To Josephine F. Moreau

What you seek is seeking you.

A mai napot vártam a legjobban a hétben. Sikeresen visszaértünk az európai útról és most egy hét pihenő következhetett. Elterveztem, hogy hatalmasat fogok aludni, edzeni és végre lesz időm felkeresni a helyi bárokat is. Pár hete költöztem ide így még nem voltam ismerős a környéken. A sarki kisbolton kívül - ahol összeismerkedtem Mrs. Tremblay-el - nem tudtam mit merre találok.
A költözésemnek puszta kényelmi okai voltak. Ez a lakás sokkal közelebb volt a repülőtérhez ami megkímélt jó pár idegességtől és rohanástól. Az én lépcsőházam lakóközösség nagy többséget inkább civilek és a Mrs. Tremblayhez hasonló idősek alkották. Nem tudtam, hogy ennek örülnöm kellene-e vagy inkább átkéretni magamat a sorházak bármelyikébe ahol több szolgálati lakás kapott helyet, de miután felcipeltük a legnehezebb kanapát a világon a második emeletre elhatároztam, hogy innen fogok nyugdíjba menni és a holtestemmel együtt vihetik csak el ezt a dög nehéz ülőt.
A taxi amikor megállt nem egészen az az érzés kapott el aminek kellett volna. Nem volt meg az a melegség a mellkasomban, nem éreztem még magamének, az otthonomnak ezt az ingatlant. A hatalmas komor falaival, díszes vasrácsaival, kopott lépcsőivel inkább tűnt egy romantikus film első vágóképének.
- Kösz Tom! Jövőhéten találkozunk! - nyújtottam előre a kezemet, hogy kezet fogjak a sofőrrel aki a válla fölött átnyújtotta kezét.
- A csajok jövőhéten beöltözős bulit tartanak. Kivettem az egész hetet mert ha nem segítek Amandának a jelmez készítésben megfenyegetett, hogy el fog válni. - miközben vissza húztam a kezemet megszorítottam a férfi vállát amolyan együttérzés gyanánt.
- Ez egy komoly fenyegetés. Menj haza és varrj görögdinnye jelmezt a lányoknak. - nevettem el magamat majd kinyitottam az ajtót. A csomagtartó már nyitva volt így miután kivettem a bőröndömet rácsaptam az autó hátuljára jelezve, hogy indulhat.
Már nem foglalkoztam azzal, hogy az egyenruhám gyűrődéseit kisimítsam vagy megigazítsam a lógó nyakkendőmet mert tudtam, hogy pillanatokon belül úgyis megszabadulok tőle.
Épp abban a pillanatban ahogy a bejárati ajtót bezártam magam mögött tompa puffanást hallottam amit a füstjelző sípolása követet. Tekintettel arra, hogy nem ismertem még a szomszédaimat fogalmam sem volt arról, hogy ki az aki hajlamos felgyújtani a házat. Nem túl bíztató.
Elindultam a lépcsőn a hang irányába, de a fordulóban a látvány is egyértelművé tette a gyújtogató lakóhelyét. A bejárati ajtó alól füst szállingózott kiamit fojtogató szak kísért. Elgondolkodtam, hogy mennyire érzem most szükségét annak, hogy hőst játszak, de eszembe jutott Mrs. Tremblay a csámpás, kötött pulóveres tacskójával és biztos voltam benne, hogy nem tudnék úgy elaludni, hogy nem bizonyosodom meg arról, hogy nem halt meg senki még úgy is hogy minden porcikám egy üveg sörre és meccsre vágyott.
A bőröndömet letettem az ajtó mellé miközben kopogtatni kezdtem a bejárati ajtón. Bár pontosan tudtam, hogy a sípoló hang elnyomja a kopogásom hangját megpróbálkoztam vele tudva, hogy ha berúgom az ajtót lesz mivel védekeznem. Na de mielőtt erőszakra vetemedtem volna lenyomtam a kilincset ami örömömre - és meglepetésemre - nyitva volt.
- Azt a kurva. - kezdtem el legyezni az arcom elé tóduló szürke felhőt ami a nyitott ajtónak köszönhetően könnyebben távozott a szobából. A konyhát padlótól plafonig piros szósz fedte, a tűzhely még mindig füstölgött és a füstjelző visítása is csak egyre erősebb lett ahogy hívatlanul egyre beljebb sétáltam a lakásban.
- Egyedül is fel tudod robbantani a házat vagy van szükséged segítségre? - ordítottam túl a sípolást amint szembe találtam magamat a káoszt okozó nővel. Bájos arcán és haján folyt a piros szósz, a köténye azt hivatott volna képviselni, hogy megóvja az esetleges fröcsögéstől, de ez az a helyzet volt amitől a legmenőbb kötény se tudta volna megmenteni.
- Hol a picsába kell kikapcsolni ezt a szart mielőtt előbb süketülünk meg mint hogy meghalnánk?! - mutattam fel a riasztóra célozva miközben egy mondatba egyre több káromkodást préseltem. Anyám minden egyes alkalommal sápítozott és valakihez fohászkodott mikor egy káromkodás elhagyta a számat.  Ő is pontosan tudta, hogy már nem tud megváltoztatni, de naív módon még reménykedett ép úgy ahogy most én is tettem. Reménykedtem benne, hogy Szélvész Kisasszony hamar ura lesz a káosznak és elhagyhatom a lakását meg valahol abban is, hogy szüksége lesz a segítségemre és itt maradhatok... akár egész estére.

