Amire a legbüszkébb: Az intellektusa. Logikusan gondolkodik, széles a lexikális tudása, és hamar meglátja az összefüggéseket. Szeret mindent rendszerezni, megtervezni, előre gondolkodni, amiben nem csak a tudása, de a tapasztalata is sokat segít.

Amit a leginkább szégyell: Mikor elveszti az önuralmát gyakran vezeti le máson a feszültségét. Szerencsére ez ritkán esik meg, azonban olyankor kő kövön nem marad. Sajnos megesett már, hogy olyan szavak hagyták el a száját, amit nem sokkal később rettenetesen megbánt.

Amit az édesanyja a legjobb tulajdonságának tart: Udvarias, romantikus alkat. Szeret előzékenyen viselkedni a hölgyekkel, és elkényeztetni azokat, akikkel szeretne közelebbről is megismerkedni. Ő lesz az, aki a metrón átadja a helyét az idősebbeknek, segít a látássérülteknek eligazodni a new yorki forgatagban, és ő lesz az, aki igyekszik megtanulni néhány kifejezést az anyanyelveden.

Amit édesapja a legjobb tulajdonságának tart: Hűséges. Nem csak a párkapcsolati értelemben véve, de a barátaihoz, munkatársaihoz is ragaszkodik. Az ő munkakörében egyébként is fontos ez a szenvedélyes összetartozás, enélkül nem élnék túl. Továbbá nem pletykál, nem beszél ki semmit és senkit, az egyenes beszéd híve.

Amit a szülei a legrosszabb tulajdonságának tartanak: Zárkózott. Nehezen nyílik meg a személyes problémáit illetően, hajlamos mindenkit kizárni és saját magában szorongani. Sosem tudni mi jár a fejében, így nehéz számára segítő kezet nyújtani. Ráadásul nagyon könnyen megszállottjává válik egy-egy apróságnak. Egy ügynek, valamilyen hobbinak, mindig muszáj valaminek a fejében járnia, hogy kitöltse az óriási űrt, amiben a szorongásai költöznek be előszeretettel.

Amit elvár másoktól: A pontosság. Mindig ügyel arra, hogy ő is mindig időben érkezzen, helyesen töltsön ki mindent. Persze mindenki hibázik, de a félvállról vett munkákat nem tudja, és nem is akarja érdekelni.

Amit mások elvárnának tőle: Nagyon határozott és konok, szeretnék ha alkalmazkodóbb lenne. Amit egyszer eltervez, azt nehezére esik elengednie, és nem szeret változtatni a tervein, amennyiben ez csak mások kénye-kedve miatt történne, nem pedig egy racionális érv miatt. A vele együttélő, dolgozó emberek egy kicsit több rugalmasságot várnának el tőle.

Nem tudom, valaha meg fogom-e szokni ezt a nyüzsgést. Brighton sem egy kisváros, de messze elmarad Amerika egyik legnagyobb centruma mögött. Ráadásul az európai légkört össze se lehet hasonlítani az államokkal. Nem mintha probléma volna számomra itt élni, hiszen azért is hagytam el a királyságot, hogy izgalmasabb ügyeket oldhassak meg. Édesanyámnak hála, aki amerikai állampolgár, magam is megkaptam a megfelelő papírokat, hogy itt dolgozhassak. Nem azt akarom mondani, hogy a britek szentek, de tény, hogy egy óceánnal arrébb számos súlyos bűnüggyel lehet találkozni mindennap. Érdekesebbekkel. Minden egyes nyomozás fontos és szükséges, de mindig is tudtam, hogy a képességeim máshol sokkal nagyobb hasznot tudna hozni.
Magamhoz veszem a pénztárcám, felkapom a kabátomat magamra, és kilépek a hűvös januári levegőbe. A metróhoz sietek, nehogy elkéssek a munkából, fontosnak tartom azt, ne játszunk egymás idejével. Néhány éve már egy különleges csapat tagjaként működöm - a legkülönlegesebb és leghúzósabb ügyeket kapjuk. Így nem csupán a saját munkámat csúsztatnám, hanem a többiekét is.
A metrókocsi tömve van, az ajtó mellé szorulok, és azt érzem, el fog temetni a reggeli csúcsidős testmassza. Habár a felszínen csontig hatoló hideg van, ebből itt semmi sem érződik, sőt egy izzadtságcsepp formálódik a homlokomon. Nincs helyem elővenni az aktuális olvasmányomat, így a könyv helyett az utazóközönségen pihen a tekintetem. Meglátom a szomszédomat, egy fiatal nőt, ha jól emlékszem valamilyen orvos. Felém néz, de talán észre se vesz, átsiklik rajtam a szép barna szeme. Nem mintha a véletlen összefutásokon kívül bármilyen interakciót kezdeményeztem volna vele. Talán ismeri a zenei ízlésem, nem tudom, a nappalim fala melyik helyiségével érintkezik. Időm se lenne arra, hogy udvarolgassak bárkinek. A beosztásom kaotikus, és azok az arcok alakítják, akiknek rácsok mögött volna a helye. Ettől függetlenül a munkámat tartom a legfontosabbnak az életemben, itt találtam meg a helyem a világban. Érzem, hogy feladatom van, hogy pozitív változást hozok a világba.
A megállóm következik, átpréselem magam az emberek között, kilépek a koszos kőre. Néhány perc séta, és az FBI épületében vagyok, érzem, ahogy a testemet elárasztja az adrenalin, az energia. Az agyam felpörög, és mire kiszállok a liftből, teljes mértékben magam vagyok. Odaköszönök a munkatársaimnak, és az asztalomhoz sietek, hogy befejezzem a tegnap félbehagyott jelentésem.


