Azt hiszem bátran kijelenthetem, hogy a szövetségünk Lazare-val nagyon is jó barátsággá vált, és nem csak azért, mert befogadott, míg nem találok valami helyes kis lakást, hanem mert alkalmam nyílt jobban megismerni. Arról nem is beszélve, hogy igazán könyörögni sem kell neki, ha vele akarnám tölteni az időm. Persze szigorúan csak munkán kívül. Az éjszakai klubban ugyanis - szintén Papa Lazare által - lehetőségem nyílt új pozíciót betölteni a pultozás helyett, és be kell valljam sokkal jobban élvezem a mostanit. A tánc némi kihívást okozott, mert ugyan a fára mászás sosem okozott gondot, fém rúdra még sosem másztam, nem, hogy még tekeregtem is rajta. De kiderült, hogy ez sem olyan bonyolult. Nyilván az első pár gyakorló alkalommal nem egyszer leestem, vagy szereztem kék-lila foltokat, esetleg a csúszás okozta "égési" sérüléseket, de ezek felett simán szemet hunyok, ugyanis nem csak a lengébb öltözet kényelmesebb, de szerintem sokkal szórakoztatóbb a színpadon vonaglani, és táncolni, mint italokat felszolgálni. Alkalomadtán jelmezt is választhattam, de azzal sem volt bajom, ha bikiniben kellett lenne, sőt! Táncolni meg tudtam, s miután a többiek mozdulatait is megnéztem, elsajátítottam őket, és megalkottam a magam stílusát. Furcsa módon élveztem a sötétben ülők kiéhezett tekintetét, pláne abban a tudatban, hogy tudtam, egyikőjük sem nyúlhatott hozzám. Mintha az lett volna a feladatom, hogy szándékosan hergeljem őket. Barbara-val ellentétben, még a maradék textilt sem kellett ledobnom, hogy figyeljenek rá, egyszerűen elég volt a szemükbe néznem, miközben a számok pulzálására mozogtam. Végre egy olyan munka, amit igazán élvezek.
Amikor pedig éppen nem színpadon voltam vagy az öltözőben foglaltam le magam, vagy, ha nem szakadt még le a hátam, besurrantam a pult mögé a lányokhoz és segítettem a kiszolgálásban. Lazare-hoz nem járkáltam fel, nem lett volna illő, mert más sem teszi, azt pedig, hogy nála lakom, mindketten diszkréten kezeljük. Nem azért mert csúnya dolog volna, hanem azért, hogy senki ne értse félre, és ne akarjon mindenki kóbor macska lenni és hozzá költözni, mert akkor lassan házhoz is hívhatnánk a vendégeket. Arról nem is beszélve, hogy akkor rám kevesebb ideje lenne, én pedig szeretem a szeretget, vagy együtt töltjük az időt. Sokkal jobb, mint egyedül. Na meg hát... nem vagyok én irigy, de a zuhanyzó se olyan nagy, hogy annyian elférjünk. Egy szó, mint száz, nem kellett erről tudnia senkinek.
- Egy white russian! - kiáltottam, miközben utat törtem a lányok közt a pult mögött a kikevert itallal és átnyújtottam a vendégnek, természetesen, miután átnyújtotta a pénzt. Jó sokan vannak ma, pedig még csak hétvége sincs. Még van majdnem két teljes órám a fellépésig, és mivel nem egy szál bugyiban flangálok, hanem egy csilli-villi diák lány ruhában, így gond nélkül állok be segíteni, amíg tudok.
- Ahj, valahogy rendszereznünk kéne ki melyik oldal rendeléseit csinálja, mert így megkeveredünk! - kiáltottam oda az egyik lánynak, de csoda, ha a zajtól így is meghallja. Bólogatott, de nem voltam biztos benne, hogy értette is mire. Egy idő után pedig úgy éreztem a pult mögött is sokan vagyunk, ezért kelletlenül, de kimásztam onnan és inkább a vendégek közt kezdtem el járkálni. Ismerősökkel még nem igazán találkoztam, mint kiderült Jack nem kedveli Lazare-t, bár igazából nem is ismerik egymást, csak az üzlet miatt gondolom feszültség van. Red bulis srácnak tűnik, de szerintem ehhez a helyhez ő még fiatal, így ő rá se nagyon számítok. Viszont aminek örülök, hogy a Hóhért sem láttam egy ideje, ahogy Travis sem merné szerintem ilyen helyre bedugni orrát. Ez egy zajos, kicsit füst és pia szagú, fülledt, de biztonságos hely a számomra. Igazából egészen jól helyre jött az életem a Fehér király mellett, de azért, ettől függetlenül visszavágytam Csodaországba.

