Annyi mindenről beszélhetnének, aminek értelmét is látná, sőt, ő ezeket szeretné első körben tisztázni, úgyhogy rá nem túl jellemző módon, kissé értelmetlenül áll néhány percig a témát illetően a másiktól nem is olyan messze. Nem akar Briseáról beszélni, de csak azért nem, mert látja a lány minden vonásán, mit váltott ki belőle, ezért feleslegesnek érzi szóban tartani a másik nőt, Kira mégis megteszi.
Ha bárki másról lenne szó valószínűleg felhúzná magát, hiszen Alfonso úgy látja, éppen eleget bizonyította, mennyire csak és kizárólag Kirára van szüksége az életében, valahogy úgy tűnik, mégsem ért még célt a másiknál teljesen, ami ennél a férfinél már alapkő szinte. De mivel Kiráról van szó, és a környezete is bőven érzékelte, mennyire képes elengedni neki szinte mindent, most sincsen ez másként. Ha más nem, hát gonoszság volna ilyen állapotban még rá is förmednie a másikra, pedig a türelme bárki mással vékony cérnaszál csupán, hozzá viszont tengernyi van szinte mindig. Semmi nem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy nem verte ki a balhét a gyógyszerek miatt, pedig ott valóban kétszázas lett a vérnyomása pillanatokon belül.
Úgy dönt, hogy nem feszegeti tovább Fabiolát, mert tekintettel arra, hogy még nem beszélte át vele ezt a dolgot, nem akar megint mérges lenni rá. A közegnek most össze kell tartania, minden egyes szereplőnek, ezért Alfonso muszáj, hogy eltegye egy polcra a sértettségét, és elővegye majd, amikor érdemben tudnak is vele foglalkozni. Semmilyen látható sérülés nem lehet a hálójukon, különben New York hamar odalesz, ha jól sejtik, hogy a szicíliaiak ide vágynak valójában.
Odalép a másik elé, és nyugodt légzéssel, nyugodt hangon kezd az egyik vizes tincsével játszani, éppen csak egy kicsit és finoman, miközben a tekintete a fekete hajszálakat vizsgálják.
- Miért nem nekem hiszel? - Minden joga meglenne, hogy magára vegye az egészet; sokszor bizonyította, hogy az érzései tényleg elsöprőek, a másik vonzása szinte néha már fájdalmas a számára, és még mindig itt van, nem rohant el, nem akarja megtagadni, hanem csak Kira kell neki és senki más. Az ő szavai viszont nem másznak olyan erővel a másik bőre alá látszólag, mint Fabioláé, amit őszintén nem ért.
- Amit láttál, annak a nagy része színjáték volt egyébként is. A közegnek kellett a botrány, nekem meg kézenfekvő volt, mert tudtam, mi jön azután. Tökéletes terelés volt. - Az egész nápolyi közeg előtt van mindig több lépéssel, de Kira más; őt nem tudja beelőzni, sőt, állandóan meglepi dolgokkal, legyen az féltékenység, gyógyszerek, vagy, hogy hány alkalommal tud ténylegesen elrohanni előle.
- Nem látod, mit művelsz velem? - Kérdezi végül annyira csendesen, hogy szinte súgja a szavakat a másik ajkaira, pedig nincsen annyira közel most, hogy ezt ténylegesen meg tudná tenni. Elengedi végül a tincset, és ekkor emeli fel a tekintetét a lányra, hogy a szemében ott legyen minden. Huszonnégy éves a másik, mégis térdre kényszerítette Alfonso Delucát, olyan szinten, hogy a világa körülötte forog, mégis, mintha bizonyítania kellene, hogy a szemellenző tényleg ott van, és nem lát, nem hall semmi mást, csak Kirát.

Összeráncolja a szemöldökét, mintha a dühe kezdene túlmutatni a türelmén, pedig nem ez történik, egyszerűen csak nem érti. Azzal a részével eddig is tökéletesen tisztában volt, mennyire nehéz helyzetbe hozta a másikat a nápolyi úttal; nem csak a teljes közegnek kellett magát megmutatnia a férfi oldalán, ráadásul külsősként, de Francesco halálhírébe sem avatták be előzetesen. Alfonso sejtette, hogy pont a születésnapja estéjére tervezi a gyilkosságot Alvize, mert mindenki ott volt, aki számukra fontos, így egyikük sem került olyan célkeresztbe, amit ne lehetne eltusolni. Mert néhány suttogás már elérte a férfi fülét, csak a mészárlás a temetésen, és az azóta fontosabbá vált szicíliai agyfasz mindenről elterelte a figyelmet és a gyanút.
Tesz egy lépést hátra, mert a közelsége nem javít semmit a másik gondolatainak irányán, úgyhogy teret ad neki, levegőt enged a tüdejébe, és megteszi azt a szívességet, hogy nem szívja el előle.
- A színjátékot a közeg várta el tőlem. Mégis mit láttál, amivel szerinted megaláztalak téged? - Mert az, hogy az exével beszélt, aki egyébként az egyik legrégebbi barátja, és végre méltóztatott eljönni a születésnapjára, Alfonso számára nem tűnik megalázónak. Éppen ellenkezőleg.
- Rólad beszéltem neki. - Mondja végül úgy, mintha a levegőt ki akarta volna fújni, de az a szavakkal együtt szakadna ki belőle. Kezdi magát felhúzni a helyzeten, és ezt nem tudná tagadni, mert Kira előtt nem szokott szinte semmit. - Arról, hogy mennyire biztos vagyok benned. - És a hitetlenség a hangjában nem annak szól, amit mond igazán, hanem annak, amiért mondania kell. Azt hitte, hogyha előre engedi a másikat, akkor át tud majd gondolni mindent, de megint rosszul játszotta ki a lapjait. A távolság gyógyszerekhez és abszurd gondolatokhoz vezetett, amiket nem tud látszólag eltüntetni semmivel.
