Van az a pont, amikor az ember már annyira kétségbeesett, hogy egyszerűen semmi más nem jár az eszében, csak, hogy vége legyen. Minél hamarabb. Nincsenek öngyilkossági hajlamaim, egyáltalán nem azzal a céllal ülök a vasútállomáson a síneken egy üveg vodkával a kezemben, csak azt akarom, hogy egy kicsit elmúljon az a fájdalom, ami egyre jobban felemészt belülről. Bobby még mindig nem hajlandó szóba állni velem, Timo egyre jobban az idegeimre megy, a bátyámat gyűlölöm amiért tönkre tette az életem, és az apámtól felfordul a gyomrom. Valahogy mindenkinek olyan könnyen megy az élete körülöttem, közben pedig senki sem veszi észre, hogy mennyire szét csúsztam és, hogy milyen nagyon eltévedtem a világban. Nem találom a helyem és senki nincs, akire támaszkodhatok. Olyan, mintha egy óriási gombóc lenne folyamatosan a torkomban, amit nem tudok lenyelni, és amitől egyre jobban azt érzem, hogy megnyuvadok. Eltűnt az az életvidám lány, aki pár évvel ezelőtt voltam, és felváltotta egy idegen, akit nagyon szívesen elűznék innen. Egyszerűen képtelen vagyok örülni bárminek is, és úgy érzem, mintha az egész világ ellenem lenne. Fogalmam sincs, hogy éppen hány óra lehet, de egyre sötétebb és hidegebb van. Mégsem zavar ez most, ahogyan az sem, hogy egyetlen egy rövid blúzban és farmerben üldögélek itt, azt sem tudom, hogy mióta. Csak felemelm az üvegem, aminek már hiányzik legalább a negyede és iszok belőle egy újabb kortyot. Az erős ital égeti a torkom, amitől mutrázni kezdek, de végül egy újabbat iszok belőle és érzem, hogy elmelegedik az egész testem. Keserű nevetés hagyja el a számat, ami inkább a nyomorúságomnak szól, mint annak, hogy viccesnek találnám a helyzetet amiben vagyok. Végül pedig a nevetést felváltják a könnyeim, amelyek olyan gyorsan folynak, hogy ha akarnám sem tudnám vissza tartani őket. Csak újra iszok, majd remegő kezekkel rakom le magam mellé az üveget, össze húzom a lábamat, az arcomat a tenyerembe rejtem és a fejem a térdemre hajtom. Itt egyedül vagyok, csend van és ez nagyon jól esik. Ha tehetném elköltöznék valahová az erdő mélyére, ahol távol lehetek az emberektől és minden hozzuk kapcsolódó bajtól. Mert gyűlölöm az életet. Egyszerűen semmi szépet nem látok benne. Gondolataimból egy morgás riaszt fel, mire rémülten kapom fel a fejem. Tőlem alig néhány méterre egy kutya vicsorítja rám a fogait és engem néz. Nem merek megmozdulni, csak meredten figyelem és ismét nevetnem kell azon, hogy még itt is kerül valaki, aki rám talál és zaklathat. Mi ez, ha nem az égiek bűntetése. - Kusti innen! - szólok rá a lehető legmagabiztosabban, de nem úgy tűnik, mintha szándékában állna tovább állni, csak hangosan ugat és ismét vicsorgatja a fogait, ami még nagyobb pánikot kelt bennem. - Menj már innen! - szólok rá ismét, bár ezúttal kicsit halkabban, de még ezt sem érti, így csak figyelem az állatot, mert állítólag ilyen helyzetben a szemébe kell nézni, közben pedig az üveget ismét magamhoz veszem és fejben eltervezem, hogy ha mégis közelebb jön, majd azzal megdobom. Már úgyis mindegy.
- Kurvára nem volt igazságos a verseny Xavi, mindenki látta, hogy az a barom belém jött és onnan állhattam ki a versenyből, de még csak büntetést sem kapott. - idegesen vonulok be az öltözőbe és dobom a földre a bukómat. Ennyire még sosem éreztem magam szerencsétlennek, amióta itt vagyok Amerikában minden olyan jól ment, végre eljött az a verseny ami majd előrevetíti a nagy versenyek egyikét, ha itt nem teljesítek nem kerülök feljebb és nekem nagyon nagy szükségem van a pontokra, de ha ennyire idióták is feljöhetek a pályára akkor azt hiszem nekem is agresszívabbnak kell lennem. A kocsimata pálya közepén hagytam, telejsen vezethetetlenné vált és idegesen mentem vissza a csapathoz, akik nyugtatni próbáltak, de mindent feltettem ette az életre és ideges leszek, amikor más miatt kerülök olyan helyzetbe, amit nem érdemelnék meg. -Még van 5 versenyünk Leo, addig bőven tudsz pontokat gyűjteni és be fogunk jutni. - nyugtat a trénerem, akinek ugyanannyira idegesen jött ki a pálya mellől, mint én. Nem is akrom meghallania a szavait, mert évek óta edzek és készülök, hogy arra eljussak, ami majd ezután jön, nem is akarok találkozni Spencerrel, aki köztudottan elmebeteg a pályán,d e eddig sosem találkoztak a kocsijaink, ami ezek szerint csak az én érdemem volt. Gyorsan veszem át a melegítőmet és szarok le mindent kötelezettséget, ami most jönne. Elindulok teljesen vörös fejjel, szinte tüzet lövelve a szememmel a kocsim felé, és becsapom magam után az ajtót. Nem tudok és nem is akarok megnyugodni, mérges akarok lenni, és dühös, mert én tényleg mindent feláldoztam azért, hogy ezt tudjam csinálni, úgy hogy mindent kihozzak abból amire képes lehetek az életemben. Nem tudom meddig ülök a kocsiban a fejemet hátravetve a fejemet, mély levegőt veszek, behunyom a szemem de nem segít abban, hogy megnyugodjak, csak még jobban futnak végig a fejemben a gondolatok. Inkább elindítom a kocsit és kövér gázt adok neki és csak vezetek, amíg kedvem van de egy idő után úgy érzem meg kell állnom. A vonatsíneken nem fog zavarni senki. Kiszállok a kocsiból, ki akarom üvölteni magam, amikor senki nem lát, nem ítél el és nem hiszik hogy egy elmebeteg vagyok. Egy kicsit beljebb sétálok az úttól, a síneket követve még egyenlőre higgadtan. - Te most engem akarsz elzavarni? - kérdezem kicsit meglepetten, amikor megüti a fülem egy lány hangja. A hangja kicsit ijedt de ugyanakkor talán már nem is annyira józan, mert a második mondatát már egyáltalán nem határozottan mondja. Észreveszem a kutyát, aki engem nézve áll odébb. Fogom magam, mintha tudnám ki az a lány ülök le mellé a sínre és csak bámulok magam elé. Nem tűnik valami jó kedvűnek, talán nem véletlenül kerültem pont ide, bár csak némán ülünk egy darabig, mielőtt felé fordulok. - Szar nap? - kérdezem teljesen lazán, mert a friss levegő kezd segíteni összeszedni a gondolataimat.
Nem véletlenül választottam ezt a helyet a magányomra, hiszen ebben az órában minden nagyon csendes, és én mindenképp egyedül érzem magam, szóval akkor valóban legyek is egymagam, mint olyan emberek között, akik társaságában is ugyanezt érzem lényegében, csak még rá jön az is, hogy mennyire nyomasztó rájuk nézni. Nem is igazán ismerek magamra, mert sosem voltam az a depizős fajta lány, eddig mindig sikerült lefoglalnom magam valamivel, hogy eltereljem a gondolataimat arról, hogy mennyire szívás is az életem, most viszont hirtelen készül kitörni belőlem minden vissza folytott érzelem. Igazából még célom sincs jelenleg, nem tudom, hogy mit akarok elérni valójában azzal, hogy ezen a helyen leiszom magam és kicsit kisírom a bánatomat, de mindenképp úgy gondolom, hogy megkönnyebbülök majd utána. Az már egy másik kérdés, hogy fogalmam sincs, hogy hogyan fogok majd innen haza jutni, ha megiszom az üveg összes tartalmát. Már pedig meg fogom, mert most arra van a leginkább szükségem. Hogy felejtsek. Mégis egy erre tévedt kutya egy kicsit ráébresztarra, hogy talán nem ez a legbiztonságosabb hely erre. Általában szeretem az állatok, főleg a kutyákat, csak most valahogy ez nem tűnik annyira barátságosnak. Először határozottan próbálom elzavarni az állatot, aki attól csak még inkább rám ficsorítja a fogait, végül pedig sokkal halkabban kérem, hogy távozzon, mert kurvára nem akarok még egy kutyát sem magam mellé társaságnak. Megmozdulni nem merek, nem csak azért, hogy nehogy rám vesse magát a fenevad, hanem azért is, mert nem vagyok egyáltalán biztos abban, hogy sikerülne stabilan megállnom. Egy ismeretlen hang azonban ráébreszt, hogy a kutyán kívül más társaságom is akad. Ösztönösen fordulok a kellemes hang irányába, és értetlenül rázom meg a fejem, bár valószínűleg ha nem lenne itt a kutya, csak ő, akkor a szavaim neki is ugyanúgy szólnának. Mert egyedüllétre vágyom. A kutya felé mutatok, hogy neki szóltak a szavaim, de az állat ebben a pillanatban el is szalad. A homlokamhoz csapok, és legszívesebben felkacagnék. Talán csak én láttam veszélyesnek, és igazából ő jobban félt volna, ha elég bátor vagyok ahhoz, hogy felálljak. Vagy a srácot találta túl ijesztőnek. Ezt nem tudom eldönteni. Felvont szemöldökkel nézem ahogyan mellém ül, és szeretném elküldeni őt is, de mégsem teszem. Csak iszok egy újabban az üvegemből, és már kevésbé tűnik úgy, hogy égetne az ital. Próbálom figyelmen kívül hagyni az ismeretlent mellettem, de amint újból megszólal, felé fordulok ismét. - Szar élet. - javítom ki, majd felé nyújtom az üveget, amit remélem elfogad, mert talán jobb lenne ha ketten innánk meg a maradék italt, mint én egyedül. Tudatosul bennem, hogy még mindig folynak a könnyeim, így hamar letörlöm azokat, mert nem szeretem mások előtt azt mutatni, hogy meggyötör az élet. Bár ő idegen. És valószínűleg úgysem találkozunk soha többet. Úgyhogy mindegy kéne legyen. - Gondolom te sem azért jöttél ide, mert jól alakult a napod. - ha már itt van, akkor miért is ne beszélhetnék vele? Nem tűnik olyannak, aki veszélyes lenne, amúgy is olyan állapotban vagyok jelenleg, hogy nem is igazán érdekel ez. Minden jobb, mint az apám és testvérem mellett lenni, akik mintha azért lennének az életemben csak, hogy pokollá tehessék. Ahogy mindenki más is, akit megismerek.
Mindenki úgy ismer, mint egy teljesen nyugodt, kiegyensúlyozott ember, akinek kevés a gondja és nem nagyon szokott kikelni magából. Nos igen ez vagyok én ha nem ismer valaki és csak a külső szépet látja a benti szarokon kívül amit olyan mélyen rejtek el, hogy nagyon ritkán jön csak elő, de akkor viszont robban. Pontosan úgy, mint ma is, nem tudom mi hozza ki belőlem ennyire az állatot,d e az, hogy egy év munkáját baszta el nekem a srác, aki nem tudja elviselni, hogy egy fiatalabb versenyző porig alázza, az lehet jó indok volt arra, hogy minden kirobbanjon belőlem. Még magam is meglepődök ettől függetlenül milyen nyugalommal távozok a pályáról, mert ennél sokkal több és sokkal rosszabb dolgok fordulnak meg a fejemben, de nem rendezhetek jelenetet, mert akkor mindenki olyan szemmel nézne rám, mint valami őrülte, akinek nem sikerült egy verseny és kiakad. A vonatsínek elég mentén már talán egy kicsit nyugodtabb vagyok, a vezetés megnyugtat és ameddig ideértem volt időm valamennyire lenyugtatni magam már amennyire nyugodt tudok lenni egy ekkora szarság miatt. Mindenem, ez a sport, és a barátaimat is képe voltam Londonban hanyagolni és otthagyni a barátnőmmel együtt, hogy itt igazán sikeres legyek. Nagyon sokan nem értik ezt a fajta elszántságot ami bennem van, de jobb ha megtanulja mindenki, hogy a versenyzés az életem, ezért nincsen barátnőm, ezért nem voltam sosem szerelmes és azért volt olyan nehéz barátkoznom is az előző helyen, mert nem akartam megnyílni olyanoknak akik nem értenek meg. Persze ez Amerikában teljesen más, vannak barátaim akik megértik min megyek keresztül és meglepően támogató társasággal vagyok körülvéve. Nem számítok itt senkire, mert most pontosan arra a magányra van szükségem ami rpgen vett körbe mégis belebotlok egy lányba, aki hasonlóan szarul fest, mint ahogy én érzem most magam. Leülök mellé a kezdeti felháborodásomat, vagyis félreértésem félretéve szótlanul ülök mellette egy darabig. Ő nem küld el így megszólalok - Azt hiszem átérzem. - nevetek fel egy kicsit kínosan és elveszem tőle az italt, bár nem nagyon kellene, mert kocsival vagyok és tudom, hogy még haza kellene jutnom, de elég részegen is ültem már volán mögött, vicces lenne ha pont én nem tudnám elvezetni a kocsit még enyhén bódult állapotban is. Meghúzom az üveget és azonnal érzem, hogy végigmarja a torkom egy kicsit hunyorítok, mintha ezzel el tudnám űzni a rossz ízt és inkább visszaadom a lánynak. Ránézek és látom, hogy a könnyeivel küzdött, mielőtt idejöttem, nem tudom mi vehette rá, hogy eg yilyen szép lány ennyire maga alatt legyen, de nincs is semmi közöm hozzá. - Nem igazán az életem szar, csak inkább azt érzem, hogy nem úgy alakul ahogy szeretném. - vonom meg a vállam és ez persze nem a legnagyobb gond, mert biztosan másoknak ezerszer több gondja van mint nekem, de akkor is számomra ez majdnem felér a világvégével úgy is, hogy még semmi nincs veszve, mert jó pontjaim vannak, de ez a nap nekem számított volna, még ha mindig jó pozícióban áll a csapat. - Mi a terv? Addig iszunk ameddig el nem kezdünk magunktól is jobban lenni? - régen voltam ennyire ki és akkor is egyedül rendeztem le, nem volt társaságom most mégis jó érzés, hogy nem egyedül akarok a kardomba dőlni egy hülyeség miatt, bár az ő sztoriját nem ismerem.
