Katniss

━━━ "To heal our wounds, we need courage to face them."

Elmeséli, hogy mi lett volna ha nem én kapom el a lopás alatt, hanem az őr és a családtagja mit művelne vele. Bezárná a pincébe. Mérgesen figyelem tovább. Mégis hogy lehet egy közeli rokon ilyen aljadék?! Hogy lehet egy embert bezárni a pincébe? Vagy ezt csak most találta ki és semmi sem igaz belőle? Ki derítsem van-e igazságalapja? Vagy...nem! Semmi közöm a családi életéhez...akármilyen durván hangzik, de nem keveredhetek ennél nagyobb galibába. Szóval akármennyire is megmozgatja a fantáziám, mégsem teszek vagy szólok rá semmit sem.  Érdektelennek is tűnhetek, de tényleg nem akarok ennél jobban bele keveredni.
- Minek az embernek ellenség... - bukik ki belőlem a dolog cinikusan, nem akartam bunkó lenni, de sosem tudok elmenni az ilyenek mellett szó nélkül. Pedig kussolhattam volna, de nem ment. Az meg hogy az én stílusom nem az igazi, az az én dolgom, hogy kinek mit mutatok. Szóval való igaz, lehet igaza van és lehet hogy nem. Lehet ez az igazi énem és a korábbi csak a megjátszott arcom volt. Nem tudhatni. De ha őszinte akarok lenni, akkor adhatnék ennek az egésznek igazat is. Nem tudok mindenkivel kedves lenni, szeretem elmarni magam mellől az embereket, hogy ne sérüljenek...miattam, általam, a szavaim miatt...vagy a tetteim által. Ha valaki miattam sérül, mint a legutóbb...mindketten megisszuk a levét a dolgoknak. Szóval rettenetes fájdalomban lesz részem, ha közel engedek bárkit is. Hiszen nézzük meg mi lett Pippával is... aggódok érte, mert miattam sérült meg. Ha kötődni kezdek valakihez, annál nehezebb lesz, ha elveszítem. Persze van aki kiröhögne ezért, mert az ilyenekben élből nem hisz, mert nem így van. Ha kötődsz valakihez, akkor azt meg is véded. De visszakanyarodva a téma felé...egy mosolyt villantok felé, valami igazságalap van itt... de csendben maradva haladok tovább, hiszen mindjárt oda érünk.
Odabent azonnal megváltozik a légkör, Katniss is visszafogottabb, mint eddig. A szófosása megszűnik és mint aki itt sincs, olyan csendesen távozik a fürdőbe... nem lep meg, mert nem tudom milyen lehet alapjáraton a csaj. Így pár szót váltunk Henryvel, míg vissza nem ér a csajszi. Persze hamar vissza is érkezik az említett, újabb kalandot említ, felvont szemöldökkel figyelem, közben a táska is visszakerült hozzám, így a deszkámat a táskára erősítem a csatokkal, majd a hátamra pakolom. Jobb is így, mint hogy magával vigye és kitudja mikor kapom vissza a tartalmát. A hibáját meg majd megnézem, mégis mekkora kárt tehetett benne, míg magán viselte. Több ilyen szart nem találok ki az biztos.
- Haza kísérlek. Elég izgalmasnak hangzik, nem? - mosolyodok el, majd rámutatok. Ha attól tart, hogy bárkitől is félni fogok, akkor téved...nem olyan fából faragtak. Akadnak ódzkodásaim néhány embertől, de ennyi lényegében.  
- Hozzád haza, nem magamhoz. - javítom ki magam, mielőtt félre értené, majd pacsira emelem a kezem Henry felé, a köszönés után pedig nyitom a lánynak az ajtót, hogy előre engedjem. Ha kilépett, akkor utána lépek, Henry pedig egy “Csá”-val köszön el mára mindkettőnktől. A lépcső alján Katnisshez lépek.
- Szóval merre van az a bizonyos haza út? - kérdezek rá kíváncsian és kicsit talán követelőzően, hátha elfelejtette az előbbi megjegyzésemet a haza kíséréssel kapcsolatban. Megteszem, mi bajom lehet belőle? Már nem sok minden zavar az ilyesmikkel kapcsolatban, hozzá szoktam, hogy a baj és a zűr csak úgy érkezni fog, nem kell érte tennem semmit sem. És még csak lelkiismeret furdalásom sincs.  