- Úgy gondolod? - Mert a férfinek úgy tűnik, Kira egyáltalán nem fogja fel, mennyire szereti, és mit meg nem tenne érte. Ha tudná, nem Briseát vágná az arcába, hanem Francescot, a közeget, a családját, igazából bármi mást. De nem azt kérdőjelezné meg, milyen kapcsolat fűzi ahhoz a másik nőhöz, és az mit jelent. Mert olyasmit csak, amin a másik horkantana.
- Ha lenne erre esély, már rég megtörtént volna. - Mondja, miközben elkezdi törölgetni a még nedves testét, amivel eddig nem foglalkozott. Kira bőven próbára tette már a türelmét és mindenét az elmúlt időszakban ahhoz, hogy ha veszett ügy lenne, már kilépett volna belőle az elején. De olyan vak, hogy beleesik a szakadékba, és azt hitte eddig, ez teljesen egyértelmű a másiknak, az pedig most nem érinti jól minden agyfasz tetejébe, hogy ezek szerint ez nem volt elég.

Az előbb még az látszódott rajta, mintha kezdené felhúzni magát a téma miatt, most meg, mintha labilis lenne valamennyire, mosolyogni kezd, nem a másikon, inkább csak a saját gondolatain, amiket a kérdése ébreszt benne. Számára annyira egyértelmű, hogy valójában mennyire biztos, de Kira csak nem olyan régóta ismeri, ezért nem tudhatja, mekkora dolog, amiért egyáltalán képes volt beleszeretni valakibe. Nem, hogy ennyire.
- Mert beléd szerettem, Kira. Ez felér egyfajta csodával. - És ezért mosolyog, mert valóban így van. Lehet, ha már évek óta gyűrik a lepedőt, meg egymás idegeit, akkor Kirának is annyira egyértelmű lesz ez, mint a férfinek, egyelőre viszont maradnak akkor az agyfaszok, amik segítségével biztosítja a másikat arról, mit akar. Alfonso nem olyan, mint Marco, nála nem billen a mérleg nyelve sem a tettek, sem a szavak felé, ő valahogy tökéletesen zsonglőrködik a kettővel egyszerre. Ha kell, tettekkel, ha kell, szavakkal fogja alátámasztani. Kira egyszer majdcsak elhiszi neki.
- Rád nem haragszom. - Lopja el megint a távolságot kettejük közül, ahogy néhány lépéssel odakerül a másik elé, és az arcára simít a hüvelykjével, miután az ujjait a tarkója felé csúsztatja finoman.
- Magamra annál inkább. Én nem ezt akartam kettőnkkel, ezt tudnod kell. - Nem ezt a káoszt és szarcunamit, az egészen biztos. Az ő fejében egészen másképpen festettek a dolgaik; talán egy év múlva, amikor már elválaszthatatlanok lettek elmondta volna a maffiát, és mivel öt évig alig volt ez az egész az élete része, biztosította volna a másikat, hogy ha nem akar, nem kell ebbe a közegbe belecsöppennie. Ő teret akart engedni mindennek, ami a másik, és abban a pár hétben, amíg békében lehettek ez működött is; nehezen, de összeegyeztették a beosztásukat, és neki eszébe sem jutott soha, hogy a munkamorálját a lánynak bármerre billentse. Megszegett magának és a másiknak is mindent, amit ígért és akart, de nem hajlandó szétesni emiatt.
- De háború van és lesz is, ami miatt nem tudom azt ígérni, hogy minden varázsütésre olyan lesz, mint amire szükséged van. - Sóhajtja, aztán a lány azt mondja, neki rá van szüksége, amit egyébként tökéletesen ért és tud. Itt is lesz, ameddig csak bírja még a másik, de akadályozni nem akarja, miközben annyit sem tud mondani, hogy mindez egy, két, vagy három évig fog tartani. Egyelőre éppen csak elkezdődött az agyfasz.
- Itt vagyok, Kira. És tudom, mennyire sok volt ez így egyszerre, hidd el. Abban már nem vagyok biztos, hogy tényleg rám van szükséged. Amikor az életembe kerültél a fejemben hetekig sakkoztam, és egészen értelmes megoldásokat találtam kettőnkre, de most nincsen válaszom semmire. Marco épp csak túlélte a temetést, a közeg romokban, és ha idejönnek, minden csak rosszabb lesz ennél. - Ezzel inkább csak őszintén fel akarja vezetni, mi várható, esze ágában sincsen elüldözni a másikat. Sajnos Alfonso nem a kegyes hazugságairól híres, ahhoz túl egyenes és őszinte.
- Nem akarlak tönkretenni. - Tudja, hogy nem értenek egyet ebben a kérdésben, és Kira szerint a közege teszi tönkre őt, de ha háború lesz, még New York utcáin is vér folyhat. Meg akarja védeni ettől őt, de még a barátját sem tudta, úgyhogy nincsenek túl jó helyzetben. Szeretné, ha a szerelem elég lenne, és ő vállalná az egészet ahogy van, de a lánynak ennél sokkal több kellene a boldogsághoz, látja rajta.

Alfonso nem változtat szándékosan saját magán a másik kedvéért, arra talán már csak a korából kiindulva sem lenne képes. Nem, minden, ami ebből a férfiből a másik felé sugárzik az ugyanúgy ő, mint a hirtelen haragú, néha már-már kegyetlen énje, éppen csak talált végre valakit, akivel megélheti a gyengéd oldalát. Az pedig, hogy ez az oldala ennyire végtelenül türelmes, mindkettőjük szerencséje valójában.
