Bevallom nőiesen, mostanra már megint nem vagyok biztos abban sem, hogy tudom, miről beszélgetünk, illetve hogy miért is kellene nekem őt éjjel-nappal pesztrálnom, de nem is az a lényeg, hogy értsem, hanem csak hogy tételezzük fel, ez megtörténhet.
- Szerintem meg inkább az a kérdés, Dorian, hogy TE jól meggondoltad-e ezt? Mert azt jobb ha tudod, hogy engem ugyan nem fogsz elijeszteni - teszem csípőre a két kezem. - Nem riadok én vissza semmitől, még a hétfejű sárkányoktól sem – húzom ki büszkén magam. Attól tartok, most kezd ez a beszélgetés lesüllyedni a dedósok szintjére. Ha nem voltunk már eleve ott eddig is.
- Na, de te készen állsz rá, hogy folyton a nyomodban legyek? - húzom össze a szemeimet őt méregetve. Aztán persze szóba kerül még az az aprócska részlet, hogy nekem amúgy van rendes, tisztességes melóm is, ahova azért még be kéne járnom, testőrködés ide vagy oda, de megadom Doriannek a lehetőséget, hogy velem tartson, ha nem tudna elszakadni tőlem arra az időre sem.
- Hmm... nem okvetlenül. A hősködést nyugodtan meghagyhatod nekem, te elég ha csak nézed, és küldöd hozzá a csít – vonogatom meg a vállam. Ne érezze már úgy, szegény, hogy a világot kérem tőle, csak adja önmagát. Bár ha jobban belegondolok, hogy ez milyen is lenne, azért lehet, hogy nem ez lenne életem legragyogóbb ötlete. Ha tudnám, hogy lépten-nyomon bámul, miközben én a munkámat végzem, még a végén zavarba jönnék. Mondanám, hogy foglalja le magát, aztán meg azért kezdenék aggódni, hogy átrendezi a mentőkocsi belsejét, vagy hogy lyukat beszél a pácienseim hasába, és a gyomorfekély gyanúját is felírhatom az adott egyén papírjára.
A vadiúj birodalmunk felfedezése után az érdeklődésünk elterelődik az alkoholfogyasztás királyi és kevésbé királyi hatásainak kitárgyalása irányába, de ami engem illet, én hamar leszögezem, hogy én – a magam módján – ittasan is úri hölgy vagyok. Persze az megint megérhetne egy beszélgetést, hogy mit is értek ez alatt.
- Jó, hát nem okvetlenül változom Bruce Lee női változatává, vagy Brenda Lee-vé három pohár valami után, de mondhatjuk úgy, hogy a szokottnál is makacsabb és akaratosabb lehetek. De abszolút szórakoztató módon – teszem fel magam elé a kezemet, amivel épp nem belé karolok, csak hogy megnyugtassam, nem kell azért félnie tőlem. Annyira. - Bár ha már a harcos amazonoknál tartunk, nem bánnám, ha alkohol hatására átalakulnék Csodanővé. Mindig is irigyeltem a szerelését – szélesedik ki még inkább a vigyorom.
Ha már a különleges öltözékekről beszélünk, meghiszem azt, hogy a cowgirl változatom felkeltette Dorian érdeklődését. Az enyémet is felkeltette, az az igazság. Azt hiszem, meg is van, minek öltözöm a következő Halloween-kor. Én leszek a helyi tehenészlányok gyöngye. Még jó, hogy nincs belőlük túl sok errefelé, így nem kell sokat güriznem ezért a címért. Persze a lasszómat sem hagynám otthon, anélkül az egész semmit nem ér. Dor ijedtnek tűnő reakciójára azért felnevetek, de csak röviden, hogy a felelethez már elég komolyságot gyűjthessek.
- Figyelj, még mindig jobb, mintha bunkósbottal támadnék rád. Leütnélek, aztán a hajadnál fogva vonszolnálak be a barlangba – vázolom fel, hogy is nézne ki egy másik verzió, de ez már nekem is olyan meredek, hogy végül csak elnevetem magam, majd a tenyerembe fogom az arcom egy pillanatra.
- Tudod, sokkal jobban bírod, mint bárki előtted, ezt a sok hülyeséget, amit összehordok – lesek ki először csak az ujjaim közül, mielőtt teljesen elvenném a kezem. - De azért szólj, ha már kezdeném kiverni a biztosítékot – hajolok előrébb felé az asztalra könyökölve, és a mosolyom már ismét fültől fülig ér.
- Szerintem sosem mondj le az álmaidról – mondom kissé tréfásan arra, hogy már elképzelte, ahogy előadja a Ken Lee-t a nagy művésznővel, de a szavaim enyhén mégis komolynak hatnak. Egy olyan házasság után, amiben teljesen kivetkőztem magamból, és majdnem hátrahagytam mindent, ami én magam volnék, már sokkal komolyabban veszem az ilyesmit. Harcolni kell azért, ami számunkra fontos, ami a boldogságunkhoz kell, azokkal az eszközökkel, amelyek megadatnak.
- Ha Alvin és a mókusok módjára eltorzított gépi hangon adnám elő a Titanic dalát, akkor is teljesen érzelemmentes tekintettel néznéd végig a produkciót? - jut eszembe egy verzió, ami talán megmozgathatna benne valamit. Bárhogy is, azt hiszem, még nem adtam fel, hogy Doriant összebarátkoztassam a Titanic-kal. Jó küldetésnek tűnik.
- Ugyan, Lester! Gyenge pontja mindenkinek van – forgatom a szemeimet. - Na jó, ebben igazad van. Legjobb lesz, ha magam jövök rá, mivel vághatok vissza – vonom össze aztán kicsit a szemem, és úgy méregetem őt, mintha azt várnám, hogy kirajzolódik valahol egy felkiáltó jel, vagy piros pont, hogy „ím, itt a legérzékenyebb ez a kemény csávó”.
A sok vigyorgás és tréfa közepette egy pillanatnyi komolyságot lop a társalgásunkban a testvér téma. Kiérződik abból is, ahogy az én mostoha fivéremről beszél, hogy valóban szereti és sokra tartja a sajátját, és bevallom, kicsit fel is éled tőle a kíváncsiságom, hogy vajon milyen lehet az idősebbik Lester, ha Dorian ilyen nagyra tartja őt?
- Egyszer nézz bele a sorozatba – lököm meg őt egy kicsit a vállammal, mintha tettekkel is noszogatnám. - Szerintem tetszene neked – teszem hozzá. Igaz, még nem ismerem őt igazán, de ez a megérzésem. Sőt, azt is feltételezni merem, hogy Daenerys lenne a kedvence. Ha nem is rögtön az első évadban, akkor a későbbiekben mindenképpen. Valamiért úgy hiszem, Dor bírja az erős női karaktereket.
Az első italok elfogyasztása, és a következő kör megrendelése után a pasi végre késznek érzi magát, hogy kieressze a hangját. Nem tudok mást tenni, mint vigyorogni, mint a tejbe tök, egyrészt mert tényleg kíváncsi vagyok már, másrészt meg mert akár van hallása, akár nincs, tuti élvezni fogom a műsort. Figyelem, miközben kipakolja nekem a zsebeit az asztalra, és előbb a homlokomat ráncolom hozzá, majd oldalra biccentem a fejem, és úgy lesek fel rá.
