Imádok a színpadon lenni. Persze nem tennék meg mindent, hogy a számomra tényleg a világot jelentő deszkákra lépjek, hiszen van önbecsülésem, de azért sokra hajlandó vagyok érte. Még arra is, hogy egy eklektikus, bizonyos aspektusból tingli-tangli zenei fesztivált is bevállaljunk, nem feltétlenül a legjobb műsoridővel. Vagy színpaddal. Mondjuk sok rendezvényen a csiszolatlan gyémántok sorsa ez, mi pedig még igenis azok vagyunk. Az AC/DC-ről meg én se maradtam volna le... arról nem is beszélve, hogy New York-ban évek óta nem zenéltünk, valahogy vissza kell lépni a tudatba még ha az igazán nagy hazatérő koncert nem is ez lesz. Itt nincs meg az a teljes körű fanatikus közönség a szubkultúránkból. De bemutatkozásnak jó... ennek örömére a seggünket is ledolgozzuk most ebben a késői órában a fülledt éjszakában, míg színes, -leginkább vörös-, fények táncolnak a színpadon és olykor fel-felszáll a füst is, bár mi pont nem az óriási teátrális színpadképes banda vagyunk. Mi az egyéni energiával dolgozunk, frontemberként pedig talán a legtöbbet én. Szóval másfél órán át éneklek, tépem a húrokat, a szólók és kiállások alatt rohangálok, egy-egy ritmusszekciónál összeállunk a másik szólógitárossal, vagy a basszerral, hogy közös mozgással adjunk hangsúlyt az adott résznek és persze ott a headbangelés is... itt érzem magam igazán elememben, és ez látszik is, lelkes vagyok, tudok hatni a közönségemre is, így meg tudom őket énekeltetni, vagy mozgásra bírni, s meg is teszem: a jó közönség-zenész kapcsolat kiemelkedően fontos. Olyan vagyok, mint az úthenger, legalábbis úgy érzem magam és úgy is el tudjuk adni magunkat a közönségnek, hogy a számainkat nem ismerik, bár egy-egy feldolgozást is kevertünk bele a kedvükért. Már a ráadásnál tartunk s az utolsó szám is feldolgozás lesz, így a mikrofonnál be is jelentem ezt. - Köszönjük szépen! A következő számunk egy feldolgozás lesz, egy tisztelgés a brit metal legendái előtt! - taps és füttyögés, kiáltások harsannak, már találgatnak, hogy mi lesz. Én azonban most nem a tömeget nézek, hanem egy kellően feltűnő lányt az első sorban. - És ezt a dalt neked fogjuk elnyomni, indilány! - küldök felé egy mosolyt. - Gyere, mutasd meg a közönségnek, hogy kell bulizni! - majd az egyik kidobó felé fordulok és intek a fejemmel, míg a bőrmellényen, amit viselek, igazítok kicsit. Még most este is meleg van, így alatta nincs póló, a mellény szabadon hagyja kidolgozott karizmaim, ami a színpadon nem előnytelen, meg ki-kivillan a fekete tintával rótt törzsi jellegű tűz tetoválás minta is, ami vállamnál, illetve mellkasomnál indul. Farmernadrágot hordok, rajta pedig persze egy-egy szélesebb lánc s nyakamban a fehér Explorer formájú gitár, ami szintén hű társam volt a turnén is. A kidobó pedig szándékom szerint a lányhoz ment, hogy felsegítse őt a rácson át a színpadra. - Következzék a Saxontól a Princess of the night! - jelentem be, majd a fekete hajó leányzóra kacsintok és játszani kezdünk. Rajtunk, ha nem is a világ, de a fesztiválozók szeme.