Öltözet-Megjelenés

Manuel & Katniss I'm not a thief

Tényleg hatalmas nagy mázlinak gondolom azt, hogy Manuel csípett el a tolvajkodásomban és nem valaki más, aki miatt most egy dutyiban kuksolnék épp arra várva, hogy a nővérem mentsen ki valahogyan onnan. Egy igazi túlélőnek gondolom magam, mert eddig valahogyan mindig sikerült kimenekülnöm a pácból, akármekkora is legyen az. Oké, nem mindig zökkenőmentesen, de akkor is. Hiába mond most már Manuel bármit is, mert én pontosan tudom, hogy a szíve legmélyén örül annak, hogy megismerkedett velem, hisz valahol feldobtam ma is a napját. Milyen unalmas egy vásárlása lett volna, ha én is nem vagyok ott abban a plázában. Bár a menekülésünk igazán viccesen nézhetett ki kívülről, néhány pillanatban paráztam is egy kissé miatta, de így a barátja háza felé közeledve, vissza gondolva mindenre, azért egész jó kis buli volt. Kár lett volna kihagynunk, vagy elrontanunk a törvény embereivel. Mondanám, hogy megismételhetnénk majd egyszer ezt az egészet, de sajnos túl szigorúnak tűnik ahhoz, hogy bele lehessen vinni bármiféle hasonló szituációba is még egyszer, na meg nem is biztos, hogy következőkor is lenne ekkora mázlink. Hatalmas nagy megkönnyebbülés a számomra az, hogy végre megérkezünk a haverja házához, egy kicsit szégyenlőssé is válok, hisz ha jobban bele gondolok mindketten elég idegenek számomra ahhoz, hogy ne legyen bennem kétely a rossz szándékukat illetően, ezért is zárom magamra a fürdőszoba ajtaját miközben vissza bújok a saját ruhámba, amibe máris sokkal kényelmesebben érzem magam, és így utólag, miközben lefele tartok a lépcsőn, egy kicsit bánom azt is, hogy nem jutott eszembe legalább egy szelfit csinálnom magamról, mert eskü elég nagy vétek, hogy nem örökítettem meg a pillanatot. Nem mindennap van lehetőségem arra, hogy pasis ruhákban, meneküljek el egy plázából, lopott nyaklánccal a zsebemben. Tök izgi.
Csalódottan sóhajtok a Manuka válaszán és lelkesedésem ezzel sikerül is lelomboznia, amit egy gúnyos fintorral adok a tudtára. Mintha öregapám lenne, aki sokkal megfontoltabb kell, hogy legyen nálam. Mégis mi baja lenne, ha csinálnánk még közösen valamit? A nap még elég hosszú, halálra fogom unni magam.
- De... nagyon izgalmas. Viszel a hátadon? Az izgalmas lenne. - forgatom meg a szemeimet, majd elnevetem magam, mert egészen biztos, hogy erre is valami szogorú válaszra kéne számítanom. Felfogtam, hogy barátnője van. De nem érdekel különösebben. Nem azt kérem, hogy olyant csináljon, amitől hűtlen lenne. De fájnak már a lábaim. - Nem is akarnék hozzád menni. - vonom meg a vállam olyan minden mindegy alapon, bár nem értem, hogy miért gondolja, hogy szeretnék hozzá menni. Mégis mit csinálnék én ott? Egyáltalán nem szokásom pasikhoz el járkálni. - De azért el adhatnánk a nyakláncot. Szerintem jó sokat ér... vehetnénk valamit rá, amitől jó kedvünk lesz. - ajánlom fel, mert ha már segített abban, hogy megússzam ezt az egészet, az a minimum, hogy én is felajánlom a saját segítségem... a magam módján persze.
- Arra. - mutatok az egyik utca irányába, amelyen be is térek, kezeimet a zsebembe rejtem  és közben azon gondolkodok, hogy miképpen vegyem rá arra a srácot, hogy tényleg, komolyan a barátom akarjon lenni. Mert szerintem Ő alig várja, hogy lerázzon. Nem is értem még mindig, hogy mi baja van velem.
- Te figyu... nem is lakom innen túl messze. Hamarosan megszabadulsz tőlem, de... szerintem jó barátok is lehetünk. Mármint ha van kedved... Van itt a közelben egy park, ahová szoktam esténként kilógni és... tudod... kicsit néha elengedem magam. Ha van kedved velem tartani, akkor... csak szólj. - motyogom magam elé meredve a földön egy apró kavicsot rúgdosva magam előtt. - Megadhatom a számomat is. És neeem... nem érdekelsz, mint pasi, nyugi. Tudom, hogy barátnőd van. Tőlem hozd Őt is. Csak barátkozni akarok. - vallom be, felpillantva rá, és megengedek felé egy halvány mosolyt is. Ha nem kér belőlem többet persze azt is megértem. De tényleg elég kevés olyan ember van, akit a barátomnak mondhatok... őszintén nincs semmi hátsó szándékom vele.