Minek után pultosként feljebb dolgoztam magam táncosnak, nem csupán pénzt kaptam többet, de egyre "hírhedtebbé" váltam a klubban. Ez eleinte kicsit félelmetes volt, és bevallom voltak paranoiás pillanataim ez alatt, de Lazare biztosított róla, hogy senki sem teheti rám a kezét, és hogy klubon kívül is vigyáz rám. Nem azt mondom, hogy ezek után teljes volt a nyugalom, de azt láttam, hogy örülnek nekem, szóval kezdtem úgy kezelni őket, mintha ismerősök volnának. Legalább is távoli ismerősök, mert azért le nem ültem velük órákig dumálni és őszintén szólva a nevük sem jegyeztem meg. De idővel inkább jó érzéssel töltött el, ahogy a nevem kiáltják - még ha nem is az igazit - és mosolyognak rám. Megmondtam Lazare-nak, hogy szeretgetni senki sem szeretgethet rajta kívül.
- Szia Gydacska, hogy vagy, miújság van veled? - fogta meg csuklóm finoman az egyik vendég, miközben én köztük lébecoltam. Azt gondolom ez a legfinomabb módja, hogy valaki felkeltse figyelmem ebben a ricsajban, így nem intek egyik őrnek sem, hogy húzzon ki a csávából, mivel nincs baj. Mosolyogva fordultam felé, kihúzva kezem az övéből, bár vele ellentétben én az ő nevét nem tudtam.
- Minden okés. Örülök, hogy nem kell annyi göncöt hordanom. Sokkal szellősebb, és könnyebb így mozogni. - válaszolom lelkendezve, mert nem csupán kényelmes a ruha, de tetszik is, hogy így csillog.
- Azt meghiszem... Én is örülök neki. - vigyorogta nagyokat bólogatva, amire csak összevontam szemöldökeim kissé értetlenül. Mármint tök jó, hogy ezen velem együtt örül, de kezdem azt érezni, hogy jobban is, mint én. Hm, azért vannak itt fura alakok. Vállat vonva az egészre megyek tovább, mikor elkap az egyik lány és szól, hogy az egyik vendég engem keres. Alapvetően nem olyan furcsa dolog ez, de engem speciel nagyon nem szoktak külön lekérni. Nem azért, mert nem vagyok alkalmas a kiszolgálásra, inkább csak azért, mert táncos vagyok, és ha menni kell, hát menni kell. Ezen gondolatom pedig meg is osztottam kolléganőmmel, aki bólogatott, hogy tisztában van vele, de hogy az illető ragaszkodik hozzá és mivel pénzes, ne mondjak nemet. A pénz alapból nem érdekelne, de mivel az üzlet csak akkor megy, és h megy az üzlet akkor Lazare is boldog, így érthető módon nem fogom leinteni.
- Jól van, megyek. - bólintok mosolyogva, és visszasétálva a pulthoz elkészítem a rendelt italt. Vagy is inkább csak kitöltöm. Vodka, jó választás. Én sem szívesen keverném mással, sőt, ez így tökéletes. Nem sok tiszta vodkát ivó vendégünk van, legalább is én magam nem sok olyat szolgáltam ki, mert azt gondolom, aki egyből ezzel kezdi, az vagy nagy ivó, vagy vérbeli orosz. Útfélen azon izgultam nehogy rossz asztalhoz vigyem, mert volt már, hogy melléfogtam, és az tök kellemetlen, még nekem is. Ettől függetlenül kíváncsi voltam, hogy ki az, aki névre szólóan is ismer, ráadásul ilyen jó ízlése van. Egy pillanatig sem merült fel bennem, hogy rosszakaró, hisz, akik eddig a nyakamra jártak vagy gondot okoztak az Travis és a nyomozó, ám ide egyikük sem merné betenni lábát, elvégre a Fehér királyság felett még a Vörös királynőnek sincs hatalma. Így nyugodt lélekkel léptem az asztalhoz, de mielőtt ránézhettem volna a vendégre, valaki véletlen meglökte menet közben a vállam, így majdnem kiborítva a közben asztalra tett italt.
