A napjaim többsége ugyanolyan. Elvégre megszokott metódus szerint élem az életemet, minden napom meg van tervezve, tudom mit akarok, mennyi időt akarok rá szánni, mikor minek kell történnie. Az életem meg volt tervezve, nem is szerettem, ha valami felborítja ezeket a terveimet, hiszen ez a rendezettség, szervezettség adott egy biztonság érzetet nekem. Mostanában történt benne némi változás, hiszen az életemben megjent egy új szereplő, a szomszéd lány, akire szintén csak igyekeztem időt szakítani, így át kellett szerveznem a mindennapjaimat, hogy rá is jusson időm, ha már barátok voltunk. Amúgyis kedveltem a társaságát, még ha néha fura is volt, vagy nem is teljesen az én világom. Üde színfolt volt. Kellemesnek éppen nem mondható szombati munkanapot zártam Gordon olasz éttermében, de ez nem törhette le lelkesedésem, hiszen itt volt még a délután hátra lévő része és be volt tervezve nekem néhány program, többek közt egy könyv folytatása, egy kis tanulás, a vacsora és este felé még Gydával is szerettem volna időt tölteni. Átvettem a munkaruhát az öltönyömre, elköszöntem Peggytől, majd elindultam a buszmegállóba, hogy elérjem a járatot, ami szinte a lakásomnál tesz ki. A megállótól csak egy utcára van a panel, amiben lakom. Megtehetném, hogy gyalog megyek haza, de az hosszadalmasabb lenne és bár a buszt sem szerettem túlzottan, meg volt a maga előnye. Viszont a busz nem jött, pedig már fél egy volt. Arra gondoltam biztosan késik, de mikor öt perc várakozás után sem jött és a megállóban sem volt annyi ember, mint szokott gyanút fogtam és bementem a megállóval szembeni közértbe, ahol megtudtam, hogy a buszom ma kimarad, így gyalogolnom fog kelleni. Ez a hír sem tett boldogabbá, tudtam jól, a napi rutinom ezzel teljesen fel fog borulni. Kétségbe még nem estem, pedig közel álltam hozzá. Nem is értettem egyesek hogy képesek úgy élni az életüket, hogy majd lesz valami, mikor én éreztem, hogy teljesen elkeseredem, amiért egy ilyen apróság tönkre vágja a jól megtervezett napomat, amit már régóta betartok. Arra gondoltam telefonálnom kéne apának, hogy jöjjön el értem, de ő most dolgozik, nem tud eljönni értem, mire pedig ide érne, ott lennék, mintha gyalogolnék. Anya szintén. Egy pár percig még álltam a buszmegállóban, de olyan tíz perc várakozás után gyalog álltam neki az utcáknak. Mást úgy sem tehettem. Szemeim előtt láttam a város, pontosabban a kerület térképét. Tudtam mikor merre kell mennem, kifogástalanul ismert New York összes utcáját, a táblákat, lehetőségeket, mindent, ami a tájékozódásomat segítette. Olyan voltam, mintha egy GPS lennék, nem egyszer segítettem már eltévedt embereknek is a megfelelő útbaigazítással. Pedig én aztán nem sokat sétálok az utcákon, viszont megtanultam mindent, amit a térképek és úti kalauzok megtaníthattak és meg is maradt bennem a tudás. Mint mikor valaki fejből tudja a telefonkönyvet. Én azt hittem csak legendák és pletykák, hogy fényes nappal megtámadnak valakit. Lehet csak én reagáltam túl a helyzetet? Nem tudom, ellenben azt igen, hogy a férfi nem a barátságomat akarta, amikor megállított engem a Lenny & John's Pizza előtt. -Szia haver, van egy kis apród?-Tette fel az ártatlannak tűnő kérdést a barnás bőrű, fekete hajú, láthatóan valami sportot űző férfi. Talán mexikói lehetett, vagy valami más, hasonló nemzetiség. A zsebembe nyúltam, noha nekem sem volt sok pénzem, azt is leginkább szüleimtől kaptam. Valamit azért csak adnom kellett, elvégre ha nem lenne rászorulva, nem kérne az utcán. Nem tűnt szegénynek, de nem kizárt, hogy meg van szorulva, ami bárkivel megeshet. Volt a zsebemben néhány dolcsi, azt odaadtam neki. -Tessék. Minden jót.-Mondtam kis mosollyal, majd tovább álltam. -Ne már haver, ennél biztos többet is tudsz adni.-Mondta, közben megindult utánam és zsebre dugott kezekkel mellém lépett. Immáron együtt mentünk tovább. Nem volt nálam magasabb, sőt, viszont jobb kondiban volt. Nálam nem nehéz.-Nincs egy pennym se. -Csak ennyit tudtam adni, többet nem. Nekem sincs sok pénzem. -Ugyan, cimbora, akinek ilyen öltönye van, annak pénze is van. -Ezt az öltönyt apukámtól kaptam.-Világosítottam fel barátságosan. -És ő nem szokott pénzt is adni? -De szokott, mivel keveset keresek és egyetemre is járok. De majd lesz saját, jó keresetem, ha végre ledoktorálok. A nyugodt hangvételű beszélgetés akkor ért véget, amikor egy irodaházhoz értünk. A férfi, aki olyan két évvel lehetett fiatalabb nálam, szinte egy idősek voltunk, be nem rántott az irodaház melletti sikátorba. Azon kaptam magam, hogy koccan a hátam a falon és picit a fejem is beverem. -Ide a pénztárcádat! Most! Hallottam a férfi kérését, de ijedtemben nem tudtam sem válaszolni, sem cselekedni. Szinte leblokkoltam. -Mi van, siket vagy? Eddig nem voltál! Gyerünk, öregem! Add elő a pénzt! Hol tartod?! A pasas jobb keze a mellkasomnál szorongatta öltönyöm, míg bal keze a tárcámat kezdte keresni. Azt bizony hiába, mivel nem volt nálam. Annyi pénz volt nálam, ami fedezte a buszköltséget és még egy kevéske, ha valamire esetleg költenem kellett volna. Sosem hordtam magammal a pénztárcám, ha nem célzottan olyan útra mentem, amikor venni akartam valamit. Az irataim ugyan nálam voltak egy irattárcában, de aligha az kellett neki. -Szórakozol velem? Gyerünk, tejelj! Továbbra sem válaszolta, vagy tettem valamit is. Mintha csak egy medve lenne, szinte ösztönösen halottnak tettettem magam.
