daisy & nathaniel

Felnőttnek lenni kimerítő. Tanárnak még inkább. Fokozzam még? Normális embernek is. Most kezdem értékelni igazán azokat az időszakokat, amikor a motoromat simogathattam egy órán keresztül csodálva minden egyes porcikáját az édesnek. Emily ugyan frászt kap tőle, mert Zara úgy kapaszkodik érte, mintha cukorkával lenne megtöltve a járgányom, és a kezével akarná kiagyalni belőle az édességet. Ezért is fenyeget meg jó nővér módjára, hogy kitekeri a nyakamat, hogyha Zaráért nem a családi autóval merek menni. Pedig az a kislány vágyik a motorra, és én is. Drága Em, nem tudom te hogy vagy vele, de ez 2:1 állást eredményez, és egyszer meg kell mondanod neki, hogy nem a gólyák hozzák a gyerekeket, mert még a végén azt hiszi, hogy egy madárfajzat az apja. Nem mintha nem nézném meg azt a kínos beszélgetést, ahogyan beadagolja neki, hogy elődjeink nem fészekrakók voltak, és a tojás a hűtőben sem az egyik lefagyasztott családtagunk. Kár, hogy én nem beszélhetek neki ilyenekről...de hát Em sincsen mindig ott, hogy felügyelje a beszélgetéseinket, így ami késik az nem is múlik, vagy mi.
A családi csotrogányba olyan a fűtés, mintha egyenesen Lucifer bandázna velem a kocsiba, és mindig valamit félrenyomok rajta, mert hozzászoktam a seggrakétám kezeléséhez, ez pedig maga az a filmekben előforduló rejtély, tele meglepetésekkel. Sosem tudom, hogy egy gomb megnyomásával megnyílik alattam az ülés, és kiesek a kocsi alján az útra vagy kikatapultál a fenébe majd, mert hát képes rá, amilyen kezelhetetlen egy darab. Múltkor is addig nyomogattam a gombokat indulás előtt, hogy nekimentem a garázsajtónak, a légzsák meg olyan erővel a pofámba vágódott, hogy azóta is kettőt látok, a homlokomon meg egy dudor ékeskedik, amit ma az egyik idióta gyerek összefirkált, amikor bealudtam az unalomtól. Nem mondtam, hogy jó tanár leszek, és nem megy nekem ez az ébredési rendszer, amit kis családom többi tagja olyan profi szinten űz. Hihetetlen, hogy Zara élénkebb reggelizés közben, amíg én befejelem az asztalt. Mindegy is, most ott pompázik a homlokomon egy mosolygós fej, ördögszarvakkal, és lesikálhatom a fél arcomat, valahogy csak nem akar onnan eltűnni.
Szokták hangoztatni, hogy a lustaság félegészség, és már csak ezért sem vagyok hajlandó befagyasztani szobrászok által megalkotott hátsómat, így megfogadom Em tanácsát, és eltöltök egy kis időt a négykerekű ellenségemmel kettesben. Az már biztos, hogy nekem nincs ki a négy kerekem, mert belementem, de úgy tűnik ez mostanában ilyen ismétlődő tendencia. Tanárnak állok..kocsit vezetek..mi jön még?! Örökbe fogadok egy indiánt, mert a testvérem párzási szokásait elnézve mostanában az erre hajazó csávókat hurcolja haza. Mint az a Kyle..vagy Kylie? Ja, hogy az nő és valami nem stimmel. Ez nem annyira mű, bár őszintén abban a két percben, amíg vadnyugati szemezési harcot vívtam vele a szoba másik végéből, nem igazán mértem fel őt. Jó öcskös vagyok. Védem a védtelen nőstényt a betolakodó páváktól.
Anyuci és a gyermek már benyomta a szunyát amikor én kigurultam az útra, hogy városnézésbe kezdjek. Nem mintha bárki is jó ötletnek tartaná, hogy az emberiség ellen próbálgatom a vezetési képességeimet, - pedig esküszöm tanultam valamikor, - de meg kell tennem azért a kis pókmajomért, aki fogalmam sincsen miért bírja az elviselhetetlen pofámat annyira, de kutya kötelességemnek érzem, hogy őrző-védő szolgálatot teljesítsek az életével kapcsolatban.
Az első percek döcögősen telnek, mondhatni nem segít az sem, hogy rögtönzött koncertet tartok magamnak az autóba, de utána kezdek belejönni. A harmadik kör után már nem is tűnik annyira vészesnek, és megengedem magamnak, hogy a kormányon dobolgassak aláfestésként. Éppen a refrénre pörgök rá, amikor a semmiből megjelenik valami vagy valaki..kettőig már nem látok ilyenkor, így egyből ráfékezek, és már szállok is ki. A kocsit tapogatom, és az elejéhez érek.
- Nem esett bajod? - első kérdésem következik, de még mindig a kocsit vizsgálom, meg a nem létező horpadást.
- És te megvagy odalent? - nézek le a földön csücsülő lányra, és a kezemet nyújtom neki, ha már volt ilyen figyelmetlen, hogy kijött elém. Azért örülök, hogy az autónak nem lett baja. Nem tettem volna zsebre, amit Emilytől kaptam volna érte.
- Nem ajánlom a földön ülést ilyenkor. Kissé hideg, nem mintha próbáltam volna, csak annak néz ki. - nézek le az útra, és meg sem várom, hogy megfogja a kezemet, egyszerűen szokásom szerint a zsebeimbe mélyesztem őket, mert az idő tényleg nem viccel velünk.

Music |    | 695