- Zumbázni is fogsz közben, vagy félsz, hogy a hangodtól kipattog az apró is a zsebedből? - vigyorodom el, aztán komolyságot véve magamra bólintok. - Vigyázok az értékeidre, mint a szemem fényére. Vehetjük úgy hogy ez lesz a vizsgám őrző-védésből – söpröm össze magam előtt a dolgait az asztalon. Ám mielőtt még tovább állna, finoman maga felé fordítja az arcomat. Ismét bizseregni kezd a bőröm, ahol hozzám ér, és rabul ejti a pillantásomat pár pillanatra. Amint magamra hagy, hogy kiválaszthassa a dalát, én futólag megérintem az ujjai nyomát az arcomon, és elmosolyodom. Ebből pedig hamar széles vigyor lesz, amikor felismerem a zene első akkordjait. Meg kell mondjam, az előadása felülmúlja a várakozásokat, a dalválasztás, az a csípőmozgás, na meg hangja is van hozzá... Hamar előtör belőlem a fangirl, ücsörgés helyett inkább felállok a székem mellett, és a megfelelő pillanatokban a vérbeli, elvetemült rajongólányokat megszégyenítve ujjongok, ugrálok, tapsikolok, vagy épp táncolok. Aki meg a jelenlevők közül nem ezt teszi, az szerintem mind idióta. Vagy lehet, csak lassú a felfogásuk. Körbe járhatnék a színpad előtt egy táblával, amiről leolvashatnák, hogy épp mi a teendőjük: tapsolni, nevetni, és így tovább... mint egy-egy szituációs komédiánál szokás. De amúgy nem igazán érdekel, hogy ki mit is csinál, mert én tök jól érzem magam.
Csak akkor ülök vissza a helyemre, amikor már lefelé kászálódik a pódiumról. Bár ha időközben kedvet kapna még egy szám előadásához, én azt sem bánnám. Közben megfogom a második pohár tequilámat is, és ezúttal egy húzással öntöm magamba, csak mert hamarosan az én produkcióm következik majd. Nevezhetjük ezt a bemelegítésnek. Igaz, talán nem kéne ilyen bátran innom. Alkohol nélkül is túl sokat jár a szám. Azért csak intek – ezúttal én – a pultosnak, hogy hozzon még egy kört.
- Hát ez eszméletlen volt! - várom vissza Dort ezzel a mondattal. - Szerintem minden esélyed megvan, hogy Ken Lee-t énekelj valamelyik világszínpadon – nevetek fel. - Majd ha én is megvallottam dalban az érzéseimet, választanunk kell egy közös dalt is, amivel együtt vonulhatunk be a történelembe – tolom elé ismét a zenéket listázó lapot, mert övé lehetne az elsőbbség, hogy kiválasszon ehhez néhány kedvencet. Én meg lennék olyan drága, hogy megvétózzam, ami nem az igazi.
- Hmm... azt hiszem, két tequila, és egy ilyen szerenád után, bőven kiérdemelted, hogy megnézd a sebhelyeimet – ajánlom fel neki szélesen mosolyogva, de azért ezúttal egy csipetnyi szégyenlősséggel is. - Viszont még mindig rád vár a döntés, hogy melyiket néznéd meg először... a vállamat... vagy a hasamat – mutatok egyik, majd a másik pontra a pólón keresztül.

raelyn & dorian

Szinte hihetetlen mennyi dolog tud felszínre törni, ha megfelelő a minket körülvevő társaság, és ez most sincsen másképp. Rae olyan oldalamat hozta ki belőlem, melyet igyekeztem a mélyben tartani, és a legügyesebben háttérbe szorítani. Most viszont némiképp önmagam olyan verziójával dicsekedhetek, amelyektől sokan a fejüket fognák vagy lekevernének egyet – nincs köztes állapot – ő viszont eléggé jól tűri a szövegelést. Egyik témánk követi a másikat, és mire észbe kapok, újabb pont merül fel a kettőnk között alakuló dolgok fényében. Kedvelem őt, ezt kár lenne tagadni, ugyanakkor nagy részben féltem is saját magamtól. Nem vagyok egyszerű alak, ahogyan az életem sem az. Ott van a múltam, a még zavarosabb jelenem és a jövőm túlságosan képlékeny ahhoz, hogy ne legyek totál ideg, ha arról van szó, hogy hibát követek el azzal, ha bárkit is közelebb engedek magamhoz. Mindezek ellenére úgy érzem egy-két lopott perc még nem árthat, és szükségem van egy szusszanásnyi időre a mostani állapotok miatt, mert különben belebolondulok.
Jót vigyorgok az egész felvigyázós szövegen, de ezzel együtt érdeklődővé is válok iránta. Sok minden tisztázatlan még, és ezzel a kialakuló helyzettel is ugyanez a szitu, amit ugyan kötözködésemmel együtt szeretek körbejárni, azonban mégsem bánnám, hogyha ő vállalná be a felvigyázó szerepét nyomorult életem hátralévő részében.
- Nem is vártam volna kevesebbet. – jegyzem meg figyelemmel követve beszélgetőpartnerem vonásait, hiszen az már könnyedén lejött társalgásunk folyamán, hogy nem egy félős, megmentésre váró hercegnővel van dolgunk, hanem olyannal, aki igenis odacsap, ha a szükség úgy hozza. Ezt viszont rettentően bírom benne. - Annyira elcseszett azért nem vagyok, hogy a hétfejű sárkány is a nyomomban legyen, de sose lehet tudni, szóval mindenféleképpen jól jönne az erősítés. - lezser vállvonással egyezek bele abba, hogy a továbbiakban ő vigyázzon a testi épségemre és védjen meg a körülöttem ólálkodó mocskok népes táborától. Mindezt ugyan csak képletesen, mert a közelébe nem engedném azoknak a szemétládáknak, akikkel dolgom volt életem során.
- Azokra a tudja az ég honnan jövő energiákra gondolsz, amivel az időseket hülyítik manapság? Vagy elég lesz, ha csak meditálok és egy csomó gazzal telepakolom a mentőkocsit? - folytatom tovább érdeklődésem által megformált kérdéseimet, melyek még többet vetnek fel, ha már így részese leszek közel sem unalmas hétköznapjainak.
Nekem a szórakozás merőben mást jelent, mint a többi embernek, így nem feltétlenül arra játszok, hogy a lerészegedést válasszam a szórakozásra. Tény, hogy nem vetem meg az italt, de kifejezetten kedvelem azokat a helyeket, ahol éppenséggel kiereszthetem hangomat vagy szétpüfölhetem a játékgépet, esetleg ha olyan napom van, akkor meg csak úgy emberi szeretetből beleállítom a másik hátába a biliárdhoz tartozó kellékeket. Ezért is gondoltam arra, hogy Raelynt nem egy olyan pöcegödörbe viszem, ahol csak dől az alkohol, meg az abból származó duma, hanem kicsit a maga módján speckó az egész. Noha fogalmam sincsen mennyire van ínyére az éneklés, de ha nem lenne hozzá hangulata, akkor arra is találunk megoldást. Szerencsére első körben a kezdeti előítéleteket gyorsan leküzdjük, és már azon tanakodunk, hogy hatalmunk alá vesszük az egész kócerájt, azzal viszont számolnunk kell, hogy hozzájár pár kellemetlen tag is, aki miatt most többet tudhatok meg milyen is az a Rae aki egy kicsit többet ivott a kelleténél. Nem bírom ki, hogy ne mosolyodjak el egy röpke pillanatra a szavaitól, amik csak még inkább megerősítik, mennyire is nem átlagos nőszeméllyel van dolgom.
- Totál hiszek neked. - pillantok le a hívogató szempárba, közben jómagam is elgondolkozok, én valójában milyen vagyok ha megszalad az ital. - Nálam totál homály milyen a részeg énem, mert ha elérek arra a szintre, akkor fix, hogy nem emlékszek semmire sem. - vágok egy grimaszt, de az igazságot hozom a tudtára. Amúgy se valami nagy erősségem a memóriám, de ha még alkohollal is öntözöm szétesőben lévő tudatomat, csak még mélyebben vagyok a nyuszi üregében.
