Olybá tűnt annak ellenére, hogy milyen nehézkesen indult az ismerkedésem, ismeretségem a szomszéd lánnyal elég jól alakultak a dolgok. Nem sok ideje ismertem, de máris nagyon jó barátságba keveredtünk és sikerült megajándékoznom élete legjobb, legszebb ajándékával. És használja is, mert időnként, mikor elmegyek a bejárati ajtaja előtt szoktam hallani, ahogy játszik a hangszeren. Felajánlotta, hogy legyek a hangszerjátékos partnere, de nekem még aludnom kellett rá egyet. Nem tudtam akarok-e vele közösen zenélni, mert bár szerettem zongorázni és hegedülni, úgy éreztem, hogy az, hogy én vele játszak nem fog jól elsülni. Egy ilyen közös zenei játék nagy pontosságot, precízséget és hozzáértést igényel. Igaz, csak gyakorlás lenne, de szerintem zavarná a füleim, ha nem sikerülne szépen, erre még nem éreztem magam kellően késznek. Most, hogy ilyen jó barátok lettünk arra is gondolnom kellett, hogy ezt a barátságot ápolja. Ahhoz pedig idő is kellett, amit én szigorúan beosztok magamnak. Át kellett szerveznem a napirendjeim, így a szombat estémet megrövidítettem. Kevesebbet aludtam, hogy jusson időm a napjaimat átszervezni. Egyes tevékenységeim áthelyeztem más napokra, volt, amire kevesebb időt osztottam magamnak, hogy úgy tudjak sakkozni, hogy legyen Gydára is időm, közös programokra, találkozásokra. Beszéltem anyával és apával is, akik nagyon boldogok voltak, hogy sikerült ilyen gyümölcsöző viszonyt kialakítanom. Legalábbis én úgy éreztem, hogy az, hogy nagyon jó barátok vagyunk, aztán, hogy külső szemlélő, hogy látta, az már más kérdés és nem is az én dolgom volt. Az mások gondolata, nem az enyém, ne akarják nálam jobban tudni.
Vasárnap reggel a szokott időben keltem. Kicsit megéreztem, hogy nem aludtam annyit, mint szoktam, de a reggeli torna után voltam annyira friss, hogy ez a kellemetlen érzés eltűnt. Megittam egy bögre zöld teát, majd beálltam a nyitott ablak elé, hogy megszívjam magam friss levegővel, utána túlestem a reggeli zuhanyzáson és a reggeli elfogyasztásán is. Magamra vettem egy zöldes-barnás pólót, amin egy dísz-szerűen varrt zseb is volt a mellkasomnál és egy hozzá illő öltöny nadrágot. Egy titokzoknit és egy fehér, elegáns cipőt. Nem egy öltöny volt, de a megjelenésem még ebben a szettben is elegáns volt. Lazaságot és intelligenciát sugalt. Jó idő volt, nem kellett melegebb szettet felvennem. A reggelemet úgy terveztem Gydára fogom fordítani, szóval mikor már nem éreztem azt, hogy lehet alszik, át is ballagtam a szomszéd ajtóhoz és bekopogtam hozzá. Vártam, hogy nyíljon az ajtó. Mikor az a bizonyos ajtó kitárulkozott, elnéztem a lány arca mellett. Nem, még mindig nem tudtam a szemeibe nézni. Erről nem ő tehetett, ilyen voltam. Nem volt vele semmi bajom, nem személyes okokból nem néztem az íriszeibe. -Jó reggelt.-Ejtettem meg egy tudatos mosolyt. Nem őszinte mosoly volt, hanem egy protokoll mosoly. Az őszinte mosoly hiánya nem azt jelentette, hogy nem örültem a lány társaságának, hisz örültem neki. Ennek ellenére a hangom is gépies volt, érzelem mentes, egyhangú, pedig nem voltam közömbös. -Arra gondoltam elmennék bevásárolni. Velem tartasz? Vehetnénk alapanyagot a fagylaltkészítő gépedbe is és akkor vásárlás után rendezhetünk egy közös fagylaltfogyasztást. Mit szólsz hozzá? Most már jön be a kellemes meleg hőmérséklet. Időszerű is lesz, hogy valami hűsítőt fogyasszunk. Délutánra még jobb időt jelentett be a meteorológiai szolgálat. Fagylaltevés után pedig megmutathatjuk egymásnak a zenei tudásunkat. Te csellózol nekem, én pedig hegedülök neked. Utána pedig ha lesz még időnk, akkor kitalálunk valamit, hogy kitöltsük a fennmaradó időnket.-Javasoltam neki, hogy ezen javaslataim szerint töltsük a napunkat.
"A fagyi minden élethelyzetet legalább ötven százalékkal jobbá tesz."
Mióta Allen megajándékozott a csellóval lehetőleg minden szabadidőmet azzal töltöttem, hogy játszhassak rajta. A zene suliban ugyanis nem volt cselló, én pedig másként nem is jutottam hozzá. De egy percig sem tartottam tőle, hogy esetleg elfelejtettem volna rajta játszani. A mai napom amúgy is szabad volt, így a reggeli rutinjaimat követően nem is terveztem mást, mint itthon maradni, csellózni és új formákat megtanulni origamiban. Úgy éreztem végtére is kezd minden jól alakulni. A munka jól megy, bár Lazare-val megváltozott a kapcsolatunk, ami érthető, hisz már nem nála lakom, nincs annyi időnk egymásra. A Hóhér már nem járkál a klub közelében, nappal pedig nem is igazán látom. Travis-t eddig sem volt nehéz elkerülni, hiszen jobbára akkor is csak az edző teremben találkoztunk. Már-már az is kezdett megfogalmazódni bennem, hogy szerezzem vissza a kést, bár a nyakláncomat is jó lett volna visszaszerezni, de meg volt a fontossági sorrend. Egy szó mint száz kevesebbet idegeskedtem, és a zene segített koncentrálni. Ezúttal zenei aláfestéssel csellóztam Vivalditól a Telet, így olyan hatása volt, mintha koncerteznék és mintha mindenki az én játékom figyelné. Egészen addig tartott is ez a fantázia, míg meg nem ütötte fülem a kopogás, két hang közt. Meg is álltam a mozdulatban és az ajtó felé pillantottam. Elsőre egyből az ugrott be, hogy biztos Lazare keresett meg végül, számon kérve, miért volt olyan sietős a költözés, mert, hogy abba nem avattam be, viszont a munkahelyen erről beszélni sem tudunk, hisz mindvégig diszkréten kezeltük. Aztán szélesedő mosoly kúszott arcomra, mert rájöttem, hogy ugyanaz kopoghat, aki már napokkal előtte is. Az, akitől a csellót is kaptam. Másnap meg is háláltam azzal, hogy csináltam csokis muffinokat és becsomagolva az ajtaja előtt hagytam, mielőtt hazaért volna a munkából. meg kell hagyni engem is meglepett, hogy idővel milyen különös barátság alakult ki köztünk. Egy szokatlan, még is jó barátság, a maga furcsaságaival. Allen tagadni sem tudná, hogy ő volt a HMS