Nem volt időm ott vitázni vele, és türelmem sem volt mindezt halkan lefolytatni, főleg, mert az ápolók is árgus szemekkel figyeltek minket. Pedig nagy lelki megkönnyebbülést okozott volna, ha kiszúrhattam volna a szemét az ecset végével. Lehet, hogy itt ragadok egy időre, de aztán megszöktem volna és boldogan vadásztam volna le Ragnar-t is. Jó élet is volna, csessze meg mindkettő...
Még azelőtt leváltam róla, mielőtt a doki nő visszaért, nehogy lefüleljen és kíváncsiskodjon. Már csak az hiányzik, hogy ez az ostoba ember még inkább lehúzzon. Nem mintha eddig bármit is sikerült volna bebizonyítani, de nem szeretném őket megerősíteni.
- Hol is tartottunk...? - lépett vissza Travis-hez a nő, majd ahogy eszébe jutott, enyhén elpirulva legyintett. - Az nem volna fair a többiekkel szemben, akiket visszautasítottam. De az alkotás valóban figyelemre méltó. Érdekelne, miért tartja különlegesebbnek a sarki rókát, mint a többi állatot? Ugyanis az, hogy kiemelte kedvencévé erre ad okot. Kétlem, hogy háziállatként tartaná otthon, nem is hiszem, hogy jó volna neki nálunk, ráadásul nem a legerősebb állat. Szóval érdekelne. Már ha nem baj... - kérdezte hol a festményt, hol Travis-t figyelve. Úgy gondolta ezek az apróságok is sok mindent elárulnak a vizsgált személyről, az ő esetükben Travis-ről. Nem volt rá pontos magyarázat, viszont mindig is hallgatott a megérzéseire, s bár intelligens és igen csak közlékeny embernek ismerte meg Travis-t az elmúlt egy-két órában, úgy érzi titkol előle valamit. És az a valami lehet fontosabb mindennél. Velük ellentétben én viszont nem éreztem jól magam ezzel a magában motyogó idiótával, aki minden alkalommal ugyan úgy rakta össze a kockákat, miután szétszedte. Azért távolról sem vagyok vele egy szinten. Ellenben a lázításhoz viszont értek. Nem volt könnyű dolgom, mert 2 ápoló volt bent, és legalább az egyik, mindig engem figyelt, a másik pedig inkább Travisé-ket. Csak ki kellett várnom a megfelelő pillanatot, és mikor a nap belesütött az ápoló szemébe, akinek egyből tüsszentenie kellett, megfogtam az egyik kockát és fejbe dobtam vele az egyik nekünk háttal lévő beteget, aki épp gyöngyöt fűzött. Nem az élével találtam el, de így is koppant, mire eldobta a láncot, amit eddig csinált és morogva hátra nézett ránk. Erre figyelt oda mindkét ápoló. Először rám tippelt a fickó, legalább is rám nézett, de én némán elbököttem magam mellé a flúgosra, akire miután rá nézett rémülten felugrott. A szék nyikorgásra és a rémült fickó hebegésére már Love is odafigyelt. De még mielőtt kérdőre vonhatta volna őket, ugyanis és gyorsan fedezékbe vonultam a sarokba, a dühös fickó felkapott egy széket és a pánikoló felé hajította. Legalábbis próbálta, mert az egyik ápoló egyből leterítette székestül, míg a másik az ijedt fickót próbálta annyira lefogni, hogy ne kezdjen el hadonászni. Kész kabaré volt, de elfojtottam a röhögést, nehogy a végén még engem hibáztassanak. Még ha jogosan is. A nézők közül többen is megszeppenve figyeltek fedezékbe húzódva, noha volt, aki éppen úgy szórakozott az egészen, mint én, sőt még tapsolt is hozzá. Ez a kis incidens több szempontból is hasznos volt. Láthattam, hogy az ápolók is tudnak bambák lenni, de minden kisebb abnormális reakcióra ugranak. Könnyű őket erre késztetni, ahogy a betegek közt is van, akiben bizony nem szorult túl sok türelem. Egy szóval jó időre letudják foglalni egymást. A dühös fickó ráadásul nagy darab, és valamelyest még izmos is. Vajon mi történne, ha akkor sikerülne felhúznom, mikor közelebb van a doki nőhöz, mint mondjuk az ápolókhoz. A flúgoson kívül, aki csak hápogott félelmében, senki nem látta, hogy én követtem el a dolgot, a földre szorított dühös bika pedig továbbra is ideges volt, amiért még őt fogták meg és hadakoznak vele. Love tanácstalanul és némileg idegesen lépett a pánikoló fickóhoz, miközben intett a másik őrnek, hogy kísérjen ki mindenkit az étkezőbe, amíg ő ezt lerendezi. Behívtak egy harmadik ápolót, az állított minket liba sorba, míg a morcos pali is lenyugodott, így gyógyszer és zubbony nélkül becsatlakozhatott hozzánk, bár gyakran vetett gyilkos pillantásokat a helyiség végénben kuporgó remegő férfire, akivel ott volt az egyik ápoló és Dr. Szeretet, akik minden áron próbálta megnyugtatni. Kivezettek minket, hogy magukra hagyjuk őket, és a két ápolóval átmentünk az étkezőbe.
