Spencer gyermekkorában visszahúzódó volt és megfontolt, kétszer is átgondolta, hogy kihez szóljon hozzá, gyakorta csak megfigyelte az embereket. A szótlansága ellenére intelligens volt, pillanatok alatt kirakott egy rubik kockát és a logikai feladatokban is jól teljesített. Akkoriban még könyveket is olvasott, ragadt is rá minden információ és tudomány. Szorgalma, amit a tanulásba fektetett, a tinédzser éveiben lazult meg. S bár a tenisz - melyet kiskora óta versenyszerűen űzött - megtanította arra, hogy mennyi küzdelem és befektetés kell ahhoz, hogy elérje a céljait, egy napon ráébredt arra, hogy lehet ő a legjobb matekos is akár, lehet ő New York polgármesterének is a fia, attól még nem lesznek haverjai, sem pedig csaja.
Mint minden kamaszt, őt is frusztrálták ezek a gondolatok, annyi esze volt azonban, hogy megfigyelve a többieket, hamar megalkotta fejében azt a figurát, akit bizonyosan befogadnának a többiek. Az éveknek és beilleszkedési akaratának hála, sikerült végre beilleszkednie. Ehhez felvett egy lazább, flegmább stílust és bejött. Apja pénzével villogva hamar rengeteg barátra tett szert, ez pedig tetszett neki. Elhitte, hogy ez így jó, hogy ezek a hamis barátok olyan emberek, akikre támaszkodhat.
A tinédzser évei így jól teltek, megszaporodtak a közös nyaralások, bulik, rengeteg selfie készült és rengeteg balhé is járt ezekkel a bulikkal. Egyszer például ittasan vezetett és összetört egy parkoló autót, ami elég kellemetlen volt, tekintve, hogy ő a polgármester fia. (volt). A profi sajtósok ügyesen eltusolták az ügyet, így nem került címlapokra, ám apjával folytonos súrlódásai voltak emiatt (is).
Úgy tizenhét éves lehetett, amikor rájött arra, hogy a sok buli mellett azért a karrierjére is kellene gondolnia. Mindig is volt benne egyfajta megfelelési vágy (kényszer), melyet főként az apja alakított ki benne. Gyakran érezte úgy, hogy soha nem jó, ezért is folytatta az élsportot és próbálta a lehető legjobb jegyeket kihozni magából.
Az egyik ilyen nagy megmérettetése előtt kapott rá olyan szerekre, amik a sportban ugyan előrelendítették, azonban hosszútávon károsan hatottak a szervezetére. Szapora szívverés, izzadás, koncentrációs zavarok, stressz és hangulatingadozás. Végül összeesett, és a kórházban kötött ki, ahol apja is szembesült azzal, hogy a fia különféle doppingszereket fogyaszt.
Szerencsére, ezután az eset után észhez tért, rájött arra, hogy ostoba és hülye dolog volt efféle módon növelni a teljesítményét. Belátta, hogy hibázott, le is állt a szerekkel, és azért dolgozott, hogy felvegyék a Yale-re. Ez leginkább az apja álma volt, Spencernek pedig nem volt ahhoz töke, hogy olyat válasszon, amit talán még élvezne is. Inkább behódolt apja akarata előtt, hogy a férfi büszke lehessen re.
A nagy érvágás akkor következett be, amikor Spencer apjáról váratlanul kiderült, hogy hatalmas összegeket sikkasztott. A New York Times a címlapon hozta le a híreket.
A Hylan család teljesen kiakadt, a családfő mindvégig tagadta a vádakat, ennek ellenére minden bizonyíték ellene szólt, s egy igen hosszú tárgyalásnak nézett elébe. William Hylan azonban úgy döntött, elmenekül a vádak és a leendő büntetés alól. Gyáva és kétségbeesett mód vetett véget az életének. Nem tudta felvállalni a tettét fia, lánya és felesége előtt. Nem mondta a szemükbe, hogy hibázott, nem tudott a fia szemébe nézni, nem tudott bocsánatot kérni és egyszer sem mondta, hogy szereti őt.
Spencer találta meg apja testét, egy világ omlott össze benne és nem is tudta feldolgozni a történteket. Yales pályafutásának, s a Hylan család hírnevének ez az incidens vetett véget.
A sajtó még jó ideig foglalkozott az üggyel, miközben az új polgármester elfoglalta helyét a város trónján. Hylanék megzuhanva próbálták feldolgozni a történteket, de úgy tűnt, hogy mindannyiukban egy oroszlán veszett el, mert a hosszú hónapokat követően talpra álltak.
Legalábbis úgy tűnt. Spencer azonban csak nem tudta túltenni magát a történteken, rémálmaiban újra és újra látta, hogy mi történt az apjával.
Vissza kellett volna térnie az egyetemre, de ő ezt nem tette meg. Hazudott. Hazudott az anyjának, a nővérének, mindenki azt hitte, hogy minden rendben. Spencer azonban rossz társaságba keveredett, elkezdett drogozni, éjszakázni és ez a massza egyre jobban magába szippantotta.
Teljesen megváltozott, kifordult önmagából. Ez az önpusztító életmód végül ahhoz vezetett, hogy Spencer  - miután a család számláit részben zárolták - a saját anyját és nővérét lopta meg, csak hogy pénzt szerezzen, abból meg anyagot.
Olyan szintre süllyedt, hogy végül már az utolsó mentsvára, a nővére is lemondott róla, s egy nagy veszekedés után kidobta az öccsét.
Azóta három év telt el, s a három év alatt is nagyon sok minden változott. Spencer idővel rájött arra, hogy rohadtul nem jó az, amibe keveredett, tudja, hogy ezt maga mögött kellene hagynia, és keresi is a kiutat, de jelenleg csapdában van.
S hogy milyen a jelleme? Nos, változó. Sok mindent lehet rá mondani, volt ő már nagyképű seggfej, pénzét szóró sznob kiskirály, magának való, csöndes megfigyelő, céljaiért küzdő, lelkileg sérült, hangulati ingadozó. Vannak jó és rossz tulajdonságai is, mint mindenki másnak, egy valami biztos. Spencer változik és változni akar. Már tudja azt, hogy mi lenne a helyes út, az évek alatt idősebb lett, megkomolyodott. Veszített hóbortos kedvéből, erősödött az önfegyelme, keményebb lett, megtanulta azt, amit az utca megtanított vele. Ha kell valami, azt megszerzed. Ha megütnek, visszaütsz.
Spencer küzd és küzd, próbálja összekaparni magát és talán, egy napon ez sikerül neki.