Szombat fél egy. Ilyenkor már rég anyámnál csöveznék, de még csak most jöttem el apámtól. Klassz tényleg ha a szüleid elválnak és egy kukkot sem szólnak a másiknak semmiért. Sokszor csak az én ügyes-bajos dolgaimat vesézik ki röviden, aztán a kettejük kommunikációja ki is merül ennyiben. Sok mindent elterveztem mára, az azonban nem szerepelt a tervek között, hogy anyámnál kössek ki. Holott apámnak bekamuztam a dolgot, így aztán elég nagy gázban leszek, ha kiderül; nem keveredtem haza az Ír felemre. A nőiesebb szülőmnek pedig bekamuztam hogy este érkezem meg hozzá. Szóval jah... Ezer meg egy saját programot kitudnék találni az őseim nélkül és jelenlétüktől mentesen, szóval a mai napot magamra összpontosítom. Szóval mivel anyám főztje ma nem fogja elérni a gyomromat, így a Lenny & John's Pizzériába léptem be, hogy leadjam a rendelésemet, ami tulajdonképpen csirke és brokkoli tekercsek voltak. Szerettem a gyorsételeket, ráadásul itt egész finomakat adtak, ez a két tekercs pedig alapból finom. Nem kellett sokat várakoznom és tömeg sem volt, ám ahogy unalmamban az ablakon kifelé bámultam, hátha a járókelők vagy az autók nézegetése eloszlatja a nemkívánt érzést, megakadt a szemem egy érdekes apróságon. Egy srác megállított egy másik srácot, egy öltönyöst, aki pénzt nyomott amannak kezébe, majd tovább haladt. Nem tűnt túlontúl izgalmasnak, így a rendelésemre fókuszáltam mit meg is kaptam nem sokkal ezután. Fizettem, apám adott némi pénzt hiába ugye a büntetés, a fiacskája akkor is az egyetlen. Nem sok persze, de akkor is pénz volt. Hetven dollár a mai napra szépen le fog csengeni, főleg hogy ebből már tizenhat dolcsi már el is ment a kajára. Megkaptam azt szatyrostól, hiszen elvitelesre kértem, majd meg is léptem a pizzázóból. Megindultam a korábbi két alak eltűnésének irányába, ám azok már nem igazán voltak sehol. Illetve a zajok alapján...bevonultak a sikátorba. Szemüvegem nem volt, kontaktlencsére váltottam reggel, így nem okozott gondot a dolog, szóval lassan haladtam el a beugró mellett, de ahogy arra pillantottam...a sportos az öltönyöst taszajtotta a falnak és a pénze kellett neki. Megtorpantam...a fickó követelőző volt, a másik viszont leblokkolt. Mozdulatlan némaságba szorítkozott, így nekem sem kellett több, szaporáztam a lépéseimet arra befelé, leejtettem a szatyrot, egy cseppet sem volt fontos az a kacat. A közelükbe érve a srác torkára fontam jobb karomat, rántottam el a másiktól és taszajtottam odébb, míg a másik elé beálltam. Amaz a földre került, majd idegesen kecmergett fel onnan, végig néztem rajta, majd ahogy megindult felém, hogy kiüssön, kiléptem a mozdulata elől, megfeszült minden tagom, majd a kisujjam és csuklóm között elhelyezkedő izomzattal (külső éllel) való ütésemmel a fickó nyakát vettem célba. Önvédelem. Használhatom. Végül egy fürgébb arcba való rúgással küldtem a földre. Aztán nem érdekelt tovább, a mozdulatlan, megdermedt srác elé léptem, aggodó tekintettel szemléltem meg. Magas volt, így csak az egyik kezem mozdult, hogy a karjára tévedjen a kezem, hogy kicsit megmarkoljam, hogy figyeljen rám. - Hé! - szólítottam meg hamarjában, hátha figyel rám valamelyest így. - Minden oké? Ártott neked? Megsérültél? - kérdezgettem hátha válaszol valamelyikre, akármelyikre. Hangom komoly volt, mégis érződött benne az aggodalom az idegen srác irányába. Az aggodalom, a félelem és a másokkal való együttérzés. Együttérezni. Ebben már én is részt vettem. Volt hogy én voltam az áldozat, volt hogy én voltam a tettes.
Szó mi szó, azért megkönnyebbülés volt, hogy valaki leszedte rólam. Nem bántott, de a bánásmód akkor sem volt túl kedves, hiszen mégis csak segítettem neki pár dolcsival. Arról már nem tehettem, hogy ő nem hitte el, hogy nincs nálam több. Öltönyös voltam, de az pám vette. Nem igen lenne pénzem rá, hogy öltönyöket vásároljak. Szemlátomást egy ázsiai srác volt a megmentőm, talán Koreai, de nem vettem volna biztosra. Elámultam harci tudása láttán, ugyanakkor némileg meg is ijesztett. Ha jó kondiban lévő ellenfelem ilyen könnyedén lecsapta, vajon mit művelne velem? Nem telt bele egy-két percbe és máris kiütötte, ami elég rémísztő volt azt tekintve, hogy nekem még annyi erőm és harci tudásom sincs, mint annak, akit az imént levert. Hamarosan hozzám lépett, ám abban a pillanatban, hogy megérintett végig sápadt az arcom. Levegőt sem vettem, szemem sem rebbent, mintha szobor lettem volna, noha abból ítélve, hogy szólongatott tudhatta, hogy élő organizmus vagyok. Viselkedése teljesen ellentmondásos volt számomra. Az előbbi akciója agressziót és erőt sugárzott, viszont mostani gyengédsége annak szöges ellentétje volt. Mintha a színházi maszkokat képviselte volna. A haragos, keserű arc és a kedélyes, boldog arc. Már valamelyest tudtam higgadtan gondolkodni, így világossá vált számomra, hogy neki valójában nincs baja velem, sőt, csak segíteni akart nekem azzal, hogy kiütötte a mexikói pasast. Minden esetre félelmetes jelenet volt. -Kicsit fáj a hátam.-Mondtam elpillantva megmentőm mellett. Nem néztem a szemébe, ahogy senki másnak sem. Nem voltam rá képes. Fájt a hátam, de biztosra vettem, hamarosan el is fog múlni, hiszen semmi komoly nem történt. -Nem hitte el, hogy nem tudok neki több pénzt adni. A pénzem otthon van. Nem tartom magamnál.-Feleltem neki ismételten gépies, üres hangon. Nem igen szokott érzelem megbújni hangomban, ahogy pillantásomban is csak ritkán fedezhető fel bármi. Ez pedig azon ritka percek egyike volt, amikor a félelem látszott benne. Igaz, mostanra már elült a félelmem. Elpillantottam az ételes doboz irányába, amit az imént ledobott, hogy le tudja szerelni a pasast. Innen nem láttam pontosan az étele egybe van-e még, vagy sem, de reméltem nem miattunk áldozta be az ebédjét. Ha mégis, akkor maximum hazamegyek a pénzemért és meghívom én. Valamivel illik viszonozni a segítséget. Mindig azt tanították nekem, ha valaki tesz értünk valamit, akkor illik nekünk is tenni azért, aki tett értünk. Igaz, volt az önzetlenség, de az illem úgy kívánta, hogy a mérleg egyensúlyban maradjon. -Az élelmed. Ott van a földön.-Jegyeztem meg némi késéssel. Hamarosan teljes bizonyosságot nyert számomra, hogy elült a veszély, így elléptem a faltól és kicsit átmozgattam magam a kényszer pózból, majd hasam előtt összekulcsoltam ujjaim. -A nevem Allen. Köszönöm, hogy kisegítettél engem ebben a helyzetben. Nem értett a beszédemből. Hitetlen volt és azt hitte hazudok. Biztos ettől lett ideges. Pedig ő sem talált nálam pénzt, hiába keresett. Talán tévképzetei voltak.
Segítségnyújtás. Erőfitogtatásról szó sincs, csupán egyszerűbbnek véltem azt alkalmazni mit megtanultam az évek alatt, mintsem egyszerűen bokszzsáknak használjam. Nem szeretek másoknak így ártani, de ha a szép szó nem használ ugye... igaz, egy szóval sem kértem meg hogy hagyja abba, bőven elég volt számomra a viselkedése a másik irányába. Nem gondoltam túl és a másvilágba sem akartam küldeni a tagot. Önvédelem még mindig. Az áldozata azonban mikor hozzáértem, mintha kicsit jobban megijedt tőlem, mint a rablójától. Nem tudom mi baja. Vagy nem látott még koreait, vagy nem látott még pusztakezes-lábas harcot, mely az önvédelmen alapul, vagy...az hogy a közelébe jöttem? Rengeteg kérdés tudom és nem is fogok rá válaszokat kapni. Saját magamnak tettem fel a kérdéseket az ő állapotával kapcsolatban. Se gáz. Végül megszólalt, kicsit könnyebb lett nekem is ettől, hogy nem esett nagyobb baja az ijedségtől. Igen, a felnőttek is megijedhetnek, félhetnek, sőt...van aki sokkot kap és kórházi ápolásra szorul. Szerencsére ott nem járunk. A háta fáj, tehát akkor a falnak lökte az ipse. Lassan eleresztem, most hogy a hangját is hallom és nagyjából “észhez” tért a pánikból, vagy akármi is ült rajta az elmúlt percekben. Egy lépés hátra, közben azért a földön fekvőt is figyelem, mint mondtam, csak kiütöttem pár percre nem kinyírtam. Remélem. Közben a srác a pénztől beszélt, hogy hiába adott, amaz csak többet akart. Visszapillantottam rá felvont szemöldökkel. - Minek adtál neki pénzt? Nincs rászorulva, az állapota hiánytalan, nem koszos, nem bűzlik...olyan nagyon pénztelen lehet mint én vagy te... - sokszor nem értem az embereket, most meg aztán őt főleg nem értem, hogy ha kérnek miért ad...mondja azt hogy neki sincs és menjen be emberek közzé, tudom is én. Forgalmasabb helyekre, mint az a pizzéria. Valahova mondjuk nagyon sietett és ha már pénz... pont az idegenhez akartam lépni a másik pénzéért, mikor megszólalt, a kaja piszkálta a fantáziáját. Vállat vontam, majd megközelítettem az ájult fickót, leguggoltam mellé és átkutattam a zsebeit, találtam nála némi pénzt. Vannak fontossági sorrendjeim. - Ne parázz miatta, be van fóliázva és szatyorban van. Védett cucc. Azt mond meg inkább, hogy mennyi pénzt szedett el tőled? - pillantottam hátra kíváncsian és ha megmondta, hát annyit kiszedtem a többi pénz közül, a maradékot visszatettem a fickó zsebébe, majd felkeltem mellőle és a megmentett sráchoz léptem, hogy visszaszolgáltassam neki. Át is nyújtottam. Közben a faltól is ellépett és bemutatkozott, magyarázott kicsit mellé még, ám kicsit mintha...furcsább volt ez eddigiekhez képest is. Furcsa. Idegen. Nem ismertem, így nem vonhattam le téves következtetéseket, szóval apró mosolyt megengedtem felé. - Tessék...Allen. Oké hogy kedvesség, meg miegymás, de egy ilyennek ne akarj többet adni. Inkább semmit se. Adsz neki egy keveset és mindened kell neki. Ez olyan mint mikor nyújtod a kisujjad és az egész karod kell neki. A nagyapám erre azt mondaná, hogy a jádekő sem hibátlan. - magyaráztam neki, ám okoskodni sem akartam pont neki, majd visszapillantottam az éppen ébredezőre, fejemmel intettem Allen felé. Jobb ha lelépünk innen. - Gyere. Elkísérlek. Hazafelé indultál? - léptem a szatyromhoz, hogy közben felkapjam azt és bevárjam Allent. Gondolom nem akarja ő sem megvárni míg az ipse teljesen rendbeszedi magát. - Jayce vagyok. - mutatkoztam be végül én is, hiszen nem akartam magára hagyni, a végén az ipse még rajta vezetné le a haragját azért mert veszített. Azt meg egyikőnk sem akarná.
