Ez itt a reklám helye vagy az őszinteségé? Őszintén szólva egyik sem az én asztalom.
Kezdetnek hadd ejtsek néhány szét a hibásról... a valódi felelősről, aki úgy sikerültem ahogyan. Drága édesapám... igen ezen sorok főszereplője te leszel, hiszen anya minden igyekezete ellenére pontosan ugyanolyan kisvárosi tahó, seggfej lettem, mint amilyen te magad is vagy. Hiába csomagolom magam öltönybe, feleslegesen leplezem a tájszólásomat és csinálok úgy, mintha tagja lennék a New Yorkban élő és tanuló "elit" megjátszós, hízelgő, öntelt rétegének, az én szám szélén még mindig kiserken a sör amikor az egyik kocsmában lealjasodok a többi felkapaszkodottal, akik nem számíthattak az életben semmi másra csak a józan paraszti eszükre. Apa... te vagy a "jóvanazúgy" világbajnoka, a halogatás nagymestere és a mindenből IS kidumálom magam legelismertebb művésze, így én a legjobbtól tanulhattam. Én egy olyan családban nőttem fel, ahol az ember fiát felpofozták, amikor tiszteletlen volt és székkel kitámasztották a bejárati ajtó kilincsét belülről amikor csatak részegen (és egyébként 16 évesen) próbáltam bejutni majd aludhattam a verandán nevelési célzattal... ja és még a locsolót is rákapcsolták hajnal 4 óra magasságában amikor még békésen az azálea bokor tövében szundítottam. Mielőtt azonban hozzám vágnád a papucsodat, édesapám, tudnod kell, hogy hálás vagyok neked. Miattad nem lettem olyan életképtelen nyomorék, mint az egyetemi társaim, akik azt sem tudják merre vannak arccal előre ha véletlen lemerül a telefonjuk. Megtanítottál harcolni, a porba esni majd felkelni onnan még akkor is amikor 10 évesen a taknyom-nyálam egybefolyt amikor először haraptam istenesen a homokba miután felbuktam a motorommal. Odajöttél... a pólóm nyakánál fogva talpra rántottál, kétszer hátba vágtál, hogy köpjem ki a sarat, majd megfogtad a sisakom elejét, megráztad a fejemet és úgy leüvöltötted a fejemet, hogy tőled jobban beijedtem, mint a verseny folytatásától és visszaültem arra a nyüves kis retek motorra és utolsóként ugyan, de célba értem. Megtanítottál arra, hogy nem adhatom fel... még akkor sem, ha az élet meggáncsol és az arcomon csúszok 3 métert.
Anya... ne haragudj. Tudom, hogy igyekeztél, hogy jobb embert faragj belőlem, elsimogatni durvára edződött éleimet. Próbáltál olyan irányba terelgetni, ami "rendes" emberhez illik. Végülis sikerült.. egyetemre mentem. Nem is akármilyenre. Ha te nem lettél volna, akkor sosem hagyom el Missourit, sosem lettek volna céljaim a versenyzésen és a kocsmai rekorddöntéseken kívül. Mégis.. akárhol is legyek én inkább az apám fia vagyok... ezért pedig bocsáss meg. Meg azért is, hogy folyamatosan az idegeidet feszegettem... pardon... feszegetem, hiszen legyek akárhány éves te még mindig remegsz amikor motorra ülök, becsatolom a sisakot és megpróbálom kitörni a nyakam.

