Olyan témákat feszegetünk, amikről még eddig sosem kellett beszélnünk és sosem kellett rajta gondolkoznom. a családalapítás egy olyan dolog, ami egy ilyen embernek, mint én sosem férne bele az életébe. A maffiában is születnek gyerekek, akik abban nőnek fel, és a szüleik és a családjuk az életük árán is képesek megvédeni őket. Mi lenne ha csak egy egyszerű család lennénk? De nem akarunk azok lenni, mert hiába beszélek úgy a pia miatt, erről az egészről, mintha már most látnám magam előtt  kettőnk életét, ő még mindig nem így fogja fel. Talán bizonygatnom kellene neki, vagy csak elmondani neki nyomatékosan, hogy ezt kizárólag vele tudom elképzelni. De részeg vagyok, a szavaim hitelessége talán a béka segge alatt vannak számára és éppen ezért nem bizonygatom, csak elmondom neki ami eszembe jut és majd kiszűri belül, amit szeretne, mert mintha mindig elbeszélnénk egymás mellett, de ebben én nem vagyok jó, nem tudom orvosolni olyan könnyen.
- Mert pontosan tudod, hogy az a gyerek, aki az én nevemet fogja viselni, egyedül csak tőled lehet, mert mást nem akarok elképzelni az én gyerekem anyjának. - ezzel rövidre akarom zárni, pedig magában is felsejlik egy kis kíváncsiság a jövővel kapcsolatban,. Egy képzelt jövő, amiben minden tökéletes, nincsenek elvárások felém, nincs megtervezett házasságom és találkozok Dawn-nal, aki minden nehézség ellenére, mert az élet sosem tökéletes, kitart mellettem és én is mellette, megszokja, hogy a természetemnél fogva sosem leszek képes nem birtoklóan fellépni iránta. De ez mind csak egy képzelt jövő, mert a tekintete és a szavai olyanok, mintha már most feladta volna. Neki nehezebb, sokkal nehezebb, éppen ezért is akarom, hogy ma ő legyen az, aki ezt a hétvégét irányítja, képes vagyok neki átadni mindenemet, ha erre vágyik, és tetszik is neki.
Messzebb ül tőlem, mégis amikor közelebb csúszik át akarom venni tőle azt amit éppen csak odaadtam neki. Annyira akarom őt, hogy fáj, hogy nem tehetek semmit, mert én így akarom, és ha valamit elhatározok, akkor nehezen megyek annak ellen, még akkor is ha szenvednem kell érte, mert a tekintete mindent megér jelenleg.
Az fáj, hogy olyan gyorsan veszi el a kezét a farkamról, amilyen gyorsan odatette, de tudom, hogy ez nem a vége, ismerem őt már ennyire.
- Igen azt tudom, hogy szeretsz, most is éppen azzal játszol. - mondom neki nehezen véve a levegőt, mert nagyon össze kell szednem magam, hogy olyan maradjak, akinek ma talán lennem kellene. A részegségem nem segít, sokkal nehezebb gondolkozok, mert az agyamat elborítja a piszkos szesz.
Nem bírja, vagy eltereli a figyelmet, ha a második az oka, amiért rám ült és minden szenvedésem megszakítja, akkor nem tetszik. Mert annak ellenére, hogy feltűnően nem vagyok ma önmagam beszélnünk kellene és nem a szexbe temetkezni, ami nagyon jól esik és nagyon is szükségem volt rá annak ellenére, hogy nemrég ült rám a kocsiban.
- Mert szeretem azt hinni, hogy minden fölött van hatalmam. - lemondóan mondom ki a szavakat, mert nem igaz, a saját életem fölött nincsen semmi kontroll, ami kurvára idegesít, de most ő az aki ezt gyakorolja és rohadtul tetszik, amit csinál. Annyira, hogy alig bírom már szusszal, így leemelem magamról és elnevetem magam, amikor szóvá teszi, hogy átvettem tőle a gyeplőt.
- Muszáj, hogy néha megmutassam hogyan kell jól irányítani egy ilyen estét Édes! - mosolygok rá, miközben lassan emelem megint magamra. Ezúttal azonban a kezemet is bevetem, hogy érezzem, halljam és lássam, ahogy rajtam élvez el. A fejét hátravetve sikít fel, én nem hagyom abba sem az ujjaim mozgását, sem a csípőjének a mozgását, de már nem finomkodok, amikor látom, hogy végigsöpri a testét a gyönyör én is csak simán kiengedem magamból az összes feszítő érzést és felhörgök hangosan, a homlokom a mellkasának feszítve.