Szereti a másik nevetését, azt már nyilván kevésbé, hogy miatta, illetve a közege és azt abban rejtőzködő veszélyek miatt mostanában ritkábban hallja, mint a kapcsolatuk elején tette. Sokat gondol olyasmikre, amik rá annyira nem jellemzőek; nem egészen a mi lett volna ha jelenség jár a fejében, csak azok a lehetőségek, amik elszaladtak mellettük, és amikkel nem tudott élni kezdetben Francesco miatt, most meg a szarcunami végett, ami még előhozhatja belőle a legrosszabbik természetét. Sokat agyal kettejükön, de nem csak ezeken a lehetőségeken, hanem a jövőn, és azon, miket tartogat számukra egy olyan időszak, amiben ő is meghalhat bármikor. Az egyik fő célpont lesz majd a neve Alvize mellett, ha elérnek ide azok a kutyák, nem is nagyon álltatja magát mással, úgyhogy egy ideig a klubbot fogják árgus szemekkel figyelni, hiszen ha ő mondjuk be akarná enni magát egy másik olasz bőre alá, akkor az üzletével kezdené, aztán a nőjével folytatná. Biztos lehet benne bárki, hogy ha megint rászállnak Kirára, kurva világot teremt New Yorkban, és nem fogja visszafogni magát egy percig sem.
- De ezt sem adnám semmiért. - Mondja vágyakozó tekintettel, és ha most nem vigyáz, akkor kezdődik minden elölről, mert neki bőven elég ez ahhoz, hogy ismét ne akarjon mást, csak elmerülni a másikban, akár reggelig. Ezért vesz egy mélyebb levegőt, kifújja az orrán, és csak ennyivel adja a másik tudtára, hogy nehéz kezelnie néha a hatást, amit rá gyakorol, de nagyon igyekszik, és ezt a másiknak is tudnia kell. Ha nem igyekezne, sosem eresztené, ami a férfit lendülettel tölti fel ahelyett, hogy megijesztené.
- Téged nem adnálak semmiért. - Mert Alfonso hiába agyal meg sem történt, vagy gyökerükben elfojtott helyzeteken, nem akar változtatni azon, ahogy végül alakultak ők ketten. Nem megy olyan mélységekbe, hogy ha ezeket nem élték volna át, hát nem lennének most itt, ilyen mély érzésekkel és vágyakozással, mert ő ebben nem hisz; ezt a nőt ő valószínűleg az összes dimenzió összes formájában ilyen szerelemmel szeretné, ezért sem adná oda semmiért és senkiért. Tizenkét év önkéntes magány után mindezt átélni tüzeli a lelkét folyamatosan, és még többet akar belőle. Ahhoz viszont az kell, hogy élve kerüljenek ki a háborúból mindketten.
Arra már nem válaszol viszont, miszerint Kira tudja, hogy nem akarja tönkretenni, mert ezt ő merte remélni eddig. Nem nyugtatja meg, hiszen csak azért, mert valami Alfonso részéről nem rendelkezik egyértelmű szándékkal, még megtörténhet közvetve, ő pedig attól tart, nem csak a világát forgatja majd ki a másiknak az, ami vele jár, hanem önmagát is, aminek az első lépcsőjén állnak éppen, mert Kira maga mondta ki, hogy nem önmaga. És ez, kár is volna tagadni, csak Alfonso hibája lehet.
- Addig megyek, míg így nem lesz. - Ez az ő ígérete a jövőre nézve, és amit ő ígér, az úgy is lesz. Pontosan ezért nem fogalmaz úgy, hogy megígéri, rendben lesznek, mert nem jövőbelátó, hogy ebben tökéletesen biztos lehessen. De, hogy vért is izzadna a másikért, ez olyan számára, akár a szentírás.
- Mikor kell legközelebb menned? - Muszáj előre terveznie, még jobban, mint egyébként szokott, mert oda kell figyelnie a bogyókra, amiket a másik szed, azt pedig úgy tudja megtenni, ha minél kevesebb időt töltenek külön. Nem lesz egyszerű, mert teljesen felügyelet nélkül nem hagyhatja a klubbot sem, Marco nélkül pedig minden az ő nyakába szakad majd. Egy kurva szava sem lehet, és hiába ő a főnök, akkor sem vonhatja ki magát onnan csak úgy, éppen elég terhet tett a barátjára az elmúlt időszakban, most rajta a sor. De húzza majd, amíg tudja, ha kell, ingázik  folyamatosan, akár többször is egy este során.

Nehezen tudná körülírni azt a jelenséget, ami megjelenik a vonásain, de ha nagyon le kellene egyszerűsítenie, akkor azt gondolná, aggodalom látszik rajta. Ő ebben a közegben nőtt fel, számára, ha nem is kellene annak lennie, de természetes, hogy ilyen történjen, és annyira erősen vannak, főleg a férfiak kondicionálva ennek elviselésére, hogy dühöt érzett az árulásért, de a lövések hangja, meg a hulló testek számára nem bírnak mélyebb jelentéssel.
Marco sérülése mellett biztosan nem figyelt eléggé oda a lányra, és hiába mondaná, hogy hazaérkezve akarta elkezdeni, megint mintha lassú lenne a másikhoz. Nem nehéz a közeg előtt járni mindig pár lépéssel, hiszen őket, a működésüket, az ambícióiakat, a gondolkodásukat már mind ismeri, és az egész massza számára egy kiszámítható elegy, amit némi ravaszsággal sok mindenre rá tud venni. Kira viszont új dolgokra tanítja, csak sokkal jobb lenne, ha nem ilyen áron történne ez meg, miközben a világ minden türelme ott van a férfi tenyerében, hogy tökéletesen simuljon a másikhoz egy könnyebb meg jobb élet reményében. De így kurva nehéz, és ha valaki tehet róla, akkor az ő, akkor is, ha nem akarta.
