A Skorpió az egyik legérzékenyebb jegy. Számára teljesen természetes, hogy vannak érzelmi hullámhegyek, fájdalom, de ugyanúgy természetes neki az extázis is. Sem magát sem pedig a környezetét nem kíméli meg ezektől a szélsőséges érzésektől. A ingadozásoktól, intenzitásból mindig új energiát merít.
Fontos számára, hogy teljes életet éljen, ezért attól sem fél, hogy az ösztönök, érzelmek, fájdalmak mélyére nézzen. Tudja, hogy nincs új élet a régi elhagyása nélkül. Addig nem nyugszik, míg az Őt izgató titkokat fel nem tárja. Mindig igyekszik felkavarni a langyos vizet, mert szereti, ha minden intenzív körülötte. Érzékeny, ezért gyakran érik olyan sérelmek, amelyeket más észre sem vesz. Gyakran vesz elégtételt másokon. A sérelmeket elraktározza és előfordul, hogy csak hosszú idő után szúr vissza, akkor és oda, amikor és ahol a legjobban fáj.
Jellemző rá, a „nem fél semmitől, nincs veszteni valója” attitűd. A környezete gyakran érzi úgy, hogy leszívja az energiáját. Olyan szituációban, amiben mindenki elfárad, ő töltekezik. Kifelé titokzatos, de mélyen belelát az emberekbe és már gyerekkorában is nagyon érzékeny. Fontos megbeszélni vele a problémákat, mert átlát rajtuk. Rendkívüli az életereje. A Skorpió jegy mutatja a legszélsőségesebb változatokat. Mindent ki akar próbálni az életben. Amikor úgy érzi, hogy egy cél elérhetővé válik számára minden energiáját arra összpontosítja. A szerelemben, a szexualitásban egyaránt a végletek és a kimeríthetetlen energiatartalékok jellemzik.
Általában nagyon koncentrált és nehezen veszíti el az öntudatát. Büszke és karizmatikus, ha egy ügyet felvállal az lelkesedéssel és  céltudatosan viszi végig. Minden áldozatra képes a szeretteiért, aki elvárja a feltétlen engedelmességet. A Skorpió a legféltékenyebb típus.
Szinte bármilyen területen megállja a helyét, hiszen mindent el tud sajátítani. Legyőzhetetlen akaraterő jellemzi, így aztán néha olyan munkát is elvállal, ami látszólag meghaladja az erejét, képességét, de környezete nagy csodálkozására mégis sikeresen elvégzi. Imádja a kihívásokat, nem retten meg a vitáktól és a kritizálástól sem. Lehet szeretni, lehet gyűlölni, de egy biztos: nem lehet figyelmen kívül hagyni Őt, az Ő személyiségét.

- Maga csak tréfál velem, ugye? Csak a nyomravezetői díj érdekelte Önt, igaz, Mr. Stewart? - teszem le az imént elmondottak alapján készült rajzot az asztalra, amin teljesen kivehető, hogy Einstein arcát kellett lerajzolnom. - Ott sem volt a helyszín közelében, csupán hallotta, hogy bármiféle nyomról tud valaki, az pénzt kap érte - a férfi totálisan kattant, nem is érdekelte semmi, épp ezért intek a közeledő járőrnek. - Hughes, kikísérné az urat? Köszönöm - sosem hittem, hogy ennyire bonyolult lesz ez az ügy, de igazából már teljesen kifogytunk az ötletekből, és az a gazdag, sznob fickó pedig hatalmas összeggel jár hozzá, ha valaki ad pontos infót.
Egy rövid üzenet érkezik az exemtől, aki ugyan elhúzott már lakásból, de még ott maradt néhány doboza, s szeretne értük jönni valamikor. Nem fogom egyelőre válaszra méltatni őt, hisz' rengeteg dolgom van. Ezen az ügyön én nem dolgozom, csak besegítettem fantomkép rajzolásában, valamint tanúvallomások felvételében. Ezen felül van a prioritást élvező, de félúton megrekedt ügy. Több gyilkosság köthető össze, de mégsem tartunk semerre sem. Egy másik körzetben levő nyomozással is összefügghet. Igencsak idegesítő, hogy nem tudok mihez kezdeni, csupán újra és újra átnézni mindent. A-tól Z-ig.
Hughes biztos úr visszatér, fél másodpercre láttam, de el is tűnt. Ő sosem akart detektív lenni, pedig remek lenne benne, de úgy döntött, megfelel számára a zöldfülűek és régi járőrök támogatása, csesztetése...
Nekem kellene egy kávé, mert megint sokáig bent leszek. Az üvegtáblát bámulom. Tekintélyes már az adathalmaz, mégsem megyek vele semmire sem. Elmacskásodott minden végtagom, ezért aprózom el mozdulatsoraimat, majd miután felállok a kényelmetlen székből, ujjaim ropogtatom, aztán pedig előkutatom pénztárcám, amiben csomó apró fémpénz csörög, ami csak és kizárólag arra vár, hogy kávéautomatából vegyek nagyon borzalmas kávét...
Anyukám főzött istenieket, nemhiába volt tizenhét évig kávézója, ám öt éve súlyos betegségben elhunyt. Másik kedvence az asztrológia volt, összes vendégétől megkérdezte, mikor született. Sokszor megőrjítette az embereket ezzel, de volt, akit nagyon érdekelt. Apát kirázta a hideg ettől, engem se érdekelt különben, de én meghallgattam, amikor ezekről beszélt. Apa viszont mára már semmire nem emlékszik. Alzheimeres. Egyre rosszabb az állapota. Engem csak akkor ismer fel, ha copfban vagy befonva van a hajam, mert úgy emlékszik a kicsi Addie frizurájára. Mennyire szörnyű lehet, hogy nem emlékszel sok dologra.
- Meghívhatlak erre a frenetikus, íztelen kávéra? - kocogtattam meg vállát Hughesnak, akinek a keresztnevét mai napig nem tudom. - Az a pasi idióta volt. Nézd meg - bontom ki az összegyűrt A4-es lapot, majd nevetni kezdtem.
- Haladsz az ügyben? - nemmel bólogatok. - Szóltam pár ismerősnek, utánanéznek ők is régi ügyeknek - örömmel veszem, ha valaki próbál segíteni.
- Köszönöm. Tessék, itt a feketéd két cukorral, tejjel - adom át a poharat, én pedig a cappucinonak nevezett furcsaságot kezdem el iszogatni, majd pedig mindketten megyünk dolgainkra.