- Ezt kár lett volna kihagyni egy beszélgetés miatt. - szólalok meg, amint kapok levegőt a korábbi menetüktől és csillapodik a testem forrósága, amit ő érte el nálam.

Adriano & Dawn

+18
Fogalmam sincs, hogy hogy a francba jutott a mi kapcsolatunk odáig, hogy gyerekekről beszélünk, de egyre inkább úgy érzem, hogy elveszítettük az irányítást, mert akkor amikor megsimerkedtünk egyáltalán nem ebben egyeztünk meg. Nem tartom helyesnek, hogy ragaszkodok valakihez, akinek ennyire bonyolult az élete, és még játszok is annak a gondolatával, hogy talán én is a részese lehetnék annak. Pedig korábban még egy sima, normális párkapcsolatot sem szerettem volna. Most pedig fogalmam sincs, hogy mi az amit szeretnék. Adrianot akarom, és most már csak magamnak, ugyanakkor még mindig megrémiszt a gondolat, hogy ha mindenen sikerül is túl jutnunk, elköteleződjek iránta bármilyen formában is. Én nem vagyok hozzá szokva ahhoz, hogy egyetlen egy emberről szóljon az életem, szükségem van a szabadságra, amiben eddig is éltem. És valamiért azt érzem, hogy annyira át fordult a kapcsolatunk egy másik irányba, hogy azt már nem engedhetném meg magamnak, hogy néha másnál keressek vígaszt. Talán már ő sem tűrné el. Minden teljesen összekúszálódott, és ezt nem tudom, hogy mennyire jó. Kimereszetett szemmel figyelem őt miközben arról beszél, hogy a jövőben tőlem akarna gyereket, és nem tudom eldönteni, hogy a benne lévő alkohol mondattja-e mindezt vele, vagy valóban őszinte hozzám. Én tényleg szeretnék hinni neki, és bízni is abban, hogy lehet közös jövőnk, de nem megy. Mert az oké, hogy jelenleg jól érzem magam vele, hogy eygre kevésbé bánom azt, hogy itt maradtam és nem mentem haza, de mi lesz holnap? Meg azután? Neki még mindig meg kell nősülnie, és az az élet ami körbe veszi nekem egyáltalán nem tetszik. Nem tudnám elképzelni magam a jövőben egy olyan ember oldalán, akinek az egész élete olyasmik körül forog, ami az átlagost jóval felül múlja.
- Talán én nem szeretnék soha gyermeket szülni. - vágom rá olyan egyszerűen, mintha biztos lennék magamban. Pedig titkon minden nő vágyik azt hiszem az ilyesmire. Végig vonulni az oltár előtt egy gyönyörű fehér ruhában, és kimondani a boldogító igent annak a férfinak, akivel le akarom élni az egész életem, gyerekeket szülni és gondtalanul várni az öregkort. Csakhogy ez nem ilyen egyszerű. Főleg nem így. Talán Adriano mellett mindenem meglenne, valószínűleg boldoggá is tenne, azt is elhinném, hogy jó apja lenne a gyerekeinknek, de... de mi garantálja a biztonságunkat? Ki tudja, hogy mennyi ellenségük van, vagy, hogy mi történne mondjuk akkor, ha rá jövünk, hogy mégsem megy ez nekünk és arra mondjuk már gyerekünk is lesz? Még mindig számtalan kérdés kavarog a fejembe, egyre jobban össze vagyok zavarodva, és abban reményedek, hogy ez az ostoba játék majd, amit kitaláltam, elegendő lesz ahhoz, hogy egy kis ideig eltereljem a gondolataimat. Igyekszem nem mutatni az arcomon, hogy mennyi kétely van bennem még mindig, próbálok olyan lenni, mint amilyennek megismert, így mielőtt igazán élvezhetné, hogy a farkával játszadozok, vissza is húzom a kezem, vigyorgok és élvezettel tölt el azt látni rajta, hogy mennyire epekedik utánam. A szavai még nagyobb magabiztossággal töltenek el, ami miatt még elszántabb szeretnék lenni, egészen addig, amíg nem hozza fel a bátyámat témának, így hogy eltereljem a figyelmét, csak könnyedén csúszok az ölébe, feladva a játékot, hogy ismét a csúcsra juttathassuk egymást, épp úgy, ahogyan nem olyan rég azt a kocsiban is tettük. Bár a célom csak annyi volt, hogy ne beszéljünk olyanról, ami engem kínosan érint, de amint magamban érzem őt, örülök, hogy kielégülést választottam a játszadozás helyett. Egyre hevesebben kezdek mozogni rajta, és hirtelen minden más mintha megszűnt volna körülöttünk. Nem érdekel, hogy milyen az élete, az sem, hogy menyasszonya van és még azon sem töprengek, hogy mi lesz velünk ez a hétvége után. Teljesen átadom magam a jelennek.
