Én komolyan szeretném, ha végre megértené, hogy nem csúnyult el attól, hogy ott van a vágás a mellkasán. Ha túléli, akkor még büszke is lehet rá, hogy keresztülment ezen és megküzdött egy szívelégtelenséggel. Ha ez lenne a felfogása persze, de nagyon úgy tűnik, hogy most nem ezzel állunk szemben.
A dal végén magamhoz vonom, és újra elcsábítom. Én vagyok jelenleg az ördög maga, mivel a férje még mindig a férje, bárhonnan nézzük is. Megcsalásnak számít, ha még nem vált el, még akkor is, ha már nem fűzik érzelmek Greenhez. Ezt mondjuk megkérdőjelezném, nem vagyok egészen biztos benne, ahogy mostanában az egész nő is kérdőjel a számomra. Azok után, hogy a férje félre kúrt, miután kiderült beteg, mondjuk szerintem megérdemli, hogy ezt tegye vele Lotte, de nincs jogom ahhoz, hogy elcsábítsam. Ennek ellenére ezt teszem, és egy lágy csókot lehelek az ajkaira, de csak röviden, éppen hogy ízelítőt adva belőle.
- Persze, hogy szeretek, főleg ha azt nem egyedül kell tennem. – húzom a szám félmosolyra, ahogy rápillantok. Nem tudom, komolyan gondolta-e, amikor feldobta az ötletet vagy egyáltalán arra asszociált-e pontosan a csatlakozás alatt, hogy együtt mártózzunk meg a kádban, de majd mindjárt kiderítem.
Hamar cipelem fel az emeletre, és miután megengedtem a vizet, ragadozóként környékezem meg, hogy mar lehámozzam róla a ruháját és az ujjaim bebarangolhassák a testét. A nyakába csókolok és mikor felém fordul, nem vagyok rest végigpásztázni őt újra és újra. Gyönyörű, még ezekkel az átkozott hegekkel is, amit én ejtettem rajta.
- Hát, köszönöm a bókot – mosolyodok el halványan ahogy közelebb húzom kicsit magamhoz és a szemeiben keresem a választ a kérdésre, miszerint mégis mi a jó fenét akar tőlem?! Szerintem már ő sem biztos az érzelmeiben, sem abban, hogy mit akar pontosan. Az ujjaira siklik a tekintetem, ahogy lehámozza rólam az inget, persze ez nekem kicsit sincs ellenemre. Mondom, hogy nem tudja, mit akar, látom ám…
A kérésére le is dobom a fennmaradt ruhadarabok nagy részét a boxert kivéve, de azt nem várom meg, hogy cselekedjen a kérésemre, ugyanis öt másodpercen belül lépek oda hozzá, hogy a fenekébe markolva csókoljam meg hevesen, addig, amíg el nem húzódik. Pedig annyira kívánatos, de jobban is teszi, hogy elszakad, mielőtt nyomban felfalom itt.
- Hebegsz-habogsz Lotte. – mosolyodok el még az előző megszólalására, és átfogom a derekát, ahogy a mellkasomra teszi a fejét. Az orrom a hajába fúrom és egy pillanatra jól esik ez a fajta közeledése. El tudnék lenni egy darabig így, de hamar lép el és indul be a fürdőbe, mielőtt még bármit is mondhatnék. Nagy volt a szája és meghátrál, amire összehúzom a szemöldököm és utána pillantok. Egy pillanatig gondolkodom rajta, hogy vajon utána kellene-e mennem vagy sem, mert a világért sem akarom megzavarni a relaxáló fürdését. Jobb ötletem támad, leszaladok a telefonomért, és rácsatlakozom hamar a bluetoothos hifimre, ami a fürdőben van elhelyezve, és berakok neki egy jó kis zenét. Nem hiányzik nekem a szomorú Lotte, úgyhogy feldobom kicsit, ha engedi. Pár éve, amikor dögre unatkoztam itthon egyedül, mondjuk biztos nem hiszi el ezt senki, de nézelődtem a Youtubeon, mire felleltem ezt a csodás videót, és komolyan nekiálltam elsajátítani a mozdulatokat. Egy-két mozdulatra még emlékszem belőle, így miután hallom a kezdését, kinyitom az ajtót és szépen betáncikálok a fürdőbe neki. Persze a kézfelrakásos résznél elröhögöm magam, de egyébként próbálom előadni komoly arccal a gondolatot.