Gryphon kapitánya, az Álteknőc. Vele sem értettünk egymással sokszor szót, még is barátok lettünk. Nem úgy, mint a Kalapossal vagy a hangyákkal, de sokat segítettünk egymásnak. Szegény azután lett ilyen kevésbé életvidám, mikor Gryphon, a társa meghalt, ő pedig egyedül maradt, mert nem kedvelték, amiért senki sem igazán értette őt meg. Nem mondom, hogy különös, hogy ebben a világban is kereszteztük egymás útját, de még is sokat gondolok rá, vajon mi célunk lehet egymással, hogy ez így történt. Mindenesetre mosolyogva állítottam tartójába a csellót a vonóval és léptem az ajtóhoz, hogy kinyissam. Mióta tudom, hogy legalább Allen gyakori látogatómmá vált és Lazare felvilágosított róla, hogy a férfiaktól is illetlen, de nőknél a pucérkodás egyenesen borzasztó, ha vendégeink vannak, így megtanultam, hogy minimum valami kis egyszerűbb, kényelmesebb ruha legyen rajtam. Nyilván a fehérnemű alappá vált, és az fölé vettem fel még egy korábban beszerzett kigurumit. Abban nyitottam ajtót is. - Reggelt Allen! - mosolyogtam fel rá, már igazából teljesen hozzászokva, hogy én őt nézem, ő meg... valami teljesen mást. - Csak nem te is szabad vagy a mai nap...? - kérdeztem sejtelmesen, majd félre állva, ki is tártam az ajtót, hogyha akar jöjjön csak be. Kupi nincs, nem szokásom itt szétpakolni, már Lazare-nal leszoktam róla. Függetlenül attól, hogy végül bejött e vagy sem, nem hajtottam vissza az ajtót, csak kíváncsian hallgattam. Hiába lógunk egyre többet együtt, valahogy még mindig kicsit furcsa, mikor közös programokat szervezünk. Akaratlan is eszembe jut a kérdés, hogy vajon miattam mit áldozhatott be vagy miről mond le olykor...? Hiszen elég szoros napirendje lehet, minden napja totál betáblázva, így aztán egy új program mindig felboríthatja azt. - Szuper jó ötlet! - szélesedett örömteli vigyorrá mosolyom. Szeretem a csellóm, de nem bánom, ha jó kis programokkal tarkíthatom a napjaim. Allen-el meg amúgy is kész kaland még egy teljesen átlagos dolog is, mint a bevásárlás. Pláne azért, mert kicsit mindkettőnk hat a másikra. - Átöltözöm és indulhatunk is. - mosolygom és nyitva hagyva az ajtót, ha még nem jött be, vagy becsukva, ha már bent volt, el is ugrabugráltam a ruhásszekrényem felé. - Ülj le addig nyugodtan, érezd otthon magad... - böktem a kanapé felé, ami mellett ott pihent a cselló is. Nem akartam túlöltözni, mert tényleg jó kis idő volt odakint, ezért maradtam a rövid farmernél, az abba tűrt, fehér trikónál, egy fekete sport cipőnél, és hogy ne fújja szanaszét a tavaszi szél a hajam, ezért egy piros sapkát húztam a fejemre A napszemüveg is jó ötletnek tűnt, de a tükörben már annyira nem, így el is hajítottam. Kentem magamra egy kis sminket, aztán vállamra kaptam a táskám és Allen-hez sétáltam. - Indulás! - somolyogtam izgatottan, és csak azért nem nyújtottam kezem, vagy nyúltam utána, mert tudom, hogy ő erre "allergiás".
Mikor Gyda ajtót nyitott felmértem a furcsa panda jelmezt. Pontosan tudtam, hogy mit visel, de nem értettem miért volt szükség rá, hogy állatnak öltözzen, mikor egyszerűen vehetett volna egy sima hálóinget, ami még kényelmesebb is lett volna. -Jó reggel Gyda. Én nem vagyok szabadságon. Délutános vagyok ma. Öt órára megyek és este tízkor fogok végezni.-Mondtam neki válaszul, majd befelé menet ismét szemügyre vettem furcsa panda ruháját. Örültem neki, hogy tetszett neki az ötletem. Hasznos is és legalább közös programnak sem utolsó a bevásárlás, utána meg lesz rá időnk, hogy nyugiban kiélvezzük egymás társaságát és még többet beszélgessünk, még jobban megismerjük egymást, vagy csak simán elbeszélgessünk. Mindig érdekesen alakulnak a beszélgetéseink, még ha nem is mindig tudunk kiegyezni a végén abban, melyikünknek volt igaza. Míg arra vártam átöltözzön, nem ültem le, állva maradtam, a csellót nézegettem, majd mikor visszatért ismét végig néztem rajta. Most már azért jelentősen kulturáltabban nézett ki, bár a pandával sem volt igazán bajom. Kimentünk, én gyorsan bementem a válltáskámért és a táskával a vállamon tértem vissza. Nem volt nagy táska, csak akkora, amiben a legszükségesebb dolgaim elfértek. Se kocsi, se busz nem kellett, csak pár utcára volt innen a supermarket, ahol mindent meg tudunk venni, ami kell. Mikor az épület főbejárata felé közeledtünk a panda jelmez miatt feldobtam egy témát, amit úgy éreztem meg kell osztanom vele. Elvégre érdekes információ volt és szívesen meghallgattam volna Gyda véleményére is. Nem tudhattam ő mennyire spirituális, mennyire hisz ilyesmikben. Én nem hittem benne, nem hittem a természetfeletti dolgokban, így a rituálékban sem. Meg amúgyis elítéltem az állatok megölését és megnyúzását. Gondolom Gyda is. -Tudat, hogy az állatoknak való beöltözésnek bizonyos kultúrákban régen és most is rituális szerepe van?-Kérdeztem, de csak költőien, nem vártam rá választ és nem is hagytam időt rá, el akartam mondani neki így is-úgyis.-A sámánok és varázslók a rituális szertartások alkalmával állatbőrt viseltek, hogy ezáltal elnyerjék az állat erejét és tudását. Az áldozati állat bőre magát az állatot szimbolizálja. Az antik mitológiák is hordoznak hasonló jelképességet. Héraklész oroszlánbőr-öltözete az erő és bátorság jelképe. Ugyanakkor a bőr viselése a sámán kultúrában a táncoknál is fontos szerepet képviselt. A természeti népek kultikus életében, valamint az eurázsiai sámánszertartás során a forgás, tánc révén elért eksztázis az istenségekkel, a természetfeletti erőkkel és a szellemekkel való érintkezést segíti elő. Az állatbőrbe bújt táncosok állatot utánzó mozgása analógiás varázslás céljait szolgálta, amely legtöbbször az élet ünneplését és magát a nászt, a megtermékenyítést mutatta be.-Meséltem el neki, miközben az ajtó felé mentünk és kiléptünk rajta az utcára.
"A fagyi minden élethelyzetet legalább ötven százalékkal jobbá tesz."