-Azt mondta nincs pénze. Adtam neki, hogy legyen. A rászorulóknak szokás adni.-Mondtam, mivel nekem annak idején azt tanították, hogy segíteni kell azokon, akik hiányt szenvednek valamiben. Mondjuk pénzben. Adtam neki, hisz kért, azt mondta neki nincs. Nem értettem ez a fiú miért vonta kétségbe a dolgot. Attól, hogy valaki tiszta és rendezett, még szűkölködhet. Az adott némi megnyugvást, hogy az étele rendben, legalább nem miattam marad ebéd nélkül. Kíváncsi voltam mit akarhat a fickóval. Csak nem ki akarja rabolni? Kérdése nyilvánvalóvá tette számomra, hogy csak a pénzemet akarja visszavenni, noha nem értettem miért. Nem is akartam vele erről vitatkozni. Ha belegondolok, inkább hiszek egy olyan valakinek, aki megvédett, mintsem egy olyannak, aki megtámadott. Ez a fiú biztos jobban tudja, mit miért csinál. -Hét dollárt adtam neki.-Mondtam meg az összeget, ő pedig leszámolta és visszaadta nekem. Furcsa volt, hogy volt nála pénz az én pénzemen felül.-Ez érdekes. Nekem azt mondta nincs pénze. Ezek szerint nem mondott igaza.-Állapítottam meg, hiszen a megmentőm tett vissza pénzt a zsebébe. Át lettem verve. Legközelebb, ha kérnek, előbb megkérem őket mutassák meg a zsebeiket. Feleltére értetlenség lett rajtam úrrá. -Ugyan miért adnám valakinek az ujjam? Még ha lennének is kannibálok a városban, akkor sem hiszem, hogy képes lennék beáldozni az ujjam. Vagy valaki ujjakat gyűjt? Az egyik szaktársam mesélt valami bohócról, aki embereket ölt és levágta az ujjukat, hogy egy gyűrűre tegye fel őket. De csak egy videó játék, amin játszik. Lehet a valós életben is léteznek ilyen gyilkosok? Kérdésére bólintottam, közben azért én is jobbnak láttam lelécelni, mielőtt még felkel és dühösen nekünk ront. -Igen, haza felé indultam. Köszönöm, hogy testőrként velem tartasz. Pedig ez a környék eddig elég békés volt. Igaz, ilyenkor busszal szoktam hazafelé menni. A busz egy utcával a lakásomtól arrébb tesz le. Nem szeretem, de gyorsabb és kényelmesebb, mint a séta. Bemutatkozása után elgondolkodtam. A Jayce egy görög eredetű név volt, jelentése gyógyító. A fiú mégsem éppen görögnek tűnt. Ezek szerint ma már az ázsiaiak is kaphatnak görög neveket? Ez furcsa volt, bár nem ő volt az első, akinek más népcsoport nevét adták. -Azt jelenti gyógyító. Iaso istennőből ered. Iaso -> Jason -> Jayce.-Vezettem le neki.-Innen már nem lakok messze. Ha neked sincs ellenedre, meghívlak téged magamhoz a segítségért cserébe. Van otthon üdítő, gondolom nincs ellenedre az étel mellé. A mai napi rendem már úgyis teljesen felborult, amikor kiderült, hogy nem jön a busz. Ez a nap már menthetetlen.
A rászorulóknak adni? Én először meg szoktam nézni milyen ruha van rajta. Vagy van-e piszok a körme alatt, vagy ilyen apróságok, de egy ilyennek tuti nem adtam volna egy fityinget sem. Az meg biztos hogy nincs a pakliban, hogy apám sóherságát örököltem volna ezen a téren. De ha valaki erőszakos ilyen téren, akkor ott már akad elgondolkodni való, nem? Én is adok, de annak aki tényleg rászorul. A hét dollárt leszámolom, a többit visszateszem, majd visszakapja a srác is a saját pénzét. Nem mondott igazat...elmosolyodom szélesen. - Talán még nem hazudtak neked korábban? - kérdeztem vissza. Miért fagyott le egyáltalán? Miért nem mozdult? Miért nem lökte le magáról az ipsét? Rengeteg megválaszolatlan kérdésem akad, ám a helyzet nem könnyű, így feltenni sem tudom őket. Azonban a hosszú reagálás az ujjakról kapcsolatban kicsit engem zökkent ki. Hogy mi? Ledöbbenek a hallotakon, hiszen egyáltalán nem ilyenre számítottam. De csak videójátékról beszél, de elég ijesztő. Hogy a valóságban is lenne? - Hát...ööö... - össze kellene szednem magam, legalább egy kicsit, de teljesen tanácstalan vagyok. - Remélem nincs ilyen! - vágtam rá végül egyből. Kicsit elgondolkodtató szavak voltak ezek. Mégis ki ez a srác? Nem lökött. Nem lúzer...olyan...olyan...nem olyan mint én. De ez nem baj, saját egyénisége van és ez tök jó! Megindultunk és azt is felajánlottam, hogy elkísérem hazafelé. Nehogy újabb galiba történjen ezzel a fura sráccal. Szerencsére jól vette a dolgot és elmesélte hogy buszozni szokott ezen a nyugodt környéken. Most valami volt, hogy gyalogolni kellett neki? - Nem szeretsz buszozni? - kérdeztem újra vissza, hiszen nem sok mindenkitől hallok ilyesmit. - Autózni? Van jogsid? - újabb kérdés. Bár csak kíváncsi vagyok és nem meglopni akarom, szóval ha nem mondja el, akkor hanyagolom is a témát. Nem rám tartozik és ennyivel ki is békülök. Nem erőszak! Ami pedig a nevemet illeti, rá pillantok, elidőzök az arcán, ahogy elregéi a nevem sajátosságát. Túl sokat tud. - Mindent is tudsz Allen! Ez tök jó. - dícsérem meg sajátosan a nevem levezetése miatt, bár fogalmam sincs hogyan vezette vissza a nevemet az istennőig. Bár ha jobban belegondolok...anyával beszélnem kell! Meghív magához a mai segítségért, felszaladtak a szemöldökeim, ahogy magyarázta, hogy ott megehetem az ételt is. Meg a menthetetlen nap... - Miért lenne menthetetlen? Kicsit elcsúszik a napirended. Csak egy kicsit. Az nem lehet akkora gáz, nem? - kérdezek rá óvatosan, hiszen fogalmam sincs kilehet-e nála csapni a biztosítékot. Mert már rémlik, valami különb nála... de miért baj ha a napirendje nem ugyanaz? Vagyis hát az lenne, csak később áll neki az otthoni dolgainak. Nem para az! - Nem azért segítettem amúgy, hogy meghívj magadhoz. Nem kérek érte cserébe semmit, köszönöm. Nekem elég az, hogy segíthettem és hogy te sem sérültél meg. - térek rá egyből a lényegre, hiszen sosem kértem viszonzást semmiért sem és nem most fogom mindezt elkezdeni. Még akkor sem ha csak üdítő és nem csak azért mert anyám állandóan az idegenekkel való szajkózást felhozza. - Allen, te dolgozol valamit? Vagy tanulsz? - tettem fel egy apró kérdést, hiszen olyan fiatal arca van, hogy nem nagyon nézem ki belőle a dolgot. Ám az öltöny kicsit kizökkentett ezen a téren.