- Szükséged van segítségre? - Tudja, hogy Kirának nincsen szüksége olyan jellegű pátyolgatásra, amit mondjuk ez az információ kiváltana belőle, de lépni akarna hozzá, hogy magához ölelje szorosan, mindegy, milyen választ kap a feltett kérdésre. Szeretné, ha Kira jól lenne, de a rémálmok létezése már olyan terület, ahova nem szívesen merészkedne szakértők nélkül, hiszen bizonyította párszor, hogy hiába minden jó szándéka, ha úgyis elkúrja idővel.
Még mindig annak a gondolatában evickél, hogy meg fogja ölelni a másikat, így értetlenül néz a dobozokra, amiket felé nyújt a semmiből a másik. Nyilván nem a semmiből, mert benyúlt értük a fiókba, mégis, mintha a férfinek képszakadása lett volna, és most egy pillanatig nem érti, mi történik. De ez tényleg csak egy pillanat, mert utána elveszi a másiktól a két dobozt úgy, hogy egy kezébe tudja őket fogni, és így öleli át végül Kira nyakát, és húzza közel magához.
Olyan kurva vékony cérnaszálon táncolnak, hogy bár nem látszik, kezd kétségbeesni.
- Őszintén sajnálom, Kira. - Mondja ezt a rémálmokra, a gyógyszerekre, a vérfürdőre, amit át kellett élnie, a golyóropogtatásra, ami még mindig a fülében csenghet, meg talán még az unokatestvérére is, hiszen Kira rakta fel az i-re a pontot, hogy még családi tragédiát is indítson azzal Alfonso, hogy kinyíratja. Utóbbi miatt sosem fogja rosszul érezni magát, mert ha nem lett volna helyes a döntés, Alvize sohasem segített volna neki, kockáztatva ezzel a pozíciója biztonságát.
De ez kurvára soha nem fogja a nőt vigasztalni, akit ennyire szeret.
- Ha átformálhatnám a világot, amiben élek, érted megtenném. - Valójában bármit megtenne a másikért, és pontosan ez az egyetlen egy szar, amivel nem kezdhet, nem tud kezdeni semmit. El nem hagyhatja a közeget, az az életébe kerülne, vagy egy életen át tartó menekülést vonna maga után, amit egyikőjük sem akar; az arra való indíttatásai pedig, hogy elzárja a másikat a közegtől kibaszott balul sültek el, úgyhogy nem véletlenül mondja, hogy nincsen jelenleg megoldása.
- Azt akarom, hogy jól legyél. - Sok felelősség van most a vállán, főleg a közelgő, New York-i háború miatt, de tényleg nincsen más, amit jobban akarna most ennél. Kirának viszont segítenie kell, és el kell mondania, mire van szüksége, már persze Alfonson kívül, mert ő hiába lesz itt, kevésnek érzi magát ahhoz, hogy ketten együtt hozzák ezt rendbe.

Kiélvezi azt a néhány másodpercet talán, amíg nem beszélnek és ennek semmi köze sincsen ahhoz, hogy esetleg ne akarna, de számára, bár a szavakkal sincs problémája, ez az érintés most többet ér mindennél. Hiányolta a teste és a lelke is Kirát, amit nem fog tudni eléggé jól kifejezni, annak ellenére sem, hogy Alfonso alapvetően nem küzd nehézségekkel ilyen téren. Ő sem érti néha, miért éhezik minden porcikája, a lénye úgy egészében a másik iránt, de így van, neki meg kell, hogy a karjai között tudja őt, biztonságban, messze attól a rengeteg veszélytől, ami talán egyelőre még Nápolyban, meg a csizma alsó részében van, de hamarosan valószínűleg megérkezik majd.
A másikra emelve a tekintetét minden ott van a szemeiben, amiket már elmondott, amiket még nem, meg azok is, amiket soha nem fog elmondani. A világa az összes nehézség ellenére is így kerek, és ő már egyébként érti, Alfonsonak miért Kirát választotta Alvize, hiszen érzi minden sejtjében, mit vált ki belőle. Arra, hogy miért Alfonso lenne a legjobb választás Kirának, még nem jött rá, de ha majd nem akarják őket mindenáron megölni, meg fogja most már kérdezni az öreget.
- Nem, Kira. Ezzel sosem kellett volna találkoznod. - Nem azt mondja, hogy magával nem, mert nem akar úgy beszélni, mint aki nem akarja ezt tovább csinálni, sőt, ki akar lépni, mert egyelőre arra képtelen. Ha valami nagyon durva történne, ami ismét a másik életét veszélyeztetné, akkor megtenné a fájó lépéseket, de most azért van itt, szorosan a másik mellett, hogy ezt gondolati szinten akadályozza meg.
De kár volna tagadni, hogy sokkal mélyebb vízbe lett dobva Kira, mint valaha akarta, vagy gondolta volna.
- Bármi elérhető, amire csak szükséged van. Olyan is, aki közülünk való, és őt ismerve nem ez lenne az első, hogy külsősnek segít feldolgozni a közeget. - És azt a személyt ismeri is, nem egészen közelről, de éppen annyira, ahogy a közeg nagy részét. A diszkréciója után még érdeklődnie kell, mert semmit nem segít a helyzetükön, ha látszólag előrelendíti Kirát, aztán Nápolyban meg mondjuk elpofázza mindenkinek a bizalmas dolgait. Nem akarja mindenáron fenntartani azt a képet, hogy az ő nője mekkora hős, de ha nem csámcsognak rajta feleslegesen, mindenki nyugodtabb lesz hosszútávon.
- Mikor hívjam fel? - Most azonnal nem tudná, már csak az előbbi gondolatai miatt sem, de ha már holnapra kellene időpont, akkor megoldaná addig az információ gyűjtést, meg a szakemberrel való egyeztetést is. Az ő kérésére kevesen mernek alapvetően nemet mondani a közegben, úgyhogy őszintén csodálkozna, hogyha SOS segítség kell pont neki, akkor ne ugrana azonnal, akit csak akar.