Ahogy az idegen srác mellettem ül szótlanul, nem tudom, hogy mit kéne tennem. Megkérni illedelmesen, hogy távozzon, hiszen azért jöttem ide, hogy egyedül lehessek, vagy inkább örülni, hogy társaságom akadt, mert talán sokkal könnyebb lenne valakivel osztozni ezen a sok szaron, mint egyedül elszenvedni. És újból rájövök, hogy annyi mindenki van mellettem, és mégis kurvára egyedül vagyok. Sem a barátaim, sem senki nem érti azt, hogy miért nem találom a helyem a világban, és azt sem értik, hogy miért élek meg minden pillanatot Timoval úgy, mintha maga a pokol lenne. Hiszen jó pasi, persze.... de csak ennyi. Semmi férfiasság nincs benne, és néha olyan is a kpcsolatunk, mintha a férfi szerepet inkább én tölteném be és nem ő. Többször is feltették már azta kérdést, hogy miért vagyok egy olyan kapcsolatban, ami nem tesz boldoggá, de a válaszom mindig csak egy váll rángatás. Mert én magam sem értem. Magamat akarom bűntetni vele, amiért hagytam, hogy Bobby-van minden elcsesződjön. Pedig nem is én voltam a hibás és talán a bátyám érdemelné meg az igazi bűntetést, aki még most is úgy éli az életét, mintha mi sem történt volna, mintha nem lenne egy erőszakos, egoista majom, aki csakis az apámnak köszönheti, hogy Bob helyett nem ő került a rácsok mögé. Mégis én iszom a levét mindennek és még el is várják tőlem, hogy úgy tegyek, mintha mi sem történt volna, hogy töröljem kia múltat az elmémből. Persze, mert ez ennyire pofon egyszerű. Csak akkor nézek a srácra, amikor megszólal, és bár még mindig nem értem, hogy mi az ördögöt keres a társaságomban, de csak lesz majd valahogy. - Ez megnyugtat. - válaszolok végül, de nem azért mert örülnék annak, hogy más emberek életében is van rossz dolog, hanem azért, mert annak örülök, hogy nem az egyedüli vagyok aki nehézségeken megy át. Bár igazából azt hiszem, hogy minden embernek megvannak a saját maga démonai, csak éppen nem egyformán kezeljük azt. Én eddig a pontig egészen jól tartottam magam, mpost viszont egyedül ez a vodkás üveg az, ami tartja bennem a lelket. És a csend, ami körbevesz. Örülök, hogy úgy dönt, hogy velem iszik, és ez megnyugtat ismét, mert nem egyedül kell meginnom az italt, ami így belegondolva talán nem is lenne annyira jó ötlet, mert már most érzem, hogy a fejembe szállt, pedig még a fele sem fogyott el. - El kell szomorítsalak, de az élet már csak ilyen. Minél jobban tervezel, annál nagyobb az esélye annak, hogy az égiek bele szólnak. - vonom meg a vállam és valóban azt gondolom, hogy sokkal könnyebb lenne minden úgy, ha csak a pillanatnak élünk, és nem foglalkozunk sem a múlttal, sem pedig a jövővel. De hogyan éljem meg a pillanatokat, ha egyszerűen azok sem okoznak örömet? Azt sem tudom, hogy mikor nevettem utoljára. Úgy őszintén, szívből. - Van más ötleted jelenleg? - nézek rá, mert az én tervem nagyon is az volt, az övéről pedig fogalmam sincs, de talán a kettőnk elképzeléséből ki is hozhatunk valamit. Igazából ma olyan hangulatomban vagyok, hogy minden mindegy, csak történjen valami, ami miatt egy kis időre elfelejtem, hogy milyen nyomorúságos az életem. Az alkohol pedig jelenleg csak mintha még jobban felfokozná az érzelmeimet. - Egyébként Clemi vagyok. - miközben bemutatkozok, nem nézek rá, csak előre bámulok a sötétbe és átölelem karomat a hidegtől védve, közben pedig sóhajtok ismét és magamban imádkozok, hogy történjen már végre valami jó is velem.
Na igen a célom pontosan az lett volna, hogy kiüvöltsem magam távol mindenkitől és ne kelljen senkinek sem a faszságait hallgatni arról ,hogy még mennyi lehetőségem van az életben, igen van,nagyon sok van, de én csak egyre hajtok és azt nem engedhetem, hogy holmi idősebb generációs fasz elvegye tőlem. Annak ellenére, hogy nem vágyom nézőkre az összeomlásom szélén, mégis leülök a lány mellé, aki talán még nálam is sokkal rosszabb állapotban van. Kinézetre egészen szép lány, de mégis olyan sok szomorúság jelenik meg az arcán, de talán a könnyek okozzák, vagy a túlzott italfogyasztás, de ki vagyok én, hogy ítélkezzek. Amikor felé nyújtja én elveszem tőle és beleiszok, de nem sokat mert még vezetnem kell haza. Nem tudom meddig tudok észrevétlenül üldögélni itt, mert a telefonomat a kocsiban hagytam és tudom, hogy ha nem jelentkezek egy órán belül valaki utánam fog jönni és a kocsi elég feltűnő helyen áll, meg hát egy elég feltűnő darabról is van szó. - Az én terveimbe elég kevesen tudtak eddig beleszólni, most sem volt köze az égieknek hozzá, csak egyszerűen túl sok a fasz az életemben, akiket csak ki kellene iktatni, de lehetetlen, mert benőtték magukat a világomba. - sóhajtok egy nagyot, mert olykor én is olyan fasz tudok lenni ha arról van szó, ami az életemet jelenti. Bármit képes vagyok megtenni egy dobogós helyért, képes vagyok bárkit kilőkni a pályáról és úgy tenni mindezt,hogy ne büntessenek meg érte. Nagy tapasztalatom van, amit nem félek használni, és mégis azt a fajta embert utálom aki én is vagyok olykor. - Igazából én ki akartam jönni és csak üvölteni egyet ameddig el nem múlik ezt a rohadt érzés, de nem hinném, hogy bármelyik ötlet segítene bármit is. - nem beszélgetünk semmi személyesről, mégis talán a legnagyobb dolog arról beszélni valakivel, akit nem ismerünk, hogy gyengék vagyunk és valami nehézségbe akadt az életünk. Konkrét dolgok nincsenek a témában, de pont elég, hogy tudjuk talán nem is vagyunk annyira egyedül, mint azt hittük mielőtt idejöttünk volna. - Leo! - mondom neki hasonlóan magam elé meredve, mint ő. Sosem voltam egy nagyon magába forduló ember ,mindig is megtaláltam a dolgok pozitív oldalát ezért is veszem ki a kezéből a korábban visszaadott üveget és leteszem magunk mögé. - Mi lenne ha ahelyett, hogy itt sajnálnánk magunkat inkább együtt tennénk meg? - vetem fel az ötletet, de ennél több jelenleg nincs is ebben benne. Nem akarok rámászni, csak ő nem az az ember aki ismer és nem tud megítélni és én sem őt, ami által könnyebben menne egy páróra felejtés, mielőtt visszakerülünk a mókuskerékbe, amit életnek hívunk. - Ismerek egy nagyon jó helyet a város másik felében, nem tudom hova valósi vagy, de nem kell elmondanod, mert egy idegen vagyok neked és ha megígérem hogy nem rabollak el akkor talán azt is meg tudom, hogy egy kicsit legalább ki tudunk kapcsolni.- állok fel és felé nyújtom a kezem, ha elfogadja akkor az autóm felé el is indulunk, ma nem az a Léon leszek, aki minden miatt aggódik, ma egy kicsit felelőtlen leszek, mert az sosem voltam eddig.
Sosem okozott különösebb gondot az ismerkedés, általában könnyen közel engedek magamhoz bárkit, persze csak annyira, amennyire szükséges. Bár most egyedül szerettem volna lenni, azért is jöttem el idáig, mert abban bíztam, hogy itt talán nem akad társaságom, de tévedtem. Mégsem tiltakozok az ellen, hogy a srác mellém üljön, mert nincs jogom elküldeni senkit, meg talán jobb is ha nem vagyok teljesen egyedül, hiszen annyi minden történik nap, mint nap. Bár nem tudhatom, hogy a látszólag barátságos és kedves kinézet mögött valójában mi lakozik, de valahogy úgy vagyok vele, hogy semmi sem érdekel. Talán a bennem lévő alkohol is rásegít arra, hogy leszarjak mindent, amit józan fejjel talán másképpen kezelnék, de jelenleg csak a ki akarok adni mindent, ami bennem van. Erre pedig egy idegen tökéletes, mert mindig könnyebb olyannal beszélgetni, akit nem ismerek, mint azzal, akit viszont igen. Ha valamit megtanultam már az eddigi életem során az az, hogy legtöbbször a saját barátaink azok, akik elítélnek úgy, hogy közben a szemünkben teszik a szépet és jót. Vagy sajnálkozva néznek, amit utálok. Engem ugyan ne sajnáljon senki, mert most egy kicsit rossz, de tudom, hogy minden eső után ki süt a nap is. Így elmúlik egyszer ez a gombóc is a torkomból és ismét képes leszek szépnek látni a világot, ami egyenlőre még sötét és nem igazán látom a végét, de tartom magam elég erősnek ahhoz, hogy kibírjam. - Akkor úgy tűnik, hogy mindkettőnket megtaláltak a hülyék. - válaszolok egy gúnyos nevetés után, ami nem azért jön ki belőlem, mert viccesnek tartanám, hogy szarul alakult valami nála is, hanem inkább azért, mert egy kicsit olyan, mintha osztoznánk a sorsunkon. Fogalmam sincs igazából, hogy mi lehet a baja és nem is fogok rá kérdezni, mert ha akarja majd elmondja magától. Én nem szeretek tolakodó lenni, és olyasmibe bele ütni az orromat, amihez semmi közöm. Mert ez az igazság... semmi közünk egymás nyomorához. - Hát üvölteni most azt hiszem, hogy nem tudnék, olyan erős ez az ital, hogy kicsit el van zsibbadva tőle a szám. - ismét nevetni kezdek a saját nyomoromon, és azon, hogy idáig süllyedtem. Iszok és egy idegenben látom azt, hogy vígasz lehet a számomra. - Viszont azt hiszem, hogy ha meginnánk az egészet, akkor egy idő után mégis csak elfelejtenénk a problémánkat. - vonom meg a vállam és ismét bele iszok az üvegbe, ami jelenleg az egyedüli ezen a földön, akire támaszkodhatok. Úgy mutatkozok be, hogy rá sem nézek, mert azt hiszem, hogy könnyebb úgy a beszélgetés, ha legalább tudjuk egymás nevét. Csak akkor nézek rá egy rövid ideig, amikor bemutatkozik, és ismét vissza tekintek a sötét távolba egy mély sóhaj kíséretében. Csakk akkor nézek ismét rá, amikor ki veszi a kezemből a vodkás üveget. Értetlenül nézem, mert olyan, mintha az egyetlen vígaszomtól akarna elszakítani. Mégsem szólok érte, csak nézem és rájövök, hogy igazából egészen jól néz ki. - Nem értem, hogy miről beszélsz. - vonom meg a vállam, és bár igazából nem is számít. Minden sokkal jobb annál, mint ilyen nyomorúságosan érezni magunkat. Mikor viszont ismét megszólal először csak megvonom a vállam. Mikor pár órával ezelőtt elindultam céltalanul, majd végül itt kötöttem ki, akkor tökéletes helynek tűnt ahhoz, hogy mindent félre tegyek egy kis időre, és addig igyak, amig véget nem ér minden. Most azonban, talán sokkal jobb lenne rá bízni magamat egy ismeretlenre, mint a továbbiakban egyedül üldögélni itt és megvárni amig rám reggeledik. Kicsit mégis hezitálok a a felém nyújtott kezét látva, mert nem tudom, hogy mit is akar. Végül el veszem ismét az üveget, amit korábban ki vett a kezemből, magamhoz ölelem és a másik kezem felé nyújtom, azzal elfogadva azt, hogy vele tartok. Mindegy hová. - Tudod, most jelenleg nem érdekelne még az sem, ha el akarnál robolni. - szólalom meg, közben pedig botladozva követem, és csak azért nem engedem el a kezét, mert nem vagyok abban biztos, hogy egyedül sikerülne úgy menni utána, hogy ne essek el. A kocsiját meglátva azonban döbbenet ül ki az arcomra, mert elég menő ahhoz, hogy biztosan be akarjak ülni és azzal fittyet hányni az apám szavaira, amit már gyerekkoromban is annyit mondott: sose szállj be egy idegen kocsijába. Még azért is akarom. - Ez nem semmi autó. Bár túl sokat nem értek hozzuk, de ez tetszik. - szólalok meg végül még mindig erősen kapaszkodva belé és közben arra is vigyázva, hogy az üvegemet se ejtsem el. Mert legyen bármilyen célja is velem, az italt nem akarom elhagyni.
- Ja a hülyék és mindenki olyan, aki nem jó hatással van ránk. - mert hiába a negatív löket az életben ha van ellene ellenszer, de most nem érzem, hogy a pozitív életem része annyira erősen akarna felkapaszkodni. Persze lehet, hogy a hirtelen kudarc az, ami most erősen diktálja a haragom, de nem akarom kielemezni a mérgem csak kiadni és nem agyalni azon, hogy mennyire lbasztam a mai futamot. - Akkor lehet nem az ital a legjobb megoldás nem? - kérdezem nevetve, amikor közli, hogy elzsibbadt a szája, amikor megfogtam az üveget nem volt olyan vészesen könnyű, így olyan nagyon sok nem fogyhatott belőle, de amennyire maga alatt van a látszata szerint, elég lehet számára egy kis löket, hogy kikészüljön pár kortytól is. - Bár nem próbáltam még sosem itallal gyógyítani a szarokat, így lehet neked van igazad - vonom meg a vállam, végülis ez is egy módszer más kérdés, hogy kibaszottul rossz, pedig én is lehúztam belőle, mert eleinte azt hittem ez egy fasza ötlet lesz. - De csak egy ideig felejtetnénk el, mert másnap sokkal több problémán lenne, kezdve a fejfájással és a hányingerrel. - még reálisan látom a dolgokat és mellette nem is érzem olyan nagy szarnak az életem ezen részét, mert ő mintha sokal nagyobb démonokkal küzdeni, amihez nekem semmi közöm, de mégis úgy érzem, hogy nem akarok mellőle most elszakadni, mintha félnék egyedül hagyni, pedig lehet nekem van most szükségem barátra. A bemutatkozásunk egyáltalán nem nagy hangvételű, még csak egymásra sem nézünk, de most egy sem lényeg, hogy kik vagyunk, mert nem ismerkedni jöttünk ide, de valóban könnyebb ha van egy nevem az arc mellé. HIrtelen ötlettől vezérelve veszem ki a kezéből az italt és állok fel. A meglepettsége aranyos, de nem hiszem, hogy itt ülve bármi jobb lesz. - Pedig annak érdekelnie kellene, de nyugi biztonságban leszel. - mondom neki bár egy ismeretlen szájából még ez sem túlságosan bizalomgerjesztő. - Hát ja nem egy szar darab. - mondom neki büszkén a kocsira pillantva, mindenem a sportkocsik és a Ferrari igencsak szép darabja virul előttünk, és nem ez az egyetlen szépség a garázsban. A szponzorok előnye. - Félsz a magasban? - kérdezem, miközben elindítom a kocsit és óvatosan indulok el, mert két dologtól is tartok, a bő rés a kiömlött alkohol nem barátok, na meg azt sem szeretném ha rosszul lenne. - Van egy kilátó nem messze, senki nincs ott, nem kell mászni kocsival megyünk, de majd tartsd abba a kis részeg eszedbe, hogy nem mehetsz tőlem messze. Kiabálni fogunk, szóval addig valahogy tornáztasd a szád. - kacsintok rá, mert most neki is erre lehet szüksége, na meg a magányra, amit a magaslat megadhat nekünk.