- Hé, óvatosan! - morogtam hátra pillantva, de igazából gőzöm sem volt ki tette, ráadásul sanszosan el is tűnt a tömegben. Elengedve a poharat, egyenesedtem fel az asztaltól, miközben a kiszolgált vendégre néztem végül. Azt hirtelen nem tudtam beazonosítani, hogy ki ő, viszont borzasztó rossz érzés kerítette hatalmába a szívem, ami nem azért dobbant nagyot, mert annyira örültem volna. Talán a körülmények zavaróak, talán másként nézett ki. De ahogy a szemeibe nézek...
Hirtelen, bevillannak a képek, pedig ezer éve nem is gondoltam a gyerekkoromra, pláne nem azokra az időkre, amikor az árvaház és a diliház közt vándorolgattam. De a fickót megismerem. Nem is feltétlen a szemeiről, inkább a benne rejlő gonoszságról. Ő nem a királynő katonája, mint a Hóhér, ő egy itteni szörnyeteg, ebből a világból. Egyszerre félek - leginkább a múltbéli tettei miatt - és érzek haragot - mert szembe szállnék vele, itt esélye sem lehet. Még is teszek hátra két óvatos lépést. Abszurd gondolat talán, de Travis-ből kiindulva nem tudhatom mi lapul a zsebeiben.
- Tűnj el innen! - mordulok rá, de nem olyan hangosan, így csoda, ha egyáltalán ő meghallja a zenétől és tömegtől, viszont arc kifejezésemből sejtheti, hogy nem a kedvében tervezek járni.

Az ember, pláne, ha boldog, sosem gondolná, hogy pont a mai napon történik majd valami olyasmi, ami tönkre tenné, amit eddig felépített. Furcsa, de az élet valóban kiszámíthatatlan. Nem terveztem túl sokáig Lazare-nál lenni, de most, hogy kiderült, hogy tök jól kijövünk, nehezemre esett a lakásokat böngészni. Nem hülyeség amiatt aggódnom, hogy akkor bizony megint kevesebb időt töltenénk egymással - sokkal, de sokkal kevesebbet - és elhidegülnénk, pedig nyilvánvalóan nagyon is jó barátok lettünk. Maradni pedig már csak amiatt sem maradhatnék, mert nem volna fair. Felajánlotta, hogy nála lehetek, míg nem találok lakást, ezzel pedig nem volna szép visszaélni. Akkor sem, ha nem volnánk jóban. Szóval azért meg voltak a magam problémái is, de mind ettől függetlenül jól éreztem magam. A bárban pedig biztonságban. Mind idáig...
Elsőre nem ismertem fel. Nem, mert jó ideje nem találkoztunk, s mikor volt is alkalmunk keresztezni egymást útját - leginkább az ő jóvoltából - csak néhány óráig "élvezhettük" a másik társaságát. De a róla terjedő pletykák, az őt körbe ölelő vészjósló energia ráébresztett, hogy ismerjük egymást, és onnantól akkor is megismertem volna, ha maszkot húz. A szemei elárulják őt. Kellemetlen szituáció, mert nem tudom mit kellene most tennem. Még a gyomrom is görcsbe rándul a jelenlétéről, nem hogy még vele töltsem az este hátra levő részét. De amíg úgy viselkedik, mint egy vendég, attól tartok még Lazare is kétségbe vonná meglátásaim, és elveszteném az egyetlen embert, aki biztosan mögöttem áll. Óvatosnak kell lennem. Mint amikor a húgom aludt, és bejött hozzánk egy darázs. Féltem, hogy megcsíp, és a maga módján anyukám próbálta elkapni meg kikergetni, de nekem addig is úgy kellett tennem, mintha minden rendben volna, nehogy felébredjen a testvérem.