-Korábban is előfordult már, hogy elhallgatták elölem az igazságot és olyan dolgokat, mondtak, amik nem valóságosak-magyaráztam el neki a helyzetet. Nem, nem ez volt az első, hogy hazudtak. Hamarosan elindultunk az úton, miközben ő kérdéseket tett fel, én pedig válaszoltam neki. -A buszon sok az ember. Ismeretlenek. Sok a furcsa hang. Az üléseket egymás után használják az emberek, nincs fertőtlenítve. A támla akár még tetveket is terjeszthet. Mindig van nálam fertőtlenítőszer. Tolongás van, főleg ilyen tájt. Balesetveszélyes. Éves szinten több, mint százhetven buszbaleset történik. Utoljára kétezertizenháromban volt a legtöbb, akkor kettőszáztizennyolc buszbaleset történt, ebből nyolc baleset halálos áldozatokkal járt. Ez minden járműre igaz. Nem szeretnék egy járműben meghalni. A gyalogosokat ritkábban fenyegeti halálos kimenetelű baleset. De ha nem halálos, akkor sem akarom. Nem akarok megsérülni. A sérülések fájdalommal járnak és nehezen gyógyulnak. Nem szeretem a fájdalmat. Következő kérdésére rövid ideig felé pillantok, majd vissza előre. -Nincs jogosítványom. Nem szándékozok megtanulni vezetni. Miután tisztáztuk, hogy hazáig szándékozik kísérni, felajánlottam neki, hogy jöjjön fel hozzám és ott kap egy italt. Közben még a nevével kapcsolatban is kapott egy kis felvilágosítást, ami úgy tűnt lenyűgözte. Ez jó. Szeretem lenyűgözni az embereket, főleg, ha azok barátok. Mert ő barát volt, ugye? -Én minden napomat megtervezem, megszervezem, van egy jól működő napirend. Ez most megborult. Már semmit nem köt mára az idő-magyaráztam neki, bár ő ezt alig érthette meg. Ő nem úgy él, ahogy én, neki ezt nem tudom elmagyarázni úgy, hogy értse, amit én.-Mindent beosztok időrendben. Ez nem történik ma meg. Ma nincs időrend. A világ akkor működik, ha szabályozva van. Szabályozva van mit kell és mikor kell, hogy működőképes legyen. A kár a tűzhely, a sütő. Egy megadott recept alapján összekészíted az ételt és a szükséges hőfokon a szükséges ideig sütöd. Akkor lesz jó. Ha nem tartod be az utasításokat, akkor az étel nem lesz fogyasztható-magyaráztam el neki, ám ő utána már azon kezdett el magyarázkodni, hogy nem volt célja meghívtatni magát. -Pepsi. Én nem fogyasztok Pepsit. Nagyon szénsavas, foszforsav és sok koffein van benne. Nem szeretem a nagyon szénsavasat és a sok koffeinre, foszforsavra sincs szüksége a szervezetemnek. Zöld teát és vizet szoktam inni. A zöld teának 30 mg/240ml a koffein tartalma, míg 330 ml kólának 46 mg. A tea nekem bőven elég és nincs felesleges cukor és foszforsav tartalma sem. Nem én vettem ajándékba kaptam. Nem fogom meginni. Te biztos szereted, ha gyorséttermi ételeket fogyasztasz. Mert ugye az van nálad? Tovább haladtunk az utcákon, ismét csak ő kérdezett. Nem azért, mert én esetleg nem akarnék kérdezni. Kérdezhetnék, de tökéletesen beérem a beszélgetés azon formájával, hogy ő érdeklődik felőlem. Általában én szoktam jobban érdekelni az embereket, nem az emberek engem. Biztos vagyok benne, ha eljön az ideje én is fogok kérdéseket feltenni. -Dolgozom és tanulok is. Hétvégén pincérként dolgozom, de csak részidőben, hétköznap pedig a Columbia egyetem fizika szakán tanulok. Még két év és ledoktorálok. A doktori után elméleti fizikus kutatóként szeretnék dolgozni egy kutatóközpontban. Vagy egy egyetemen. Kutatóként szeretnék tevékenykedni. Lassan már láttam is a tömböt, amiben az én lakásom van. -Ott a lakásom. Már nem kell sokat menni.-Mutattam az épület felé.
A busz részét olyan szinten elmagyarázza, hogy csak pillázok. Meglep. Hiszen elég lett volna annyival letudnia, hogy sok a veszélyes anyag rajta és ennyi. Helyette pedig elég sokat magyaráz, hogy érthető legyen, hogy átlátható legyen, amit érez. Buszbalesetek, tolongások, sérülések. Ő pedig nem akar megsérülni...óh öregem. Jó, én egyetértettem vele, hiszen amiket felsorolt, ezekben mindben van valami, amit én sem szeretek. Megsérülni. De az ismeretlen emberek nem zavarnak, nem állok szóba egyikkel se azt csóközön, meg a bacik...kezet mosok. Általában nem ülök le szóval a tetvek annyira nem izgatnak. Az meg plusz pont nekem, hogy apám többet cipeli a hátsómat a kocsival. Heti egyszer át van mosva, nincs kosz benne, ráadásul úgy ahogy biztonságos. Főleg, ha nincsenek dúvadak az utakon. - Egyetértek. Veszélyes New York. - támogattam ebben, azonban az, hogy a fertőzésektől tart...hát mindenkinek lehetnek bónái, így neki is. Nekem is akadnak, szóval senkit sem szólhatok le a sajátosságai végett. Engem sem szólt meg és le sem, így okom sincs vagdalózni sem szavakkal sem tettekkel felé. És persze vannak azok az emberek, akik nem akarnak megtanulni vezetni. Én megakarok, csak még nem állok rá készen. Még nem vagyok 17. De őt ez miért nem motiválja? Én élvezném ha könnyedén megszerezném a jogsimat, apám adna a seggem alá egy kocsit és nem kellene neki furikáznia velem sehová se. Meg a tömegközlekedést is elhagyhatnám pillanatok alatt. Meg ahogy azt én gondolom...fitty fenét. Sajnos ez nem így fog történni. Anyám ízekre szabdalna, ha a jogosítvány megszerzése után egyedül indulnék útamra. Pedig de jó lenni lelépni egy kicsit mindenkitől. Hova mennék? Fingom sincs. Ami Allen napirendjét illeti...miért kell megtervezni? Fullra nem értem, szóval a tekintetem is árulkodó ezzel kapcsolatban, de a kíváncsiságom utat tör és leplezetlen kérdéssel meg is villan. - Nem szereted a spontán dolgokat? Pedig az a legjobb benne. Most még nem tudod, de lehet egy óra múlva koncertezni mész a haverjaiddal, ami este lesz majd valamikor...addig meg oda kell érni és bármi történhet. - adtam egy példát a szavaim