A kezdeti kellemetlen gondolataim a lehetséges vendégeket illetően, hamar tova szálltak, ahogy ajtót nyitottam Allen-nek. Meg is lepett válaszával, mikor azt hittem, azért keresett, mert a mai napjának részesévé akar tenni. Ez részben így is van, viszont, mint kiderült, dolgozik is ma. - Ó, nem lesz az egy kicsit sűrű úgy? - kérdem, de cseppet sem azért, mert visszakoznám ötletét, csupán a magam nevében beszélek, hiszen nekem nem volna energiám még egy éjszakázás után, kora reggel cimborázni. De ez én vagyok, ő pedig ő. Egy szó, mint száz, beinvitáltam, míg én átöltöztem pandából valami csajszisabbá. Engem speciel nem zavart a kezeslábas, de láttam, hogy ő sokat nézegette. Eleinte nekem is furcsa volt, de puha, meleg és konkrétan olyan, mintha egy helyes baba takaróban bugyolálnának, ami a hűvösebb időkre speciel nagyon jó. Idebent a lakásban pedig mindig hűvösebb van egy kicsit, leginkább a szekrényeken pihenő kihajtogatott állatkák és a cselló miatt. Nem tudom milyen hő fok a legkedvezőbb neki, de tekintve a húrok sérülékenységét, gondolom inkább hűvös, mint meleg. Miután jómagam elkészültem, megvártam míg ő is átfut a tatyójáért, aztán útnak is indultunk. Kifelé a bekövetkező csend után szinte éreztem, hogy egyikünknek meg kell majd törnie, de ez eddig is minden így volt. Lassan már egész jól alkalmazkodom Allen-hez is, és nem okoz majd gondot, azonosulni vele vagy kedvére tenni. Mint, ahogy Lazare-nál sem volt másként. Ki ismertem a gyengéit, azt, amik örömet okoznak neki, és mindig úgy tettem, ha szükség volt rá. Ám végül a csendet Allen törte meg, így kíváncsian hallgattam, anélkül, hogy egyszer is félbeszakítottam volna. Érdekes dolgokat mondott, bár nem volt minden idegen a számomra. - Igen, valamennyire tisztában voltam vele. Azt mondjuk nem, hogy a megtermékenyítéshez is köze van. De ha belegondolsz, ez tök logikus. Az emberek irigyek a legtöbb állati tulajdonságra, pedig legtöbbjüket mindenki elsajátíthatná, mint a hűséget, a gyorsaságot, az erőt... - vonok vállat mosolyogva. - Sok nemzetiségnek is vannak állati szimbólumai. Például a sas, az oroszlán, sőt valahol az unikornis is szimbólikus. - tettem még hozzá, bár meg lehet ő ezt is tudta. - Neked van kedvenc állatod? - kérdeztem miután magunk mögött hagytuk a lakást. Odakint valóban jó idő volt, szóval nem is bántam, hogy nem hoztam pulcsit. - Nekem a macska a kedvenc állatom. - válaszoltam mosolyogva, ha idő közben ő is válaszolt rá. Éppen olyan idő volt, hogy mielőtt még túl meleg lett volna séta közben, be is értünk a boltba, ahol viszont kellemes hűvös fogadott. Ráadásul ilyen korán alig voltak emberkék is. Maga az áruház nem volt olyan nagy, de minden akadt benne, amire egy panellakónak szüksége lehetett hirtelenjében. Szóval kerítettem egy üres kocsit és le satufékeztem vele Allen mellett. - Hé, nem ülsz bele? - kérdeztem nevetve, de ha ő nem, akkor én másztam a vásárló részébe, és akkor neki kellett tolnia. Ilyesmiben úgy se gyakran volt részem, mert nem sok korabeli és közelben lakó barátom van, akivel mókázhatunk. A klubban lévő férfiak pedig nem igazán az ilyen mókázást szeretik. - Szerintem menjünk sorba, mert a fagyin túl is be kell vásárolni. Vehetnénk popcornt is, és legközelebb nézhetnénk filmet. - ötleteltem.
-Ez ilyen formában nem igaz. A gyorsaság nem elsajátítható, hiszen minden ember rendelkezik egy alap sebességgel, melynek maximuma végesen kitolható érték. A gyorsaság maximum fejleszthető, növelhető, de rengeteg mindenen múlik. Függ az ember testtömegétől, ruházatától, testszőrzetétől, légvételétől és a tüdőkapacitástól is, izmok rugalmasságától, a közegtől, amiben futnak. Minden ember más sebességgel képes haladni egy adott környezetben. Egy vékonyabb, borotvált lábú, testhez tapadó ruhát viselő ember gyorsabban tud futni, mint egy ellenkező adottságú ember, mert kisebb a légellenállás. Vannak dolgok, amik miatt egyes emberek nem lehetnek gyorsabbak másoknál. Egy kerek, húsos arcú férfi, akinek "nehéz", vastag csontjai vannak sosem lesz gyorsabb egy könnyű csontozatú, hosszúkás, beesett arcú férfinál, mivel a súlya és a nagyobb légellenállás visszafogja a haladásban.-Feleltem neki, noha lett volna még mit mondani. Az megint csak hasonló módon kikezdhető, a hűséghez pedig egyszerűen nem tudok hozzá szólni. Mikor az állati szimbólumokról esett szó, akkor kicsit javítottam is rajta. -Ezek a nemzeti állatok. Igen. Ötvennyolc nemzetnek van nemzeti állata. Valamelyik nemzetnek több is. Az Egyesült Királyságnak öt nemzeti állata van, Indiának pedig hat. Nekünk, Egyesült Államoknak csak egy, a Fehérfejű Rétisas, ami többet közt a Nemzetbiztonsági Hivatal címerében is szerepel. Elhagytuk az épületet, közben válaszoltam is a kérdésére. -Minden állatot szeretek, de talán a kedvencem a kék szajkó nevű madár.-Feleltem, hogy aztán ő is megmondhassa nekem a kedvencét. Nem mondtam volna, hogy nem szeretem a macskákat, de az volt velük bajom és a kutyákkal is, hogy szőrhullajtók voltak. Ilyen szempontból a madarak nálam mindig előnyt élveztek az emlősökkel szemben. Ennek az volt az oka, hogy ők nem hullajtották a szőrüket. Elvégre tolluk volt. Gyda hűs lakásából a meleg utcára kerültük, a meleg utcáról pedig a légkondicionált üzletbe. Minő változatosság. Igazából nem volt bajom egyik légkörrel sem, nem sűrűn foglalkoztatott, bár ha volt rá lehetőségem, akkor én is inkább a hűs környezetet választottam volna. Kevesebb kockázata volt, mint a tűző napnak és könnyebb volt védekezni ellene, ha már nem bírjuk. Szemeimmel követtem a pörgő lányt, aki hamar szerzett egy bevásárló kocsit és csatlakozott hozzám a túrára. Ajánlatát illendően elutasítottam. Nem szerettem volna abba a helyzetbe kerülni, ráadásul a közel százkilencven centimmel elég érdekesen is mutattam volna benne, még akkor is, ha vékony voltam. Ő bele ült, nem bántam, az már az ő dolga, nem én kuporgok benne. Akkor tolom őt én, még mindig kényelmesebb helyzet. Egy önkéntelen mosoly jelent meg arcomon, a szituáció miatt. Hát ilyenben sem minden nap van részem. Az első lökés volt csak macerás, utána már könnyedén tudtam őt tolni, főleg, mikor már a járólapokon voltunk és nehézségek nélkül tudtak gurulni a kerekek. -Akkor diktáld te, hogy mit szeretnél, utána össze szedjük azt, ami nekem kell. Akkor mind a ketten meg tudjuk venni, ami kell és semmi nem fog lemaradni. A hűtést igénylő termékeket kéne utoljára betenni a kocsiba, elsőnek érdemes a nem romlandó élelmiszereket összeszedni.-Javasoltam neki, aztán jött az első ajánlat is tőle, ami szárazárú volt. Helyesen döntött, hiszen a kukorica egyáltalán nem romlandó étel, azt az első körben kell a kocsiba tenni. Leparkoltam vele a popcorn soron és szemügyre vettem a választékot. Több féle márka, íz, ár volt, nem tudtam ő melyiket szokta szeretni. -De nem nézek horror filmet. Valami olyat válassz, ami nem véres és erőszakos. Valami vígjátékot, romantikust, vagy tudományos filmet, vagy valami mesét. Amiben nincs nagyfokú erőszak.-Kértem rá, hiszen nem szerettem az olyan típusú filmeket, mint a fűrész, vagy a társai. Nem csak értelmét nem láttam, de még félelmetes és gusztustalan is volt, hiába nagy bevételű, körbe rajongott filmek voltak.