Idegesen túrta fel apja írószobáját, nem foglalkozott azzal, hogy mekkora rendetlenséget hagy maga után. A könyveket lesöpörte a polcokról, hajigálta jobbra-balra, az íróasztalról mindent lehajigált, karjával seperte félre az ott heverő dokumentumokat, majd egyik fiókot rántotta ki a másik után, hogy aztán azok tartalmát is a földre szórja.
Erre a nagy zörejre ébredt fel az emelet jobb szárnyában nyugvó lány, aki riadtan kapta magához a telefonját, s miközben gyors, segélykérő üzenetet pötyögött a barátjának, lassan megindult lefelé a lépcsőn. Annak aljára érve már látta, hogy a dolgozószobából szűrődnek ki a fények, aggódott, hogy talán betőrök lehetnek. Meg is torpant, az iphone kijelzőjének felvillanó fényében kutakodott barátja holléte után, aki ígérte, hogy azonnal indul, mégis, belegondolni is szörnyű volt, hogy mikor telik már le az a tizenöt perc.

“Hívd a 911-et és bújj el”

Jött a következő üzenet, Vivienne viszont a félelme ellenére mégis kíváncsi volt arra, hogy ki akarja feltúrni a már több, mint egy éve elhunyt apja hagyatékát.
Hirtelen vezérelt ötlettől, remegő kézzel halászta ki az esernyőtartóban ácsorgó, hosszú, faragott nyelű eszközt, s azt védekezésként maga előtt tartva indult neki a fényáradatnak.
Nem tudta akkor még elképzelni, hogy mi vár rá, minden egyes lépéssel idegesebb lett, ám ahogy óvatosan betolta a résnyire nyitva hagyott ajtót, döbbenten kellett szembesülnie a zöld szempárral.
- Spenc?????? Basszus, mi a szart csinálsz? A frászt hoztad rám! - elképedve nézett végig a helyiségen, miközben Spencer tovább folytatta a szoba átkutatását.
- Itt kellett lennie, valahol itt volt! Hová rakta apa az óráját? És hol vannak anya ékszerei?
- Spenc, jesszus! Állj már le! Minek neked apa órája? Anya ékszerei meg tudod, hogy a szobájában vannak.
- Nem azokra gondolok, arra, amit azon a kibaszott estélyen viselt. Hol van Vivienne? - ahogy kimondta a szavakat, azzal a lendülettel indult meg nővére felé, aki riadtan hátrált a fal mellé.
- Normális vagy? Megijesztesz! - máskor is voltak mostanában gondok Spencerrel, de ennyire még nem volt feldúlt a srác. S nem csak, hogy feldúlt volt, de látszott rajta, hogy mennyire szarul néz ki. Idegesnek tűnt, kialvatlannak, ráadásul ápolatlan is volt, mint aki legalább három napja nem fürdött.
- Hol van Vivienne???? - már szinte üvöltött a nővére arcába, miközben erővel ragadta meg a karját és a falhoz szegezte. Ekkor esett be az ajtón Bryce - a lány barátja - s ahogy meghallotta a hangokat, máris a szobába rontott.
- Mi a …veszed le róla a kezed? - azon nyomban rárontott Spencerre, erővel ragadta magával, s így végre Vivienne kiszakadt a srác erős szorításából.
A két fiatal férfi dulakodni kezdett, egyik ütés követte a másikat, s mivel Spenc a drogok és a kialvatlanság miatt a sportolóhoz képest gyengébbnek bizonyult, így orrvérzéssel esett seggre, miközben Vivienne próbálta leállítani a srácokat.