- O-o-o-o-o-o-o-o… Put a ring on it! Huhú! – Esküszöm úgy érzem magam, mint aki halál részeg, de a jókedvért mindent. Mondjuk már nekem is hiányzott kicsit a hülyéskedés, így ez pont kapóra jött. Elég viccesen nézhetek ki így egy szál boxerben pipiskedve a fürdőszoba közepén, arról ne is beszéljünk, hogy még a földön is elkezdek vonaglani kicsit, de aztán röhögve kidőlök a csempén.
- Most azt nem mondhatod, hogy ez nem életed egyik legjobb estéje volt ilyen két perces privát showval. – nevetek fel a plafont bámulva, majd ráemelem a tekintetem remélve, hogy neki is sikerült mosolyt csalni az arcára és látom nevetni egy kicsit. Imádom, ahogy nevet, mert a régi önmagunkra emlékeztet…

Credit

Az önbizalomhiány teljes mértékig indokolt az ilyen esetekben, mint amiben most Lotte éppen áll, hiszen egy nő számára igencsak nagy érvágás tud lenni, ha megfosztják az egyik nagy vonzerejétől. Én nem azt mondom, hogy ezzel könnyű együttélni, de meg kell próbálni elfogadni és hálát adni az égnek, hogy nem történt komolyabb baj, hiszen Lotte most már csodaszámban megy. Megannyi szövődmény felléphetett volna már, a szervezete azonban valamiért még mindig nem adta fel a küzdelmet és mondta, hogy baszki, most már elég legyen! Pedig mondhatta volna már, mégsem. Becsülni kéne, és talpraállni, azt mondani, hogy márpedig igenis megcsinálom és nem adom fel. Ennek ellenére neki az az egyik legnagyobb problémája, hogy pár vágással ezentúl nem fog senki úgy nézni rá, mint egy igazi nőre. Most az gondolja, hogy hazudok, vagy csak áltatom azzal, hogy gyönyörű, de én igazából így gondolom. Harmincnégy vagyok, több mint tíz éve dolgozom kórházban, azért ez idő alatt láttam már egyet s mást, én ugyan biztos, hogy nem riadok vissza pár nyomtól, amit a szike ejtett a mellkasán. Az már más kérdés, hogy a férje mit gondol, ő valószínűleg egy életre elfelejtette őt, mint partnerét, bár tényleg csak hallomásból ismerem ezt a Greent. Ha tényleg meg tudta tenni ezt Lottetal azt, hogy a legszarabb napjaiban taposott belé, akkor nincs is mit hozzáfűznöm, és úgy sejtem, semmin nem kell meglepődni a reakciója után. Lehet, hogy egy kalap alá vesz vele, de ez nekem baromire nem tetszik, mert nagyon nem fair dolog.  
Már-már azt hiszem, megint elcsábít és én leszek a gonosz, amiért végül belementem a játszmáiba, és aztán ostorozhatom magam napokig, amiért megint belementem a játszmákba még orvosként is, úgy, hogy nagyon is tisztában vagyok azzal, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha megemelem a pulzusszámát hirtelen különböző cselekedetekkel, vagy éppen a puszta jelenlétemmel, de aztán ellép és egyedül megy a fürdőbe. Az egyik felem hálát ad érte, hogy okos és időben meghátrál, így nem kell nekem visszalépnem az utolsó pillanatban.  
Nos, a tánctudásom az ilyen témákban baromira nincs otthon, de poénkodni remekül tudok, így nekem sem kell sok, hamar indulok befelé Lotte után a fürdőbe a csodálatos mozdulatokat reprodukálva.  
