Egy csésze tea
Apja brit üzletember volt, aki Bristol-ból az USA-ba költözött, mert érdekeltsége lett egy new york-i vállalatnál.
El tudja ismerni, ha hibázik. Remek beszélgetőpartner, higgadt, békés természettel, hisz az apjától azt tanulta: „Fiam, egy csésze teával és egy Jammie Dodger-rel mindent meg lehet oldani.” Kimért udvariassággal képes azt is közölni, ha belül épp felrobban a méregtől. Néhány alkalomig, aztán ha kellően felhúzod, nála is elszakad a cérna. Jól nevelték, így figyelmes, udvarias, és szinte már bosszantóan lovagias. Ő megy a járda úthoz eső oldalán, hogy ne téged fröcsköljenek le az autók. Tartja az esernyődet, rád teríti a kabátját, ha fázol, kinyitja neked az ajtót, de a ridikülödet nem fogja cipelni, mert a végén még azt gondolnák, hogy az övé. Meglehetősen hiú a külsőjére, és úgy az egész lényére. Fontos, hogy ő maradjon a férfi, a domináns fél egy kapcsolatban. Nagyvonalúan fizeti a vacsorádat, és zavarja, ha a kedves hölgy partnere többet keres nála. Még egy zsákot magára húzva is jól öltözöttnek tűnik, nem totál idiótának. A humora meglehetősen szarkasztikus. Elnéző és toleráns, mert utálja a felhajtásokat, ebből fakadóan konfliktuskerülő. Nem fog kocsmai verekedésbe keveredni, legalábbis nem önszántából. Félelmetesen képes megkedveltetni magát nem csak nőkkel, akiket a modora és a megjelenése is levehet a lábukról, hanem a férfiakkal is. Úgy tud beszélgetni velük, mintha ezer éves cimborák lennének, és bármikor beállít egy üveg töménnyel, mert hát bizony erre inni kell. A káromkodások cifrázásában félelmetesen jó, a könyvei helyett írhatna inkább szitok szótárakat.

Egy korsó sor
Anyja már az USA-ban született, de a szülei révén német származású. Tolmácsként dolgozott egy multinál, a férjével a munka miatt ismerkedtek meg.
Kitartását, precizitását, határozottságát, időnként vehemensebb fellépését az édesanyjától, illetve a nagyszüleitől örökölte. Imád sportolni, és amikor nem gurul el nála az ivászatos buli gyógyszer, az egészséges életmód híve. Barátságos, segítőkész, kedves, de nehéz eljutni oda, hogy ezeket úgy igazán megtapasztald. Nagyon távolságtartó tud lenni, nehezen nyit mások felé, a bizalmába csak keveseket fogad.
Az apja brit akcentusát bármikor le tudja másolni. Németül is folyékonyan beszél. Előszeretettel él vissza az elveszett külföldi szerepével, ha a helyzet úgy kívánja. A legtöbb nő szexinek tartja az akcentust, nem?