Meg kéne nyugtatnia az a gondolat, hogy nem az egyetlen vagyok ezen a földön, akinek szar napjai vannak, mégsem azt érzem, hogy ez örömmel töltene el, de mindenképp kezdek hálás lenni azért, hogy társaságom akadt. Kicsit olyan, mintha a fentiek rendezték volna ezt így el, és bár az elején dühös voltam amiért elveszi tőlem a magány lehetőségét, de most úgy vagyok vele, hogy a rosszból talán jó is sülhet ki. Amúgy sem szeretek önsanyargató lenni, általában sokkal jobban szoktam bírni a rám nyomott nehezékeket, de ma valahogy így jött össze. - Hát akkor ma csak reménykedjünk abban, hogy egymásra jó hatással leszünk. - mindig is hittem abban, hogy pont olyan könnyen lehet a rosszat jóvá varázsolni, mint fordítva, és bár jelenleg még mindig nincs semmilyen célom, látszólag neki sincs túl sok, de hátha elég okosak leszünk ahhoz, hogy kitaláljuk, hogy hogyan tereljük el a gondolatainkat arról, ami jelenleg taccsra tett. Nem kérdezek, ahogyan ő sem, és azt hiszem, hogy ez így a legjobb. Néha szavak nélkül sokkal könnyebb megérteni a másikat. Bár két idegen vagyunk egymás számára, de ez azt hiszem, hogy nem gátolna meg jelen helyzetemben abban, hogy megnyíljak neki, ha a helyzet úgy hozná. Bár tőlem némán is üldögélhetünk, nekem az is oké. Az üvöltés mondjuk tetszene talán, méga ha sok értelme annak sem lenne, viszont még a beszélgetés is nehezemre esik, nem hogy kiabáljak. Talán ha hírtelen felbukkanna Timo, akkor képes lennék arra, hogy minden dühömet rajta vezessem le. Na de ő mint tudjuk, nem hiszem, hogy elég bátor lenne ahhoz, hogy ebben az esti órákba idáig jöjjön. nekem is vevetnem kell a kérdésén, mert valószínűleg valóban nem az ital a gyógyír a problémámra, de sokkal jobb részegen elviselni néha dolgokat, mint józanon. Azt hiszem, hogy így lesznek az alkoholisták. Mindennap isznak, így nem jut idejük arra, hogy olyan dolgokon rágódjanak, amiken úgysem tudnak változtatni. Na nem mintha az szeretnék lenni. - Én már próbáltam egy párszor. Van amikor jó. Máskor pedig csak még szarabb helyzetbe kerülsz miatta. - ismét elnevetem magam és a homlokomhoz kapok, mert rá jövök, hogy pontosan úgy beszélek, mint az, akit a pia éltet. Pedig egyébként nem túl gyakori ez, de mikor neki fogok, akkor addig nem is igazán hagyom abba, amíg nem kerülök olyan állapotba, hogy haza kelljen menjek. Az már egy másik kérdés, hogy utána milyen pokolian tudom érezni magam és mindig átkozom az előző napot, hogy hogyan tudtam olyan hülye lenni. - Ez igaz. De legalább egy kis ideig azt hisszük, hogy boldogok vagyunk. - megvonom a vállam, mert ezt igazából még nagyon sokáig lehetne ecsetelni. De a tény persze még mindig az, hogy az alkoholtól nem múlik el a bajunk és a mérgező emberek is az életünk részei maradnak. Néha örülnék, ha tudnék varázsolni, mert egészen biztos, hogy eltűntetnék mindenkit, aki rossz hatással van rám. Vagy magam tűntetném el a közelükből. Még csak szükségem sem lenne új emberekre az életemben. Elég lenne egy kis fa ház, valahol az erdő mélyén, távol az emberiségtől. Örülök, hogy legalább a nevét elárulja, bár mivel nem ismerem nem is tudhatom, hogy az iagazt mondja-e, de valahogy nem is érdekel. Úgy szólítom ahogy akarja. Az üvegemet magamhoz ölelve fogadom el végül a felém nyújtott kezét, és hagyom, hogy oda vigyen ahová csak szeretne, mert ma valahogy olyan hangulatban vagyok, hogy semmi sem érdekel. - Nem olyan könnyű engem elrabolni. Tudok annyira idegesítő lenni, hogy hamar vissza hoznál oda, ahol kaptál. Úgyhogy nem félek ettől. - közlöm vele valahogy úgy, mintha valaha már raboltak volna el, és tudnám, hogy az milyen. Bár így jobban bele gondolva már csak tényleg az hiányozna az életemből. Meglepődök a kocsija láttán, mert ki sem néztem volna belőle, hogy ilyen flancos autót vezet, és csak reménykedek abban, hogy pénze nem onnan volt rá, hogy belső szerveket ad el vagy valami. Látszik rajta, hogy büszke rá, bár engem sosem vonzottak annyira a járművek, hogy ezt érthessem. Már csak a kíváncsiság is rá vesz arra, hogy be üljek, mert soha életemben nem ültem ilyen autóban, így még mindig teljesen ámuldozva kapcsolom be az övemet, és iszok egy újabb kortyot mielőtt elindítaná az autóját. A kérdésére rá nézek, és nem igazán értem, hogy ez most, hogy jön ide, de végül megrázom a fejem. - Hidd el, hogy van bennem elegendő alkohol ahhoz, hogy semmitől se féljek. - válaszolok végül, és így is érzem. Bár alkohol nélkül sem vagyok olyan, aki meg ijedne az árnyékától, de így valahogy még nagyobb bennem a bátorság. - Mégis mennyire magas? Le tudunk esni? - kérdem végül, mert bár izgalmasan hangzik és az előbb mondtam, hogy milyen bátor és fasza csaj vagyok, de azért mégis van az a magasság azt hiszem, amin a pia sem segít. - Hát mondanám, hogy útközben énekelek neked, hogy helyre jöjjön a szám, de... nem akarom, hogy neki menj egy fának véletlenül. Nem az ének hangom tesz híressé. - széles vigyorra húzódik a szám, mert azt hiszem, hogy annyit még nem ittam, hogy énekelni kezdjek.
Nem hiszem, hogy vannak olyan dolgok, amiket a sors rendel el nekünk, mert ebben nem tudok hinni, mindent mi alakítunk, ami meg nem úgy alakul, ahogy kellene nem egy fenti erő műve, szimplán balszerencse, vagy csak pech. Az emberek, akik kívülről segítenek ebbe bele, mert többrétegűek lehetnek, nekem mondjuk elég sok negatív ember jutott ki és ahogy hallom és látom rajta neki is. Sajnálom, hogy egy ennyire fiatal lány, már most ennyire ki tud bukni az élettől. Nem lenne szabad eddig eljutnia senkinek és ezt vagy otthon nem veszik észre vagy otthon em és barátai sem, ami talán mégszomorúbb. De mondom ezt én, aki annyira nem éli meg a barátságokat vagyis nem éltem meg sokáig, ma már sokkal jobban merek rájuk támaszkodni. - Hát figyelj én nem ismerlek és igazából semmi közöm beleszólni abba, hogy mit tegyél, sőt semmi közöm nincs hozzá. De pont ugyanezért is van beleszólásom, mert tudom, hogy később nem fogsz rajtam bosszút állni, ami miatt kioktattakalak. De nem foglak, csak hülyeség lenne ennyire kicsinálnod magad a piával, amikor még előtted az élet. Most téged nézve eléggé kicsinyesnek tűnik az én problémám, mert lehet, hogy irdatlanul falbasztak az előbb és midnenkit el tudtam volna ütni, aki elém került mégsem vagyok magam alatt annyira. - nem ítélkezek, sosem, és tudom, hogy a legkevésbé sem kíváncsi arra, hogy itt pofázzak neki, főleg ha idejött egy eldugott helyre, tök egyedül, de én meg azt érzem beszélnem kell hozzá, sőt jobb ötletem is támad. - Na gyere, akkor idegesítő Clemi egy kicsit jobb kedvre derítjük mindkettőnket. - mosolygok rá és kézen fogva húzom ki kocsi felé. Amint az autóhoz érünk, ülünk be mindketten, óvatosan vezetek, több okból is, van bennem, pia nem kellene, hogy megállítsanak a rendőrök, bár annyi nincs, hogy bajom legyen belőle talán és az sem mellékes, hogy nem akarom, hogy kiboruljon az ital vagy a bene lévő sok pia törjön ki belőle. - Jó hallani, hogy nem egy nádszál virág vagy, akit visszatartanak a félelmei. - mennyi ilyen embert ismerek és olyan kiábrándító, amikor ahelyett, hogy élvezné az életet bezárkózik a saját kis világába, mert az biztonságos, hülyeség. A kérdésein felnevetek, mert a korábbi magabiztossága hamar elillanni látszik. - Annyira nem nyugi és van korlát, csak ne táncikálj ki a szélére és akkor nem lesz gond, ha meg meg akarod nézni mi van odalent, akkor majd a széléhez megyek veled. - szinte mindig józan vagyok, szinte mindig, főleg versenyszezonban, így ilyenkor én vagyok az, aki a többiekre figyel, hogy ne legyen bajuk. Ha neki az alkohol mossa ki a fejét teljesen, akkor igyon, de talán neki is jobb ha nem egyedül van, még akkor is ha ismeretlen vagyok számára, de baja nem esik velem és még haza is viszem ha akarja. - Énekelj egész nyugodtan, vezetni valamennyire már megtanultam az évek alatt, voltam már sokkal élesebb helyzetben is autóban, szóval nyomjad csak kislány. - hangosítom fel a zenét és én kezdek énekelni, az amúgy igen fals hangomon, majd megbököm óvatosan a vállát, hogy ideje beszállnia. - Most komolyan hagyod, hogy egyedül égessem magam? - nézek egy pillanatra rá szinte könyörgő kiskutya képemet elővéve.
Már egyáltalán nincs bennem harag amiatt, hogy megzavarta a magányomat, sőt, minél több időt töltünk egymás társaságában, annál jobban érzem a megnyugvást magamon. Talán mégsem olyan pocsék az élet, csak eddig rossz emberekbe botlottam. Ebből mondjuk van akit ki tudnék zárni, viszont a családomat kétlem, hogy lehetséges lenne. Csak esetleg úgy, ha el költöznék egy másik kontinensre, bár az apámat ismerve még ott sem biztos, hogy nyugtomat hagyna. Próbál jó embernek mutatkozni, meg jó apa lenni, de minden igyekezete mellett folyamatosan csak kudarcot vall. Apaként talán sokkal hamarabb elbukott, mint férfiként. Lehetne arra fogni, hogy megviselte az anyám halála meg az, hogy egyedül maradt két gyerekkel, meg, hogy az ügyvédi pályája megköveteli tőle a vaskalaposságot, de szerintem neki csak simán ilyen a természete. És sajnos vagy nem, de mindig arra hajlik, akiből hamarabb származik haszna, de az igazság mellett ritkán áll. Ezt bebizonyította Bobbyval szemben is. Jó persze az, akit védett a fia volt, de akkor is. Ez az egész sokkal inkább szólt arról, hogy távol tartson Bobtól, mint, hogy ártatlannak hozzák ki a bátyámat. - Kedves tőled, hogy vígasztalni próbálsz, de jelenleg csak ez a pia van aki megért és nem ítél el. Bár az igaz, hogy hosszú idő óta te vagy eddig a legnormálisabb ember, akivel találkoztam. - el nevetem magam, és valóban így is godnolom. Még legalábbis. Aztán még a franc se tudja, hogy mi sül majd ki ebből, vagy mennyi idő kell, amig elő jön egy másik éne, ami talán az igazi. Sosem féltem az új dolgoktól, sem az idegenektől, épp ezért gondolkodás nélkül fogadom el a felém nyújtott kezét, hogy be üljek a kocsijába és ezzel lényegében rá is bízom magam. Ha értenék az autókhoz akkor minden bizonnyal most azt ecsetelnénk, hogy ez a menő járgány épp milyen márkájú vagyévjáratú, meg mit tudom még miket szoktak beszélni a kocsikról, de mivel nem értek, így elég nekem annyi, hogy látom rajta, hogy büszke rá. Én meg magamra, mert soha életembe nem ültem még ilyenbe. Gondosan szorítom magamhoz az üvegemet, mintha valami kislány lennék, aki a játék babájától nem akar elszakadni. - Minek félni bármitől is? Egyszer élünk, nem? - vonom emg a vállam, mert valóban úgy vélem, hogy az életet ki kell használni. Bár most egy kicsit taccsra tett, de gondolom ez nem marad így örkké. Mégis egy kicsit elbizonytalanodom egy kicsit, mert azért lehet, hogy létezik az a magasság, amitől még én is megrettenek. Bár attól eltekintve kihívásként élem meg mindenképp. - Egészen kedves srác vagy amúgy. Meg jóképű is. - az a legjobb abban ha az emberben van egy bizonyos mértékű alkohol, hogy túl őszinte. Mondjuk ezt nem minden helyzetben kéne talán, de most valahogy a nyelvemen volt és ki kellett mondanom. Nem azért, mert én szoktam udvarolni a pasiknak, egy kicsit mostanra amúgy is férfi undorom lett, de hát ez van. A vodka meg az izgalom egyszerre elég sok mindenre rá veszi az embert. Arra azonban hogy énekeljek talán lehet, hogy nem tudna. Csak viccnek szántam, mert igaz, hogy imádok énekelni, de egyedül... a tusoló alatt. - Valami szenvedélyed neked ez az autó és vezetés? Ahogyan beszélsz olyan, mintha az életed lenne az egész. Én sosem akartam megtanulni vezetni. - ezt inkább csak figyelemelterelésként mondom, mert inkább beszélek, mint énekelnem kelljen. Azonban amint fel húzza a zenét és énekelni kezd, felvonom a szemöldökömet és nevetni kezdek. Úgy látszik nem én vagyok az egyedüli, aki béna az éneklésben. Végül mégis mikor felém fordul kénytelen vagyok vele énekelni, bár közben abba hagyom egy egy kicsit, hogy nevessek és mintha pillanatok alatt el tűnt volna belőlem, hogy milyen célom volt ma este. Már kevésbé érzem magam magányosnak.
