen módon nem meglepő, hogy bizonyos szükségleteim olykor többet kívánnak, s hajlamos vagyok ráfanyalodni a munkatársakra, szabadabb elvű ismerősökre, haverok barátnőire is, hiába, hogy sokáig elsőszámú szabályom volt, hogy házi nyúlra nem lövünk.
- Dehogy… - tiltakozik halk pihegéssel.
- Biztos? – Aprót biccent, és mielőtt még azt gondolná, hogy a csücsörgésre majd ugrok és még meg is csókolom, téved. Ujjaim valamelyest keményebben fognak az állkapcsára. – Majd éjjel… addig törölgess, mosolyogj szépen és kellesd magad a csődöreidnek – dörmögöm és az előtt távozok, hogy akár csak felfogná, hogy elengedtem.
Sanszos, hogy már túlléptem azt a bizonyos fél órát, amit Manolo ígért, így a Martens határozott dobbanásai kíséretében, számba egy cigit helyezve, füstölögve ballagok el a színpad mellett a hátsó ajtók irányába. Nem szoktam pontos lenni, azt hiszem magával a fogalommal se vagyok teljesen tisztában, ezért valószínű, hogy az egy ideje már tartó ismertségünk miatt őt se lepi meg, hogy néhány pár perccel később érkezek. Pont akkor, amikor az éppen aktuálisan beosztott biztonsági faszi is letáborozik a helyén.
- Kölyök! – Hörren Manolora, fél szemmel viszont az én mozgásomat követi.
- Velem van – intek, hogy hagyja őt.
- Ez egy gyerek!
- Az anyámnak én is az vagyok… - hazugság, nincs anyám. Bezzeg a farzsebemből előbújó bankó azonnal belé fojtja a szót. Hát persze. Pénz beszél, kutya ugat. – Gondom lesz rá, ne aggódj. Nem láttál senkit – jelentem ki, levéve ezzel minden felelősséget a válláról. Ez a forgatókönyv szemmel láthatóan már tetszik neki; belekapaszkodik a felkínált összegbe, majd hátat fordít jelezve, hogy húzzunk befele.
- Viszont gyanús, hogy a te anyád szét fogja rúgni a picsánkat. Jobb napon már meg se találhattál volna - intézem ezúton Manolonak a szavaimat és tartva neki az ajtót, amolyan "te akartad" kifejezéssel a képemen, néma utalást teszek arra, hogy akár be is vonszolhatná magát.
- Mi az alkalom, hogy "ütős pia" kell? - A tojáshéj még ott fityeg a seggén, de már olyan események köthetők hozzá, amit valószínűleg én is piával próbálnék meg elfelejteni... és teszem ezt minden egyes héten... napon...

Ricky

━━━ "  If he was stupid enough to walk away, then be smart enough to not to care."

Nem zavar a késése, bár ha zavarna is, már olyan mindegy és őt sem érdekli különösképpen a csúszása. Bírom mikor elfoglalt. De ki nem a mai világban? Türelmesen várok, olykor figyelek a neszekre is, meg az érkezésem helyére is ügyelve pillogok olykor, ám mégis meglep az érkező kétajtósszekrény. Elhúzom a szám, mikor lekölyköz, ehhez nem sok mindenkinek van engedélye, már hogy hallgassak is rá. Rod nevezett el így, szóval ne akarjon már ezzel menőzni... de ahogy amaz közelít, Rod is megjelenik. Mázli. Nem sok kedvem lett volna vitába szállni a taggal, mert kitudja mihez folyamodik. Szóval legurul a vállamról az a bizonyos nagy szikla. De lapulnom kellene, hiszen maradásom van pár perc erejéig, míg Rod-al csicsergünk kicsit. Gyerek vagyok...kinek mi. Anyáméknak gyerek, az éjszakának és a nappalnak is vagyok valakije, ahogy a suliban is fenegyerekként létezem. Szemet forgatok, ám előkerül a pénz és a hallgatás tör elő. Helyes. Jó ha kussol az ember az ilyenekről. Nem akarok rendőrt és azt sem szeretném ha anyáméknak az őrsre kellene menniük...vagy Rodnak, mert beengedett. De ügyesek leszünk...nincs helyem odabent, nem vagyok 21...olyan messzinek tűnik. Ami azonban anyámat illeti...a rockerre emelem íriszeimet, vállat vonva ezúttal hanyagul.  
- Nem az első eset lenne. - jegyzem meg és próbálom ennyiben hagyni a dolgot, viszont igaza van, ami egy cseppet sem érdekel jelenleg. Majd ha ott tartok foglalkozok vele. A napjára nem kérdezek rá, sejtem, hogy ugyanazt a menetet tolhatta végig. Az ő élete sem fenékig tejfel, sem pedig unalmas mókuskerék. Most pedig bevágódok az élete közepébe szinte, ami engem nem zavar és őt se nagyon. Legalább a női rajongókon túl akad egy fiú is. Befele menetelek a kinyitott ajtón, majd bevárva őt belül pár lépéssel a kinti levegőtől figyelek körbe. Kellemes a levegő, jobb jelenleg itt, mint bárhol máshol. Ám jobb nem mutatkozni sokáig erre, drága zenészem is megütheti a bokáját. Így jobb ha majd egy sarokban húzom meg magam, de Rod majd mutatja az utat merre is lesz jobb helyem...azon kívül, hogy arra kifelé-e! Kérdésére elgondolkodtam, de az alkalom volt az ami megfogott ebben.  
- Bőven elég ahhoz, hogy pár pillanat erejéig megfeledkezzek a sok szarról! - nem akartam arra visszaemlékezni, hogy az a szemét megakart ajándékozni, csupán azért, hogy emlékeztessen arra, ami történt. Amit tett velem. Nem akartam emlékezni rá és jobb is kitörölni mindent. Nem akarok arra a napra emlékezni, mely végzetes is lehetett volna számomra. És most nem a Barrington leányra gondolok. Neki én okoztam a káoszt, a bohóc pedig nekem.  
- Szóval ne sajnáld, told amit kóstoltál már és elég jó ahhoz, hogy kiüsse az alkeszokat is. - csapom össze tenyereimet és invitálom meg piálni, pénzt hoztam magammal, így az nem okoz gondot. Egy üveg piát meg majd úgyis viszek haza, ott is kell a búfelejtés. De csak stukiban, lazán, anyámék meg ne lássák. Igen, csak otthon, nincs az az isten, ami megint rávehetne arra, hogy kocsiba üljek. Magamra zárom az ajtót, azt jóvanazúgy.  
- Hogy ment az est? - tettem fel a kérdést, hiszen lemaradtam, nagyon bírom őt ahogy beleéli magát az aktuális dalaiba. De majd legközelebb tuti hogy az első sorból üdvrivalgok neki. Meg a francokat! Ott fogom mellette üvölteni a dalokat matt részegen! Tudom, tudom...de attól még álmodozni szabad, nem?  


Öltözet - Kinézet

To: Manolo

“You can close your eyes if you want. Some things are less scary.”

