Tehát úgy gondolod, hogy vannak még hősök... Had meséljek el egy történetet egy srácról, aki pont ugyan így gondolta. Valamikor a 80-as évek közepe felé született Beverly Hills gazdag és népszerű vidékén, egy jól menő film rendező, Gerald Rickson és egy színésznő Tilda Williams gyermekeként, akik egy forgatáson ismerkedtek össze, remek párost alkotva szinte minden téren kiegészítették egymást. Mint humor mint munka téren jól illettek egymáshoz és ez két évnyi járás után először házasságot, majd két gyermeket eredményezett. Ebből az egyik Jay Rickson lett, az idősebb, majd Lisa Rickson a huga aki két évvel később látta meg a nagyvilágot. Mint a legtöbb sztár gyerek ez a kettő is remek családi háttérrel és ezüstkanállal a kezükben nőttek fel. Mindenhol csak a típikus amerikai sztár egoizmus és a film ipar elengedhetetlen csillogása kísérte őket. A legjobb iskolákban tanulva kezdték meg a nagybetűs Életet. Míg Jay nem vágyott sokra, Lisa minden áron az anyja nyomdokaiba lépve filmekben akart szerepelni, így kettőjük közül ő lett apa anya kedvence. Hisz ő volt a fiatalabb, a lány és emellett az aki hasonló érdeklődési körrel rendelkezett mint a szülei. Ezzel szemben Jay 9 éves korától fogva bele volt bolondulva a kém filmekbe. Titokban éjszakákon keresztül bámult filmeket gonoszokról, és világmegmentő hősökről, és egy dolog körül forogtak a gondolatai. „Egy napon, megmentem ezt a világot!” Ezzel a gondolattal kelt és feküdt, önvédelmi edzésekre járt, és igyekezett a legjobb formáját hozni az élete minden területén, legjobb volt az iskolában, legjobb volt otthon a házimunkában és legjobb volt az edzésben is. Mondhatjuk hogy a tökéletes gyerek volt abban az időben. Azonban akármennyire is próbálkozott, soha nem kapott elég figyelmet, ezzel szemben a lazázó huga, aki nem próbált kiemelkedő lenni semmi másban, csak abban hogy megjátsza magát mindenki előtt folyamatosan a figyelem középpontjában volt. Ettől függetlenül a fiú természetesen szerette a szüleit és szerette a húgát, de ez csak mégjobban beletaszította a tudatba, hogy ahhoz hogy ő is elég fontos legyen valami nagyon jelentősségteljeset kell tennie. Így telt tehát a középiskola is, melyben szintén remekelt, végre kapott valamennyi figyelmet, mint az osztály népszerű diákja, a futball csapat sztárja, aki remek kilátásokkal mehetett volna egyetemre, és később talán a profi ligában is játszhatott volna. Addig huga pedig építgette a színészi kapcsolatait, színdarabokban és kisebb sorozatokban is szerepelt. Gyakorlatilag gyereksztár lett, mint ahogy mostanában a Disney is csinálja oly gyakran.
Jay akármennyire élvezte a középiskolát, akármennyire sportos volt és népszerű, és imádták a lányok, mégsem tudta kiverni a fejéből a gyerekkori céljait és vágyait. Természetesen ezek a célok fejlődtek az évek során, ahogy felnőtt, de alapjaiban nem változtak. Így amikor eljött a középiskola vége, úgy döntött, hogy ahelyett hogy élne a remek lehetőségekkel, amik a rengeteg energiabefektetés miatt adódtak, inkább csatlakozik a hadsereghez és megpróbál változtatni a világon. Persze lehet azt mondani, hogy ez nem a legjobb módja volt a dolognak, de ezt egy középiskolás gyerek még nem igazán méri fel. Szülei természetesen teljesen kiakadtak, nem akarták engedni és határozottan kijelentették, ha nem kezd valami hozzájuk méltót az életével, akkor ne tekintse magát többé a Rickson család tagjának. Ezek a kemény szavak természetesen csak haragból és indulatból születtek, de rányomták a pecsétet Jay gondolkodására és már csak dacból is úgy tett ahogy eltervezte. Beállt a tengerészgyalogsághoz, és hosszú hónapok alatt kiképezték hogy hogyan válljon katonává aki bármilyen környezetben feltalálja magát, és képes legyen túlélni. Kemény volt és megerőltető, de mintha csak erre készült volna egész életében, az edzés és az intelligenciája kiemelték a többiek közül. Végül a kiképzése utolsó napján parancsot kapott, hogy csatlakozzon egy megbeszélésre a felettese irodájában.
A parancsot természetesen teljesítette, így kissé izgatottan és feszülten állt meg a Nickson Parancsnok ajtaja előtt, aztán bekopogott, s mikor hallotta a „Szabad!” szót a Parancsnok mély öblös hangján, feltárta az ajtót és belépett. A férfi a szokásos foteljében ült, de volt még valaki az irodában, egy öltönyös magas férfi, aki amint Jay belépett a terembe odalépett hozzá és végigmérte.
- Rickson közlegény, bemutatom Blake ügynököt a nemzetbiztonságtól. - A Parancsnok láthatóan nem örült a Blakeként bemutatott férfi érzekésének, Jay pedig kezetfogva a férfivel válaszolt.
- Öröm, hogy megismerhetem uram. -
Blake a kézfogást követően csak biccentett a gesztusra, majd belekezdett a mondókájába.