"A fagyi minden élethelyzetet legalább ötven százalékkal jobbá tesz."
Ez így van, Allen. De egy szóval sem mondtam, hogy eszközök nélkül. Vannak repülőink, tudnak repülni. Versenyautóink, amik gyorsabbak az összes állatnál. Búvárfelszerelésünk, hogy mi is lélegezhessünk a víz alatt. Ehhez képest, még is irigylik ezeket az adottságokat. Ami pedig a hűséget illeti, hát... szerintem azt is eltudják sajátítani az emberek, és ahhoz még eszköz sem kell. - vonok vállat, megmagyarázva állásponton, ami nem azt jelenti, hogy nem értek vele egyet, csupán azt, hogy gondolata tovább is kiterjeszthető. - Ó, igen, tényleg. Azok, a nemzeti állatok. - mosolyogtam zavartan, amiért elfelejtettem a megnevezést, de a lényeg, hogy egy azon dologra gondoltunk. Az mondjuk meglepett, hogy nekünk csak egy van, vajon mi oka lehet ennek és ki döntötte el, hogy a sas legyen? Nyakamat rá, hogy férfi volt. - Én is szeretem mindegyiket, de ha választanom kéne, akkor a macska. Ha átváltozhatnék, akkor macskává változnék. - felelem mosolyogva, majd egyből kíváncsi arcot vágva pillantok fel rá. - Miért pont a kék szajkó? - érdeklődöm tőle, miközben haladunk is azért, így előbb vagy utóbb elértük az üzletet is, ahol szerény személyem szerint jobb idő volt, mint kint. Gyorsan le is csaptam egy bevásárló kocsira, igaz, nem voltak annyian. Felajánlottam neki, hogy beleülhet, mert egy ilyen pillanatot kár volna kihagyni, de elutasította. Se baj, mert én biztos nem ágálok ellene, szóval be is ültem. Igaz, felkellett húznom a lábam, de azért nem volt az olyan kényelmetlen. Nekem. Mert lehet neki tényleg az lett volna így utólag belegondolva. - Rendben. - pillantok rá egyet bólintva, hisz úgy logikus, ahogy mondta. Ha egyedül lennék, akkor csak végig mennék a sorokon és, amit úgy ítélem meg, hogy kell, elveszem. Nem szoktam bevásárló listát írni, csak ha igazán fontos dolgokra van szükségem. Most viszont ketten jöttünk, és közös a programunk, így nem árt felkészülni a vendégfogadásra, és esetleg valamelyik nap egy kis filmezésre, zenélésre, azokhoz pedig elengedhetetlen a nasi. - Az nem baj. Én sem vagyok oda értük. Bár túl sok filmet vagy mesét sem néztem eddig, de most már van kivel, szóval miért ne...? - mosolygom, majd jobban szemügyre veszem a kukoricákat. Valóban elég nagy a választék mind ízre, mind márkára, bár biztosan nem tudom van-e jobb a másiknál, elvégre ez csak... kukorica. Egy sós, egy vajas és egy sajtos persze kerül a kocsiba, azok alapok, mindig jól jönnek. De annyi különleges volt, hogy úgy éreztem, azokból is megkóstolhatnánk legalább egyet. Így került be a kocsiba egy fahéjas cukros is. - Na és milyen fagyira gondoltál...? - érdeklődtem, miközben haladtunk a sorok közt. - Mert egyszerre csak egyet tudunk csinálni benne. De egymás után többet is. - fordultam felé a kocsival, és amíg tolta, én úgy néztem fel rá. - Hűűű, innen a kocsiból sokkal magasabbnak tűnsz! Mint egy óriás. - somolyogtam, majd vissza is fordultam lassan, nehogy elvonjam a figyelmét és neki menjünk valaminek.
-Így már értelek. Igazat adok neked.-Feleltem, hiszen így már teljesen érthető volt, csak az elején nem fogalmazott elég pontosan.-Talán az lehet az oka, hogy az emberek szeretnék, ha a szerkezetek nyújtotta adottságok genetikailag lenne bennük. Ha nem kéne repülő a repüléshez, autó a gyorsuláshoz, búvárruha a víz alatti légzéshez. Úgy gondolom ez soha nem is fog megvalósulni, kár az ábránd. Ha hétszázhatezer éve történt ilyesféle változás, értem ez alatt, hogy a neandervölgyi ember óta ezekkel az adottságokkal rendelkezünk, csak intellektuálisan tudtunk fejlődni, nem hiszem, hogy mondjuk száz év múlva már oxigénpalack nélkül úszunk órákon át húsz méter mélyen a víz alatt. Tudományosan lehetetlen elvárás. Az emberi gének nem fognak ekkora szintű változáson átesni. A madarat érintő kérdésre felé fordultam, majd vissza az útra. -Nincs oka. Egy szép madár. Nem hullajtja a szőrét.