mellé. Nekem a napirendem abból áll, hogy felkelek, elmegyek suliba, ha haza megyek akkor haza, ha nem akkor edzeni a haverokkal. Hétvége...az változó mindig, nem is érdekel igazán. - Amúgy ha azzal folytatnád, ami a napirendedben most következne? Az se opció? - kérdeztem rá, hátha ezzel kicsit kisegíteném. - Ilyenkor mit szoktál csinálni? - újabb kérdés, hátha rá tudom venni a srácot, hogy átugorjon egy bizonyos pontot az életében. Szerintem nem lényeg ha kihagy egy elemet a pontokból. - Semmi baj nem történik abból, ha nem ugyanaz a napod. - próbálok nyugtató hatást is elérni, hiszen abból még senkinek nem okozott bajt, hogy a napja kicsit másabb lett az előzőeknél. Az enyém is minden nap más és nem kelek ki magamból...háh még csak az kéne. Értem én ezt a tűzhely receptes példát, meg ha nem tartod be a hőfokot...hát vegyük vissza a hőfokot és ennyi. Legalább jobban átsül a dolog... bár így sem lesz kerek és egész, de ha ilyenen van fennakadva... Nem tudom megérteni sokszor az embereket. Őt meg most főleg nem, de biztos rá fogok jönni előbb utóbb hogy mi a helyzet vele. Ami pedig a meghívást illette, nem azért tettem amit, erre jött a pepsivel. Szeretem a pepsit. Ő meg nem, mert szénsavas és koffeines. Teán és vízen él. Felvontam a szemöldököm, úgy lépdeltem mellette, hallgattam a magyarázatot, mit megadott, bólogattam is hozzá, hogy tudja jelen vagyok és értem is amit mond. Összehasonlította a két ital koffeintartalmát is, melyből megint csak a tea jött ki győztesként. Hogy én szeretem-e a pepsit? A gyorsételmi kajához illő ital... - Igen, imádom a pepsit...nem mondom, hogy ez itt gyorséttermi cucc...csak két tekercs... brokkoli és csirke... a Lenny John's pizzériájából. Ismered a helyet? Ettél már ott? - emeltem meg kicsit a szatyrot, ha már meg lett említve a benne lévő étel, amit szintén szerettem, de az elkészítése macerásabb, így kézhez kapva meg gyorsabb. Nem kételkedtem az ízében és azt is tudom, hogy ezekben az éttermekben milyen ízfokozókat használnak, de ebben a pizzázóban megbíztam. Még sosem kellett csalódnom benne, így bátran rendeltem onnan. Akad pár kedvencem a normális kaják közül is, nem igen vagyok válogatós. Anyám szerint; de! Szóval rácáfolni nem is igazán tudnék. Sushi mániás vagyok, vagy halas, vagy zöldséges. Megtudnék mászni érte bármilyen hegyet. De bármi más is lecsúszik a torkomon, szóval nem állandó jelleggel csak a sushi. De a munka vagy suli kérdés is feltett kérdések egyike volt, amire választ is kapok. Nem is akármilyen választ. Ledoktorál és elméleti fizikus kutató szeretne lenni. Kutató akar lenni. Rohadt menő egy terep lesz majd számára. Én meg hát...igazából még sehol sem vagyok hozzá képest. Bár 16 évesen mit is várok. Apám elvárja hogy a nyomdokait kövessem. Meg a fityfenét! - Menő lesz a munkád! - mosolyodom el miközben az utcát figyelem, majd egyszer hátra pillantok, sehol senki, egy árva lélek sem lohol utánunk így aztán biztonságos az út további része. Az otthona felé mutat, így figyelem a mozdulat irányát, majd apró mosoly is megjelenik ábrázatomon. Nem lesz gond belőle ha pár percre felugrok hozzá, ugye? - Amúgy miért pont fizikus? Mi fogott meg pont abban? - kérdeztem, érdekelt, hogy miért pont egy ilyen szakot választott? Egy nagyon bonyolult szakterület és nem épp pihentető. Bár melyik munka és iskola az? Tizenhat vagyok és sokszor hullafáradt. Szegény én.
- Nem a spontaneitás nemszeretetéről van szó, hanem arról, hogy voltak tervek és nem valósultak meg. A spontaneitás önmagában nem rossz dolog, ha arra vágyik valaki, de itt nem volt rá szükség - feleltem, viszont nem fűztem hozzá példát és magyarázatot. Szerintem ennyiből is érthető volt. Vannak a várt spontán események és a nem várt spontán események. - Azzal fogom folytatni, nem is ez benne a baj. Az idő eltolódás a gond. Kicsúsztam az időből, az időkeretből. Hazamegyek és enni fogok. Ami jó, mert te is enni szeretnél. Tovább sétáltunk, figyeltem, mit mondd. Nem mondom, hogy mindenre válaszolok, amit mondd, de hallom és figyelek. Néha bólintottam. - Enni nem ettem ott, de hallottam már róla. Azt mondják jó, de én nem szoktam ilyen helyeken enni. Általában kapok ételt a munkahelyemről, vagy veszek valamit a boltban és csinálok valamit belőle otthon. Mondjuk szendvicset; de könnyebb ételeket meg tudok csinálni. De a szüleim is szoktak nekem hozni, ha főznek. Szóba került a tanulás és a munka kérdése is, de örültem neki, hogy feldobtam a napját a válaszommal. Szerintem is menő. Érdekes, izgalmas, tudományos. - Azt szeretem a legjobban. A legjobb tudományos terület, mivel a fizika segíthet hozzá a legkönnyebben és leghamarabb a világ titkainak megértéséhez, megismeréséhez. De tanultam már kémiát és matematikát is, ám mégis mindig visszatértem a fizikához. A legjobb szak. Nagyon szeretem. A leghasznosabb tudomány, az élet minden területén érvényesül, nem tudjuk kikerülni.
Hamarosan elértünk a tömbhöz. Lefújtam fertőtlenítővel a főbejárat kilincsét, majd utána benyitottan. Felmentünk az emeletre, majd megálltam a lakásajtóm előtt. Hátam mögé néztem, ahol Gyda ajtaja volt. Egészen halványan az ajtó felé mosolyogtam, majd visszafordultam saját ajtómhoz és lefújtam fertőtlenítővel a kilincset, majd visszatettem válltáskámba és benyitottam. A táskából kivettem az ételem, majd a fogasra akasztottam. - Itt lakom. Erre van az étkező - mutattam az utat a konyha felé, ami egyben az étkező is volt. Az ételt az asztalra tettem, a hűtőből kivettem neki a pepsit és elé tettem, majd főztem magamnak egy teát, azzal foglaltam helyet - nameg némi evőeszközzel, amiből neki is jutott.