Szemöldököm ugrik egyet a kidobó arcszerkezetét látva; már a tarkójának a legkisebb redőjéről is képes lennék felismerni a tagot. Annak idején számos alkalommal meggyűlt vele a bajom. Ő volt az, akitől a „pályafutásom” első igazán nagy maflását kaptam és tartottam tőle, hogy az egész arcszerkezetemet átalakította vele. Mázlija, hogy egy kis fülzúgással megúsztam, bár a mi világunkban ezért aligha lehetett volna őt bíróság elé vinni testisértés vádjával. Ő csak tette a dolgát, nekem meg túl nagy volt a pofám, ráadásul volt már bennem elegendő anyag ahhoz, hogy a bátorságérzetem indokolatlanul megnőjön. Hol érdekelt engem az, hogy egy kétajtós szekrény? Ennek már lassan nyolc éve. Azóta viszont, hogy állandó fellépője lettem a Brisardnak és egy héten legalább két alkalommal itt rontom a levegőt felszolgálóként is, mintha megbékélt volna a képemmel, bár kebelbarátok nem lettünk és valószínűleg nem is leszünk. Ráadásul mindennek megvan az ára, így a hallgatásának is. Egy adott összeggel ő is meggyőzhető és rávehető bizonyos dolgokra, természetesen csak akkor, ha tudja, hogyha beüt a krach, akkor se kerül veszélybe az állása vagy a jó hírneve. Az engedékenysége sokkal inkább rám nézve jelent problémát, de legalább neki nem kell könyörögni és esküdözni, hogy nem lesz probléma, senki nem fogja észre venni, hogy a nagykorúságot még be nem töltött srác itt fog héderelni, ki tudja meddig?
- Ja – bököm nagy sóhajjal, miközben kinyitom az ajtót és megtartom azt, hogy bebattyoghasson előttem – … azt sejtem – nem tűnik szentnek, szófogadó és otthon ülő remetének, aki anyuci első szigorúbb hangvételét követően vigyázzba vágja magát és engedelmesen elvégzi a büntetésből kiszabott házimunkát, vagy leteszi a seggét magolni a következő dolgozatra. Persze, hiába, hogy egy ideje már ismerjük egymást, ez az ismertség ilyen-olyan módon mégiscsak felszínes, nem lehetek tökéltesen tisztában azzal, hogy mi van náluk odahaza.
Az az egy biztos, hogy olyan, mintha saját magamat látnám benne, és talán emiatt döntöttem úgy, hogy ilyen-olyan, de legfőképp a magam sajátságos módján felkarolom őt. Ezzel csak az az egy probléma van, hogy pont én vagyok az, akit egyáltalán nem illet meg az a jog, hogy valakinek egyengesse az életét. Én, aki képtelen vagyok példát mutatni... Én, aki arra se voltam hajlandó, hogy befejezzem az egyetemet, csak mert nem láttam értelmét egy olyan papírért küzdeni és teperni, amivel akár ki is törölhetném a seggemet, mert a világon semmit nem akarok majd vele kezdeni. Kitartottam az éneklés, a zene mellett, s bár beindulni látszott a szekér, mégis Mr. Coleman halálával csak füstbement terv lett belőle. A sajátságos életvitelemről már nem is érdemes beszélni, a különböző női ügyeimről, a szerekről, kisebb-nagyobb balhékról. Ennyit az elképzelt és behalucinált példás magatartású életről...
- És az miért jó? – Teszem fel a találós kérdést, fél szemmel a profilját fürkészve, miközben a dzsekim belső zsebéből kihúzom a fém cigarettatartót és felpöccintve azt, először felé nyújtom a kínálattal, s ha választ vagy sem a kézzel sodort kis csodák közül, én magam találomra kapok ki egyet és csípem az ajkaim közé. - Sokan csináltunk már hülyeséget pár pillanat felejtés reményében… Soha nincs jó vége – jegyzem meg – de azért jó tudni, hogy neked még elég egy kis pia hozzá.
Arckifejezéséből és hangvételéből ítélve nem szívesen beszél arról, ami a szívét nyomja, nem véletlenül nem is kérdezek rá. Majd, ha úgy gondolja, vagy eleget ivott, úgyis megered a nyelve, én pedig meghallgatom, ha akarja, ha nem.  
Azt az egyet lenne jó elkerülni, hogy haza kelljen őt cipelnem. Nem szívesen adnám át úgy a szüleinek a gyereket, hogy „haza hoztam a pulyát, miattam van ilyen állapotban. Bocsika érte, de azért nincs harag, ugye?”
A pultnál Tina már haptákban állva várja az érkezésemet, csak épp azzal nem számol, hogy egy kvázi gyereket is magammal hozok.
- Csak ésszel, kistigris… - ingatom a fejem lemondóan.
- Hát te ki vagy, aranyom? – Érdeklődik felőle Tina kíváncsian, míg letesszük vele szembe a seggünket, szemét viszont le se veszi rólam, mintha arra várna, hogy itt helyben megmagyarázom neki, hogy már megint mekkora faszságba ártom magam meggondolatlanul. Ebben csak az a szomorú, hogy nagyon is átgondoltam, hogy behozom ide, csak épp kibaszottul leszarom a következményeket. Azzal majd foglalkozok akkor, ha beüt a krach. Némán artikulálom, hogy ne foglalkozzon vele, csak szolgálja ki, ő pedig némi hezitálást követően így is tesz.
- Melyikre gondolsz? Az elmúlt néhány a szokásos volt… a csillagokat is az égről, tudod. Bár elég rég jártál már koncertünkön. A mai meg... meglátjuk. Ha maradsz akkor a vendégem vagy, ha nem, akkor majd Tina közvetíti egy részét, csakhogy ne unatkozz, miután anyádék a saját gerinceddel vertek agyon, ha négykézláb, pia szagúan állítasz haza... – nézem végig feszülve, ahogy Tina elénk csúsztat valami keserűnek, töménynek tűnő és valószínűleg acetonízű lónyálat. Szigorú tekintettel kapok a felespohár után, mielőtt Manolo meggondolatlanul magához venné. Ismerem a csajt, ő komolyan vesz minden kérést, főleg akkor, ha valakit meg akar fingatni. Én pedig most valamelyest a bögyében vagyok, a gyerek pedig az én felelősségem… legjobb alkalom.
- Ez olyan, mint a lónyugtató… kis mennyiségben is ki tud ütni, szóval jól gondold meg, hogy mennyire akarsz felejteni! – Kékjeimet le se véve róla kocogtatom meg az üveg mellett a pult kemény fedlapját.

Ricky

━━━ "  If he was stupid enough to walk away, then be smart enough to not to care."