- Ne, hagyd őt! - felfokozott állapotban, könnyes tekintettel húzta hátrébb Bryce-t, miközben az öccsére nézett.
- Ha még egyszer kezet emelsz rá!!!... Takarodj innen! - szólította fel Bryce, miközben mogyoró barnáit a másik zöld íriszeibe fúrta.
Spencer pihegve fürkészte őket, ahogy karjába törölte orra vérét, majd feltápászkodott a földről és elment. Ez viszont nem az utolsó ilyen alkalom volt. Vivienne hiába beszélt az anyjával, hiába próbálta az öccsét később jobb belátásra bírni, a drogok teljesen magukkal ragadták őt. Már nem ugyanaz a srác volt, a lába alól kicsúszott a talaj. Spencernek pedig csak egy dologra fájt a foga. Drogra. Ahhoz viszont rohadt sok pénzre volt szüksége, így egy héttel később kirabolta a saját családját, s mindent elvitt, amit csak lehetett.
Vivienne számára ekkor szűnt meg létezni Spencer, s azóta egyetlen egyszer sem beszéltek. Mindennek már lassan negyedik éve.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Hát, nem semmi életed van, pedig még elég fiatal vagy. Már most elég sok megpróbáltatáson kellett keresztülmenned.
Egy csöndes, visszahúzódó srác voltál régen, aki inkább megfigyelte a környezetét, az embereket. Már akkor is nagyon okosnak bizonyultál - kár, hogy ezt később nem sikerült kamatoztatni. Tudatosan változtattál magadon, hogy ne legyél magányos; mindenkinek szüksége van barátokra, akikkel szórakozhat, akik mellett elengedheti magát, főleg tinédzser korban. Sikerült is barátokat szerezned, de csak miután tudatosan másként kezdtél viselkedni. Ezt a részt elég szomorú volt olvasni, mert biztos vagyok benne, hogy lett volna olyan, aki önmagadért kedvel. Talán, ha ilyen barátokat sikerül szerezned, akkor nem kerültél volna rossz társaságba és nem indultál volna meg azon a lejtőn, ami most is csak lefelé visz.
Sajnálom, ami az apáddal történt - nem volt a legjobb ember, de mégis az apád volt. És nem kaptad meg a lezárást, amit érdemeltél volna. Ő a könnyebb utat választotta, megfutamodott, nem akarta vállalni a felelősséget a tetteiért, és ezzel tőled is elvette a lehetőséget, hogy egyszer egészséges kapcsolatot tudj kialakítani vele. Az meg, hogy te találtad meg... Külön szomorú. De a saját családodat meglopni... Azért az már túl megy minden határon. Nem csoda, hogy a testvéred is lemondott rólad. Segítségre van szükséged, mert egyedül nem fogsz tudni ebből kikecmeregni. Olyan mélyen vagy benne, hogy egyedül csak tovább fogsz merülni. Ha már látják legalább a változás szándékát, akkor a testvéred is biztosan nyitni fog feléd.  
Érdekes karaktert hoztál közénk, akinek elég gyorsan fordult hatalmasat az élete. Az apád pénze miatt nem volt gondod semmire, most viszont pont az ellenkezőjét éled át. Remélem, tényleg lesz melletted hamarosan valaki, aki tud segíteni, mert ennek így nem lesz jó vége.

Színt és rangot hamarosan admintól fogsz kapni, de addig is szabad előtted az út.

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!