To Josephine F. Moreau

What you seek is seeking you.

Talán gyakrabban kellett volna közgyűlésekre és kerti partikra járnom akkor talán nem lennék ennyire fogalmatlan az itt lakókkal kapcsolatban. Igazság szerint eddig nem is érdekelt az összetétel, tekintettel arra, hogy elég kevés időt töltöttem itthon. Ha itthon is voltam inkább aludtam vagy meccset néztem a már korábban említett dög nehéz kanapén. És ha mindezeken túl voltam akkor a magányomat ismeretlen nőkkel próbáltam elűzni. Néha ideges szemekkel találtam szembe magamat ha a kukatárolónál összefutottunk - tekintettel a válogatott szexuális életemre -, de ezekre ügyet se vetettem így ez nem jelentette alapját egy ismerkedésnek.
De elnézve az alattam lévő szomszédomat talán jobb lenne ha közösségi életet élnék.
Neki dőltem a folyósó falának, kezemet mellkasom előtt összefontam a lábamat pedig keresztbe tettem és csak néztem újdonsült szomszédomat ahogy keresi a megoldást a káosz közepén. Kifejezetten szórakoztatónak találtam ahogy széket húzott a riasztó alá és nyújtózkodva próbálta elérni azt. Így alulról nézve - na meg persze eltekintve a piros szósztól - egészen jó belátásom nyílt a testére. Hosszú vékony lábai vonzották az ember tekintetét, hogy végig mérjék azt, amin feljebb haladva formás feneke feszült a nadrágja alatt az erőltetett pipiskedéstől. Hasa befelé horpadt a nyújtózkodás miatt amitől nagyobbnak tűnt a melle. Ez volt az a mell amely pont az ember kezébe simult. Ennek gondolatára nyeltem egyet és alsó ajkamba haraptam.
A szememet még mindig rajta legeltettem amikor a sípszó elhallgatott és kettőnk közé csönd telepedett. Fejemet kissé oldalra billentettem mikor szembe fordult velem. Haja csapzott volt vizes és piros. Az arca angyali és olyan amitől kellemetlenül érezted magad már csak azért mert olyan végtelenül bájos volt amitől azt érezted, hogy minden problémádat rá akarod erőszakolni.
Csak néztem és hallgattam Őt ahogy megállás nélkül folyt belőle a szó. Az agyam ennyi információ befogadására talán nem is képes. Hogy képes rá, hogy ne káromkodjon, tomboljon és üvöltsön egyszerre az előbbiek után. Plusz egy vadidegen állt az otthona közepén és ő ahelyett, hogy kérdőre vonna, hogy mi a faszt keresek itt, közli, hogy segítsek neki. Na jó...erre nem voltam felkészülve.
- Te mindig ilyen kurva sokat beszélsz? - bukott ki belőlem a kérdés. Őszintén nem szokott zavarni ha mások csicseregnek, bár tőlem lényegesen távolt állt ez a fajta kommunikáció - meg úgy az összes többi is -. Most viszont zavart. Hogy lehet ilyen felelőtlen? Mi van ha egy idióta sorozatgyilkos vagyok.
- Figyelj Piroska, őszintén én csak meg akartam nézni, hogy nem haltál-e meg, de nem terveztem éjszakába nyúlóan takarítani. - Őszintének lenni nem mindig jó dolog. Sokszor megbántjuk a másikat és megutáltatjuk magukat, de legalább sose kell olyat csinálnunk amit nem akarunk.
Szemeimet összeszűkítettem ahogy közeledni kezdett felém és a keze láttán amit felém nyújtott. Pár másodpercig méregettem azt majd ellöktem magamat a faltól, hogy a mellkasom előtt összefont karomat szabaddá tehessem.
- Isaac. - simítottam tenyeremet az övébe. Apró, törékeny keze szinte eltűnt az enyémben és forró érintése kifejezetten jól esett megfáradt bőrömnek. A kelleténél talán több idegig hagytam tenyerét a tenyeremben és csak akkor engedtem el mikor a következő kérdését nekem szegezte.
- Mrs. Trembley unokája? - néztem rá értetlenül. A kérdést sem egészen értettem pedig átgondolva egészen egyértelmű volt. Sosem találkoztunk, nem tudhatta, hogy én is itt lakom.
- Óh nem... én feletted lakom. - böktem mutató ujjammal a plafon irányába jelezve, hogy én vagyok a fenti szomszéd.
A gyors bemutatkozás után és hogy tisztáztuk ki kicsoda ebben a lépcsőházban úgy éreztem megágyaztunk olyan kérdéseknek amiket most már bátran feltehetek.
- Mondd csak Pirosa... van neked barátod? - léptem kissé közelebb hozzá miközben az egyik  nedves tincsét az ujjam köré csavartam. Így vizesen, szószosan és paradicsom szagúan nem volt egy üdítő látvány, de reménykedtem benne, hogy a ragacsos máz alatt a bájos arca még hívogatóbb lesz.