Volt már problémám kidobó fiúkkal, nem épp kedves mód hajtottak el az oda nem illő korom miatt a nagyobb szórakozó helyekről. Persze akadnak kiskapuk, de kinek van állandóan arra pénze, hogy lefizessen bárkit is, hogy félre nézzen. Maradnak ezen okok miatt a házibulik, melyek olykor sokkal jobbaknak tűnnek, mint ezen nagyobb helyek. Nem mindig baj nélkül mennek a dolgok, hiszen vannak izlésficamos barmok, akiknek túl nagy a szájuk...de ezen kívül max a zsaruk kiérkezéséig van időnk elszaladni. Persze csak ha feljelentik a buli miatt kialakult hangzavart...akkor aztán az gáz. Nem kicsit. Van akit nem lehet lefizetni, szóval áldom az eget, hogy ezt a muksót igen. Ámen. Belépünk, kibeszéljük anyámat és az idegbaját, szóval ejthetjük is a dolgot. Nem vagyok jófiú, mindig jön valami szar, amivel vissza rántanak az ilyen helyzetekbe. Meg hát...történt ami történt, egy nap alatt képtelen vagyok változtatást eszközölni az életembe. Mit kellene tennem? Törölnöm magam az online felületekről? Törölnöm kellene az ismerőseim híváslistáját? Elkellene törnöm a kezem és lábam, hogy ne tudjak otthonról meglépni? Hogy is mondják? Egy nap miatt nem lehet megváltani senkit. De az biztos, hogy többé részegen nem teszem be a lábam kocsiba... és hát a kocsim sem kell már. Majd ha normálisabb és érettebb leszek. Majd úgy húsz évesen. Addig még van 2 évem. Kitombolhatom magam. A cigit fogadom, kiveszek egy szálat, az okoskodására csak elhúzom a szám. Igen, a pia nem mindig jó döntés, tapasztaltam már, nem véglegesíti a dolgokat... pedig milyen jó lenne. Ő pedig tapasztalatból mondja mindezt, így talán hallgatnom kellene rá, de majd úgyis tanulok a hibáimból. Vagy nem. Hiszen elütöttem a lányt és mégis úgy döntöttem, hogy adok a szarnak egy pofont. Tüzet is fogadok, mélyen szívok a cigibe és áhitattal engedem ki a fütöt. Mint egy rohadt jó szex komolyan mondom... a pultig megyünk végül. Jobb helynek tűnik, mint egy sarok. Nem vagyok pók, hogy ott nyomuljak, még a végén depis leszek. Még ennél is jobban. Nem ám! Letesszük magunkat, a pultos csaj az itt létemen meglepődik, ám kérdésére nem adok választ. Itt vagyok, jelen vagyok, elégedjen meg ennyivel. Rod az ittlétemért felel úgy ahogy, mint valami elcseszett mentorféle, vagy nagy testvér. Az utóbbi jobban hangzik. Nem akartam én lenni a nagytesó, de mégis az lettem, anyám egy újabb gyerekkel (volt) várandós...szóval éljen éljen. Ésszel fogok piálni, megjártam már, de nem mondom azt, hogy nem próbálok ki mindent amit elém tesznek...aztán valamelyik csak kiüt. A csaj elkezd tölteni, én meg felteszem a nagy kérdést. S nem rest Rod válaszolni, felé emelem a pillantásom, úgy hallgatom. Rég jártam...jah, a büntetés is közre játszott, az egyetem választása is, meg maga az egyetem is, szóval egész gáz volt maga az évkezdés is, meg a többi hét. Ez jutott, de most itt vagyok. Elvigyorosom magam a megjegyzésén, ami a gerices marhaságot illeti, majd fejet is ingatok és kicsúszik egy kis nevetés is.
- Maradok hát. Tényleg rég volt, hogy rajtad legeltettem volna a szemeim, szóval adj bele mindent. - igen, a rajongója vagyok és hát nem csak neki, de ő az a személy, akiért elmennék a világ végére is. A kapcsolatunk nem olyan mély, de úgy ahogy megbízok benne, mint valami tanácsadóban és mint testvérben....nem vérszerinti, de a családot nem csak az rakja össze. És nem, nem vagyok homó, egyszerűen csak csípem a búráját és a zenét, melyet tol. Jó a hangja is, van benne spiritusz, így aztán bele vagyok buzulva. A csaj elénk rakott valami piát, oda fordítottam a fejem is, hogy megnézzem mi a tehén trágya...Rod szavaira a lány arcát vizslatom, elég szigorú a csaj, szusszanok. Nem mintha beparáztam volna tőle...talán ha másodállásban zsaru lenne...
- Ide nekem az oroszlánt is... - egyezzünk már ki ennyiben, nem kell nekem tele feles pohár, elég a negyede is, bár még ilyen szagút talán még nem kóstoltam. Újdonság lesz, de Rodra emelem pillantásom, se szigor, se más nincs benne, főleg nem kérlelés.  
- Így is úgy is piásan lépek le innen, a kérdés az, hogy haza is jutok... ? Tina amúgy a nőd, vagy csak...? - benne áll a kérdés, hogy csak ketyintgeti-e, ezért-e a gyors kiszolgálás. Ám visszafogom magam, a végén még pia nélkül maradok és nézhetem kint a falakat és a bentről kiszűrődő fényeket, hangokat. Tekerhetek haza, azt meg most nem akarok... jó nekem itt is. Szóval a pohárért nyúlok, melyet elvett előlem, ha adja akkor átveszem, bele szagolok és egy fintorral iszok bele.... hát ez gyilkos!!!


Öltözet - Kinézet

To: Manolo

“You can close your eyes if you want. Some things are less scary.”

Vállalom, és nem szégyellem, hogy előbb tekintem otthonomnak a Brisard őskövület, itt-ott évek óta omladozó falait, mint Nancyék házát, vagy az általam bérelt tenyérnyi kis lakást East Village-ben. Épp csak szobát nem alakítottak még ki nekem valamelyik helyiségben a tiszteletemre, de minden bizonnyal ettől se állok már távol. Itt indulnak a napjaim, máskor pedig itt érnek véget a színpadon, vagy valamelyik szobában a rendelkezésünkre állók közül. Ha pedig más módját választom az ittlétnek, akkor Tina helyén, vagy pont mellette ácsorgok a pultban és az élet igazságtalanságáról, nehézségéről vagy problémáiról papolókat hallgatom órákon át, esetleg az egyre kétesebb hangvételű vitákat. Na és itt kúrtam el, de úgy istenesen! Gyanús, hogy az eddig idilli kis közös melót az elmúlt éjszaka úgy tarkón fogja verni, hogy azt öröm lesz nézni. Erre mi, ha nem a mai a legjobb példa, hiába, hogy nem azért ácsorgok itt talán a kelleténél is többet, hogy söröskorsókat egyensúlyozzak a már italozást korán elkezdők elé. Ha én el is tudok tekinteni a kis aktusunktól, Tina szemmel láthatóan alig – maradjunk annyiban, hogy képtelen rá. És ezzel vége a szórakozásnak; mindaddig, míg csak dekódolnom kellett a jeleket és helyén kezelni azt, hogy nem vagyok közömbös a számára – bár abban azért kételkednék, hogy komoly vagy mélyebb érzései lennének irányomba, maradjunk a vonzódásnál és a testiségnél – egészen élvezetes volt a vele való játszadozás, de főleg látni a közelségemre produkált, egyre nyilvánvalóbb reakcióit. Ki ne élvezné a figyelmet, ha az neki szól? Én pedig kibaszottul élvezem… élveztem, lévén csak egyetlen egy apró kis hibára, valamivel több alkoholra és egy szerencsétlen véletlenre volt szükség, történetesen arra, hogy rajta kívül más nőnemű egyed nem tartózkodott a közvetlen közelemben. Így hát az volt a legkézenfekvőbb, hogy vele áldozzunk a gyönyörök oltárán – nem ellenkezett! - és követünk egy megbocsáthatatlan bűnöket… egy pillanatra nem érzem magam kellemetlenül, hibásnak vagy faszkalapnak miatta, csak épp számolnom kellett volna azzal, hogy ezután nem lesz más, mint szenvedés az együtt töltött idő. Kezdve azzal a pillantással, amivel a poharak és az „itókák” körül foglalatoskodik.
Manolo megjegyzését hallva horkantok egyet, majd a fejemet rázva, sóhajjal fújom ki a cigifüstöt.
- Jól van kölyök, nyugalom! Te csak ne legeltesd rajtam a szemeidet, arra találj magadnak egy-két spinét, vannak itt néhányak és még lesznek is – biccentek oldalirányba, ahol szépen lassan elkezdenek gyűlni a különböző dekoratív, vagy egyszerűbb ruhákba bújtatott babácskát. Lenne kivel elmulassa az időt. – Vagy itt van Tina. Biztos odáig van a cuki pofádért – billentem félre a fejemet szemtelen vigyorral, mire az említett kamu végzetasszonya az orrom előtt csattogtatja meg a jégkockaszedő csipeszt.
- Kisfiúkkal nem kezdek!
- Nem olyan gyerek ez, mint gondolod… de te tudod. Mindegy, van itt még több másik. Csak ne mondd, hogy hány éves vagy. Engem inkább hallgass, jó? – Nem különösebben érdekel, hogy kinek mi a nemi identitása, kire mozdul meg a fantáziája. Számos fiatal csóka fejezte már ki irányomba a rajongását azóta, hogy elkezdett szaporodni a rajongóink száma, még ha csak „családias” kereteken belül is. Kinek mi? Valaki egy bögyös macára veri ki, más meg rám…gusztus dolga. Mégis megmosolyogtat a gyerek szóhasználata, akire úgy néz ki, hogy hosszabb ideig kell majd felügyelnem, mint gondoltam. Nem ártana fogadalmat tennem akkor a józanság mellett, ami Tina ügyködését elnézve aligha fog sikerülni. Nem véletlenül figyelmeztetem Manolot is, hogy számoljon a következményekkel, ha megissza a kapott piát.
- Ahogy érzed – húzom vissza a kezemet, ami mindeddig a poharát szorongatta. Nem kockáztathattam meg, hogy figyelmeztetés nélkül döntse magába az egészet. Tudnia kell, hogy mire vállalkozik. És úgy tűnik, hogy márpedig ha ő inni akar, akkor inni fog. Áldásom rá! – Én figyelmeztettelek – vigyorgok a fejemet ingatva, és a magam adagját már emelem is a számhoz. – Hidd el nekem, így vagy úgy, de haza fogsz jutni – ha nem is én cipelem majd végig fél New Yorkon, akkor valamelyik srác. Tudja jól mind a négy, hogy tőlem szokatlan módon bábáskodok felette, mintha legalábbis a fogadott öcsém lenne. Fogalmam sincs, hogy ez, hogy alakult így, talán a tulajdon bátyám miatt van így, akit több, mint tizenöt éve nem láttam már. Felém se szagolt azóta, hogy ígéretét tette, értem is elfog jönni, és ilyen módon próbálom pótolni azt a figyelmességet valaki irányába, amit én nem kapok meg? Vagy, szimplán van bennem egy jól titkolt testvériesség, amit Manolo felbukkanásáig soha nem produkáltam? Passz… a srácok viszont tisztában vannak ezzel és ha látványosan nem is, de ők is törődnek a gyerekkel. Ha netán én kiütném magam vagy jobb elfoglaltságot találnék annál, minthogy az ő kezét fogjam és hazaballagjak vele, majd megteszi valamelyik másik.
- … „csak” – vágom rá a kérdésére, kékjeimet pedig Tina tarkójára és az ide-oda táncikáló copfjára emelem. Látványosan próbál nem velünk foglalkozni. – Egyszer – mutatom az ujjammal – és azóta jégkirálynő. Nem tetszik neki, hogy nem vagyok az az elköteleződős fajta és úgy teszek, mintha mi se történt volna – vigyorogva emelem újra a poharat, ha már az imént megakadtam a mozdulatban, és nemes egyszerűséggel lehúzom a maró, égető alkoholt. Némi fintorgás és sziszegés, az üvegcse már koppan is a pulton, én pedig hátat fordítva annak, lábszáramat a másik térdemre dobva támaszkodok neki háttal. – Vérig van sértve… hé, ne-ne-ne! – Kapok a poharat tartó keze után, mielőtt letenné. – Ne nyalogasd, annál szarabb. Ha már elkezdted, hörpintsd fel! – Biztatom, mint egy hang a sötétben, egy vállán ücsörgő kisördög. Istenem, de megfogom én ezt bánni.  
- Ezt azért itt hagyom, mielőtt összerókázna mindent én meg takaríthatok. Állat vagy, Simmons… - orrom alatt somolyogva húzom közelebb a vizet, ha esetleg úgy érzi, hogy szüksége lenne rá.
- Mióta vagyok Simmons?
- Most óta… megjöttek a haverjaid is – biccent a tömeg felé. – Remélem a gyereket is viszitek magatokkal, mielőtt kiissza a pultot…
- Nem hallottad? Rajtam akarja legeltetni a szemeit! Nem gondolod, hogy majd innen próbálja kivitelezni… na milyen, kölyök? - Paskolom meg a vállát érdeklődve. - Megmondtam vagy megmondtam?