Alfonso kiváló kártyajátékos, a sakkban talán még annál is ügyesebb, ha pedig az élet hagyja neki, hogy ő vezesse a játékot, nem pedig az őt, akkor lehet Kira sosem jutott volna el oda, ahol a férfi miatt most éppen tart. Kiválóan tud megszervezni dolgokat, remekül lát előre, amíg az ő törvényei uralkodnak, de hiába minden indíttatása, a másikkal való kapcsolata csak nagyon rövid ideig lehetett fent, ahol még most is lennie kéne, és nagyon gyorsan indult meg lefelé, amit neki úgy kellett végignéznie, hogy nem tehetett jóformán semmit.
Marco barátja úgy kezeli a stresszt általában, hogy megy előre, mint egy nem normális, Alfonso azonban nem tud addig nyugodtan és tökéletesen tisztán gondolkozni, amíg nem kerülnek a helyükre a dolgai. Nem fogja sohasem beismerni, hogy most nem feltétlenül az ő kezében van minden, amire szüksége lenne, mert meg fogja tudni teremteni azt az állapotot, amikor ez ismét érvényesül. Meglehet viszont, hogy Marcello eszközével kell elindulnia most a megoldás útján, mert kibaszott kusza minden ahhoz, hogy csak logikával oldja meg.
Illetve a halántékához tartott fegyver ezt ugye pont leszarja, ha esetleg eljutna odáig.
- Ezt még körbejárom. - Vallja meg őszintén, mert az őket körülvevő körülmények ellenére még mindig igaz a férfire, hogy hazudni egyébként nem kenyere. Most pedig azt látja a helyes döntésnek, hogy nem vonja ki Kirát a folyamatok részleteiből, hogy aztán csak találjon egy általa jónak vélt megoldást, hiszen az is bebizonyosodott már nem egyszer, hogy ez a lánnyal egyszerűen nem működik. Két-három telefon és már tudni fogja, érdemes-e azzal a személlyel indulni, akire eredendően is gondolt.
Finoman bólint a másik szavaira, és megfogadja magában, némán, hogy oda fog figyelni Kira tempójára is ezúttal, mert bár meg akarta ő ezt tenni korábban is, nem nagyon volt rá lehetősége. Nem biztos célként kezeli most, de igyekszik visszaépíteni a következő hetekben a buborékot, amit a másik szeretett volna annyira, amennyire az lehetséges. Azért nem lehet ez most kristály tisztán látott cél, amit csak el kell érni, mert háború közeleg, az pedig tartogathat még cifrább dolgokat, mint amit eddig sikerült megélniük egymással.
A gondolataiból a lány kérdése szakítja ki, elég látványosan, ahogy a tekintete lágyulni kezd, és így vezeti a kékjeit a másik szemeire. Elmosolyodik halványan, és észre sem vette, mennyire komolynak tűnhetett, amíg a gondolataiba temetkezett az előbb, és ahogy megszólal, finoman a másik arcbőrére simít megint.
- Persze. Nem megyek ma sehova. - Kellene, de ha a klub hetekig önjáró üzemmódban volt kvázi VIP nélkül, akkor még néhány napot ki fog bírni úgy, hogy mellőznie kell ezt az olaszt. Lemegy majd legközelebb akkor rendet tenni, amikor Kira dolgozik holnap éjjel.
- Rá kell néznem az e-mailekre majd később, lehet néhány telefont is el kell intéznem, de végig itt leszek. - Tud a másik nélkül aludni, de nem szívesen teszi, mióta a második lakást intézte maguknak; kezd hozzászokni a lány közelségéhez, és hiába férne rá egy kiadós, legalább tíz órás alvás, amit meg is engedhetne akár magának, nem tartja valószínűnek, hogy ez össze fog ma este jönni.

A klub talán a legkevesebb most a sorolandó problémái között, de nem hanyagolhatja el akkor sem, ha a fontossági lista sokadik helyén áll. Be kell lassan látnia, hogy mielőtt megismerte volna a másikat, szinte már túl kényelmes életet élt; a klub népszerűsége dübörgött, és a Manhattan egyik legfelkapottabb helyévé nőtte ki magát az elmúlt év során, a nápolyi közeggel és az ottani intrikákkal túl sokat nem kellett foglalkoznia, és igazából Alvize, meg a közeg innenső részének figyelmében fürdőzött, mert az ő kezét nem kérik fel mocskos dolgokra. Arra ott van Marco, és nem csak azért, mert a nevek között különbség lenne, hanem mert ő tökéletesen alkalmas a végrehajtó szerepére. Néha, ha vallatni kell beszáll, de ez nála sokszor inkább kedv kérdése, meg azé, hogy milyen lábbal kelt fel aznap reggel. Ha olyannal, hogy semmi áron nem adná a kezéből a balhét, akkor mindenki kushadt körülötte, még Marco is. De neki ez nem fontosabb annál, minthogy lavírozott az egyes emberek, meg az általuk dédelgetett hatalmak között.
Az élete megváltozott, de nem feltétlenül azért, mert megint veszélyben kell majd élniük, hanem mert a prioritási listáján él magasan Kira áll, és őt sosem mozgatta még az az életében, hogy megtegyen bármit egy nőért, akit szeret. Mondta már a másiknak, hogy ez az egész kötődés, főleg ezekben a mélységekben teljesen új neki, de elég erős a keze ahhoz, hogy elbírjon bármit a másik érdekében.
Szíve szerint elmélyítené a csókot, és nem is eresztené megint a másikat, de Kirának pihenésre és nyugalomra, neki meg arra van szüksége, hogy a fejében lévő káoszt a munkában való renddel csökkentse minimálisra. Alfonsoról az a kép él sokakban, hogy tökéletesen uralkodik bármilyen jellegű és mértékű káoszon, de ez nem teljesen igaz; ha az életének egy aspektusát tökéletesre tudja rendezni, akkor bármennyi oldalról ömölhet a szar, meg fogja oldani. De ha mindenhonnan ömlik, csak idegbeteg lesz tőle.
