- Lehet, nem tudom. – kicsit megrántom a vállaimat, mert fura, hogy ezt mondja, hiszen nem is látta még miket rajzolok. – De lehet inkább szeretném egyelőre hobbinak megtartani, vagy végül inkább a nővérem fog győzni, akinek az az ötlete, hogy nyissak egy üzletet és ott áruljam a rajzaimat. Sose gondolkodtam ezen jobban, mert számomra a rajzolás nem munka, hanem inkább menekülés. – ezt soha senkinek se mondtam el. Nem véletlen az se, ha stresszes vagyok, akkor is képes vagyok mindenfélét rajzolni. Volt olyan, amikor a tenyeremre rajzoltam, miközben valahol várakoztam, hogy eltereljem a gondolataimat. Fogalmam sem volt arról, hogy ő vajon mit fog erről gondolni, főleg hogy menekülésnek hívtam, de ez volt az igazság. Amikor besokkaltam, magányra vágytam, vagy szavakba nem tudtam volna önteni mit érzek, akkor ott volt számomra a rajz. – Biztosan mindenkinek van olyan dolog az életében, amibe el tud menekülni, ha már egyszerűen csak túl sok az élet hurikánja. – majd pedig a csillagos égboltot kezdtem el kémlelni a felettünk lévő réseken át. Kész szerencse, hogy nem esett az eső, vagy rég megáztunk volna, amennyire lyukas ez a tető. A beálló csendben pedig a közelben lévő víz hangját is lehet hallani. Egy pillanatra még képes is lettem volna elhinni, hogy valami békés helyen vagyunk, nem pedig ijesztő helyen.
Amikor Maxwell ismét megszólalt, akkor sietve pillantottam rá, de ahogyan próbálta menteni a menthetetlen, úgy lett „egyre rosszabb”. Sietve haraptam az ajkamba, hogy nehogy elnevessem magam, mert nem akartam megbántani, de arcomra volt írva, hogy jól szórakozom. – Szóval te az lennél a csoportomban, aki idővel megkéri a kezemet? Jó tudni. – természetesen ugrattam, mert adta magát a dolog és egyébként is volt már ilyenhez szerencsém egy nyaralás során, amikor egy 5 éves forma azt mondta. – Tudod, most hálás vagyok azért, hogy már nincs fent a nap. A pipacsok elkérnék a receptet, miként legyenek olyan vörösek, mint az arcom és legalább így előtted is rejtve marad, hogy a szavaid mit okoznak. – lehet nem kellett volna elmondanom, hogy teljesen zavarba hozott azzal, amit mondott, de ilyenkor nehéz logikusan gondolkodni. Pláne azok után, hogy csodálatosnak gondol, erre a szívem is túlzottan nagyot dobbant. Kész csoda, hogy a helyén maradt. Zavaromban a hajamat kezdtem el babrálni és lopva olykor a férfi arcát fürkésztem. – Köszönöm. Tudod, lassan kezdem megkérdőjelezni azt, hogy nem ismerjük-e egymást korábbról, mert túlzottan tudod hogy mit is mondj és mivel érd el, hogy megnyugodjak. Ebben pedig semmi logika nincs, hiszen mi alig ismerjük egymást, de még is… - annyira jó a közeledben lenni és olyan érzéseket csalogatsz elő, amiket régóta nem éreztem már. Falaimat pedig könnyedén bontod le, ami másoknak nem megy ennyire egyszerűen. Szerencsére viszont időben kapcsoltam még és elharaptam a mondandóvégét. Komolyan, nem szabad hagynom, hogy az érzéseim magukkal ragadjanak. A földön kell járnom két lábon, mint eddig, mert könnyedén képes a talaj megrepedni…
Pár pillanatig még az arcát fürkészem a félhomályban, majd benedvesítem az ajkamat, miközben inkább úgy döntök, hogy ideje egy kis távolságot tartanom, mert a végén még olyat tennék, ami miatt magamra se ismernék. Miért vonz ennyire? Sose hittem volna, hogy tényleg létezik olyan, amikor valaki képes ennyire könnyedén a bőrünk alá férkőzni vagy a gondolatainkba. Szerencsére viszont a kutya megmentésemre siet azzal, hogy újra előmerészkedik.
A válaszát hallva melegség árad szét a mellkasomban és öröm járja át az egész lényemet. Fogalmam sincs, hogy miért esik ennyire jól, hogy rám gondolt egyből, de nem fordulok hátra, hanem inkább próbálom lecsillapítani a légzésemet és a szívverésemet, miközben a kutyára összpontosítok. Most az fontosabb, mint az össze-visszakavargó érzéseim.
Lassan és halkan hívom a kutyát, aki bizalmatlan. Tesz pár lépést, majd hátrál, majd újra és újra eljátssza, mígnem végül a kezemből is elfogadja az ételt, de pár falat után újra hátrál. Én viszont kitartok és beszélek hozzá, majd pár bizonytalan ide-odalépegetést követően végül teljesen közelebb jön és elkezd megszimatolni, majd újra enni kezd.  Idővel óvatosan megsimogatom, majd újra egymást fürkésszük, míg nem végül a fejét az ölembe hajtja. Elmosolyodom, majd óvatosan újra megsimogatom a kutyát, aki úgy néz ki, hogy jelenleg nem akar elszaladni. Én pedig bele se gondolok, hogy ami nekem pár percnek tűnt, az valójában 15-20 perc is volt, mire elértem azt, hogy lefeküdjön mellém.
Talán tényleg igaza van Maxnak, ha egy félénk kutyát képes voltam idővel magamhoz édesgetni, akkor talán a gyerekekkel se lesz gond.

“Your work is going to fill a large part of your life, and the only way to be truly satisfied is to do what you believe is great work. And the only way to do great work is to love what you do. If you haven’t found it yet, keep looking. Don’t settle. As with all matters of the heart, you’ll know when you find it.”

Valami elképesztőt tart magában, mely számára egyfajta menekülés a világból. Ez érthető. Szóval én jelenleg beletörődöm, ám nem fog úgysem nyugton hagyni ezen gondolatok, hogy ennél több is lehetne belőle. A tehetségét ugyan még nem láttam, de nem is fogom lerohanni ezzel.  
- Igen, mindenkinek van ilyen dolog az életében. Van aki a munkának szenteli az életét ez miatt, van aki fest, van aki futni jár, vagy épp degeszre eszi maggát. - vonok vállat, hiszen nekem is van egy ilyen menekülési útvonalam, de az teljesen más, mint amiket felsoroltam. Mindenesetre megjegyzem, hogy ha ovis lennék, akkor nagyon is hogy kedvelném, hiszen egész jó nő. Ám lett egy elszólásom is, melyet nem tudtam kijavítani, így szívtam kicsit a fogam miatta. Szerencsére a a csaj nem menekült el szinte azonnal. Maradt, így nem kellett félnem hogy esetleg odébb áll és látni sem akar majd. De helyette csak egy fondorlatos kérdéssel jött, mire felnevettem, ám a számra tapasztottam a kezem, hogy ne legyek ijesztő az eb számára. A pipacsok pedig megirigyelnék az ő színét. Zavarba hoztam? Az biztos. Bóknak szántam volna? Előfordul, igen. Szeretném-e többször zavarba hozni? Lehet róla szó. A haja babrálását látva megugrott egy pillanatra a szemöldököm, majd hallgatni kezdtem szavait az arcán pihentetve szemeimet. Hogy ismerjük-e egymást valahonnan, mert pontosan tudom, hogy mikor mit kell mondanom. Nem gondolnám, hogy így lenne, de érdekes a felvetés. Zavarba hoztam és mégis szóba áll velem. Szívjuk egymás vérét finoman és egyikünk sem sértődik meg a másikra. Én nem haragszok rá, nincs okom, egyszerűen csak máshogy kalapál a szívem a mellkasomban a közelségekor. Figyelem ahogy a kutyához közelít és ahogy az eb őt közelíti meg. Hallgatom, amiket mond neki, ám készen állok bármilyen támadást az ebtől hárítani ha bármilyen jelet látok tőle, hogy nem tetszik számára Aleyna kedvessége. Ami pedig őt illeti...átárad bennem egyfajta különleges érzés, ahogy hallgatom a csalogatását. Puhán mérem végig, majd várakozok, miközben őket figyelem. Csendesen kutakodok a táskában, megmarkolom a póráz-nyakörv kombót és halk lassú léptekkel a nő mögé lépdelek, majd mellé csúsztatom mindezt. Ő könnyedebben ráteheti ezeket, mintha én szenvednék most vele, ráadásul megijeszteném és a bizalmát is elveszítenénk. Esetleg majd átveszem tőle, ha túl bugris lenne az eb. Csodálattal telített pillantással figyelem Aleynát, hogy képes volt ennyit megtenni egy kutyáért. Hálás vagyok azért, hogy eljött, hogy maradt és hogy nem bántottam meg az előző kirohanásommal, mikor majdnem hülyeséget művelt. Remélem több ilyen alkalom nem lesz majd.  

Öltözet

Nem gondoltam volna, hogy viszonylag könnyedén képes leszek magamhoz csalogatni a kutyát, de kicsit talán reménykedtem is, mert semmiképpen nem akartam anélkül távozni, hogy ő velünk jönne. Komolyan gondoltam azt, amit korábban feleltem Maxwellnek, hogy nem kell hazavinni, hanem maradni fogok amíg kell. Óvatosan simogattam meg a kutyát, miután mellém leheveredett és a fejét a combomra rakta. Fürkésztem őt és próbáltam megfejteni, hogy vajon mi járhat a fejében, vagy mivel sikerült elérnem ezt az elmúlt percekben. Természetesen továbbra is beszéltem hozzá, gyengéden és lágyan, a kedvességgel, hiszen nem akartam neki ártani. Hallottam a hátam mögött lévő férfi neszeit, de nem fordultam hátra, csak akkor, amikor megéreztem újra a közelségét, majd azt, ahogyan mellém csúsztat valamit. Hátrapillantottam rá, majd tátogva megköszöntem neki. Még pár percig csak ott ültem és beszéltem a kutyához, majd amikor úgy éreztem, hogy egészen megnyugodott, akkor nagyon óvatosan felraktam rá a nyakörvet és sietve megfogtam a pórázt, amikor megmozdult. Kicsit megrázta magát, mozgatta a nyakát, mint akinek nem teljesen tetszik az, ami történt vele, de szerencsére továbbra se várt agresszívvá. Pár lépést hátrált, én pedig engedtem neki, majd nagyon finoman picit meghúztam a pórázt és újra hívtam őt, de nem rángattam magamhoz. Hagytam, hogy ő döntse el és ő közeledjen ismét, egy dolgot nem engedtem volna számára, még pedig azt, hogy újra elszaladjon. Idővel újra közelebb jött, mire elmosolyodtam és legszívesebben jól megölelgettem volna, de mivel nem tudtam hogy milyen állapotban lehet, így inkább most erről letettem és csak szimplán megdicsértem őt.
- Segítesz összeszedni a dolgainkat? – hátrapillantottam a férfira és közben továbbra is a pórázt fogtam. Végül én is felálltam, majd felvettem a pokrócot is, de nem bajlódtam a hajtogatással, mert a kocsiba úgyis majd le kell teríteni. Nem akartam, hogy a férfi kocsijának bármi baja legyen. Visszasétáltam a táskámhoz is és újra felvettem, majd leguggoltam Doughoz, hogy megsimogassam.
Amíg Max pakolt, addig elővettem a telefont és felhívtam a menhelyet is. Pár szót váltottam Lucy-val, mert még mindig bent volt és ő vette fel a telefont. Sietve elköszöntem tőle, mielőtt még belendülhetett volna az újabb agymenésébe, majd körbepillantottam, hogy nehogy valami szemetet hagyjunk magunk után.
- Az a helyzet, hogy hazaviszem a kutyát, de előtte meg kellene állni a menhelyen. Elhoznék pár dolgot onnan, hogy meg tudjuk fürdetni. – kezdtem bele, mert fogalmam sem volt arról, hogy Maxnak mi a terve az este további részére. Lehet valahova sietnie kell és az a korábban mondott dolog inkább csak célzás volt, hogy annál tovább nem ér rá. Rám fogni meg pont kapóra jött neki, hogy akkor hazavinne… – Tele van a menhely, meg jobb nem felzaklatni ilyen későn a kutyákat egy új érkezésével. – hajamat a fülem mögé simítottam és hol a férfit fürkésztem, hol pedig a kutyát fürkésztem.
- Nem tudom, hogy sietsz-e valahova, de szívesen venném én is a segítségedet. Fogalmam sincs, hogy miként fog állni a fürdéshez és lehet jól jönne egy erősebb segítőkéz is.  Meg lehet a lakásig is fel kell cipelni.– persze, örültem volna, ha még nem válnak el az útjaink, de egyszerűbb volt a korábbira kenni a dolgot, mintsem az utóbbit bevallani. Mondjuk abban se voltam biztos, hogy simán el fogunk jutni az autóig, lehet majd odáig is cipelni kell. Majd eldől, de afelől nem volt kétségem, hogy én hátul fogok ülni a kutyával a kocsiban. Nem hagyom magára, mert ki tudja, hogy miként viszonyul majd az utazáshoz is. Lehet rossz emlékek kötik hozzá. Már nagyon várom, hogy elbeszélgessek Doug gazdájával, de talán jobb lesz, ha nem én beszélek vele, mert nem tudnék higgadt maradni és olyanokat mondanék, amit nem illik.
- Hazamegyünk pajti, vagyis hozzám. Jó lesz? – kutyához beszéltem, mire pár pillanattal később ugatott egyet. Én pedig ezt igennek vettem és elmosolyodtam azon, hogy továbbra is ott állt mellettem. Szerencsére egyelőre nem próbált meg elszaladni semerre se.

“Your work is going to fill a large part of your life, and the only way to be truly satisfied is to do what you believe is great work. And the only way to do great work is to love what you do. If you haven’t found it yet, keep looking. Don’t settle. As with all matters of the heart, you’ll know when you find it.”

A kutyára póráz került és nem igazán tetszett a fiúnak, hogy el lett kapva a segge. Csak mosolyogtam a dolgon és azon, ahogy a lány se engedi el. Remek. Akaratos. Ahogy a kutya is. Összeillő párost alkotnának. Úgy tűnt most Aleyna a főnök, legalábbis a kutyánál, ám mégis pakolni kezdtem, amikor láttam, hogy kézben tartja a dolgokat. Összepakoltam mindent hogy kényelmesen egy helyen legyen, közben hallottam, ahogy a fiatalabb telefonálni kezd, ám nem hallgatóztam. Mikor meg lett a pakolás, akkor fordultam csak a többiek felé és kíváncsi tekintettel figyeltem a lányt. A mosolyom is előkerült a szavaihoz. Haza vinni? Végül is tarthat ott kutyát...de miért is kell haza vinnie? Zavarban volt, ám tényleg ráértem a mai nap, pont erre szántam az időmet, szóval Aleynáé az időm szinte, de ahogy szólásra nyitom a szám, úgy kér most ő segítséget. Hiszen a menhely már tele van, nem fér el ez az egy.  
- Segítek. Nem hagylak egyedül, jó? Tiéd a mai napom. - feleltem meg csendesen, félre biccentett fejjel fürkésztem az arcát, a szemeiről meg le sem vettem a pillantásom. Őszinte voltam eddig is és ezután is az leszek.  
- Lehet lefelére is cipelni kell...felfele mindenkinek gyorsabb, míg lefele már ijesztőbb. - szavaim után vállat vontam, hiszen az állatok már csak ilyenek, főleg a macskák, feljutnak a fákra, meg a tetőre, de lefele már nem jönnek le napok után sem. Ekkor jövünk mi a képbe. Megragadom a kosárnyi maradék cuccost, amit még kellett, azokat közben beletettem, hol helyet leltem benne, majd megindultam.  
- Figyi. Ezeket itt hagyom. Visszajövök értük. Felkapom a kutyát és leviszem, nehogy lerántson ezeken a lépcsőkön. Még csak az kéne. - teszem le a kosarat, majd melléjük lépek, hogy átvegyem a pórázt, megszimatoltassam magam az ebbel és kicsit odébb lépve óvatosan kapom is fel. Fészkalódása közben a feje az enyémet éri, de eszébe sincs hogy harapjon, vagy morogjon. Biztonságosabb így, mint hogy valami megijessze és meglóduljon, vagy inkább hátráltassa az embert, visszahúzzon.  
- Előre mész? - pillantok a hölgyre, no nem azért küldöm előre, hogy érvényesítsem a nőké az elsőbbség titulust, hanem ha leteszem, akkor a pórázt is meg kellene ragadnia, illetve átadom. Kiviheti a kocsihoz, ha kell a kulcsot is oda adom. Leérek a kutyával szép komótos tempóban, első a biztonság, erre alapoztam ezidáig, oda lent pedig lehelyezem a kutyát vissza a négy lábára. Megvárom míg a kis szomszédom átveszi vissza a pórázt, átveszem tőle a terítőt, majd a kocsihoz megyek, hogy azt nyissam ki addig, meg persze a hátsó ülésre terítsem ki azt, min eddig Aleyna ült. Felnyitom a csomagtartót is, meg a másik ajtót, hadd szellőzőn, míg visszaérek. Addig meg az eb ismerkedhet a kocsival. Vissza igyekeztem a kosárért, körül néztem, nehogy itt maradjon más is, majd ezután indultam meg a párosukhoz. Nem akartam kettesben hagyni őket, no nem féltékenységből, hanem az eb nehogy megharapja a lányt, hátha nem tetszik neki valami.
- Boldogulsz? Segítsek valamit? - kérdeztem az autóhoz érve a csomagtartóba pakolva a dolgainkat, majd csendesen csukva azt be léptem előre figyelve őket.
 