Ricky

━━━ "  If he was stupid enough to walk away, then be smart enough to not to care."

Igaz, hogy piálni jöttem és úgy készültem, a továbbiakra nem is gondoltam. De az, hogy lesz egy ennél is izgibb műsor, melyet Rod fog feldobni, na az felélénkített agyilag. Persze egyből a csajokkal jött...de mi a faszt kezdjek 20 éven felüliekkel? Hiszen én vagyok az egyetlen “VIP” tag, aki itt tartózkodhat ily fiatalon. Szóval idpősebekkel nem nagyon akarok közösködni...ott van Keegan...mindig emlékeztetem magam erre. De most komolyan...mit kezdjek mondjuk a pultos lánnyal? Hány év lehet közöttünk? És igen, hogy telibe találtam, a srác is felhozza a csajt, aki persze lemond rólam. Hát kösz szépen. Tényleg! Jó, mindketten tudjuk az igazságot...itt sem kellene lennem és hát neki is más tapló barom jön be...a mellettem ülő gót srác.  
- Nem vagyok meleg... - szusszanok szinte sértetten, és elhúzom a szám. A rajongás az megint más tészta, kedvelem, mikor a közelemben van, mikor a segítségemre “siet” és mikor képes erre az egész hadműveletre, hogy beslisszanhassak egy ilyen helyre. A kiskapuk kijátszása... a figyelmeztetések. A piát magamhoz veszem, Rod engedi úgy ahogy, innen meg már nincs visszaút. Talán már nem is akarok hátra arcot venni. A mai nap amúgy is szét van baszva már. A csomaggal kezdődött minden, a lány és a bohóc hibája lesz, ha most részegen tántorgok haza egyes egyedül Meg a francokat. Megint másra akarom kenni a bűneimet. De Rod szerint nem fogok egymagam haza keveredni, kapok majd segítséget akármikor is érzem szükségesnek ezt a bizonyos haza menészetet. Ennek pedig örülök. Foglalkoztat az is, hogy köztük, Tina és Rod között, milyen kapcsolat van. Választ kapok, mire mindent megtudok a helyzetükről. Bólogatok egy kaján vigyorral, hiszen megfűzte a csajt egy rövid időre és ez is valami, hogy megfektette. Bár fingom sincs hogy mit eszik a csajon...és nem is fogom megtudni, ez biztos. Nem húzom le teljesen az italt, de egyből rám is szól, hogy egyből húzzam le, mert így sem lesz jó vége...szóval engedelmeskedve emelem vissza a poharat ajkaimhoz és szó szerint lehúzom a maradékot. Összegörnyedek, megrázkódom, ahogy az ital teljesen leér, majd valami haldokló hangot kiadva egyenesedek fel. Az előbb még nem akarta, hogy piáljak, most meg... a csaj szavaira nem reagálok, hallom, de akárkik lehetnek. Meg a pia miatt amúgy sem akarok túl hamar lenni, még fejbe kólint, béár azért jöttem ide, de nem ilyen gyorsan akarok véget vetni az estének. Rod megpaskolja a vállam, felnevetek.
- Brutális! - adom meg a kegyelemdöfést, az meg biztos, hogy nem a hátsó sorokból akarom bámulni. Elől van a helyem. Ez biztos. Ebből nem engedek, bár jelenleg sok választásuk nincs velem szemben. Ez van!  
- Ami meg a hányást illeti... - böffentem el magam a végére, ennyivel letudtam a dolgot, kacsintok Tina felé, majd a tömeget figyelem áhitattal. Nem vagyok pofátlan, de ne nézzen le egyből csak mert ifjabb vagyok a többiektől. Nem az első ivászatom lenne vagy mi...de mértékkel most. Vagy valami olyasmivel.
- Szóval mi az estrend? - olyasmi a dolog, mint a napirend, de Rodék itt mást tolnak, mindennek itt van a maga ideje, főleg itt, szóval alkalmazkodnom kell. Persze hogy kíváncsiskodom, ez a rendje és módja...


Öltözet - Kinézet

To: Manolo

“You can close your eyes if you want. Some things are less scary.”