A csókot követően törölközőben követi a másikat, de csak, hogy nézze őt, amíg öltözik, mert az ő ruhái nem ebben a szobában vannak, hiszen ahhoz, hogy egy légtérben tudjanak öltözni, még ebben a lakásban sincsenek elég nagy szobák. Ez persze Alfonsonak köszönhető, nem a másiknak.
- Szeretlek, Kira. - Jön ki belőle hirtelen, lehet azért, mert a másik gondolt rá a kedvencével, lehet azért, mert amúgy is kikívánkozott már belőle egy ideje, nem tudja pontosan. Megvárja, amíg minden ruhadarab kényelmesen a másikon pihen már, és ekkor odalép hozzá, hogy mégiscsak elmélyítsen egy csókot kettejük között, miközben Kira arcát a két tenyere közé fogja. Amilyen gyorsan jön, olyan gyorsan megy, mert ha marad, akkor már semmi nem robbantja ki ebből a szobából, viszont neki komolyan dolgoznia, a másiknak pedig komolyan pihennie kell.
- A dolgozóban leszek. Ledarálom, amilyen gyorsan lehet. - És ezt kivételesen nem azért mondja, mert mindenáron a másikban akarna lenni megint, hanem, mert vele akar Kira aludni, és van egy olyan érzése, hogy nem is fog addig elaludni, amíg nem jön hozzá vissza. Ezzel pedig nem fog játszani, így a legfontosabbakat tényleg le fogja darálni, a többi pedig várhat addig, amíg holnap lemegy és személyesen visszatereli a klubbot abba a mederbe, amiben folynia kell.
Úgyhogy pontosan ezt teszi; kifordul a szobából, és mielőtt eltűnne a dolgozó ajtaja mögött, megmelegíti a kedvenc ételét, és azzal együtt fog neki a munkának.

Alfonso a munkát mindig tudta arra használni, hogy mindegy, mi történik pontosan körülötte, a teendői elvonják annyira a figyelmet az adott dologról, hogy képes legyen csak és kizárólag arra koncentrálni, ami a figyelmét követeli. Ezúttal azonban, bár minden dolgát el tudja végezni úgy, ahogy azt megszokták tőle, nem akar beletemetkezni abba, amit csinál, és azt sem akarja, hogy az elméje hátulsó részében ne villogjon folyamatosan az a piros fény, ami arra figyelmezteti, igazából semmi sincsen még rendben.
Nem is áltatja magát ilyesmivel, hiszen a PTSD komoly dolog, a rémálmokkal nem lehet viccelni, a bogyók pedig hiába nincsenek kéznél, attól még tudja, hogy Kira vágyik rájuk. Lehet más esetben arra gondolna, bárcsak rá vágyna ilyen módon, de szinte szokatlan józansággal ruházta őt fel az elmúlt néhány hónap, meg a sűrű események sora, amiket korábban nem nagyon tapasztalt sem ebben a városban, sem a tengeren túl.
Hiába igyekszik egyébként, nincsen módja arra, hogy időben odaérjen a másikhoz az ágyba, mielőtt Kira elaludna, és nem is tud erről addig, amíg egy furcsa érzés el nem kapja a lakás másik végében. Elhomályosul minden esti fény New Yorkban, ahogy a látása elvonja a figyelmet mindenről, amit éppen csinál, és csak akkor tisztul a tekintete, amikor megindul a háló felé. Nem tudja, mit érez pontosan, de valami olyan elemi erővel húzza a másik felé, ahogy akkor szokta, amikor nem bír neki már semmilyen módon ellenállni.
Nem is tudja mire számít, amikor óvatosan benyit a hálóba, de a másik természetellenes, merevnek ható testtartása, meg a szapora légzés azonnal tudatja vele, mi történik, ő pedig mozdul, mintha ez a DNS-ébe lenne kódolva egyébként. Kira már a része, nem csak az életének, de ennek a férfinek is, úgyhogy mindegy, mi vár még rájuk valójában, Alfonso itt lesz, amíg lélegzik. És amíg nem jelent veszélyt a nőre, akit képes volt ennyire megszeretni.
Odalépve a másikhoz rásimít az arcára, mert nem akarja, hogy durván megriadjon, és lehet ez azért sikerül, mert Alfonso látszólag egyáltalán nem pánikol amiatt, ami történik. Sok szarságot látott már életében, ezért sem egyszerű az ő idegeit kicsapni ilyesmivel, arra úgyis megvan egy rakás más módszere a másiknak, amiket ha nem lenne, úgy hiányolna, mint az érintését vagy a csókját, ebben egészen biztos.
- Minden rendben, Kira. New Yorkban vagy. - Mivel szeret mindent tudni az életében, olvasott már erről néhány dolgot, és mindig a pozitív megerősítés, illetve annak a tisztázása tűnt fontosnak az ilyen helyzetekben, hogy hol van az adott illető. Vagyis, hogy nem a veszélyben és a traumában, hanem már máshol..
- .. biztonságban, itt velem. - Súgja, hátha a hangja utat mutat a másiknak, és képes megébredni anélkül, hogy túlságosan megijedne attól, ami történik. Ő csak annyit tesz, hogy az ágy mellett guggolva, arra a karjaival támaszkodva simogatja a másik haját, aztán a felkarjára tér át, hátha a bőr közvetlen találkozása az érintésével többet segít a másiknak visszatalálni hozzá. Közben pedig igyekszik nem utálni lassan magát amiatt, amit Kirával tett, hiszen senki más nem tehet az állapotáról, csak ő maga. Pedig ő őszintén nem akart mást, csak szeretni a másikat.

Bármit megtenne ezért a nőért, éppen csak arra nem képes még, hogy a legjobbat tegye vele, és elengedje.