Kifejezetten a pszichiátriai betegeknek volt megépítve, noha nem különbözött a többi ebédlőtől. Voltak pultok, mögöttük életunt konyhás nénikkel, akik sokfélével szolgáltak. Sorba kellett állni, ha enni akartunk, de mivel nem voltunk többen 10 embernél, abból pedig kettő kiesett, így mindenki hamar sorra került. Nem mintha nem lettem volna éhes, de most kifejezetten édességre vágytam, így csak a csomagolt brownieból kértem, és mellé szívószálas almalevet. Elnéztem megérné e becsapódni valamelyik klikhez, de mivel éppen kibeszélték az előbbi esetet, és néhány szúrós pillantással illettek, így úgy döntöttem üres asztalhoz ülök. Nem baj. Addig is agyalhatok a továbbiakon. A konyhás nénik nem tűntek túl meggyőzhetőnek vagy manipulálhatóknak, ahhoz túlságosan beleszartak az itteni munkájukba. Mondjuk lehet már annyira, hogy észre sem vennék, ha lenyúlnék valamit. A konyha ajtó viszont mögöttük volt, odabejutni pedig még ha nincsenek is ott, képtelenség. Már a pult mögé lépve kilapítanának az ápolók, akikből most csak egy egy volt az ajtónál. Kaja csatát is csak mókából lehetne indítani, túl kevesen vagyunk, hogy elvesszek a tömegben. Idővel megjelent a nagy baba és a nőci is, akik miután kapott egy kis kaját a fickó, leültek egy üres asztalhoz, hogy tovább vigasztalja.

Nem tagadom, azért jót tett a lelkemnek egy kis zűrzavar, amellett, hogy igenis oktató jellegű volt a számomra. Szerintem ezek nélkül a pszichiátria mit sem ér. Ha mindig csak jól viselkednek a betegek, még is, hogy derül ki, hogy az itteni dolgozók valóban alkalmasak-e a munkára. Egy ápolónak tudnia kell szakszerűen, de sérülés mentesen lefogni egy beteget, ügyelni arra, hogyha fele akkora, akkor se törje össze, ha pedig háromszor annyit nyom, akkor is kimozdítsa egyensúlyából. Az látszott, hogy ők megfelelő képzésben részesültek, ám mivel emberből vannak, őket is palira lehet venni, ha kifejezetten erre megy rá az ember. A betegek "képességeit" sem árt kiismerni, jól jöhet az még, pláne, hogy elég kevesen vagyunk, könnyű volna lázítani őket, csak éppen sokra nem mennék velük, mert tömegnek azért nem mondanám azt a 9 embert. Sőt! 8. Mert ha ki is törne egy lázadás és szökni próbálnak, szinte biztos vagyok benne, hogy az ápolókon túl, Travis is utánam eredne. Áh, nem kockáztatok. Majd ha már nagyon kétségbeesek, és ő sem lesz már itt.
Éppen a brownie csomagolásával bajlódtam, mikor leült velem szembe. Fel se kellett néznem, hogy tudjam, hogy ő az. Felismerem a járásából, a mozdulataiból, és persze az undok energiáiból. Az asztalra ejtettem kezeim a félig megnyúzott csomagolással, mikor megszólalt és rá vigyorogtam.
- Mekkora buli volt már, nem? - kuncogtam halkan, nehogy kiderüljön, hogy én okoztam a szar vihart, bár szerintem egyértelmű. - Hogy felugrott az a faszi, aztán, hogy a földbe nyomták a képét. Hát ez rohadt jó... és az a beszari alak... öröm lesz szadizni őket. - csóváltam a fejem vigyorogva, miközben csak sikerül kibontani azt a rohadt csomagolást és piciket csipegetve a csokis süteményből, neki is látok.
- Most mit vagy úgy oda? Itt mindenki óvodás. Te is, csak te inkább maradtál az óvónénivel. Biztos piciként is ilyen kis cuki, ölben levős baba voltál. - néztem rá egy nagyobb falat után teli szájjal.
- Csodálom, hogy te ennyire szófogadó vagy. Másra számítottam. Okosabbnak hittelek. Tudod mit csinálnak azokkal a kutyákkal, akiket életük végéig ingyen dolgoztatnak, míg ők mindent beleadnak? Elaltatják őket, mondván, hogy ne szenvedjenek. Lófaszt nem kapnak azért, mert állandóan szótfogadtak, jól teljesítettek. Nyalizzál csak, pitizz nekik, de ugyanúgy fogsz járni, mint azok a huskyk, akiket szán elé fognak. Lehet, hogy egyszer megdughatod a csajt, de aztán ennyi. Ugyanott leszel, mint az a kutyás faszi, aki odakint majdnem megtöcskölte az ápoló lábát. - vontam fel egyik szemöldököm, vádlóan nézve rá, de ez bizony akkor is így lesz.