- Csodanő szerelése? - mérem végig, és így reagálok egyszerű hümmögéssel, mert amennyire képben vagyok ezekkel a macska, csoda meg szuper női szerelésekkel, az édeskevés ahhoz, hogy felidézzem az említett hősnő szerkóját. - Én maradok a cowgirl cuccnál. - határozom el magamat, mert öregem, az az összeállítás lenne a végzetem, és amúgy sem tudom az említett cucc milyen lehet.
Gyerekfejjel mindig az akciófilmek voltak amik jobban lekötötték a figyelmemet, így közel sem meglepő, hogy minden részletére kíváncsi vagyok, miképp próbálna becserkészni a lasszóval vagy bármi mással, ami éppen a kezébe akad. A jelenet kifejtése viszont felülmúlja minden várakozásomat, és ahogyan elképzelem miképpen zajlana is ez az egész, nem bírom ki, hogy ne röhögjem el magamat.
- Ez lenne a perverziód, Rae? A nyers őskori szenvedély, meg a barlangok? - érdeklődően fürkészem az arcát, de a szórakozottság különböző fajtái nem nagyon kívánkoznak eltűnni a képemről, melyek leginkább elmélyülnek beszélgetésünk menete alatt.
Nem tudhatom miképp fog reagálni azokra a baromságokra, amiket összemagyarázok neki már beszélgetésünk kezdete óta, hiszen az eddigi találkozásaink során én meglógtam, így arra, hogy megismerjem, közel sem volt lehetőségem. Mégis nemhogy elviseli, de még vissza is vág, így sokkal könnyedebbnek érzem társalgásunk menetét. De ahogyan elnézem, ő is így van ezzel, melyet a megjegyzése is kifejezetten csak megerősít.
- Ezt én is mondhatnám. Legutóbb képen töröltek, amikor ennyire magamat adtam. - vágok egy fintort a múlt történéseire, azt viszont már nem teszem hozzá, hogy megérdemeltem. - Ne aggódj, eddig még nem érzek késztetést arra, hogy meneküljek. - kacsintok rá, hogy ezen nem érdemes pörögnie. Teljesen jól szórakozok. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy a Ken Leet meg a Titanicot elemezgetem számára, ezeken belül pedig a titkos vágyaimat, hogy egyszer a művésznővel egy színpadon lehessek.
- Lehet, hogy megrándulna egy kicsit az ajkam széle, de ez eléggé lutri így. Tudod már nagyon régóta gyökerezik bennem a Titanic-immunitás ahhoz, hogy biztosra tudjam miképp reagálnék. Mindenesetre megnézném. - eszem ágában sincs elrontani a lelkesedését, mert ha elkezdené itt nekem ebben a formában előadni az egészet, az egy felejthetetlen élmény lenne.
- Nem állítottam, hogy nincs. Csak azt mondom, nem teríteném ki az összes lapjaimat, ha nem szükséges. - veszem fel vele a szemkontaktust, mert ahogyan az már lejött ismeretségünk alatt, a kihívások nem rettentik őt el. Sőt, határozottan éltetik.
Hazudnék, ha azt állítanám, hogy otthon vagyok az egész sorozatos témában, mert totál sötétség az egész. Ha én egyszer leülök, akkor abból vagy a csatornák kényszeres váltogatása vagy valami olyan nézése lesz, ami az állatok szaporodási szokásairól szól. Nem jöttem még rá miért, de lekötnek ezek. Gondolom ez is valami nem normálisakra jellemző viselkedés, mint amilyeneket már korábbról megismertem magamban.
Ha már elhatározással tértünk be ide, így nem is nagyon szeretném tovább húzni az időnket, hogy belevágjunk programunk további menetébe. Ki is vergődök a helyemről, és pakolom ki a zsebemet, de a kérdése miatt a fejemet csóválom. - Említettem, hogy megdobálhatsz, ha gáz lesz a produkció. Csak a fejemre ne célozz. - figyelmeztetem elhátrálva tőle a színpad irányába, és már keresem is ki a megfelelő számot, amit szeretnék neki előadni. Párszor megrázom magamat, mintha valami bokszmeccsre készülődnék, végül neki is állok a dalnak, melyben Rae rajongóhoz hasonló viselkedése is sokat segít. Teljes beleéléssel vetem be mozgásomat, de a vége felé már majdnem belebukok, mert eléggé rajtam van a röhögés. Szerencsére még időben tudom kontrollálni kitörni vágyó reakciómat, és mihelyst a dal végére érek, már sietek is vissza hozzá, de előtte meghajolok előtte.
- Gondolod azon a szinten vagyok? - szélesedik el mosolyom, de eszem ágában sincs tiltakozni a közös dal ellen. Legszívesebben össze is csapnám két tenyeremet erre, ehelyett viszont megpördítem a listát, hogy jobban rálássak a választékra. - Hűh, ez aztán a nehéz döntés. - morfondírozok magamban, de ezzel a tevékenységgel abban a pillanatban le is állok, amikor az ajánlatát osztja meg velem. Fel is kapom erre a fejemet, és már kevésbé érdekel a zenelista, mint a társaságom. Hümmögéssel egybekötve mérem végig őt, és még a fejemet is enyhén félrebiccentem.
- Anyám, mintha Karácsony lenne. - dörzsölöm meg tarkómat tanácstalanságomban, mert most igazán bőnek érzem az elém táruló választékot, mégis kellő izgatottsággal bököm ki a válaszomat. - Érzem, hogy fájni fog a szívem a másikért, de legyen a hasad. - érintem meg azt a pontot, amelyet korábban ő is, hogy ezzel is nyomatékosítsam választásomat, mintha a szavaim nem lennének elegendőek vagy elbizonytalanítanának. Őszintén szólva, bármelyiket is pillanthatom meg, már magában egy szerencsés flótásnak hívhatom magamat.

Only Wanna Dance With You |     | 1348

Megmosolygom a válaszát, de ahogy kell, hamar összeszedem a gondolataimat egy épkézláb felelet erejéig.
- Jó hát, csak ha már királyságod van, azt feltételezné az ember, hogy előbb-utóbb sárkány is lesz – vagy csak agyamra ment a Trónok harca maraton, de sebaj. Szívesen leszek az ő sárkányszelídítő Khaleesije... még akkor is, ha ő nem érti a hasonlatot. - A lényeg, hogy én megoldom, te csak ne aggódj – teszem aztán hozzá magabiztosan. Ez az egész testőr dolog legalább akkora baromság, mint mikor korábban arról egyezkedtem vele, hogy milyen feltételek mellett is hajlandó áldását adni a készülő önéletrajzának megjelentetéséhez, és pénzzé tételéhez. Mindkettőnek nyilvánvaló, hogy kábé zéró a valóságalapja, de ez egyikünket sem zavar abban, hogy kivesézzük a témát. Úgy látszik, végre emberemre akadtam, és Dorian személyében nem csupán olyasvalakire találtam, aki elviseli a furcsa szájmenéseimet, de még partner is ebben. Mint a zsák a foltját, meg egyben a tűt a szénakazalban effekt is, mert ugyan sok olyan ismerősöm van, aki szereti és értékeli a humort, de ritka az, hogy ilyen mély szintre süllyedve is ennyire egy hullámhosszon legyek valakivel. Mintha a saját kis világunkba léptünk volna át, amelyet tényleg mi irányítunk, ahol normális dolog valakit lasszóval levadászni, uralkodni egy bár pórnépe felett, meg közben betörni a popszakmába egy dal halandzsafeldolgozásával.
