Rövid jellemrajz rólam:

#érzékeny #empatikus #labilis
Szociális beállítottságú vagyok. Sokszor már túlérzékeny. Megérintenek egyes dolgok, mélyen együtt tudok érezni másokkal. Mindig észreveszem azt, ha valakinek nincs jó kedve, vagy bántja valami. Nem vagyok pszichomókus, velem könnyedebben lehet dumálni, nem analizálok minden egyes szavat. Én csak ott leszek, hallgatlak. Érzelmileg kicsit labilis vagyok, nem vagyok mindig a stabilitás acélos ereje, mostanság elő is jön több alkalommal.
#kitartó #megoldásorientált #meggondolatlan
Nem szoktam könnyen feladni a dolgokat, ha megtalálom a megfelelő motivációt, általában többre vagyok képes, mint amit kinéznének belőlem az emberek. Ugyan belőlem nem lehet kinézni azt, hogy egy precíz és mindenre képes nő lennék, sőt, a hebrencsségem s gyermeki vidámságom miatt pedig igencsak eltérő jellemem lehet, de én mindig mutatok újat vagy olyat, hogy hihessen bennem mindenki. Lehet teszek meggondolatlan dolgokat, de még időben kijavítom, vagy megoldom máshogyan. Kreativitás néha előtör.
#nyílt #sokat beszél #idegesítő
Mindig kimondom azt, amit gondolok. Nem szoktam visszafogni magam. Egyszerűen néha sokat pofázok, be nem áll a szám, s olykor kicsúszik egy-egy sértőbbnek ható kritika is, de azt általában tanácsként szeretném átadni, nem mindig történik ez így. Sokan tartanak idegesítőnek, amiért túl őszinte vagyok. Valamiért utálni is kell az embert, nemde?!
#mindig jókedvű #barátságos #bolondos
A vidám, játékos csillogás szinte mindig ott somfordál a tekintetemben. Sokan azt hiszik, hogy nekem sosincsenek problémáim, pedig csak arról van szó, hogy ha társaságban vagyok, mindig inkább a másik félre koncentrálok. Szeretek mosolyogni, hátha másokra is átragad. Mindenkivel leállok beszélgetni, de természetesen, nem mindenkivel leszek bizalommal, de inkább mondanám magam barátságosnak, mint ellenszenvesnek. Ezt általában humorral (nem tökéletes, baromi rossz fekete) igyekszem irányítani, vagy további sok-sok beszéddel.


Szeretem lista:

- csendélet, nyári viharok
- kutyák és macskák
- mogyorós csokoládé, epres sajttorta
- édes vörösbor, frissen facsart narancslé
- cipők (minden mennyiségben)

Nem szeretem lista:

- pókok, kígyók
- extrém hőség, túl sok havazás
- spenótos és gombás ételek
- tequila, zöldtea
- politikai cikkek, botrányok

Napokkal korábban...

- Hagyd, majd elmosogatok, Tara! - legyintettem, nem gáz, percek alatt elkészülök vele, addig inkább szerezzen bort még, hogy igyunk valami fincsit ezután a kellemes olaszos vacsora után.
Apám nevelt engem pici korom óta. Anya rákban halt meg, amikor négyéves voltam. Nem ismertem őt, ami szörnyűséges volt egész életem során. Sokat hallottam róla mindenkitől: vidám, nyílt ember volt. Ezeket tőle örököltem nagy valószínűséggel.
Milyen szuper ember lehetett, de milyen rossz lehetett, amikor orvosként rájött a saját betegségére. Emlékszem, apa évek múltán sem felejtette el őt, volt pár nő utána az életében, de senki olyan nem, akivel hasonló boldogságban találta volna meg önmagát.
Volt egy nő, Frederica vagy Francesca... Nem emlékszem, de én szerintem ő egy salemi boszi leszármazottja lehetett, vagy Drakuláé. Nem volt szimpatikus, megpróbáltam kiűzni, mert rossz előérzetem volt vele kapcsolatosan. Apa is belátta.
A megszáradt tálakat, evőeszközöket a helyükre pakolászom. Ám, az egyik fiókban találtam valamit. Nem akármit... NYPD felirattal ellátott bizonyítékos zacskót. Nem akartam hozzáérni kézzel, az egyik villával mozgattam meg, hogy lássam, mi az, ami benne van. Egy...egy kés. Mi van? Mi ez? Röpke pillanat alatt becsuktam a fiókot, majd újra kinyitottam, reménytelve, rosszul láttam. Nem, sajnos. Az ott egy bazinagy kés...
Ekkor hallom apa csengőhangját, - még mindig Tina Turner rajongó -, de becsukta a nappali ajtaját, ne halljak meg semmit. Én még mindig a kíváncsi, szeleburdi lány vagyok, így hallgatózni próbáltam. Sokat tényleg nem hallottam, de az a pár szó is elég volt nekem, hogy nekidőljek a konyhapultnak, s elmerengjek. Nekem ez sok. Nem hiszem, hogy apa lenne bajban. Azt sem gondolom, hogy valamit elkövetett volna. Előttem sosem titkolt semmit.
Néhány perc leforgása alatt történt minden. Alig kapok levegőt, újra benéznék a fiókba, se akkor kijön apa, kezében az üveg vörösborral, de én alig tudok kimondani bármit, ami tőlem meglepően szokatlan. Kell öt másodperc...
- Apa, mennem kell, holnap korán kelek, Calvin sok adminisztrációt igénylő munkát adott, szeretném befejezni, mire beér... Majd folytatjuk, ígérem - egy villámgyors puszival, öleléssel zárom le a beszédemet, majd a táskámat felkapva kiviharzom a lakásból.