Rövidesen elértük a célhelyünket, beült a kocsiba, én meg tolni kezdtem, közben témát témára halmozva beszélgettünk. -Úgy gondolod, hogy a filmnézés társaságban élvezetesebb, mint egy magad?-Érdeklődtem, hátha ezzel újabb érdekes információhoz jutok, ami hozzá segíthet az emberek jobb megértéséhez. Minél többet tudok, annál könnyebben fogok tudni én is beolvadni a társadalomba és nem kilógni. -Filmet nézni egyedül is lehet; afféle magányos tevékenység, mégis vannak, akik a moziba is párosával, hármasával, négyesével mennek. Mit gondolsz erről? Te miért szeretsz jobban filmet nézni, ha van veled valaki? Tovább álltunk, bearatta a kukoricát a kocsiba, így tovább tudtunk menni. -Nem sok fagyit kóstoltam még. Szeretném, ha te választanál ízeket. Nem vagyok válogatós. Ami neked jobban ízlik. Csokoládé, vanília, eper. Én ezeket kóstoltam eddig. Ezek finomak. De nincs ellenemre az új ízek kipróbálása. Miközben haladtunk, addig ő áthelyezkedett. Miközben megjegyzést tett a magasságomra én is lepillantottam, így egy pillanatra akaratlanul is találkozott a tekintetünk, de utána vissza tekintettem az útra, mielőtt még valakinek neki tolnám a kocsit. Bár sérülés nem hiszem, hogy lett volna belőle. A hangokból ítélve ő is éppen visszafordult a kocsiban. -Óriás lennék?-Kérdeztem, hiszen én magam nem érzékeltem, hogy annyival magasabb lennék. Nem tűnt úgy, hogy sok-sok méterrel magasabbról néznék le az emberekre, de lehet a kocsiban ülve tényleg sokkal magasabbnak tűnhettem, mint amúgy, hiszen mélyebbről, torzításra hajlamosító szögből nézett rám. -Te pedig kis manónak mutatsz ott a kocsiban.-Feleltem neki, hiszen ha csak játékos megjegyzés volt, akkor biztosan kedélyesnek fog tűnni, ha én is mondok valami hasonlót.
"A fagyi minden élethelyzetet legalább ötven százalékkal jobbá tesz."
Az egyetértésre bólintottam egyet. Jó is, ha az emberek tisztázzák gondolataik, mert így legalább elkerülik a félreértéseket. - Soha ne mond, hogy soha, Allen. Talán régebben, a lovas kocsikon ülve mások is azt hitték, sosem jön el az idő, mikor lovak nélkül "hajtják" majd a kocsit, ma meg már a repülő kocsikat sem olyan nehéz elképzelni. Sőt, hallottam, hogy próbálkoznak is vele. Vagy vannak autók, amikhez sofőr sem kell. Ami szerintem elég ijesztő, de létezik. Szóval hidd csak el, hogy feltalálnak majd dolgokat, amikkel képesek lesznek genetikailag is felruházni az embereket bizonyos dolgokkal. - mondom neki teljesen komolyan. A soha, egy ilyen határozott fogalom, amit csak súlyos esetekben lehet használni. Csodák pedig vannak. Ha ebben a városban nem is olyan sok. Én is megtanultam odaát, hogy minden reggel el kell képzelni legalább 5 képtelen dolgot, amik aztán idővel megvalósulni. Ha szerencsénk van, még az nap. Például egy lebegő, eltűnő, beszélő macska, vagy egy hernyó, ami lepkévé változik. - Végülis gondolj csak bele, hogy ma már olyan betegségeket is megtudnak gyógyítani, vagy megelőzni, melyeket eddig nem. Ez valamelyest azért a génekkel is kapcsolatos, nem? - pillantottam fel rá kérdőn, bár, ha már az előzőnél sem volt kételkednie valója, valószínűleg rá is hagyom, nem győzködöm tovább. - A szőrét nem is, csak a tollát. - mosolyogtam, mert furcsa egy kifogás volt ez. Bár tény, hogy bizonyosan kevesebb gond van vele, mint egy macskával. De azért... a macskát lehet simogatni, és nem kell bezárni ahhoz, hogy velünk maradjon. Közben elérünk a boltig, én pedig az ajánlat visszautasítását követően be is foglalom a kocsiba ülést. Felhúzott lábakkal, két oldalt kapaszkodva figyelem a sorban lévő dolgokat, miközben hallgatom Allen-t. - Hát persze! Még szép. Van, amit együtt jobb, mint egyedül. Ilyen például a főzés, azt is jobb másokkal, mint egyedül. Vagy a zuhanyzás és fürdés, mert van kivel pancsolni, meg amúgy is... jobb érzés, ha van ott valaki, mintha egyedül lennél. Mert akkor nem csak azzal foglalkozol, hogy mielőbb megcsináld, amit meg kell, hanem közben jól is érzed magad és élvezed is. - magyarázom, bár ez saját, szerény véleményem, mert azt gondolom sokan sokféleképp gondolkodnak. Van, aki a filmnézésben egyetért, de például a közös fürdésben már nem. - De mondjuk pisilni és kakilni azért egyedül kell. Abba nem is tudnának segíteni... - teszem hozzá, hogy azért legyen példa az ellenérvekhez is. - Lehet persze, de nem olyan jó buli, mint másokkal. Maximum, ha épp vér folyik belőled és az fáj és szomorú leszel tőle, akkor jobb egyedül nézni. - motyogom felidézve, én mikor szoktam egyedül filmezni. Mondjuk az is ritka, mivel nincs tévém, max telefonon nézek, de annyira sosem kötnek le. Na de majd most Allen-el. A kukoricát követően rátértünk a fagyi ízek megbeszélésére, ami nem ártott, ha netán egyikünk valamelyiket nem szereti. De kiderült, hogy neki sincs semmi ellenére, bááár... túl sok félét nem ismert. - Hmm, ezeket én is szeretem, viszont nekem sincs ellenemre az újak kipróbálása, szóval amondó vagyok, hogy a nyárnyitó fagyi legyen akkor valami különleges. - gondolkodom hangosan, és elkezdek agyalni az ízeken. Valami extra vagány, de nem túl édes kellene, ami kellően megy egy filmnézéshez is, ha esetleg megkívánnák. Agyalás közben addig ficánkoltam, hogy sikerült úgy helyezkednem végül, hogy alulról is megtudtam szemlélni, ekkor tűnt fel a köztünk lévő magasság különbség, ami így még többnek tűnt. Ezt pedig meg is jegyeztem a magam módján. Viszont reakcióján viszont jót nevettem, és addig-addig forgolódtam a kocsiban, míg fel nem sikerült térdelnem, hogy vele szembe lehessek, szemtől szembe. - Igen, és mivel lány vagyok, ezért mindenképpen tündér manónak lennék! - vigyorogtam szélesen és ha csak nem húzta el arcát, gyorsan, de óvatosan és csak picikét megnyomtam orra hegyét, aztán vissza is ültem a kocsiba.
Bár értékeltem, hogy a lány mennyire próbál ész érveket felhozni, azért a technika fejlődését nem tartottam okos dolognak belekeverni a genetika fejlődésébe. Elvégre a genetika az nem ugyanolyan, mint egy robbanó motor, vagy egy aksis laptop. A genetikába nem igen van beleszólásunk, míg a gépekbe igen. De értettem az érvelését, tudtam mire céloz, csak furcsa példa volt. Persze ezek után azért tudott olyan dolgokat is mondani, amikkel azért már egyet tudtam érteni. Igen, tény és való, rengeteget fejlődött az orvostudomány. Ha jobban belegondoltam... voltak olyan szerek, amikkel rövid időre lehetett növelni mondjuk a fizikai teljesítményt, bár az sem igazán genetika, hanem orvostudomány és kémiatudomány. Próbáltam elgondolkodni, hogyan tudnék igazat adni Gydának, találni valami pici kis kapaszkodót, de nem sikerült. Ennek ellenére úgy gondoltam az a helyes, ha úgy tekintek az emberi genetika jövőjére, hogy bármi benne lehet a pakliban. Végtére is nem vagyok jövőbe látó, még bármi változhat. -Ha jobban belegondolok lehet igazság abban, amit mondasz.-Feleltem diplomatikusan a választ, de semleges hangom és tekintetem nem árult el semmi többet.