Wait now / Outside / Your hair is long so you can’t say that you / Listen / To any music / to all the bullshit
Alig pár napja érkeztem csak meg, de mindenhol a nyári fesztivál plakátjait láttam a metrókon és az utcákon, a Times Squere óriáskivetítőiről meg nem is beszélve. Érthető, hogy végül rákerestem, hogy kik is lesznek a pontos fellépők, s mikor több brit, általam ismert bandát is láttam a nagy nevek mellett, már kattintottam is a bérlet vásárlásra az oldalon. De most komolyan, Foxygen meg AC/DC egy fesztiválon? És akkor a Black Lipset meg a Saint Motelt még nem is említettem! Baromi jó szervezői lehettek ennek a fesztiválnak, hiszen nem sajnálták a pénzt a fellépőkre, mondjuk ez ugye a bérletárakon is meglátszik, de úgy gondolom, hogy a minőségért igenis megéri fizetni. És tényleg, mikor lesz alkalmam ismét ennyi nagyszerű zenekart látni öt nap alatt? Rengeteg nyári fesztiválra látogattam már el Európán belül az elmúlt öt évben, így nekem még a magyar zenekarok nevei is ismerősen csengenek. Láttam a Szigeten őket tavaly meg tavalyelőtt és nagyon jó bulit nyomtak, szóval nekik is nagyon örülök, főleg, hogy egy olyan kis országból eljutottak erre a fesztiválra. Megszoktam, hogy az európai fesztiválokon szokás volt a különfélébbnél különfélébb öltözékek felvonultatása, így nem rettentem vissza itt sem minden nap egy-egy merészebb összeállítástól és igazából pont nem tudott érdekelni az, hogy valaki esetleg megbámul emiatt. Láttam nálam sokkal bevállalósabb embereket, akik mellett még én is szolidnak számítok. A mai napra a tollak kapták a főszerepet rajtam, s nem egy srác füttyentett már utánam a forgatagban, hogy "csini kis indián". Néhány csaj meg tökre odáig volt a nacimért, aztán rögtön lehervadt a lelkesedésük, mikor mondtam, hogy nem tudom honnan van, mert az egyik barátnőmtől kaptam szülinapomra. Igyekszem mindent felfedezni, s nem kimaradni a jó bulikból, persze ehhez mindig némi pia is dukál, de hát fesztiválokon pont az a lényeg, hogy jól érezzük magunkat, így nem is zavartatom magam. Véletlen csapódok ma is egy társasághoz, ahogy az elmúlt napokon is, ők meg egy számomra ismeretlen bandát emlegetnek, hogy menjünk már megnézni őket, mert nekem biztos tetszene. Még egy kör tequila, aztán már vetődünk is az első sorba, hogy végigtomboljuk a koncertet. Az utolsó szám következik, s mikor a frontember bemondja, hogy egy feldolgozás lesz, ráadásul egy brit zenekartól, akkor együtt kiabálok a tömeggel örömömben. Imádok mindent, ami onnan van, s az ottani barátaimnak köszönhetően rengeteg zenekart ismertem meg az ott tartózkodásom alatt, amik szerintük az alapműveltség része, de itt a legtöbbjükről nem is hallott még senki. És az énekes egyszer csak rám néz és felhív a színpadra a többiek meg sikítva meg vigyorogva löködnek, hogy menjek már. Ha nem lenne bennem alkohol, akkor is mennék, de így meg főleg, s a biztiőr segítségével könnyen átmászok a kordonon, onnantól pedig a színpad felé terelnek, hogy ne tévedjek el. A színpadra felérve hallom, hogy mi is lesz az a bizonyos szám és lelkesen kiabálok a frontembernek. - Jó választás, imádom azt a számot - mert azért vannak nekem érdekes ismerőseim Angliában és ahányan voltak, annyiféle zenekart mutattak nekem, nem meglepő, hogy Brian egyik este például pont ezt a számot nyomta be a kocsmában, ahol aznap este elütöttük az időt. Szerettük azt a helyet, hiszen akármilyen zenét kérhettél és ők berakták, mi meg ott mutogattuk egymásnak az éppen aktuális új kedvenceinket. Kéne találnom egy ilyen helyet itt is, na meg persze egy hozzávaló társaságot, ki tudja, lehet, hogy pont itt fogom megtalálni a tökéletes partnereket. - She used to be an ironhorse Twenty years ago - éneklem én is, közben a tánci tánci sem marad el.
Kezdőlap
|| szószám || 