- Várjuk a jövő hét kedden, 13 órakor, Mr. Forrester! Viszontlátásra. - szavaim határozottak, de mégis furcsán hatottak.
Ülök a számítógép előtt, időpontot egyeztettem imént egy férfival, aki egy újdonsült ügyfelünk lehet. Be kellene ütnöm az online naptárba az adatait, de csak bambulok magam elé. Az ujjaim képtelenek írásra.
Még mindig nem hiszem el, hogy mit láttam apám konyhájában. Abban a csodaszép penthouseban, ami Manhattan egyik legjobb helyén van. Az a kés... Egy rendőrségis bizonyítékos zacskóban? Mi a francot keresett ott nála? Nem tudom igazán összerakni a dolgokat fejemben, mert csak úszik az agyamban az a rengeteg puzzle kocka.
Még mindig előttem van annak a telefonhívásnak néhány elcsípett szava... FBI, nyomozás, minden el van intézve. A hidegrázás és libabőr fut végig a talpamtól a fejbúbomig.
Elkezdem kavargatni az előttem heverő kávét, de már nem akarom meginni. Nem, nem. Túl sok cukrot is raktam bele imént. Cukorsokk... az hiányozna még ide. Nem tudok nyugodtan meglenni, felkelek a székből, majd fel-alá kezdek járkálni. Meggondolatlanság lenne, ha beszélnék apámmal? Rákérdezni. Nem... Nem. Nem, az a lehető legrosszabb lehetne. Apám Manhattan egyik legjobb ügyvédje.
- ... Biztosan nem tett semmit. Az apám, fuhh, mit is gondoltam?! Basszus! - hangosan gondolkodtam, közben pedig a földön landolt a kávéspohár, a bézs szőnyeg egy része foltos lett.
Azonnal cselekedni kezdtem, tisztítót intéztem, mielőtt Calvin visszatérne a mostani ügyféltől, mert megint csak egy amatőr munkásságával találná szemben magát. Mondjuk, szerintem már ismer. Nyugtalan vagyok napok óta, nem tudom, mennyire feltűnő nálam, viszont alig aludtam mostanság, ingerlékenyebb vagyok, bár ugyanúgy vigyorgok, mint egy tejbetök. Mégis valami módon tuti érzékelik,hogy valami nem okés.
Gyorsan összeszedtem az új ügyféllistát, kinyomtattam mindent, amit kellett, majd bevittem Calvin irodájába. Letettem az asztalára, majd pedig visszamentem a saját asztalomhoz.
Körmeim kocogtattam az asztalon, mígnem rájöttem, hogy kellene ebédet szereznem magamnak is, meg rákérdezek egy üziben Calvintől is, hogy kér -e valamit, vagy már ebédelt -e. A telefonom csörög, apa nevét jelzi a képernyő... Vele nem tudok most beszélni. Szeretek, imádok csacsogni, de ma nem. Nem kívánom őt a pokolba, de azért csak úgy döntök, felveszem.
- Helló Drágám, bocsáss meg, amiért zavarlak most, képzeld, most hívott a keresztapád, hogy eljössz -e velünk hétvégén Hamptonsba? Grillparti meg ilyenek. - hangja lelkes volt, mint mindig.
- Ó, szia! Még meglátom, de most sietek valahova, visszahívlak holnap! - nem sietek sehova, csak valahogy nem akarom, hogy kicsússzon a számon bármiféle furcsa kérdés felé.
Most már elindulok a szokásos étterembe, ami két utcára van innen. Imádom a nemzetközi konyhájukat, mindig van újdonság az étlapon, amit kipróbálok, az már más tészta, hogy nem bír el mindent a gyomrom... Ez van.