- Biztos vagy abban, hogy a pia megért, és nem olyanná alakít, amilyen nem vagy? - teszem fel az egészen okos kérdésem. nem akarok pampogni neki a ártalmas részéről ennek az egésznek, mert nagylány már, hogy tudja. Nem tudom, hogy elfogadtam volna e nemleges választ tőle az indulást illetően, mert tudtam, hogy rosszabb helyzetbe úgysem fogom keverni, mint amiben van, annak ellenére is, hogy nem tudom mi folyik a háttérben az életével. Valószínűleg nem sima pasi gondok lesznek, mint aminek lennie kellene egy ilyen korú lánynál. van aki szeret róla beszélni és van aki nem, én még nem tudom magam sem, hogy melyik csoportba tartozik, de szerencsére szerelmi bánatom még nem is igazán volt. - Egyszer élünk és ki kell használni mindent, amit tudunk abban az egy életben és nem egyedül ücsörögni, hanem olyan elvetemült bolondokkal, mint én. - igazából szeretném ha felvidulna, még nem tudom miért vettem kezembe ennyire a mai napra a boldogságát, de jól esik és megnyugtat, hogy azzal, hogy segítek neki magamon i segítek. Már nem érzem azt a dühöt, amit az idei érkezésemkor éreztem, nem vagyok felháborodva és leszarom, hogy mi a szart csináltak a pályán. Mert mindig van holnap és ebben igaza volt Xavinak, akivel biztosan beszélnem is kell majd, amint kiszálltunk, hogy legalább ő tudja, oy nem hajtottam fának, mert tudom, hogy eléggé olyannak tűntem, amikor elmentem a pályáról, mint aki készül valami nagyon elvetemültre. - Azt hiszem ezt meg kellene köszönnöm. - nevetek az igencsak kedves szavaira, hát a kedvességet mondjuk rám egész kevesen mondják, mert nagyon forrófejű vagyok, amiből az fakad, hogy nem tudok mindig rende lenni. Azt hiszem illene valamit nekem is mondani, de annyira ismeretlenek vagyunk egymásnak, hogy egy pasi szájából ugyanezen szavak talán kicsit tolakodónak hatának, így csak kedvesen mosolygok rá, majd az útra terelem a figyelmem. - Autóversenyző vagyok, Nascar versenyző, már elég kicsi korom óta készülök erre, szóval előbb vezettem autót, mint, hogy meglett volna a jogsim. - ez amúgy szinte minden versenyzőnél így van, a zárt pályán senki nem nézi a jogosítványt, vagy nem azt, amit az utakon, a licenc mindenkinek megvan aki kocsiba ül, minden szintre külön, és ez már egészen kis koromban célom volt, inkább, mint a közúti jogosítvány, amit persze simán magamévá tettem, amint tehettem. A jó kedv érdekében, és hogy ne érezze magát szar énekesnek, tekerem fel a hangerőt és kezdek énekelni, amire elkapok egy pillantást, amiko őszinte mosolyt villant, ezért nekem is fülig ér a szám. Addig nem halkítom le a zenét, ameddig oda nem érünk, fejhangon üvöltöm az összeset és közben úgy érzem semmi nem tud igazán felkavarni, most nem. Amint a hegytetjére érünk leparkolom a kocsit, a kilátás felé fordulva, hogy ha nem akarna kiszállni is igazán szép látványt nyújtson a nyugi helyünk. - Apám hozott el ide, amikor nem sikerült egy futamom, nagyon magam alatt voltam, az első olyan versenyem volt, amikor kicsúsztam a pályáról saját bénaság miatt. Kihozott ide és azt mondta üvöltsem ki az össze problémám segíteni fog. Segített. - fordulok felé és elveszem tőle az italt. - Mi lenne ha ezt most nem erőltetnéd? Tudom, hogy boldoggá tesz meg ilyenek, de vannak sokkal nagyobb dolgok, amik ezt megtehetik. - persze ha ragaszkodik hozzá visszaadom neki, de nem értem miért akarná, amikor itt mindent kijöhet belőle, ami bántja anélkül, hogy bárki is tudná. - Ha nem segít egy alkalom, akkor bármikor szólhatsz nekem és idehozlak. - nyújtom felé a kisujjam, hogy az ovis kisujj eskünket megkössük erre az egészre.
Talán úgy hangozhat, mintha valami alkoholista lennék, akit a pia tart életben, pedig egyáltalán nem érzem annak magam. Csak vannak helyzetek, amikor jobb megoldást nem találok a problémámra. Persze nem mintha ettől eltűnne az összes, sőt néha még több hülyeséget juttat eszembe, de egy idő után már képes vagyok tőle nevetni. Mindenen is. Mégis elgondolkodok a kérdésén. Hogy érthetne meg a pia? Persze, hogy sehogy. Az a jó benne, hogy beszélhetek hozzá, mert nem pofázik vissza. Minél többet öntök magamba belőle, annál jobban ered meg a nyelvem és néha olyan bátorságot ad, hogy olyasmit is képes vagyok megtenni, amit mondjuk józanon sose tennék. Vagy ha igenis, előbb mindenképp átgondolnám, hogy meg tegyem-e. Részegen pedig csak hozok egy döntést, és nem érdekel, hogy holnapra megbánom-e vagy sem. Azt mondják egyébként is, hogy a részeg emberre és a kicsigyermekre, még a jóisten is jobban vigyáz. Nem tudom, hogy ez igaz-e, de kivételesen örülök annak, hogy társaságom akadt. - Miért? Szerinted milyen vagyok? - nézek rá kíváncsian, mert valóban érdekel, hogy milyennek lát. Az van, hogy néha én magam sem tudom, hogy milyennek kéne lennem, csak azt, hogy mindig milyennek várják el, hogy maradjak. Kivel barátkozzak, kivel érezzem jól magam, vigyázzak, hogy ne beszéljenek rólam az emberek, és ne hozzak szégyent az apám hírnevére. Mintha azt nem tudná ő is tökéletesen elintézni magának. Annyi emberen gázolt már át a saját érdekei miatt, hogy azon is csodálkozok, hogy egyáltalán még nem tettél el láb alól. Nem azt mondom, hogy rossz ember. Csak valahogy mindig oda hajlik, amiből nagyobb a hszna, és csak ritkán nézi az igazságot. Kicsit talán önző ilyen téren. Végül mégis Leoval tartok és a kocsijában ülve, már nem is érzem azt, hogy megbánhatnám, hogy nem nyuvadok bele az önsajnálatomba egymagam. Azt amúgy is utálom. - Ne gondold, hogy nem tudom élvezni az életem. Tudom ám. csak most így jött össze. - vonok egyet a vállamon és megpróbálok az útra koncentrálni és teljesen rá bízni magam. Tök mindegy hogy hová visz amúgy, már azépp elég nekem, hogy ahhoz képest, hogy idegen, sokkal figyelmesebb hozzám, mint azok, akiket ismerek. Lehet, hogy le kéne cserélnem az ismerőseimet? Néha úgy érzem, hogy a legtöbbjüket csak a megszokás miatt tartom az életemben. Nem szoktam bókolni a srácoknak, most sem tudom, hogy a pia-e az oka, vagy tetszik a figyelmessége, de muszáj a tudtára adnom, hogy helyes. Mert amúgy tényleg az. Csak rá mosolygok azon, hogy megköszöni, de igazából azért valami komolyabb válaszra számítottam azért. Mindegy. Mindenki nem az a fajta, aki szeret dícsérni másokat. Csak egy kicsit ez most olyan, mint mikor azt mondod valakinek, hogy szeretlek, és válaszul azt kapod, hogy köszönöm. Azért nem szoktam szépeket mondani. Szinte soha. Kicsit meglepődök azon, hogy autóversenyző, és ez még izgalmasabbá teszi az egészet. Sosem ültem még egy autóversenyző kocsijában. Sőt versenyezni sem versenyeztem soha. Biztosan egészen para lehet. Persze úgy, ha más vezet. Én hamarabb törném össze, mint eljutnék a célig. - Ez nagyon menő. De a versenyzők nem kéne gyorsabban vezessenek? Mert gondolom a pályán azért ennél nagyobb sebességgel mész. - persze tudom, hogy az autópálya nem hasonlítható össze egy versenypályával, de azért azt hiszem, hogy lassabban megyünk a megengedettnél. Nem mintha értenék hozzá. Csak gondolom. Bár először hülyeségnek tartom végig énekelni az út maradék részét, de mivel ő kezdi el, így kénytelen vagyok be szállni én is, és elég kellemesen érzem magam miatta. A hangom még mindig pocsék, örülök, hogy a dübörgő zene elveri valamennyire és szinte meg is feledkezem arról, hogy nem olyan rég még mennyi problémám volt. Akkor eszmélek fel, hogy megérkeztünk, amikor le halkul a zene és megállítja az autót. Szinte tátott szájjal bámulom az elém tárulkozó tájat. Timo bezzeg sosem tudna elhozni egy ilyen helyre. Értetlenül fordítom felé a fejem, ahogy megszólal, végül rámosolygok. Úgy tűnik vannak a földön olyan emberek is, akiknek normális apa jutott. - Most is azért jöttünk ide, mert nem sikerült egy futamod? Vagy csak miattam? - kérdem végül, majd a kezemben lévő üvegre nézek, amit el akar venni tőlem. Bár tiltakozni szeretnék, de mégis hagyom neki és csak bólintok. Talán igaza van. Nem megoldás mindig mindenre az, ha satura isszuk magunkat. - Ez tényleg nagyon szép hely. Eljönnék még bármikor ide. És nem csak kiabálni. - mosolygok rá, majd kicsatolom a biztonsági övet és egy óvatos mozdulattal szállok ki az autóból. Még érzem magamban az alkohol okozta szédülést, de sokkal könnyebb, így csak a kocsinak dőlve emelem fel a fejem, becsukom a szemeimet és elvezem ahogy a szél játszik a hajammal.
Amilyen szar napnak indult, olyannyira érzem javulni a helyzetet, bár nem voltam sosem egy jótét lélek és most sem Clemi jó kedve lebeg csak a szemem előtt, de be kell vallanom magamnak, hogy az erősen húz afelé, hogy jobban legyek, mert látva őt, negyszerűen azt érzem, hogy nem lehetek előtte sarul, mert az őt is csak lehúzná. Azt hiszem már sokkal tartozom neki, csak a mai nap miatt, mert higgadt tudtam maradni, már ahhoz képest mennyire feldúltan jöttem le a pályáról és egészen idáig. - Őszintén nem tudom milyen vagy, de tuti nem akarsz magányos lenni, neked kell a társaság, mert most, hogy egyedül láttalak, annyira lehangoló voltál, már bocs, de amióta mosolyogsz, sokkal jobb kedvem lett nekem is, és sokkal szebb vagy ha nem szomorkodsz. - talán ennyi elég is ahhoz hogy megértse, hogy mire gondoltam. Nem szabad, hogy az ember engedjen a bánatának, én a dühömnek szoktam, ami nem jobb, de ezen is dolgozok. - Tudod te csak most a síneken ültél, egy nagy üveg piával a kezedben, aminek már jócskán az aljára tekintgettél. - vonom fel a szemöldököm, mert ha valaki igazán tudja élvezni az életet, akkor ez a pillanat nem jön el, mert mindenki megtalálja azt a pontot, ami feldobja és nem lehúzza. Valami nagyon beütöhetett nála ha igazat beszél, de ki vagyok én, hogy faggassam. Válaszolok a kérdésre, amire olyan megállapítást kapok, amire felkacagok, nem hangosan és nem harsányan, csak egy apró nevetés jön k belőlem. - Ennél sokkal gyorsabban megyek a pályán, de látva, hogy nem vagy annyira jól és ha egy kicsit is beletaposnék, akkor belepréselődnél az ülésbe és nagy valószínűséggel a kárpitom bánná, így inkább most sétakocsikázunk. - mondom neki még mindig mosolyogva a szavain. Aranyos lány és az alkohol még aranyosabbá teszi, ami elbűvölő számomra. Talán ezért is esik olyan jól nekem is elkezdeni énekelni, invitálva őt a kórusba, amit ketten alkotunk. amint leparkolok látom rajta, hogy tetszik neki, tudtam, hogy ez lesz, eza hely varászlatos és magában is nyugalmat sugároz az emberbe, főleg ha kiadjuk, ami belül feszít, akkor mennyire felszabadító tud lenni. - Hát igazság szerint nagyon szarul sikerül a futamom, most éppen egy sajtótájékoztatón kellene ülnöm és arról mesélni, hogyan éltem meg, hogy egy barom egész egyszerűen nyomta neki a kocsim a falnak és vigyorogva hajtott tovább, míg én feladásra kényszerültem. - amíg beszélek érzem, hogy ökölbe szorul a kezem a kormányon egyre jobban szorítva azt. Kifújom a levegőt és ránézek, támogatva mondom neki a szavakat, amire az övéi mégis tök máshogy hatnak, szinte kihívásnak egy egész ás helyzet felé, ami szintén segítene levezetni a feszültséget bennem és benne is, de lehet én értem félre. Nem tudom lecsapni a labdát, mert kiszáll, és utána megyek, mert a mozdulatai még tök bizonytalanok és nem akarom, hogy a mélybe vesse magát. Odaállok mellé és az eget bámulom, majd csak nem tud a férfi énem nyugodni. - Mégis milyen tevékenység vonzana még ide a kiabáláson kívül? - olyan hülye kérdés ez, hogy amint kimondom kinevetném magam, de amilyen állapotban van talán neki annyira nem tűnik cikisnek.