Öltözet

Arra, hogy nem hagy egyedül csak bólintással feleltem, majd míg ő pakolt, addig én próbáltam a kutya bizalmát még inkább elnyerni. Szerettem volna, ha egyáltalán nem fél tőlünk, de ehhez még biztosan kelleni fog egy kis idő. Fogalmam sem volt arról, hogy milyen este vár rám még, de reméltem hogy nem fogja felverni a szomszédokat. Ha jól viselkedik, akkor megvárhatja nálam a gazdáját is, ha nem, akkor kénytelen leszek reggel bevinni a menhelyre őt, mert nem akarom azt se, hogy a szomszédoknak rossz legyen.
Lassan elindultam a lépcső felé, de amikor Max ismét megszólalt, akkor kíváncsian pillantottam rá. Hazugság lenne azt mondani, hogy nem esett jól, hogy ennyire aggódik értem, ugyanakkor fura is volt. Nem szoktam hozzá, hogy ennyire vigyázzanak rám, még a korábbi kapcsolatomban se.
- Rendben, de hidd el nem vagyok porcelánból. – komolyan csendült a hangom, majd elvettem tőle a táskáját, hogy annyival is könnyebb legyen neki a lépcsőn lemenni. Átadtam neki a pórázt, majd amikor felemelte, akkor óvatosan megsimogattam a kutya fejét, hogy így próbáljam megnyugtatni, nehogy mind a ketten leessenek azért, mert nem bír nyugton maradni.  
- Persze, de előre szólok, ha estek, akkor nem fogtok puhán landolni. – természetesen részben ugrattam őt. Figyeltem minden lépcsőfokra, hogy nehogy megbotoljak, a telefonom lámpájával pedig világítottam neki is, hogy biztosan ne lépjen félre. Mindeközben pedig folyamatosan beszéltem a kutyához, hátha akkor jobban viseli a cipelést.
Elveszem tőle a pórázt, majd körbepillantok a helységben. Egyáltalán nem fog hiányozni ez a hely, főleg, hogy most sötétedést követően sokkal hangosabbnak tűnnek az állatok neszei is. Ez pedig arra sarkal, hogy minél hamarabb kiérjek a kocsihoz. Miután kinyitotta a kocsit, még egy kis ideig kint várok a kutyával, hátha dolga akadna, de miután nem úgy tűnik, hogy nagyon el akarna menni mellőlem segítek neki beszállni a kocsiba, majd beülök mellé. Kicsit nézelődik, szimatol, majd végül leheveredik az ülésre, a fejét pedig megint a combomra hajtja. Megsimogatom, közben pedig inkább próbálok nem arra gondolni, hogy mióta lehetett egyedül és most mit is érezhet. Részben emiatt is mindig csodáltam az állatokat, hiszen annyi szörnyűség tud történni velük, mégis képesek újra bízni az emberekben és megajándékozni minket a szeretettükkel, de mi? Mi nekünk ez sokkal nehezebben megy, pedig ezt igazán megtanulhatnánk az állatoktól is.
- Minden rendben van. Meglepően nyugodt. – engem is meglepett, hogy ennyire közelengedett magához és nem kellett hosszú órákat vesződni vele. Amikor Max is beszáll, akkor becsukom az ajtómat, majd bekapcsolom a biztonsági övemet. Figyelem a tájat, az elsuhanó autókat és házakat is, ahogyan egyre inkább beljebb érünk megint a városba. Néha pedig a visszapillantó tükörbe pillantok, hogy lássam Max arcát. Ha pedig hasonlóan tesz, akkor nem kizárt, hogy olykor találkozik a pillantásunk, mire elmosolyodom. Utazás közben végig a kutyát simogattam, hogy őt is megnyugtassam.
Amint megérkezünk a menhelyre, sietve szálok ki a kocsiból. – Pillanat és jövök. – addig remélem, hogy a fiúk nem fogják egymást bántani. Sietve kiveszek pár dolgot a csomagtartóból, hogy bevigyem magammal. A szemetet kidobom a megfelelő kukába, majd pedig sietve veszek magamhoz néhány szükséges dolgot a fürdetéshez. Próbálok a lehető leggyorsabb lenni, hogy Lucyt elkerüljem, mert semmi kedvem most a bolondozásához. Azt pedig csak remélni tudom, hogy Maxot se támadja le, mert netalán észrevette, hogy megálltunk. Miután minden szükséges dolog megvan visszasietek a kocsihoz, hogy utána végre elinduljunk haza.

“Your work is going to fill a large part of your life, and the only way to be truly satisfied is to do what you believe is great work. And the only way to do great work is to love what you do. If you haven’t found it yet, keep looking. Don’t settle. As with all matters of the heart, you’ll know when you find it.”

Sejtettem hogy nincs porcelánból, de ami nekem természetes, az neki idegen lenne...erről van szó? Nem óvták a pasijai? Jó, biztos nincs szüksége rá, de ilyen a személyiségem, de persze visszább vehetek, ha számára ez kényelmetlenséget szül. Hálás voltam, hogy világított a lábam alá, nem akartam egy törést szerezni egy esetleges esésből. Közben a kutyát is szemmel tartottam, no meg a lányról sem feledkezhettem meg. Nem is lehetett. Oda kint pedig visszakapta az ebet, mikor mindenem megvolt, akkor pakoltam be hátra, majd a kutya is hátra került. Aleyna mellé került, magam is beültem és az övet becsatolva indítottam a motort. Vártam kicsit, míg hátul megnyugszanak a kedélyek és csak később indítottam, lassan, majd kifordultam a telephelyről, hogy kicsivel odébb megint az ismerősebb terep felé vezesek. A tükörbe pillantottam, Aleyna engem figyelő szemeit pont elkaptam és megmosolyogtam. Újra melegen dobbant a mellkasom, átjárt az a kellemes érzés, hogy nem hagy figyelmen kívül és ez egyfajta megnyugvást hoz rám. Ám nem sok időm van arra, hogy a szép arcot figyeljem, holott egész nap elnézegetném, hiszen beérünk a forgalomba, ahol időnként sávot váltok, fékezek, piros a lámpa és a zebrán átkelőkre is felfigyelek. Ezután egyenes út vezet a menhelyig, ahol a bejárathoz közel leparkolok, a motor jár, Aleyna pedig elsiet. Hátra fordulok az ebhez, aki a nőt tartja szemmel, közben lehúzom a két első ablakot, majd a kutya rám néz apróbb farokcsóválással.  
- Nem lesz semmi baj. - mosolyodtam el, majd megkoppintották mellettem az ajtót, amire fel is figyeltem, az ismerős arcra pedig széles mosoly is futotta. Kedveltem a nőt a maga módján. Kedves volt és humora is megtisztelő.
- Na? Sikerült meghódítani? - érdeklődött izgatottan, a mosolya is szinte majd kipattant az arcáról.  
- Persze. Sima menet volt. - nem esett le elsőre, hogy mire is értette a dolgot, szerintem tuti a csapdájába sétáltam bele, ám mikor felszaladtak a szemöldökei, már akkor tudtam; baj ban.
- És a kutya is meg lett azért?  
A mosolyom leolvadt az arcomról szép lassan, de Lucy addigra kereket oldott, figyeltem miképpen távozik, miképpen lesz egyre messzebb tőlem, majd újra hátra néztem. A kutya nem feszengett, csendes ráérőként figyelte a kocsi belsejét, néha rám nézett és akkor csóválta lassan a farkát. Reméltem azért, hogy nem a menekülő útvonalat figyeli, hogy merre léphetne le. Aleyna gyors volt valóban, így mikor megjelent a közelben, valahogy megkönnyebbültem a látványától. Figyeltem a mozdulatait, ahogy megérinti az ajtót, majd nyitja és beül hátra. Olyan ürességet éreztem, míg ő elment...mintha tényleg hiányzott volna valami, ami nem tudna pótolni szinte semmit sem. De amint megjelent, ez megszűnt. Megvártam, míg beköti magát, míg a kutya is csillapodik és indítottam. Valahogy van egy olyan érzésem, hogy kell majd beszereznem egy kutyabiztonsági hámot hátra, legalább egyet. Egy jó ötlet a közeljövőre nézve. A visszapillantóba pillantottam Aleynára. Eszembe jut az előző nő szavai és megmosolyogtat a gondolat is, hogy talán sikerült a mögöttem ülőt meghódítanom. Badarság.  
- Minden rendben ment? - kérdezem meg azért, bár arról nem ejtek szót, hogy Lucy megtalált magának. Az most az én kis titkom marad. Zavarba ejtő titok. A lakásunk irányába kanyarodok, újabb várakozással telik el legalább 2 perc, míg pirosról zöldre vált a lámpa és míg az előttünk lévő forgalom is mozgásba lendül. Aleyna pillantását éreztem magamon, de nem fordultam hátra, nem néztem kivételesen a tükörbe. Most a vezetésre figyeltem, többen voltak az utakon, mint mielőtt megálltunk volna a menhelyen. Az ismerős utcába kanyarodva, az ismerős parkolóhely felé megteszem az útvonalat, bekanyarodok, majd le is fékezek, leállítom a motort. Hátra pillantok.  
- Pisi szünet a fiatal úrnak? - nézek rá hosszasan a kutyára, majd mosolyogva Aleynára, végül kikötve az övemet kipattanok a kocsiból, hogy Aleyna oldalára sietve hamar kinyissam azt. Ha már meghódításról beszélünk, akkor csináljuk azt rendesen. Ha sikerült mindkettejüknek kiszállni (közben figyeltem mosolyogva a lányt), becsuktam az ajtót is utánuk, a csomagtartót is felnyitottam, hogy kiszedjek mindent. A táskámat a hátamra kaptam, a többivel meg majd belépek Aleyna lakására. Ott lesz elszállásolva az eb úgyis. Azt meg nem hagyhatom, hogy egymaga cipeljen mindent. De amúgyis megvárom őket, míg az eb könnyít magán. Majd együtt felmegyünk. Mondtam, hogy ráérek.
 

Öltözet

Próbáltam minél gyorsabb lenni a menhelyen és igyekeztem ügyelni a neszekre is, mert nem vágytam arra, hogy egyszer csak ott teremjen Lucy. Legkevésbé se vágytam mindannak a folytatására, amivel még indulás előtt megörvendeztetett. Mindamellett pedig reméltem, hogy Maxot se fogja megtalálni ebben a pár percben. Miután minden szükséges dolgot összeszedtem kocogva indultam meg az autó felé, de mielőtt kiléptem volna az épületből újra sétálásra váltottam. Nem akartam semmi félreértést se abból, hogy miért futok. Amikor nem láttam meg az ismerős női alakot az autó mellett akkor megkönnyebbültem, aminek hangot is adtam egy nagyobb sóhaj keretében. Én balga azt hittem, hogy elég gyors voltam és még a lesben álló vad előtt sikerült visszaérnem. Elmosolyodtam, amikor megpillantottam a férfit, majd sietve bepakoltam hátra az új cuccainkat, hogy aztán pedig bemásszak hátra a kutya mellé, aki szemmel láthatóan eléggé örült, amikor meglátott. Megsimogattam a fejét, de egyelőre nem osztogattam puszikat a részére, mert fogalmam sem volt, hogy milyen állapotban is lehet. Miután sikerült megnyugtatnom őt, akkor bekapcsoltam az övemet és hagytam neki, hogy ismét az ölembe hajtsa a fejét.
- Igen, mindent könnyedén megtaláltam és nem is tartottak fel. – miközben beszéltem újra a férfi felé pillantottam, majd kinéztem az ablakon és a kivilágított várost fürkésztem. Igazából csak egyetlen egy embert akartam elkerülni és az sikerült. – Itt is minden rendben volt, amíg bent voltam? – visszapillantottam rá, miközben a gyomrom kicsit görcsbe rándult. Remélem őt se zaklatta Lucy a hülyeségeivel. Bár előbb vagy utóbb úgyis meg fogom tudni, mert biztos vagyok benne, hogy a barátnőm nem tud túlzottan sokáig lakatot tenni a szájára.
Teljesen elmerültem a gondolataimban útközben, így kicsit ijedten ugrottam egyet, amikor meghallottam Maxwell hangját. Kicsit még meg is ráztam a fejemet, majd sietve körbepillantottam és akkor jöttem rá, hogy már haza is értünk.
- Persze, jó ötlet. Kezdjük azzal, legalább kisebb eséllyel kell majd lejönnünk fürdetést követően. – kicsit hadarva beszéltem, ha már késve reagáltam vissza, mert kellett pár pillanat mire visszajátszottam a fejemben, hogy mit is mondott. Szorosan megfogtam a pórázt, majd amikor nyúltam volna az ajtóért, addigra már nyílt is, mire meglepetten pillantottam fel az ajtó mellett álló személyre.
- Köszönöm. – végül kiszálltam és kétségem se volt afelől, hogy a meglepettséget könnyedén le tudja olvasni az arcomról. Tettem pár lépést, majd megfordultam, hogy a férfin elidőzzek a pillantásommal. – Lassan kezd olyan érzésem lenni, hogy álmodom ezt az egészet. – jó, ez talán picit túlzás, de akkor is. Annyira vigyázott rám ma is, mint még senki se, most meg ez az apró dolog, de mégis nagynak tűnik, mert manapság ritkaság az, amikor valaki ilyet csinál. Mielőtt pedig túlzottan bámulni kezdtem volna sietve elkezdtem kotorászni a táskámban.
- Tessék, itt a kulcsom. Nyugodtan vidd fel a dolgokat, addig mi itt leszünk. – nem gondoltam volna azt, hogy gyorsan feljutok a kutyával, mert egyelőre csak fülelt és szimatolt, meg felmérte a helyet. Odanyújtottam a kulcsomat Maxwellnek, majd amikor a kezünk összeért, akkor jól eső bizsergés járt át, mire sietve pillantottam más felé és elhúztam a kezemet.  – Átmegyünk a túloldalra, ott több a füves terület. - kicsit még a torkomat is megköszörültem mielőtt beszélni kezdtem volna, majd megsimogattam Dougot. – Menjünk pajti. – miután körbenéztem és nem jött senki, akkor átsétáltam a kutyával, majd még hátrapillantottam a férfira. Míg ő távolt volt, addig sétáltam a kutyával és vártam, hogy végre elvégezze a dolgát, közben pedig azon voltam, hogy a zűrzavarban rendet tegyek, vagyis a gondolataimban. Ideje lenne nem többet belegondolni a dolgokba, se a szavaiba. Most csak kedves és figyelmes, mert biztosan így nevelték, de ez nem jelenti azt, hogy akar is tőled bármit. Mély levegő és lassan kifúj. Megmentett, mielőtt baj lett volna és kiszabadított a pókhálóból is, kaját adott, vigyázott rám és most még eltölt velem egy kis időt, de ezt a barátok is megteszik. Pontosan, ez barátság és nem több. Csak kedves, mert nincs oka bunkónak lenni. Bár az embereknek gyakran nincs okuk rá és mégis azok, de ez akkor se több. Nem szabad a pillantásába és a mosolyába se többet belelátnom, mint ami.  Hiába próbáltam lecsillapítani a gondolataimat és érzéseimet, mert akkor is kicsit jobban összehúztam magamon a korábban kapott pulcsiját és hagytam, hogy a belőle áradó finom, férfias illat elvarázsoljon. Doug pedig pont ezt a pillanatot választotta arra, hogy rohanni akarjon. Ennek köszönhetően pedig hirtelen nagyot rántott a pórázon, ami teljesen váratlanul ért. Kisebb sikoly szaladt ki ajkaimon és már felkészültem arra, hogy még is megízlelem a földet a mai napon. Csak abban reménykedtem, hogy nem lesz nagy baj és nem kell miattam kórházba menni. Képzelem mit gondolna akkor Max, ha erre jönne vissza és mennyire lenne kedve még oda is elvinni, arról nem is beszélve, hogy alig pár percre hagy magamra és máris összetöröm magam.

