Hogy ki vagyok én? Ki az a Tilly Arquette Chicagóból? Sok-sok kérdés merül fel mindenkiben mindig. Olykor bennem is magamról. Nem vagyok egyszerű eset, de szerintem sok ember gondolja önmagáról ezt.
Gyerekként hatalmas szeretet vett körül, mindaz ellenére is, hogy örökbefogadott gyerkőc voltam. Szerettem a nevelőszüleim, már csak ugyan apa él, de ő vele érkeztem ide New Yorkba gimi megkezdése előtti nyáron. Sok mindent megtanultam tőle, tiszteletről pláne eleget, de ugyanakkor az apai szigorlat átformálódott engedékenységbe, mert megbízott bennem, így néha totál csendben tűrte azt is, ha később mentem haza, mint ahogy lebeszéltük.
Mindig kevés barátom volt, de sosem bántam, mert velük tudtam eleget foglalkozni, s kölcsönösen és hűséggel tartottuk a kapcsolatainkat fenn. Jófej vagyok mindenkivel, de én az a fajta vagyok, akivel ha rosszul bánnak, akkor azt ugyanabban a stílusban fogják visszakapni. Igen, tudok seggfej és gonosz is lenni. Morcos is, s nehezen bocsátok meg...
Szeszélyességem vagy elviseli valaki, vagy nem. Állatbarát vagyok, főképp a kutyákkal vagyok igazán jóban. A kedvenceim a nagyobb termetű jószágok, de a törpikékkel sincs bajom, ők a veszedelmesebbek és irányíthatatlanabbak a munkám során. Szeretem azt, amit csinálok.
Törődő lélek vagyok, nemcsak az állatok felé. Jó hallgatóság vagyok, igyekszem tanácsot is adni, bár nem mindig tudok olyat mondani, amit ne hallott volna már az illető másoktól. Néha a vigyorgás, a nevetés is pont elég a szomorúság ellen, vagy egy nagy ölelés.

Egy kertvárosias jellegű részén lakunk Queensnek apával. Az utcát két oldalról hatalmas és gyönyörű fák terebélyesednek, ezzel is csökkentve a nyári kánikulai időszakot valamennyire, pár fokkal enyhítik a nap melengető, olykor pedig égető sugarait. Nekem tetszik ez a hely, jobban, mint a túlzásba vitt betontömbökbe burkolt belváros. Nem mentem még külön albérletbe, hiszen a lakásunk elég nagy, mert egy sorház harmadik, emeletes lakása, így elég nagy tér van mindkettőnknek, meg a kettőnk fizetéséhez pedig remekül megfelel.
Kifelé bámulok az ablakon. Teljesen elbambulva. Közben kortyolgatom a jégkockával teli narancslevemet, jól esik. Szeretem a jégkockákat elrágcsálni... Kicsit furcsa, de nem én vagyok az egyetlen, aki ezt csinálja. Imádom a hideg és jeges érzést a torkomban. Várom, hogy a mosógép abbahagyja a szörnyű pattogó-kattogó hangját, és kiteregethessek, a frissen mosott illatos ruhákba nagyon jó beleszimatolni.
- Tilly, drágám, hogy nézek ki?
Apa kérdése meglepett, de felkeltette érdeklődésemet egyaránt. Hová készül elegáns, fehér, rövidujjas ingben és sötétkék chino nadrágban?! Uh, azt hiszem, randi lesz itt ma. Leesett.
- Igazán kitűnő lett az ízlésed, csaknem stylist tanfolyamon vettél részt azért, hogy... Meghódíts valakit?
Mosolyodtam el büszkén és picit pimaszkodva, megigazítva a gallérját, majd pedig megöleltem, de nem mondtam semmit sem, csak örültem vele együtt.
A gondolataim hamar visszacsattognak a bambuló Tillybe. Sok minden kavarog bennem. A napi itthoni teendők mellett a munkahelyi dolgok is, ahogyan az is, hogy nekem is tetszik valaki, de nem merek lépni felé, mert úgy hiszem, elzavarna vagy én tennék olyat, ami miatt nem akarna látni engem többet.
Nem tervezek estére semmit, talán tévét bámulom majd, aztán bealszom... Ha csak nem ír rám valaki, hogy menjünk együtt bandázni, bár sokáig nem maradnék, hiszen holnap megismerkedem az új kutyussal, akit kicsit oktatni kell, de állítólag okos, csak túl szeleburdi. Imádom az ilyeneket.