Talán a hírtelen kedvessége miatt, ami nem is tudom, hogy őszinte-e, vagy csak vígasztalni próbál, de mintha minden bennem tomboló harag eltűnni készülne belőlem. Minek is búslakodok igazából, amikor vannak kedves emberek is a földön? Igaz, hogy nagyon ritkán találkozok velük, de ha meg igen, akkor általában mindig kialakul bennem egy olyan vágy, hogy meg akarom őket ismerni. Annyi hülyével vagyok körbe véve, hogy jó ha az embernek van egy kis normális társasága is. Nem mintha túl jó emberismerő lennék, általában benézem elég gyakran, de Leo nem tűnik olyannak, aki át akarna verni, mint mindenki más. Meg hát szerencsémre ittam annyit, hogy annyira nem is érdekel, hogy mit akar igazából kezdeni velem. - Tényleg szépnek gondolsz?- kérdek vissza, és ennyi épp elég is ahhoz, hogy egy kicsit vissza nyerjem az önbizalmam. Mert amúgy igaza van. Én is utálok olyan emberek mellett lenni, akik nem vidámak. Én is biztosan visszataszító lehetek ilyen állapotban. Utálom, ha nem én irányítom az érzéseimet. Mert kurvára nem vagyok ám ilyen elesett. Csak mikor a sok kicsi összegyűl az emberben, akkor egy idő után elveszíti az irányítást saját maga felett. - Ez jogos. De attól még nem vagyok mindig depis. - próbálom kimagyarázni magam. Bár igaz, hogy gyakran előfordul, hogy magamba roskadok, de azért még tartom magam. Vagy legalábbis próbálom kisebb nagyobb sikerrel. Talán pont rá van ma szükségem ahhoz, hogy elfelejtsek mindneki mást. És el is akarok. Ha csak egy kis időre is. Talán mégsem mindenre az alkohol a megoldás, hanem csak kell egy megfelelő ember, aki vissza térit arra az útra, amin lennem kéne. Mert azt én is tudom, hogy egy kicsit mostanában letértem, de minden eső után kisüt a nap. Így gondolom egyszer nekem is eljön az ideje. Nem értem, hogy miért lep meg az, hogy versenyző, hiszen valahogy tényleg ki tudom azt nézni belőle, de sajnos eszembe se jutott volna. Talán azért, mert engem sosem vonzottak az autók, meg amúgy semmilyen sport. Még a tévében sem néztem soha semmi meccset vagy futamot, vagy bármit, ami a sporthoz köthető. Mert szerintem unalmas. Nézni legalábbis. Vezetni gondolom már telejsen más érzés lehet. - Oké. Akkor kössünk egy alkut. Ígérd meg, hogy ha józan leszek, akkor elviszel kocsikázni olyan sebességgel, ahogyan versenyezni szoktál. - nem tudom, hogy emnnyi az esélye annak, hogy még valaha találkozzunk, és azt sem, hogy mit ért a sokkal nagyobb gyorsaság alatt, de biztosan nagyon izgalmas lehet. Talán meghozza a kedvemet és ezentúl iszogatás helyett csak futamokat nézek. Na jó... azt azért lehet nem, de sosem tudhatjuk. Az éneklésbe végül annyira bele jövünk, hogy csak mikor megáll az autó, akkor eszmélek rá, hogy máris megérkeztünk arra a helyre, ahová szerette volna. Ámulattal bámulok ki az ablakon, és nem is értem, hogy eddig hogy nem jutott eszembe ide jönni. Vagy, hogy Timo legalább miért nem leleményesebb egy kicsit. Felé fordulva tényleg érdekel, hogy mi az oka annak, hogy ide hozott és úgy tűnik, hogy ma a sors azt akarta, hogy két olyan ember találkozzon akik más más ok miatt, de csalódottak. - És ez téged ennyire megviselt? Talán azért történt veled az, hogy ma találkozzunk. - vonom meg a vállam mosolyogva, és tudom, hogy ez hülyeség, mert nem hiszek az olyasmiben, hogy mindennek oka van az életben, de talán ezúttal tényleg okkal találkozhattunk. A fene tudja. Bár az volt a tervem eredetileg, hogy az üveg maradék részét is kiürítsem, de mivel ragaszkodott ahhoz, hogy elvegye tőlem, így nem ellenkezek, mert talán kitalálhatunk valami mást, amit tenni lehet a józanodás és felejtés érdekében egyszerre. Bár fogalmam sincs, hogy az amiről beszélek mire is utal egészen pontosan, így inkább csak kiszállok az autóból annak reményében, hogy a friss levegő helyre pattintja az eszem és tudok normálisan beszélni, vagy legalább úgy, hogy én megértsem magam. Ahogy mellém lépik ő is még egy ideig csak magamba szívom a levegőt, majd a kérdésése olyan váratlanul ér, hogy hirtelen emelem rá a tekintetem, ami miatt egy kicsit meg is szédülök, így kénytelen vagyok a vállába kapaszkodni. - Hát nem is tudom... de biztosan lehet csinálni valami mást is, ami segít elterelni az ember figyelmét. - vigyorgok rá, bár még mindig nem tudom, hogy miről beszélek, végül elengedem és közelebb lépek a korláthoz, hogy jobban gyönyörködhessek a kilátásba, ő pedig csak had gondolkodjon a szavaimon, amiket én nem értek, de talán ő meg fogja. ve emelem fel a fejem, becsukom a szemeimet és elvezem ahogy a szél játszik a hajammal.
Imádom a nőkben, hogy mindig képesek megfogni a mondandóm lényegi részét, de a kérdésére csak elmosolyodok, igazából én tényleg szépnek tartom, de nem tudom, hogy ezt így simán kimondhatom e. Nem vagyok az a férfi, aki minden egyedül lévő nőre rámászik, pedig megtehetném és volt is egy nagyon rövid időszakom, amikor azt hittem ezzel fogok bevágódni a bandába, így hát csajoztam. Most is teszem, de ésszel és nem agyatlanul minden csaj után kapkodva, majd jön egy aki rám várt eddig, vagy nem, ezt már az élet úgyis alakítani fogja. - Igen, szerintem nagyon szép vagy most, és biztos vagyok abban, hogy amikor kevésbé vagy szomorú és ittas, akkor még ennél is gyönyörűbb lehetsz és ezt ne értsd félre, nem olyan pasi vagyok aki bókol egy gyors szexért, mert ezt ne bóknak vedd, inkább csak egy őszinte válasznak, amit mindentől függetlenül gondolok, hogy bármit is szeretnék. - talán túl magyarázom, de nem akarom, hogy félreértse. Persze, hogy szép lány, persze, hogy a hülye is akarna tőle valamit, de annyi lelki sérülése lehet, amiért pont itt találkoztam vele olyan állapotban, ami nem engedi, hogy kihasználjam, nem is teszem, ameddig ő nem ad rá jelzést, de akkor sem úgy, ahogy azt ő hinné. Sokkal udvariasabbnak nevelt anyám. Én csak bízni tudok abban, hogy valóban így is van más napkon, hogy nem ennyire depis, így ezt annyiban hagyom, nekem nem kell ezt bizonygatnia, sokkal inkább kell magával ezt megbeszélnie, mint egy idegennel, de természetesen bármikor meghallgatom ha szeretné. - Szóval azt majd vehetem második randinak?- kérdezem egy kicsit pimaszul, majd felé fordítom a fejem, majd vissza az útra. - Megígérem, de akkor te most fogd meg a kis kezeddel a telefonom, és légy olyan kedves pötyögd be a számod, a jövő héten lesz még egy versenyem, és akkor ha van elég bátorságod az első körökben szólok a szervezőknek, hogy hagyják üresen a pályát, addig a többieket leküldik és akkor megyek veeld pár kört.De behányi nem ér, és pia akkor előtte napokig tilos, mert nem lenne jó ha amiatt lennél rosszul. - igazából ihat, nem lenne gond, már mint előtte lévő napokban de azért örülnék, ha egy olyan értelmes nő, mint ő nem inná el az összes agyát, mert ő ennél sokkal többnek tűnik már most. Az út gyorsan telik és hangosan, ami engem is kizökkent a szar hangulatomból, felszabadulunk a zene által és átéljük a csodás hangokat, amit a másik ad ki, siralmas lenne, ha nem bömbölne a zene és nem ordítanátúlami hangunkat. Nem sokáig húzzuk a karaoke estet mert hamar odaérünk a helyszínre. - A versenyzés az életem, mindent erre tettem fel, de azt hiszem ez a mai tökéletes jött ki.- mielőtt kiszállok a kocsiból, azért veszek egy mély levegőt, nem miatta csak tudom, hogy ez a tökéletes hely a még bennem lévő feszültség kiengedésére. Kicsit össze vissza beszél én azonnal félreértem, de valami hülyeséget, azért kérdezek, amint rám emeli a tekintetét látom, hogy meginog és belém kapaszkodik,én reflexből nyúlok felé és tartom meg a derekánál, de amikor elenged én is így teszek. A szavai mégis pontosan úgy hangzanak,ahogy én akarom,hogy hangozzanak,vagyis akarom én? AKarok én egy részeg lányt így kihasználni? Valójában nem, és nem azért megyek utána mert máris ráállt az agyam, hanem amikor a szélére sétál még engem is lever a víz. Odamegyek mellé és attól függetlenül, hogy egész stabilan áll, vagy annak tűnik átfogom az egyik kezemmel vékony derekát és én is lebámulok a semmibe. - Szóval akkor háromra kiabálunk? - nézek rá széles vigyorral az arcomon, izgatottsággal a szememben és várva, hogy legalább az egyik gondolata fejünkben megtörténjen, mert a másikat, amire gondolom, hogy gondol, még nem tudom, hogy melépném e. Sok minden hogy értelmezhetőek a szavai és ameddig ő nem lép valamit ez ügyben inkább lapulok, még a végén tényleg azt mondják, hogy kihasználtam egy védtelen lányt. - Hogy érzed magad? - kérdezem kicsit halkabban, már komolyabbra fordítva a hangom, azt szeretném ha jobban lenne, még ismeretlenül is arra vágyom, hogy mosolyogjon és ne szomorkodjon, mert az élet tényleg nagyon rövid.
Mi lányok hajlamosak vagyunk arra, hogy egy kedves szótól pillanatok alatt vissza nyerjük az önbizalmunkat, a szavai pedig pontosan ezt érik el nálam is. Nem mintha olyan lennék, akinek problémái lennének a önbizalmával, de azért az egómat nem kicsit kecsegteti az, amiket mond. Melyik lány ne szeretné azt hallani, hogy szép? Az persze elgondolkodtad, hogy vajon a mondandója hátterében mennyire játszik szerepet az, hogy csak fel akar szedni? Mert ha valamit tudok a férfiakról akkor az az, hogy a legtöbbjük szívesen használja ki az olyan lányokat, akik nem józanok. Jelenleg mondjuk ezt nem mintha bánnám, mert bár nem vagyok a kalandok híve, de mikor van bennem elég mennyiségű alkohol, akkor általában nem nagyon szoktam gondolkodni. Mindig csak másnap bánom meg. Leo pedig nem tűnik olyannak, aki örömét lelné mások kihasználásban. De mint tudjuk, nem épp vagyok túl jó emberismerő. - Te se érts félre, de a legtöbb pasi, aki szexre megy, pontosan ezt mondja... hogy nem olyan. - vigyorgok rá, és csak bízok abban, hogy nem sértődik meg. Mert amúgy tényleg nem bánnám, ha a kedvessége hátterében más is lenne és nem csak annyi, hogy meg akar vígasztalni egy szerinte magányos lányt. Oké, most nem vagyok formámban, de azért ennyire elhagyott sem szoktam lenni mindig. Csak egy kicsit össze csaptak felettem a felhők. Ami majd el múlik egyszer. Gondolom. Apám arra nevelt, hogy nem biztonságos idegen emberek autójába ülni, én mégis megteszem, mert annál rosszabb, amin miattuk megyek keresztül, nem igazán hiszem, hogy történhet velem. Meg egyébként sem vagyok félős, tökélesen meg tudom védeni magam, ha a helyzet úgy hozza. De nem érzem úgy, hogy erre szükségem lenne. A tény viszont, hogy autóversenyző igencsak izgalomba hoz, és sokkal jobban meghozza a kedvemet is ahhoz, hogy jobban megismerjem. - Akár randinak is nevezhetjük. - vigyorgok rá, mert miért ne? Timo a pasim az igaz. De olyan, mintha nem az lenne, szóval semmi bűnt nem követek el azzal, ha ismerkedek. - Meglepődnél, ha tudnád mennyi mindenhez van bátorságom. De megértettem. Nincs pia, nincs hányás. Te pedig azt ígérd meg, hogy nem fogunk felborulni. - miközben beszélek a telefonjáért nyúlok, hogy be írhassam a számom, amit egyébként ritkán adok meg idegeneknek, és csak bízok abban, hogy nem lesz valami zaklató, aki reggeltől estig hívogatni fog. És abban is, hogy nem egy őrült, aki tovább adja minden hülye barátjának, akik megkeserítik az életem. Általában nem szoktam túl komplikálni helyzeteket, de annyi szar történt már velem, hogy nem könnyű elhinnem, hogy léteznek rendes emberek is. Mikor az ember a saját családjában sem bízhat, akkor egy idegentől sem várhat el túl sokat. Vissza rakom a telfonját oda, ahonnan elvettem és az út többi részében teljesen átadom magam a dübörgő zenének, ami ki is zökkent abból, hogy nem olyan rég még egyedül akartam kiüríteni a votkás üveget, most pedig nevetgélve kocsikázok egy versenyzővel úgy, hogy fogalmam sincs hová is visz majd igazából. Az élet tele van meglepetésekkel. - Hát... azt szokták mondani, hogy mindennek ami velünk történik oka van. - nem hiszek abban, hogy az életünk előre meg lenne írva, de mennyi arra az esély, hogy találkozzak valakivel egy olyan helyen, ahol ebben az órában a lélek sem járt úgy, hogy történetesen mindkettőnken pocsék napja volt? Szinte semmi. Úgyhogy okkal vagy ok nélkül, de ki akarom használni a felém kínált lehetőségeket. Érzem, hogy hülyeségeket beszélek, azt is látom, hogy ez Leot mennyire össze zavarja, sőt ha őszinte akarok lenni akkor engem is, mert tényleg fogalmam sincs, hogy mire célozgatok. Úgy vagyok vele, hogy legyen, aminek lennie kell. Még mindig nem biztosak a lépteim a bennem lévő alkoholnak köszönhetően, mégis úgy lépek a korláthoz közel, mint aki bízik magában. Egyszerűen magával ragad a hely szépsége, és bármennyire is furcsa ezt gondolni egy idegenről, de amúgy tök romantikus ez a hely. Amint megérzem a derekamon a kezét, rá pillantok, de nem húzódok el tőle. Fura, de biztonságban érzem magam. Mégsem kiabálni van most kedvem. Lehet, hogy az segítene, de sokkal fontosabb most számomra az, amit a tekintetében látok. Oké, tudom, hogy nem vagyok józan, de pontosan azt látom rajta, amit saját magamon is érzek. Nem válaszolok csak vonok egyet a vállamon. Ha kiabálni szeretne, akkor rendben, én benne vagyok. De... szerintem mást is lehetne itt csinálni. - Azt hiszem, hogy most már jól vagyok. A szédülést leszámítva. - válaszolok végül a kérdésére és a korlátnak dőlök, hogy szembe kerüljek vele. Fogalmam sincs, hogy az alkohol hatására-e vagy amúgy is ezt tenném, de óvatosan hajolok közelebb hozzá, addig, amig az ajkam rá nem tapad az övére, és csak reménykedek abban, hogy nem elutasítást kapok, mert az elég kellemetlen lenne. Még azt sem tudom, hogy van-e egyáltalán barátnője. Végül mégis mint aki észhez tér le veszem ajkamot az övéről, de nem mozdulok el a helyemről. - Nagyon sajnálom. Én csak... nem tudom mi trötént. - próbálom ki magyarázni azt, amit tettem közben pedig bocsánatkérően nézek rá. Bár az igazság az, hogy egyáltalán nem sajnálom. Egyszer élünk.