“Your work is going to fill a large part of your life, and the only way to be truly satisfied is to do what you believe is great work. And the only way to do great work is to love what you do. If you haven’t found it yet, keep looking. Don’t settle. As with all matters of the heart, you’ll know when you find it.”

Minden rendben ment a menhelyen, ez pedig örömmel tölt el. Ami pedig a részünket illeti...
- Doug nyugton várta az érkezésedet. - pillantottam hátra az ebre, aztán erről többet nem is akartam beszélni. Nem kérdezett rá Lucyra, szóval nem is hazudtam ezzel semekkorát sem. Problémának meg amúgy sem nevezhetném a jelenlétét. Mikor megérkeztünk Aleyna mintha megijedt volna, talán elkalandozott? Merre járhatott fejben? Gondolom ezekre a kérdésekre úgy sem kapok választ, így kinyitom az ajtaját, amire a szavakat meghallva, csak könnyed mosolyra húztam a szám.  
- Nem szeretnélek megcsípni. - válaszoltam huncut pillantással, noha ezen nem kellett sokáig kattognom, felvetettem az ötletet, hogy a kutya tartson pisi szünetet, addig felviszem a cuccost. Figyeltem a tekintetét, lágy pillantással adóztam a hajának, az arca vonalának, majd a kotorászásával zökkentett ki és azzal, hogy kulcsot kaptam. Felvihetem a holmikat hozzá. Elvettem a kulcsot finom mozdulattal, a kezeink, az ujjaink összeértek. Átáradt rajtam egyfajta mámorító érzés, egy bizsergés, mely kellemesen átjárt és ebből többet akartam. Sokkal többet. Bólintottam mikor közölte hogy merre mennek.
- Mindjárt jövök. - szólaltam meg, majd megindultam, ám az ajtóból még visszanéztem rá, de hamar fent voltam, hogy az ajtót is nyissam, hogy bepakoljam a pultra a kutyának való dolgokat és a többit is, mik itt maradnak majd. Visszazártam a lakást, zsebre tettem a kulcsot, nem akartam nála lebzselni és turkálni sem volt szokásom. Átmentem hozzám oda is lepakoltam, majd a hiányérzet is előkerült. Már tudtam hogy honnan fakadt ám meglepett, hogy alig 5 perce hagytam őket magukra...illetve Aleynát. Így bezártam a lakásom és azt a kulcsot is zsebre tettem, oda ahová a lány kulcsát is süllyesztettem. Lesiettem a lépcsőn, majd kiléptem a friss levegőre és kerestem íriszeimmel a nőt. Mikor megláttam háttal állt, elmosolyodtam, megszaporáztam a lépteimet és figyeltem, még mindig rajta volt a pulcsim. Nem zavart. Örültem, hogy viseli, hogy nem fog megfázni. Már épp szólaltam volna meg, mikor láttam a kutya figyelmét másfelé kalandozni és a megfeszülő testtartást is, majd ahogy a kutya mozdult, ahogy a póráz feszült, úgy ragadtam meg Aleyna-t, átkaroltam a mellei alatt jóval, másik kezemmel meg a pórázra fogtam rá a keze után. Szinte hozzásimultam. Megfeszültem magam is, ahogy visszatartottam az állatot, figyeltem a kutyát és ahogy tört volna előre, ahogy neki állt ugatni...valamit észre vett. Végül Aleynára pillantottam szelíden, apró mosollyal koronáztam meg a közelségét, az orromba tódult az illata, a pillantása igéző volt, lassan eresztettem a lányon a fogáson, hogy kilépjek mögüle, de a pórázt is biztos kézzel tartottam.  
- Nem rántott túl nagyot? - érdeklődtem hogy léte felől, rásandítva, majd a kutya irányába figyeltem kicsit nagyobb szigorral.  
- Pszt. Pssszt. - pisszegtem le hirtelen, a kutya egyből rám figyelt, fülelt, felém is fordult, már nem vonzotta az eddigi érdeklődése. A pillantásom már nem volt szigorú felé, így újra a nőre koncentrálhattam.
- Volt valami eredmény, vagy várjunk még? - a feszült testtartásom alábbhagyott, a póráz sem feszült, így óvatosan visszaadtam a pórázt is. Jóleső érzés a közelében lenni és az is megszünt, hogy hiányoltam volna...hihetetlen mire nem képes az elme. Jólesett az, hogy ennyire a közelében lehettem, hogy megérinthettem, hogy a pillantásában elvesztettem magam.
 

Öltözet

Lehető legrosszabb dolgot tettem, de lehunytam a szememet abban a pillanatban, amikor megrántott a kutya, mert egyáltalán nem akartam látni azt, hogy pontosan mikor is fogok elterülni a földön. Arra meg kicsit esélyt láttam, hogy bármit is számítana az, ha látom, mert akkor is inkább a pórázt fogtam volna, mintsem saját magamat védjem. De a várt fájdalom helyett egy erős kezet éreztem a hasam köré fonódni, majd pedig valakinek neki ütközben, ahogyan magához rántott. A pórázt tartó kezemre pedig ezzel egy időben egy másik kéz fonódott. Pár pillanat erejéig megijedtem és már majdnem küzdeni kezdtem volna az idegen férfi ellen, amikor is megéreztem az ismerős illatot. Kisebb sóhaj szaladt ki ajkaim között, majd az izmaim elernyedtek és szinte belevesztem az engem tartó „ölelésbe”. A szívem majd kiugrott a helyéről és míg nem sokkal ezelőtt amiatt, mert majdnem pofára estem, majd pedig megijedtem, hogy egy idegen férfi elkapott, mígnem végül pedig Maxwell közelségének köszönhetően. Fejemet a mellkasának döntöttem és próbáltam kizárni minden félelmet és arra koncentrálni, hogy ismét biztonságban vagyok. Egyáltalán miként lehetséges, hogy egy szinte idegen férfi közelében biztonságban érzem magam? Lehet még is valamikor bevertem a fejemet, csak nem emlékszem rá?
Végül a férfi felé fordultam, majd a mosolyát látva kevésbé akartam elsüllyedni szégyenemben, hogy majdnem megint összetörtem magam, pedig csak pár percre hagyott magamra. Hálás voltam azért, hogy ő időben kapcsolt és újfent megmentett. Amikor meghallottam a kérdését, akkor megráztam a fejemet.
- Nem, jól vagyok. – majd a kutya felé pillantottam, mert tényleg fogalmam sem volt arról, hogy mi történhetett. Én csak álltam itt és kikapcsoltam az agyamat, mert inkább a gondolataimban vesztem el, mintsem vigyáztam volna a rám bízott idegen kutyára. Hogy lehettem ennyire felelőtlen? Bármennyire is ostoroztam magam, azért egy kis részem nagyon is örült annak, hogy így alakult a helyzet, mert így újra egészen közel lehettem Maxhoz.
- Még nem volt, még kicsit szerintem várjunk. Lehetséges, hogy kicsit arrébb kellene menni. – amikor a pórázt nyújtotta felém, akkor megráztam a fejemet és inkább nem nyúltam érte. Jól meglesznek ők ketten is.  – Inkább maradjon nálad, nem akarok még több bonyodalmat okozni. – persze itt a sérülésekre gondoltam. Tényleg képes voltam gyakran megsérülni, ha olyan formában voltam és most egyáltalán nem akartam kísérteni a sorsot. Még akkor se, ha netalán ez azzal járna, hogy újra a karjai között kötnék ki. Pedig ez utóbbi egészen csábítóan hangzott és alig, hogy ezt végiggondoltam meg is botlottam valamiben, mire sietve kapaszkodtam meg Max karjában. Zavaromban pedig megköszörültem a torkomat.
- Tudom, ez nagy hülyeség, de véletlen nem őrangyal vagy? Már nem először mentettél meg önmagamtól, amit köszönök és sajnálom, hogy mindig szorult helyzetben kell látnod. Alapból tudok csetleni-botlani, de azért nem szoktam ennyit. – kicsit még el is nevettem magam, mert tényleg beszélek itt össze-vissza, de mielőtt ronthattam volna a helyzeten azelőtt meghallottam egy ismerős idős női hangot. És legalább arról se kellett beszélnem, hogy részben miatta botlok meg, mert elvonja a figyelmemet és elfeledkezem a külvilágról.
- Szia drágám! – Ő Margareth, az egyik szomszédunk. Mosollyal az arcomon fordultam felé és fel se tűnt, hogy még mindig fogom a mellettem sétáló férfi kezét. Illedelmesen köszöntem, majd máris folytatta a mondanivalóját. – Tudnál majd nekem venni… - nagy lelkesen kezdett volna bele, de aztán jobban szemügyre vett minket, mire elmosolyodott. – Jaj, bocsánat. Nem akarok zavarni, jó randevút. – azzal cinkosan ránk kacsintott és elindult, majd még mielőtt átkelt volna az úton még visszanézett ránk. – Ma este vetélkedő van, az mindig hangos. – majdnem félrenyeltem a saját nyálamat is, amikor leesett, hogy mire is értette és lángvörösbe borult az arcom. Remek, már csak ez hiányzott még mára. Ennyit arról, hogy a nagymamák nem égetik be az embert. Nem voltunk rokonok, de attól még olyan volt számomra, mint egy nagymama.
- Sajnálom, nem tudom ma mi ütött az emberekbe. – óvatosan pillantottam a férfira és közben reménykedtem abban, hogy az utcai lámpák fényében nem annyira látványos az, hogy miként is vörösödtem el az imént. - Teljesen megérteném, ha a mai napon elszenvedettek után inkább nem akarnál már velem mutatkozni nyilvánosan. - Közben pedig a kutya is elvégezte a dolgát, amit most kivételesen mentőövnek éreztem. Sietve kezdtem el keresni zacskót a táskámban, majd amikor megleltem, akkor összeszedtem amit kellett és a közeli kukába dobtam.
- Azt hiszem, mehetünk és jöhet a fürdés. – lassan elindultam a ház felé, ahol mind a ketten laktunk. Fogalmam sem volt, hogy lifttel vagy lépcsőn jutunk fel, vagy esetleg megint cipelni kell-e az ebet, de ez majd eldől. A lényeg, hogy végre becsukhassam magam mögött az ajtót és ne kelljen még több olyannak ki tennem őt, mint amit Lucy művelt, vagy most Margareth néni.

“Your work is going to fill a large part of your life, and the only way to be truly satisfied is to do what you believe is great work. And the only way to do great work is to love what you do. If you haven’t found it yet, keep looking. Don’t settle. As with all matters of the heart, you’ll know when you find it.”

Nem hagytam megsérülni, szinte vonzott a közelsége, élvezni akartam ebből az egészből még többet, ám tudtam hamar megfog szűnni ez a közelség bármennyire is vágytam erre az egészre. Már rég nem éreztem ilyet, már rég nem vonzott ennyire egy nő. Mi a fene van velem? Amit tudtam az az volt, hogy biztonságban akartam tudni, érezni akartam a közelségét és állandóan inni akartam a látványát. Éreztem miképpen könnyebbül meg a jelenlétemre, hogy nem történt nagyobb baj, hogy biztonságos a közelségem. Megnyugodtam magam is, hogy nem esett el, hogy időben észleltem és időben reagáltam erre az egészre. A pórázt nem vette vissza, úgy tűnik az eb erősebb nála, így nem akar feszengeni vele. Nem erőszakoskodtam ez miatt, megtartottam a pórázt. Majd megindultunk ám megint csak történt valami, ami miatt a karomba kapott, hogy el ne essen. Persze egyből a segítségére siettem, alkarját ragadtam meg finom mozdulattal, majd engedtem el és jólesően pillantottam végig rajta. Főleg szavai miatt figyeltem lágyabban, apró mosollyal figyeltem arca játékát, ahogy elpirul és ajkára tapadtak íriszeim, de aztán erővel elvontam a pillantásom onnan és a szemeibe mélyedtem.
- Lehetek az őrangyalod. Bármikor. Bárhol... - búgtam csendesen, lágyan szinte a füléig hajoltam egy mosollyal, aztán a kutya irányába is adóztam hiszen megállt és figyelt. Egy idősebb társaságunk is lett pillanatok múlva, aki hamar le is kopott rólunk, azt hitte, hogy randizunk? Felszaladtak szemöldökeim a magasba, az arcomon meglátszott a zavartság első jele, ahogy Aleynára pillantottam a nő távozása után. Aki úgyszintén piroslott és ahogy bocsánatot kért, szinte úgy szólaltam meg rögtön utána.  
- Ez nem volt szenvedés Aleyna. Örülök hogy velem tartottál. Nem vagy ettől még kevesebb... - vallottam meg felé a gondolataimat és majdnem az érzéseimet is, de visszanyeltem a kitörni készülő bókomat, hiszen az eb végre elvégezte kisebb nagyobb dolgát. Talán most majd nem fog odafent csúnyát művelni. A nő szavaira megindultunk Douggal utána, a lakás elé érve kinyitottam Aleyna előtt az ajtót, hogy előre engedjem, majd a liftek felé vettük az irányt, ahol aztán Doug lefékezett és szinte kitörni vágyott ettől az egésztől.  
- Odafent találkozunk. Sietünk. - pillantottam Aleynára, ahogy visszafogtam a kutyát és le is guggoltam hozzá.  
- Menj csak fel lifttel, nyiss ajtót, igyekszünk fel. - szóltam még ennyit, majd játékra hívtam a kutyát, aki másodpercek alatt kezdte el csóválni a farkát majd szaladt is velem a lépcsőkön felfelé. Még a pórázt is elengedhettem, hiszen szaladt utánam, hol pedig előttem. Még ugatott is és talán ez egy boldog ugatás volt. Percek teltek el mire a lakásaink elé értünk, ám itt már megfogtam a pórázt és a nyitott ajtó felé vettem az irányt. Belétünk az ebbel és becsuktam magunk után az ajtót. Nem vettem le a pórázt, tekintetemmel Aleyna alakját kutattam, nem érdekelt a lakása, nem érdekelt a hálója, jelenleg csak újra látni akartam. mintha nem alig 5 perce váltunk volna el.  