-Még nem fürödtem, vagy zuhanyoztam közösen senkivel.-Mondtam egy hangyányit elgondolkodva. Azon túl persze, amit mindenki. Anyám és apám fürdetett kisgyerekként, mint mindenkit, de azon túl nem volt még rá példa, hogy bárkivel is egy kádba üljek, vagy egy zuhany fülkébe álljak. Furcsa volt belegondolni vajon mitől jobb érzés és mi mással foglalkozhatnánk, mint a tisztálkodással. -De elhiszem neked, ha azt mondod jobb élmény, vagy jobb érzés. Én egyedül szoktam. A fagyi ízek válogatását rá bíztam. Minden bizonnyal rutinosabb és jobb az ízlése mint nekem. Nem akartam beleszólni, elvégre mégis csak az ő terepe, én úgysem ismertem a fagyit és a többi édességet, maximum csak találomra tudtam volna választani, az pedig nem lett volna különleges. Már pedig ő most valami különlegeset szeretett volna és én is. Orrom megbökésére nem igazán reagáltam, nem foglalkoztatott, csak picit meglepett. Mikor végre a fagyi kérdésen is túllendültünk tovább gurultunk a kocsinkkal, noha nem tűnt fel séta közben-lévén, hogy nem lefele néztem-az a csúszós folt, ami egy másik kocsiból folyt ki. Olybá tűnt valami síkos tisztítószer kifolyt valakinek a bevásárló kocsijából, amire én rá is léptem, mikor elmentem mellette. Nagy csattanással terültem el, amit rémült tekintetem követett. A fejem jól be vertem a padlóba, ahogy a fenekem tájéka is fájt, de semmi komoly bajom nem esett a kis megütődésen túl. A riadalmam nagyobb volt. Kis nyöszörgést hallattam, majd a földön fekve ide-oda járattam szemeim, nem tudván még, hogy mi történt. Arra lettem figyelmes egy kevéske ember szemei vetültek rám és valamivel közelebb jöttek. A kocsi tulajdonosa mellém lépett és leguggolt. -Jól vagy? Nagyon megütötted magad? Megpróbált megfogni, ám amint hozzám ért veszett csapkodásba kezdtem és kérleltem, hogy ne érjen hozzám. A férfi ijedten ugrott arrébb. -Te jó ég, a fiú megőrült!
"A fagyi minden élethelyzetet legalább ötven százalékkal jobbá tesz."
Naná, hogy...! - nevettem bizonytalan egyetértésén, mert tudom, hogy bőven akad igazság abban, amit mondok. Csak más a világ szemléletünk, hogy olyan könnyen megértsük a másikét. - Pedig jó buli. Ráadásul segíteni is tudtok egymással. Na meg, azt hiszem kicsit jobb, közelebbi barátokká teszi az embereket. Mint mikor úsziba megy valaki, és mindenki egy medencébe játszik. Aztán előbb vagy utóbb, ha csak nem azokkal, akikkel jött, akkor másokkal fog ő is játszani. - válaszolom mosolyogva. - Bár ez zuhany fülkében nehezebb, meg elférni is, de meg van a maga mókássága. - somolygom visszagondolva arra, mikor mi zuhanyoztunk közösen Lazare-val. Igaz, volt abban némi szeretgetés is, de az már csak részlet kérdése... A fagyis téma több soron keresztül tartott, mert elidőztünk azon, milyen legyen, ahogy azon is, miket kell majd hozzá venni. Allen rám hagyta végül a választást, én pedig végül arra jutottam, hogy most mellőzve a túl gyümölcsösöket, legyen Chunky Monkey. Kóstolni még ugyan soha nem kóstoltam, de hallottam már róla és mivel volt a fagyasztókban, csak lecsekkoltam mi kell hozzá. Az alapja a banánfagyi, ami se nem túl édes, se nem túl ízetlen, aztán abba megy a csokidara, a dió és esetleg mandula és karamella, de az már extra ízesítés, nem az eredeti recept alapja. Nem hiszem, hogy a bohóckodásunknak köszönhető, de ahogy mentünk a sorok közt, arra lettem figyelmes, hogy a kocsi megrándul és hallok egy csattanást magam mögött. Meg is fordultam gyorsan, és ijedten néztem le Allenre, feltérdelve a kocsiban. - Allen jól vagy? - kérdeztem aggodalmasan, majd miközben szépen körénk gyűltek, én is kimásztam óvatosan a kocsiból, mert így, hogy senki se fogta, könnyen elindulhatott, amíg én egyensúlyoztam belőle kifele. Mire sikerült, már a nagy kiabálásra kaptam oda fejem. Ijedten és értetlenül néztem, hol a fickóra, hol Allenre, mert nem tudtam hirtelen mi történt azon túl, hogy elvágódott. Egy ideig csak pillogtam rájuk, de mikor a pasas le őrültezte Allent, morcosan dobbantottam egyet. - Ő nem őrült!! - förmedtem rá, majd közelebb lépkedtem elesett barátomhoz, és azt néztem miképp segíthetnék neki, anélkül, hogy olyasmit tennék, amit nem szeret. Mert tudom, hogy nem szereti, ha hozzáérnek. Vagy ha ő hozzá ér valamihez. Megijedt, hát meg kell nyugtatni, de nem úgy, mint egy kisbabát, hanem, mint egy harapós kiskutyát. Azokat sem lehet megfogni. Szóval kellő távolságban a hadonászó karjaitól, elfeküdtem mellette - meg lehet részben bele a jó illatú öblítő pocsolyájába - és felé fordítottam a fejem. Vártam egy kicsit, hogy esetleg kevésbé legyen hangos, kiabálós és hallja az én hangom is, ami egy percig sem volt hangosabb a normálnál. - Allen. Tudtad, hogy a fagyitölcséreket eredetileg egy gofri árus találta fel? Az egyik fagylaltos kifogyott a poharakból és egy gofriárustól kért segítséget, aki végül megalkotta neki a tölcséreket. - magyarázom neki nyugodtan. Tudom, hogy szereti az érdekességeket, és jobban lekötik bármi másnál. A csillagokról ugyan nem tudtam volna beszélni, ahhoz nem elég tág a tudásom, de a fagyikról tudok egy s mást. - Arra gondoltam a mai fagyi chunky monkey ízesítést kapna. De tehetnénk rá karamellát is, ha szereted. - pillantottam rá elmosolyodva.