Nincs szükség spontán dolgokra. Ilyet se halottam még. Arra mindig szükség van. Szinte minden egyes percben. Nem gondolhatsz csak arra, hogy azt csináld, amit tegnap csináltál ugyanabban a percben. Vagy van ilyen? Hát nálam nincs...állandóan egyforma napok...megbolondulnék. Ő hogy-hogy nem? Az meg hogy én mit szeretnék és ő mivel tudja folytatni a napját...én mondjuk este is megtudom enni ezt a tekercset, vagy holnap. Elhúzódik a mai nap minden, mégsem teszem szóvá, de őt zavarja ez az apróság ami az ő életét kicsit kifacsarja. Ő nem igen eszik ilyen helyeken, a szülei főznek, a munkahelye látja el élelemmel, vagy szendvicset csinál. Ahhoz aztán olyan nagy tudás nem kell. Mondjuk az anyám képes még most is össze dobni nekem egy kedvenc szendvicset...de nem azért mert balfasz lennék hozzá, csupán ez az állandóság múlt el számára pár hét alatt. Nem kell szendvicset csinálnia minden reggel, mert nem nála vagyok. Apa meg a nője nem csinál szendvicset és így örülhetek, mert nem veszik ki a kezemből a kenő kést. Igaz, hogy nem azt a fajta szeletelt kenyeret veszik, mint amit én szeretek, de ezzel is meg vagyok elégedve. Ami meg a főzést illeti, nem vagyok ráhangolódva így 16 évesen, de ami késik nem múlik. Amúgy egy buggyantott tojást, vagy sushit simán összedobok. A munkát és tanulmányaira rácsodálkozok, hiszen elég menő nálam az ilyen. Főleg hogy ő maga szereti és nem ráerőltetik, szóval plusz pont. Én biztos nem mennék el olyan szakra, ami nem lenne az ínyemre, így apámmal is daccolok ezzel így, hiszen nem akarok építészmérnöki diplomát és az ezzel kapcsolatos baromságokra sem vagyok kíváncsi. - Nem lehet kikerülni a fizikát...a matek is szinte mindenhova kell... - gondolkoztam hangosan ezekkel kapcsolatban az utat fürkészve. - Akkor van érzéked mindenhez...ha már kémia... Vegyszereket mennyire tudsz össze öntögetni úgy hogy tudd mit okozhatsz vele? Amúgy nagyon megterhelő a sulid és a munkahelyed egyszerre? - érdeklődöm, hiszen talán ezzel példát mutat vele, hogy később én magam is így álljak neki a dolgaimnak. Nem mintha ilyen gyorsan felakarnék nőni, csak körül nézek kicsit magam előtt mielőtt szabadjára engedném magam. - Robbanóanyagot tudnál összehozni? - persze hogy érdekelt, ezzért is a kérdés, persze nem rombolni akartam, csak tudni hogy miből tudok ilyet össze hozni. A tömbhöz érve figyeltem amit csinál. Lefújta a kilincset...nem szaladt fel a szemöldököm ezt látva, hiszen érdekes emberek rohangálnak a városban. Azonban azzal is volt már szerencsém összefutni, hogy pisis mosatlan kézzel mindenhova érintkeznek. Az meg undi, de akkor ezek szerint ezzel nem csak én futottam már össze. Bár lehet itt most a probléma forrása más. Az emeletre mentünk, ahol egy ujabb kilincs talált fertőtlenítésre, aztán bemehetünk. Az első dolgom volt hogy leszedjem a cipőimet, megszokás, majd úgy léptem be. Nem néztem körül. Illetlenség ne továbbja lett volna és nem azért jöttem. Meghívott magához, mert megmentettem. Vagy olyasmi. Az étkezőbe lépve az egyik széket kihúztam és arra tettem rá a szatyrot. Tekintve hogy a földre tettem korábban, nem jutott eszembe az hogy az asztalt boldogítsam vele. Előszedtem belőle a tekercseket, melyek be voltak fóliázva. A szatyrot összegyűrtem, nem kellett már, kerestem egy kukát, hogy belevágjam. - A mosdót hol találom? - rákérdeztem, ha megmutatta, akkor elmentem kezet mosni szappannal, hiszen eleve egy hapsit püföltem szét 10 perccel ezelőtt és hát...úgy tűnt a srác sem kedveli a bacilusokat. Tettem hát ellene, kezet mostam és vissztértem az étkezőbe, ahová letettem magam egy szabad helyre és magamhoz vettem a tekercseket, mindkettőt felbontottam és mivel a fólia maga volt a tányér, így az evőeszköz nélkül ragadtam meg az egyiket, emeltem a számhoz és haraptam bele. Még mindig mennyei volt. Feltűnő volt a rend és még annál is feltűnőbb volt a csend mely körül ölelte a lakását. Senkivel nem él egy fedél alatt? Én megbolondulnék ebben a csendben. Jó, én is elviselem mindezt, de nem egész nap. - Jó étvágyat. - nyögtem ki a falat lenyelése után, közben felpillantottam rá...
-Ez pontosan így van - adtam neki igazat, hiszen ez így volt. A fizika és a matek valóban kikerülhetetlen. - Értek hozzá. Pontosan tudom miből mennyi kell és mi lesz belőle. Nem nehéz feladat összehozni bármit is a vegyi anyagokból, ha a receptje ismeretes. A robbanószerek receptúrája is elég közönséges, egyszerű. Nem egy nehéz feladat bombát összerakni, egy dinamit is megvan percek alatt. Szinte elértük a lakást, amikor újabb kérdés került felszínre. - Csak hétvégén dolgozok, így nem okoz különösebb gondot. De úgy gondolom egyébként sem okozna gondot, első hallásra, vagy olvasásra megjegyzek minden információt. Nincs szükségem a hagyományos értelemben vett tanulásra, mint más diákoknak. Bementünk és előkészültünk az étkezéshez, majd megmutattam neki hol a mosdó, addig, míg odavolt megmikróztam az ételemet, ami két szelet rántott hús volt, krumplipürével és némi savanyúsággal. Kitettem az asztalra és mikor visszajött én is megmostam a kezem, majd lefertőtlenítettem az evőeszközöket és én is elkezdtem megenni a sajátját ételemet. - Jó étvágyat - mondtam és bekaptam egy szelet húst, mellé a krumplit. Szerettem az otthon nyugalmát, egész jó érzés volt a csend is, bár most volt társaságom, ami nem volt rossz érzés. Kíváncsi vagyok a továbbiakban miről fogunk tudni beszélgetni, bár evés közben nem igazán szoktam. - Te mit tanulsz? Vagy dolgozol? - kérdeztem rá, ha már ő is megtette. Emlékeim szerint ő még nem is mesélt szinte semmit magáról. Illene nekem is érdeklődnöm.
Tudja miből mennyi anyag kell és ez kicsit megpiszkálja a fantáziámat. Túlontúl érdekelni kezd és a fejemben kattognak a dolgok. Azonban nem azonnal akarok a fel nem tett kérdésemre választ, kicsit nyugodtabb hely tökélestes lesz. Megfogom kérdezni és ha kell fel is írom magamnak. Hogy mit fogok kezdeni az információval azt még nem tudom. Első blikkre megjegyez mindent, nem okoz gondot számára, ha dolgozik is. Micsoda mázlista. - Eidetikus memória...menő. - csodálkozás és vágyakozás. Az utóbbi kevesebb, nem vágyódom ilyen dolgokra, a túl sok információ sem valami jó ha a fejedben van. De az elég menő, ha ismersz valakit aki rendelkezik ezzel. Ráadásul kicsit flúgos is ez mellé, de nem a borító alapján ítélem meg az embert. Úgy nem lehet. Az evés jó dolog, mondjuk későbbre tartogattam, de talán ha az egyiket meghagyom, akkor este megeszem. Vagy estére veszek pizzát, hiszen nem akarok haza menni. Ma már nem. Holnap meg ki tudja mi lesz. Ennyire előre nem mehetek. - Tanulok. Tizenhat vagyok. - vallom meg neki ezt az apróságot, majd még hozzá teszem. - Ha elérem az álmaimat, ami apám mellett nehezebb lesz, akkor siketeknek és némáknak fogok oktatni. Most a jelnyelvet tanulgatom. - igazítom ki magamat ezen a téren, hiszen nem sok mindenkit érdekel más “mi leszel ha felnősz” sztorija. Igaz nem ez volt a kérdése, de így képben lesz a későbbi dolgokkal. Kiteregetni a szennyest nem fogom, apám eléggé gonosz tud lenni, őt mint téma nem hozhatom fel. Kényes téma. És utálok róla beszélni, vele lenni sokszor rosszabb. De vannak jobb napjaink. - Amúgy említetted, hogy tudod az összetételeket. Mondasz párat a robbanószerek összetételéről? - kíváncsian fürkészem egy falat bekapása után, lassan rágok és tudok figyelni is. Kíváncsi vagyok persze, hiszen eddig csak olvastam róluk, de hogy ezek tényleg megvalósíthatók-e...inkább saját szemmel tudakolnám meg. És persze tenném magam próbára hogy összetudnék-e ilyesmit hozni.
Miközben eszegettem, azért odafigyeltem rá, hogy mit mondd és mi a jelentősége. Fél füllel felfigyeltem rá, hogy az apja minden bizonnyal korlátokat jelent számára. Nem az én dolgom volt, nem is foglalkoztam vele és ha rám tartozna, úgyis többet mondott volna róla. - Ez egy elég nemes cél. Remélem meg fogod tudni valósítani, sok embernek jót tennél vele - mondtam, majd rátértünk a bombákra, meg egyéb robbanó anyagokra. Készségesen segítségére voltam benne, de előbb ittam a teámból. - Ott van például a dinamit. 75% nitroglicerin, 0,5% szóda és 24,5% kovaföld. A feketelőpor, ami a legtöbb bomba alapja és önmagában is egy robbanószer, talán még egyszerűbb és megkockáztatom, hogy könnyebben beszerezhető anyagokból áll össze. 74% kálium-nitrát, 15% szén, 11% kén. Kiszámolod, hogy mekkora mennyiséget szeretnél legyártani és lebontod %-os arányban a mennyiséget, hogy megkapd miből mennyi kell hozzá. Nem nehéz kiszámolni. Ha kell levezetem neked papírra - ajánlottam fel neki, bele sem gondolva, hogy akár egy terrorista is lehetne, aki fel akarja robbantani az ellenségei házát, vagy a Fehér Házat. - A flash por sem egy nagy tudomány. 10g flash porhoz 5g kálium-nitrát, 3g kénport és 2 alumínium por szükséges. Minél nagyobb robbanást akarunk, annál több kell, de az arányokat meg kell tartani. Ettem ismét néhány falatot és ittam a teából.