Öltözet

Az élet kiszámíthatatlan és kusza. Jelenleg legalábbis ezt éreztem, mert nem gondoltam volna, hogy pont az a viharos éjszaka változtathat meg mindent és most még is itt voltunk. Újra olyan dolgokat éreztem a közelében, mint sok évvel ezelőtt, vagyis ha őszinte akarok lenni, ez sokkal jobb volt, mint az egykoron. Max mellett tényleg úgy éreztem, hogy biztonságban vagyok és tényleg érdekli őt az, hogy mi is van velem, vagyis fontosnak éreztem magam. A szívem olykor hatalmasat dobbant, az érintése mentén meg jól eső bizsergés járta át a testemet. Vágytam arra, hogy a közelében legyek és az érintésére is, nem csak a pillantására. Az érintéseinek köszönhetően a szívem repesett, ami talán ostobaság volt, de a sok kétely ellenére se tudtam figyelmen kívül hagyni mindazt, amilyen hatással volt rám a mellettem sétáló férfi. A mosolya és nevetése képes volt minden rosszat elűzni. Olyan volt, mintha újra megtanítana igazán bízni valakiben, de mindezt anélkül, hogy szinte észrevenném, mert a falaim egyre inkább lehullottak és emiatt inkább elfutnom kellett volna, de mégse tettem. Inkább kíváncsi voltam és érdekelt, hogy merre is fog vezetni ez a szeszélyes út, ami jelenleg egyre közelebb sodort hozzá.
- Vigyázz, még a végén fel kell adnod álmaid munkáját, hogy megvédj önmagamtól és a csúnya, rossz világtól is. – mosollyal az arcomon fürkésztem őt és próbáltam megfejteni, hogy mi is járhat a fejében. Fogalma se volt arról, hogy a szavai mit jelentettek számomra és miként áradt szét a szerelem legapróbb szikrái a testemben, a lelkem legmélyén. Megfogadtam, hogy legközelebb óvatosabb leszek, de mellette mintha minden józan eszem elillanna. Mielőtt viszont még bármit mondhattam volna, vagy tovább bámulhattam volna újra társaságunk akadt. Sietve pillantottam a közeledő néni irányába, majd elmosolyodtam, hogy aztán könnyedén lehervadjon a mosolyom.
Miért hiszi mindenki azt, hogy van valami köztünk? Csak barátok vagyunk, ismerkedünk. Komolyan, netalán valami a homlokunkra van írva? Bár igazából azt se értettem, hogy ez miért is zavar, mert valójában a lelkem kivirult, ha arra gondoltam, hogy a barátnője lennék. Sietve megráztam a fejemet, mielőtt túlzottan elmerülnék az idióta ábrándokban.
- Komolyan? Nem vagy véletlen lázas? Tudod, szerintem a legtöbben már rég elfutottak volna azok után, amit művelt Lucy, most meg Margareth néni. – kicsit felvontam a szemöldökömet is, miközben alaposabban szemügyre vettem őt. Kicsit úgy festhettem, mint aki tényleg azt nézi, hogy minden rendben van-e a másikkal vagy nem. – Köszi, hogy annak ellenére se ejtesz és tekintesz nyűgnek. – kicsit megrántottam a vállaimat és végül inkább nem érintettem meg a homlokát, hogy ellenőrizzem biztosan nincs láza. Még a végén tényleg teljesen zakkantnak fog gondolni.
- Rendben. – kicsit aggódva pillantottam Max és Doug irányába, de végül beszálltam a liftbe és felmentem a megfelelő emeletre, de előtte még elkértem a kulcsomat, hogy bejussak a lakásba. Miután beértem, kibújtam a cipőmből, majd a háló felé vettem az irányt. Közben felfogtam a hajamat egy rögtönzött kontyba, majd kibújtam a farmerból, hogy az egyik fekete rövidnadrágomat felvegyem a fürdetéshez. Rápillantottam a pólómra, de úgy gondoltam, hogy az megfelelő lesz hozzá. Visszamentem a cuccainkhoz, majd kivettem, ami kelleni fog, de mielőtt még visszasétáltam volna a fürdőbe leraktam egy edényt és megtöltöttem vízzel. Végül pedig megengedtem a vizet a kádba és hoztam egy törölközőt is a kutyának.
Pont elzártam a vizet, amikor meghallottam az ajtónyitódást, majd csukódást.
- Fürdőben vagyok, gyertek a hang irányába. – amikor beléptek, akkor végignéztem Maxwellen, majd a kutyára néztem, hogy vajon tudja mi vár rá, vagy még fogalma sincs.
- Át akarsz előbb öltözni? Nem kizárt, hogy hamarosan itt egy privát medence nyílik és mindent víz fog borítani. – kicsit felvontam a szemöldökömet és pontosan úgy néztem Maxra, mint aki még megadja neki a szökés lehetőségét, ha esetleg nem akar ebben részt venni. Ha maradt és nem akart átöltözni, de a cipője még rajta volt, akkor annyit még kértem tőle, hogy azt vegye le és vigye ki a bejárathoz. Tudom, hogy sokakat nem zavar, ha cipőben járják végig a házat, de én nem ilyen voltam.

“Your work is going to fill a large part of your life, and the only way to be truly satisfied is to do what you believe is great work. And the only way to do great work is to love what you do. If you haven’t found it yet, keep looking. Don’t settle. As with all matters of the heart, you’ll know when you find it.”

A szavainak ellenállni lehetetlen volt, így széles mosolyra fakadtam. A munkámat feladni Őérte. Elgondolkodtató valóban, ám jelen pillanatban talán a csillagokat is letudnám ígérni, mégis csendes szemlélő maradok. Miért is mondanék bármit? Csak a szomszédja vagyok és viszont. Ő nálam többet érdemel, így a ráhajtás nem lehetséges, hacsak a láthatatlan közeledésem nem ront el valamit. Bár amilyen közel került hozzám, ahogy belém karolt és ahogy megszólalt a néni...elhittem, hogy nem álmodom és valóban az enyém lehet. Nem kívánságműsor tudom, de ugyanolyan arcot vágott, ugyanúgy piroslott az arca...a pillantása...mindezt a menetet a kutya zökkentette ki, így alább hagyott a gondolatmenet és az, hogy többet gondoljak rólunk. Szerelmes pillantással adóztam Aleyna után, ahogy a liftbe lépett, majd tovább indultam a lépcsőn fel. A kutyával szinte versenyt futottam, de aztán hamar Aleyna lakásába értünk, ahová belépés után ajtót csuktam. A női hang a fürdőszobából érkezett, lerúgtam a cipőimet, hiszen a lány lábbelijét is ott véltem felfedezni, így mellé pakoltam. Apró mosolyt ejtettem a lábbeliken, majd megindultam a korábbi hang iránya felé, nyomomban Doug szimatolt lelkesen. Aleyna pillantása találkozott az enyéimmel, majd kérdésére fejet ingattam.  
- Nem. Létezik mosógép, nem aggódok egy ruha miatt. Pótolható. - jelentettem ki nemes egyszerűséggel. Hiszen tényleg nem érdekelt a dolog ezen része, nem volt jelentősége egy ruhadarabnak. Volt még ahonnan ezek jöttek.  
- De ha leveszem, akkor a felsőm megússza. - dobtam be egy ötletet hirtelen az előző mondandóm után és vártam, hogy vajon Aleyna hogyan reagál rá. Elvörösödik, vagy semmi hatása nem lesz. Amúgy meg nem érdekelt ha vizes lesz a testem. De nem vettem le a felsőmet, nem féltettem egyik ruhadarabot sem.  
- Elkészült a víz? Pakolhatom bele az ebet? - kérdeztem, majd ha helyeslő válasz volt, akkor sem engedtem el a pórázt, csupán rövidebbre vettem, hogy lehajoljak érte, hogy közelebb tegyem a kádhoz. Nem tudom van-e terve a lánynak, hogy ismerkedős fürdőzés legyen-e, vagy bele egyből a mélyvízbe és hadd sokkolódjon le az eb. Rá bíztam a dolgot, nem értettem hozzá, de jutalomfalat talán lehetne nála. Ha bele kellett tennem egyből, hát megtettem, lassan közelítettem a lábait az ebnek, majd bele is tettem a tappancsait, ám semmi ficánka nem volt. Nem könnyebbültem meg, ez még a könnyebb része volt a dolgoknak. Amikor viszont teljesen beletettem az ebet, akkor kezdett el fura pofákat vágni, mintha fintorogna, az egyik lábát fel is emelte, Aleyna felé pillantott kölyökkutya szemekkel. Jómagam nem eresztettem el a pórázt, igyekeztem arra is figyelni és arra, hogy ne érje nagyobb stressz.  
- Jó fiú! - dicsértem meg a kutyát és megsimogattam a fejét, majd a füle tövét. Furcsa...túl könnyen ment eddig. Aleynára pillantottam, hogy vajon megkezdi a menetet, vagy várunk még valamire.


Öltözet

Maxwell szavaira bólintással feleltem, hogy rendben van. Én se a ruhák miatt aggódtam, nem is azért cseréltem le a farmeromat, hanem inkább a kényelem miatt. Sokkal kényelmesebb volt a rövidnadrág, mint a farmer. Főleg, ha vizes lesz. Az újabb megnyilvánulására kicsit feljebb szaladt a szemöldököm, majd elmerengve néztem felé.
- És kihagynál egy remek vizes póló számot? – természetesen csak ugrattam és próbáltam nem túlzottan elképzelni, hogy mi is lappanghat a pólója alatt. Még merengés közben egy aprót az ajkamba is haraptam, de aztán alig észrevehetően megráztam a fejemet, hogy ideje észhez térnem és inkább a kutyára összpontosítani. Ahogy jobban szemügyre vettem a fényben tényleg szüksége van egy fürdőre, eléggé piszkos volt. Már csak az volt a kérdés, hogy mennyire fogja jól viselni.
- Igen, elkészült. – legalábbis az első felvonás, mert biztos vagyok abban, hogy hamar koszos lesz és utána még egy jó kis kádtakarítás is várni fog rám, de nem gond. Nem olyan nagydolog, ha végre az ebnek is jobb lesz. – Csak óvatosan rakd bele, mert fogalmunk sincs arról, hogy miként is áll a fürdéshez. Legtöbb kutya szereti a vizet, de nem mindegyik. – nem akartam sokkolni az ebet se, meg azt se, hogy kisebb harc váljon a fürdésből. Figyeltem őket, de nem mondtam semmit se. Inkább Doug reakcióira összpontosítottam, hogy tudjam mi legyen a következő lépés. Amikor megláttam Doug pofiját miután teljesen bele került a vízbe, akkor elmosolyodtam. Ahogy a lábait emelgette vicces volt, majd Max kölyökkutya pillantásán kuncogni kezdtem.
- Ne nézz így, nem foglak téged is megfürdetni. Nincs miért aggódni fiúk. Egyszerre csak egy nyerheti meg a kádamat. – újra zagyvaságot beszéltem és próbáltam kiűzni ama képet az elmémből, ahogyan Max terülne el a kádamban. Nem, erre gondolni se szabad. Ez a gond azzal, ha az ember eléggé vizuális típus.
Közelebb mentem hozzájuk, majd óvatosan elkezdtem benedvesíteni a kutya szőrét, mire nem sokkal később egyszerűen eldobta magát a vízben úgy, mint egy császár, aki várja, hogy akkor kényeztessék. Hangosan nevettem a reakcióján, majd látva, hogy nem kell tartani attól, hogy mindjárt futásnak ered levettem róla a pórázt. – Azt hiszem erre nem lesz szükségünk.
Elővettem a kutyasampont és elkezdtem megmosni vele, miközben beszéltem a kutyához is.
- Nem hittem volna, hogy ennyire könnyű dolgunk lesz, de örülök. – férfira pillantottam és felé nyújtottam a tubust, ha esetleg szeretne beszállni a dologba. – Úgy tűnik jól kijössz a kutyákkal, így tényleg néha beugorhatnál a menhelyre, mindig jól jön egy erős segítőkéz. – ártatlanul csendült a hangom, pedig volt hátsószándékom is. Mármint természetesen a képzeletem megint beindult, aztán beugrott, hogy lehet még se lenne jó, mert tuti nem haladnék úgy a munkával ott, mint ahogy kéne, mert elvonná a figyelmemet.
Miután végeztem a mosdatással kihúztam a dugót és nyúltam is a zuhanyzófejért, hogy lemossuk róla a habot, koszt. Közben pedig bemásztam a kádba, mert úgy egyszerűbbnek tűnt a dolog, mintsem állandóan áthajolva a kádperemén.

“Your work is going to fill a large part of your life, and the only way to be truly satisfied is to do what you believe is great work. And the only way to do great work is to love what you do. If you haven’t found it yet, keep looking. Don’t settle. As with all matters of the heart, you’ll know when you find it.”

Nem vagyok szégyellős, ami azt illeti, de majd meglátjuk mi sül ki ebből az egészből. A nők amúgy is sokkal szégyenlősebbek, mint mi férfiak, így csak szemet forgattam. Meg hát nem akartam lesokkolni semmivel sem...bár, ha volt már barátja akkor tudnia kell hogyan néz ki egy férfi test. Az utasítások alapján tettem bele az ebet a kádba, ki elsőre nem értette, hogy mi a helyzet és miért is kellett ez. Ám a folytatásra csak nevetésre futotta, csak egy személy nyerheti meg a kádját...ami azt illeti, örülök hogy az eb nyerte ezt meg. Nekem jobb a saját fürdőkádam. Kényelmesebb. Ám ahogy a házigazda elkezdte fürdetni az ebet, amaz hanyatt vágta magát és élvezni kezdte a kényeztetést. Felvontam a szemöldököm a látványra, majd kuncogni kezdtem. Hamar eldobta magát egy női érintésre. Gondolataim miatt pimasz mosoly került a képemre és hogy nevetésemet legyűrjem, hát a kézfejemet helyeztem a szám elé. Csak apró hang érkezett ki, de az bőven elég volt, hogy felhívjam magamra a figyelmet. Bőven elég volt, hogy láthattam Aleynát nevetni...jóízű önfeledt nevetés volt, mely magára vonta a figyelmem és figyeltem hosszasan. Még akkor is, mikor a pórázt vette le a kutyáról. Talán annak csörgésére zökkentem ki és emeltem a pillantásom a kutyára és ereszttetem el a pórázt, hogy a padlóra kerüljön. Figyelmem a mosdatásra került, hosszasan figyeltem a mozdulatot, ahogy a kád szélére könyököltem oldalvást, guggolásba kerültem és a lányt is figyeltem hogy milyen élvezettel és odaadással teszi meg mindezt. Örömmel néztem a folyamatot, de általában a lányon ragadtak szemeim. Mikor a tubust felém nyújtotta, csak fejet ingattam. Meghagyom számára, az ő kezének jobban állnak a mozdulatok, mint számomra. Én megmaradnék csendes szemlélőnek. De a szavaira elvigyorodtam.  
- Örömmel segédkezek. - egyezek bele. - Tényleg ha bármi van, csak szólj. Aztán ha tudok megyek. Ha gondolod, akkor felírom valahová a műszakjaimat, könnyebben tudsz tájékozódni mikor vagyok otthon. - dobtam fel egy aprócska ötletet, talán tényleg könnyebb úgy segítséget kérnie, hogy telefonál vagy bekopog a lakásra. Nem esik nehezemre mindez, ráadásul tényleg könnyebb a dolog úgy. A lányt figyeltem hosszasan megint csak, majd a mozdulatát szemléltem, ahogy kihúzta a dugót, megragadta a zuhanyzófejet is. Ahogy onnan a víz is megindult felé...már láttam az alagút végét, egészen addig míg a kutya meg nem moccant. Amaz lassan mocorgott fel az oldalára, majd ált talpra, várakozott pár másodpercet, aztán megrázta magát. Jó hosszasan. Persze amíg mi ezzel foglalkoztunk, addig ő közben kipattant a kádból, majd oda kint is megrázta magát. Persze egyből seggre ültem, a kutya meg meglógott kifelére a fürdőből. Hallottam a kopogó karmait. Csak nevettem egyet, miközben felkeltem onnan, hogy kisegítsem Aleynát a kádból, ám a zoknim és szinte mindenem is vizes lett, ahogy csúsztam, úgy Aleynát is rántottam magammal, magamra és a fejből is ömlött a víz. Persze egyből megragadtam két kézzel a derekát, hogy ne essen máshová, majd felemeltem a fejem, hogy lássam az állapotát, beütötte-e magát. Ám a közelség...nos az ismét belém égette az arcának vonását, a szemei csillogását és az illata is az orromba bújt hosszasan. Nem szabad nagyon messzire kalandoznom a gondolataimban, nem is hagyom kiülni azt az arcomra röpke ideig. Egy röpke másodpercig nagyon csábít a gondolat, hogy közelebb hajoljak, de megállom. Nem akarom zavarba hozni. Elidőztem a szemein, ajkára is lecsúszott a tekintetem, elidőzött rajta a pillantásom, jóleső borzongás bizsergett végig rajtam. Olyan lánggal ég a szívemben ez a bizonyos valami, hogy nincs olyan dolog e földön, amely képes lenne kioltani. Megfeledkezek minden másról. Aleyna jelenléte megmelengeti a mellkasom. Mosoly húzódott végig az arcomon, de aztán valami eltörött odakint, így elterelte ezzel a figyelmem az eb Aleynáról....nagy kár... és az ajtó felé pillantottam. Fel kellett hogy üljek, ezzel együtt lassan Aleynát is felsegítettem a talajról és azzal a lendülettel keltem is fel, hogy kiszaladjak csúszva néha a csempén ki a fürdőből. Jelenleg nem érdekel, hogy tiszta víz lett a pólóm és szinte a nadrágom is. Csurgott a pólómból a víz, ám ez nem akadályozott meg semmiben sem. A kutyát kerestem a tekintetemmel, játékos csaholás érkezett a hálószobából. Arra indultam meg, ám a látvány egy cseppet sem tetszett. A kutya a nő ágyában fetrengett.