-CHASE!
-Mi van?!
-MIT mi van, hülyegyerek?!-már csattan is apám széles tenyere a tarkómon amitól szinte a mandulámat is megvakarom a kanállal amivel éppen a műzlit lapátolom az arcomba.
-Elkésel.-már ciccenti is a sörét. Folyékony kenyér reggelire. Igazi példakép a csávó.
-Tudom.-grimaszolok egyet miközben már állok is fel az asztaltól és a mosogató felé sétálva még kiiszom a maradék tejet a tányér aljáról.
-Akkor szedd a segged, mert itt hagylak.-már csapódik is be a háta mögött az ajtó.
-Azt mi lesz leversenyzel helyettem?-morgolódok az orrom alatt.
-Hallottam!-kiabál vissza.
-Sejtettem.-forgatom meg a szemeimet.
-Ezt is! Még a szemforgatást is.-kiabál és magára csukja a platós terepjáró ajtaját. Döbbenetes ez az ember. Az utánfutón leszíjazva pihen a motorom.
-Anya! Elmentünk.-kiabálok fel az emelet irányába.
-Kicsim!-hallom ahogyan fut lefelé a lépcsőn. Jajj ne. Csak ezt ne. Apa megöl.
-Mennem kell..-nyitom az ajtót.
-VÁRJ!-torpedóként repül keresztül a konyhán én pedig szinte megbotlok a küszöbön ahogyan próbálok elmenekülni előle, de még a kocsi előtt utolér és szorosan a karjai közé zár cseppet sem törődve azzal, hogy apám 12 tenyérrel fekszik a dudán jelezve nem tetszését.
-CHRISTINA! ENGEDD EL AZT A NYÜVEST HÁT HAZAHOZOM!-vöröslő fejjel üvölt és még kettőt ráver a dudára.
-Paul Harrington! Vegyél vissza az arcodból, mert... TE SÖRÖZÖL?-már felnyögök kínomba miközben kihámozom magam karjai közül, hogy bevágódhassak az anyósülésre. Csak menjünk már mert tényleg nem érünk oda.
-NEM SÖRÖZÖK!-kiabál vissza anyámnak a felhúzott ablakon keresztül, majd a kezében tartott sört a kezembe nyomja.
-Neki hoztam!-tényleg azt gondolta, hogy ez majd jó kifogás lesz?
-15 éves!-csap rá a motorháztetőre anya két kézzel.
-CHRISTINA!-üvölt rá apa.
-PAUL!-válaszol anya.
-CHASE! Na mindenki megvolt lépjünk.-türelmetlenkedek belekortyolva a sörbe.
Anya már csak mérgében legyint és fújtatva, puffogva és keresztényhez kicsit sem illően szapulva mindent ami él és mozog vonul be a házba.
-Hát ezt megcsináltad!-löki meg a fejemet apám és kiveszi a sörét a kezemből majd végre valahára tényleg elindulunk.



-Emlékszel amikor még kis szaros voltál és megint arra a versenyre?-ha nem ismerném akkor azt mondanám, hogy apám érzelgősködni készül miközben az utolsó dobozokat hordjuk fel a kollégiumi szobámba New Yorkban.
-Persze apa.. ARRA a versenyre emlékszem.-nevetek egyet az orrom alatt, de már lépek is arrébb, hogy ne bírjon leverni egy taslit mindenki szeme láttára.
-Hülye..-ingatja meg a fejét, egyébként is tele van a keze, bár őt még ennyi a büdös életben nem tartotta vissza.-Arra gondolok, amikor Indianapolisba mentünk és majdnem elkéstünk... kis takony voltál még.. 12 éves?
-15 voltam.-nézek rá értetlenkedve. Még mindig lövésem sincs, hogy mit akar ebből kihozni.
-Megnyerted a versenyt aztán zabáltunk egy rohadt jót abban a kis étteremben. Emlékszel?
-Iiiigeeeeen.. mi van azzal a versennyel?-ráncolom össze a homlokom.
-A versennyel? Semmi. Hazafelé ott fogok enni.-vonja meg a vállát majd lerakja a dobozt a szoba ajtajába.
-Na szevasz!-csapja a nehéz tenyerét a vállamra majd sarkon fordul és egyszerűen elsétál. Sose volt se a szavak se az érzelmek embere, de azt hittem legalább megölel majd vagy valami.. hát. Tévedtem. Egy darabig még nézek utána a folyosón ácsorogva majd belépek a szobámba. Az egyik ágyon ücsörög egy srác a telefonját nyomkodva és csak akkor pillant fel amikor kicsit sem elegánsan ledobom a kezemben tartott dobozt.
-Chase Harrington.-nyújton a kezem a szobatársam felé.
-Evan Redmonte.-csapja bele a tenyerét az enyémbe.-Te vagy a motoros?
-Ja ja... az vagyok.-így is össze lehet foglalni, hogy 13 éves korom óta nyerem az országos bajnokságokat és a díjakból fedezem a tanulmányaimat, hogy robotikát tanulhassak.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Hát helló, motoros!    Először is imádtam a jelenetet a szüleiddel, végig vigyorogtam és nevetgéltem minden sorát. Annyira könnyedre és szórakoztatóra sikeredett, rendesen olvasatta magát, és közben annyira láttam magam előtt az egészet.  

Tetszik, ahogy megeleveníted számunkra ezeket a karaktereket, pillanatokat, a maguk egyszerűségében, és tetszik, hogy te is ilyen karakter lettél, aki büszkén vallja, hogy nem a mai divat szerint nevelték, hanem némi szigorral, büntetésekkel, taslikkal, igazi tekintélyelvű nevelésben részesült, és ennek ellenére, vagy hát talán pont ezért akár egyedül is könnyen feltalálja magát az életben, miközben sikert sikerre halmoz.

Késő van, nem szaporítom tovább a szót, szerintem már így is egyértelmű, hogy imádtam a lapodat!    

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!