- De garantálom, hogy a következő alkalommal, mikor tüskébe lép majd az a vadállat, a doki nődet szedi le. Nehogy már neked jobb legyen, mint nekem... - emelgetem szemöldökeim mosolyogva.
Love nem riadt vissza a férfitól, pláne, mert úgy tudta, hamarosan úgy is kikerül majd a kórházból, ha nem vissza betegként. Ismerte, legalább is a pletykákból, de soha nem vette rá magát, hogy jobban megismerje, ahogy a legtöbb orvos sem. Love nyitott és barátságos nő volt, de akárkivel ő sem állt szóba. Pláne, ha az szinte biztos, hogy törvényszegő volt.
- Csak nem eltévedtél, Ethan? Ez az osztály az enyém. Neked ott vannak a tieid. - vetett felé egy rosszalló pillantást, ugyan is enyhén úgy érezte, hogy a férfi nem csak a művészteremben lévők miatt jött csámcsogni, de tudomást szerzett a két új jövevényről is.
- Ha a te balhéidhoz hasonlítjuk az ittenieket, inkább csak egy kisebb összezördülés volt, de mint látom, még mindig jobban kezelem az itt lévők problémáit, mint, ahogy te a tiéd. - bökött fejével a férfi véres ruhájára, mindenféle bájosság vagy nyitottság nélkül. Nem kedvelte a fickót, ahogy valószínűleg senki más sem. Nem örült neki, hogy felénk vette az irányt, de tudta, hogy ezen az osztályon nulla joggal és hatalommal rendelkezik Ethan, így velünk mit sem kezdhet, míg a vezetőség úgy nem ítéli meg, hogy veszélyesebbek vagyunk az itt lévőknél.
Nekem egészen addig fel sem tűnt az új jövevény, míg lefoglaltam magam Travis szapulásával, és nem ütötte meg a fülem Love piszkálása. Jaj, az ilyenekhez nagyon jó fülem van.
- Hm... Tudod mi rosszabb egy őrültnél? Egy őrült, aki orvost játszik... - jegyeztem meg Travis-nek a kicsit sem bizalom gerjesztő fickót nézve. - Hé, de hiszen te is doktora vagy valaminek, és most itt csücsülsz az öngyilkos osztag közt. - döbbentem rá csak most, ami után az asztalra csapva nevettem egy jót. Akkor hagytam csak abba - bár a mosolygást és a falatozást nem -, mikor beért az asztalunk mellé a kis kíváncsiskodó. Kinézetre semmivel sem volt különb az oroszországi orvosoknál vagy betegeknél, ott ugyanis sokszor nagyon nehéz volt megkülönböztetni, hogy ki hová tartozik. Ami pedig a hentes módszerű kezeléseiket illette, hát ott se volt túl sok váltó ruhájuk...
- Ó, azt hittem a köpeny csak farsangi jelmez. - pillantottam fel rá tréfálkozva. - Nem fért már be a többihez a mosogató gépbe, vagy csak szimplán szereted magad összekenni? - kaptam be az utolsó falatot, miközben feltettem kérdésem. - Csüccs le közénk, dokikám. Szerintem még az egyik szobában is tudnánk neked helyet szorítani. - mosolyodtam el, függetlenül attól, hogy számomra sem volt bíztató az ürge. De most mit mondhatnék...? Ha kikerülök Ragnar vagy Travis öl meg, ha bent maradok vagy a nő vagy ez a fickó... Aztán ki tudja, lehet pont ő lesz szökésem kulcsa. Megpaskoltam magam mellett a helyet, sőt még odébb is csúsztam kicsit, ha esetleg leakarta tenni a padra ülepét.
- Én Babydoll vagyok, ő meg Csizmás kandúr. - böktem el Travis felé, bár lehet, hogy a fickónak valóban ez volt a vezetékneve, na mindegy. Biztos vagyok benne, hogy rá is aggattak már beceneveket.

Apró örömök, ahogy rosszallóan néz rám és tudom, hogy itt akkor sem tehetne semmit sem ellene. Hát valamin szórakoznom is kell, nem? Én nem vagyok az a felvágós típus, hogy dicsekedjek milyen rabszolga hajcsár vagyok, és közben mellkasom ütögetve szedem be a lóvét. Adomány? Még az sem mentesít.