Ha a kezem akarná sem érhetné el, mert idő előtt elhúzom, miközben úgy méregetem, mint egy harcra kész kölyök macska a területére tévedt rottweilert. Régi ismerősök, mi? Minden egyes szavában kételkedtem. Ugyanakkor, uralkodtam magamon, mert lehet ma csak erre tévedt, aztán az ital végeztével el is megy. Ha pedig így van, akkor nyugodtan figyelmeztethetem Lazare-t, akár arról is, hogy nem szeretnék vele beszélgetni legközelebb, és ne engedje, hogy magához hívhasson. Most viszont még itt van, így kénytelen vagyok egyenlőre eleget tenni kérésének. Némi tétovázást követően közelebb lépek és leülök mellé, de egy pillanatig sem le véve róla szemeim. Nem mutatom, de a szívem így is majd kiugrik a helyéről, a düh és félelem egyvelegétől.
- Mit akar? Miről akar... beszélgetni? - néztem rá, egy idő után kellően kerülve a tekintetét, hátha akkor több bátorságot merítek magamból. - Nem állíthat meg. Se maga, se a Vörös királynő. Visszamegyek Csodaországba. - jelentettem ki határozottan, csak hogy tisztázzam vele, ha emiatt jött, kár a gőzért. A Fehér király birodalmára lépett, itt neki nincs akkora hatalma, mert itt az van, amit Lazare mond. Akkor is, ha a Halál angyala ebből a világból származik.

Kellemetlen érzést okoz a mellkasunkban és zavart az elménkben, mikor potenciális veszélynek vagyunk kitéve - legalább is ezt hisszük - és még is tudjuk jól, hogy nem tehetünk ellene. A szívünk ellent mond az eszünknek és fordítva. Noha nem sok időt töltöttünk együtt a doktorral, az is maradandó lelkigyötrelmet okozott, pedig igazán még csak hozzám sem ért azokkal a több lélek vérétől mocskos kezeivel. Még a villódzó neon fények sem tudták elrejteni valóját, hiába lengi körbe a klub pia és füst egyvelegének, kissé szúrós szaga, sötét energiái, mintha azokat is távol tartanák. Megkockáztatom, hogy távolról is felismertem volna idővel, amikor meg csap a halál szele. Szívem szerint én már most kipaterolnám, ám szem előtt tartva Lazare elvárásait, s tekintve, hogy nem a fapados vendégek igényeiért fizet, nem tehetem. Nem tudom mit szólna hozzá a Fehér király. Az is lehet, hogy a Halál angyala valamilyen egészen más okból tért be ide... Csupán a véletlen hozta úgy, hogy éppen összefutottunk egy idő után. Igaz, azt sem tudtam, hogy az országban van. Szeretném azt hinni, hogy ez a véletlen. Észrevett valahol és onnantól gondoltam érdeklődik felőlem. Talán semmiség, ám ezúttal inkább a megérzéseimre hallgatok és igyekszem óvatosnak lenni. Hiába van itt néhány méterrel odébb Lazare irodája, tartok tőle, hogy nem tudna elég gyorsan cselekedni, nála pedig ki tudja milyen fegyver van. Adok neki egy esélyt és leülök mellé, de szemeim szinte megállás nélkül vagy arcán vagy kezein vannak.
- Jól van. - egyezek bele a játékba, fairnek is tűnik, és biztonságosabbnak, mintha elkezdnénk itt üveg poharakkal dobálózni. Én feltettem az első kérdésem - pontosabban kettőt, de szinte ugyanazt a választ várom rájuk. Meg is kapom, és kissé megdöbbenve hallgatom. Még sem véletlen kereszteztük egymás útját. Néhány centire odébb is ülök tőle. Érzem, hogy hurok a nyakamba kerül, de még nem szorít, viszont azt sem tudhatom, hogy mi az, amin állok. Biztonságot nyújt, vagy még egyensúlyozva is alig-alig állok rajta. Amíg elő nem vette a mappát. Egészen odáig azt gondoltam, ha nem is két lábbal a földön, de minimum egy beton tetőn állok. Most viszont már érzem, hogy a talaj alatta ingatag, talán egy három lábú, ócska szék, ami még mozog is alattam, nem csak recseg. Lazare legutóbb már tudtomra adta, hogy nem ért oroszul, így tehát elolvasni sem tudná tán, de félnék megkockáztatni. Ha viszont a kezeibe kerül a mappa... nem tudom... talán nem kellene túl gondolnom, de Travis is csak addig tűnt szövetségesnek, míg a Hóhér át nem nyújtotta neki a mappát az adataimmal, azzal a sok hazugsággal és rágalommal. Meg sem fordult a fejében, hogy kitaláció, hogy a gonosz beakarja hálózni. Hagyta, és most ugyanúgy halálra van ítélve. Félek, hogy ez most is így történne. Ha pedig elveszítem a Fehér királyt, nincs hová mennem, nem lesz több szövetségesem, aki érti miről beszélek, aki nem hisz őrültnek. Liam-et már jó ideje nem láttam, tartok tőle, hogy nem is fogom.
