-Nem nem. A kávémról nem mondok le.-Hiszen ez a friss ébredés utáni lendület nagy valószínűséggel kifejezetten véges, nem szeretnék egyszer csak leereszteni, mint egy lufi és egy kis koffein segít majd. Elpörögni ennél jobban úgysem fogok csak késleltetem egy kicsit a kimerülést illetve elkerülöm majd a reggeli utáni kómázós állapotot. -Igen ez így tökéletesen hangzik.-Bólintok egyet elégedetten. Hiába veszi az ember a legdrágább jegyet az sem jelent bejutást mindenhova, ha viszont Arthur VIP vendége leszek azzal már tényleg oda megyek ahova csak akarok, nyilván ésszerű keretek között. -Persze, hogy tudok, ha akarok. Azt mondják kifejezetten mogorva arcom tud lenni, főleg ha nem figyelek oda és elbambulok egy kicsit.-A vállaimat megvonva nevetek egy rövidet. Anya sokszor mondta már, hogy néha olyan vagyok, mintha Tim Burton rajzolt volna majd amikor elmosolyodok, akkor már jobban hasonlítok egy Disney hercegnőre. Egyébként szerintem ez egy kifejezetten hasznos vonásom, hiszen mindenkinél azt alkalmazom, amire éppen szükségem van. Két kávéval térek vissza az asztalhoz és foglalok helyet a tányérom mögött miután letettem a csészéket. -Nem mintha bárhonnan elkéstél volna, így is bőven fiatal vagy még. Persze.. tudom. Mindig van valaki, aki fiatalabban megteszi a nagy lépést, de szerintem minden akkor történik, amikor eljön az ideje.-Attól, hogy valamit nagy szeretnénk vagy próbálunk sürgetni még nem biztos, hogy hamarabb megkapjuk vagy elérjük. Annál nincs rosszabb, mint amikor eléred a céljaidat, de még nem állsz rá készen. -Nehéz lesz apád árnyékából kibújni és megfelelni az elvárásoknak az egyszer biztos. Szerintem ezt próbáld meg ignorálni, amennyire csak lehetséges, hiszen ha folyamatosan ezen feszülsz, csak megnehezíted a saját dolgodat, az pedig sehogy sem visz előrébb.-Ezt könnyű mondani, de annál nehezebb meglépni. Tudom én. -Kijár még a versenyeidre?-Érdeklődök két falat között, amit utána leöblítek egy korty kávéval, amibe azt hiszem nem tettem elég cukrot, de most már mindegy, jó lesz így nekem.
MIlyen mázli,hogy aarátaimatbe tudom jutttani szinte bárhova a paddockon belül,csak egy névkell egy listára, aztán annyi. Az étterem szerencsére nem ilyen hely, de ezt is azért jócskán meg kell fizetni, így nem sokan jutnak ide, ami az én szerencsém. Nincsen annyi kíváncsi szem, bár így is akad, mennyire várom, hogy végre ne én legyek az, aki vonzza a tekinteteket, bár ez még csak rosszabb lesz és nekem majd meg kellene birkózni vele. Bambi elég nagy löketet ad az energiáival, ami menő, de ugyanakkor irigykedek is, hogy nekem ezek most valahol a távolban vannak kirándulni. - Inkább mosolyogj az jobban áll, bár itt lehet jobban örülnék neki ha mogorva lennél, ha valaki furán néz ránk, legalább nem mernek majd idejönni hozzám. - nevetek fel én is, és elképzelem, ahogy a kis törékeny lány ránéz egy két rajongómra, azok meg inkább elsétáltak mellettünk, mintsem köszönjenek és képet kérjenek. Megtartom magamnak testőrnek. Az apám féle nyomás, nem is volt olyan nagy nyomás sokak szerint, mert ő csak az én érdekeimet nézte, sosem azt, hogy lépjek a nyomdokaiba , de az árnyékában kellett éljek egy ideig, és szerintem még mindig ott vagyok. - Elkésve ugyan nem vagyok, de a többiek már korábban kezdték fiatalabb korukban, vagyis egy két versenytársam és nekik nagyobb rutinjuk van már most, és ugyanannyi idősek, mint most én, ez hátrány, és ezt apám nem győzi kihangsúlyozni. Biztos vagyok benne, hogy egy kicsit több önbizalmam lett volna ehhez a nagy felhajtáshoz, akkor előbb itt vagyok, de mindig volt egy visszatartó erő. - és az a közönség volt, akik szeretnek, de tudom, hogy mennyire kell feléjük majd kapálóznom, hogy elnyerjem ennél is jobban tetszésüket és az nekem annyira sosem feküdt, de majd megtanulom. - Nekem talán nem is a kilépés mögüle lesz nehéz vagy volt, most nem tudom ezzel hányadán állok, mert ezzel már most igyekszem nem foglalkozni. Inkább a felhajtás az ami nehéz, ezt mondtam is már, de megszokom, mindent megszokok és akkor nem lesz semmi ami akadály lenne, van egy egész telem addig, és a tesztelések alatt majd magabiztosabb lehetek. - reménykedek, mert más most nem maradt, hogy az agyam befogadja ezt a sok újat, amire igazából egész életében készültem, ez mennyire gáz már. - Nagyrészt kint van igen, ha messzebb megyünk, akkor nem mindig tart velünk, szinte mindig megjelent eddig, de nem volt olyan sok verseny, mint majd jövőre lesz. Meglátjuk mennyit tud majd ott lenni. - vonom meg a vállam, nekem sosem volt fontos, hogy ki van ott és ki nem, legalábbis ezt hangoztattam, de közben szerettem látni, amikor a dobogón álltam, hogy büszkén néz rám és integet nekem. - De a következő idény más lesz, lehet nem akarom majd, hogy nagyon ott legyen, túlságosan sok lesz a stressz és a jelenléte nem segít. Tudod a láthatatlan nyomás? - teszem fel a költői kérdés, amivel ő is nagyon jól tiszában van. - Otthon el kell jönnöd velem a vidámparkba, fura késztetést érzek, hogy dodgemben szarrá karabolozzalak.- nevetek fel és magamba tömök egy nagy adag reggelit. - Hozhatsz több embert, úgy izgalmasabb levadászni valakit. - kacsintok rá, mindig is olyan volt nekem ő,mint egy női haver, akivel ugyanúgy lehet hülyülni is, mint a srácokkal, mert nincsen kényesség, hogy letörik a körme.
Kezdőlap
