Sokfélének látom Önmagam. Jellemző rám, hogy kitartó és szorgalmas vagyok. De előfordult már, hogy lustaságból, halogatásból nem csináltam meg valamit. Vidám természetű, de érzékeny lány vagyok. Hatással tud lenni rám mások hangulata, érzései, az általuk megélt események. Szeretek segíteni másoknak, de néha túlzásba viszem és a saját feladataim rovására megy.
Jól érzem magam társaságban de néha szükségem van a magányra. Szeretek elgondolkodtató szépirodalmi írásokat hallgatni, de néha jól jön egy krimi, vagy egy szerelmes regény. A feladataim megoldásában céltudatos vagyok. Általában tudom hogy mit akarok és azt meg is valósítom. Nem szeretem a felszínes emberi kapcsolatokat. Sosem lesz több ezer ismerősöm a facebookon. Vannak barátaim de velük inkább élőben beszélek. Szeretem ha közös programokat csinálunk. Ezekhez nem kell sok pénz. Nekem jó program a kirándulás vagy egy este a tábortűznél. Barátságos vagyok, de nem barátkozom könnyen. Nem mindenkit engedek be a világomba. Szeretem, ha rend van körülöttem és mindenre van időm. El tudom választani a lényeges és lényegtelen dolgokat egymástól. Megnézem mire fordítok időt és mire nem.

Mindössze hatéves voltam, mikor a szüleim autóbalesetben meghaltak, amiben én is utaztam, anyám nővéréhez költöztettek, ő volt a legközelebb élő rokon, aki megfelelt minden kitételnek. Amit áldottam is, nem volt kedvem a részeges nagymamához kerülni. A nénikém gazdag emberhez ment hozzá, így természetesen nem szenvedett hiányt semmiben sem. Brittany két évvel volt csupán fiatalabb nálam, de felfogta már akkor is, hogy sose fog betoppanni anyukám az ajtón, hogy haza vigyen. Rengetegszer sikítva ébredtem, mert nem bírtam feldolgozni a történteket. Ha belegondolok, én hatévesen nőttem fel, elvesztettem a szüleimet. Ha nem lett volna elég ez az egész dráma, még a látásom is oda lett. A szélvédő egyik nagyobb szilánkja fúródott a retinámba. Ezzel elvéve a világomat. Hiszen soha többé nem láthattam a napot. Ami egyenlő volt azzal, hogy egyedül kell megbirkóznom mindennel. Hiába volt ott Britt, még is egyedül akartam elérni minden sikert, hiszen azt akartam, hogy anya büszke legyen rám, apával együtt véve.
Emlékszem. Emlékszem mikor a temetésre kellett menni. Mindenki úgy nézett rám, mint ha én is meghaltam volna. Éreztem a tekintetüket. A rengeteg szánakozó szem, akik összesúgtak mögöttem, hogy miféle ember fog válni belőlem, mennyire vagyok szerencsétlen. Ez meg fog viselni és egy lelkileg sérült lány leszek. A nénikém közelebb vont magához, én pedig készségesen simultam a derekához. Elképzelhetetlen.
Aztán jöttek a koporsók, szépen lassan, két hideg fából összeeszkábált börtön, amiben anya és apa volt. A könnyeim feltörtek. Szipogva bújtam még közelebb az oltalmazó karokhoz és a könnyeim már eláztatták a selyem anyagot, amibe belebújt a temetés kedvéért. Csitított és próbált nyugtatni, ám mikor a föld került rájuk kiszabadultam a karjaiból és a föld kupacra esve kezdtem eszeveszett sírásba.
- Anya! Apa! Nem hagyhattok itt, nem lehettek önzőek! – sírtam, szinte öklendeztem, ahogy a könnyeim marták az arcomat, égetett, szúrt. Minden, amit el tudsz képzelni. Olyan volt, mintha kiszakadt volna egy hatalmas darab belőlem. Nem kapkodtam levegőt, és ha már levegőről beszélünk. Az megfagyott, mindenki meghűlve nézett rám, éreztem magamon. Mit is vártam, hogy anyáék elősétálnak a sírok között és haza megyeink, leülünk müzlit enni, mintha semmi nem történt volna? Hogy visszakapom a szemem világát? Nem így lett, a nénikém felkarolt és elvitt, pár hétig senkivel nem voltam hajlandó beszélni. Csak a szobámba voltam, annyit ettem, hogy ne kelljen kórházba mennem. De mit várunk egy hatéves kislánytól? A lelkem sötét volt, ahogy próbáltam kiszabadulni ebből a rettenetes sötétségből, ami körbe ölelt, annál mélyebbre zuhantam benne. Nem tudtam aludni. Mindent meg kellet tanulnom, hogyan éljek teljes életet a sötétségben. Rusty-n kívül másra nem hagyatkoztam. Rusty pedig a vakvezető kutyám, aki segíti a mindennapjaimat.
Az évek múltak, én pedig elhatároztam, hogy megpróbálok olyanokat megmenteni, mint jómagam. Olyan lenni, mint aki nincs többé. Ez lett a szenvedélyem és egyben az életem is. Új életet kezdjek, hogy más legyek, de a múltam egy része természetesen nem fog eltűnni. Mert akkor is hiányzik az egyik felem, a családom.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Nagyon szomorú, ami csupán hat évesen történt veled. Még gyerekként elveszíteni mindkét szülőnket talán az egyik legnehezebb dolog a világon; pont azok nélkül kell felnőni így, akikre a leginkább támaszkodni szeretne az ember. Hiába vannak a támogató rokonok, egy szerető nagynéni, az mégsem ugyanaz, mintha a szülők lennének ott. Fenekestül felfordult az életed, és nem csak őket veszítetted el, hanem a látásodat is. Elképzelni sem tudom, milyen lehetett mindezen átmenni gyerekként. Nem csoda, hogy nem akartál senkivel sem beszélni, jóformán ki sem mozdultál a szobádból. De úgy gondolom, részben ennek köszönhető, hogy az az erős, független, önálló felnőtt lettél, aki ma vagy.

Színt és rangot hamarosan admintól fogsz kapni, de addig is utadra engedlek.

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!