Vigyorogni kezd a reakción, és megteszi maguknak azt a szívességet, hogy nem húzza tovább sem magát, sem a másikat. Így is szar az egész úgy ahogy van, nem akar megint kurva görcsöket kapni, mert a teste olyan szinten vágyik valakire, amit még sohasem tapasztalt. Erre a legjobb megoldás az lenne, ha folyton kielégítené mindkettejük vágyait, de nem ilyen lapokkal játszanak. Rohadtul meg kéne tanulnia ezeket az új szabályokat, vagy tényleg baj lesz idővel.
Mondjuk nem nehéz elengednie a farkát érintően bármit, amikor Vizzini szóba kerül. Hogy még egy kurva temetésen is ezt a szart kelljen bámulnia, nem hiszi el, és kezd is elege lenni az egészből, ahogy van.
Nem mond mást, mert ebben az egyetlen szóban ott van minden mérge a témát érintően, amiket kezelhetne sokkal okosabban, de nem képes rá. Nem egy féltékeny, kisajátító, magához láncoló szerető, de mivel ő sohasem akart ebben a kibaszott közegben igazán semmit, valóban nem fair, ahogy most állnak. Arról nem is beszélve, hogy nem akar veszekedni megint, mikor egyikük sem tehet semmiről.
Nem teheti meg egyelőre, hogy hazaköltözzön, ahhoz túlságosan jól haladt az elmúlt öt évben ahhoz, hogy legyen belőle egy nagyobb ember. A családja ráadásul számít rá, úgyhogy csak egy nagyobb, rajtuk lendítő esemény után tehetné meg ezt igazán.

Nem aktuális és talán soha nem is lesz az. Nem mondja ki, mert megint elbeszélnének egymás mellett és azt feltételezné a másik, hogy feladta. Megmondta, hogy soha nem lesz így. Ugyanakkor abban is egészen biztos, hogy Marcellonál soha nem lesz ilyesmi aktuális, mert nem az a romantikus gesztusokat teljesítő fajta.
Egy mélyről jövő sóhaj szakad ki belőle, mert látja maga előtt azt, miként van készen rá a másik és ez elég ahhoz, hogy ő is vágyjon rá. Kell lennie valami megoldásnak erre, mert azt kizártnak tartja, hogy még napokig, ne adj Isten hetekig tűrje azt, amit kaptak. Csak lenne eléggé tiszta az agya ahhoz, hogy tudjon gondolkozni.
Hangjából pedig érezhető, hogy ehhez mennyire nincs kedve. Utalja az egésznek a gondolatát. Persze nem annak, hogy tiszteletét tegye annak a szarházi Francesconak meg az utolsó útjának. Attól van rosszul, hogy Adriano mellett állva kell ezt megtennie.
Ez egyébként nem is lenne ellenére, mert szereti az otthoni közeget. De azt jobban értékeli, amikor öncélú az ott töltött idő, nem pedig valaki által megszabott kötelesség.