- Hogy őszinte legyek, a Nagy Houdinitől elvárnék némi csiribí-csiribát, de ha ez meghaladja a képességeidet – forgatom meg a szemeimet elégedetlenséget és csalódottságot mímelve –, akkor az is megteszi, ha csak drukkolsz nekem a partvonalnál. A mentőkocsi viszont Anne, a társam szerint már így is tele van minden gazzal. Szegénykém, kicsit rendmániás – sóhajtok, és felébred bennem a gyanú, hogy máris túl sokat ittam, ha már kibeszélem a partnerem, pedig kedvelem a csajt, de amit mondtam, igaz, és tulajdonképpen ezt mindenki tudja róla a laktanyánkban, úgyhogy ez így akkor végül is nem is pletyka. Viszont ha már az alkoholfogyasztási szokásaink szóba kerültek, el is magyarázom Doriannek, hogy is néz ki nálam ez a folyamat, hogy tudja, mire számíthat; mire ő is hasonlóan tesz.
- Ajjaj, az úgy nem lesz jó – ingatom a fejem. - Neked ma csak módjával szabad innod, hogy elkerüld azt a „szintet”, mert én szomorú lennék, ha holnapra elfelejtenél – biggyesztem le kissé a számat gyermeki csalódottsággal. És ehhez most túlzottan még színészkednem sem kell. Vagyis... úgy igazán fogalmam sincs, mit vártam ettől, hogy italozgatni hívtam őt, de az tény, hogy kedvelem, nagyon is, és sajnálnám, ha ennek az értelmetlen társalgásnak végül csak én őrizném az emlékét.
- Na jó, igazad van, a cowgirl szerelés szerintem is sokkal menőbb, szóval... ünnepélyesen megfogadom, hogy egyszer megmutatom, milyen az... de ezt persze csak akkor tudod behajtani rajtam, ha emlékszel rá, hogy ez mondtam – öltöm ki a nyelvem felé, majd elvigyorodom.
Mint tudjuk, a szavak gyakran leperegnek rólam, és nem vagyok tipikusan az a zavarba jövős fajta, de amint a saját idióta kijelentésemet kissé kicsavarva Dorian arra a ténymegállapításra jut, hogy a furcsa, bunkósbotos, barlangos körítésre indulok be, vagy mi, sajnos, kuncogni kezdek, mint egy kislány, és még kicsit bele is pirulok.
- Hát... néha nem árt feldobni az előjátékot valamivel, nem? - vigyorgok rá, aztán egy röpke momentumra lehajtom a fejem, mielőtt újra az arcára pillantva folytatnám a gondolatmenetet. - Az őskori szenvedéllyel sincs gond, bár a bunkósbot használatát általában inkább mellőzöm azon egyszerű okból, hogy jobban csípem, ha a pasi is magánál van. - Nos, lehet, hogy kicsit zavarba hozott a kérdés, de nem fogott ki rajtam. Mindenesetre közlöm Doriannel, hogy nyugodtan állítson le, szóljon, hogy tegyem magam takarékra, vagy valami, ha már túl sok vagyok, de megnyugtat, hogy még nem sikerült őt elijesztenem. Távol álljon tőlem, hogy Adamhez hasonlítgassam őt, de akaratlanul is megfogalmazódik az agyamban a gondolat, hogy az (egyelőre még nem hivatalosan) ex-férjem szerintem sosem tűrte ilyen jól, vagy értékelte a humoromat.
- Na látod, ez a testőri szolgálataim mellett nem történhetett volna meg veled – állítom határozottan, amikor elárulja, hogy legutóbb képen törölték a szövegelése miatt. Tulajdonképpen el is tudom képzelni a jelenetet. Pff, az sem kizárt, hogy utána is én voltam az, aki összefoltozta. Mindenesetre ha valami hasonló helyzetbe kerülnénk, nem kizárt, hogy tényleg én lennék az, aki nekimegy az illetőnek, aki be merne szólni valamelyikünknek. Főleg ha még iszom egy-két tequilát. Basszus, a végén még igaza lesz Dornak, és alkohol-ittas, harcos amazonná válok.
- Kemény dió vagy – sóhajtom nem feladva, csak kissé megrekedve, a lehetőségeket latolgatva, amint kiderül, hogy az eltorzított hangon előadott Titanic-dal sem biztos, hogy meghatná. - Pedig csak egy-két héliumos lufi kellene hozzá. Hmm... a zsigereimben érzem, hogy meg tudnálak ríkatni vele. Talán egyszer erre is sor kerítünk. Mondjuk felvehetném a produkcióhoz a tehenészlány ruhámat, csak a biztos siker érdekében – tűnődöm hangosan, ahogy próbálom összegyűjteni minden ütőkártyámat a feladathoz. - Leporolom hozzá a régi gitáromat is – morfondírozom tovább. Na, ha ezt így mind összehozom, mehetek végül én is valami világszínpadra, mert igazán nagy műsor lesz belőle.
Viszont először á színpád a tiéd, Dorian. Végre meghallgathatom a várva várt szerenádot, és egy percig sem kell csalódnom. Szerintem egy élő koncerten sem bújt még annyira elő belőlem a vad rajongólány énem, mint itt és most. Őszintén élvezem a produkciót, de ki ne imádná, hogy a bár leghelyesebb, legdögösebb pasija csak neki énekel és riszál?
- Nem éreztem rá késztetést, hogy megdobáljalak rohadt paradicsommal, legfeljebb egy plüssmacival vettelek volna célba – nevetgélek, amikor visszatér mellém. Az ígéretemről sem feledkeztem ám meg, hisz mostanra bőven kiérdemelte a póló alá kukkantást. Persze csak szigorú szabályok között. Először választania kell, hogy seb-1, vagy seb-2 érdekli őt jobban, én pedig kíváncsian mosolyogva fürkészem a tekintetét, miközben ő tépelődik. Végül megböki a hasam, mire előbb csak egy sejtelmes pillantást kap.
- Ühüm... szerintem jól döntöttél. A vállamat ért lövés szinte csak egy karcolás volt, a heg sem annyira különleges. Ez viszont... - oldalra fordulok egy kicsit, és úgy mozdítom a csípőm, hogy közelebb lehessek hozzá, és jobban láthassa a nagyjából két centi átmérőjű csillag alakú forradást, ahogy felhúzom róla a pólómat - … egészen menő, nem igaz? Tuti, hogy vagányabb, mint neked bármelyik sebhelyed – vigyorodom el, és megemelgetem kicsit a szemöldökeimet. - A sztoriját is szeretnéd hallani? - teszem fel a kérdést, de nem várva választ folytatom is. - Egy bandaháború kellős közepébe riadóztattak bennünket, és az egyik baromarcnak nem tetszett, hogy a munkánkat végeztük, úgyhogy én is golyót kaptam. Három napig kómában voltam utána, de azt mondják, ami nem öl meg, az megerősít. Utána kezdtem el intenzíven önvédelmet tanulni, már lőni is tudok, plusz sokkal óvatosabb vagyok – jelentem ki, mert tapasztaltam már, hogy aggodalmat vált ki emberekből, amikor erről mesélek, de most semmiképpen nem szeretnék hangulatromboló lenni. - Kemény csaj vagyok – hajolok közelebb Dorianhez, hogy közelről a szemeibe nézve nyomatékosítsam a szavaimat. Aztán visszaejtem a pólómat a hasamra, és helyette a nyakamnál húzom azt oldalra, és szabaddá tegyem a vállam, és láthatóvá váljon a jóval szimplább másik hegem. - Látod? Ez szinte csak egy karcolás volt – emelem fel a pasira a pillantásom ismét.

raelyn & dorian

Ugyan jócskán messze áll tőlem, hogy sárkányokat tartsak háziállatként, azért mégis eljátszok egy pillanatra a gondolattal, hogy mennyire menő lenne valamilyen mini fajtáját magamnál tudni. Viszont amíg ezekre nem sok lehetőségem van, így maradnak Jake kutyái állatként, meg természetesen én, és így meg is vagyunk teljes létszámban. Meg hát ott van a másik lehetőség, hogy éppen az a nagy dög ellenem van és nem velem, az meg közel sem barátságos az én szemszögemből nézve.