- Szerinted mi a célom, Charlotte? – torpanok meg egy pillanatra komoly tekintettel, aztán tovább folytatom a műsort. Én sem bírom ki nevetés nélkül, főleg az ő mosolyának hatására. – Látod, ezt már szeretem – kacsintok rá egy széles mosoly kíséretében, és ahogy abbahagytam, eltűnődöm rajta, mennyire szép. Csak nézem egy fél percig és meg sem szólalok. Eltudnék lenni így egy fél napot is. Csak nézni csendben egy ideig...  
- Részeg és unalmas pillanataimban sok mindenre képes vagyok – tűnődöm el, hiszen tényleg így van. A kettő kombója aztán tényleg gyilkos tud lenni. Nem adtam még elő senkinek, de azt hiszem, ezzel nem okozok meglepetést. – Kivételes alkalom volt ez, mert én sem sűrűn táncolgatok embereknek. Nőknek meg végképp nem – teszem hozzá még oldalra pillantva rá, majd a plafonra emelem a tekintetem. Sosem gondoltam volna, hogy valaha még beszélgetni fogunk egymással egy helységben azok után, amit már magunk mögött tudtunk. A veszekedés több volt, mint kellett volna, de nagyrészt ő volt az, aki kirobbantotta őket. Én meg sajnos, vagy nem sajnos, nem az vagyok, aki csak csendben tűri a szavakat. Innen lentről még egész jó helyzetben vagyok, mert csak a kád peremét és a kibukkanó arcát látom. Különben a következő kérdésére már nem így reagálnék.  
- Talán jobb, ha most csak fekszem itt és beszélgetünk. Egyikünknek sem tesz jót a másik közelsége – emelem rá a tekintetem, miközben nagyot nyelek. Mennyire keserű az egész szituáció, hogy a szívelégtelensége miatt találkoztunk újra, ámbár belegondolva, ha az nem lenne, valószínűleg közel sem hasonló helyzetben lennénk itt egymástól egy méterre. Igaz, az is elképzelhető, hogy akkor nem is lennénk itt, mert én biztos nem kerestem volna őt fel, és valószínűleg ő is boldog házasságban élne továbbra is a drágalátos férjével. Franc se tudja. Örök rejtély marad.  
- Hát azt még én sem tudom, mert egyveleget indítottam a youtubeon, de félő, hogy ezek után igen csajos lesz a repertoár – nevetek fel halkan, de nem mozdulok a földről.  
- Mit fogsz csinálni, ha felépültél? – érdeklődöm, és ezt most teljesen komolyan kérdezem. – Itt most az a lehetőség, hogy ez nem állhat fent, nem játszik! Komoly válaszokat akarok – figyelmeztetem, mert tényleg nem akarok hallani olyasmiről, hogy esetleg meghal. Ezt nem kalkuláltam bele a tervbe.  

Credit

Mikor Lotte megjelent pár hónapja a farmon, mindenre gondoltam, csak arra nem, hogy ide jutunk majd máig. Bassza meg, már az is hihetetlennek tűnt, hogy valaha majd újra szóba állok vele, nemhogy majd én leszek az, aki küzd az életéért. Az az ember, akit szívtelenül átvert és lelépett anélkül, hogy annyit mondott volna, pá. Nem akartam, hogy idáig fajuljanak a dolgok, és ha újra el kellene kezdenem, akkor tényleg nem vállalom el az esetet, csak a háttérből segédkeztem volna. Nem tudom, melyik a jobb út, de a végére már annyira ez vált az életem központjává, hogy éjjel-nappal azon kattogtam, hogyan kellene úgy csinálnom a dolgokat, hogy a végére én is életképes maradjak. Az a helyzet, hogy Lotte megjelenése felforgatta a világomat, és ezek után határozottan többet gyújtottam rá és ittam alkoholt, ami a szervezetemnek sem tett túl jót.