Öltözet

Reggel amikor felébredtem egyáltalán nem így terveztem el a napomat, hogy két idegent is meg fogok invitálni a fürdőmbe, de valahogy mégse bántam és nem zavart, pedig lehet kellett volna. Max mellett valahogy úgy éreztem, mintha nem is egy idegen lenne mellettem, hanem egy régi ismerős, akit valahonnan már ismerek, csak sok évtelt el az utolsó találkozásunk óta. Nem szoktam ennyire felelőtlen lenni, hogy csak úgy meginvitálok másokat a lakásomba, de vele már kétszer is kivételt tettem és egyiket se bántam meg. Mosolyát látva a mosolyom még szélesebbé vált, majd amikor nem vette el a tubust, akkor csak leraktam a kád szélére és tovább dögönyöztem a kutyát, aki szemmel láthatóan úgy érezte magát, mint aki éppen wellnessben van. Ami inkább megnevettetett, mintsem zavart volna. Sőt, inkább örültem annak, hogy eddig viszonylag minden simán ment, arra meg inkább nem akartam gondolni, hogy vajon miként fogjuk tudni elérni a gazdáját, vagy egyáltalán érte fog-e jönni, vagy ez az egész valójában nem is véletlen volt, hogy a kutya itt kötött ki. Nem érdekelt az, hogy Max már beszélt vele, jártunk már mi is így a menhelyen. Azt mondták jönnek érte, de aztán nem jöttek és a számot se tudtuk többé elérni.
- Az szuper lenne. – pillantottam Maxra, majd miközben bemásztam a kádba tovább beszéltem. – De lehet jobb lenne számot cserélni és akkor akár valami appban is át tudnád küldeni. Gondolom bizonyos időközönként változik az, hogy mikor is dolgozol. – ártatlanul csendült a hangom, pedig nem véletlen vetettem fel a dolgot. Tudom, hogy inkább a pasiknak kéne elkérni a nők számát, de most annyira adta magát a dolog. Ki tudja, lehet tényleg egyszer slamasztikába kerülök és inkább hívnám őt, mintsem a családomat. Nem azért, mert nem segítenének, csak nem akarnám, hogy nagyon aggódjanak, vagy túlsok bonyodalmat okozzak. – Meg ha esetleg megint kutyát találsz, akkor nem kell keresned se, hanem elég csak felhívnod. – kicsit még a vállaimat is megrántottam ártatlanul, majd miután lefolyt a koszos víz, átváltottam a zuhanyfejre és elkezdtem lemosni a kutyasampont a kutyáról. De ha szeretné továbbra is elviselni Lucy hülyeségeit is, akkor betérhet állandóan oda is, bár ő se tudja mindig merre járok. Bár ő legalább fel tud hívni, de kinézem belőle, hogy valami őrültséget kérne cserébe a férfitól.
Örültem annak, hogy nem kell nagyon noszogatni a kutyát, hogy felálljon, de arra nem számítottam, hogy az eddigi jóneveltsége csak álca volt és hamarosan megpróbálja a lakásomat a saját kis medencéjévé változtatni. Alig, hogy megszabadítottam a habtól akcióba is lendült, figyeltem ahogyan kiugrik a kádból, majd megrázza magát, hogy mindent víz borítson. Automatikusan feltartottam a kezemet, aminek köszönhetően a tusolófejet is felemeltem és még több vízzel örvendeztettem a meg a fürdőszobát és Maxot. Közben pedig a kutya könnyedén cselezte ki a férfit, hogy kiszökjön.
- Doug! – kiáltottam el magam, majd aggódva a másik személy nevét is kiejtettem, amikor megláttam, hogy miként ül fenékre. – Max? – de aztán a nevetését hallva megkönnyebbültem, hogy nagy baj nem lehet. Remek, már csak tényleg ez hiányzott mára. Ekkor kapcsoltam, hogy a zuhanyzót még mindig nem zártam el és még vizesebb lett minden. Sietve elzártam a csapot, majd amikor Max a kezét nyújtotta, akkor megfogtam és kicsit jobban végigmértem a kelleténél is, hiszen csuromvíz volt és a póló tökéletesen kiemelte az izmait, ahogyan rátapadt. Bele se mertem gondolni, hogy én miként festhetek és vajon a pólóm mennyire sokat enged láttatni, hála annak, hogy én is vizes lettem.
- Ennyit arról, hogy jól ne… - de már befejezni nem tudtam, mert Max megcsúszott és magával rántott. Kisebb sikoly szaladt ki ajkaim között, de a kemény padló helyett rajta landoltam. Lassan nyitottam ki a szemeimet, majd levegőt is elfelejtettem venni pár pillanatig, amikor rájöttem, hogy csak pár centi választja el az arcunkat. Nagyon nyeltem, miközben elvesztem a pillantásában és próbáltam nem arra gondolni, hogy mennyire egyszerű lenne csak egy hangyányit közelebb hajolni hozzá, hogy ne csak az illata, hanem ajkainak az érintése is kicsit elvegye az eszemet. Kezem a mellkasán pihent, a lábaim pedig a csípöje mellett pihentek a földön. Csendesen fürkésztem őt és reméltem, hogy nem érzi azt, hogy mennyire hevesen ver a szívem. Miért vonz ennyire? Alig ismerem, de még is azt kívántam egy pillanatra, hogy bárcsak megállna az idő. Karom libabőrös az érintésének és közelségének köszönhetően, majd sietve pislogtam párat, mert ráébredtem, hogy nem csak levegőt venni, de még pislantani is elfelejtettem rövid ideig. Végül feljebb tornáztam magam, aminek köszönhetően hasán ültem. Már majdnem megszólaltam, hogy bocsánatot kérjek, amiért ráestem, amikor is meghallottam azt, hogy valami eltört. Sietve pillantottam az ajtó irányába, mert teljesen elfeledkeztem ezekben a másodpercekben a kutyáról. Könnyedén lecsúsztam Maxról, majd hagytam neki, hogy felsegítsen, végül pedig figyeltem a távolodó alakját.
Lopva a tükörre pillantottam és láttam, hogy megint kiporosodott az arcom. Hajamba túrtam, majd próbáltam megállt parancsolni a szívemnek és egy-két perccel később a fiúk után mentem. Követtem a hangokat, majd szomorúan vettem tudomásul, hogy nem csak hogy megrázhatta magát az eb a hálószobámban, de még bele is fetrengett az ágyamba. A vizes lenyomata ott volt mindenhol.
- Remek, ennyit arról, hogy a srácok illemtudók. – idegesen a hajamba túrtam és igyekeztem nem arra koncentrálni, hogy esetleg Max miként néz körbe a szobámban.
- Szerintem te menj arról, én meg erről. Hátha sikerül megfogni a nyakörvénél fogva, ha bekerítjük. – jobb ötletem nem volt, mert jelenleg a pórázzal se mennénk sokra. Miért kellett levennem róla? Miért hittem el neki, hogy ő jófiú és nem fog zűrt okozni? De legalább remek emlékeztető volt, hogy miért is ne kellene hagynom azt, hogy tengerre emlékeztető kék szempár is megbabonázzon, mert a férfiakkal is előbb vagy utóbb csak zűr van.
Óvatosan közelítettem a kutya felé, de mielőtt még elkaphattuk volna, azelőtt felpattant, majd mint a villám a lábaim között átszaladt, ki a szobából, de előtte még lökött egyet rajtam, aminek köszönhetően a földön kötöttem ki. Lehunytam a szememet és mély levegőt vettem, majd lassan kifújtam.
- Talán idővel lenyugszik, nem? Lehet most azt hiszi, hogy játszunk vele, így jobb lenne kicsit békén hagyni? – vetettem fel, majd Maxra pillantottam, de még mindig a földön feküdtem, mert nem sok kedvem volt megmozdulni. Ma már többet estem és botlottam, mint amúgy egy hét alatt szoktam. Végül a kezemet nyújtottam felé, hogy fel tudjon húzni, aminek köszönhetően kicsit neki ütköztem a mellkasának, ha nagyobb lendülettel rántott fel a földről, mint amire számítottam.

“Your work is going to fill a large part of your life, and the only way to be truly satisfied is to do what you believe is great work. And the only way to do great work is to love what you do. If you haven’t found it yet, keep looking. Don’t settle. As with all matters of the heart, you’ll know when you find it.”

Persze hogy megkapja a számomat ez magától értetődő, nem okoz problémát, hamarabb elérhetem én is, ő is. Az meg hogy kutyát találnék, nem biztos hogy újra magammal rángatnám, bár kitudja. Lehet egyedül fogom el és viszem be, csak annyit kérek tőle, hogy szerezzen neki egy üres kennelt. Bár ezzel most nem is igen kellene foglalkoznom, hiszen a gondolataim is ezen járnak, ám ahogy az eb kicselezi mindkettőnket és eliszkol a fürdőből, úgy hagy kettőnket magunkra. A víz már szinte eláztatta a fürdőt, minket, szerencsére Aleyna nem pacsált tovább, elzárta, ám ahogy megcsúsztam, úgy magammal rántottam. Nem hagytam hogy megsérüljön, így a testemen landolt, közel,került és pár szívdobbanásnyi időre beleképzeltem többet is. Őrülten megkívántam a nőt, ám képes voltam tartani magam. Hiába néztem az ajkait, hiába akartam most azonnal...nem tettem semmit, csak felsegítettem a földről, ahogy a kutya bulit meghallottuk odakint. Kiszaladtam és hát a nő hálójában leltem rá, és igen, beljebb kellett mennem, hogy jobban rálássak, ám a lány is jött és leteremtett minket. Nem voltam pöcs, hogy körül nézzek, elég volt a kutyát szuggerálni, nem akartam turkálni sem, így hátra pillantottam Aleynára. Ekkor szúrtam ki, hogy mennyire elázott a felsője és tulajdonképpen a teljes ruha vizes és kissé jobban látható a melltartója. Nem időztem el rajta sokáig, visszafordultam a kutya felé egy suta mosollyal, apró pírral az arcomon, majd a lány utasítását követve indultam meg az adott irányba. Ám a kutyának több esze volt és meglépett, hiába akartam a fejével gondolkodni, hát nem voltam eléggé gyors, ráadásul a lányt is feldöntötte a lábáról. Szavai megmosolyogtattak, ám fejet is ingattam.
- Ha nincs törékeny dolog kint, vagy elérhető ennivaló, akkor maradhat míg megnyugszik. - egyetértettem, majd mellé léptem, hogy felsegítsem egy húzással a földről ám kicsit erősebbre sikeredett mindez és újfent közel került. Nem engedtem el a kezét, csupán meg simítottam a kézfejét, ahogy figyeltem puha tekintettel és újra ajkaira pillantottam, de hamar a szemeibe meredtem, hiszen csupa vizesek vagyunk mindketten...nem kellene ennyire elkalandoznom, mégis megtörténik megint, mára sokadjára. Máskor ilyesmi miért nem történik más lányok társaságában? Vagy épp a női munkatársaim miért nem dobogtatják meg a szívemet, mint most jelenleg Aleyna? Miért történik mindez? Nem kételkedek, nem visszakozok, hogy többet érzek iránta, mint egyszerű szomszéd, mint csak a szomszédom...több annál, de nem tehetek óvatlan lépéseket felé, nem riaszthatom el, mert többé nem bízna meg bennem. Megnyalom ajkaimat, majd elmosolyodom és eleresztem a kezét, keresve kutatva a szemeit, hogy még csak véletlen se bámuljam meg őt lentebb.  
- Átkellene öltöznöd, még megfázol, nem mintha nem festenél totál klasszul, tényleg, de ne fázz meg...ne miattam betegedj le... - hebegtem kicsit, nem tudtam úgy kimondani, ahogy eddig tettem a többi szavaimat felé...valami megváltozott...talán a közelségének varázsa volt a bűnös. Tekintetem lekalandozott az ázott pólójára, aztán a kutya ugatása törte meg a beállt kínos csendet, amire oda kaptam lélektükreimet. A kutya állt az ajtóban, majd eliszkolt. Ezt eljátszotta másodpercekkel később is, aztán nem jött. Mintha minket várt volna. Tekintetem az ágyra siklott, feltűnt, hogy nem csak az ágynemű, de a teljes mindenség vizes volt. Elhúztam a szám, mintha mindez nekem is fájna, holott nem is az én lakásom, mégis átérzem.  
- Mit szólnál, ha holnap átjönnénk és kitakarítanánk együtt? A ma éjszakát meg nálam töltöd. - szólaltam meg szinte azonnal, ugyanazzal a magabiztossággal, mint a korábbiakban, visszapillantva rá, majd az ebre az ajtóban, de ezután fixen Aleynán maradt a tekintetem, szigorúan az arcán.  
- Ebben az ágyban nem alszol, a kanapé meg nem való neked, így felajánlom az ágyamat. Nagy, kényelmes, nem fog fájni a derekad reggelre. - ajánlottam fel egy aprócska lehetőséget, hogy ne ezen kelljen izgulnia, hogyan is fog itt aludni. Hát sehogy ez biztos, mert nem engedem meg.  
- Átvisszük a rosszcsontot is, de ő nem mehet fel az ágyra, sem a kanapéra. - erősítem meg magam ebben is. A kutyának nincs helye az emberek mellett az ágyon. Nálam nincs ilyenre lehetősége. Az egyetlen aki fekhet az ágyamban (és mellettem) az csakis eme hölgyemény.  
- Szedj össze alvós ruhát, addig ráadom Doug-ra a pórázt...reggel meg kitaláljuk hogyan tovább. - közelebb léptem hozzá újra, talán megint csak túl közel, de vettem egy mély levegőt és pont időben vakkantott újra az az eb, hogy kirángasson Aleyna közeléből, így megindultam a kutya irányába, még kicsit odébb visszasandítva a lányra és annak hátsó részére. Mosolyogva mértem végig, majd a pórázért mentem a fürdőbe, ahol már óvatosan lépkedtem, megszereztem az anyagot és visszatértem csendben a kutyához.  