Jókedvű, szórakozott horkantással rázom meg a fejem Manolo reakciója hallatán, s nem tudom nem észre venni, hogy ő maga is feltérképezi a lehetőségeit. Vagy a nem lehetőségeit. Idős az egyik, idős a másik, túlkoros az összes… hozzá mérten legalábbis mind idősnek számít, persze elvétve találni olyanokat, akik bár épphogy átlépték a nagykorúság küszöbét, de még így is kenterbe verik az ő gyermeteg korát. Nyilvánvaló, hát nem is szabadna itt lennie! De biztos akadnak olyanok, akiket kifejezetten felcsigáz egy friss hús, egy fiatal, zsenge korú kölyök látványa és közelsége. Nem vágyik mind a Brisardban ismeretes ranglétra csúcsa felé helyet foglaló tagokra. Tinát is csak egyfajta rossz viccként hozom fel neki, hogy a csaj bajszát is megrángassam egy kicsit, Manolot pedig kizökkentsem, de lássuk be… ha valaki, akkor ő nagyon nagy falat lenne neki. Megenné reggelire és még repeta is férne mellé. Ettől függetlenül nem kívánom őt és a fiatal kis testét áruba bocsátani. Nem azért vállaltam felügyelet és nem azért vigyázok rá a lelkiismeretem összes tudását felhasználva és igénybe véve, - bár nem végzek túl jó munkát - hogy aztán én legyek az, aki a hiénák elé löki, marcangolják kedvükre. Ehhez a gyereknek senki nem nyúlhat egy ujjal se, maradjunk ennyiben!
- Persze, hogy nem – nevetek fel és megveregetem a hátát. Nincs okom megkérdőjelezni. - Csak ijesztően hű hozzám, amiért meg hálás vagyok – de nem árulok zsákbamacskát, és az, akit ő lát, vagy látni akar, az nem mindig fedi le a teljes valóságot. Legalábbis nem úgy, ahogy kellene. Nem titkolózok és nem rejtem el senki elől az igazi személyemet. Nem érdekel mások véleménye, akkor sem, ha megvetően néznek rám, vagy ha szóval illetik azon tulajdonságaimat, melyek nem tesznek a szimpátia legékesebb képviselőjévé. Nem fogok senki kedvéért változni. Nem fogok lemondani bizonyos szokásaimról sem, és nem fogok változtatni a hozzáállásomon se. Tőlem maga a pápa is ácsoroghat előttem, én nem fogom eljátszani a szent szűz fiút – nyakig kivarrva, persze - aki soha nem nézett nőre, aki azt se tudja, hogy mi fán terem egy kőkemény szex és aki nem imádja- és falja őket. Alkalmazkodni tudok bárkihez és bármihez, tudok állítani a modoromon is, de tőlem ne kérje senki azt, hogy meghazudtoljam és megtagadjam saját magamat. Ezzel együtt, bár az őszinteség mintaképe lehetnék, mégis, sok olyan dolog van, amiről Manolo nem tud velem kapcsolatban – nagyon kevés kivétellel mások sem - és sok olyan tulajdonságom van, amit talán jobb, ha soha nem is ismer meg. Nem a kiábrándulás miatt és nem azért, mert én szégyellem magam érte... miért is tenném, ha egyszer én választottam az irányt? Egyszerűen jobb, ha vannak olyan emberek, mint amilyen ő is, akiket nem ér több csalódás az életben és ha van olyan személy, akiben megbízhatnak, akit követni akarnak, mert nekik talán még megadatik egy jobb lehetőség. Ebből kiindulva, amiért becincáltam őt ide, már egy nagy feketepont ott virít a nevem mellett, de ha már így is alakult, nekem kell józannak lennem és figyelni rá. Arra, hogy mit csinál és arra is, hogy kivel. Na meg, hogy miként ér véget ez az este… az italozgatásból kiindulva, nem biztos, hogy szépen.
- Én megmondtam! – Emlékeztetem őt, hogy amit itókázik, nem egy egyszerű nyáresti limonádé. De az is biztos, hogy többet nem kap belőle, nem épp a jobbfajta szíverősítők közé tartozik. – Ha nem húzod le egyszerre, valószínűleg másodszor már nem fogsz nekifutni – magyarázom meg, hogy miért noszogattam, hogy ne kortyolgassa.
Fél szemmel végig követem a srácok útját felénk, de a mellőlem érkező hanghatások mégis a kölyökre terelik a figyelmemet.
- Nehogy nekem ide rókázz, mert te fogsz takarítani! – Mutatok rá, majd egy pillanatra találkozik a tekintetem Tináéval, akibe meglepetésemre szorult annyi emberség, hogy egy pohár vizet is mellékeljen neki, hogy legalább azzal öblögessen egy keveset és amennyire lehet, csillapítsa a torkát és a gyomrát maró, később pedig zsibbasztó érzést.
- Következő kör? – Érdeklődik Tina idült vigyorral, mintha élvezné, hogy kimutathatja a foga fehérjét.
- Azt inkább nekünk lökd, anyuci – egy-egy oldalunkra csapódik a többi idióta, ki gitárral a hátán, ki anélkül. – A kisfiúnak inkább egy kólát, mielőtt lemérgezitek… – Drake felnyalábolja a kis pohárkát, hogy szipkázzon belőle egyet. A szagminta után grimasz ül ki az arcára. – Hú, ti! Csak a főni meg ne tudja, mert szíjat fog hasogatni a hátadon, aztán viszi a teljes bevételt két hónapig.
- Ezt miért neki mondod, nem ő itatja!
- De én hoztam be.
- Igaz… - Jake soha nem tartozott az éles eszűek körébe, de benne pont ezt szeretjük és ez adja meg a "báját". A marcona külső mögött egy végtelenül érző lelkű, naiv és kedves srác rejtőzik, aki legyünk őszinték, kicsit kelekótya is. De senki nem lehet tökéletes.
- Menjetek pakoljatok le inkább, ne fárasszatok a hülyeségetekkel! Összeírtam a dallistát…
- Már megint más?
- Nem mind. De nem fogom minden alkalommal ugyan azt énekelni… ráunok.
- Nézd már oda! Sündisznót vacsoráztál?
- Nem vacsoráztam… na húzzatok hátra – az elmúlt pár perc diskurzusa alatt nagyobb és sűrűbb lett a tömeg, de a zöme valószínűleg csak a későbbi órákra időzíti magát, mikor már mi is belátható közelségbe kerülünk. Nem kell nekik többször mondani, már-már szalutálva vonulnak el hátra, én pedig visszafordulok a pulthoz.
- Kérdésedre válaszolva… két óra szuszogás. Remélem éhes vagy! Én harapok egy-két falatot, szóval reményeim szerint a srácok rendelnek legalább két pizzát – nem én igénylem ezt a mennyiséget, de egyik-másik akkora bélpoklos, hogy jobb a több. - Iszok még valamit… – nyomom meg jelentőségteljesen, hogy Tina is vegye a lapot – a srácok rendbe szedik magukat és a hangszereket, én is előszedem a „rocker jelmezemet”, átvedlek. Aztán a maradék semmittevést követően van… - a plafon felé pillantva pörgetem át a számokat a fejemben - … háromnegyed órád, ötven perced élvezkedni, míg színpadon vagyunk – ma nem terveztünk hosszabbat főleg, hogy vannak előttünk hárman a friss csapatok közül is.
Végszóra kapom meg a kis poharakat, melyből jelen esetben öt helyett hat érkezik és melléjük egy kisebb üveg tömény is.
- Kösz! Na gyerünk kölyök, cuccoljunk hátra mi is.  

Ricky

━━━ "  If he was stupid enough to walk away, then be smart enough to not to care."