Logikus lenne a félelme, mert a legtöbb pasi tényleg csak akkor tud bókolni, azt is csak tettetve, ha akar valamit, ellenben velem. Nekem meg volt a nagy szerelemnek hitt kapcsolat, amit olyan gyorsan hagytam magam mögött Angliában, hogy vissza sem néztem, de Clemi nem ismer nem tudja, hogy én nem az a asi vagyok, aki egy szép szóért cserébe azt várja el, hogy rögtön szétnyissa nekem a lábait. Nem egyszerű egy ilyen helyzet, olyan bizalmi kapcsolat van köztünk, amiért velem mert tartani és én is magammal hoztam, ami még nem áll biztos talajokon, de azért nem mondanám annyira ingatagnak sem, olyan kezdetlegesen tökéletesnek tűnik. - Nem értem félre, de ha rád akartam volna mászni ott megtettem volna nem kellett volna ennyit autókáznom veled, vagy olyan állapotban, hogy simán belemenj. - ebben van igazság és ezt ő is tudja, így nem is nagyon firtatom tovább, de akkor sem fogom megtenni a lépést ,amire talán vágyik, talán én is, de ezek mind csak a fejben vannak és nem vetítjük ki a külvilágra, mert most nem ide valóak ezek a dolgok. Szóval akkor beszélünk egy második randit, igen gyorsan jött bizalmi kérdésünket átugorva lépünk egy nem is olyan első randiból a második tervezésére ez aztán sebesség, de tetszik, bár józanul is gondja majd így. Nem nagyon szoktam csajozni ennek millió oka van és szerintem ő sem ennek gondolja ezt az egészet, de azt hiszem kedvelem őt és nem lenne ellenemre még egy találkozó. - Nem fogunk felborulni, nekem utána még meg kell nyernem egy versenyt majd azzal a kocsival, szóval nem lesz semmiféle baleset, és még egy kicsit kímélni is foglak, hogy azért legyen miért a harmadikra is eljönnöd.- kacsintok rá már tervezve a későbbieket is, de nagyon előre szaladtunk ezzel, de nem baj az. A látvány amikor odaérünk magával ragad, ahogyan őt is, így vakmerően és eléggé inogva indul el a korlát felé, ami mögött egy elég meredek szakadék húzódik. Automatikusan lépek mellé és fogom meg a derekánál fogva, mintha ez természetes lenne, de még a vezetéknevét sem tudom. Amikor rám néz, én csak biztatóan mosolygok rá, kiabálni kellene, kiadni mindent, ami bennünk van, nekem szükségem lenne rá, azt hiszem ez lenne az egyetlen módja, hogy higgadtan menjek haza. Örömmel hallom, hogy jobban van, a részegség jeleivel nem tudunk mit kezdeni, de ha lelkileg már segített neki egy kicsit, hogy itt vagyunk, akkor félig nyert ügyünk van és az több, mint a semmi. Amikor elém lép és n kíváncsian fürkészem a tekintetét, egészen addig ameddig meg nem csókol, én nem lököm el, nem utasítom el, csak nem értem, mégis visszacsókolom, ameddig el nem távolodik tőlem az ajkaival és beszélni nem kezd. Elmosolyodok és nem hogy elengedném a derekát, közelebb húzom magamhoz.Valójában tényleg van jobb dolog a kiabálásnál ha belemegyünk. - Ba van rúgva, és nem akarok az a pasi lenni aki ezt kihasználja, még akkor is ha most rendesen felizgattad a fantáziám. - fogalmam sincs mit mondhatnék, így megcsókolom, mert ez nem megy túl azon,amit ő is engedett. - Csak mondd, hogy jobban lennél ha a motorháztetőre raknálak és akkor elnézem, hogy ennyit ittál. - valójában magamnak kell egy löket, hogy tényleg ne használjam ki az állapotát, mert én nem az a srác vagyok, még az egyéjszakás kalandok is nehezen mennek, mert félek, hogy megbántom, bár ettől szívesen űzöm őket, csak ritkán. De ő sokkal többet ér, mint egy éjszaka, de nem tudom elképzelni az érzelmi részét sem kettőnk között. De miért is kell bele bármi elég csak a szex. - Amúgy én tudom mi történt. - mondom neki vigyorogva, mert a helyzet korántsem túl komoly, de annál inkább hevesebb egyre jobban, mert nagyon közel vagyunk egymáshoz, túl közel. - Beindultál a kocsitól. - nézek hátra egy pillanatra és elnevetem magam, hogy ne érezze magát annyira görcsösen a tette miatt, sőt.
Egyáltalán nem az a célom, hogy azzal vádoljam, hogy a kedvessége mögött valami piszkos dolog lapulna, de mivel nem ismerjük egymást ennél jobban, azt hiszem, hogy jogos a felvetésem. Nem mintha ellenemre lenne bármi is. Sajnos - vagy nem -, de van bennem elegendő alkohol ahhoz, hogy ne ismerjek félelmet, így igazából nem is nagyon érdekel az sem, hogy van-e velem hátsó szándéka vagy sem. Általában mikor iszok, akkor könnyen rávehető vagyok bármire, ami nem minden esetben jó, legtöbbször józanon meg is bánom azt amit tettem, de hát ez van. Azt szokták mondani, hogy az ember a saját hibáiból tanulni, de én sosem okulok belőlük, sőt, legtöbbször ugyanazt követem el újra és újra. Mintha élvezném, hogy kihasználnak. - Ez igaz. Viszont a részegségem önmagában nem elég ahhoz, hogy bele menjek bármibe is. Ahhoz éreznem kell azt a szikrát. - vonommeg a vállam, mert nem akarom, hogy olyan lánynak gondoljon, aki gyakran issza le magát és olyan ágyba bújik fűvel fával. Mert van azért igenis mikor képes vagyok még részegen is helyesen gondolkodni, csak ahhoz nem szabad ilyen jóképűnek lennie a másiknak. Mert Leo nem csak kedves velem, de amúgy tényleg jól is néz ki. Ezt persze többet nem közlöm vele csak úgy, mert még a végén elbízza magát. Meg amúgy is valahogy olyan érzésem van, hogy bármit is mondok, mindent elkönyvel annyival, hogy részeg vagyok. Nem is biztos, hogy komolyan beszél. Mégis be írom nekia számomat, mert szívesen találkoznék vele újra. Józanul természetesen. Talán majd épp miatta szeretem meg az autókat és versenyeket, mert egyébként imádom az adrenalint, csak épp abban nem vagyok biztos, hogy egy pályán száguldozva is élvezetet fogok érezni és nem félelmet. De egyszer élünk. Miért ne próbálhatnám ki, ha már megismertem egy igazi versezőt? - A harmadik randiról majd beszéljünk akkor, ha a második tényleg jól sikerül és mindketten elégedettek leszünk vele. Szurkolni mindenképp fogok neked. Ez mostmár biztos. - széles vigyorra húzódik a szám, mert örülök, hogy az estém másképp alakult, mint ahogyan elterveztem. Sokkal jobb tud lenni az ember közérzete egy megfelelő társaság mellett. Amint megérkezünk arra a helyre, ahová jönni akart, szinte lenyűgőz a látvány és a piámat magam mögött hagyva bátorkodok közelebb a korláthoz, hogy közelebbről is megcsodálhassam a tájat. Biztos vagyok abban, hogy nappal is csodálatos élmény lehet lenézni itt, de így sötétben a fényeket látva szinte elámulok. Egy kis ideig rápillantok, amint megérzem a kezét a derekamon, rá mosolygok, majd ismét a tájra fokuszálok. A szavain csak mosolygok, de mégsem kiabálok, mert valahogy a csend most jobban tetszik. Olyan, mintha minden más megszűnne és képes vagyok elfeledkezni a valóságomról és arról, hogy alig fél órával ezelőtt még a vodkán kívül más nem is éltetetett. Fogalmam sincs, hogy mi ütött belém, de egy hirtelen ötlettől vezérelve lépek úgy, hogy szembe kerüljek vele és úgy csókolom meg, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Elutasításra számítok, de viszonozza azt, ami miatt teljesen összezavaradok. Bár próbálok szabadkozni, de egyáltalán nem úgy tűnik, mintha ellenére lenne a dolog. Amint még közelebb húz magához, csak még biztosabb leszek abban, hogy ő is akarja azt, ami az én fejemben fordult meg, bár nem biztos, hogy jó színben tűnök majd fel emiatt előtte, de valahogy ez most nem érdekel. Már nyitnám a számat, hogy vissza szóljak, amikor azzal jön, hogy berúgtam, de nem tudok megszólalni, mert a következő pillanatban már ő az, aki megcsókol, én pedig ezúttal ösztönösen ölelem át a nyakát és egyáltalán nem akarok tiltakozni. Csakis a pillanatnak akarok élni, a következményekkel pedig majd rá érünk azután foglalkozni. - Már most jobban vagyok azt hiszem. - szólalok meg végül nagyokat pislogva, mert fogalmam sincs, hogy mi történik éppen, de egyáltalán nem bánom. Rajta viszont azt látom, hogy egyáltalán nem biztos abban, amit tenni készülünk, mintha csak annyi tartaná vissza igazából, hogy ittam. Nem nagy dolog ez amúgy. Akit részegen vonzónak találok, azt józanon is egyébként. Csak annyi a különbség, hogy ha nincs alkohol a szervezetembe, akkor egy kicsit több időbe telik az, hogy ennyire közel engedjek magamhoz bárkit is. Főleg egy idegent. Értetlenül nézek rá mikor ismét megszólal, majd hozzá hasonlóan én is rá vigyorgok, mert egyébként majdnem közel jár a valósághoz. Csak épp nem egy kocsi az, ami be tudna indítani. - Kijavítanálak, ha nem baj. - még mindig vigyorgok, és közelebb hajolok a füléhez, hogy egy kicsit még jobban felhergeljem ezzel. A férfiaknak valahogy sokkal nehezebb parancsolniuk maguknak. És én azt akarom, hogy most ne fogja vissza magát, mert már úgyis mindegy, hogy mi fog történni. - Beindultam egy versenyzőtől. - súgom bele a fülébe, majd egy kicsit elhúzódok tőle, hogy a szemébe nézhessek. Basszus. Fogalmam sincs, hogy mit akarok. - Meg egy kicsit a vodkától is azt hiszem. - megforgatom a szemeimet, majd ismét nem gondolkodva semmin tapadok rá az ajkára, mert így legalább nem jár felesleges dolgokon az agyam, csak élvezem a pillanatot, tartson bármeddig is.
Aranyos, hogy szikrákról beszél, de akkor ezek szerint még részegen is megvan köztünk a szikra benne? Hát ez elég érdekesnek tűnik, meg amúgy is mindig tudni akartam mit takar ez. A nőknek mindig több kell egy szép mosolynál egy jó sehgnél meg egy csábos pillantásnál, mert nekünk pasiknak ennyi elég. Sokáig nekem ennél sokkal több kellett, de egy idő után rá kellett jönnöm ha mindig arra várok, hogy valami fellángoljon ott bent, akkor sokáig fogok várni, mert nincsen időm azzal foglalkozni, hogy mit érzek a másik iránt. Clemi persze egy kicsit más fajta dolgot ébreszt fel bennem, eleinte csak sajnáltam, amiért olyan bánatosan ült ott a sineken, de az autóban és itt is, sokkal komolyabban kezdett érdekelni ő. Nem az, hogy mi veszi körül, milyen szarok miatt jutott oda ahova, hanem, hogy ki is ő. Ehhez nem kell idő, ezt látja az ember főleg ha részeg a másik, akkor valamiért sokkal könnyebben megnyílik még akkor is ha millió titka van, amit valószínűleg én sosem fogok megtudni. - Szóval kételkedsz abban, hogy a második randi jól fog elsülni? Azt hiszem ez is a kelleténél máris sokkal jobban zajlik, mint azt bármelyikünk remélte volna. - nem elbízni akarom magam és nem rábeszélni, de azért húzogatom egy kicsit a bajszát, mert minél jobban el kezd gondolkodni egy két dolgon annál jobban fog kijózanodni, amire elég nagy szüksége lenne. Sokkal értelmesebb lány lehet akkor, amikor nem iszik, pedig így is elég okosnak és intelligensnek tűnik. Mindig attól félek, hogy elsőre túl sokat képzelek bele valakibe, de vele valahogy azt érzem nem lövök félre. Mi szerintem nem az a két ember leszünk, akik egymással valaha is kapcsolatba kerülnek, ezek a randik sokkal inkább hangzanak baráti találkozóknak, mégis izgalommal várom, hogy ezek valóban megtörténjenek. - Akkor plusz egy szurkoló, aki a biztos nyertesnek szorít. - kacsintok rá ebben teljesen bizonyossággal ,már ki is verve a fejemből a korábbi incidenst, ami a pályán történt. Jobb ha csak a jövőre koncentrálok és nem arra, ami szar mert akkor mindig be fogom vonzani ez biztos. Meglepetten figyelem amit csinál mellé állok, mert nem szeretném ha beleszédülne a mélységbe, sosem bocsátanám meg magamnak, így semmi hátsó szándék nélkül megyek oda és fogom meg a derekát. Amikor közelebb lép és megcsókol meglepődök, de ennek nem adom jelét, sőt vissza csókolom és nem hagyom őt eltávolodni még akkor sem ha tudom, hogy ez mennyire nem fair vele szemben, mert sokat ivott és lehet józanul nem akarná. A szavaimmal igazából egy igazolást kérek róla, hogy nem fogja megbánni ha tovább megyünk, mert én nem az a szokásos pasi vagyok, akikkel a legtöbb lány találkozik. Nem használok ki senkit szexért mert ha akarok tudok szerezni enélkülis csajt magamra, de nem akarok. Tökéletesen ura próbálok lenni az ő tetteinek is, így amíg el nem mosolyodik és be nem vallja a nyilvánvalót nem teszek semmit, csak talán próbálom meggyőzni magunkat, hogy ez annyira nem jó ötlet, de annyira bénán csinálom, direkt, hogy megint azt veszem észre, hogy megcsókol. A kezem automatikusan vándorol lejjebb és a fenékénél fogva emelem magamra és viszem a kocsihoz vissza, távol a szakadéktól egy kicsit biztonságosabb környezetbe, mert mindegy mennyire borított el az agyam, attól még a helyzet magaslatán vagyok. Én nem ittam sokat, sőt, de ő nagyon, így amikor a motorháztetőre ültetem egy kis időre elszakadok tőle és a szemébe nézek. - Akkor az arány kicsit a vodka és nagyon a versenyző? Vagy a vodka parancsol most neked? - kérdezem mosolyogva, mert még mindig bizonyosságot akarok nyerni, hogy nem megyünk túl semmin. Ő volt az aki cukkolt mondjuk, aki a füléhez hajolva ébresztette fel bennem még jobban a kanos szörnyet, aki már most alig bír magával, de még képes uralkodni a testén. Érzem, hogy a nadrágom már erősen feszít, de nem megyek tovább csak nézem őt és talán egy apró bólogatásra várok, ami bőven elég lenne nekem, hogy itt azonnal letépjek róla mindent.