Öltözet

- Nem élek egy porcelán múzeumban, de azért akad törhető tárgy. Ételt meg nem szoktam előhagyni. – soha nem értettem azokat, akik órákra képesek otthagyni és aztán csodálkoznak, ha jönnek a legyek vagy a bogarak. Persze az megint más, amikor hűlni hagyja kint az ember, de vannak olyanok, akik inkább szeretik húzni-halasztani a pakolást ilyen téren. Fáradtan simítottam végig az arcomon, miközben továbbra is a földön feküdtem és lassan kifújtam a levegőt. Ideges nem voltam, inkább csak fáradt és a nyúzott. Plusz hirtelen úgy éreztem, hogy pont ehhez a játékhoz van most legkevésbé energiám, pedig szemmel láthatóan Doug most találta meg igazán az energiaforrását, ami részben jó, mert nem lehet vele nagy baj, másrészt viszont annyira nem, mert fogalmam sem volt arról, hogy miként is fogjuk elérni azt, hogy lehiggadjon.
Amikor felhúzott és neki koccantam, akkor nem zavartattam magam. Inkább csak a közelségének köszönhetően újra pillangók kezdtek el verdesni a hasamban és az érintésének nyomán kicsit libabőrös lettem. Óvatosan pillantottam fel rá, majd pár pillanatig ismét elfelejtettem levegőt venni, amikor ráébredtem arra, hogy ismét mennyire is közel vagyunk egymáshoz. Elvesztem az engem fürkésző kék szempárban, miközben próbáltam nem arra gondolni, hogy vajon milyen érzés is lenne, ha ajka enyémre tapadna, a keze meg esetleg másfelé vándorolna. Egyébként se volt jellemző rám az ilyen fajta ábrándozás, de a közelében valahogy még se tudtam igazán gátat szabni a gondolataimnak.
- Az inkább lenne Doug hibája, mint a tiéd, de azért jó tudni, hogy ázott verébként is jól nézek ki. – persze ugrattam őt és játékosan kicsit megböktem a mellkasát. – Neked se ártana átöltözni, mert hidd el én nyerném a vizes póló versenyt és nem te. – a végére kicsit nagyobbat nyeltem, mert persze a pillantásom kicsit lejjebb vándorolt, majd sietve pillantottam a szobám egyik pontja felé, miután emlékeztettem magam, hogy nem kéne ennyire feltűnően végigmérnem őt. Főleg nem úgy, hogy itt áll velem szemben.
Beálló csendet a kutya közeledte törte meg, mire sietve fordultam az ajtó felé, de addigra már eltűnt, hogy nem sokkal később újra megjelenjen. Elmosolyodtam azon, ahogyan próbált meginvitálni minket, hogy ideje lenne vele is foglalkoznunk és résztvenni abban, amit kitalált.
- Igazán kedves vagy, de nem szoktam első randi után meginvitálni az embereket a hálószobámba, így inkább passzolnám a lehetőséget. Főleg, hogy igazából mi még nem is randiztunk. – ártatlanul megrántottam a vállaimat, pedig jól emlékeztem arra, hogy mit ígért még a romos épületben. Talán burkolt célzás is volt a részemről és most már esélyesen le se tudnám tagadni, hogy szívesen randiznék vele. – Szóval majd megoldom egyedül, de azért jó tudni, hogy hozzád ennyire könnyedén be lehet jutni. – persze megint csak szívtam a vérét, de nem tehettem róla. Kicsit zavarban voltam a közelségének köszönhetően, ez pedig gyakran arra késztetett, hogy mindenféle hülyeséget beszéljek.
- Pedig a kanapéval semmi baj nincs. Aludtam már rosszabb helyen is. – tekintve hogy olykor hegyet másztam, vagy túrázni mentem és volt, hogy a szabad ég alatt aludtam. Szóval nem voltam nebántsvirág, de azzal egyet kellett értenem, hogy az ágyam mára tabu lesz. – Egyébként nem lehet, hogy ti ketten összejátszotok? – játékosan összefontam magam előtt a karomat, egyik szemöldökömet felvontam és úgy fürkésztem Maxwellt. Tekintve, hogy ő vitt el kutyakeresésre, majd a kutya most úgy intézte a dolgokat, hogy nála kössek ki. Ki tudja, lehet ezek ketten valamit összebeszéltek még a kocsiban, amíg beszaladtam a menhelyre. – Oké, de azt te fogod vele közölni. Inkább téged utáljon majd azért, mert nem fekhet fel, mintsem engem. – tekintve azt is, hogy most mit művelt, nem tartom kizártnak, hogy emiatt még fog bosszúságot okozni a férfinak. Mondjuk megrág egy cipőt, papucsot, vagy ki tudja mi más fordulhat meg egy eb fejében. Sokan azt hiszik, hogy buták, pedig sokszor értelmesebbek, mint az emberek.
- A-a, majd én itt átöltözöm és utána utánatok megyek. Még van egy kis dolgom itt. – mutattam az ágyam felé, amit szerettem volna kicsit rendbe szedni. – Plusz, ha sikerül elkapni, akkor előbb meg kellene szárítani, mert a végén nálad is minden úgy fog járni, mint nálam. – tettem hozzá komolyan, majd elindultam kifelé a hálóból úgy ahogy voltam, mert még biztosan meg ajándékoz egy kis vízzel. Bevártam Maxot a pórázzal, majd pedig nem volt hátra más, mint hogy elkapjuk a rosszcsontot. Persze, nem ment egyből, mert ő játéknak fogta fel az egészet és kicsit körbefuttatott minket a lakásomban, de amikor végre sikerrel jártunk, akkor nem volt hátra más, mint megszárítani a bundáját.
- Azt hiszem készen vagyunk, akkor menjetek előre és beszéljétek meg a dolgokat, hamarosan megyek én is. – azzal a lendülettel el is indultam a háló felé, hogy megszabadítsam az ágyamat a vizes ágyneműtől, majd a matracomat is felállítottam, hogy szellőzőn is és jobban megszáradjon. Illetve szükségem volt egy kis magányra, hogy át tudjam gondolni mennyire is jó ötlet az, hogy átmegyek éjszakára hozzá.

“Your work is going to fill a large part of your life, and the only way to be truly satisfied is to do what you believe is great work. And the only way to do great work is to love what you do. If you haven’t found it yet, keep looking. Don’t settle. As with all matters of the heart, you’ll know when you find it.”

Megnyugtatott a válasza, hogy semmilyen törékeny értéke és ehető dolog nincs kint nála. Könnyebb lesz kicsivel a dolog így, hogy semmi sem törik össze, az előzőn kívül. Az az sem tudom mi lehetett, mit törött össze, de majd kiderítem. A csend beállta során talán mindkettőnkre hatással volt, ahogy a túl közellét is. Én nem bántam, szinte vágytam rá, ám nem hagytam magamnak sok időt erre. Ám az ő szavai a randira megmosolyogtattak. Oké hogy volt szó róla és komolyan is gondoltam...de ma még csak ma van. Az éjszaka folyamán nem hívom randira és ez sem randi lenne. Akármennyire is szuper jól néz ki megázva is és akármennyire is megakarom az ajkait érezni magamon és én is érezni akarom a puha bőrét...a randi az randi. Az hogy én vizes vagyok nem annyira izgat, mint az hogy ő mennyit láttat így magából. Persze hogy csábít a gondolat és még közelebb akarnám tudni magamhoz, de vissza tudom fogni magam. Nem vagyok olyan, aki elhamarkodja a döntéseit. De hogy felhozta ezt a randi dolgot, ha fel is hoznék egy ilyesmit, az biztos, hogy teljes siker lesz majd és elsőre is igent mond majd...így el fog kjönni velem. Talán ez a pozitív hozzáállása erőt és bátorságot ad vele kapcsolatban, többet nem is kellene visszatáncolnom. Amúgy sem lenne ellenemre, ám ehhez valami szuper dolgot kellene összehoznom, hogy ne unalmas és ismételt legyen. Megismételhetetlen és örökre az emlékeibe kell vésse az első randinkat. Ami a könnyű bejutást illeti...
- Csak számodra. Nem egyszeri alkalom... - elharapom a mondat végét, hiszen milyen gáz szöveg lenne már, hogy; Nem egyszeri alkalom lenne, főleg hogyha állandó lakótársam lenne, meg egy kicsit több annál, meg ha nem kellene más nők ágyában felkelnem. Csak egy állandó... Egyetlen egy minden nap, minden percében. De amúgy igen, előbb a randi és csak azután minden egyéb. És most ezzel nem is tudnék igazán foglalkozni, hiszen a kutya miatt nem is lehetne, amúgysem engedi, hogy másfelé kalandozzak. Nem játszottam össze a kutyával, pedig mintha tényleg arra hajazna, mintha olvasna a gondolataimban és közelebb akarna minket csalni.  
- Hát hogyne...össze játszottunk... - mormogtam az orrom alatt egy apró mosollyal, szelíd pillantást vetve a nőre. Ő itt akar átöltözni, a kutyát meg szárítani kell, hogy ne vizesen kerüljön át hozzám. Ebben egyet értettem.  az meg hogy utálni fog a kutya, mert nem mehet fel az ágyra, hát istenem, túlélem. Csak egy napról van szó, esetleg kettőről. Nem komálom a kutyákat a lakásban, ők mozgásigényesek, kintre valóak futkározni. Az elkapás eltartott egy kis ideig, de sikeresen megszárítottuk a bundáját, így már csak várakozóan figyelte a továbbiakat. Aleyna hamarosan jön, így mi átmentünk mihozzánk, résnyire nyitva hagyott ajtót hagyva magunk után Ley számára. Nem szedtem le Dougról a pórázt, szemmel tartottam, a hálóm egyik szekrényéből előszedtem egy tiszta és száraz gatyát, hamar átcseréltem. Egy szürke póló is előkerült, ám Doug talált egy stressz labdát, amit elcsent. Hamar lekaptam magamról a vizes pólót és utána szaladtam, hogy elvegyem tőle. Rátapostam a pórázra, ami megfékezte őt, így a szájából szedtem ki a tökéletesre nyálzott labdámat.  
- Ez az enyém haver! - szögeztem le egyből és elengedtem a pórázt, kiszedve a szájából a labdát helyeztem fel a konyhában lévő szekrény tetejére. Doug közben szaglászni kezdett, elég alaposan szaglászott át mindent, szóval lehet pisilnie kellene...  


Öltözet

Szavaira megtorpantam kifelé menet, majd visszapillantottam rá, kicsit még az egyik szemöldökömet is felhúztam és úgy fürkésztem őt, majd elmosolyodtam.
- Vigyázz Maxwell, még a végén azt fogom hinni, hogy különleges vagyok. – úgy adtam elő, mint aki viccel, de mélyen legbelül kicsit talán kezdtem úgy érezni, pedig nem lett volna szabad. Ez a gond azzal, ha olykor túlzottan sokat képesek vagyunk belelátni mások mondandójába vagy tetteibe, hogy aztán túlzottan nagyot eshetünk. Én pedig sok mindent szerettem volna, de zuhanásra egyáltalán nem vágytam. Elég volt egyszer szárnyat törni, azóta inkább óvatos voltam, pedig tudtam, hogy ez se a legjobb megoldás, de akkor se tudtam mit tenni.
Próbáltam leplezni azt a boldogságot, melegséget, ami mélyen legbelül kezdte bontogatni a szárnyait, mert féltem teret adni neki. Nehéz lett volna tagadni, hogy nem élvezem a társaságát, nem vágyom arra az érintésére és nem hajt a kíváncsiság, hogy vajon milyen lehet megtapasztalni ajkai érintését, de attól még igyekeztem visszarángatni magam a józanság partjára a mámor, vágyak tengeréből.
Max szavaira elkuncogtam magam, majd elindultam, hogy elkapjuk az ebet és megszárítkozzon végre, nem csak a lakásom érdekében, hanem féltettem őt is, hogy nekem nehogy megfázzon vagy bármi komolyabb baja legyen. Miután a fiúkat útnak eresztettem elindultam a fürdő felé, hogy rendbe tegyem, majd miután minden vissza került a helyére és újra tiszta volt a kádam is vettem egy gyors zuhanyt, hajat szárítottam és felöltöztem. Laza kontyba fogtam a hajamat, összekészítettem még egy-két szükséges dolgot az estére az egyik kisebb táskámba. Bejáratiajtótól szaladtam vissza a telefonomért, majd vissza felé menet még eszembe jutott az is, hogy tegnap édesanyám az egyik testvéremmel küldött házi baklavát, így abból még sietve pakoltam egy tányérra, majd miután meggyőzöttem arról, hogy semmit se hagyok itt, kikukucskáltam a bejárati ajtón, hogy üres e a folyosó vagy nem, majd végül átsétáltam Maxwellhez.
Kopogtam párat, de lévén nyitva hagyta az ajtót résnyire, így nem zavartattam magam és beljebb sétáltam. Alig hogy beléptem köszöntem, majd körbepillantottam, hogy merre is találom őket, miután becsuktam magam mögött az ajtót és elkezdtem kibújni a papucsomból, mert nem akartam körbejárkálni a lakását abban, amivel a folyóson is sétáltam. A művelet közben pedig majdnem sikerült elesnem hála Maxnak, mert amikor megláttam, hogy lekerült róla a póló és nem vett fel másikat, akkor az agyam egyszerűen kikapcsolt. Ügyetlenkedés közepette sikerült elejtenem a kisebb táskámat, de szerencsére a süti megúszta és én se estem hasra hála a látványnak köszönhetően. Nehezen tudtam volna letagadni, hogy a látvány kedvemre való volt és váratlanul is ért, mert az arcomra minden kiült, majd idegesen az alsó ajkamba haraptam és nagy nehezen sikerült észhez térnem amint meghallottam a csomagom koppantását a földre.
- Sajnálom, én nem… - valójában nagyon is örömmel nézelődtem volna tovább, sőt egy pillanatra még ezernyi őrültnek tűnő gondolat is átfutott az agyamon. Nem értem hogy mi van velem és miért is nem találom a szavakat, aztán a kezemben lévő tányérra pillantottam, mintha az lenne a megmentőm. – Szóval hoztam süteményt, remélem szereted a baklavát. Házi, szóval nem olyan rémes, mint a legtöbb bolti. Doug él még? – igen, annyira elvonta a figyelmemet Max felsőteste, hogy valószínűleg a kutyát akkor se vettem volna észre, ha éppen ott áll a lábam előtt.

“Your work is going to fill a large part of your life, and the only way to be truly satisfied is to do what you believe is great work. And the only way to do great work is to love what you do. If you haven’t found it yet, keep looking. Don’t settle. As with all matters of the heart, you’ll know when you find it.”

Furcsa mód, de különlegessé vált a számomra. Hiába be nem vallanám...talán majd a bátyám tudni fog majd róla. Ő lesz a legelső, akinek elmondhatom, talán szerelmes lettem évek óta először. De nem most. Hiszen ezer meg egy dolog forog még kockán és a csaj sem rajong értem...nem hamarkodhatom el akármennyire is ért el az érzés...
A kutya hozzám került és már akciózást is lenyomtunk a labdámért. Sőt, már a vizes pólóm is lekerült, hogy majd száraz ruhát vegyek magamra. Fogalmam sincs hogy hol fogom elszállásolni a kutyát, hiszen  Aleyna biztosan nem akarja távol tartani magától. Nálam pedig nem mehet fel sem az ágyra, sem a kanapéra...Nem nagyon akartam kutyaszőrt a lakásomban, de a mai napon kivételt tehetek. Csakis Miatta. Aleyna miatt. A labdaszerző akcióm sikeres volt és pont ekkor érkezett át Aleyna is, bár lehet hogy ott ácsorgott már egy jó ideje. Felé fordultam, majd ő kezdett el bocsánatot kérni, ekkor eszméltem fel magam is. A kezemben tartogatott pólót hamar magamra húztam, de le sem vettem a szemem a kutyáról. A csomag is közben a földre került, Aleyna is szabadkozni kezdett, bár fogalmam sincs hogy miért. Báér azt sem tudom miért vettem fel a pólóm. Talán miatta, hogy ne érezze magát furcsán...kínosan, vagy zavarban. Bár, szívesen megmutattam volna tovább, de nem lehet. Azért pofátlan dög nem vagyok. A kérdése elért a gondolataimon túlra, így rápillantottam. A kutyára tett kérdésen megmosolyogtam, hiszen a kutya alig egy méterre tőlem állt meg a pórázzal a lábam alatt, hogy megfékezzem a további rohangálásában.  
- Öhm...Künefét kóstoltam csak, nagyon édes volt számomra. Finom, de nagyon édes. Baklavához még nem volt szerencsém. - szólaltam meg, a kutyát nem hoztam fel, hiszen csak bekerül a látómezejébe. Biztos még él benne a kép, amit látott alig egy perccel ezelőtt. De elkellett vennem tőle azt a labdát, a felöltözés még váratott magára. Ha már felöltözés...a ruhát, mit viselt, hát sikerült észre vennem. Megbámultam persze. És nem azért, mert ő is megbámult.... van rajta is mit nézni! Jó hosszasan, sikerült a lábaira is lekalandoznom, ám a kutya hűvös orra a karomon épp elég ébresztő volt. Megsimogattam a fejét, majd lehajoltam a pórázért, ezzel is elterelve a figyelmem Aleynáról és a csinos ruháról. Bár nem a ruha keltette fel a figyelmemet, hanem pont hogy Ő maga, az alakja és hogy átmert jönni hozzám. Nem tudom hova tenni, talán nem is baj. És az sem érdekel, hogy a szomszédaink mit gondolnak erről. Eddig úgymond nem futottunk össze sűrűn, most meg alig bírjuk kivárni, hogy a másikkal találkozzunk, láthassuk a másikat... hallhassuk a hangját. És alig ismerjük egymást, ahogy korábban ő is megemlítette. Még randira sem hívtam el, de ami késik...  
- Amúgy te csináltad, vagy anyukád? - na nem mintha számítana, hogy melyik csinálja ízletesebbre, meg hát semmi közöm hozzá, az anyjával sem találkoztam. Nem sokat számít. Szomszédok úgysem találkoznak a másik szüleivel. Azok vagyunk, nem? Annak számítok, nem? Szeretném nem annak hinni magam, hogy kicsit több is lehetek, de tartok pár dologtól, így nem léphetek! A gondolataimból az eb zökkentett ki, kaparni kezdte a parkettát és szagolni kezdte újra. Fészkalódni kezdett, így sóhajtottam.
- Leviszem, had üritse ki magát... - lehajoltam a pórázért és az ajtó felé léptem, hogy majd megindulunk. De az eb nem mozdult. Aleynát figyelte, mintha valami jelre várna tőle, vagy csak vele hajlandó megindulni. Sóhajtottam. Elmosolyodva a lány felé pillantottam.  
- Lejössz te is? Adok egy pulcsit. - léptem felé, majd a sütiért nyúltam, hogy elvegyem tőle a tányért, hogy azt a pultra tegyem, végül elengedtem a pórázt, hogy a hálóba lépjek, előszedjek egy cipzáros kapucnis pulóvert, hogy azzal lépjek vissza a lányhoz. Neki nyújtottam, le sem véve arcáról, szemeiről a pillanásom.  
- Használd nyugodtan. - elléptem mellőle, ezzel is lepillantva róla, hogy a meginduló kutya pórázáért nyúljak, egy A-a tagadó jelzéssel, hogy nem hagyom szabadon mozogni a lakásban.  
- Megvárjuk Aleynát, rendben, pajti? - simogattam meg az eb fejét, majd kedves pillantással néztem vissza a nőre.  