Összeszorítom meg-meg remegő ajkaim, kezd nagyon rosszul állni a szénám. Úgy nézek a képekre, mintha elutasítanám, amit látok, valójában csak megijeszt. Tudtam, hogy a Hóhér a nyomomban van, és igyekeztem rá összpontosítani, de álmaimban sem gondoltam volna, hogy más is kutat utánam, azt meg végképp nem, hogy a Halál angyala az és ilyen közel járt.
- Örökbefogadtak. Nem én választottam ezt az életet. De maga nem ide tartozik. Új életet kezdtem. - jelentem ki, bár nyilvánvalóan hazugság, hiszen nem olyan rég vetettem szemére, hogy a céljaim a régiek, és elfogom őket érni. Lepillantok a zöldhasúakra. Az biztos, hogy pénzes fickó, talán mindig az is volt, Lazare pedig az ilyen emberekből tartja fenn a helyet. Így is jóval több pénzt hagy itt, mint bárki más. Nem tudom. Elbizonytalanít. Nem akarom cserben hagyni Lazare-t és hanyag munkát végezni, csak mert félek. Viszont... félek, mert ez így pont olyan kockázatos, mint a tengeren egy kis csónakból horgászni. És ha a nagy fehér harap rá a zsinórra? Vagy a hajóra? Elveszem a pénzt, felkelek és visszasétálok a pulthoz, miközben azon agyalok mit tegyek. Az italokat várva elnézek az őrök felé, de még is mit mondhatnék? Hogy évekkel korábban megtámadt? Hol a bizonyíték? És ha ő mutatja fel a mappát? Úgy érzem ezt most egyedül kell elintéznek. Legszívesebben ugyanúgy tenném, mint a terapeutámnál, egy konyha késsel, szép csendben. De itt erre semmi lehetőség... Legalább is az előtérben...
Visszasétálva teszem le a két poharat. Csak akkor jut eszembe, hogy nekem vissza kellett volna utasítanom, pláne, hogy egy őrült gyilkos feni rám a fogait. Francba...
- Maga jön. - néztem rá, mint aki már most is harcra készen volna. Tanultam néhány fogást Travis-től, de mindeddig úgy tűnt, igazán senki ellen sem jók. Viszont harapni attól még tudok.

Mióta megjelent a klubban, mióta észrevettem, olyan, mintha folyamatosan szívná el a helyiség pozitív energiáit. Mint egy hatalmas fekete lyuk, amiről ugyan nem tudod mi pontosan, milyen lehetőségeket rejthet, de nem is akarod, mert úgy érzed, hogy nem kell ahhoz igazán ismerned, hogy érezd, hogy ez rossz dolog. Egy életet elszívó démon, egy bukott szeráf, a halál angyala. Okkal hívták így és okkal hívom így én is. Emberi alakot öltő démon, ki gyógyszer címén mérgezi azokat, akiket elkap. De a játékba belemegyek. Leginkább azért, mert itt van a fehér király, és mert abban bízom, így előbb tovább áll. Nyilván odakint ugyanúgy veszély leselkedhet rám és most már nem csak a Hóhér miatt, de szólni fogok Lazare-nak, figyelmeztetem a veszélyekre és megkérem, hogy segítsen valamiképp távol tartani őket, akkor is, ha nem ártottak nekem. Még. Árgus szemekkel figyelem, amiként a toll, majd a noteszért nyúl, és összeszűkült szemekkel nézem, ahogy jegyzetel. Ha látom, hogy mit, sem reagálok többet ennél. Tudom, hogy sok mindent leírnak. Azt ami valós és azt, ami nem. A nyomozó is így tett, és ellenem is fordította Travis-t. Soha nem bocsájtom meg ezt neki, és Travis-nek sem.