Tudja, hogy az ő világában a jövőt tervezni felér azzal, ha valaki teljesen ostoba, úgyhogy a tradíciókkal ellentétben ő homlokegyenest másképpen akart hasznos tagja maradni a társadalom ezen szegletének, miközben igyekezett megóvni a saját szívét mindenféle sérülésektől, meg egy lehetséges párt attól, hogy őt kelljen temetni az életük során valamikor olyan hirtelenséggel, ahogy Francesco nője állt a sír mellett.
Aztán a rajtaütésen lelőtték őt is.
De semmi sem volt még rá olyan hatással, mint az, ahogy most Kirát látnia kell; nem esik nehezére borsot törni mások orra alá, vagy fejtörést okozni, de a szenvedés sem áll messze tőle. Sokan hiszik róla, hogy ő az, aki a beszéddel és a megnyerő modorával old meg mindent, de nagy tömegben kevésszer engedte még meg magának azt az igazi agyfaszt, amit Kira viszont már párszor látott tőle élőben. Mégis, az a lélek, ami nagyjából bármit elcipelt eddig gond nélkül most elég nagy szarban van, mert tudja és látja, mi volna a helyes, de nincs ereje kimondani, mert egy része még mindig reménykedik abban, talán a holnap egy jobb napot hoz majd el.
Sosem volt még annyira gyengéd senkivel, mint a másikkal, ezzel is tökéletesen tisztában van, mégsem rohan ki a világból miatta. A Kira iránt érzettek sokkal több erővel töltik őt fel mostanában, mint bármi, amiről eddig azt hitte, hogy fontos számára, vagy hasznos a környezetének. Ezért a nőért a közeget is addig borítaná lángba, míg az már nem létezik többet, és néha úgy érzi, ez lenne az egyetlen megoldás, ha békében akarnak legalább egy kis ideig élni.
Óvatos, amikor Kira már kezd magához térni az érintése és a hangja által, és ha ez lehetséges, amikor kinyílnak a szemei ijedten, még inkább azzá válik.
- Ne aggódj semmiért, itt vagyok. - Mondja ismét, nem tudva, mit hallhatott belőle eddig a másik, hiszen az elme egy nagy érdekes dolog, és bár végtelenül érdekli is a működése ezt a férfit, most semmi sem fontosabb annál, minthogy kiragadja a másikat a rémálmai közül, és biztosítsa arról, hogy most még biztonságban van.
Nem retteg a holnaptól még, de lehet elér majd oda, ahol ez is tényező lesz.
- Persze. - Közli halkan, és mielőtt kiindulna a konyhába, végigsimít a másik arcán, ezzel némi izzadtságot is letörölve a bőréről, pedig tudja, hogy ez nem lesz elég, és át kell majd öltöznie teljesen, ha visszajön. De addig hagyja kicsit megnyugodni.
Az üveg hideg vízzel, amit a hűtőből szerzett úgy tűnhet, néhány pillanat múlva már vissza is tér, és visszaguggol a másik elé az ágy mellett, majd átnyújtja neki, miután a kupakot egy kisebb kattanás kíséretében lecsavarja az üvegről.
- Át kell öltöznöd, hogy ne fázz meg. - Nem lehetőségként mondja, de nem is parancsol, hiszen a másik közelében arra ő nem képes. Inkább olyan tanácsként mondja, amit meg kell fogadnia Kirának, emellett egészen biztos abban, hogy ő sem akarna csuromvizes ruhában, csuromvizes ágynemű közé visszabújni.
- Ne haragudj, hogy nem jöttem előbb. De már végeztem. - Igazából hazudik, mert lenne még dolga bőven, de közben meg nem teszi, hiszen ő valóban végzett mára a munkával. Akárhol is tartott, nem számít semmit amellett, hogy Kirának szüksége van rá, ahogy azt már korábban mondta is.

Az elméjében, bár nem kezdenek szétesni a gondolatok, de egyfajta katyvaszt vél felfedezni, ahogy próbál a fejében minél több mindent, minél gyorsabban megoldani. Tart tőle, hogy ha ezt nem teszi meg, ha nem kerül a mostani problémák elé is néhány lépéssel úgy, ahogy mindig szokott, akkor a háborúba is majd lemaradva érkezik, az pedig kritikus lenne sokak számára. Össze kell magát szednie, amilyen gyorsan csak lehetséges, azonban tudja, hogy most nem ez az első számú feladata, hiába lenne ideális, ha az lenne.
Ugyan megemlíti a másik csuromvizes ruháját, mégis jó dolognak tartja, hiszen ürülnek a méreganyagok Kira testéből, és igazából ő arra számít, hogy az első három-négy nap lesz itthon igazán kritikus. Eszébe jutott már, hogy szabadságoz kellene kivennie a másiknak, legalább addig, amíg a nehezén túl van, és ezt megtenné ő is, hogy ketten, a lakásba zárkózva oldják meg, amit valójában Alfonso okozott.
Hiába jut egyfolytában eszébe, hogy könnyebb és biztonságosabb lenne, ha Kira nem lenne már vele, egyre kevésbé hiszi ezt el magának, ahogy a háború gondolata cincálja az elméjét. Látták őket együtt a születésnapján, egymás mellett álltak a temetésen is, sőt, a legjobb barátja életét is Kirának köszönheti. Így viszont már, aki fogást akar találni a második legidősebb Delucán, az pontosan tudja, hova nyúljon, és ezen nem változtatna az sem, ha híre menne a szakításnak. Hiába férfiak irányítják a háborút, sok ötlet a közeg nőitől érkezik, ők meg pontosan tudják, hogyan működik a férfi szív a páncélok alatt.
Mindez nem zárja még ki, hogy meglépje ezt, ha nagyon szorul a hurok New York nyaka körül.