Öltözet

Gyerekként is megtanították, hogy nem illik másokat bámulni, de amikor megpillantottam a félmeztelen Maxwellt, akkor az illant és úgy minden józanész egyszerűen elillant, mintha soha nem is léteztek volna. Reménykedtem abban, hogy legalább a szám nem maradt tátva, pedig nem ez volt az első férfitest, amit láttam életem során, de az elém táruló látvány tagadhatatlanul hatással volt rám. Még kicsit az ajkamat is megnyaltam, a gondolataim pedig egészen vad dolgok felé vittek, amikor végre újra elkezdett működni az agyam. Szerencsére viszont a földön landolt az egyik cuccom, mielőtt még túlzottan kínossá válhatott volna a szituáció, mert túl sokáig bámulom.  
Fogalmam sem volt igazán, hogy mit mondok, egyszerűen csak muszáj volt megszólalnom zavaromban és azért is, hogy eltereljem a gondolataimat. Kellett pár pillanat mire igazán felfogtam a válaszát, közben pedig próbáltam visszarángatni magamat a valóvilágba, mielőtt még több hülyeséget beszélnék.
- Pedig finom, de akkor ezek szerint nem szereted a túlzottan édes dolgokat. – hangom szerencsére normálisan csendült, nyoma se volt már a korábbi zavaromnak, vagy annak, hogy még mindig részben a gondolataimba merülve járok.
Érdekes dolog az élet, hogy egy ideje már egymás mellett élünk, de egészen addig a viharos estéig nem is igazán tudtunk egymásról, most meg? Most meg itt állok újra a lakásában, ami kész őrültség, arról pedig nem is beszélve, hogy úgy vonz a közelsége, mint a bogarakat a fény. Kicsit megköszörültem a torkomat, mert úgy éreztem magam, mintha ezer éve nem ittam volna, a szívem még mindig hevesen dübörgött a mellkasomban, az arcomat pedig még mindig pír boríthatta. Inkább nem is akartam tükörbe nézni, hogy miként is festhetek. Vajon arcomra van írva az, hogy mik jutottak eszembe a betoppanásomat követően? Remélem, hogy nem.
- Anyukám, én maximum csak segíteni szoktam. – anyukám igazán ügyesen tudott főzni és sütni is, a lányainak pedig próbálta átadni mindig is a tudását. Már egészen fiatalon ott voltunk vele a konyhában, amit soha nem bántam. Ennek köszönhetően szerettem meg én is ételeket készíteni, bár saját magamra annyira nem szeretek. Jobb szeretem azt, ha másokat is megvendégelhetek az ételből.
Igazán reagálni se volt időm a kérdésére, hogy lemegyek-e velük, vagy én voltam még mindig belassulva, vagy Max pörgött túlzottan. Egyszerűen csak arra eszméltem, hogy újra előttem áll és már egy pulcsit nyújt felém. Elvette tőle egy köszönöm kíséretében, aztán belebújtam. Az elejtett dolgaimat szintén felraktam a pultra, mert nem akartam széthagyni a cuccaimat és azt se akartam, hogy valamelyikünk netalán visszafelé átessen rajta.
Egyértelmű volt, hogy nagy rám a pulcsija, de legalább meleg volt és takart mindent, amit kellett. Felhúztam a cipzárt és mosolyogva néztem a fiúk felé.
- Azt hiszem mehetünk, de ha így haladunk, akkor lassan több cuccod lesz nálam, mint nálad. Ott a póló, ott maradt nálam a kabátod is, amit még az este folyamán adtál kölcsön, most pedig itt van ez. – utaltam pulcsira. Persze tudtam jól, hogy ennél azért több ruhája lehet neki is, de akkor is. Egyszerre volt megható, hogy ennyire vigyázott rám, ugyanakkor nem akartam lenyúlni a ruháit, vagyis a pólóját igen, de azért a többit egyelőre még nem.
- Remélem, tudod, ha megesznek a szúnyogok, akkor kicsit mérges leszek. – hiszen a lábamat nem fedte semmi se és papucsban voltam. Követtem őket a folyóson, majd ki az utcára, ahol körbepillantottam.
- Nagyobb séta, vagy csak megint át megyünk a túloldalra, a füves részre? – kérdőn néztem rájuk, hogy ők vajon mit szeretnének és közben reménykedtem, hogy nem én leszek a szúnyogok legfőbb vacsorája.

“Your work is going to fill a large part of your life, and the only way to be truly satisfied is to do what you believe is great work. And the only way to do great work is to love what you do. If you haven’t found it yet, keep looking. Don’t settle. As with all matters of the heart, you’ll know when you find it.”

Finomnak finom volt az édes étel, de számomra túl édes és ezt a lány is megmondja, én pedig csak helyeselek rá.  
- Igen. Nem vagyok nagyon édesszájú, de finom volt annak ellenére. - tényleg nem tagadtam le, hogy ízlett, mert nem volt rossz, csak...talán ha kevésbé lenne édesebb, talán kényelmesebben megenném újra. Na ezt az ötletet majd felvetem számára legközelebb. Jó, nem mondom hogy ilyen mai napra terveztem, de kedvemre való a pír az arcán, hogy szinte zavarban van a közelemben...amúgy én is hasonlóképpen vagyok miatta.  
- Van üditő, mindenféle, van ásványvíz, szobahőmérsékletű és hűtött is...teát is csinálhatunk. Mit szeretnél inni? - kínáltam meg közben a mozdulatok között, míg a kutya pórázáért nyúltam, ám feltűnt, hogy szaglászni is elkezdett. Az meg hogy Aleyna édesanyja csinálta, csak megmosolyogtatott, hiszen én is anyámmal csináltatom a süteményeket, vagy épp egy bizonyos főt kaját, amit csak ő tud finoman csinálni...azt meg úgy szoktam, hogy ha tudom lesz egy hétvégém, akkor főzetem meg. Az anyák csinálják úgyis finomabbra és ők tudják a legjobb recepteket is. Szerintem nem gáz. Ami meg az ebet illeti, nem akart lejönni velem, így Aleynának egy pulcsit adtam át. Megszólalására csak vállat vontam.
- Majd vissza adod. Nem tűnsz el úgysem a szomszédból. - kacsintottam rá egy játékos mosollyal, a szúnyogok részre pedig vállat vontam.
- Majd bekenem a lábad...- elharaptam a mondat végét, hiszen elég perverzül hangzott volna, ha
kimondom a gondolataimat, így másfelé kanyarintottam. -...csípés ellenivel... - böktem ki azonnal, majd megvakartam a tarkómat, tekintetem pedig rajta ragadt. Hiszen eszméletlenül jól állt számára a ruhám és a lábai... uhhh. Félő ha túl sokáig bámulom, még lekever egyet, így az érzelmeimet elnyomva hagytam el a házat, zártam be magunk után és hagytuk el az épületet is Doug miatt. Kint aztán jött a kérdés is...körbe pillantottam, majd Aleyna arcára néztem. Némi hallgatás és érzelmi hullám során szólaltam meg.  
- Mit szólnál, ha a tömb körül tennénk pár kört? Mozgás közben nem mennek rád a szúnyogok, meg Doug is eldöntheti hol könnyít magán. - adtam egy aprócska ötletet, hogy mindenkinek jó legyen. Nekem meg mindegy, hogy csak állunk, vagy sétálunk egyet, a lényeg az, hogy Aleyna itt van és láthatom...túl sok dolog történt a délután folyamán, hogy csak úgy semmibe vegyem. Őt és ezt az egész akármit, ami kering felettünk...bizonyára ő is észre vette már...de nem fogok rosszul cselekedni. Várni fogok még egy kicsit. Elhamarkodni egy randit nem lehet, alapos tervezés kell hozzá...megindultam végül, ha neki is tetszett a felvetetésem, hogy a gondolataim is visszatérjenek. Doug előre sietett és szaglászott kicsit, szinte minden egyes dolgot a földön végig szaglászott. Fűcsomó, padok, kukák, rollerek, meg minden egyéb, mi az utunkba akadt.  
- És te amúgy édesség párti vagy? – pillanatok a sétáltató partnerem felé szelíd pillantással. - Vagy milyen ételek a kedvenceid? - hátha körül tudok nézni az internet segítségével és megtudom lepni saját kezűleg is. Doug leállította magát, csak figyelte az utcát, néha szaglászott, de csak mozdulatlan. Így Aleyna felé tudtam fordulni. - Vissza érünk, újra felhívom a gazdát. Meg kap egy csini fotót is az eb, ha nem jelentkezik a gazda, akkor kiplakátolom a pofiját, hogy vihető normális keretek között. - nah nem mintha megakartam volna tőle szabadulni, de nem vagyok hozzá szokva hogy egy kutya vagy bármilyen állat fogadjon otthon, ha haza érkezem.
- Vagy ezzel még várjunk? Van ötleted, hogy új gazdához kerüljön hamar? - érdeklődök, s míg beszéltem, addig Doug is megindult körülöttünk, Aleyna mögött elsétált, s ahogy hozzáért, úgy lökött rajta egyet felém, majd a póráz is a lábaink köré tekeredett párszor jó szorosan. Így Aleynát elkapva az eséstől tartottam meg mindkét kezemmel, el nem eresztve a pórázt, majd a kutyára kaptam a tekintetem, meg a körénk fonódó pórázra. Végül újra visszasiklott a figyelmem a lányra, s ahogy fogtam, úgy kezdtem el megint pillangókat érezni a gyomromban...a szívem is kellemesebben dobbant a közelében és hogy tényleg ilyen közel került hozzám...felemelő érzés volt. Az illata...vonzó volt. Ám a kutya terelte magára a figyelmet, könnyített magán, szerencsére nem ránk. Majd utána a nagy WC-t is megkezdte...az meg bűzlött már az elején is. Nevetni kezdtem, majd szelíd pillantással figyeltem Aleynát, közben elkezdtem magunkat kibogarászni a keszekuszaságból. Próbáltam lassan, hogy ne sérüljön senki se, vagy ne legyen kényelmetlen sem, de próbáltam közelebb tudni magamhoz és ezt a közelséget nem akartam távolsággá tenni. Tökéletes volt a pillanat...ám nem tettem semmit sem...még szép hogy nem az utcán fogom lesmárolni, ráadásul a bűz is itt volt. Kellemetlen lett volna így.  

Öltözet

- Tea jó lesz, köszönöm. – nem igazán ittam üdítőket, csak nagyon ritkán. Teán és vízen éltem főként, a gyümölcslé és a többi dolog pedig néhanapján belefért, de akkor se vittem túlzásba. Talán ez annak is köszönhető volt, hogy gyerekként se itattak velünk túlzottan cukrozott italokat, így felnőttként se szoktam rá.
Alig észrevehetően vettem egy mély levegőt, amit nagyon halkan szép lassan kifújtam, mintha csak így akarnám visszanyerni az elmém és az idegeim felett is az uralmat, ami hála a villantásának köszönhetően totál elveszítettem. Pedig eskü láttam már férfi felsőtestet, de egyiknek se sikerült ennyire elvonnia a figyelmemet, mint az övének. Jesszusom, mi van velem? Ez annyira gáz, vagyis azt hiszem. Ideje lesz felnőttként viselkednem, nem pedig úgy, mint valami dilis tinédzser.
- Ki tudja, lehet holnapra már itt se leszek. – rántom meg a vállaimat, hiszen sose lehet tudni. Volt amikor haza költöztem, hogy segíteni tudjak a szüleimnek jobban, akkor is volt olyan, aki már aggódni kezdett értem itt a szomszédságban, mert azt hitték valami baj történt és azért nem láttak több napig. Sose lehet tudni, hogy mikor mit hoz az élet. Elég csak arra gondolni, hogy egy véletlen találkozás is mi mindent indíthat el.
Kicsit felvontam a szemöldökömet, amikor elharapta a mondandója végét, majd a mentését hallva elkuncogtam magam. – Szép mentés… - persze húzni akartam az agyát. A gondolataimból meg inkább próbáltam kiverni a fejemből azt, hogy vajon milyen lenne érezni az érintését, azt ahogyan feljebb kúszik a lábaimon, de szerencsére még időben sikerült kirángatnom magam az ábrándozásból. Még az előtt, mielőtt túlzottan kipirultam volna és úgy ítéltem volna meg, hogy meg lehet itt sülni.
Hamarosan pedig már kifelé sétáltunk a házból, az idő kellemes volt. Kicsit hűvös volt, de nem volt vészes. Sőt, most extrán jól esett, mert az is segített abban, hogy lehűtsem magam. Hagytam, hogy a szellő kicsit körbelengjen, majd végül feljebb húztam a cipzárt a pulcsin.
- Nekem jó, egy kis testmozgás sose árt. – újfent megrántottam a vállaimat, hiszen tényleg szerettem mozogni, sétálni, hegyet mászni, túrázni. Talán ideje lenne még az egyetem előtt elmenni újra túrázni. Szeretem az erdő hangját, távol lenni a város zajától, a nyüzsgő és rohanó emberektől és végre hallani kicsit a saját gondolataimat, meghallani azt, ami a felszín alatt lappang. Olyankor is néha elvonultam, amikor túlzottan nagy káoszt éreztem, talán emiatt is akartam most menni, mert Max közelében minden annyira más volt. Ő valahogy fel akarta azt az állóvizet, amiben az elmúlt évek alatt sétáltam és fogalmam sem volt arról, hogy menekülnöm kellene vagy inkább hagyni, hogy egyre mélyebbre csalogasson az ismeretlenbe.
Lassan sétáltam a fiúk mellett, nem rohantuk sehova se. A gondolataimból a kérdése rángatott ki, majd egy röpke pillanatra elgondolkoztam a válaszon, de végül nemlegesen megráztam fejemet.
- Van egy-két édesség, amit szívesen megeszek, meg van olyan is, amikor túlzásba esem, de aztán hónapokig a közelükbe se megyek. Inkább sós nasit pártolom. – kérdésén elmosolyodtam, majd a kutyára pillantottam, hogy minden rendben van-e vele. – Nem annyira nehéz a kedvemre tenni, szinte majdnem mindent megeszek. Mármint ugye nálunk a húsnál vannak kivételek… - óvatosan csendült a hangom, mert tisztában voltam azzal, hogy vannak akiket ez zavar és képtelenek megérteni azt is, hogy vannak dolgok, amik a különböző kultúrába született embereknek fontos, míg nekik nem az. Arról nem is beszélve, hogy nem mindent húst eszünk meg.  Reménykedtem abban, hogy nem valami vitába fog torkolni ez a beszélgetés, mert gyakran megesik, én pedig nem akartam elrontani ezt az estét. – Ha nem akarsz elkergetni, akkor sose kínálj tengeri herkentyűkkel és hallal. Attól világgá futnék, még az illatát se bírom, remélem most nem az fog jönni, hogy neked meg az a kedvenced. – mert az érdekes lenne. Testvéreim közül is van, aki imádja, de ők mindig akkor esznek ilyeneket, amikor nem vagyok a közelben, szerencsére. – Imádom a leveseket, de nem tudnék egyet mondani belőle. Néha képes vagyok egész nap azon élni. Ott van még a manti, vagy a pide antalyai bab és paradicsomsalátával. Neked mi a kedvenced? – tényleg érdekelt, hogy ő miket szeret, de ha azt mondja, hogy húst hússal, akkor egyszerűen elnevettem magam. Anyám is mindig ezt mondta apámra és a fiútestvéreimre, szinte mit rak eléjük, csak legyen bőven benne hús.
- Köszönöm, hogy vállalod, én nem biztos, hogy kedves tudnék lenni vele. – kicsit dühösen fújtam ki a levegőt, mert ha az én kutyám tűnne el, akkor biztosan feltúrnám érte az egész várost, meg a környéket is. Mindenhol hirdetném és keresném. Ezért volt fura számomra, hogy nem keresték, de hátha csak elutaztak és közben szökött el, aztán még csak most tűnt fel nekik az, hogy nincs meg a kutya. Ez még a szerencsésebb dolog lenne. Remélem érte fognak jönni. – Ha gondolod, akkor bevihetjük a menhelyre is, hamarosan lesz nyílt nap, lehet ott is gazdára lelne, vagy akár meg is tarthatnád, egészen jól kijöttök. – ártatlan mosolyt villantottam a szavaim mellé. Dougra pillantottam, majd újra a férfira. – Szerintem még várjunk, hátha nem direkt hagyták el a kutyát, hanem félreértés az egész. Annyira jól nevelt. – de alig, hogy ezt kimondtam, máris az újabb kalamajkát csinált azzal, hogy pillanatok alatt Maxwell karjaiba lökött. Szívem hevesebben dobbant és talán már csak egy-két másodperc kellett volna ahhoz, hogy olyat tegyek, ami nem szokásom, de mielőtt még meggondolatlanul megcsókoltam volna őt, azelőtt Max hátrált egyet és elkezdett kiszabadítani minket. A kutya morgott egyet, mint aki csalódott, amiért nem jött össze a 101 kiskutyás trükkje.
- Itt a zacskó, tessék. – ha már ő sétáltatja, akkor ő is fogja összeszedni a kutya után a dolgot, mert itt biztosan nem fogjuk hagyni. Sose értettem, hogy az emberek miért nem képesek összetakarítani a kutyájuk után. Miután a fiúk megcselekedték, amit meg kell, lassan elindultunk hazafelé.
- Holnap nem kell korán menned? Vagy holnap is pihenőnapod lesz? – ismételten óvatosan csendült a hangom, mert magam sem tudom, hogy milyen válaszban reménykedtem. – Mármint csak azért kérdezem, hogy biztosan nem leszünk-e útban. Nem akarok zavarni, megoldom az otthonalvást is. – zavaromban pedig a pulcsija ujját kezdtem el babrálni.