- Ismersz már annyira, hogy tudd – vonok vállat a plafont bámulva. – Ha meg nem vetted észre, hogy a folyamatos életcélom a jobb kedvre derítés és a rád való hatás, akkor valamit kurva szarul csinálok – vonom le a következtetést könnyen, de aztán el is engedem ezt a gondolatot. Az viszont nagyon is érdekel, hogy mi tévő lesz, ha felépül. Mert fel fog.
- Komolyan – reagálok a kérdésre. Érdekel. Nagyrészét már ecsetelte nem rég. - Sosem voltam Párizsban, de engem annyira nem is vonz a város. Mit szeretsz benne annyira azon kívül, hogy a divat fellegvára? – kérdezem, mert nekem például tényleg New York a kedvenc városom. Voltam már pár helyen a világban, de egyik városba sem szerettem annyira bele, mint a Nagy Almába. Nem terveztem sosem költözni, és habár néha tényleg túlzsúfolt és sok, pont ezért vettem meg ezt a hétvégi házat a lovakkal. Ha nyugalomra vágyom, mindig ide jövök, de azt hiszem, ha huzamosabb ideig kellene ilyen nyugodt körülmények között tartózkodnom, akkor közel sem vonzana már annyira a dolog. Ez így pont jó, ha kell, akkor ide jövök, ha meg nyüzsgésre van szükségem, akkor maradok New Yorkban.
- Gyerek? – kerekednek el a szemeim, mert ha valamire, erre aztán végképp nem számítottam. Lotte gyereket akar? Hát ez abszurd. Hogy miért? Mert pont ez volt az egyik ok állítólag, ami miatt lelépett mellőlem. Igaz, az már több, mint öt éve volt, de akkor is mellbe vág ez a dolog. – És kitől szeretnél gyereket, Dextertől? – emelem rá a tekintetem kérdőn. Mikor kimondom, már rájövök, hogy nem kellett volna erre rákérdeznem, főleg nem ilyen cinikusan. Én kértem, hogy nem vágjunk bele olyan témába ma este, amiből veszekedés alakulhat ki, erre tessék. – Bocs, nem kérdeztem semmit – mondom végül, aztán újra visszatekintek a plafonra. Kényes téma ez, talán a helyében ezt elkerültem volna, de ha már szóba hozta, akkor beszélhetünk a dologról.
- Én nem is tudom, akarok-e egyáltalán még gyereket – jelentem ki elmélkedve – Régen biztos voltam benne, hogy akarok, de mára már annyira elhalványult ez, sőt talán megleszek gyerek nélkül is, nem tudom. – Sokkal másabb volt a helyzet, amikor Charlotte mellettem volt. Amikor volt egy biztos pont az életben, és tudtam, ettől a nőtől akarok gyereket. Egy kislányt, aki ugyanolyan, mint ő, csak kicsiben, vagy egy fiút, aki akkora kópé, mint én. Ettől a nőtől, aki most itt ül mellettem, mégis olyan nagyon távol állunk a másiktól. Abszurd, hogy a szívműtéte előtt arról csevegünk, hogy gyereket szeretne.
- Biztos lesz olyan férfi, aki majd megadja ezt neked, Lotte – mondom, de nem nézek rá, csak feltápászkodom a földről, és az ajtó felé indulok. – Hagylak fürdeni – rándul meg a szám széle, aztán kimegyek a fürdőből. Egy gyerek?! Hát mindenre számítottam, de erre aztán rohadtul nem, baszki...

Credit

Mindenre számitok az ég egy adta világon, csak arra nem, hogy Lotte a gyereket fogja szóba hozni. Kényes téma volt ez a kapcsolatunk alatt is, én mindennél jobban szerettem volna rgy lurkót, de ma már egyáltalán nem vagyok biztos a dologban. Megingatta az elképzeléseimet öt évvel ezelőtt, sőt, nem hogy megingatta, egyenes a földbe döngölte, és ha valamikor is úgy alakulna valakivel, hogy a gyerek téma előbukkan, hát hatszor meg fogom gondolni. Ki tudja, talán az illető majd nem a pénzemmel, hanem a gyerekemmel fog lelépni. Nem mondom, ezzel a megszólalásával olyan érzéseket ébresztett fel bennem, amik már azt gondoltam, kihunytak. A gyereknevelés vonzó lehet ugyan, az közel sem biztos, hogy valaha még lesz alkalmam rá.