- Nyugodtan. - Simít a másik bőrére ott, ahol éppen a kezével éri, aztán felemelkedik a földről, hogy a szekrényhez sétálva új ruhákat vegyen ki a másiknak. Nem akar atyáskodni felette, de azt sem akarja, hogy miközben jön le a gyógyszerekről, még egy betegséget is bekapjon mellé. Ez még csak az eleje, ő ezt már párszor végignézte barátokon, családtagokon is, úgyhogy pontosan tudja, mi jön még ezután.
- Látszólag jól van. - Mert ahogy a közeg kondicionálja a férfiakat, pontosan ezt teszi a nőkkel is, egy olyan család vezetője mellett nőnek lenni meg, mint a Delucák, az anyjának ugyanúgy el kell rejtenie az érzelmeit, mint bárki másnak. Alfonso azonban tudja, hogy nincsen jól, mert beszélt vele elég sokat; kettejük kapcsolata van olyan erős, hogy ha más nincs ott, mindketten képesek megnyílni a másiknak.
- Francesco és Marco is olyanok számára, mint a fiai. Az egyik életét elvettem tőle, a másikét te mentetted meg. - Előbbi miatt nincsen bűntudata egyébként még ennek ellenére sem, hiszen ha az anyja tisztában lenne azzal, mit követett el ellene az unokatestvére, hamar megszűnne benne az a mérhetetlen szeretet, amit mindenki, még Francesco iránt is képes táplálni.
- Arra gondoltam, hogy ha meg tudod oldani, néhány napig itthon maradhatnánk. - Esze ágában sincsen veszekedni, mégis meglehet, hogy most oda kerül a sor ismét, ismervén a másikat. Kira lehet úgy gondolja, hogy a munka majd tökéletesen el tudja vonni a tisztulás közben a figyelmét, amikor azonban a szédülős, hányós, lehet ájulós rész eljön, nem biztos, hogy betegeket akar majd ellátni. Nem parancsol azonban, csupán tesz egy javaslatot a másiknak, hátha átgondolja, mit szeretne ezzel Alfonso ezúttal, és nem kerül veszekedésre sor.

Bólint, hiszen nem tud vitatkozni; az a nő, aki nem csak vállalja a közeggel járó veszélyt, de nyolc gyermeknek ad életet benne, és maximális tisztelet övezi a környező családoktól, az nem lehet más, csak nagyon, nagyon erős. Ő ezt tudja egyébként az édesanyjáról, és ismeri mellette az érzékeny oldalát is, akinek a szíve vérzik nem csak a gyermekeiért, de olyan elveszett lelkekért is, mint amilyen Francesco volt. Rosana tisztában volt a stiklijeivel, látta, hogy a szíve nincsen a helyén, de sajnálta, amiért olyan hamar árva lett, és nem hibáztatta, amiért iránymutatás nélkül letévedt a helyes útról.
Alfonso szerint az anyjának szobor járna lassan, de Rosana az ilyen beszédet pofonnal jutalmazta mindig, úgyhogy néha elviccelik ezt a testvéreivel, legalább addig, amíg a sodrófa elő nem kerül.
Megenged magának egy apró nevetést, meg utána a mosolyt az arcára, mert az nem jókedvéből jelenik meg a vonásain, sokkal inkább kínjában. Nyilván soha nem volt célja ilyesmit elérni az életében, és bár úgy gondolja, valóban kiegészítik egymást a másikkal, azért arra nem büszke egyáltalán, hogy jelenleg ilyen módon is tudnak párhuzamokat hozni. Alfonso, ha jobban megvizsgálja bárki, valójában gyilkos, nem csak az unokatestvére, de sok más élet végett is, amiről sejti, hogy Kira nem egészen volt tisztában azelőtt, hogy ez az egész lefutott.
- Egyedül? Nem, semmiképp. - Válaszolja csendesen, és végigsimít a másik arcán, miközben a vonásain a gyengédség és a szigor keverékéve vegyül, ahogy Kira szemeit vizsgálja. Sosem hagyná egy ilyen nehéz helyzettel magára a másikat, akkor sem, ha nem ő lett volna az előzetes okozója az állapotának. Nem mond semmit arra, hogy ez egyáltalán eszébe jutott Kirának, de lehet, ha ezen túlesnek, ki fogja némileg kérni magának. Most nincsen itt ennek semmi helye.
- Te megtanultad, mi történik ilyenkor, én párszor végignéztem már. Sosem hagynálak vele magadra. - Azért is próbált meg az elmúlt órákban itthonról intézkedni, hiszen így már látja, hogy működni fog, a jelenléte pedig nem követelmény jelenleg, mert a VIP nem mostanában fog újra a régi fényében működni. A közeg tagjai, vagy azok, akik vele asszociálják magukat most fület-farkat behúzva próbálnak a fű szintjén maradni, mint a kutyák. Alfonso erre sohasem lenne képes, úgyhogy számít néhány golyóra, meg necces helyzetre a közeljövőben.
- Nem fognak. Majd én intézkedem. - Nem csak Marconak vannak remek kapcsolatai a városban, még ha ezt Alfonso nem is szokta fitogtatni mások előtt. Néhány telefon, és Kira biztos lehet benne, hogy az állása biztonságban lesz, amiért a férfi amúgy sem aggódott túlzottan, hiszen bárhol tudna neki pozíciót intézni, akár magán helyeken is. Viszont mivel tudja, hogy Kirának a jelenlegi fontos, azt fogja megvédeni.
- A nehezén gyorsan túl leszel. Ha pedig együtt kimásztunk a gödörből, új lendületet fogsz érezni magadban. - Mert ez ilyen. Kurva nehéz lesz végigcsinálni, de mindent meg fog érni, ha majd láthatja, ahogy Kira újra a régi lendület felé lesz akarva-akaratlan lökve az állapota által, mert a függőségtől megszabadulni felér egy eufóriával.