- Túl sok lenne már a jóból. Valamiről muszáj volt lemondanom, és ha később királynőt akarok magam mellé, akkor a sárkány kilőve. - vonom meg beletörődően a vállamat és még egy fintort is vágok mellé, miközben elintézek egy körbenézést, mintha bárki is hallana minket. - Tudod mindennek ára van. - beszélek halkabban, mintha ezzel valami titkot árulnék el, végül csak egy széles vigyor terül el az arcomon. - Ebben teljesen biztos vagyok, Rae. - kétségkívül szövegelek tovább, mert biztos vagyok benne, hogy megvédené az állandóan bajba keveredett hátsómat, ha arra sor kerülne.
Eljátszunk annak a témának a kivesézésével, hogy milyen lehetne egy nap, amelyet vele töltök a mentőautóban, és egy pillanatra érdeklődően méregetem vonásait, mielőtt szólásra nyitnám a számat.
- Egy pillanatra azt hittem a mentő neve Anne. - vallom be zavartan dörzsölve a tarkómat, végül tovább folytatom. - Én még csak a varázstanoncok alap csomagjában vagyok, így még szintet kell lépnem a következő verzióhoz. Nagyon összetett dolog ez. - sóhajtok egyet, mégis teljes komolytalansággal a képemen magyarázom neki ezeket. - Ami pedig a társadat illeti, tiszteletben tartom a rendmániáját. Nem fogok magam ellen pedálozni, amit úgy a többi nap durván 80%-ban művelek. - teszem még hozzá olyan körülbelülire kiszámolva sajátosságaim következményeit, mégsem időzök el ezzel sokat, mert jobban leköt a társaságom, ami nem is csoda. Raelyn egy csodanő a teljes valójában, és minden különleges bőrszerelés nélkül is képes megmenteni bárkit, köztük az én nem olyan jól induló napomat is. Mindezt összevetve egészen jól érzem magamat és tudom, hogy itt még nem végeztünk egymással, aminek különösen örülök.
Ahogyan ő is, így én is megosztom vele milyen kapcsolatban is állok az alkohollal, mire egészen meglepő választ kapok, és el is vigyorodok ennek hatására. - Ó, csak nem aggódni tetszik a hölgyemény, hogy elfelejtem a csodás pofiját? - nem tudom miért tetszik ez nekem ennyire, habár azt nem teszem hozzá, hogy ennek bekövetkezéséhez jó sokat kellene innom, hiszen nem lenne olyan könnyű elfeledkeznem ezekről a gyönyörű vonásokról. - Ígérem visszafogom magamat. Kizárólag csak 100%-os narancslé meg valami gyümölcsös szörp. - emlékeztetem jómagamat is arra, hogy ugye ott lapulnak a gyógyszerek a zsebemben, és ha nem akarok fejre fordulni, nem kellene feszegetnem a határaimat.
- Megtornáztatom az agyamat, hogy most az egyszer ne ellenem dolgozzon már, és hagyja meg nekem ezt az ábrándképet. - jelentőségteljesen megmasszírozom halántékomat is mellé, mintha ez segítene emlékezeteim megtartásába, bár ha kell, magamra tetováltatom, hogy még véletlenül se feledkezzek meg róla.
Elégedett leszek, ahogyan elpirul és valljuk be, igazán jól áll neki, de nem leszek olyan mocsok, hogy meg is jegyzem neki ezt hangosan. Elég ha számomra elraktározom ezt a képet.
- Kétségem sincs efelől. - vágom rá egyetértően az előjátékkal kapcsolatos kérdésre válaszomat, mégis röhögni kezdek a magyarázatára. - Teljesen megtudlak érteni. Nincs is annál rosszabb, mikor az egyik fél szívét-lelkét beleteszi a dologba, a másik meg arra nem hajlandó, hogy élvezze az egészet. - veszem fel beszélgetésünk fonalát, mégis nagyon nehezen megy, hogy ne vihogjam el az egészet. Azért rettentően tetszik, hogy mindenre megvan a válasza. Van benne kihívás rendesen, így már most látom, hogy unatkozni egyáltalán nem fogok mellette. Ő persze úgy gondolja engem zavarnak ezek a megszólalásai, holott pont az ellenkezőjét váltják ki belőlem, így tovább haladva a témában meg is osztom vele egyik élményemet, amikor is pont a szövegelésem miatt kerültem bajba.
- Az tuti. - értek vele egyet ebben, végül tovább is folytatom. - Amúgy a fene se gondolta volna, hogy így reagál majd a csaj, bár lehet nem kellett volna hisztis tyúkként jellemeznem. - gondolkozok el az emlékeim között kutatva, mert utólag belátva nem hinném, hogy bóknak fogta volna fel mindezt.
Nem sok minden vált ki belőlem érzelmeket, és a Titanic pont abba a tartományba tartozik, ami nem különösen hat meg. Ez viszont úgy tűnik eléggé hihetetlennek tűnik, mert Rae próbálja minden formában kicsalni belőlem azokat a férfias könnyeket, bevetve ezzel olyan módszerek felhozását, amik közel sem hétköznapiak. Én azért határozottan kitartok kemény páncélom mellett, de ez sem állítja meg őt abban, hogy emelje a téteket. Hümmögök egyet a folytatásra, mintha azon morfondíroznék, hogy megváltozzék véleményem ezzel kapcsolatban, és végig is mérem mellé.
- Ez egészen jól hangzik. Talán egy-két pengetés a gitárral tényleg segítene. - adom meg magamat egy kicsit rákacsintva, hogy ne érezze úgy, feleslegesen pedálozik a Titanicos témában. Azért én sem vagyok ennyire szívtelen dög..
Igazán elevennek érzem magamat a színpadon állva, még ha a stílusomtól távol álló dallal is próbálom elnyerni a hölgy szívét, aki totálisan leköti a figyelmemet ahhoz, hogy bárki mást is észrevegyek ebben a kócerájban. Az pedig még inkább ösztönöz, hogy élvezi a műsort és rajong is érte, de a biztonság kedvéért azért kiürítettem neki zsebem tartalmát, hogyha az ellenkezőjét tapasztalná, ilyen módon nyugodtan jelezheti. Ez viszont elmarad és visszaérve meg is kapom magyarázatomra mit kapnék helyette.
- Plüssmacik? Jöhetnek! Tudod nem mindenki rajong a nyivákolásomért, így legalább körbepárnázhatom velük kivédve a támadóimat. - helyeselem az ötletét, de utána már nem áll módomban ezen kattogni, mert jobb dolgoknak nézünk elébe. Vagyis számomra igazán élvezhetőnek tűnik megnézni egyik vagy másik helyet, amely egy sérüléséhez köthető, így nagy tanakodások közepette azért mégis kibököm melyiket akarnám látni. Szinte kisfiús izgatottsággal várom, hogy a pillanat részesévé váljak, és mikor ez megtörténik, valamiért úgy érzem magamat, mint a mesékben azok a kutyák-macskák, akiknek a szívük majd kiszakad a helyükről, annyira tetszik nekik a látvány. Megbabonázva figyelem vonásait és bólogatok mellé, hogy azért jelezzem még mindig totál itt vagyok.