Akad pár célom az életben, melyet vagy így vagy úgy de elkell majd érnem. Nem apa rögös útján fogom elérni a céljaimat, nem akarok a cégérről tanulgatni, nem akarok építkező lenni. Akkor nem lenne időm másra, pontosan úgy ahogy az apámnak nincs ideje másra. Nem akarok ilyen ember lenni. Az önző vágyaim a család ellen mennek. De szeretem őt ennek ellenére persze, nem is ez zavar tulajdonképpen. A kettejük vállása, de kizárt hogy ők ketten újra egyek legyenek. A kérdésem fontos volt, ám magam sem igazán tudtam, hogy az információkkal mit is akartam, vagy tudtam volna kezdeni. Hiszen épp egy robbanáshoz alkalmas elegyet akarok a felszínre hozni, megtudni és talán a jövőben alkalmaznám is. Figyelemfelkeltés? Ennyire barom nem vagyok! De jó ha tudja az ember vészhelyzet esetére, nem? - Úhh, persze. Levezethetnéd. - javasoltam én is, helyeseltem a dologra, hiszen ennyi új információt erről simán elfelejtek mire haza kerülök. Jobb ha megvan máshogyan is a nyoma. Amúgy meg olyan készségesen elém tárja ezeket az információkat. Mintha naiv lenne. Na nem mintha én nem... szóval nem törhetek felette pálcát. És ha megkérdi miért kell? Iskolai tananyag...szorgalmi...kellenek a jó jegyek. Ez egész jó hazugság. Nem szoktam ekkorát kamuzni, de a szükség nagy úr...és hát lelkiismeretem lesz később, de így jártam! Fájhat majd később is ez miatt a fejem. - Amúgy te ilyesmit honnan tudsz? - vetül fel bennem ez a kérdés, hiszen a munkahelyére ez a tudás lényegtelennek tűnik...vagy kell a tovább tanulásához? Nem voltam képben a szakokkal, hiszen ráértem még szinte ilyesmikkel foglalkozni...az én irányomhoz meg ilyesmi alapból nem szükséges...szóval akadnak kérdések. De visszatartom őket, a sok kérdés sose vezet jó útra. A kajálásomat folytatom, megbontom a pepsit is, beleiszok, egyszerűen megunhatatlan az íze. Leteszem, majd tovább falatozok. A pillantásom olykor elsiklik a ház különböző belátott pontjaira. Katonás rend, tisztaság, sehol egy széthagyott holmi. Tisztaságmániás? Bár lefertőtlenítette a kilincset is, szóval valami van vele. És első hallásra megjegyez mindent, a fickó is simán elbánt vele...nem utazik buszon mert elkap valamit...nem mondom, hogy gyagyás, mert nem az. Azt máshogy nevezik és máskép néz ki. Allen tudja mit csinál. A gyagyások nem tudják...a srác értelmi szintje magas, de vannak dolgok miket nem szeret...újra Allenre pillantok. Korábban sem nézett rám, most sem fogok attól tartani, hogy szemeink találkoznának. Romantikus pillanatokat élhet-e? Persze hogy piszkálja a fantáziámat hogy mi baja van. Kit nem mozgatna a dolog? Én nem szekálom...próbálok együtt működő lenni. Mint általában minden másban másokkal. Károm már nem lehet belőle.
Kérésének eleget téve kerestem egy üres papírt és mindhárom anyagot levezettem neki 500g-os kiszerelésben, mert később abból lesz neki a legkönnyebb más-más mennyiségekre felszorozni, vagy visszaosztani, aztán átadtam neki a papírt, hogy tegye el. - Két évet töltöttem el a New York egyetem kémia szakán. Az volt az első szak, amit egyetemista korszakom elején felvettem. Sok mindenhez értek, ami "vegyészet", de egyébként is nagyon sok dologgal találkoztam már, amikor különböző szakkönyveket olvastam. Meglepődnél mennyi minden van még, amit tudok. Volt egy hadtörténeti könyv, abban nagyon sok mindent lehetett olvasni, hogyan fejlődött a robbanó anyagok története. Természetesen hadászati célok kapcsán, de volt mellette kémiai jegyzet is. De a robbanószerekről amúgyis sokat lehet olvasni kémia szakkönyvekben. Megfordult a fejemben, hogy rákérdezzek miért kellenek neki ilyenek, mihez szeretne kezdeni az információval, de nem az én dolgom volt. Érdeklődik irántam, érdeklődik a szakmai dolgok iránt, amiket tudok, amiket tanulok. - Jó látni, hogy téged is érdekelnek tudományos kérdések. Ritka az ilyesmi. Van egy barátom, itt lakik a szomszédban. Ő kezdetben nem érdeklődött a tudományok iránt, csak a mesék érdekelték, de miután elbeszélgetett velem, eljött egy planetáriumba és azóta volt jó néhány tudományos beszélgetésem is vele. Tovább eszegettem, amíg el nem fogyott és ki nem ürült a bögre is. Mikor mind a ketten megettük elmosogattam, aztán odavezettem őt a könyves szekrényemhez. - Ha szeretnéd, kölcsön adom neked, ami tetszik neked és érdekel. Sok jó könyvem van, tudományos írások. De persze szívesen válaszolok én is a kérdéseidre.
A srác egy zseni! Nem futottam még össze senki fia agytrösztjével, de a srác túlmutat az eddigieken is. Szóval le a kalappal előtte, főleg hogy ennyi mindent tud, még akkor is ha kicsit flúgos. Jó, biztos van valami kehéje, de akkor is klassz a tudása. Főleg amit a kémiai dolgokról tud és a hadászati technikáról. Kiadnak ilyenekről is könyveket? Ez új! Többet kellene könyvtárba járnom, ez biztos. El kellene kezdenem, de az nem most lesz, így aztán ezt is elhalasztom kicsit. Meddig? Fogalmam sincs, majd ha időm engedi -kac kac- majd akkor neki állok ezeknek is. Amúgy sem lehetek olyan, mint Allen, ami az okos részét illeti, a többi meg amúgy sem érdekel. Csak a kíváncsiságom fűt és az, hogy kitapasztaljak dolgokat. - Vannak dolgok, amik érdekesek és felkeltik az én figyelmemet is. Sajnos nem minden dologgal vagyok így, szóval az emberi test és az ehhez tartozó cuccosok nem kötnek le. - vonok vállat, közben a kezeimet is széttárom. Nem lehet mindenki egyforma. - Elvagyok videójátékokkal és zombis sorozatokkal. Szoktál filmet nézni? Van kedvenc filmed, vagy sorozatod? Leköt az ilyesmi? - újabb kérdések, ám már beletörődtem párszor, hogy senki sem olyan marha, hogy fent töltsön egy egész éjszakát, azért, hogy végig nézzen egy Star Wars maratont. Vagy újra kezdjen egy sorozatot 11 évaddal, összesen 177 résszel, amik ráadásul 50 percesek... én képes vagyok erre. Az ő szomszédját nem érdekelték ezek, de most már egy planetáriumi látogatás után igen. Van ilyesmi erre felé? Nah! Klassz! A tekercsek elfogytak, a kapott kóla is fogyogatott. Bár azt nem értem még mindig hogy a megadott paraméterek végett sem szereti ezt az ízt...pedig ez aztán finom. Közben a könyvekhez is odavezetett és a pillantásom is végig vezettem a címeken. Választhatok, hogy melyiket akarom kiolvasni. Olvasni? - Jó sok könyved van. Biztos nem fillérekért dobálták őket. De biztos? Nem tudok kiolvasni egy hét alatt egy könyvet. Nem baj, ha egy hónapig is nálam marad? Nem okozok kárt benne, csak hát, az időm nem sok olvasásra. - féltettem a könyveket és a türelmét is, ám az biztos, hogy pont rongálásért nem engem kell majd sittre vágniuk a zsaruknak. De hosszabb ideig sem akartam rajtuk ülni, pont úgy mint anno egy könyvtári könyvön...Másfél év után került vissza. Szívás. Elfelejtettem, meg hát volt egy csomó dolgom. - Figyelj csak. Elviszek kettőt, ha kiolvastam, visszahozom neked, majd megint elviszek kettőt és akkor így nem maradnak nálam, rendben? - vetettem fel egy ötletet, hiszen egyszerre elvinni öt-hat könyvet nem igazán akartam, bár hogy majd most hova fogom pakolni, mert nem terveztem haza menni, azt rejtély fedte. Ezzel így átszerveződik a programom, vagy találok neki jobb helyet esetleg? Vagy holnap visszajövök értük? Miért akarnék egy idegenhez vissza járni? Mert már nem idegen.... - De majd egyszer máskor. Most nem haza megyek, így tuti ott hagynám valamerre, elfelejtem. Szóval esetleg ha majd megint erre járok, akkor biztosan viszek kettőt. Nem felejtem el, jó Allen. Nem haragszol? - fordultam is felé egy mosollyal, bár nem voltam hazudós, ő nem ismerhetett efelől, még akkor sem ha megmentettem az életét. Nem szólom meg azért, mert másabb mint azok, kiket eddig ismertem. Sőt. Inkább csodálom pontosan ez miatt!