- Hát mert miért ne...? Gondolom okkal húzol esténként strici ruhát és játszod a jófiút. Ha azt nézzük, az is lázadás, mert hagynod kéne, hogy a rendőrök... ne csináljanak semmit, mert ez az élet körforgása. Persze félre ne érts, örülök, hogy nem haltam meg, még ha te már meg is bántad, de attól még törvényt szegtél, akár hogy is nézzük... - vontam meg vállam, hogy na ebben kössön bele Travis fiú.
- Vállalkozó bárki lehet. Még az a majom kutya is, ha feltalálja a beszélő gumicsontot. Ami meg a hírességed illeti... Pf, még a nőd sem ismerte fel a képed. Ha holnap után kinyírnának és megjelenne valaki azzal, hogy ő Travis fiú, mindenki elhinné. Még morognának is, hogy a dublőre, azaz te, nem is hasonlítottál rá. - legyintek, és bár az egész elég valótlannak tűnik, ebben a kurva világban simán elképzelhető, ha már róka jelmezes fazonok ugrálnak a tetőkön és gyilkosok járják az utcákat. Nem, itt most nem magamra céloztam.
- Hogy megbélyegezzenek? - vontam össze kissé mérgesen szemöldökeim. - Te kis szarrágó, megérdemelnéd, mert ugyanezt csinálod velem, mióta itt vagyunk. Leszállhattál volna rólam, de ahelyett, hogy magadba néznél, inkább engem írtál le. Nem azt mondom, hogy nem volt benne igazság, de ha végre kinyitnád a pofád, és elmesélnéd a te ügyeid, meg titkaid is, már is kevésbé tűnik rossznak melletted. Nem csak kleptomániás vagy, de egy kurva szociopata is. Szóval ne sajnáld tőlem, ha keverem egy kicsit a szart. - morogtam halkan, és az egyik lecsípett falattal meg is dobtam. Asztal alatt is megrugdostam volna, de nem értem volna el rendesen a lábait.
- Fingom sincs mit jelent az a p betűs szó, de hogy nem kedvelnek téged az kurva élet. Persze rád mosolyognak, megveregetik a vállad, hogy még véletlenül se kezd itt karatézni, de amint elfordulnak már szemüket forgatják. És ha kikerülsz egy percig sem fogják keresni a társaságod. Mert egy rohadt kamu gép vagy! - morogtam neki halkan, amíg figyelmem el nem terelte valami más.
- Akkor a nyilaiddal együtt tévedtél el, mert itt semmi keresni valód. - jelentette ki a doktornő, noha maximum enyhe idegességgel, semmint, hogy hagyja felül kerekedni ezen dolgokat, már amúgy is hozzászokott az problémásabb esetekhez.
- Aham. - hümmögött a mesére, bár úgy tűnt egy percig sem vette be. - Nem azért vagy itt, hogy túl gyógyszerezd a betegeket. Talán, ha nem rögtön a nyugtatókhoz nyúlnál, vagy ijesztgetnéd a betegeid, még mindig tiszta lenne a ruhád. - tette hozzá rosszallóan, de igazán nem is akarta feltartani Ethant, mert abban bízott, hogy így legalább megunja és lelép. A betegek is pletykálnak, és talán még rosszabb dolgokat is, mint ami a valóság, lévén, hogy sokuk amúgy is képes elefántot csinálni a bolhából a tévképzetei miatt.
Vigyorogva és olykor elkuncogva hallgattam Travis-t, bár engem nemgyőzött meg.
- Te totál lökött vagy... - csóváltam a fejem. - Az aurám ép és egészséges, a tiéd pedig hamarosan füstölni és lángolni fog, amíg el nem hamvadsz. - bólogattam mosolyogva, oldalra biccentett fejjel. Mert ez bizony így lesz. Az sem érdekel, ha szökni próbál. Szerzek egy kanna benzint és a kórházzal együtt őt is felgyújtom a francba. Ábrándozásaim a zárkájából szökött doki zavart fel, aki úgy tűnt, csak látszatra olyan kis szórakozott.
- Gondolom... Annyira fontos volt becsatlakoznod a kajálás nézésébe, hogy a minden saroknál megtalálható öltözőkre sem volt időd. - csóváltam fejem, majd róla az almás ital néztem, amit végül elvettem az asztalról, aztán szépen letéptem róla a szívó szálat, miközben ő is becsatlakozott mellénk. Kiböktem vele azt az ezüst papír izét és beleszippantottam. Reméltem, hogy Travis is csatlakozik a beszélgetéshez, de úgy tűnt, ő hirtelenjében visszavett a jó pofizásból. Na mi van, ha valakinek kukaca van, azzal már nem is kell jóban lenni? Pff, férfiak.
- Még is itt esz a fene... - kapom fejem mosolyogva Howie felé, két szippantás után, majd kérdésére összevonom szemöldökeim, mint aki nem érti miért nem olyan egyértelmű a dolog. Még Travis felé is elsandítottam, persze csak a hecc kedvéért. Most mit vár? Hogy lelőjem a poént? Vagy kezdjek el magyarázkodni rémülten, hogy hát nem is értem, és különben is odahaza vár engem a kis macskám? Nem is olyan kicsi az a macska, és kétlem, hogy itt létem miatt ne mászkálna az épületben.