- Ez nagyon állat, baszki. - jegyzem meg egyetértően, a kérdése miatt viszont csak egy főbólintással jelzem, hogy kíváncsi vagyok mi is történt valójában. Azért nem mondom, hogy örülök annak, amiért ilyen állatok között kell helytállnia, az viszont tagadhatatlan, hogy nagyon menő, amit látok. - Igazi harcos vagy, hallod. Most már fülüket-farkukat behúzhatják azok a rohadékok, akik rád pályáznak. - biztatom őt, de így is gondolom, még ha egy-két nyugtalanság marad is bennem, melynek hangot is adok. -  Bármennyire is örülök a látványnak, azért remélem nem csinálsz ebből rendszert. - mélyedek el komolyan a szemeibe egy pillanatra valamilyen aggódásfélét kifejezve ezzel, miközben teljesen kizökkent az, ahogy közelebb hajol, az én tekintetem pedig akaratlanul is az ívelt ajkakra siklik, mielőtt figyelmem a másik heg vonzása alá kerülne.
- Azért ez is egészen szép darab. Ezekhez képest nekem horzsolásaim vannak. - jegyzem meg óvatosan megérintve a golyó ütötte helyét, de nem akarom elcseszni vele már most, így nem megyek a határaimon tovább.
- Totál boldoggá tettél most Rae, de még ugye tudod, hogy tartozol nekem egy énekléssel? - emlékeztetem rá, és csak egy enyhét rácsapva a formás fenekére jelzem, hogy ideje behajtanom rajta a tartozást.

She Be the One |     | 1166

A sárkánytéma sem billent ki bennünket a magabiztosságunkból, tisztára olyanok vagyunk, mint a profik, akik tudják is, miről beszélnek.
- Tehát királynőt akarsz magad mellé? - kérdezek vissza, leszűrve a lényeget. - Azt hittem, én vagyok a királynőd – biggyesztem le az ajkam, utalva arra, hogy érkezésünkkor engem szólított így. De hogy talán máris az utánpótlásomat fontolgatja, nem fogja kedvemet szegni. Esetleg csak emlékeztetem rá, hogy velem azért mégis csak jól járna. - Pedig, tudod, ha szeretnéd, én lehetnék kettő az egyben is: királynő és házisárkány, aki tüzet okád, és leharapja a fejed, ha felteszed a sáros csizmás lábadat az asztalra – maradok meg a vadnyugati vonalnál. Ki mondta, hogy cowboyok között nincsenek királyok?
- Nem, a mentőkocsi neve Lucinda, de mi csak LuLunak becézzük – nevetek fel, kimondva az első nevet, ami eszembe jut. - Ó, tehát varázslótanonc vagy... ez tényleg megmagyarázza a sok váratlan hopponálást... Vagyis a remek kámforrá válási képességedet – javítom ki magam, mert van egy olyan sanda gyanúm, hogy nem csak a Trónok harca, de a Harry Potter filmek és kötetek is kimaradtak Dorian életéből. Persze ki tudja. Korban nagyjából ott jár, ahol én, ha jól emlékszem az adataira, legfeljebb 3-4 évvel lehet idősebb nálam. Talán neki is volt gyerekkora, mielőtt belépett a mágiahasználó huligánok királyi világába.
- Hát mi tagadás, lélekben kissé összetörnék, ha holnapra kiderülne, hogy ez a világmegváltó, bölcs eszmefuttatással, és érzelmeket megvalló szerenádokkal egybekötött randi csak bennem hagyott mély nyomot – sóhajtok bánatos ábrázattal, kicsit túljátszva a dolgot, de melegen ajánlom neki, hogy véssen mélyen az agyába. Remélem, nem olyan, mint a szöszi az 50 első randiból, mert akkor készíthetek neki videókat meg jegyzeteket életünk végéig, hogy reggelente felzárkózhasson az előzményekből, és minden nap újra és újra tudomásul vegye, hogy teljesen belém van esve. Ez azért kissé fárasztó lenne. - De ha igazából aranyhalakat megszégyenítő memóriád van, akkor most szólj, hogy mielőbb beszerezhessek egy „én vagyok életed szerelme” feliratos pólót magamnak, ami emlékeztethet téged, valahányszor rám nézel – teszem hamar hozzá fülig érő szájjal. Végül is mindenre van megoldás, nem kell nagyon kétségbeesni.
- Köszönöm, kicsit megnyugodtam – hálálkodom, amikor biztosít afelől, hogy a kedvemért kizárólag gyümölcslevet fog ma már fogyasztani. Amit igazából nem várok el, de azért szórakoztat a felajánlott gesztus.
Nekem már megint nem sok fogalmam van arról, hogyan hoztuk össze a nagyszerű témaváltást, és lyukadtunk ki a szexuális szokásaim kivesézésénél, ami röpke pillanatokra pírt csal az arcomra, de nem én lennék, ha kommentár nélkül hagynám a dolgot, hát nem is teszem. Persze a beszélgetésünket még mindig megfelelő mennyiségű humor szövi át, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem kezd el foglalkoztatni a téma mélyebb jelentése is. Túl a bunkósboton meg a vadember stíluson, a kölcsönös élvezetnyújtás gondolata egy újfajta izgatottságot ébreszt bennem. Nem tartom magam könnyűvérű, könnyen kapható nőcskének, de azt hiszem, mostanra egyértelmű, hogy Dorian igazán tetszik, és többféle értelemben foglalkoztat.
- Akkor ebben – is – egyetértünk – állapítom meg végül a nyilvánvalót, amint sikerült befejeznem a szemeim legeltetését rajta. Atyaég, te nő, uralkodj a hormonjaidon!
- Hisztis tyúknak neveztél egy lányt? -vonom fel enyhén a szemöldökeimet. - Hmm... még majd kiderül, hogy jogosan kaptad a pofont – cukkolom egy kicsit vigyorogva. Hát, mivel nem ismerem a körülményeket, nem vonok le semmiféle következtetést, de ha engem szólna le hasonlóan, valószínűleg én sem hagynám szó nélkül. Szerintem erre már ő is rájött velem kapcsolatban. De persze amíg csak tréfálkozásról van szó, elég valószínűtlennek tartom, hogy vérig sérthetne.
Amikor a Titanic dal különszámomhoz hozzáfűzi, hogy egy-két pengetés segíthet az érzelmi ráhatásnál, már egyszerűen csak kitör belőlem a nevetés. Ezt a dolgot már annyira túlragoztam, hogy felléphetnék vele egy kabaréban, és legfeljebb a röhögéstől csordulnának könnyek az elképzelt jelenet nyomán.
- Utolsó ajánlat: gitár helyett ukulelén kísérem a dalt! - csapok egy kisebbet az asztalra, hogy nyomatékosítsam, ez már tényleg egyszeri és kihagyhatatlan dolog. De ezzel már azt hiszem, tényleg mindent feltettem egy tétre. Ha képes lenne így is rezzenéstelen arccal végignézni az egész produkciómat, hát valóban reménytelenül és gyógyíthatatlanul immúnis, és fájó szívvel, de le kell mondanom róla.
- Azok, akik „nem rajonganak a nyivákolásodért”, szerintem nem is tudják, mi az igazi zene és művészet – forgatom meg a szemeimet drámaian. - De ha tényleg fel akarod magad vértezni a támadóiddal szemben, plüssmaci páncélöltözet helyett inkább szerzek neked egy igazi kabalaállat ruhát, és felveheted azt a következő színpadi előadásodhoz – ajánlom, de abban a pillanatban fel is nevetek, mert elképzelem őt mondjuk egy hatalmas sárga-fekete méhecskének öltözve énekelni. Fenomenális lenne!
- Hé, mit szólnál ehhez a dalhoz a közös show-nkra? - bökök a papírra, mert hirtelen megpillantom ott a John Travolta és Olivia Newton John-féle You're The One That I Want szám címét. Szerintem ennél tökéletesebbet aligha találhatnánk, de ebben az igen fontos kérdésben nem dönthetek egyedül, úgyhogy kikérem a véleményét inkább.