- Felettem nincs hatalmad. - zihálom a fülébe, mert ha valamit tudnia kell rólam akkor az az, hogy nem irányíthatja az életem, csak annyira, amennyire azt hagyom. Bármerre is alakuljon a kapcsolatunk abban biztos vagyok, hogy nem fogom engedni, hogy döntéseket hozzon helyettem. Mert a szabad akaratomtól soha senki nem foszthat meg. Rosszul esik egy kicsit mikor leemel magáról, mert egyre jobban azt érzem, hogy akarom azt, ami ellen nemolyan rég tiltakozni próbáltam. Lihegve figyelem őt miközben beszél és próbálom közben emlékeztetni arra, hogy azt ígérte, hogy ma én vehetem át az ő szerepét. A viselkedésével pedig az ellenkezőjét mutatja épp. Mégis megmarad az arcomon a vigyor, még annak ellenére is, hogy megint azt képzeli magáról, hogy jobban megy neki a döntés meghozása.
- Hát persze. - amint ismét vissza kerülök oda, ahonnan az imént le vett, megkönnyebbülök, és ismét mozogni kezdek, de amint a csiklómat kezdi kényeztetni, nem bírom megtartani a lassú mozgást, csak egyre hevesebben mozgok benne, mert minél hamarabb akarom érezni, ahogyan a csúcsra jutok. Belé kapaszkodva vetem hátra a fejem és amint érzem, hogy remegni kezd a testem az orgazmus miatt, hangosan sikítok fel és átadom magam teljesen az érzésnek. Csak akkor állok meg a mozgással, amikor érzem, hogy ő is rögtön utánam belém engedi a saját élvezetét. Be csukom a szemeimet, és aprókat lélegezve túrok a hajába és óvatosan csúszok ki a férfiasságából. Miért van az, hogy ez még mindig sokkal jobban megy nekünk, mint a komunikálás, amire sokkal nagyobb szükségünk lenne?
- Ez igaz. Viszont ettől még nem lett megoldva semmi. Te még mindig egy maffia családhoz tartozol, a menyasszonyod is megvan, és én még mindig nem tudom, hogy mit kéne tennem. - vallom be, és egyáltalán nem akarom el venni a kedvét, de ez tény. Pedig annyira jó lenne, ha ennyi elég lenne ahhoz, hogy minden pillanatok alatt rendeződjön. Sóhajtok egyet, majd elhúzódva tőle, mászok le az öléből, és még mindig a korábbi élmény hatására, remegő lábakkal állok fel és szállok ki a jakuzziból, fogalmam sincs, hogy minek. El veszek egy törülközöt és azt magamra tekerve nézek Adrianora, mintha arra várnék, hogy eloszlassa végre a sötét felhőkett, amik körbe vesznek minket. - Nem tudom, hogy ez nekem menni fog-e. - suttogom, mintha csak magamnak akarnám mondani, de még mindig nem mozdulok, csak próbálom kerülni a tekintetét, mert félek, ha az találkozik, akkor megint elgyengülök. Mint általában mindig ha rám néz.

Még csak a másnaposság kapujában járok, de még nem léptem be rajta, mégis rendeseb fáj már a fejem ettől a sok mindentől, ami most körülöttünk zajlik, agyalok azon mi lenne ha nem ilyen életet élnék, akkor lehet nem is találkoztunk volna, agyalok azon, hogy mit gondol ő, mi jár abba a szép kis fejében, mert látszólag semmi jó, de a tettei teljesen mást sugallnak, ami összezavar.
Összezavar mégis hagyom neki, hogy ő legyen az aki ma megmondja mit teszünk, talán ezzel is ki akarom szedni belőle, hogy mutassa ki mire vágyik, mit akar, mire gondol, mert szavakkal csak árnyaltan mondja.