Egy üveg cola
Alex tipikusan amerikai srác, mégis igazán multikulturális vérvonallal. Szabadúszó modellként dolgozik, és ontja magából a sci-fi regényeket.
A fentiek után adta volna magát, hogy az üzleti életben legyen érdekelt, de Alex valójában legbelül sosem olyan volt, mint amilyennek a szülei szánták. A jó megjelenésű szorgalmas diák álcája egy valódi nerd, időnként eszméletlenül lusta művészlelket rejtett, és ez a mai napig sem változott. Igazi hedonista alkat, imádja az élvezeteket: evés, ivás, alvás, zene, száguldás, stb.
Ugyan az MIT mérnöki karára járt és a mesterséges intelligenciához kapcsolódó robotikát tanult, jó eredménnyel, de sosem ez a száraz, kézzel fogható rész érdekelte igazán, hanem a tudomány egy sokkal megfoghatatlanabb, misztikusabb oldala. Elvont szabad lélek, akinek az egyetemi élet olyan volt, mintha a hátát verték volna. Legszívesebben a kolesz szobájában maradt volna. A suli mellett zenélgetett, bulizni járt, modell munkákat vállalt, hogy ne a szüleitől kelljen kuncsorognia az általuk nem épp támogatott programokra. Már akkor elkezdett sci-fi történeteket írni. A tantárgyak ebben a formában jobban megihlették, mint a dög unalmas beadandók. Azon kevesek, akik beleolvashattak az írásaiba mind pozitívan nyilatkoztak róla, de sosem mert ennél nagyobbat álmodni.
A szülei autóbalesetben haltak meg. Jó kapcsolatot ápolt velük, így megviselte az elvesztésük, drogokhoz is nyúlt, mert attól remélte, hogy majd jobban érezheti magát, és elmúlik ez a mardosó, jéghideg üresség. Az óráira sem járt be, hanem New York-ban maradt. Nappal otthon punnyadt és sajnálta magát, éjszakánként féktelen bulizásba menekült.
Sokáig nem folytatta ezt az életmódot. Volt benne annyi tartás és józanság, hogy néhány képzeletbeli pofonnal nem süllyedt mélyebbre, fel tudott állni és nem herdálta el az örökségét sem. Lekötötte, hogy csak vészhelyzet esetén kelljen hozzányúlnia. Mivel soha nem az ő álma volt, vagy nem konkrétan ebben a formában, így ott hagyta az MIT-t. Komolyabban ráfeküdt az írásra, ki is tudta adatni az egyik könyvét, ami meglepően egész sikeres volt. Innentől végre megtalálta a hivatását, és kezd végre önmagára találni.

A szemeim úgy pattantak ki, mintha bomba robbant volna. Őrült kopogás vert fel legszebb álmomból. A fejemre húztam a takarót és a biztonság kedvéért a párnát is tiltakozásom jeleként. Majd csak megunja. De nem történt meg. Az a zakkant egyenesen rátenyerelt a csengőre. Kelletlenül vánszorogtam el az ajtóig, résnyire nyitva azt. Hunyorogva támaszkodtam neki az ajtófélfának.
- Mr. Freling?
- I-igen? - dörzsöltem a szemeimet nyúzottan. Nem rémlik, hogy elmaradtam volna a lakbérrel.
- Üdv! Veronica Reed nyomozó. - nyomta a képembe a jelvényét - Ő pedig a társam, Herman Rodriguez. - villantott a fickó is.
- Miben segíthetek? Történt valami? - talán valami balhé lehetett a házban.
- Elnézést, hogy felébresztettük. - erre csak a vállamat vonogattam. Ami történt, megtörtént. - A szüleiről szeretnénk Önnel beszélni, Mr. Freling.
- Minek? Elnézést. Úgy értem... A szüleim már évekkel ezelőtt meghaltak egy autó balesetben. Nem tudom, mégis miről kellene még beszélnünk. - akkoriban már mindent elmondtam. Már amit egy frontális ütközés kapcsán el kell mondani egyáltalán. Apám a vétlen sofőr volt, anyám pedig a mellette utazó utasa.
- Változott a helyzet. Már nem közúti balesetként, hanem gyilkossági ügyként kezeljük az esetet.
- Hogy micsoda? Miért? - kerekedtek el a szemeim az abszurd kijelentés hallatán. Józanítóbban hatott, mint bármelyik reggeli hideg zuhany.
- Ezt itt az ajtóban szeretné megvitatni velünk, vagy esetleg bemehetünk?
- Hogyne. Persze. Tessék csak. - kitártam az ajtót, hogy befáradhassanak. A kanapéhoz kísértem őket. - Kérnek esetleg valamit? Teát? Kávét? - váratlan látogatás ide vagy oda, előtört belőlem a jól nevelt házigazda.
- A kávét elfogadjuk, köszönjük. - szervíroztam nekik egy tálcán mindent, csészét, kanalat, cukrot, tejet, aztán majd összedobják maguknak. A bögrémmel karöltve foglaltam helyet velük szemben a fotelban.
- Szóval... gyilkossági ügy? Mégis miért? - felvont szemöldökkel méregettem a nyomozókat, mintha az arcuk mimikájából kiolvashatnám a válaszokat.
- Kaptunk egy névtelen levelet, amiben egy telefonbeszélgetés hangfelvétele volt. A beszélgetésből egyértelműen kiderült, hogy az a bizonyos évekkel ezelőtti karambol megrendezett volt. Az elkövetők fontosnak tartották, hogy James és Heidi Freling ne szállhassanak ki élve az autóból. - a nő tekintete bocsánatkérő és együtt érző volt. De ez nem mentett meg attól, hogy újra fel ne kavarodjanak bennem a régi, fojtogató érzelmek.
- Értem... - dehogy értem. Alig nyitottam ki néhány perce a szemeimet, és végképp nem számítottam semmi ilyesmire. Fel sem fogtam még igazán, miről beszélhetnek. - Sejtik, ki küldhette?
- Egyelőre még nem. Azt reméltük, hogy maga talán segíthet. Voltak a szüleinek ellenségei? - hangzott el a nő szájából a filmeket idéző sablonkérdés.
- Nem! Dehogy. - a fejemet ráztam. - Tisztességes, törvénytisztelő, jó emberek voltak. A környéken is mindenki kedvelte, tisztelte őket. Anyám végképp a légynek sem tudott volna ártani. Apám üzletember volt. Ez tény. Biztosan akadtak irigyei, de nem hinném, hogy bárki is ennyire kriminális eszközhöz nyúlt volna. Akinek a pénze kellett, miért nem rabolta ki inkább? A halál annyira... végleges. - és kegyetlen. - Gondolom semmit sem találtak róluk az adatbázisukban, mert tiszták, mint a hó. Ezért kérdezgetnek engem. De én sem tudok semmit. Nem voltak kétes ügyeik, nem voltak bűnözők. Nem lehet, hogy csak félreértettek valamit?
- Ön szerint mekkora a valószínűsége, hogy ugyanakkor két pár is életét veszíti egy frontális ütközés során, és az utasokat mindkét esetben James és Heidi Freling-nek hívták? - jogos volt a kérdés.
- Bocsánat. Én csak nem tudom elhinni, hogy bárki is a halálukat kívánta volna. - kortyoltam egy jókorát a bögrémben lévő fekete nedűből. A tej mit sem tompított a keserűségén. Vagy az én keserűségemen...?
- Ismeri őt? - csúsztatott elém egy kicsit homályos, de azért jól kivehető fotót. Nem értettem, mit akar ezzel, csak aprót bólintottam.
- Igen. Mi köze neki ehhez? Ő....