- Hát nem nyilvánvaló? - csóválom a fejem visszanézve a fickóra, majd Travis felé mutatok. - Elloptam a csizmácskáját, amiért ő kardot rántott és bekergetett a babaházba. Mire rá eszméltünk, már itt ébredtünk fel. Ugye, Csizmás? - vigyorogtam Travis felé, elfojtva a röhögésem. Aztán szemeim forgatva, ha csak nem röhögtek rajta ők is egy jót, újfent beleszippantottam az almalébe és ezzel ki is fújt ez a gyerek itóka.
- Tudod itt nem az a kérdés, hogy én miért vagyok itt. Az a kérdés, hogy TE miért vagy itt? Itt velünk. Egy olyan osztállyal és betegekkel, akikhez semmi közöd. - pillantottam rá kérdőn, de jól láthatóan értve a dolgom. Oroszban is ment a csere-bere, bár ott nem is voltak ilyen lélek babusgató dokik, mint az a nő, aki még mindig némi aggodalommal figyelte Ethan-t és Travis. Viszont odaát úgy cserélgették a nem kívánatos betegeket, mint kéz alatt a drogokat. A papír munkával sem pepecseltek. Túl sok volt az őrült, hogy érdekelje a vezetőséget.
- Csak nem egy melléd való kis nővérkét keresel? - emelgettem szemöldökeim mosolyogva, persze poénkodva, mert erősen kétlem, hogy egyáltalán itt így működnének a dolgok.

Némi megrökönyödéssel hallgatom megállapítását az elképzeléseiről.
- Mármint, olyan, mint amilyennek te képzeled magad? Isten ments! Ha szörnyeteg akarok lenni, nem húzok majd álcának mennyasszonyi ruhát, hogy mindenki az ellenkezőjét gondolja, és  a végén még én is. Én vállalom magam, azt, aki vagyok. Nem húzok maszkot, nehogy lebukjak, vagy véletlenül is megköszönjék, ha segítettem is. Szörnyetegként nem fogom álltatni magam, hogy jó ember vagyok, mint te. Liam sem jó, másokra nézve, de nálad jobb. Nálad minden rosszabb is jobb. - kopogtam mutatóujjammal közben, hogy nyomatékosítsam szavaim benne. Hagytam kicsit, had szálljon magába, de azért mindig tudta hogy hozzon ki a sodromból.
- Jézusom, te rosszabb vagy, mint az itteniek többsége. Egy félnapja sem vagyunk itt, de te már az orvosodnak hívod. zakkantabb vagy, mint itt bárki más... - forgattam szemeim idegesen. Bár azért ez kicsit elgondolkodtatott. Nyugodt, amit betudhatunk annak, hogy tényleg hamar ki akar jutni jómaga viselet miatt. Viszont, látványosan védi a dokinőt. Mi van, ha ő az? A vörös királynő. Aki az energiáival sakkban tartja Travis-t még annál is jobban, mint eddig, hiszen most csupán méterek választják el.
- Ó, valóban.. - juttatta eszembe ezt az apróságot kelletlenül, de attól még a többi igaz. Meg hát hé, a nagy részét vissza is adtam neki. A következőkkel viszont sikerült annyira felhúznia, hogy az asztalra csaptam. - A nagy büdös francokat voltál te a mentorom. Viszony?! Te kis szarházi, semmilyen kölcsönösségre alapuló dolog nem volt köztünk! Átvertél! Az elejétől fogva! Te mocskos gazember, te magad mondtad! Csak hátsószándékaid voltak. Semmit nem tanultam tőled! Az egyedüli, amit köszönhetek neked, hogy most itt vagyok! De bazd meg a hálámat, te szemét láda! - néztem rá mérgesen, mert ezzel most igazán kihúzta a gyufát. Nem is szándékoztam tovább folytatni ezt a vitát, és gondoltam a hozzánk csapódó majd jobb kedvre derít, de benne még annyi életkedv sem volt, mint a konyhás nénikben.
Talán most éppen egy érzelmi hullámvasúton ültem, vagy erőteljesen próbáltam megfojtani dühöm, amit Travis okozott, mert próbáltam poénkodni, de lassan úgy érzem, hogy két Travis közé kerültem.
- Például, hogy mivel lehetne megmérgezni, ha allergiás a mogyoróra? Igen, az hasznos dolog. - mosolyogtam, miközben szipókáztam az üccsim. Egyszerre zavart és szórakoztatott a jelenléte. Gondoltam tréfás módon beavatom mesebeli történetünkbe, miként is kerültünk ide be, de csak részben volt társ a poénkodásban, az sem igazán szórakoztató.