To Josephine F. Moreau

What you seek is seeking you.

Émelyítő a túlcsorduló barátságos viselkedése. Az a fajta cukormázas lány akitől összeragad a szád, akitől érzed, hogy fulladozni kezdesz és mintha valami megmozdulna a mellkasodban. Az aki körberagyogja az egész szobát és mellette szürke kisegérnek érzed magadat. Az ilyen lányok veszélyesek. Teljesen képesek a melegük köré vonni, ott tartani és elvakítani a fényükkel amikor aztán hirtelen lecsapnak, kihasználnak, hazudnak és etetik a bennük lévő szörnyecskét aki a kedvességtől nem láttál.
Összeszűkített szemmel kémleltem a mosolyt az arcán, az apró ráncokat a szeme sarkában, azt ahogy ellágyultak a vonásai a piros szósz alatt. Örül, hogy megismer? Ha.... kétlem. Talán valamennyire én is olyan voltam mint a cukormázas lányok. Tökéletes külsőmmel, úriember modorommal képes voltam bárkit az ujjaim köré csavarni anélkül, hogy különösebb erőfeszítést kellene tennem és a szándék ezek mögött sose volt tiszta. Egy jó szex? Jobb állás? Vagy csak előre tolakodni a sorban? A cél szentesíti az eszközt.
- Jah... azt hiszem én is. - morogtam az orrom alatt miközben még mindig az arcát kémleltem. Egészséges az, hogy valaki ennyire...vidám?
- Nem sokat vagyok itthon... tudod, szakmai ártalom. - mutattam a zakómon pihenő kitűzőre ami számomra egyértelműen jelentette azt, hogy melyik légitársaság pilótája vagyok, de egy laikus nem biztos, hogy érti így megköszörültem a torkomat és alig láthatóan kihúztam magamat.
- American Airlines. - biccentettem és ebbe a két szótól belebizsergett a lelkem. Imádtam a munkámat, imádtam a repülést és imádtam, hogy amikor minden összeomlott körülöttem a repülés akkor is ott volt. Ez egy olyan hobbi ami miatt egy napot se érzem munkának és ez büszkeséggel töltött el.
Ahogy közelebb léptem és feltettem a kérdést rögtön meg is bántam. Mi a szar ütött belém? Ennél azért kicsit finomabb és kevésbé direkt szoktam lenni. Talán a hetek óta tartó böjt volt az oka vagy csak a lány cserfessége és napsugara.
Elengedtem a tincset és a csaphoz sétáltam, hogy lemossam a kezemre tapadt szószt. Apró mosoly ült ki a szám szegletére ahogy érzékeltem zavarát. Ez jó... ez még egész jól is elsülhet.
- Csak mert ha lenne szívesen elbeszélgetnék vele arról, hogy a barátnője milyen kurva felelőtlen. - fordultam vissza hozzá és újra végig mértem a zokniba bújtatott lábától egészen a paradicsomos feje búbjáig. Apró termete újabb mosolyt csalt az arcomra.
- Egyezünk meg valamiben.... segítek neked takarítani, ha megígéred, hogy soha többet nem főzöl olyat amilyet most próbáltál, mert jó lenne ha legközelebb is lenne hova hazajönnöm. - elindultam felé majd félúton a kijárat felé vettem az irányt.
- Fürödj le Piroska én is átöltözöm. Fél óra múlva találkozunk. - szalutáltam majd kiléptem a lakásából és a bőröndöm kíséretében az emeletre sétáltam. Átöltöztem kényelmes melegítő alsóba, pólóba és sportcipőbe bújtattam lábamat. Talán még futni is elmegyek ha ennek az egésznek vége. Percre pontosan fél óra múlva kopogtattam a lány ajtaján és az ajtófélfának dőlve, karba tett kézzel vártam, hogy az ajtót nyisson. Biztos voltam ugyan benne, hogy ezután se zárta kulcsra az ajtót, de úgy gondoltam megadom neki a lehetőséget, hogy úgy tegyen mintha....