A srác egy példakép a számomra egy jó ideje már. A stílusa is megnyert magának és a dalaik a srácokkal. Találtunk már pár közös témát, szóval jól kiszoktuk beszélni a seggeket és persze piálós társban is nyert velem valakit...meg elvagyunk mi a pia nélkül is. Volt pár alkalom mikor lógtam a suliból és mellette kötöttem ki. Szóval én húztam magam a rossz irányba, ami nem ő, csak pont vele, az ő társaságára volt valamiért szükségem. És most is rátámaszkodok, hiszen a csomagot ki kell törölnöm a fejemből és egy jó bulizás egész szuper ötlet, szóval gondolkodás nélkül vetem bele magamat ebbe a napba. Már ami a hátralévő részét illeti. Engem a hűség jellemez, így egész sokszor bukkanok fel az ő társaságában és a nála fiatalabb haverjaimmal... bár jobb kedvelem a nyüzsgést, de egy ellógott óra miatt inkább elbújok. Most nem ez a helyzet, de senkinek sem kell tudnia hol vagyok... a mobilos lenyomozás nem az én reszortom, szóval ezt hanyagoljuk. A nagy szám visszatudom venni, ha olyan emberekkel vagyok körül véve akik nem érdemlik meg, bár olykor erről megfeledkezem és elengedem magam, de elég sokan ismernek már, hogy ez ne okozzon problémát, vagy senkit se zavarjon. A pia elsőre sem jött be, de alkohol és brutális és hát lehúzom, ahogy a kapott vizet is mellé küldöm, hálás mosollyal adózva Rod asszonyának. Könnyebb lett kicsi vel az érzés, ám a folytatás majd csak ezután jön. A pénz nem számít, van mivel fizessek és még egy kört is tudok fizetni Rod bandájának...de nem most. Előbb Tina kérdése csapja meg a fülem, hiszen újabb körre “invitál”.  Figyelem az érkezőket, amozdulatokat, majd felszegem az állam, ahogy a poharamért nyúljnak, hogy illatmintát vegyenek belőle. Ismerem a tagokat, némileg futólag, van akinek a neve is rémlik, bár velük nem sok időt töltöttem, a zenéjük még mindig magával tud ragadni. Az meg hogy ki kerül bajba miattam...senki. Mielőtt bárki olyan megneszelné az itt létem, hát már itt sem vagyok. Ha a tervek szerint alakulunk... a tervet hallgatom, míg elvonul a banda, magam is visszatelepszek a pulthoz és Tinával farkas szemezek röpke ideig. Kaja ügyileg rendben vagyok, nem érzem magam éhesnek, de jól tudom a legfőbb szabályt; kell valami ami felszívja majd a piát. Előbb vagy utóbb ez is meglesz. Rod kikéri a piákat, amit meg is kap és indulásra készen áll, majd Tinának jelzek egy újabb kört, szép mosollyal elbűvölő vagyok, meg amúgy is nah...cukiság bomba vagyok. Ezt én állok és magam viszem Rod után miután megkaptam azt a csúnya nézésű nénitől...hogy félek-e tőle? Lehet hogy faszulok ezért még! Lapulva próbálok meg a srác után menni, beleszagolok a lötyikbe, élvezkedem rajta szinte, de nem mind az enyém, így csak az illatukkal telhetek el. Az meg hogy ki akar majd ennyit inni...meglátjuk. Láthatatlan nem tudok lenni és valószínűleg nem is leszek sokáig az, de tényleg igyekszek nem lebuktatni magam senki olyan előtt. Hátul ugyan több lehetőségem van, de ott csak a többiek készülnek fel. Nem okoz ez sem gondot.
- Egész jól hangzik ez az idő... - az meg hogy nekem meg kell húznom magam valahol, az más kérdés, de jó látásszöget kell találnom a srácokra -főleg Rickyre-, hogy azért a belógásom se legyen felesleges. Nem a pia miatt jöttem, az teljesen más téma miatt vág ide. Rod és a banda miatt jöttem, hogy lássam, halljam őket. A rajongás már más téma, náluk Rod a befutó, a saxomuch pedig mind bravúrozik. A közös képekről sem feledkezek meg, ha az idő úgy engedi, akkor tolok párat. Igen, van már pár kép kinyomtatva, emlékeknek jó lesz a későbbiekben, majd mutogatom 20-30 év múlva a gyerekemnek. A kistesó inkább meg ne lássa, még elrontom ezzel az aprósággal. De őt hagyjuk is, mert kezdek elpuhulni miatta, is.  


Öltözet - Kinézet

To: Manolo

“You can close your eyes if you want. Some things are less scary.”