Elégedett mosollyal nyugtázom a lenyűgözöttséget Dorian arcán és a hangjában, ahogy a sebhelyeimet szemléli. A véleménye már csak azért sem jelentéktelen a számomra, mert első kézből tudom, hogy bizony ő sincs híján vagány sebhelyekből, így csak tudja már, mi számít ilyen tekintetben igazán menőnek.
- Ne csináljak belőle rendszert? Mármint miből? Hogy a hasamat mutogatom neked, vagy abból, hogy céltáblának állok? - kérdezem szinte már ártatlanul. Ő fogalmazott kétértelműen, ki tudja, mire is értette pontosan. Még csak az kéne, hogy elájuljon itt nekem, mert túl durva a sebhelyem... Nem venném a lelkemre.
- Le merném fogadni azért, hogy a te „horzsolásaid” is megérnek egy kukkantást – forgatom meg enyhén a szemeimet, ha már szóba hozta őket. Volt már szerencsém néhányszor ellátni őt, de akkor nemigazán a szemlélődésen volt a hangsúly. - Úgy néz ki, nem kellett sok ahhoz, hogy boldoggá tegyelek... - jegyzem meg sejtelmes mosollyal, és nem kerüli el a figyelmemet, ahogy röpke pillanatokra tekintete az ajkaimra vándorol. Ő hamar legyűri a vonzást, én azonban, ahogy ujjai a vállamat ért „karcolást” érintik, még közelebb hajolok hozzá, tovább csökkentve a távolságot közöttünk. Egyik kezem megállapodik a mellkasán a szíve felett, és amikor már úgy tűnhet, hogy valóban megcsókolom, ajkaim incselkedő mosolyra görbülnek.
- Igazad van, most én jövök... nem maradhatok az adósod – húzódom el egy kisebb sóhajtással, hogy a leheletem még egészen biztosan érinti az arcát, mintha a rám váró feladat lenne az egyetlen oka annak, hogy nem fejeztem be a mozdulatsort. Igazából piszok nagy a csábítás, de nem szeretnék semmit elsietni... mondhatjuk, hogy egyelőre csak a határokat feszegetem. Felegyenesedem, majd felállok hát, és már megyek is a színpad felé. A dalt már korábban kiválasztottam, igyekezve viszonozni az ő előadása nyújtotta őszinte érzelmeket. Szóval amikor Madonna Like a Virgin-jének első akkordjai felcsendülnek, azonnal igyekszem teljes átéléssel átadni magam a zenének, és kihozni magamból az ártatlan tini, fülig szerelmes énemet. Ehhez hozzátartozik még némi lelkes szökellés, szüzikés szexi tánc, vagy épp csápolás, és mindeközben sem veszítem szem elől Doriant egy percre sem.
A műsorom már tulajdonképpen a vége felé közeledik, amikor egy csapat fiatal tódul be a bárba, hangoskodva, nevetgélve, köztük két lány, és négy-öt srác. 18-20 év körülinek tűnnek, de biztos nem lehetnek többek 22-nél. Ők is a színpad közelében telepednek le, és ketten máris füttyözve kommentálják a zseniális tehetségemet. Igazából fogalmam sincs, hogy épp leszólnak, vagy dicsérnek, mert csak a ricsaj jut el hozzám, annyira koncentrálnék a zenére. Nem igazán akarok tudomást venni róluk, de nem könnyítik meg, hogy figyelmen kívül hagyjam őket. Úgyhogy végül, amint a dal a végéhez ér, küldök Dorian felé egy sunyi „na jó, ezt kapd ki” pillantást, aztán Joan Jett Bad Reputation számával „rúgom ki a ház oldalát”.

raelyn & dorian

Nincs sok gyakorlatom az egész csajozós-nyomulós témába, de az ember próbálkozik a legjobb oldalát mutatni, ha már olyan nővel hozza össze a jó ég, aki mindenképpen megér egy imát. Raelyn egy különleges gyöngyszem a nők táborából, akit kár lenne szem elől téveszteni és hazugság lenne azt állítani, hogy nem akadt meg rajta a tekintetem már a legelső találkozásunk alkalmával. Elég csak végigmérni és a józan paraszti észnek lőttek, és akkor még egy szóváltás sem történt meg közöttünk. Az elmúlt kis időben viszont a vele való társalgás által még jobban megerősödött bennem, hogy Rae nem kis pályás csaj és ha nem vigyázok, bármikor szívesen billent hátsóba, amit vagyok annyira ökör, hogy még élveznék is. Olyan témákba másztunk már bele, amit ha egy rajtunk kívülálló megenne, biztos ott pusztulna bele, de mi belőlünk az ellenkezőjét váltja ki. Éltet a nem hétköznapiság varázsa, a képzeletünk kihívása és mindaz, ami ezzel jár. No meg az se utolsó, hogy örömmel csipkelődünk a másikkal, mert az már lejött, hogy egy könnyen egyikünket sem lehet a sértődés határára sodorni. Most érzem igazán mennyire szükségem van olyan társaságra, aki vevő a morbid humoromra vagy a szélsőséges hangulatomra. Fenébe is, nem várom el, hogy kordában tartsanak! Isten őrizz, hogy bárki szelídítőset játsszon velem vagy fékező hatással legyen a tetteimre, mert általában ezzel mindig felsülnek. Minél jobban erőltetnek valamit, annál inkább az ellenkezőjét művelem. Nem tudom, hogy örökletes baromság ez vagy csak ilyen módon kötöttek be, de jobban szeretem magamat helyrerakni, és kevésbé hallgatni mások véleményére. Magamnak kell megtalálnom a nyugalmamat, azt a személyt vagy dolgot, amely a földön tart és nem engedi, hogy énem múltbéli problémáját idézzem elő újra és újra. Mostanában az ég is úgy döntött, hogy a nyakamba szakad egy darab felhővel együtt, és bár ezernyi gondolatmenet cikázik a fejemben lévő sötétségben, most mégis két lábbal a földön érzem magamat, amiért tudnék hálás lenni, de sosem volt kenyerem az érzelmeim nyilvános kifejtése.  Szavak helyett a tettek embere vagyok, az utóbbi viszont sokszor félreértelmezhetővé válik a külvilág számára, ezért most úgy viselkedek, mint aki önmaga és mégsem. Ez az egyensúly pedig egyszerűen nehezebb, mint gondolhattam volna. Részben remélem, hogy egy szeletet adva magamból nem kergetem őt ki a világból, másrészről viszont nem akarom olyan dolgokkal hitegetni, amik nem léteznek. Nem vagyok jó ember, sosem voltam, egyszerű meg főleg nem. Volt velem baj és lesz is a továbbiakban, amikkel együtt kell élni a közelemben élőknek, de nem tagadom meg a változást vagy rúgom félre, ha az utamba sodródik. Sok minden forog kockán, de a múltbéli tetteim még mindig szorosan a nyomomban lihegnek és amíg nem űzöm ki magamból őket teljesen, addig őrültség lenne változásról beszélni az én esetemben. De ha már itt tartunk, talán kezdhetném azzal, hogy birtokomba fogadom az egyik törzshelyemet, és ahogyan Raelyn tudtára hozom, partnert sem szívesen nélkülöznék ebben a tervben.
- Ha csak úgy királynőmmé fogadnálak, nem élnéd át teljesen a hely szépségét. – véleményezem az elhangzottakat, majd ennek okán tovább is folytatom. – De a népes tolongókkal szemben neked már van annyi előnyöd, hogy tudsz a keresési szándékomról. Simán a lista élén találhatod magadat. Csak a végére ne felejtsd el odaírni, hogy házisárkány keverék vagy.  – kacsintok rá kissé lehalkítva a hangomat az utolsó szavaimnál, habár ő is láthatja, hogy az egyetlen, aki repkedhetne a királynő címért, az a pultos, ő pedig lássuk be, nem éppen a zsánerem. Nekem jobban bejönnek a félig királynő, félig házisárkány típusú nőszemélyek.