Figyelmesen hallgattam Gyda mondandóját és tán még egy pillanatra el is gondolkodtam rajta, hogy mi lenne, ha egyszer közösen zuhanyoznánk, vagy fürdenénk. Persze én nem kérném, hogy segítsen benne, meg tudom oldani magamnak is. Mondjuk a hátmosás az mindig egy kérdéses dolog. Tovább álltunk, ám a fagyi kérdésben nehezen tudtunk dönteni. Végül ő döntött, haladtunk tovább, bár nem sokat, mivel hamar el is vágódtam a földön egy tócsa miatt. Távolinak hatóan hallottam Gyda hangját, pedig nem volt messze. Meg voltam rémülve, fájt is a fejem, fájt a fenekem egy kicsit, ráadásul igen hamar körém özönlöttek az emberek, akik értem aggódtak, bár nem tudtam, hogy miért. Nem tudtam, hogy aggodalomból, csak azt érzékeltem, hogy el vagyok árasztva emberekkel, akik lassan távolodtak is, mikor megbizonyosodtak róla, hogy semmi komoly. Fel is akart az egyik segíteni, de megrémültem az érintésre. Már eleve az ijesztő volt, hogy "fölém tornyosult", majd az idegen a kezei közé akart fogni. Én így láttam. Féltem is, tehát kapálódzni kezdtem, ami meg őt ijesztette meg és elkönyvelte, hogy őrült vagyok.
Nem is figyeltem fel Gydára igazán, csak mikor már mellettem feküdt és beszélni kezdett hozzám. Beszélt. Hallottam és értettem, de elsőre nem feleltem neki, csak mikor már megnyugodtam valamelyest. Már nem éreztem magam veszélyben. Az ember tömeg megcsappant, azt is éreztem már, hogy nem történik már velem semmi, ami veszélyeztethetné az életemet, vagy az egészségemet, közben gondolataim elkalandoztak azon, amit a tölcsérről mondott. Óvatosan felé fordultam. -Én azt olvastam egyszer, hogy 1900 elején egy amerikai fagylalt árus kifogyott a kehelyből és ő maga sütött ostyát, amit feltekert tölcsér alakba és abba tette a fagylaltot. Azt mondják szír származású volt és az Ernest Hamwi nevet viselte. Később ezt a terméket az 1904-es április 30.-ai világkiállításon mutatta be. (forrás) De sok mesét hallani, nem fog kiderülni soha az igazság. Lehet a te történeted az igazi, nincsenek írásos bizonyítékok rá. Magamban bólintottam rá, hogy milyen fagyi lesz. -Le kéne zuhanyoznom. Tiszta kosz lettem. Ez a padló koszos, összejárkálták az emberek.-Jegyeztem meg, majd felálltam.-Folytassuk a vásárlást, utána menjünk haza. Még elkapok valami baktériumot, vagy vírust, vagy gombát, vagy valamit. Igazából, ha lehetett volna, már most rohantam volna haza fürdeni, de nem akartam félbe hagyni a vásárlást. Amit elkezdtünk, fejezzük be. Kezeim nadrágom szárán lecsapkodtam, majd lefújtam a kezeim fertőtlenítővel és úgy indultunk tovább. -Te ne neked is kéne. Te is lefeküdtél a földre. Te is veszélyben lehetsz. Miért feküdtél le? Nem gondoltál bele, hogy kockázatos? Nem mosták fel előtte. Koszba dőltél le. Ez nem volt okos gondolat.-Jegyeztem meg kissé dorgálóan.-De köszönöm. Ez a szolidaritás, jól gondolom?-Fordultam felé.
"A fagyi minden élethelyzetet legalább ötven százalékkal jobbá tesz."
Nem voltam benne biztos, de lényegében sikerült, megnyugodott és idő közben az emberek is odébb álltak, így a végére már csak ketten maradtunk, de addigis ki veséztük a tölcsér történelmét. Legalább is azt hittük. - Hmm... akkor ez örökké a tölcsér titka marad, mert mindenki magáénak akarja tudni a feltalálását. Furcsa az emberek min képesek összeveszni és hülye pletykákat terjeszteni. Még a végén kiderül, hogy a mikulás sem létezik, csak kitalálták. - sóhajtom aggodalmasan, majd ezen túllendülve áttértem a fagyira, amit mára terveztünk, így mire eljutottunk a felkelésig már senki sem zavart minket. - Vaagy az is lehet, hogy nem lesz semmi bajod, ellenben erősíted az immunrendszered. Mint, amikor a kisgyerek megeszi a homokot, hogy tudja milyen íze van, de aztán nem lesz semmi baja. - magyarázom magam is felkelve, majd leporolva, bár a ruhámon lévő trutyihoz nem nyúlok, ellenben megjegyzem magamnak, hogy jó illata van. Mondjuk sosem értettem az öblítő lényegét, hisz a mosóporoknak is kellően finom az illatuk. Nem hagytuk félbe a vásárlást, aminek örültem, mert így legalább nem kell kétszer fordulni vagy másnap is megtenni ezt az utat. Igaz, fene tudja mikor lesz legközelebb ilyen programunk. Dorgálására kissé megszeppenve pislogok rá, majd kérdésére vállat vonok. - Gőzöm sincs mit jelent ez a szó, de azért tettem, mert a barátom vagy. És egy barátért olyasmiket is megcsinálunk, ami nem biztos, hogy nekünk jó vagy nem lesz kellemes. De ha ezzel neki segítünk akár egy picit is, akkor megéri. Azt hiszem... erről szól a barátság... - válaszolom miközben végig haladunk a sorokon, bár így is szemet szúrunk néhány korábbi szemtanúnak, de nem szólnak hozzánk, csupán néznek minket, míg be nem vásárlunk és el nem érjük a kasszát, ahol aztán kivárva a sorunk és kifizetve mindent, el is indulunk a csomagokkal. - Én örülök neki, hogy ilyen különleges barátaim vannak, mint te és a többiek... veletek jól érzem magam, így külön-külön is, de lehet, hogyha megismernéd őket, te is jóban lennél velük. Például Liammel. Ő igazából egy bűvész, és szerintem nagyon király trükkjei vannak, amik neked is tetszenének. Vagy ott van Rowan... a múltkor késő este együtt nézegettük a csillagokat, szóval biztos szereti ő is őket. - meséltem neki mosolyogva.
Mondhattam volna neki, hogy márpedig nem létezik a Mikulás, de rájöttem, hogy az nem teljesen lenne igaz, hiszen létezik egy Mikulás Lapföldön. Igaz, nem repül az égen rénszarvasokkal, ajándékkal teli szánnal és nem is tör be ingatlanokba a kéményeken át, de létezik. Felkeltünk a földről, majd meghallgattam Gyda érdekes megjegyzését, amivel nem tudtam egyet érteni. - Ez nem igaz. A homokkal a szervezetbe kerülhetnek féreg peték, amiktől fonalféreg fertőzést kaphatnak. Nem minden esetben, de van már nem egy dokumentált eset, amikor a kisgyerek a homokozó homokjával a mosómedve fonalférgét bevitte a szervezetébe, vagy egyéb fonal és bélférgekkel fertőződőtek. Nem mindenki, de vannak, akik beviszik a szervezetükbe. Nem tudta mit jelent a szolidaritás. Ez meglepő volt számomra, de nem ismerhet mindenki minden szót, ám mégis egész jól körbe tudta írni a szónak a jelentését, így nem volt rá szükség, hogy kioktató jelleggel megmagyarázzam neki mit jelent. Meghallgattam a barátairól szóló mesét is, amin elgondolkodtam kicsit. - A bűvészek igazából csalók. De nagyon ügyes csalók. Jó kézügyességgel és figyelemelterelő képességgel. Majd egyszer megismerkedem velük. Majd bemutatsz nekik.