Ez valóban így van, és tudja jól, főleg ebben a közegben nevelkedve, mi az, ami a ráeső rész, még úgy is, hogy Fabiola merőben különbözik a megszokottól. Valahogy még sem érez indíttatást arra, hogy ezt megtárgyalják, vagy tovább boncolják, annak fényében, mire készül a másik. Hiába nem fogja hagyni, egyelőre bármilyen kapcsolat jellegű beszélgetést hanyagolni akar kettejük között.
Jelzi, mi jár a fejében, és úgy gondolja, Fabiola érteni fogja, honnan fúj a szél. Ezt követően egy kicsit hallgat, de nem az előző téma miatt, hanem mert komolyan át kell gondolnia, mi kellene ahhoz, hogy ő az alvás mellett döntsön a nő helyett. Aztán felröhög, mert állni kezd neki, és felemeli az egyik kezét, mintha megadná magát.
Igen, utalást tesz rá, mit váltott ki belőle a téma, lehet csak azért, hogy hallja a másik bármilyen reakcióját rá. Most ennyi van, mert még csak át sem ugorhat, hogy jól, aztán jobban érezzék magukat, nem csak Chiara jelenléte miatt, de a tiltás végett sem. Gyűlöli, hogy lakat van a farkán, mert ilyenben még sohasem volt része. Sem a tiltásban, sem a vágyban, amit a másik iránt érez.
Zárja Francesco dolgát rövidre, mert a lényeg az, hogy a fasszopó fűbe harapott, Alfonso kibaszott boldog, és ha visszajönnek, minden újra a régi lesz. Gondolja ő.
Ő azt gondolná, igen, de az már a harmadik útja lenne rövid időn belül a nőnek, úgyhogy nem tudja, Alvizének milyen kívánalmai vannak a lányát illetően. Neki menni kell majd, hiába most érkezett haza, azonban nem bánja, mert bár nem beszél róla senkinek, régóta hazavágyik, függetlenül attól, milyen jó pozícióba került ebben a városban, és mennyire sok jövedelmező kapcsolatot épített ki az évek során.

Persze lehet, hogy téved. Mostanában már semmit sem mer készpénznek venni, mert amik körülöttük történnek, alapjaiban rengetik meg az egész közeget. Már csak az hiányzik, hogy a vezetők egymás ellen forduljanak és elkezdjék egymást kinyírni.
Választ nem vár erre, csak amolyan gondolati szinten mondja ki, ami foglalkoztatja. Mert magáról pontosan tudja már, hogyha ennek a férfinak a társaságába kerül, akkor pont nem az alvás az elsődleges. Nem hetekről vagy hónapokról beszélünk, mégis a nyamvadék érzéseknek köszönhetően ez a pár nap pont olyan hosszúnak hat.
Tényleg nem kell neki ennél az egy szónál több. Nem számít, mert semmin sem változtatna, csupán szereti tisztán látni a dolgokat. Az is érdekelné, hogy az apjának van-e köze ehhez, hiszen elég sebesen kellett visszaérkeznie ide. De ezt a kérdést képes máskorra hagyni.

Halkan felnevet a burkolt célzáson, közben feláll a kanapéjáról, és közelebb sétál a konyhaszigethez, amin a laptopja pihen éppen. Leellenőrzi az e-maileket a mai estéről a klubban, miközben a másikat hallgatja, és amint lehetősége akad, kijavítja őt.
Úgyhogy emiatt talán nem nézte ki a másikból, hogy szüksége lenne gyengédebb, romantikus gesztusokra, azonban veszi a lapot a jövőre nézve, ha úgy adódik. Márpedig az ő fejében úgy kell adódnia, az már más kérdés, hogy a kapcsolatuk kezdeti jellege miatt a bókolásokkal tűzdelt udvarlást valahogy nehezen tudná elképzelni.
Nevet megint, mert valóban így lenne, ő pedig nem akarja egyelőre, hogy ez megváltozzon közöttük. Biztosan lesz majd az a pont, amikor nem akar állandóan a másikban lenni, de ez most annyira nehezen értelmezhető a számára, mint másként a nő kedvében járni. Kéz a kézben járnak, ami azt illeti.
Kérdez vissza, ezzel is talán jelezve, nem a legmegfelelőbb a körülmény vagy az idő ezt megvitatni. Természetesen bőven Alvize keze alá dolgozott a másik olasz halálának elintézésében, és ebből is gondolja, hogy az öreg nem haragszik rá különösebben. Ha pedig a Deluca villában történteket is elnézte neki egyelőre, akkor sokkal jobb helyzetben van, mint gondolta.