Felfedezésemet egy már mindent értek és egyben elhúzott aha követi, amikor kijavít a mentővel kapcsolatos tévhitemben. Érdekes egy névválasztás, de nem fogok ítélkezni. – Ismertem egy csókát, aki a bringáját nevezte el Gizinek. Állítása szerint mikor nyikorgott a bicikli, olyan hangot adott ki, mintha azt hangoztatta volna, hogy Gizi. Nem tudom mennyi igaz ebből vagy sem, mert nem egyszer esett fejre az öreg. – vágok egy grimaszt, bár azért érdeklődően tekintek rá az idegen szó kapcsán, melyet később kijavít olyan formára, ami még számomra is értelmet nyer. – Ja, elég esélyes. – vágom rá egyetértően, de mélyebben nem mászok bele. Egy varázsló sose adja ki a titkait.
Nem árulok zsákbamacskát, ha azt mondom, a memóriám már nem olyan, mint újkorában és bizony megesik, hogy egy-két információ megszűnik létezni egyik pillanatról a másikra. Azt viszont felettébb szórakoztatónak találom, hogy attól tart, bármikor is kitörölném emlékezetemből a mai nap eseményeit, akár véletlenül, akár szándékosan is. Mindenesetre ráteszek egy lapáttal.
- Nem is tudom, Rae, én azért nem bíznám a véletlenre. Szerezzünk be egy olyan pólót, jó? – kissé aggódva cseng a hangom, noha az agytekervényeim olykor nem végzik a rájuk kiszabott funkciójukat, kétlem, hogy egy hallal válnék egyenértékűvé.
Érdekes témaváltásba kezdünk bele, és nem tévesztem szem elől ahogyan egy kicsit elkalandozik  tekintete vagy többször is elmereng engem figyelve. Élvezem ezt a fajta bálványozást, - ha lehet ezt így nevezni -, így ráhagyom és ha kell még rá is játszok egy kicsit, de nem megyek túl a határaimon, amelyek teljes valójukban emlékeztetnek arra ki is vagyok valójában. Az utolsó pofonról mesélt élményem kizökkent ebből és kissé értetlenkedve állva az egész felett adom át neki a sztori lényegét, noha nem éppen jó képet fest rólam az egész. – A tyúk fontos az emberiségnek, azt pedig, hogy hisztis, vehetjük átvitt értelemben is. Megszerez mindent, amit akar. Ez szerint bók volt, mintsem sértés, de manapság mindenki olyan érzékeny. – vonok vállat mintha nem lenne semmi baj a sztoriban, bár vágom mi lehetett a pofon lényege.
Tudtam, hogy nem fogja feladni és biztos csalódott is lettem volna, ha ez másképp történik, így az egyre kecsegtetőbb verziók, melyek a Titanic zene körül forognak csak még inkább felkeltik az érdeklődésemet. Egyik hümmögést vált ki belőlem, míg másik teljes ellenkezést, de az utolsóval kapcsolatban már nincsenek ellenérveim. – Áll az alku! – vágom rá elismerően, mert öregem, ki ne akarná, hogy ukulele kíséretében adják elő neki a Titanicot? Valószínű senki sem, de én rácáfolok erre az állításra szívesen.
Mivel már korábban is említettem neki, hogy van lehetősége engem likvidálni a színpadról, így élek az ajánlatommal és le is teszem az ehhez szükséges hozzávalókat. Noha első körben nem igazán jön át neki, én szépen megosztom vele mire is valóak az aprók vagy bármi, amit éppen a zsebem mélyéről halásztam ki az asztal közepére. Jócskán fényezi az önbizalmamat a véleménye, de nem bírom ki, hogy ne röhögjem el magamat, ahogyan a jelmezről beszél, amelyet rám aggatna a védelmem érdekében. Mindig is tudtam, hogy kell hülyét csinálni magamból, ez már csak mondjuk úgy hab lenne azon a bizonyos és képletes tortán. – Ezt azoknak, akiknek nem esik le egyből, hogy baj van nálam a padláson? Elmenne neonként villogó nyilaknak is, amik egyenesen rám mutatnak, hogy: Haver, látod? Ez a pasas nem százas! – élek véleménnyel, habár ebben nem állítottam, hogy nem mennék bele az egész beöltözős témába, ha lehetőségem adódna rá.
Időközben rábólintok a közös dalra, de végül is a már korábban említett sebhelyek vonják el teljesen a figyelmemet. Több szempontból is elnyeri a tetszést ez a vagánysággal kevert szépség látszat, azért valahol mégis feléled bennem a védelmező ösztön kedvtelenség lesz rajtam úrrá.
- Az utóbbiból. A mutogatáshoz szerződést fogok készíteni, hogy minden negyed órában meg kell tenned. – figyelmeztetem őt, hogy ezt veheti készpénznek, habár ahogyan elnézem, arra játszik, hogy az eszemet vegye. Én már csak őt óvva nem válok kezdeményezővé, de nem venném rossz néven, ha ő megtenné, ez viszont az utolsó pillanatban másképp alakul. Rosszallóan ingatom a fejemet, noha az az a játékos vigyor megmutatkozik az arcom mentén, ami arra utal, hogy itt még nem végeztünk egymással. Elkényelmesedve válok elsőszámú rajongójává és figyelmes közönségévé Raelyn produkciójának és igyekszem minden módon a tudtára adni, hogy mennyire eszméletlenül nyomja. Egészen jól érzem magamat, amíg meg nem érkezik a Rejtély RT. valami olcsó verziója és ők is helyet foglalnak, hogy Rae műsorát figyeljék. Ezzel nem is lenne semmi bajom, csak éppenséggel a két srác obszcén beszélgetése nem hagy nyugodni, így amikor megelégelem a dolgot, felkapok egy aprót az asztalról és a csávóhoz vágom.
- Mi a fene öreg? Megőrültél? – áll fel a helyéről felháborodva, de én tartom magamat, mégis feléjük fordulok.
- Szeretném figyelni az előadást, szóval jó lenne ha befognátok a pofátokat. – jegyzem meg azért, habár tudom jól, hogy most már kénytelen lennék koncentrálni, mert csak azon járnak a gondolataim, miképpen verném szét a nyápic alak képét. Persze ahogy az illik egyből játssza a nagyfiút, én viszont tartom magamat annyira a józanságomhoz, hogy nem vágom el az esélyeimet Rae előtt, ezért fogom magamat és felállva a helyemről indulok meg a színpad felé.
- Lépjünk. – nyújtom felé a kezemet és ha elfogadja, levágom a tartozásunkat az asztalra, majd egyúttal elhagyjuk a helyiséget. Nem éppen vagyok ura a tetteimnek, és ha tovább vesztegelek a környéken, biztos visszamegyek helyretenni a kis szarost. Egy pillanatra Raelyn felé nézek, de az épségben lévő kezemet egyből zsebre vágom, hogy az idegességem ne ütközzön ki rajtam ennyire nyilvánvalóan.
- Jobb lesz, ha most megyek. Kösz a mai napot, tényleg élveztem. – sose voltam jó a búcsúbeszédekben, ebben az állapotban meg főleg nem. Bólintok egyet és talán még egy egyszerű ’ja’ is kiszökik ajkaim közül, végül pedig rájövök, hogy muszáj valami bíztatót mondanom, mert ez így nagyon gyér. – Fogsz még hallani rólam, ebben biztos lehetsz. – zárom le ennyivel és mielőtt még jobban elásnám magamat a kínos helyzetek gödrében, kikerülöm őt és sietősebb léptekkel pattanok meg a helyszínről.

/Köszönöm a játékot minimentő. Igazi élmény volt.   /

I'm Not A Saint |     | 1525