- Nehogy már még az ő pártját fogjad. A macskák ne hordjanak se csizmát, se kardot. Gondolkodj már. Miféle őrültség ez...? Pff, te is a gumiszobában szerezted a diplomád vagy mi...? - csóváltam morcosan fejem, miközben nem rejtettem véka alá őszinte gondolataim, miszerint teljesen alkalmatlannak találom, hogy orvosként dolgozzon.
- Látogatni nem. De az általában meghívással történik, vagy anélkül, de akkor mindenki örömmel látja az illetőt, ami magáról nem mondható el, ahogy elnézem. - vonok vállat egy parányi aggodalom nélkül sértegetve. Ő sem lehet különb a többinél, és ő sem fogja vissza magát, akkor én miért tenném? - Ja, ahogy a kardiológus is, mégsem keresi a társaságunk vagy látogatja meg a csajokat a női mosdóban. - közöltem vele a tényeket, majd kicsit felé hajoltam és halkabbra vettem, mintha ez olyan titok volna. - Ha még nem esett volna le, nem szívesen látott idegen vagy. Nem leszünk se a barátaid, se a betegeid. Ő túl híres, a csizmácskája nélkül is, hogy gumiszobába zárd. - bökök el Travis felé. - Én pedig egy jótét lélek vagyok, aki miatta kell, hogy építő kockázzon. - magyarázom, miközben már a mondat felénél visszahajolok.
- Ne fáradj, csak benéztünk. - intettem neki, hogy már mehet is, én pedig lusta voltam felkelni az asztaltól, hogy kidobjam a dobozt így onnan dobtam egy csontnélkülit a kukába.
- Egyébként meg... miért nem a te "klienseiddel" foglalkozol, ha ilyen sok a szabadidőd? Vagy már mind megölted őket? - pöcköltem Travis felé a morzsákat addigis lefoglaltságképp.

Kérdőn vontam fel egyik szemöldököm, mikor megmoccant a székben és közelebb hajolt, és ha elég gyors voltam még egy kisebb taslit is tudtam neki adni. Ha nem, akkor sincs semmi baj. Idővel elkapom és akkor lesz neki csak igazán jaj.
- Csak utánad, te szarházi... - reflektáltam rá visszább fogott hangnemben, bár már így is egy hajszál választ el attól, hogy a torkának ugorjak és engem csukjanak a nyugi szobába. Az ideiglenes jókedvem, mégha visszatérő is volt olykor-olykor válaszai mindig rontottak rajta. A brownie-t majszolgatva hallgattam, már-már undorodó grimasszal "kifogásait".
- Nem, nem kell! Mi a szar... a falra kenéssel a maradék józan eszed is elvesztetted, vagy kint hagytad a váróban a tököd? Úgy beszélsz, mint egy beletörődő, szarrágó, lusta, elkényeztetett kis senki. Bezzeg a nálad gyengébbeket nem félsz megverni! - böktem itt magamra, mert azért lássuk be, nem egyszer jól ellátta a bajom, anélkül, hogy én komolyabb sérülést okoztam volna neki. Oké, megharaptam... na bum, egy ujj. Még mindig maradt volna belőle elég.
- A törvényeket miért nem fogadod el, hah? Miért avatkozol bele az utcán történtekbe, önbíráskodva, egy kurva jelmezben, hm? Miért nem fogadod el a hülye fejeddel, hogy ami nem tied az nem a tied, anélkül, hogy ellopnád, huh? Szarságokat beszélsz, mert egy egoista farok vagy, aki szarik a nagyobb hatalmaktól. Gyávább vagy, mint bárki más ezen a Földön. - böktem felé mérgesen. - Bárcsak előbb hittem volna Vigyorinak, bárcsak kinyírtalak volna, amíg aludtál. Meg kellett volna tennem! Rühellek! - sziszegtem a fogaim közt, és ha most lett volna nálam kajás tálca - ami szerencsénkre nem volt - biztos pofán vertem volna vele. Lemerném fogadni, hogyha azt mondanák neki, hogy nyalja fel a szart a padlóról azt is megtenné, mert már "elfogadta" az itt létet. És komolyan ez a pali jutatott ide...? Elképesztő... És ha ő még nem lett volna elég...
- Te most alátámasztottad a meglátásom? - kérdeztem összevont szemöldökkel a dokira nézve. - Attól tartok te sem lehetsz különb Jeffrey-nél. - csóváltam fejem szám húzva. Visszavonom, ha lenne tálcám, előbb őt verném agyon vele. Én meg még meginvitáltam magunkhoz. Nem is igazán értettem, mire céloz a fickó a kutyával meg az öltönnyel, de nem is boncolgattam a témát, mert már most úgy éreztem, hogy mentem kifolyik az agyam a társaságuktól.