Tudom, hogy nem akarja, hogy elvegyem Fabiolát, ezzel már ketten vagyunk, nem akarja azt sem belátni, hogy ha egyszer gyerekem lesz az csak tőled lehet, mert más gyerekét nem akarom felnevelni. Sosem akartam családot, olyan elképzelhetetlen volt, hogy nekem egyszer gyerekem lesz és feleségem, amiből az egyiket a családom törte ketté a másikat meg most éppen Dawn.
- A mondatodban azért ott van aza a talán és nem tudom mennyire védekezünk mi bármikor is, hogy ne történjen meg bármikor is. - na persze nem tudom, hogy ő tesz valamit az ellen, hogy ez a talán sose következzen be, de abban biztos vagyok, én eddig nem tettem ez ellen semmit. Felelőtlenség lehet, de sosem éreztem, hogy vele szükségem lenne rám és ez már az elején egy intő jel lehetett volna a kettőnk kapcsolatban, de akkor még fel sem tűnt, csak szimplán nem érdekelt, mert nem voltam senkivel sem körültekintő. Most talán Dawn miatt egy kicsit jobb ember lehettem, de amint kilép az életemből térek vissza megszokott világomba, ahol nem kell senkivel sem könyörületesnek lennem.
Olyan gyorsan és határozott mozdulatokkal űzi el a mozdulataival a kérdésemre a választ és a feszültséget, ami minden mondatunkban képviseli magát, hogy reagálni sem tudok. Akarom és ezt tudja, ki is használja és ki is fogja ameddig hagyom neki, mert ma mindent hagyok neki.
- Tudom. - zihálom a fülébe, amikor már alig bírom szusszal mert érzem, hogy egyre növekvő vágyam a végét járja, de nem engedem el magam, előtte egészen biztosan nem, vele nem tudok olyan önző lenni, mint bárki mással. Szeretem látni, ahogyan az élvezettől átváltozik az arca, ahogy felsikít.
Egy halvány mosollyal tudatom vele, hogy amit most teszek, nem uralkodás, csupán csak útmutatás, de a hitetlen lelke nem hiszi el, de mégsem veszi annyira magára, mert tudja, hogy képtelen vagyok azonnal minden eddigi énemet eldobni, pedig igyekszem, ma kivételesen küzdök azért, hogy hagyjam magam, de nehéz.
Amikor újra visszaereszkedik már más dolgokhoz is nyúlok, vagyis hozzá, hogy lássam, ahogyan a csúcsra jut és a közeledtét csípőjének gyorsuló mozgása is jelzi. Tetszik, hogy végre el tudom engedni magam utána, az már viszont kevésbé, hogy amint véget ér a menet elhúzódik tőlem. Részeg vagyok, akarom őt, többet belőle, de nem hagyja
- Nem fog változni ez egy darabig, a családomat nem én választom és ha ezt nem tudod elfogadni, azt nem tudod elfogadni, hogy én ki vagyok, akkor én pontosan tudom mit kell tennünk. - sóhajtokfel kicsit fájdalmasan, mert ennek tudom, hogy most kell pontot tenni a végére.
Nem aludhat itt velem, mert akkor még nehezebb lenne, kimászok én is a jakuzziból és úgy ahogy vagyok indulok el a szoba felé.
- Visszamegyek Nápolyba, gondolkodnom kell! - mondom neki hátat fordítva neki, majd amin a szobába érek megtörlöm magam és felveszek valami kényelmet, amint kész vagyok megyek vissza a nappaliba.
- Ha haza akarsz menni, akkor menj, én nem bírok itt maradni veled, egyszerűen nem fog menni, annak tudatában, hogy még te sem tudod mit érzel. Kivételesen úgy érzem magam mint egy sebzett kisfiú, és szükségem van anyám tanácsára. - közelebb megyek hozzá és végigsimítom az arcát. - Szeretlek Dawn, de azt hiszem ez egy szép búcsú volt számunkra. - nyomok egy puszit a homlokára, és elindulok az ajtón kifelé. Intek a srácoknak, hogy a nő marad, és figyeljenek rá, ők pontosan tudják mi a dolguk, én csak beszállok a kocsiba és a reptérre vitetem magam. Most egy percig sem tudok itt maradni, mert kurvára szarul érzem magam és már most tudom, hogy ezzel mindent elbasztam, de ez volt a legjobb döntés.