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Le sem tagadhatnád, hogy író vagy, még pedig olyan könyvek írója, amelyek tele vannak kreativitással, fordulatokkal, izgalmas részletekkel, olyan fejezetekkel, amelyek olvasása közben az ember le akarja rágni a körmeit. Amelyek gondolkodásra ösztönöznek, amiknek olyan vége van, hogy az ember tovább akarja folytatni, és meg akarja ismerni a fontos részleteket. Pontosan ilyen volt a történeted is, amely sokkal inkább a Te valóságod, mint a könyveidben leírt ismeretlen történetek. Mindig azt mondják ugyebár, hogy az idő megszépíti a nehéz, fájó emlékeket is, de mi van akkor ha ezek az emlékek egy nap pontosan úgy kopogtatnak be, mint a Te ajtódon a két rendőr? Mégsem lehet azt mondani nekik, hogy tűnjenek el, különösen amikor olyan fontos dologról tájékoztatnak, mint a szüleid halálának részletei. Kíváncsivá tettél, hogy pontosan ki volt azon a képen, hogy mi köze az életedhez és pontosan mi oka volt bárkinek is két ártatlan ember halálát okoznia.
Gördülékeny volt olvasni téged, és igazán bőkezű voltál, ami a jellemedet illeti. Úgy éreztem ismerlek, még ha talán személyesen nem is lennél olyan nyitott könyv, hogy minden rezzenésedből tudjam most épp mire van szükség; hogy neked van szükséged egy csésze teára és egy Jammie Dodgerre, vagy valaki más szájába nyomnád a süteményt, hogy elhallgattasd végre. Így vagy úgy, igazán köszönöm az élményt, neked pedig jó játékot kívánok!
Színt hamarosan kapsz valamelyik admintól, én pedig addig is szeretnék még egyszer gratulálni az elfogadásodhoz!

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!