- Hát az biztos, hogy még belé is több empátia és segítőkészség szorult az ajándékaival, mint beléd a diplomáddal... Inkább menj sintérnek, a pszichopaták amúgy is állatkínzással kezdik. Ez itt még neked magas ló. - mutogattam neki hüvelyk ujjammal a kijárat felé, hogy el lehet menni, mert ide ő még nagyon kevés és inkább csak bosszantó. Szemeim forgattam. Még mindig itt van?
- Helyes, és lécci csapd mellé a felmondási leveled is. - néztem rá egy bájos mosoly kíséretében, ami láthatóan erőltetett volt és amint elfordítottam irányából fejem, le is olvadt arcomról. Mikor végre felkelt, magamban hálát adtam az égnek, de a puszira azért bemutattam neki, és ahogy tekintetemmel követtem, míg elhagyta az étkezőt, láttam, hogy Love sem örült jelenlétének. Aztán morcos ábrázattal a velem szemben ülőre néztem.
- Mi van, még mindig itt vagy? Keress magadnak barátibb társaságot, seggfej... - keltem fel az asztaltól, és elhaladva mellette egy kézzel felborítottam az italát bosszúból, amiért... létezik. Bár azt nem tudtam merre is mehetnék az étkezőben, csak ott nem akartam maradni. Viszont szerencsére addigra sikerült mindenkinek megennie a kajáját, így Love végül felemelte hátsóját és szólt nekünk és az ápolóknak, hogy még egy kis időt eltölthetünk a társalgóban, aztán gyógyszert osztás és a nap további részét mindenki a szobájában fogja tölteni.
Miután ismét libasorban elhagytuk az étkezőt, és teljessé vált a létszám is, illetve a pánik beteg fickó is úgy, ahogy rendbe jött, visszamentünk a társalgóba, és egy időre megint mindenki lefoglalhatta magát. Pár percre még a dokinő is eltűnt a nővérablaknál, majd kicsit feszülten tért vissza, és az egyik ápolóval kezdett trécselni, miközben erre arra mutogatott, és irkált valamit az egyik aktába.
Jó magam morcosan bevonultam a szobába, mert az senkinek sem volt tilos és mivel most épp a szobatársam sem volt bent, örültem, hogy kicsit csend van és egyedül lehettek. A tiszta és beágyazott ágyhoz csoszogtam és mint aki egész nap dolgozott volna, hulla fáradtan, hassal belezúgtam.
- Elegem vaaaan... - morogtam halkan a párnába.

Miután vissza tereltek minket a társalgóba, Dr. Bell eltűnt néhány percre, ám visszatérve érezhetően némi gondterheltséggel sétált az egyik ápolóhoz, akinek úgy tűnt fontos dolgokról magyaráz. Annyira, hogy a közelükben lévő ápoló is felfigyelt rájuk és közelebb ment, így őt is beavatták, illetve néhány perccel később egy férfi orvos is megjelent szintén egy aktával a kezében és vele egyenlőre be is zárult a körük, ahogy nagyban vitattak valamit. Az éppen a betegeket figyelő ápolók is olykor feléjük sandítottak, de mivel valakinek a bolondokra is figyelni kell, így ők nem mozdultak el a helyükről. Hasonlóan voltak vele, mint Travis, hogyha rájuk is tartozik, úgy is beavatják. Miközben pedig ment a tanácskozás Love olykor elnézett, illetve mutogatott Travis felé.
Az ápolók végül visszaálltak helyükre, a férfi orvos pedig elhagyta a társalgót, míg Love az ügy megoldatlansága miatt kissé feszülten mászkált föl-alá az aktát lapozva, ám végül csak lehuppant Travis mellé.
- Sikerült elérnem a nyomozót, akinek megadta az elérhetőségeit és alátámasztotta történetének bizonyos részeit, amelyeknek szemtanúja volt állítása szerint. Azt is felajánlotta, hogy behozza a korábbi aktákat, ám azokat vissza kellett utasítsam ugyanis, mégha hasznosítani is tudnánk a benne szereplőket, egy hosszú bírósági tárgyalás venné kezdetét, mivel azok az adatok egy tőlünk független országból valóak, amiket újra át kell vizsgálnunk, ez pedig akár évekig is el tarthat. De még akkor sem biztos, hogy emiatt kényszerkezelésekre ítélnék, mivel a mostani aktája szerint eddig szinte teljesen tünetmentesnek találták. Leszámítva a mait. - magyarázta, ám bár úgy tűnt van ennél nagyobb gondja is, mint a régi akták újra vizsgálása.