Nem igazán lep meg a gondolat, hogy a férje nem akar gyereket. Nem ismerem a fószert, de valami azt súgja, hogy ha azt nem volt képes feldolgozni, hogy a feleségének szembe kell néznie a halállal és ehhez nagy támogatásra lenne szüksége, akkor nagy valószínűséggel azt sem tudná, hogy osztozkodnia kell valakivel a szeretett nőn. A megjegyzésre csak bólintok, talán jobb lenne nem vesézni tovább ezt a témát, mert ez valamiért nekem fájó pont az életben.
- Talán, ha? – kérdezek vissza, mert kíváncsi vagyok a mondatának végére. Talán egy részem reménykedik benne, hogy azt mondja, ha újra megpróbálnánk?! A másik részem meg inkább azt szeretné hinni, hogy erre nem is gondol még csak egyikünk sem. Én biztos, hogy nem akarom magam illúziókba ringatni, főleg nem addig, amíg nem estünk túl a műtéten, amíg nem stabilizálódott az állapota... Utána? Utána majd meglátjuk, mi lesz. Egyenlőre még a következő perc is kérdőjelként villog a szemem előtt.
Mielőtt még kirobbanna az újabb nézeteltérésből fakadó vita, úgy döntök, hogy jobb lesz megelőzni azt és kivonulni a közös helyiségből. Egy újabb pohár bort töltök ki magamnak, hogy aztán felhajthassam azt és aztán elmélkedve nyúljak el a hatalmas ágyon. Nem tudom, hogy jó ötlet volt-e odahozni, és azt sem érzem száz százalékosan biztosra, hogy bármely lépésem jó döntés lenne, amit az irányába teszek. Vagy éppen az ellenkező irányba. Ha egyet előre lépünk, utána rögtön kettőt vissza, és ez így megy már hónapok óta. Nincs előrejutás, de nem is tudom, egyáltalán hova akarok én előbbre lendülni? Charlotte már nyolcvanhatszor elmondta, hogy nincs közös jövőnk, és ha jobban belegondolok, akkor talán igaza is van. Ha meg is gyógyul, akkor sem lesz már semmi ugyanaz, mint régen. Ő is és én is rengeteget változtunk. Én nem tudnék megbízni benne, mert azon kattognék, hogy mikor lép újból le, és ami azt illeti, ő sem bízhatna meg bennem, hiszen nem is tudom, tudnék-e még egy nővel létezni huzamosabb ideig. Megannyi kérdés vetül fel bennem, és mire észbe kapok, nem is tudom mennyi idő telhet el, de gyanús, hogy már több, mint tíz perc. Felállok és lassú léptekkel közelítem meg a fürdőt, mire halkan bekopogok.
- Lotte?! – szólítom meg, de nem akarok rárontani, így megvárom, míg válaszol. Ha pedig nem teszi ezt fél percen belül, akkor bemegyek és felsegítem a földről.
- Na gyere. Ideje aludni – suttogom, miután meggyőződtem arról, hogy csak alszik, és felveszem a karjaimba, hogy aztán közel hajolva hozzá a fülébe suttogjak.
- Minden rendben lesz – lefektetem az ágyra és gondosan betakargatom, majd elgondolkodom pár percig, hogy mi lenne a legjobb, hiszen van vendégszoba, de végül úgy döntök, hogy befekszem mellé. Kisöpröm a haját az arcából. Látom, hogy baromi kimerült, de már csak kicsit kell bírnia. Csak kicsit, és akkor tényleg minden sínre kerül.

Credit