“Your work is going to fill a large part of your life, and the only way to be truly satisfied is to do what you believe is great work. And the only way to do great work is to love what you do. If you haven’t found it yet, keep looking. Don’t settle. As with all matters of the heart, you’ll know when you find it.”

A teára esett a választása, így aztán nem is kínálgattam mással, ám nem is kezdtem neki a készítésének, hiszen le kellett vinni az ebet. Feljövünk, aztán neki ugrok megcsinálni az innit, meg kiválaszthatja az ízt is. A kint lét kellemesebb volt, felfrissített, hiszen a közelségétől egyszerűen meg tudnék őrülni, melegem lesz és szinte azonnal akarom őt. Az édesség helyett a sósat preferálja, de megeszi az édesset is. Az jó. Ami pedig a kedvére való tevést illeti, az még jobb volt és észben tartottam azt is, hogy nem minden húst ehet, vagy eszik meg. Jó az ilyet is fejben tartani, főleg ha randira akarom hívni a közeljövőben, akkor tudja hova nyúlni, tudjam hova vinni, vagy én magam készítsem el az ételünket. Erre azért kevés esélyt látok, de majd eljön ennek az ideje is. Nem akarom ez miatt oltogatni, elfogadom a más kultúrákat, nem esik nehezemre az alkalmazkodás. Ami pedig a tengeri kütyüket illeti, felnevettem.  
- Nem, néha napján a halat megeszem, amikor olyanom van, hogy ép kívánom, de ilyen ráksalátát, meg kagylót, polipot...azt inkább már nem. Undi. És eszembe sem jutna elkergetni...épp ellenkezőleg. - tártam szét enyhén a karjaimat, hiszen az őszinteségem és érzelmeim a felszínre csaptak. Visszaszívni és elnyomni sem akartam, így kibukott. De ebből is több minden kiderülhet, vagy másra is lehet gondolni. Nálam jelenleg elsőbbséget élvez a lány. Fontossá vált. Ezt tudom. A korábbi szavait sem tudtam komolyan venni, hogy lehet hogy holnap már itt sem lesz. Itt kell lennie, elkeserítene a távozásával. Azért remélem nem fordult meg a fejében, hogy elköltözik, vagy haza megy a családjához...mert valami fura van kettőnkkel? Csak nem...ugye? Nah, most ezen fogok kattogni...de szerencsére a levesekkel kizökkentett, hogy ezek a kedvencei, amiket állandóan tudna enni. Ezt is megjegyzem. Fontos információ. Kérdésére azonban megvontam a vállam.
- Nincsenek kedvenceim. Bár ha jobban belegondolok, akkor a nagyim régen csinált pásztor pitét... darált hús mártással, ami vastag burgonyapüré-takaró alatt rejtőzik. Rohadt finom... - jobban bele gondolva nagyon régen nem ettem már olyat és hiányzik az íze...talán már el is felejtettem milyen. Majd előkeresem a nagyi féle receptet és megalkotom. De amúgy tényleg nincs úgy különösen nagy kedvencem, megeszek mindent válogatás nélkül...a tengeri kütyüket már kóstoltam és azokat kihagynám a legközelebbi étlapból. És kanyarodunk is el az öreg úrra, hogy majd értekezek vele, hogy mi a helyzet a kutyával és hogy mi történt tulajdonképpen, hogy miért nem lehetett elérni. A nyílt napra bólintottam. - Egy két napot még várjunk...bár ha valóban idős bácsikáé a kutya, akkor jobb lenne másik gazdát keresni, nehogy nagyobb baj legyen... - agyaltam ezen az egészen, hiszen azért foglalkoztatott a dolog, még ha nem is tudnék megbarátkozni a kutya az ágyban dologgal, akkor sem adnám rossz kezekbe az ebet. Aki éppen Aleynát nekem taszította, a pórázát is körénk tekerte...ismét a közelsége ejtett rabul és az illata...vonzó volt és egyszerűen nem akartam nem tudomást venni róla. Igenis foglalkoztatott a nő. Csak egyszerűen nem itt az utcán akartam a magamévá tenni, így a gondolataimat is másfelé tereltem. Kiszabadítottam magunkat, majd felszedtem a kutyagumit is és a kukába dobtam. Nem fújoztam, vagy fintorogtam, ennél durvábbal is voltam már négyszemközt, Doug piszka pedig kutyafüle volt ahhoz képest. Kérdésére ráemeltem a pillantásom, a tekintetem az övét kereste, ám a pulcsimmal volt elfoglalva. Nem akart rám nézni és valószínűleg azt sem akarhatta, hogy dolgozni menjek. Valahogy én is így voltam vele...nem akartam távol tartani magam tőle.  
- Nem leszel útban. Meg Doug sem. Holnap még pihenek, aztán tizenhat órát nyomok. - válaszoltam meg neki a kérdést, hiszen tényleg nem lesz útban. A beosztásomat nekem kellett egy kicsit változtatnom, hogy tudjak randit tervezni, szerencsére nem látták akadályát.  
- Holnap segítsek valamit odaát? - kérdezem visszatérve a tömbünk irányába, hogy visszatérjünk a lakásba. Odafent aztán előre engedem a lakásajtóban, majd be is zárom magunk mögött. Bár a kulcsot is az ajtó mellett lévő kisszekrényre a tálba pakolom a kocsi kulcs mellé. Dougról leakasztom a pórázt, hiszen mint aki jól végezte dolgát be is vonul az étkező asztal alá. Elmegyek kezet mosni hamar, majd visszatérve a konyhába az egyik szekrényt ki is nyitom és elő veszem a filtereket.  
- Milyen ízesítésben kéred a teát? - érdeklődöm felé fordulva. Mindenféle ízben kapható, anyám általában megpakolja a táskámat mikor nála járok...meg persze kajával, hiszen biztos éhesen fekszem le aludni. Nah persze. Ha kiválasztotta, akkor egy másikat előszedek én is, mindegy milyen ízű, elfogy. Vizet melegítek egy vízforralóba, majd 2 bögrét is előszedek, hogy majd azokban öntsem a vizet. A filtereket bele helyezem a bögrékbe, veszek elő cukrot és citromlét, hogy ha akarja akkor beízesítse magának.  
- Holnapra van valami terved? - nyilván nem akarom egész nap zavarni, nem akarok matrica lenni, pedig megtehetném a vonzó teste miatt...de nem vagyok sem dúvad, sem egy perverz állat. Megtartom a kellő távolságot, még ha fájóan akkor is. Pedig nem akarom... 

Öltözet

- Remélem inkább a munkahelyeden kap el a dolog és nem itthon. – persze ugrattam, hiszen semmi közöm hozzá, hogy itthon eszik halat, vagy máshol. Ez is tipikusan az a megnyilvánulás volt, amit hamarabb mondtam ki, mintsem végiggondoltam volna, hogy kicsit azért félreérthető volt részemről ez a megjegyzés. Nem lakom itt, mind a kettőnknek megvan a saját kis élete és szokásai. Másrészről meg ott volt az is, hogy olykor úgy éreztem, hogy jobban kedvel, mint egy szomszéd, de aztán a következő pillanatban meg olyan volt, mintha csak hátrált volna két lépést, hogy mégse. Ennek köszönhetően pedig, nem mindig tudtam hova tenni a tetteit vagy szavait, a pillantását, hogy miként is kéne értelmeznem a kialakult helyzetet. Talán tényleg ideje lenne nem agyalnom rajta, hanem lazán és könnyedén venni az életet, amit Lucy állandóan szajkóz, de én nem ilyen voltam. Ha egyszer megbolondulok, akkor az biztosan a túlagyalásaim miatt lesz.
- Jól hangzik. Van esetleg valami spéci recept? Ha gondolod, akkor megpróbálhatom megcsinálni neked, bár kétlem, hogy annyira finom lesz, mint a nagyidé. – az életben mindig a nagymama és az anya főztjei a legjobbak. Hiába ők tanítanak meg minket, akkor se lesz soha ugyanolyan amit készítünk, mint az övék. Imádom a családom főztjét és azt is, ahogyan összegyűlik a család. Sokan nem szeretik a családi összejöveteleket, de míg mások arról beszélnek, hogy mennyire kínos tud lenni, addig én inkább a jókedvre és kedvességre emlékszem. Persze, olykor nálunk is vannak viták, vagy kínos pillanatok, de akkor is legtöbb esetben feltöltödve jövök haza, nem pedig kimerülve. – Rendben van, de majd mindenképpen mond el, hogy mit mondott az illető. Tudni szeretném. – bár ha olyat mond, akkor lehet jobb nem tudni. Még a végén Max idő előtt meg tudná, hogy milyen vagyok, ha mérges vagyok. Ritka pillanat, de azért én se vagyok szent. Olykor akadnak olyan dolgok, amik felhúznak, vagy rosszul esnek.
Séta egészen kellemesen telik. A közelsége megnyugtat, vonz és még Doug is segít ezen egy aljas kis csellel, hogy a szívem újra nagyot dobbanjon. Elveszek az engem fürkésző kék szempárban. Újra bent tartom a levegőt, de erre csak akkor jövök rá, amikor újra távolabb lép tőlem Max. Érintése nyomán libabőrös leszek a ruha alatt és egy pillanatra majdnem elgyengülök, hogy pipiskedve megszüntessem azt a pár centit, ami ajkainkat elválasztja, de ő hamarabb kihátrál, mintsem esetleg kínos helyzetbe hozzam magam, mert megint félreértettem dolgokat és nem is vágyik rám.
Kicsit talán hálás is vagyok emiatt, hogy hamarabb lépett, mielőtt baklövést követtem volna el. Lehet azok után inkább aludtam volna a földön vagy a vizes ágyamban, mintsem vele töltsek el egy estét. Még szerencse, hogy nem égettem be magam.
- Az nagyon sok. Ugye nem emiatt kell többet dolgoznod, hogy most itthon maradsz? Miattunk nem kell, át is jöhet addig hozzám Doug. – komolyan gondolom, hiszen a munkája során az életét kockáztatja. Nem akarom, hogy amiatt legyen baja, mert túlzottan sokat dolgozik egyszerre és nem tud majd koncentrálni.
- Köszönöm, de nem szükséges. Az ágyneműt már lehúztam és a matracot is felállítottam. Visszafelé is menni fog a dolog. – kádat is kitisztítottam, mert különben biztosan nem zuhanyoztam volna le odaát. Jobb szeretem a rendet és a tisztaságot, így amit lehet, azt általában igyekszem egyből megcsinálni. Oké, persze néha én is húzom, halasztom a dolgokat, de ez szerencsére ritka eset.
Közben pedig vissza is érünk a lakásba. Kibújok a papucsomból, majd pedig leveszem a pulcsit is, mert itt bent eléggé meleg lenne benne. Újra körbepillantok a lakásban, majd a kérdésére Max felé fordulok és elmosolyodom.
- Epres jó lesz, ha van. Ha nincs, akkor mond miből választhatok. – közben pedig én is odasétálok és leveszem az edény tetejét, aminek köszönhetően szép lassan a baklava remek illata kezdi megtölteni a szobát. – Merre találom a villákat? Vagy előbb mást akarsz enni? – lehet ő inkább tányért is kér. Engem nem zavar, ha egy tálból eszünk, van elég hely mind a kettőnknek. Ha adott vagy megmondta merre találom a villákat, akkor elvettem kettőt és visszasétáltam a sütihez, hogy elkezdjek falatozni belőle.
- Vennem kell pár dolgot a sulihoz, meg a rajzoláshoz. Aztán lehet beugranék egy virágboltba is, hogy vegyek virágot. – szeretem, ha a vázában is akad virág, nem csak a cserepekben. Újabb falatot tüntettem el, miközben azon gondolkodtam, hogy milyen teendőm van holnapra. – Azt hiszem más nincs. Akartok csatlakozni? Doug sétát is le lehet tudni a boltok felé. – dobtam fel ötletnek, de azt se akartam, hogy tolakodónak tartson, vagy az agyára menjek. – Mármint csak akkor, ha akartok velem lógni, nem muszáj. – főleg, hogy semmi izgalmas programmal nem tudok szolgálni. Ha Max eddig nem evett a süteményből, akkor elvettem a másik villát, majd egy falatot rajta felé nyújtottam és mellé még mosolyt is villantottam és kicsit biccentettem a fejemmel, hogy rajta. Nem mérgezett a sütemény, amit hoztam.
- Már akarsz aludni, vagy van kedved valamit megnézni? – kérdőn pillantottam felé, hiszen fogalmam sincs, hogy mi a szokás nála. Lehet fáradt és inkább menne aludni, mintsem valami filmet vagy sorozatot nézne velem. Egyébként azt se tudtam, hogy mennyi az idő. Sietve nyúltam a telefonomért, hogy ellenőrizzem ezt, mert lehet már lassan éjfél van, így inkább az alvás jobb ötletnek tűnhet.