Halkan elneveti magát azon, amit a másik mond, s még mielőtt megszólalna, iszik egy kortyot a kávéjából.
S tisztában van azzal, hogy a helyzetükre való tekintettel ez egyébként nem is elvárható. Azonban muszáj cáfolnia a másik állítását, hiszen őt könnyen le lehet venni a lábáról, ha igazán ismeri valaki azt, hogy minek örül. Segítek, nem csokoládénak és nem is virágnak.
Ha lehetséges sóhajtva nevetni, akkor ő most ezt teszi, mert neki éppen olyan szenvedés ez, mint a másiknak, ha nem nagyobb. Az, hogy Chiara folyamatosan áradozik arról, hogy hol voltak és mit csináltak, annak ellenére, hogy tudja mennyi ferdítés lehet benne, eléggé megcincálja az idegrendszerét.
Nem telefon téma és eléggé éles is a váltás. Azonban böki az oldalát a dolog, mert neki nem teljesen kerek a beadott történet.

Most rajta a sor, hogy horkantson, hiszen a megfogalmazása elég pontos, Fabiola nyomába még sem érhet a férfi szemében senki. Sem most, sem soha alapvetően. De inkább úgy dönt, nem méltatja most semmire a szavakat, mert nem tudja, hogyan kell szépen és nyájasan bókolni, neki sokkal jobban menne, ha másként mutathatná meg, mit gondol Fabioláról.
Jegyzi meg némi morgással a hangjában, mert erősen azon dolgozik még mindig, hogy az esküvő ne legyen lassan már téma köztük és nem létező tényezővé növi ki magát. Unja már hallgatni, felbassza a ténye, úgyhogy részéről heteken belül lépniük kell egy nagyot, vagy annyi lesz a józan kurva eszének.
Tesz finoman megjegyzést arra, amit annyira tökéletesen művelnek, és ami annyira hiányzik neki azóta, hogy hazaértek. A fejében azok a hajnali órák játszódnak le újra és újra, amiket titokban - mint utólag kiderült, mégsem annyira - műveltek egymással, és azóta még rosszabbul viseli, hogy amúgy nem lehetne. Szóval ne lepődjön meg a másik, ha mindig erről fog burkoltan már beszélni.

Ő már nevetni sem képes ezen, mert akkora hülyeség ez az egész. Az apja nagyon aljas és minden egyes nap képes egyetlen pillanat alatt felrántani az agyát. Tudja, hogy ez is tudatos választás volt, lecke, de a legrosszabbik fajtából.
Teljesen tisztában van azzal, hogy Chiara totálisan olyan, mint amilyen ő maga volt. Így, nyilván meg sem kéne lepődnie azon, hogy Serra felé venné az irányt. Na, de azért ezt mégsem gondolhatja komolyan az univerzum.
Csak hangosan gondolkozik, nem kell ezt komolyan venni. Nyilván tisztában van azzal, hogy nincs annyira jó, pont ezért lenne feláldozható.
És ebben van némi féltékenység. Nem azért, mert azt feltételezné, hogy bármi történik kettejük között, hanem azért, mert a csitri simán mutatkozhat a férfivel. Ez olyasmi, amire neki talán soha nem lesz lehetősége.

Hangosan elkezd röhögni a vonal másik végén, egyrészről a megjegyzés abszurditása miatt, másrészről azért, mert akkor Chiara nem kevésbé fogja magát vissza Fabiola előtt sem. Most már szinte biztosra merné venni, hogy részben szól ez neki a lánytól, részben meg amúgy a kettősüknek Fabiolával, és ez egy kibaszott teszt, ami alá Alvize veti azután, hogy megtudta, még a Deluca villában sem tudták magukat visszafogni, amikor az eljegyzés már hivatalos volt.
Nem egyszerű a lánnyal, de legalább a humora a helyén, ha az ember megfelelően tudja azt kezelni. Mert ez nem lehet más, mint egy sor kibaszott vicc.
Nem olyan módon persze, ahogy ez hangzik, de már nem javítja ki magát, mert a nőnek tudnia kell, mire gondolt. Marco sokkal jobban viseli a faszságot, a közegben már hosszú évek óta muszáj, szóval ha megint gyorsvonatokat kell terelgetnie, megoldja pluszban is, ha az a nőnek könnyebbség. Marcot pedig könnyű kiengesztelni egyébként.