- Rickson... Maga, ahogy hallom a század legjobban teljesítő újonca, kiváló eredmények, kiváló fizikai erőnlét, magas intelligencia... kíváncsi lennék, hogy mit keres maga itt... -
Erre a mondatra Nickson kissé felkapta a fejét és úgy nézett ki, mintha valami negatívat készülne mondani az ügynöknek, aztán lenyelte a dolgot és tovább hallgatott.
- Maga született tehetség, és ritkán látunk ilyet még a saját embereink körében is. Egyetlen okkal jöttem el ide ma... A kérdésem tehát. Lenne kedve megmenteni az országát és talán a világot? Mi a CIA berkein belül biztosítjuk a békét és a biztonságot... Szeretnénk ha maga is a része lenne. -
Ez a jelenet talán egész életében vissza fog köszönni Jay életében, aki hezitálás nélkül elfogadta az ajánlatot. Mostanában gyakran elgondolkodva arról, hogy mi történt volna, ha ott úgy dönt marad a hadsereg tagja, de ez már sosem derülhet ki.
Blake ügynök magával vitte a CIA titkos kiképző telepére, ahol aztán megkezdődött élete egyik legnehezebb időszaka, hiszen mindent megtanítottak neki attól kezdve hogy hogyan hazudjon tökéletesen, egészen addig, hogy hogyan öljön meg valakit, akár puszta kézzel, vagy egy ceruzával.
Az itt tapasztaltak nem hogy nem tették boldoggá, de egyenesen a frászt hozták rá időnként, és napról napra azzal nyugtatta meg magát, hogy tennie kell ami szükséges ahhoz, hogy az országa és a világa biztonságosabb hely legyen, hisz James Bond is mindig megtette amit tennie kellett és sosem kegyelmezett a rosszfiúknak, ha veszélyben volt az élete.
A kételkedése dacára, még itt is felülteljesítette az elvárásokat, és a beavatási ceremóniát követően teljes jogú ügynökként került a CIA sorai közé. De az igazi megrázkódtatások csak ezek után jöttek. Időnként tényleg úgy gondolta jót cselekszik, de a több tucat küldetése során egyre jobban undorodott magától és undorodott attól amiket ennek a jónak az eléréséért kellett csinálnia. Évek teltek el, rengetegszer kapott golyót, rengetegszer csak egy hajszálon múlt hogy meg nem halt. Már rutin szerűen tette amit tett, folyamatosan hajtotta az adrenalin, és bár alig volt 25 éves, már többet látott ebből a világból mint valamennyiünk.
Rájött arra is, hogy amit a CIA Ügynökként definiál, az valójában egy kormány által szentesített bérgyilkosi állás.
Nagyon csalódott mint a saját idealizált kémekről szóló hősies képéről, mint a saját országa alátal végzett piszkos ügyletek miatt, és egy idő után eljutott arra a pontra, amikor úgy érezte nem bírja már tovább, de csak csinálta, mivel erre szerződött.  
Hiányzott a családja, az élete, de nem léphetett ki, legalábbis ezt hitte. Aztán eljött egy pont, egy nap, amire örökké emlékezni fog. Épp egy standard rutinmunkában ledobták a balkánra, hogy iktassa ki egy ismert terrorista sejt egyik ismert vezér alakját. Hogy kit, miért és hol az szigorúan titkos, ennyit mondhatok. A lényeg, hogy napokkal korábban megtervezte az akciót, kiiktatta az őröket és a biztonsági rendszer,aztán szépen lassan benyitott a férfi hálójába, ahol épp aludt, hangtalan léptekkel az ágy fölé tornyosult kezében a hangtompítós pisztolyával és csak bámult az elé terülő látványra. A férfi két gyermeként átölelve aludt az ágyában teljes nyugalomban, nem is sejtve mi vár rá.
Már mintha órák teltek volna el, állt és várt, majd a rádióban  az akciót felügyelő felettese csak egy mondatot ismételt.
„Mire vársz még... végezd a dolgod, iktasd ki, ne legyenek szemtanúk!!!”
A vége már szinte ordításként visszhangzott a fülében, és  mikor felocsúdott remegni kezdett a keze. Pillanatokig elemezte a helyzetet, majd elrakva a pisztolyt elhagyta a helyszínt. Tudta mi vár rá ezután. Aki megszegi a szabályt azt szökött ügynökként kezelik, és nem hogy bíróság elé áll, helyből meg is ölik. Így is lett, országokon, hónapokon, talán éveken keresztül menekült különböző álneveken és álszemélyiségeket felvéve, közben a Cég nagy erőkkel dolgozott azon hogy elkapják, több tucat ügynököt küldve utána, akiket egytől egyik kiiktatott.  
Már azon a ponton volt hogy elfáradt és egyszerűen megadja magát, épp New Yorkban élt és rendőrként dolgozott, az eredeti nevét felvéve és próbálva elvegyülni a tömegben. Kiváló nyomozóként ismerték meg, szokásához híven maximálisan teljesített, és ezért gyorsan haladt a ranglétrán. Végül egy nap megjelent egy férfi, akire azt hitte újabb bérgyilkos, de kiderült, hogy a Cég ultimátumot kínált számára. Ha nem használja a „különleges képességeit” és nem beszél senkinek a múltjáról, akkor nem üldözik tovább és nyugodtan élhet, így a Cég sem veszt embereket, és ő sem lesz állandó életveszélyben. Jay elfogadta ezt. Mivel megszerette a rendőri életet tovább maradt itt. Ezen a ponton azért összegezte magának az életét:
„Nem vagyok hős, soha nem is voltam, soha nem is leszek. Csak egy gyilkos, aki menekül a múltja elől.”