Abból, hogy mennyi hülyeséget beszélek, világossá válik a számomra, hogy tényleg részeg vagyok. Mióta szokásom nekem szikrákról meg ilyen hülyeségekről beszélni, mikor nem is hiszek ezekben azóta, hogy Bobbyval szakítottunk? Szerencsémre, hogy még ez a sok marhaság után sem, amik kijönnek a számon, úgy tűnik, hogy nem ijesztem el Leot. Nem tudom, hogy mennyire veszi komolyan a szavaimat egyáltalán. Vagy elhiszi, hogy ennyire ostoba vagyok, vagy pedig ő is saját magában elkönyvelte, hogy a túlzott votka az, ami beszéltet. Bármi is legyen ami arra ösztökéli, hogy a társaságomat akarja, én mindenképp örülök neki. Mert most már egyáltalán nem akarok egyedül maradni, még akkor sem, ha kezdetben az annyira jó ötletnek tűnt. Nem szeretem ennyire elhagyni magam, és szerencsémre egyre jobb kezd lenni a kedvem. A bennem lévő alkoholnak és a Leo túlzott kedvességének is köszönhető ez azt hiszem. Bár még csak most ismertük meg egymást, mégis szívesen találkoznék vele még bármikor, bár az elég nagy izgalomba hoz, hogy megígéri, hogy a verseny pályán is vele tarthatok majd egyszer. Mindig is szerettem kipróbálni az új dolgokat, és ez elég újdonság lesz a számomra. - Inkább csak attól félek, hogy a második randi után elveszem a kedved a harmadiktól, mert mondjuk tényleg össze hányom a kocsidat miközben a pályán száguldozol velem. - hangosan nevetek fel, bár azt hiszem, hogy ez elég kínos szituáció lenne akkor. Bár még sosem fordult elő velem olyasmi, az autópályán is imádom a száguldozást, de még versenyzővel egy verseny pályán sosem voltam. Úgyhogy nem tudom, hogy egy olyan helyzet mit váltana ki belőlem. Csak reménykedek majd, hogy nagyobb lesz bennem az adrenalin, mint a hányinger. - De azzal egyet értek, hogy most jól érzem magam a társaságodban. - mosolygok rá, és ezt nem a pia mondatja velem, hanem valóban így gondolom. Sosem esett nehezemre a barátkozás senkivel, az apám szigorú elvárásai miatt sem tekintettem magam senkinél nagyobb rangúnak, bár attól függetlenül nem igazán hiszek abban, hogy hosszú távon létezhet fiú és lány között ilyesmi kapcsolat. Szerintem az ilyen barátkozás az egyik fél részéről mindig át megy egy kicsit annál többe. Nem jelenti ez mondjuk azt, hogy ne adnék esélyt a dolognak. Ha hivatalosan is mondjuk egy szurkolója leszek, akkor az már megint egy teljesen más kapcsolat. - Én meg elmondhatom majd, hogy ezzel a nyertessel randiztam egy párszor. - vigyorgok rá, mert ez az egész most valóban olyan, amiben még sosem volt részem. Nem mintha túl sokat tudnék az ilyen versenyekről, még csak egyetlen versenyző nevet sem tudnék felsorolni, de minden bizonnyal így már szórakoztató lenne elmenni egy versenyre. Hogy ismerem az egyik versenyzőt. Már csak épp reménykednem kell abban, hogy ahhoz nem ittam eleget, hogy holnapra törlődjenek az emlékeim is. Kár lenne elfelejteni őt. Jó érzés a friss levegőn lenni és közelebb lépni a korláthoz, ahol sokkal jobban lehet gyönyörködni az elém tárulkozó tájban. Abban a percben azonban, ahogy Leo közelebb lép hozzám és kezét a derekamra teszi, mintha valami elborítaná az elmémet, ami miatt nem leszek képes gondolkodni, lépek szembe vele és csókolom meg, mint valami kiéhezett liba. Szerencsémre azonban nem kapok elutasítást, aminek örülök, mert elég ciki lett volna, viszont így még sokkal nehezebb az, hogy uralkodjak is magamon. Pedig nem vagyok én egyáltalán ilyen. A következő csókunknál érzem rajta, hogy nem biztos ebben, én sem vagyok teljesen az, de úgy vagyok vele, hogy egyszer élünk. Mire észbe kapok pedig már az ölébe is vesz, amitől érzem, hogy a bizonytalanásgom egyre jobban elhalványul. Már mindegy. Lesz ami lesz. A motorháztetőn ülve engedem el a nyakát, mikor egy kicsit eltávolodik tőlem, és a kérdésén muszáj elgondolkodnom, mert fogalmam sincs, hogy mit válaszoljak. Vagy inkább, hogy hogy válaszoljak, hogy közben ne ijesszem el. - A vodka ami bennem van csak arra segít rá, hogy kicsit könnyebben be adjam a derekam, mint általában szoktam. De ez nem jelenti azt, hogy ne akarnám megtenni. - őszinte vagyok vele ismét, mert nem akarom, hogy olyan lánynak gondoljon, aki könnyen megkapható. Igaz, hogy nincs konkrét tervem, hogy mi az, amit szeretnék, de majd csak lesz belőle valami. Persze, ha sikerül meggyőznöm arról, hogy nem egy részeg lány vár arra, hogy megtegye, azt ami lehete nem helyes, hanem inkább egy lelki sérült, akinek lehet, hogy épp arra lenne szüksége, hogy még ennél is jobban legyen. - De azért remélem, hogy bármi történik ma itt, nem fogja el venni a kedved a második randinktól sem. - megforgatom a szemeimet, és csak reménykedek abban, hogy nem olyan srác, aki azon nyomban amint megkapja, amit akar, tovább is áll majd. Nem mintha akarnék bárkitől is ennél többet, de azért azt ki nem állhatom, ha valaki csak arra használ, hogy megfektessen.
Az idő ahogy megy úgy érzem egyre jobban, hogy mneketten egy kicsit felengedünk, felengedünk és kezdünk olyanba átmenni, mintha ezer éve ismernénk egymást. Nem félek hozzáérni, és semmi hátsó szándékom nincs, hiszen részeg,a fejébe szállt a vodka és a fájdalom, ami belülről valószínűleg mardossa. De azért tetszik, hogy nem adjuk fel ennél a találkozónál, hanem azon filózunk mikor legyen a következő és az azutáni. - Nem fogsz behányni, majd a kocsi teljesítményének a felét mutatom meg neked, mit szólsz és akkor nem kell azon agyalni, hogy vajon lesz e kis róka vagy sem. - nevetek fel a saját kis humoromon. De majd nem csinálok hirtelen fékezéseket, csak durva kanyarokat, azok annyira nem nyomják fel az ember gyomrát a torkába és nem fog kijönni a két nappal ezelőtti reggeli. - Ennek örülök, nekem is te dobtad fel az egészen szar napomat, ha teljesen őszinte akarok lenni. Ennél jobban nem is tudtam volna elüti az időmet és neked hála nem pumpolom magam egész este, hogy mi lett volna ha nem löknek ma ki. - mosolygok rá, hálás vagyok neki, hogy ott ült a síneken és belebotlottam és, hogy nem félt elindulni velem, a kocsiban, úgy, hogy nem is ismert. Én nem fogok benne kárt tenni, de ezt ő nem tudhatta, de megbízott bennem és ez jó érzés, nincsen annyira durva fejem ezek szerint. - Én is a tiédben, el sem hinnéd rólam, hogy sokáig nem nagyon barátkoztam annyira egyenesen a sportra voltam ráállva, csoda, hogy most megy.- nevetek fel hangosan, mert ha valami jellemző volt rám az az, hogy egy elég magamnak való figura vagyok, de ez csak a látszat volt, mert amúgy elég embercentrikus vagyok semmi közöm nincs az introvertált emberek csoportjához és bírom ha valakivel jókat lehet együtt lógni. - Egy párszor. - jót nevetek ezen a részen, de igazából ja ez a pár alkalom tényleg annyinak mondhatok, még akkor is ha nem gondoljuk komolyan, bár nem tudom mi tud kisülni egy depressziós találkozásból, de majd meglátjuk. Közelebb lépek hozzá, hogy vigyázzak nehogy baja legyen, ő megcsókol én meg vagyok olyan hülye, hogy kihasználjam és pofátlanul csókolom vissza. Megteszem, mert a csaj bejön de fogalmam sincs jól teszem e. Ahhoz hogy bármit tovább menjek szükségem van arra, hogy tudjam ő is akajra és nem csak apia beszél és cselekszik helyette, minden normális pasi ezt tenné. És én az akarok lenni és az is vagyok, nem egy senki aki simán megdugja mert részeg. De nem mondja, hogy nem akarja, nem bánja meg, így egy kicsit elborul a fejem és szinte érzem, hogy feltör bennem valami, magamra emelem és a motorháztetőre teszem. - A fele fele arány nem is olyan rossz, és nyugi elég nagy mázlid volt, hogy nem a baltás gyilkos mászott oda a sínekhez hanem én, aki attól, hogy bármi vagy semmi nem történik akarni fogom a második és a harmadik randit, mert amúgy megbeszéltük és én általában állom amit mondok. - kacsintok rá, és mivel nem ellenkezett azért sem, hogy idehoztam e tarkója mögé nyúlok és húzom magamhoz közel, hogy megcsókoljam. - Tudod eléggé be vagy rúgva, és én eléggé rád indultam, de mi lenne ha nem itt folytatnánk hanem hazamennénk hozzám. Ígérem nem foglak elrabolni, és megadom a címet ha kell bárkinek, hogy ha haza akarsz menni tudja hova jöjjön érted. De sokkal többre tartalak, mint hogy a motorháztetőn dugjalak meg, hiába baszott szép a kilátás. - mosolygok rá, bár lehet kicsit gyorsa ajánlat volt, de ő kezdte.
Ahogy mondani szokták, minden rosszban van valami jó, és ez jelenleg velem pontosan így történt. Amilyen rosszul indult az estém, úgy tűnik, hogy épp olyan jól fog alakulni, és újra meg újra rájövök arra, hogy sokkal jobb idegenekben bízni, mint azokban, akiket ismerek. Persze talán még túl merész részemről bizalomról beszélni, hiszen koránt sem tudhatom előre, hogy mifog majd történni, de Leo semmi esetre sem néz ki olyannak, aki mondjuk valami szervkereskedő lenne, vagy éppen magányos lányokat futtatna, esetleg adna el külföldre rabszolgának. Ahhoz túl jó fej. Mondjuk nincs az ilyesmi rá írva az emberekre, de úgy érzem, hogy érdemes kockáztatnom, és kifejezetten tetszik, hogy a randinak nevezi a következő lebeszélt találkánkat, amiben simán benne vagyok, mert szeretem az új dolgokat kipróbálni, és ő az eslő olyan ember, akivel még csak tervezni sem akarok. Igazából a kocsijába is lesz, ami lesz alapon ültem be, és pontosan ilyen céllal találkoznék még vele bármikor, de azért az elég kellemetlen lenne, ha a kocsijában rosszul lennék majd, miközben körbe megy velem a pályán. - Gondolom a kocsi teljesítményének a fele nem azt jelenti, hogy úgy mész, mintha egy sima autópályán vezetnél... - forgatom meg a szemeimet, és egyáltalán nem akarom, hogy hülyének nézzen, de elképzelésem sincs, hogy egy olyan kocsi, amivel versenyeket nyernek mégis mekkora sebességgel képes menni. Nem akarom, hogy azt gondolja rólam, hogy beszari vagyok, mert amúgy egyáltalán nem. Sőt... egyre izgatottabb lezsek és várom, hogy ki próbálhassam azt az élményt, ami vagy meghozza a kedvem a kocsikhoz, vagy majd még jobban el veszi. A szavaim őszinték, valóban örülök a társaságának, azt viszont nem tudom, hogy ő is valóban így gondolja-e, vagy csak azért mondja, mert udvarias. Mert valahogy nehéz elhinnem, hogy éppen a részeg, depis fejem lenne az, amire ma vágyott volna, de ha már a véletlen így hozta, akkor mi is ki hozhatjuk belőle a legjobbat. Sosem szoktam előre tervezni, és most is csak sodródni akarok az árral. - Ha nem löktek volna ki, akkor valószínűleg te ünnepelnél, engem pedig megevett volna részegen az a kutya. Szóval... kettőnk közül én jártam jelenleg jobban. A te estéd alakulhatott volna máshogyan is. De... legalább megismertél. - vigyorgok rá, és bár az igaz, hogy örülök, hogy megismerkedtünk, de azért azt sajnálom, hogy az történt vele, ami. Nem mintha igazából érteném, hogy az mit jelenthet a számára, de biztosan nem túl jót, ha egy olyan helyen futottunk össze ebben az órában, ahová az ember csak bánatában mehet, vagy, ha épp magányra vágyik. Ha az estével semmi mást nem is oldunk meg, csak költsönösen örülünk egymásnak, akkor azt hiszem, hogy már nyertünk valamit. Ha egyebet nem is, de barátságot mindenképp. Persze ha nem derül ki róla utólag, hogy tévedtem, és valójában mégis valami eszelős őrült, aki így férkőzik közel az áldozataihoz. Ezt mondjuk még mindig nem tudnám elképzelni róla. - Azt mondják, hogy az ellentétek vonzzák egymást. Mert az van, hogy én meg utálom a sportot. Kicsit ilyen lusta a természetem. Szóval lehetünk jóban, csak épp ne akarj velem sem fekvőtámaszozni, sem lefutni a maratont. Még a kocsikázás el megy, de az is csak az anyós ülés kényelméből. - vallom be nevetve, de arról inkább azért nem mesélek, hogy mennyire két bal lábas is vagyok. Egyedül csak a lovaglás, ami megy, de azt is nagyon későre szoktam meg. Szóval ja... a sport az nem nekem való. Még mindig elég merésznek tartom csak úgy kijelenteni, hogy randiznánk, de valahogy érzem, hogy hozzám hasonlóan ő sem veszi ezt túl komolyan, ami jó azt hiszem. Vagy legalábbis remélem, hogy tényleg nem egy pszichopata, akit majd sosem fogok tudni levakarni magamról. Van már egy ilyen ember az életemben, aki azt hiszi, hogy a pasim és nem igazán kérek többet ebből. Az igaz mondjuk, hogy nagyon jóképű, és az ilyen túl helyes pasik általában nagyképűek, meg önimádóak is, és az nagyon össze zavar, hogy ő annak ellenére, hogy helyes pasi, nincs elszállva magától. Sőt... sokkal barátságosabb és figyelmesebb, mint akiket valaha is ismertem. Kivéve egy valakit. De az már mindegy. Talán épp a túlzott kedvessége és a hirtelen közelsége, a keze a derekamon és a pia az, ami elég bátorságot ad ahhoz, hogy, mint valami kiéhezett szuka csókoljam meg, amit nagy meglepetésemre nem utasít vissza. Nem tudom, hogy ennek örüljek-e, vagy könyveljem el annak, hogy pasiból van. De, amint az ölében kötök ki, majd a motorháztetőn, igazából mindez nem is számít. Csak a pillanatnak akarok élni, és nem törődni semmi mással. Bár az azt hiszem, hogy eléggé rosszul esne, ha bebizonyosodna, hogy mégsem különbözik a többi sráctól, és amint megkap, majd ügyesen le is ráz. Na nem mintha nyomulós lennék. - Azt azért megígérem, hogy minden randinkon nem mászok majd rád. - vagy már a fene sem tudja, hogy ki mászott kire, nem is igazán érdekel, csak az, hogy ha csak erre a kis időre is, de azt érzem, hogy valakinek fontos vagyok. Amint ismét megcsókol, valóban azt érzem, hogy kész vagyok arra is, hogy tovább menjünk, még a helyszín sem igazán zavarna, mégis mikor elszakadva tőlem megszólal, egy ideig csak pislogva figyelem, mintha nem érteném, hogy miről is beszél. Eldönteni sem tudom, hogy mi az, ami jobban meglep. Az, hogy látszólag így ismeretlenül is tisztel annyira, hogy ne itt tegye meg azt, amit bárkmelyik másik pasi a helyében talán gondolkodás nélkül megtenne, vagy inkább az, hogy azt szeretné, hogy menjek hozzá. - Nem gondoltam soha, hogy el akarnál rabolni. Mióta el jöttem otthonról, senki sem keresett. Szóval azt hiszem, hogy nem igazán tűnt fel nekik, hogy nem vagyok. - vonom meg a vállam, és egyáltalán nem úgy, mintha engem mindez érdekelne. Mgeszoktam már, hogy csak úgy vagyok, hogy legyek, de igazából a legtöbb embert hidegen hagjy a jelenlétem. Úgyhogy alkohol ide vagy oda, de jó érzéssel tölt el, hogy valaki figyel rám. - Ha megígéred, hogy nem jön majd rám egyetlen féltékeny barátnő sem, akkor mehetünk. - vigyorgok rá, adok egy puszit az arcára, majd óvatosan szállok le a kocsiról, bele kapaszkodva a karjába, mert a vodka még mindig rendesen dolgozik bennem.