A kérdést meghallva felhorkant, mert a válasz teljesen egyértelmű, nem. Nem lenne jó az senkinek se. Nem is méltatja válaszra a kérdést inkább, mert csak csúnyán tudná kifejezni magát.
Közli morcosan a tényt, amivel nem tud kibékülni. Ez a lakás neki maga volt a nyugalom sziget és tényleg nem engedett be akárkit. Erre itt ez a csitri és mindent elront.
Mielőtt a neked szót kimondaná azért tart egyetlen pillanatnyi szünetet, hogy nagyobbat üthessen.

Nem egyszer kapott Fabiola meredek műveletei nyomán agyfaszt, és ha azt hitte, ő a kemény, akkor igazából a Pellegrinik még nem lepték meg eléggé. Chiara nehezen kezelhető, kibaszott fiatal és még annál is gazdagabb, a mostani generációban pedig ez olyan egyveleg, amit Marco nem tolerál, és ha nem muszáj, nem is foglalkozik velük egyáltalán. Más kérdés persze, amikor a vezető bízza rá Fabiola unokatestvérét az itt tartózkodása alatti időre, elég erősen érthető megjegyzéssel fűszerezve, amivel arra igyekezett utalni, hogy tudja, mit csinált a lányával a barátja születésnapját megelőző este.
Alfonsoék még Nápolyban, neki meg egy ketyegő bombát kell fuvaroznia mindenhová, úgyhogy a klub nagyjából megbénult, azokkal a kivételekkel, amikor rá lehet bírni a lányt némi bulizásra, de akkor is figyelni kell minden lépését, ő pedig napokon belül kibaszott fáradt lesz tőle. A nyomulásáról nem is beszélve, mert azért meg Fabiolától fog kapni megint.
Épp őrá gondol, amikor megszólal a telefon, és szinte azonnal nevet, amint felveszi neki.
Teszi fel a költői kérdést, hanyagolva a köszönést a saját részéről is, és ezt kivételesen nem húzásnak szánja, pedig ha tudná a másik, mennyire az aurájában igyekszik létezni a rokona, értené, miért kurvára nem jó ötlet ez minden mástól eltekintve is.
El tudja képzelni, mert már így is eleget látott, pedig nem rövid időről van szó, ő pedig folyamatosan azon agyal, milyen teszt alá akarja vetni az öreg azzal, hogy rá bízta ezt a feladatot.

Amikor Alfonso születésnapi estjén az apja közölte, hogy mik a tervei, Fabiola azt hitte, hogy csak viccel az öreg. Aztán két nappal azután, hogy visszaérkezett Olaszországból, kopogtak az ajtaján és nem más, mint Chiara, annak holmijai és Marcello érkeztek meg. Fabiola elsőre rájuk csapta az ajtót és még fél órán át nem eresztette be őket, de hallhatták a nyílászárón át, ahogy olaszosan káromkodva telefonál az apjával és azt ecseteli, hogy ez mennyire egy elcseszett ötlet. Mivel Alvize nem engedett, Fabiola végül egy erőltetett mosollyal eresztette be őket és igyekezett nem tudomást venni Marcello arcán ott bujkáló vigyorról.
Négy nap telt el csupán azóta, hogy ez megesett, de a nő agya már annyira tele van Chiarával meg a szarságaival, hogy délelőtt tízkor, mikor az unokahúga még alszik, idegesen hívja fel Serrát.
Köszönésnek nem ad helyet, mert teljesen felesleges lenne. Azt sem magyarázza meg, kiről beszél, hiszen egyértelműnek kell lennie. A kis csitri, az egész életterét tönkre teszi és ezt Fabiola ki nem állhatja, lassan ott tart, hogy inkább haza se jön, csak ne kelljen egy légtérben léteznie unokahúgával.