- Nem lehet mindenki egyforma, de már az is egy szép és jó dolog, ha vannak dolgok, amik érdekelnek. Ha érdekel valami és utána jársz újabb dolgok fognak majd elkezdeni érdekelni és ha azoknak is utána jártál még több új dolog fog érdekelni. Az ilyesmi lavinaként indul el és ránt magával mindent. Nem nézek sok filmet, de utóbb a szomszéd lánnyal megnéztük az Alíz Csodaországban filmet. Furcsa volt, de nem volt rossz. Sok értelme nem volt, de szórakoztató volt.
A könyves szekrény előtt álltunk és figyeltem, amint kinézi magának a számára tetszetős könyveket. - Igen, sok. De olvasom is őket rendesen. Vidd el nyugodtan, ha egy hónapig olvasod, akkor egy hónapig, de a lényeg, hogy olvasd ki és tudd értelmezni, maradjon meg benned a tudás, amit a könyv adott. Ajánlatára rábólintottam. - Rendben. Akkor kettőt elviszel, majd visszahozod és megint viszel kettőt. Ez így teljesen rendben van szerintem. Úgy tűnt el is viszi a választottakat, de mégsem. Meg is indokolta. - Rendben, akkor majd máskor. Ahogy érzed, hogy neked jobb - feleltem és meg sem fordult a fejemben, hogy hazudna, vagy átverne, vagy nem hozná vissza őket, esetleg megrongálná őket. - Emiatt nem haragszom. Butaság lenne egy ilyen miatt megharagudni valakire. - Remélem nem tartottalak fel, ha valahová igyekeztél. Lehet gátolt téged ez a kitérő. Nem akartalak feltartani és eltántorítani attól, hogy eljuss oda, ahová igyekeztél. Remélem nem késel el és nem időpontra kell menned.
Utasítást kapok a könyvek és olvasásuk mellé, mellyel megmosolyogtat. Nyilván nem csak elolvasni akarom, hanem értelmezni is, szóval ez miatt nem kell aggódni, hogy nem maradna bent az érdekesebb része a fejemben. Az én ajánlatom is bevállt az ő számára, így mivel a lakcímet és az utcát is megnéztem magamnak korábban, hát egyszerű lesz majd az ide tévedésem, hogy jöjjek hozzá. Nem haragudna meg egy ilyen végett, hogy nem most viszek könyvet. Van aki megharagudna egy ilyenért. Nem tolerálják egyesek a könyvek el nem olvasását, vagy bele nem lapozását. Valami mániákus dolog lehet, nem tudom, kerülöm az ilyesmit szélesen. Allen is fura, de ő egy másik oldalról fura. Egy bogárnak sem ártana, kicsit naív, de talán élete végéig az marad. Ami pedig a további szavait illeti, hogy tartottam valahova. Tényleg. - Nem tartottál fel Allen. Örülök, hogy tudtam segíteni. Ami pedig az utamat illeti, nem siettem sehová. - magyaráztam apró mosollyal. Majd körül néztem lassan, a tekintetem mégis visszatért Allenre. - Van telefonod Allen? - igen, kinézem belőle, hogy nincs szüksége ilyesmire, de akkor hogyan kell fel reggelente? Hagyományos ébresztőóra? Vagy a szüleivel hogyan kommunikál? Esetleg a munkatársaival? Visszaléptem az asztalhoz, amire ő írta össze számomra az adatokat, abból téptem le egy darabot és leírtam számára a mobilom számát és a nevemet is mellé, hátha később nem tudná kié lenne ez a sok szám. Azt az asztalon hagytam, az adatsokaságot pedig zsebre pakoltam, a kólámat pedig magamhoz vettem. - Mi a mai terved mára? Tudod már mit nem fogsz tudni megcsinálni? - tekintve a korábbi beszélgetést, az időben történő cselekvéseiről lemaradt vagy egy óra, így azt már nem teheti meg. Folytatja a következővel, ha jól értelmeztem a szavait. Jó, ez elég érdekes dolog, de a mai világban akadnak érdekes figurák. Igen, én beszélek 16 évesen, szóval a látottak és hallottak alapján erre a dologra jutottam. - Amúgy meg kösz a kólát, meg a vendéglátást. Tényleg vigyázz magadra...a pénzed meg ne add oda senkinek csak mert kéreget valamiért. - figyelmeztetem újra erre az apróságra, hátha elfelejtette, amit kétlek, de jobb az ismétlés. Igen, magamból indultam ki. A kezemet is nyújtottam felé, hogy kezet fogva elbúcsúzzam tőle, ha nem fogja meg akkor egy mosollyal eresztem csak le a kezem és inkább a koreai üdvözlés módot teszem meg felé. Meghajolok, nem olyan mélyen, de pont elegendő ahhoz, hogy tisztelettel legyek felé. - Majd érkezem a könyvekért. Allen, teljen jól a napod. - köszöntem el, majd az ajtó felé indultam, a kilincset is megragadtam, visszapillantottam rá és egy mosollyal fürkésztem míg a kilincset le nem nyomva léptem ki a lakásból. Ezer meg egy dolgom nincs, de a napomat nem haza menéssel akartam tölteni. Ma bulizni akartam, bosszantani akarom az öregeimet. Valamilyen mód majd csak sikerül. De kiélvezem a bulira adott időt is, amíg le nem csesznek a lábamról a korom miatt.
// Köszönöm a játékot, egy élmény volt a sráccal való játék és persze bocsánat hogy megvárakoztattalak párszor. //
Megnyugtatott a gondolat, hogy nem tartottam fel, igazából semmi fontos dolga nem volt. Ez jó hír így nekem, nem voltam bűnös semmiben. - Van telefonom, igen - mondtam, majd a felírt telefonszámra néztem és megcsörgettem, hogy neki is meg legyen az én telefonszámom. -Azt hiszem ez a nap már ilyen marad. Majd kitalálom mivel folytassam. Átnézem a napi rendemet és átszerkesztem a nap hátralévő részében. Jó eséllyel elolvasom a maradék oldalt az Idő még rövidebb történetéből. Megfogadtam jó tanácsait, bólintottam. - Rendben. Vigyázni fogok és nem adom ki a pénzemet senkinek. Köszönöm, hogy segítettél nekem. Nem fogtam vele kezet, ellenben felálltam és én is meghajoltam neki
Miután elment, mindent letakarítottam a konyhában, amit használatba vettünk, utána átvettem az otthoni ruhámat és átírtam a napi rendemet. Elsőnek befejeztem a Stephen Hawking könyvet, utána felkészültem a hétfői napra a tananyagokból, bár egyébként is biztos tudásom volt belőle, nap végén pedig letusoltam és bekapcsoltam egy kellemes zongorakoncertet, hogy relaxáljak még elalvás előtt.
(Köszönöm a játékot én is. Jól szórakoztam, élvezetes volt és érdekes. Semmi gond, nincs harag. Vártam már másokra többet is )
Kezdőlap
Köszönöm a játékot, egy élmény volt a sráccal való játék 
// 
)