Soha nem nevettem i senkit azért mert belekérdezett szakmai dolgokba és még csak a felét sem tudta arról, amiről szó volt, Clemi azért egy kicsit vágja a dolgokat, de látszik rajta, hogy a vezetésnek és a kocsik ismertének közelében sincsen, ami nem baj, ő biztos valami másban jó, amiben én lennék tök hülye Ilyen az emberi személyiség, nem lehet mindenben mindenki jó, az egy kicsit már beteg világ lenne. - Hát mondjuk, hogy a 200 km/órát kipréselem neked a kocsiból, és az csak kicsit több, mint a fele, amit menni tudnak azok a szépségek. - ültem én már sok fajta verseny kocsiba, egyszer volt szerencsém egy két évvel ezelőtti forma 1-es kocsit vezetni, na az a gyorsulás királya, de nekem a nascar valahogy sokkal izgalmasabbnak, és veszélyesebbnek tűnik, de persze kinek mi. - De nem akart máshogy alakulni, mindennek van oka, pedig nem hiszek az univerzum előre megírt forgatókönyvében, de azért örülök, hogy nem evett meg a kutya és volt benne egy kis szerepem. Kár lett volna érted. - mosolyodom el, bár ha nem löknek ki, akkor mindketten kevesebbek lettünk volna egy olyan személlyel, akivel ismertségtől függetlenül, minden para és izgulás nélkül tudunk beszélgetni. Én sokáig inkább azt mondtam volna magamról, hogy introvertált vagyok, de ez nem igaz, csak elzártam magam az emberek elől, mert volt jobb dolgom, mit velük foglalkozni. Aztán rá kellett jönnöm és erre ő is tökéletes példa, hogy az emberek jó fejek, csak meg kell találni a közös hangot, ha az nincs meg, akkor igazság szerint nem is lesz sosem és el kell engedni. Vele meglett még kettőig sem számoltunk és megvolt, ami hihetetlen és tudom, hogy ez nem olyan dolog, amit másnap el akarok dobni, sőt. - Szóval nem szereted a sportolást, vettem, de meglepődnél milyen sokan vannak ezzel, így a levegő és a mozgás sok embernek olyan ijesztő, pedig annyira nem rossz dolog, de nekünk sportos léleknek könnyebben megy egy mozi vagy egy bowling mint fordítva, szóval nagyon szívesen bevállalok bármilyen nem sportos programot is. - kacsintok rá, mert ez igazán nem nagy terhet ró számomra, sőt egy kis pihenés még nekem is jár, így jól is jönne nekem. Az, hogy randira hívtam nem olyan gesztus, hogy máris kirakom mindenhova, hogy in relationship, mert ezt én nem egészen olyan randinak vettem, azt sem tudom, hogy van e barátja, bár az a csók sok mindenre választ ad, és akármennyire is vissza akarom fogni magam, megkapom az oké jelzést és a motorháztetőre ültetem, hogy még véletlenül se legyünk a szakadék szélén, amikor egymásba gabalyodunk. - Csak minden másodikon? - nézek rá meglepetten, de elnevetem magam, mert nem tudom tartani a nagyon nem meglepett álarcomat. Megcsókolom, mintha tovább akarnék menni, mert tovább is akarok, de annyira részeg én meg annyira nem érzem magam olyannak, aki itt meg tudná dugni, mert sokkal több van benne, mint egy szakadék széli numera. - Én biztosan hiányolnálak már. - felnevetek, amikor a féltékeny barátnők jönnek szóba. - Nincs egy sem egészen nyugodt lehetsz, egyedül élek egy egész pofás lakásban, ahova még véletlen sem adtam kulcsot senkinek, de az elmúlt sok évben nem koncentráltam másra csak a sportra, miből nem nagyon lett barátnőm, nem hogy féltékeny. - mosolyodok el, és lesegítem a talajra, mert miközben leugrik még meginog, de mivel számítok rá és ő is utánam kap még csak meg sem dől. Segítek neki beülni és mint bent van átsétálok az én oldalamra és beülök mellé. - Jól vagy? - kérdezem tőle minden fél aggodalom nélkül, mert határozottan jobban néz ki, mint eddig, de azért nem akarom magamhoz rángatni ha nem akar jönni. - Mit szólsz egy jó nagy hamburgerhez, felszívja a benned lévő alkohol egy részét és mindenképp jó ha van benned valami szilárd, utána eskü megteszünk mindent amit szeretnél, van mozi rendszerem, benyomunk valami hülye filmet. - kacsintok rá, mert akármennyire is érzem, hogy a nadrágomat rendesen kényelmetlen méretre zsugorította, és legszívesebben hagynám a kaját, valamiért előtérbe helyezem az ő érdekeit, ami tudom, hogy jót tenne neki, még annak ellenére is, hogy nem ismerem még annyira.
Örülök, hogy látszólag nem gondolja rólam, hogy hülye vagyok csak azért, mert fogalmam sincs arról, hogy milyen teljesítményt tud nyújtani egy olyan kocsi, amivel versenyeket nyernek. Szerencsémre, hogy szeretem a kihívásokat és az adrenalin is rendesen fel tud dobni, így a válasza sem elég ahhoz, hogy el menjen a kedvem - vagy inamba szálljon a bátorságom -, attól, hogy a következő találkozónk alkalmával majd megmutassa, hogy milyen érzés is lehet száguldozni. Egyenlőre pedig megelégszem azzal a fél sebességgel, amiről beszél, aztán ha az majd tetszik, biztosan rá lehet venni, hogy mutasson többet is. - Mondjuk, hogy megelégszem annyival. - vigyorgok rá, és bármennyire is hihetetlen, de nagyon várom már, hogy újra találkozzunk. Van valami olya kisugárzása, amivel könnyen képes elbűvőlni bárkit. És ezt nem csak a bennem lévő alkohol mennyiség miatt gondolom így. Engem valóban le vett a lábamról és egyáltalán nincs bennem semmi olyan félelem, hogy bármi hátsó szándéka lenne, és azt sem gondolom, hogy más lenne, mint amilyennek mutatja magát. Vagy csak nagyon jól játszik. Mindenesetre én jól érzem magam a társaságában. Bárki műve is legyen az, hogy mi ketten találkoztunk, nagyon hálás vagyok érte. Csak azt bánom egy kicsit, hogy éppen részegen hozott össze vele a sors, ami miatt bár úgy tűnik, hogy nem ítél el, de attól ki tudja milyen gondolatai lehetnek rólam. Egyáltalán nem vagyok alkoholista, ezt a többi találkozóinkon majd be is bizonyítom. Tudok ennél sokkal normálisabb is lenni. - Azt hiszem, hogy mindketten jókor voltunk jó helyen. - mosolygok én is rá, és rádöbbenek, hogy minél több időt töltünk együtt annál inkább azt látom, hogy a kedvessége mellett azért egészen jóképű srác is. Szeretném őt valóban jobban megismerni, mert ezidáig a nevén és, hogy versenyző semmi mást nem tudok róla. Mondjuk ősem rólam, és ez talán nem is baj. Ahhoz valakivel jóban legyünk, nem muszáj tudjuk a múltját. Én legalábbis nem szeretek a magánéletemről beszélni senkinek, és épp emiatt nem is várom el senkitől, hogy a sajátját elém tárja. Hiszen vannak helyzetek, amikor nem számít, hogy az ember honnan jött, csak az, hogy milyen a jelene. Megnyugszom egy kicsit, hogy nem várja el tőlem, hogy közösen sportoljunk, mert az valahogy engem nem igazán kötött le soha. Abban számomra semmi izgalmas nincs. - Mondjuk el mehetnénk bulizni is. Vagy piknikezni. Vagy állatkertbe. Moziba. Vidámparkba. egyenlőre ennyi jut eszembe. - ezek mind olyan programok a számomra, amik feltöltenek és nem kell senkinek azt bizonygatnom, hogy miben vagyok jó és miben nem. De azt hiszem, hogy még van időm bőven kitalálni, hogy mit csinálhatnánk közösen, a következő randink egyenlőre le van tisztázva. Már csak reménykedek abban, hogy nem csak jófejségből ígérte meg azt, hanem be is tartja a szavát. Még akkor is, ha egy kicsit tovább mentünk az ismerettségünkkel, mint ahogy terveztük. Bár én kezdeményeztem, de egyáltalán nem tűnik úgy, mintha ellenére lenne. Sőt, amint a kocsijára rak, felkészülök arra, hogy itt és most bármit megtegyünk anélkül, hogy megbánnánk. Mert biztos vagyok abban, hogy nem csak a vodka miatt szeretném. Hanem úgy összességében minden közre játszik. Vigyorogva vonok vállat, mert úgy gondolom, hogy bármeddig is jussunk el ma, szívesen megsimételném majd még, mert jól érzem magam vele. Rég nem volt senki ennyire figyelmes hozzám, és ez jól esik a lelkemnek. De tényleg. A következő csókunknál felkészítem magam mindenre, úgy érzem, hogy bele remeg a testem is, és egy kicsit meglepődök az ajánlatán és azon, hogy még mindig nem él vissza a helyzettel. Pedig megtehetné. Más biztosan nem törődne azzal, hogy éppen hol vagyunk. - Ha hiányolsz majd, csak fel kell hívnod. - még mindig vigyorgok, és bár nem biztos, hogy éppen velem fogja akarni tölteni az unalmas napjait, de ha mégis, biztosan nem lesz ellenemre.- Ez megnyugtat. Nem mintha jelenleg zavarna az is, ha lenne barátnőd... de azért szeretném tudni, hogy mire számíthatok. De ha nincs akkor az jó. Vagyis azt hiszem, hogy jó. Nem tudom, hogy neked az úgy oké-e. - elnevetem magam a saját hülyeségemen, mert egyértelműen az alkohol hatása miatt beszélek ilyen össze vissza. Még én magam sem értem, hogy mit akarok mondani, nem, hogy ő érthetné. Örülök, hogy segít lemásznom a kocsiról és beülni is abba, mert még mindig kicsit bizonytalanok a lépteim, de bízok abban, hogy ez nemsokára majd elmúlik. Mert most jött el az a pont, hogy megbántam, hogy ennyit ittam. Amint ő is be ül mellém, meglepetten emelem rá a tekintetem a kérdését hallva, és bólintok. - Sosem voltam még ilyen jól. - válaszolok szinte rögtön, közben pedig megpróbálkozok a biztonsági öv becsatolásával, de mivel nem sikerül, csak legyintek egyet, és kényelmesen dőlök hátra az ülésen. Ez a kocsi sokkal kényelmesebb, mint amilyenekben eddig valaha ültem. - Igazából elég éhes vagyok. Szóval a hamburger jó ötlet. Meg a filmnézés is, csak légyszi ne akarj velem megnézetni valami hülye vígjátékot, aminek semmi értelme. Azokon általában be alszok. - a bátyám mindig azt mondta, hogy savanyú vagyok, mert képtelen vagyok kacagni azokon, amiken ő, valahányszor megnéztünk egy ilyen ostobaságot. De sajnos tényleg nem értem a lényegét. - Azért igazán jó lehet egyedül élni. Fogalmad sincs mit meg nem adnék én is egy kicsi egyedüllétért.- Mondjuk apa elég gyakran temetkezik a munkájába, a testvérem viazont ha el is megy csak éjjel, ha meg még sem, akkor nálunk vannak a hülye haverjai. Úgyhogy ritka az olyan nap, amikor teljesen egyedül lehetek. Sőt, szinte soha. Mert a személyzet akkor is ott van.
Kezdőlap