Miután mindent megvettünk hazamentünk. Segítettem neki elpakolni, amit éppen nem fogunk használni, majd hazamentem a szomszéd lakásba és megfürödtem. Addig Gyda is elő tudott készülni a fagyi készítéshez. Fürdés után végülis csak egy inget és egy kék nadrágot vettem fel és vissza mentem a lányhoz. - Itt vagyok. Ne haragudj, de szükségem volt egy fürdésre. Jobb félni, mint megijedni. Hogy alakul a fagyi projekt? Milyen filmet szeretnél mellé megnézni? - kérdeztem odasétálva hozzá. - Remélem valami kedves, aranyos, erőszak mentes történet lesz. Nem szeretnék rosszat álmodni.
"A fagyi minden élethelyzetet legalább ötven százalékkal jobbá tesz."
Hát nem mondtam, hogy mindenki olyan szerencsés... De ha mindentől óvod magad, az immunrendszered bealszik, s mikor szükség lesz rá, nem fog segíteni és meghalsz. - vontam vállat rá, mert ez akkor is így van. Az orvosok meg amúgy is azért vannak, hogy segítsenek az immunrendszerünknek. Már ha van. - Dehogy is! - csóválom fejem méltatlankodva. - Liam nem csaló, csak ügyes, mert olyasmiket tud, amiket mi nem. Rowan pedig... ő is ügyes. Igen, ha lesz rá alkalom, majd megismerkedhetnétek. Ők is szeretik a fagyit. Rowannek pedig pont ez a kedvence. - válaszoltam mosolyogva, míg be nem fejeztük a vásárlást, majd haza nem mentünk a cuccokkal. Megköszöntem, hogy odahaza segített elpakolni, és hagytam, had zuhanyozzon le magánál, amíg én előkészülök és keresek receptet is a telefonomon. Én nem bajlódtam a zuhanyzással, végülis csak kicsit lettem olyan. Átvettem egy másik felsőt és kész is vagyok. Gondoltam addig előkészítem az alapokat, aztán igazából már csak összekell majd önteni meg keverni, és a gép a többit úgy is megcsinálja. De mielőtt elkezdhettem volna kopogtak, aztán csengettek is. Először azt gondoltam Allen az, bár nem értettem miért kopog, hiszen tudja, hogy átjön, hisz félbehagytunk valamit, meg amúgy is így beszéltük meg. De mikor kikiáltottam, hogy szabad, és hallottam ahogy fütyörészve belép az a valaki, összevont szemöldökkel fordultam a konyha ajtaja felé, míg meg nem jelent az illető. Zavarba is hozott, hisz nem volt megbeszélve, hogy jön. - Öhm.. szia... - köszöntem oda.
Mikor Allen visszatért már csak a mérőpohár hiányzott, de a konyhában egyedül voltam. - Semmi gond, sejtettem én, hogy lefogsz zuhanyozni. - válaszoltam mosolyogva, miközben a pultra tettem az előhalászott mérőpoharat is. - Igazából már csak össze kell ütni és, ha a kóstolás is rendben, akkor mehet a gépbe. - fogtam a nagy tálat, miközben neki is láttam a telefonon lévő recept alapján. - Ami azt illeti, picit változott a program. Persze fagyizunk és filmet nézünk, deee... hármasban, ha nem baj... - pillantok fel Allenre, leginkább amiatt kíváncsian mennyire fogja zavarni-e. Még sem küldhettem el, csak épp nem tudom így élesbe, ennyire váratlanul mennyire jó ötlet ez. - Kedves, aranyos és erőszakmentes? Csak nem rólam van szó? - lépett be a konyha ajtóba Rowan kuncogva. Öltönyben érkezett, de a zakóját ledobta a szobámba, és addig ott is volt, míg meg nem hallotta Allent. Ha csak nem rémült meg Allen - amire látok némi esélyt - bemutattam őket egymásnak, és akkor ő is láthatta, hogy Rowan teljesen normális, csak egy picit... más. - Allen, ő itt Rowan. Rowan, Allen. - mutogattam hol egyikre hol másikra, és Rowan közben oda is nyújtotta fehér kesztyűs kezét Allennek. - Én vállalom a kóstolás szerepét... Imádom a chunky monkeyt, szóval tudom milyennek kell lennie. - dobta le magát végül egy székbe és onnan méregette Allent.
Mikor újra Gyda lakásában voltam mit sem sejtettem arról, hogy van még valaki vele. - Ezt jó tudni. Akkor ezek szerint nemsokára fagyizhatunk. Mit nézünk meg? Hármasban? Nade mégis ki a harmadik fél? - tettem fel a kérdést, de csak gondolatban. Hamarosan választ is kaptam rá. Nem különösebben zavart a plusz egy fő gondolata. Minél több barát, annál jobb. Mert ugye vele is jó barátságot fogok kötni, nem? - Szerzek még egy barátot. Ezt jó hallani - feleltem örömtelin, bár hangom és arcom ezt aligha tükrözhette. Szinte ekkor csatlakozott hozzánk a nemrég emlegetett harmadik fél is. A tőlem megszokott érzelemmentes, semleges tekintettel néztem rá, miközben Gyda be is mutatta nekem és engem is neki. Szóval ő Rowan? Hát nem mindennap látni ilyen arcot. Nem ijedtem meg, nem volt mitől. Higgadt, nyugodt maradtam. - Vidám fiú - mondtam teljesen ártatlanul, hiszen láthatóan jó kedve volt és gondtalan volt. Kezet fogtam vele, utána viszont egy fertőtlenítő törlőkendővel kezet is töröltem, majd kidobtam a kukába. - Már hallottam rólad. Te is szereted a csillagokat - mondtam Rowannek, bár nem néztem a szemeibe. - Az arcod nem hétköznapi. Bizonyára megtámadtak. Ez sajnálatos. Azok a vágások a glasgow-i mosoly. 1947-ben ugyanilyen vágásokat találtak a Elizabeth Short holttestén és hasonló vágásokat ejtettek Tommy Flanagan arcán is. Nagyon fájdalmas lehetett. Szerencséd, hogy nem öltek meg - mondtam a tőlem megszokott robotszerű stílusban, majd Gyda felé fordultam és újra Rowan fel. - Fizikus leszek, nem rendőr. Ezt csak tudom, mert olvastam róla. Sok mindent olvastam. Sokak szerint professzor vagyok - mondtam, aztán úgy ítéltem meg, egyelőre elég ezt kettőnkről. - Kóstold meg nyugodtan. Nekem nem sietős enni belőle. Gyda felé fordultam. - Szerintem vele is jó barátok leszünk. Rendes fiúnak tűnik, csak sebhelyes az arca. A sebhely nem jelent semmit. Nem az a fontos. Én is kócos vagyok, mégse ítélhetnek el miatta.
Kezdőlap