Nem vagyok Máltai Szeretetszolgálat. Nem szoktam szívjóságból felkarolgatni senkit, ha nem muszáj, van nekem bőven elég bajom, nemhogy pluszban még másokét is a nyakamba vegyem puszta unalomból. Nem szoktam unatkozni se, ha már itt tartunk… kurvára nincs egy szabad pillanatom még arra se, nemhogy egy-egy kölyök a nyakamon csüngjön, mint minden lében kanál kistesó. A Wanderers két legifjabb tagja is csak azért van a csapatban és apáskodok a zenei életük felett – mert nem volt más, be kellett hát érni két csecsemővel -, mert szükségünk volt valakikre, ha ilyen-olyan formában, de folytatni akartuk a zenélést, hogy haladni tudjunk a céljaink felé azután, hogy a két eredeti tag dobbantott mellőlünk, ki-ki a saját problémája miatt. Csendben megjegyzem, az ő bajuk se volt számomra teljesen tiszta. Ők nem nyilatkoztak őszintén, én pedig egyeiket se kérdeztem vagy vallattam, hogy hova készülnek, nem kértem számon őket. Mert minek? Jobb lesz az bárkinek is? Helyette "ha menni akarnak úgyse tudom visszatartani semelyiket sem, főleg nem üres ígéretekkel" elvvel búcsút vettem tőlük. Bizonyára – mert nyilván jó fej vagyok némi leplezett naivitással, és még hiszek az emberi jóságban úgy, hogy én is 100%-ban romlott vagyok... egészséges hozzáállás, meg minden – nyomós okuk volt arra, hogy ne a zenélést, de főleg ne minket válasszanak valami más ellenében. Az persze biztos volt, hogy Freddie halálával rengeteget veszítettek a lelkesedésből, és nem láttak messzebb a pillanatnyi problémákon és a közeli tragédián. Orvosolhatatlannak látták az amúgy is ingoványos lábakon álló helyzetünket, a még járatlan utat, a vén bugris nélkül pedig már nem tűnt úgy, hogy elég potenciál lenne a csapatban, az egységünkben. Mentették a menthetőt, vagyis saját magukat. Nem tudtak kivárni, nem akartak ők is rabszolga sorba állni úgy, mint ahogy azt mi hárman tettük „nagy öregek”, és a zenélés mellett a megélhetésünkre is igyekszünk koncentrálni azóta is. Ők ketten – ezt pedig soha nem is tagadták – kizárólag ebben látták a pénzkereseti lehetőséget, a nyomorból való kitörést: a zenében. Úgy, mint mindnyájan. Ezt ajánlotta nekünk Freddie, ezzel hitegetett bennünket, hogy rövid időn belül ott fogunk állni, ahol a legnagyobbak. A rohadék viszont feldobta a talpát. Nem volt már mi itt tartsa őket, arra pedig egyik se hajlott, hogy két helyen húzza egyszerre az igát. A zenének számukra befellegzett. Nálunk biztosan.
Néha én is úgy érzem, hogy a lehetetlent és az elérhetetlent hajszolom és kergetem már évek óta. Fojtogat az érzés, hogy feleslegesen töltök el álmatlan éjszakákat vele, mert hiába a jó zenészek, a jó szövegek és hozzá a még ezeknél is jobb zene, ha egyszerűen képtelen vagyok abból normálisan hasznot húzni, bárhogy is küzdök érte.  De konok vagyok és makacs, ráadásul nem tartom magam hülyének se, - legalábbis ezen a téren - én is tudom, látom a felhozatalt és a zenekarok közötti különbséget... nem fogok álszerénykedve meghunyászkodni és azt mondani, hogy vannak nálunk jobbak, akiket előbb visznek bárhova, mint minket. Ezt soha! Jelen állás szerint ebben a műfajban, ezen a szinten nincs jobb, és sokukban soha nem is lesz akkora potenciál, hogy kikerüljön a nagyok közé. De mire megyünk mi is a tudás- és a minőségi előnnyel, ha megragadtunk itt? Persze, nem arról van szó, maradhatunk „klubzenekar” szinten, mondhatnám, hogy bőven elég nekünk ez a bő ezer férőhelyes koncerttér arra, hogy zenélgessünk, énekelgessek és szórakoztassuk a népet, mert vevők rá. De kibaszottul nem elég! A többieknek se, én meg aztán végképp nem fogom beérni ennyivel…
Tehát annak tekintetében, hogy megcéloztam a csillagos eget is a zene szolgálatában, ameddig még lehetőségem van rá, itt vagyok és az emberségem is úgy akarja – és amiért hiányzik valami plusz az életemből, talán egy kistesó, nem tudom -, nem csak a csapatbéli kölykeim felett fogok atyáskodni, hanem Manolo-t is a szárnyaim alá veszem, ha már egyszer erre kárhoztattam. Meglehet, még hálás is lesz az élet egyszer azért, hogy nem mentem el a gyerek mellett és gondom van rá, ha kell. Mert nézzük bárhonnan is, ha esetleg beindulna a szekér, bár erre alapozni is bátorság, egyáltalán nem biztos, hogy ugyan azt megfogom tudni tenni és adni neki, mint most. Ellenben hasznot azt még húzhatok belőle, addig pedig leszek a bátyja, a példaképe, vagy tartson engem akárminek is… valakinek, aki becipeli őt – még ha tilosban is – szórakozóhelyekre, koncertekre, aki nőket szerez neki, mert talán arra van szüksége, hiába ragaszkodik most fixen egy csajhoz. De intézhetek neki néhány felejthetetlen, vagy épp felejtésre szánt estét házon belül… kérdés, hogy a mai hogyan fog végződni a felhörpintett kőkemény, legjobb tudomásom szerint kelet irányból érkező alkohol tudatában, vagy azután, hogy szépen lassan, teljes harcidíszben indulunk el a hátsó folyosók irányába?  Hangszerekkel, csilingelő fémes kiegészítőkkel, bakancsaink tompa dobbanásainak visszhangjában. Odakint már dübörög és skandál a tömeg, az ezzel járó izgalom pedig szépen lassan elkezdi pumpálni az adrenalint az ereimben.
- Hé! – Kapom el az egyik nagydarab, hegyomlás méretű biztonsági fazont. Néha megfordul a fejemben, hogy egy maguk fajta hogyan tudna érvényesülni, ha beüt a krach, de… nem kételkedek a tudásukban. Valószínűleg ráülnek egy-egy illetlenül viselkedő rajongóra, hogy hatásosak legyenek. – Rád bízom a kölyköt – tessékelem magam elé Manolot, mielőtt még elveszne közöttünk. – Az öcsém, biztosíts neki első sort, hogy lásson… és ne fojtsa vagy nyomja el a sok csaj. Oké? Veszélyesek - lesek egy pillanatra a fiúra.
- Nem tudtam, hogy van öcséd… - jegyzi meg gyanakodva, széles, puha mellkasa alatt karba tett kezekkel. Elnézve őt, nagyjából kétszer belé férnék.
- Nem mintha bármi közöd lenne hozzá. Ha vége, hozd őt hátra.
- Nem mintha érdekelne... - replikázik szemforgatva - sok sikert! Gyere, kölyök! – Billenti a fejét a folyosó végén nyíló fekete ajtó felé, ami a színfalak mögül vezet ki a dühöngőbe. Valószínű, hogy a felállított fémkordonok és a színpad között fogja tudni őt az első sorba „passzítani”. Ott, ahol ő maga is tartózkodni fog néhány másik biztonságival. Sokan nem is gondolnák, hogy mekkora szükség van rájuk még úgy is, ha nem aréna méretű helyet töltünk meg emberekkel. Egyszer kell, hogy elszabaduljon a pokol...
Kékjeim végig követik a mókás kis párost, míg egymás mellett elcsattognak a folyosó túloldalán lévő ajtóig, majd eltűnnek. Egy pillanatra felerősödik a kinti zsinat, ami az enyémeknek is megadja a plusz, eddig hiányzó löketet, s ki-ki a maga lelkesedésével indul meg előttem a színpad felé, hogy belekezdhessünk a bő egy, másfél órán át tartó koncertbe…

Ricky

━━━ "  If he was stupid enough to walk away, then be smart enough to not to care."

Miért is kötöttem itt ki? Miért jöttem el, miért vagyok duplán, de akár triplán is tilosban? Sokszor már a legeslegvégén jönnek a kérdések a dologról, hogy mégis miben hibáztam? Mégis miben csúsztam el, hogy itt kötöttem ki? Mi kellett ahhoz, hogy itt legyek? Hát most is tudnék rá választ adni. Egy doboz, ez ajándék, egy ismétlő kínzási folyamat, hogy ne felejtsek. Nem akarok erre gondolni tovább, így inkább kitombolom magam Manorama mód. Még akkor is, ha ezerszer megfogom bánni. Mert megfogom, minden egyes ilyesmit megbántam, mikor tilosban jártam. Szóval a felkészültségem a lebukás ellen egyenlő a nullával. És a pia sem lesz megoldás semmire sem akárhonnan is jön az. Így megyek az idősebb után, az után, akire jelenleg felnézek, mint a külleme miatt és a belső értékei miatt. Olyan amilyen, senkit sem lehet ez miatt elítélni. Vele se kivételezek, életet ment sokszor már csak a jelenlétével is, így örülök a személyének, hogy kisegít. Nyilván, ha a szüleim első látásra ítélnének, akkor már nem lenne helyem ezeken a helyeken, amúgy sincs, így Rod mellett sem lehetnék már, ha egyfolytában a nyomomban járnának. De ilyesmi nincs, így aztán magam vagyok ilyenkor, szülői szempár nélkül, hiszen 18 múltam...de nem vagyok 21 se... ilyenkor az agyamban máshol járok. A lelki állapotom olykor taccson van, olykor sokkal jobb minden. De ma bővelkedek a legjobb társsal, hiszen Rod ma zenél és én jelen leszek. Átad a biztonságinak, kicsit távolságot tartok, de bízom Rod tudásában, hogy képes megoldani a helyzetet, hogy miért...de nem kell csalódnom benne. A csajos sztori megmosolyogtat, büszkén egyenesedem ki, ám a kétajtós mellett szinte eltörpülök. Na meg persze a többiek mellett is, hiszen rajtam nem sok minden díszeleg a civil ruhámon túl. Akad nekem is acélbetétes bakancsom, akad láncom a nadrágra, csuklóbőrszíj...de ezek otthon porosodnak a mai nap. Nem is baj, az utamra küld Rod, kétfelé válunk, de jó helyre kerülök, előre és nem, nem szedem elő a mobilom. Csúcs személyesen átélni mindezt, persze egy kép kerül nekem is, tőlem is, úgy hogy a hátterem is látszódjon a fiúkkal az élen. De készen állok őket figyelni, skandálni nekik úgyanúgy mint a többi ötven vagy száz másik. Így aztán kiélveztem a szó szerinti élőt, hiszen nem mindig van erre alkalmam. Nem használom ki Rod-ot, sose tenném, így visszafogottan teszem mindazt, hogy ne nyírjam ki magunkat. Hiszen mindketten faszulnánk miattam. Ezt nem akarom. Közben egy csajszi is rám kacsint mellőlem, elmosolyodok, percekig magányosan élvezem Rodék előadását. Sört is nyom a csaj a kezembe, mit előttem bont fel, így aztán nincs okom félni bármi negatívtól. Rodék felé emelem az üveget és skandálok a többiekkel, kiabálok Rodnak, gyerünk fiú! Beleiszok a sörbe, jó ízű, hűtött finomság, szóval “desszertnek” kiváló. Simán benyakalom 20-30 perc alatt, de bőven elegendő volt, hogy kitartsak pia mentesen az előadás végéig. Így mikor lehúzzák a rollót a fiúk, akkor a biztonságissal megyek hátra a fiúkhoz, hogy az ajtó előtt elváljon tőlem a hegyomlás, így egymagam kerülök be a srácokhoz. Izgatottságomat le se lehet rólam rázni. Nem pont az adrenalin gőzölt bennem, sokkal több, átadtam magam nekik, így aztán egy pacsizásra végig megyen mindenkin.
- Állatok voltatok! Klasszak vagytok! - mire végig érek mindegyiken letelepedek a szabad helyre és onnan kémlelek mindenkit, ahogy vegetálnak kicsit még.