Válaszolok, ahogy kell, ahogy várja, hogy mielőbb véget érjen a partink és mind a ketten mehessünk dolgunkra. Közben néha elsandítok az emeleten lévő üveg iroda felé. Nem tudom, hogy örülnék-e, ha éppen most látna minket Lazare. Nem szeretnék magyarázkodni, ahogy azt sem, hogy őt is ellenem fordítsák. Travis-ről sem gondoltam volna, félek, hogy Lazare is elhinné.
- Helyes. - szögezem le elsősorban, mielőtt folytathatná, mert én sem szeretnék az lenni neki, semmilyen formában sem. Ellenségként kezelem, és fogom is kezelni, míg él, s míg élek. Nem egy oldalon állunk, és bár ellenségemnek nem barátja, az enyém se.
- Nem. - vágom rá egyből határozottan, kissé mérgesen összevonva szemöldökeim. - Nem érzem. Soha nem lesz rá szükségem. Tudom ki vagyok, tudom mit kell tennem. Nem vagyok őrült, és gyilkos sem. - jelentem ki, mert mi másra gondolhatott segítség alatt, ha nem arra, hogy a maga módszereivel kínozzon, mondván, hogy ez a jó nekem. Ha meg van a késem, amivel az Ácsot is bántottam, és esetleg a nyakláncom, amit Travis-nél van, akkor visszatérek Csodaországba és megölöm a királynőt.
Úton visszafelé az italokkal azon agyalok, miként gyorsítsam fel a dolgokat. Ha előbb elmegy, mint, hogy túl feszülne az a bizonyos húr, akkor talán Lazare-nak sem kellene megemlíteni. Talán az angyal is tovább áll. Azt gondolom, nem csak én vagyok a célpontja. Visszaülve, hozzáhasonlóan, csak épp még mindig gyanakodóan méregetve emelem meg a poharam, ám velem ellentétben én le is húzom az egészet. Apám is mindig így csinálta. Nem szerettem, de ivászatban csak róla tudtam példát venni. Letéve - avagy finoman lecsapva - a poharat, megtörlöm kéz fejemmel szám és úgy nézek rá még mindig, mint, aki e percben is készen állna egy kézitusára. Ellene esélyem se lenne. Egyedül. De Lazare-val és az embereivel már azért ki lehetne egyenlíteni a dolgot.
- Felesbe használjuk fel. Egy részét elosztjuk egymás közt igazságosan, másik részét pedig félretesszük csapatépítőre és különleges alkalmakra. - válaszolom még mindig morcosan összevont szemöldökkel, miközben próbálok rájönni mit miért kérdez, mit vonthat le belőle. Nem teszem hozzá, hogy a különleges alkalom általában a dolgozók privát bulijai, vagy Lazare szülinapja, amit igenis, külön megünneplünk a klubban. Furának találom a kérdést, de mivel fogalmam sincs mire fel kéne hazudnom, és mit, ezért nem is teszem.
- Miért kutatott utánam? A Vörös királynő szolgálatába állt? Vagy Travis küldte bosszúból? - kérdeztem, s bár három kérdés volt, egy válasz is elegendő. - Lehet, hogy a Hóhérnál a késem, de anélkül is képes vagyok bántani. - jegyzem meg neki halkan és fenyegetően, mert nehéz elhinnem, hogy nem ártó szándékkal van itt, már pedig jobb, ha tudja, hogy a késem nélkül is képes vagyok ártani másoknak. Hiszen a terapeutát és a norvég testvéreim is simán elintéztem. Lehet, hogy ő alvilági lény, és az is előfordulhat, hogy képes felvenni valós alakját még ebben a világban is, de azt gondolom reakció idő kérdése. Talán így, emberi alakban sebezhetőbb.