- Amit bizonyosan mondani tudok Gyda helyzetéről, hogy az itteni orvosi aktája szerint valóban szednie kellene kétféle gyógyszert is, többek között klorpromazin a skizofrénia tüneteire, viszont... - és itt megállt egy pillanatra, akaratlan is nyomatékosítva a következőket. - ...Gyda terhes. Így nem csak a kezeléseket nem kaphatja meg, de ha csak nem dönt úgy, hogy elveteti, már ha még lehetséges, de ezt most vizsgáljuk, a lényeg, hogy amíg várandós, a pszichiátrián sem tarthatjuk. Ez a törvény. Pláne, ha nem is mutatja a paranoid skizofrénia tüneteit, amiket... itt eddig nem igazán láttam. A terhesgondozás alatt figyelemmel kísérhetjük az ő és a babája állapotát, de ennél többet nem tehetünk. Sajnálom... - nézett némi csalódottsággal Travis-re, és sejtette, hogy a férfi még nála is csalódottabb lehet most.
- Szóltam róla a nyomozónak is, bár igazán semmit nem mondott rá. Viszont nem sokkal utána az ön ügyvédje is felkeresett. Minden bizonnyal értesült a helyzetéről és nem túl finomkodva közölte, hogy kihúzza a lábunk alól a talajt, ha nem engedjük ki, szóval... hamarosan megírjuk a papírjait és távozhat is saját felelősségre. - tűrte le zavartan tincsét, mert bár neki semmi köze nem volt a dologhoz, mint szimpla itteni dolgozó, még is őt teremtette le az ügyvéd. - Persze csak, ha úgy nem dönt, hogy még marad. - tette hozzá, bár úgy vélte nincs miért maradnia a férfinek, pusztán felajánlotta a dolgot. - Gyda még nem távozhat, ma még biztos nem, de ha elvégezték a vizsgálatokat és mindent rendben találnak, őt is haza engedjük a saját felelősségére.
Én mindeközben mit sem sejtve szépen be is aludtam.

Nem kicsit meglepte a doktor nőt Travis szinte teljesen közömbös reakciója a rossz hírek hallatán. Azt gondoltam minimum csalódott lesz, de kinézte volna belőle, hogy az elmondottak alapján esetleg még ideges is, hiszen konkrétan gyilkosnak írta le a lányt, aki jelenleg is veszélyes mindenkire. Nem tudta hová tenni a férfi visszajelzését, azt meg pláne, ami ebből bontakozott ki. Mintha egy pillanatig sem érdekelné már az, amiről eddig beszélt. Elbizonytalanodik a férfi mentális egészségében is, ugyanakkor kötve van a keze, mert a tanács is elrendelte az elengedését, hiszen senki sem akar pert a nyakukba, pláne nem azokkal az összegekkel, amikkel az ügyvédje dobálózhatna. Zavarba jön a kérdéstől és a magyarázkodástól is, ahogy annak elutasításától is, hogy valaha is legyen köztük bármi. Nem azért, mert ne volna neki szimpatikus Travis, ha nem, mert nem tartja egészségesnek - pláne ezek után - illetve a háta közepére nem kívánná azt a hír hátszelet, amit akkor kapna, ha valaki meglátná vele. Pironkodva neveti el magát Love, mielőtt válaszolna, de ebből már szinte előre tudni, mit fog mondani.
- Nézze, Travis, ez... nem igazán alkalmas pillanat... - kezdett bele, majd egyből folytatta is, ahogy újfent hátra tűrt egy kósza tincset füle mögé, miközben próbálta összerakni fejében a gondolatait. - Mármint sajnálom, de nem lehet. Van valakim. - pillantott el egy röpke percre, de nyilvánvaló volt, hogy hazudik, csak nem akarja egyiküket sem kellemetlen helyzetbe hozni. - De pácienssel amúgy sem találom etikusnak, később se, mert ez így... nonszensz... - mentegetőzött, de annyira, hogy mielőbb szeretett volna kitérni ebből a kellemetlen szituációból. - Most mennem kell, öhm... akkor megírom a papírjait, és maga mehet is. - kelt fel sietősen, majd ott is hagyta a férfit, hogy mielőbb nekiállhasson a papírmunkának.
Akárhogy is döntött a későbbiekben Travis, engem csak másnap késő délután engedtek el, miután felvilágosítottak a helyzetemről. Igazából nem ért meglepetés, ami a terhességet illeti, hiszen ezért léptem le a főnökömtől, viszont azt álmaimban sem gondoltam, hogy ezáltal egy fajta védelem alatt állok, hiszen nem csak bezárni nem zárhatnak be, de gyógyszereket sem kell szednem, ami a poronty a hasamban van. Alapvetően elakartam volna vetetni, mert hát... ez macera, energia, idő és nekem jobb dolgom is van, mint növeszteni a hasam. Így azonban előnyömre kovácsolhatom a dolgot. Nem tudom, hogy Travis keresett e, de én már nem mentem a konditerem közelébe. Persze megakartam ölni őket, de attól tartok, ez jelenleg nem megoldható. Szóval jobb híján máshová kezdtem el edzeni járni, míg lehetett, és igyekeztem továbbra is a céljaimra koncentrálni.