It’s time to give this city the boost it needs. Time to stop taking ourselves so seriously. I mean, come on, New York. What do you have to lose? Except your sanity.

Igen, igen, na, deee a tesztnek értelme is kell, hogy legyen, különben nem lehet megoldani. Ha pedig nem lehet megoldani, nincs eredmény. Ha pedig nincs eredmény, akkor... őőő. nem tudom... nem beszélhetünk tesztről, nem igaz, szőrös szívű barátom? - vigyorgom kicsit kiforgatva szavait, de alapvetően egyáltalán nem hülyeségeket összehordva, miközben azért igen, bevallom, élvezem is, hogy idegesíthetem őket.
- Megfigyelni a tévén keresztül is figyelhettek volna... Talán nem látták, kicsi Hans kozmetikai reklámját? Hát ezért ölt bele ennyi pénzt és energiát? - háborodtam fel, persze csak játszom és az oroszlán bajszát huzogatom. - Az idegen környezet egy őrültnek sosem idegen. Ami meg az ellenségeket illeti... odakint is akadnak bőven, és hidd el nekem, rendszeresen járnak a nyakunkra. - magyaráztam, miközben szemeim forgatva köröztem kézfejemmel. Onnantól egy ideig csendben - de persze végig töretlen jókedvűséggel, vigyorogva - hallgattam, ahogy Cale és ők beszélgetnek. Gyda csak sóhajtott, de inkább kételkedve házigazdáink épelméjűségét megkérdőjelezve, mintsem, hogy amiatt szomorkodjon, hogy még több időt tölthet velünk.
- Már, hogy ne volna? Mindig van. Gondolj csak bele, barátom. Travis olyan gyáva volt, hogy nemcsak, hogy arcát nem vállalta, de még megküzdeni sem képes velem, szemtől szemben. Oké, jó, hát kapott néhány golyót, elismerem, hogy némi hátránya származhat belőle, és tekintve, hogy már nem egy mai kakas, az sincs előnyére, de azért pénz fejébe meghalni érte...? De ő ezt választotta. A gyáva ember mindig az is marad. - jelentettem ki oktató hangnemben az utolsó mondatot, mutatóujjam is megemeltem hozzá, miközben Gydaék felé fordulva mondtam el. A szőkeség szavaira, majd Cale reakciójára én is hangosan felnevettem. Hát ez jó!
- Hát nézzék meg milyen igaza van! Egy percig sem vonja kétségbe, hogy döntése, ami nem is volt opció maguk szerint, még is jó döntés. Ez az igazi szabadság! Erre lenne szüksége minden embernek, kis fogaskeréknek! Hogy lázadjanak kicsit, hogy egy percig ne kelljen összeszorított fogakkal küzdeniük azért a bérért, amivel amúgy is csak vegetálnak. - tárom szét karjaim a maszktalan maszkosok felé, majd újfent karba téve kezeim pillantok el Cale felé.
- De egyébként... annyira nem is nagy gond, hogy itt ragadtunk. Olyan jól esett, hogy elismerted a múltkori trükköm, hogy ezúttal személyesen, élőben akartam bemutatni neked a soron következőt, ami még annál is nagyobb durranás! - nevettem el magam. - Mármint szó szerint! A trükkje persze nem a robbantásban van, az csak elterjeszti majd a keletkező füstöt, vírust, vagy, ahogy mi elneveztük a kacagó halált. A nevető halál sajnos már egy ideje foglalt, de itt szó szerint halálra röhögik tőle az emberek maguk. Teszteltük, és elképesztő! Bárki szemébe könnyeket csal, ez garantált! De erről sajnos lemaradunk, ugyanis nem egészen két óra múlva elkezdődnek a robbantások. - pillantok itt el vigyorogva a három "hőslovag" felé.
- Persze, megállíthatnám, szólhatnék a fiúknak, hogy élek, nem tűntem el, ne hozzák el a világvégét, de miért tenném? - röhögöm el magam, majd Calere nézek. - Amúgy is írtani akartad az embereket. Ha ezeken a drága jó lelkeken múlik, hamarosan neki is állhatsz építeni a birodalmad. - nevettem szórakozottan, mert valahol tényleg elég mókás egy szituáció.
- És nem rontanám el a meglepetést, de én Travis helyében első körben az alkalmazottait menteném az üzleteikből és a gyárakból... Ki tudja, nem-e ott kezdődik el a nagy bum-bum... - biccentettem feléjük, még ha aljas vigyorral is, azért legalább egy jó tanáccsal ellátva őket.
- Ó, de ha meg is gondolnátok magatok és tárgyalásra adnátok kobakotok, előre szólok, csak a megalkotómmal vagyok hajlandó tárgyalni. - vigyorogtam feléjük, utalva itt Travisre, mert nem szeretem mikor bujkál előlem. Aztán becsatlakoztam Calekhez és az ölébe ültem vele szembe.
- Két óra a világvégéig... ennek a világnak a végéig. Szóval... ki mit szeretne csinálni? - röhögtem el magam, mert nekem aztán édes mindegy hány millió életet áldoznak fel csak azért, hogy bezárva tartsanak. Ellenben a kevés túlélővel, akik minden bizonnyal nem minket vesznek majd fő célpontnak, mint azokat, akik meggátolhatták volna a katasztrófát csak nem tették.