Öltözet - Kinézet

To: Manolo

“You can close your eyes if you want. Some things are less scary.”

Mielőtt még kimennénk a színpadra, vetek egy lopott pillantást a biztonsági személyzet jeles képviselőjének széles, fekete pólóval fedett hátára; kékjeim a tarkóján gyűrődő vastag bőrén és a tar fejbúbján időznek néhány másodpercig, mintha innen, távolról is gondom lenne arra, hogy Manolo útját egyengeti. Jóformán kitakarja a fiú egész alakját, annak csak egyszer-egyszer látni a válla hegyét a derengő félhomályban, miközben szófogadóan slattyog előtte a küzdőtér irányába...bár mi mást is tehetne? Megmosolyogtat mint ahogy a látvány, úgy a kósza kis gondolatok is: jó érzéssel tölt el a kölyök lelkesedése… az, hogy van, hogy ismerem, még ha kicsit zűrös is. De fontos neki a zenénk, és pont úgy a személyem is. Ragaszkodó kis görcs.
- Ricky? Jössz? – Drake hangját csak másodszori nekifutására hallom meg, sokkal inkább a hangos gondolataim akadályozzák meg abban, hogy eljusson az agyamig a kérdése, mint bármi más. Biccentek egyet, s bár visszalesek még egyszer, a másik kettőnek már nyoma sincs.
Soha nem tartottam magam testvér típusnak, főleg nem bátynak való oltalmazó idősebbnek, akinek elsőszülöttek jogán nyomja a vállát a mázsás súly: vigyáznia kell a kisebbre. A gondolattól is kiráz a hideg, végtére is, a testvériség témakörben egyszer már óriásit kellett csalódnom. Fogalmam sincs, hogy mikor veszítettem el a saját bátyámat lelki- és fizikális értelemben is azután, hogy egyszerűen csak dobbantott az első adandó alkalommal mellőlem. Nem a halál vette el tőlem – és életem végéig bűnhődni fogok érte, de bár így lett volna - hanem ő taszított el önszántából, hiába, hogy az egyetlen volt, aki emlékeim szerint a születésem óta mellettem volt. Az egyetlen biztos személy, akit tényleg családomnak nevezhettem, akivel annyi mindent éltünk át együtt...bár… egy ponton már ennek a "kapcsolatnak" a valódiságát is képes vagyok megkérdőjelezni. Visszaélt Nancy és Edward jóindulatával és törődésével, hálátlan kutya módján intett nekik búcsút azzal a felkiáltással, hogy megkeresi a családját. Zárójelben megjegyzem, azokat, akik gyerekként elhajították. Ez hajtotta őt, mintha ez az egy gondolat tartotta volna őt életben hosszú éveken át: megkeresni az igazi családját. Aztán elment… már több, mint tíz éve, és ez olyan mély nyomot hagyott bennem, ami miatt – az esetek többségében – ötször is képes vagyok megfontolni, hogy kit fogadok a testvériesség határain belül a bizalmamba. Rühellem a csalódást, azt, ha elhajítanak, mint egy elnyűtt kabátot. Az érzést, hogy nem kellek. És nem csak utálom, de rémesen szarul is viselem.
Ezek a traumák tettek azért is, hogy ne akarjak gondoskodni másokról. Aztán nyilván a kibaszott jó szívem – meg a faszt jó – mindig megesik az elanyátlanodott szerencsétleneken, hiába lökdösöm és rugdosom őket arrébb, hogy találjanak mást olyat, aki pesztrálja őket. És mindig!... Mindig engem talál meg az összes! Pont olyanok, mint a nyavalyás macskák… azokhoz vonzódnak, azokhoz mennek hízelegni, akik utálják őket. Hasonló sztori volt az is, ahogy Benji a Wanderers tagja lett...
Na mármost, hogy mikor és hogy történt az, hogy Manolo szó szerint a kisöcsém lett - ha már az imént így bíztam a nagydarab lelkére - azt nem tudom, egyszerűen csak megtörtént. Valamikor. Talán az őskorban, de azóta is ijesztően emlékeztet a „kölyökkori” énemre, akinek szüksége volt valakire... támogatásra, barátságra, egy biztos pontra... kapaszkodóra. Lidércemként kísért, s mintha csak tükör lenne előttem a képében, talán ez az oka annak, hogy ha akarnám se lennék képes őt lekoptatni magamról. Voltaképp nem teher… egyfajta felelősség, de nem elviselhetetlen... … és ez csak azokban a pillanatokban jut el az én agyamig is, mikor az intro után színpadra ballagok, a kis nyomorult meg tényleg ott áll legelöl, ahova a biztonságit is navigáltam. Meg kell reformálni a gondolataimat és a lehetőséget, a bizonyosságot látni benne: biztos vagyok benne, hogy a hozzá hasonlók fognak minket, a karrierünket előbbre lendíteni. A hozzá hasonló fix emberek, akik velünk vannak most, és velünk lesznek később is. Akik kitartanak mellettünk és ha kell, viszik az igét, a hírünket… ha majd ott állunk mindennek a legelején, ők fognak számítani igazán.
A kötelező és már-már elvárt időintervallumot tisztességgel letöltjük, a „lihegős” percekiet pedig ki-ki a maga módján oldja meg: cigitekerés, iszogatás, nagy dumálások, vagy mindez együtt. Van, akinek egy-egy kezére jut egy szemrevaló maca is, csakhogy megkoronázza az estét.
Hiába várnak engem is a sorba, nemet intek, a kívánkozó lehetőségeket offolom, ha már egyszer babysintérré léptem elő, így ha nem is angolos vagy azonnali a távozásom, mégis viszonylag hamar, mielőtt még éjfélt ütne az óra – és a tökhintó meg a tündérmese véget ér – intek Manolonak, hogy ideje távozni. Ennyi fért a mai napba.
- Gyerünk - sürgetem megpaskolva a fejét, mikor elhaladok mögötte. Néhány szál cigit a kis fém dobozkámba rejtek, iszok még egy kortyot valamelyik vadbarom söréből, majd torok köszörülve a gyerekre lesek. - Ami kell, kapaszkodj bele - biccentek az asztalon lévő felhozatal felé: cigi, pia, kaja, társai - aztán húzzunk! - Még épségben le kell őt szállítanom az előtt, hogy itt eldurvulna a buli, vagy épp elkezdenék az ősök keresni őt... nem akarok felelni a testi épségéért, azt pedig főleg nem akarom, hogy a szülei engem ültessenek rács mögé, amiért behoztam egy ilyen helyre a fiúkat. Teszem hozzá, tök jogos lenne a felháborodásuk... csakhogy nem fogom emiatt az egész helyet bezáratni... úgyhogy, maradjon ez a mi kis titkunk... örökké és még annál is tovább...