Kilépek az előadóteremből, utolsó vagyok, számos kérdésem maradt az anyaggal kapcsolatban. Az ajtóban vár az egyik hallgatótársam, kedves mosollyal az arcán figyel engem, ahogy mellélépek. Északról származik, az akcentusa erősen cseng, mikor belém karol és megszólal. - Mindig miattad kések le a sütikről a büfében.
Hátrasimítom a barna haját, és elvezetem az ebédlőbe. Mindketten a kriminológiát választottuk, bár amíg engem csak a kíváncsiságom és az igazságérzetem hajt, neki kicsit szomorúbb oka van rá. Sosem firtatom az esetet, mindig csak az éjszaka magányában, mikor a kollégiumi szobájába settenkedek, olvasgatom el a fájlokat a szülei halála kapcsán. Beszélnem kéne vele róla, találtam egy tucat ellentmondást a nyomozati leírásban, de nem akarok olyan sebeket feltépni, amik éppen csak meggyógyultak.
A büfében várnak a barátaink. Hatan verődtünk össze egy kis csapattá, mind kriminológia hallgatók vagyunk. Én inkább a lányka miatt sodródtam bele a körbe, de örülök, hogy ennyire jófej haverjaim vannak. Együtt tanulunk, készülünk, fejtjük meg a rejtvényeket. Ők tanították meg nekem, milyen csapatjátékosnak lenni. Én egész eddigi életemben egyedül dolgoztam, tanultam, magamban működtem. Nagyon sokat dolgoztam azért, hogy képes legyek másokkal együttműködni, de azt kell mondjam, megérte. Minden álmom, hogy egy olyan ügyosztályba kerülhessek, ahol nem egyedüli nyomozóként kell piti ügyeket megoldanom, hanem rejtélyes, csavaros eseteket.


Édesapám szüleit jöttünk meglátogatni. Nyár van, és a görögországi klíma össze sem hasonlítható a brittel. A húgom örömködve sétálgat a napsütésben, én az izzadtságomat törlöm a fehér ingembe. Apámat ritkán hallom görögül csevegni, most viszont egy csomó emberrel leáll beszélgetni, szerintem csak azért, hogy az anyanyelvét használhassa. Szuvenír vásárlást tartunk, anyám egy súlyos táskát akasztott a vállamra, az ő keze is tele van már. Én nem tudom, kinek vegyek ajándékot. Most szakítottunk a barátnőmmel, ő máshova megy majd egyetemre, és szerinte a távkapcsolat nem működött volna. Mindösszesen három lemezt vettem görög indie bandáktól, illetve egy tucat könyvet, amit még nem tudom, hogyan cipelek haza a repülőn.
Szabadnak kéne éreznem magam, a fürdőruhás lányokat kellene figyelnem, de csak arra tudok koncentrálni, vajon helytállok-e az egyetemen. Bármi lehetett volna belőlem, anyám az orvosit támogatta, apám mérnököt szeretett volna belőlem faragni. Nincs semmi kötődésünk a bűnüldözéshez, a családom azt se tudja, hogyan működik a rendfenntartás. Nem tudom, megtalálom-e a helyem ebben a szakmában, de azt érzem, jól döntöttem. Majd az idő segít meghozni a döntést.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Jó volt olvasni azokat az apró részleteket, amelyek tudását a jellemed leírásában osztottál meg velünk. Amelyeket talán az, aki csak a hivatásod miatt ismer, soha nem is fedez fel benned. Mert a precíz, intelligens és szorult helyzetektől nem rettegő, akciódús munkát végző férfi mögött ott rejlik egy ember, aki romantikus, aki hűséges a szeretteihez, aki olyan dolgokat szeret, a zongoraszó, a sütemények, vagy épp a jó sportautók és a különleges ruhadarabok. Bizony, az FBI ügynököknek van egy ilyen oldala is, amit kevesen ismerhetnek meg, de annál értékesebb, ha mégis megtehetik. Kétségtelen, hogy az életed során számos olyan változás következett be, amelyekre talán nem is számítottál, amikor a középiskolában, vagy az általánosban megkérdezték, hogy mi leszel, ha nagy leszel? Ki gondolta volna például, hogy Brighton helyett New Yorkban fogod élni a mindennapjaidat? A pozitív oldala mellett azonban ott van mindaz, amiről nem beszélhetsz, amiről nem szólhatnak a soraid. Amelyekről talán csak a munkahelyi pszichológus tud. Az ügyek bonyolultsága embert próbáló és a megoldásukban van valami adrenalin löketet adó, valami felvillanyozó, de amikor fény derül az igazságra, a valóság sokkal elborzasztóbb lehet, mint azt gondolnánk. Azt gondolom nem semmi, ha valaki egy ilyen feladatra vállalkozik, így valljuk be, Te sem vagy semmi.
Színt hamarosan kapsz valamelyik admintól, én pedig addig is szeretnék még egyszer gratulálni az elfogadásodhoz!

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!