Don't speak, I know just what you're sayin' so please stop explainin'. Don't tell me 'cause it hurts, don't speak, I know what you're thinkin', I don't need your reasons. Don't tell me 'cause it hurts.
Szeretnék a jelenre és a jövőre fókuszálni, az előttünk álló akadályokra koncentrálni, de Gabriel társaságában nem tudok nem gondolni a múltra. Nem akarok itt leragadni és a régi időkön, az elszalasztott lehetőségeken merengeni, egy olyan fejezet lapjait az ujjaim közé venni, amit már lezártnak tekintettem. De most itt vagyunk, és a múlt emlékei akaratlanul is visszakúsznak a jelenbe. Gabriel anyjának, annak a kedves, csupa szeretet nőnek az említésére összeszorul a szívem. Ő az apjának teljes ellentéte, és sokkal jobbat érdemelt volna maga mellé, mint az az ember. Sosem értettem, hogy köthettek ki egymás mellett, de lehet, hogy Gabriel apja sem volt mindig egy szörnyeteg. Egy pillanatra Gabriel tekintetét keresem, de ahogy hozzám intézi a szavait és szép lassan eljut a tudatomig, mit is mond valójában, lehajtom a fejem és az asztal lapjára szegezem íriszeimet. Fojtogató, nyomasztó érzés fog el, egy részem szeretné tudni burkolt kérdésre a választ, a másik felem viszont nem. De mégis, ennyivel sikerült beleültetnie a bogarat a fülembe: ő miért engedte ilyen könnyen veszni hagyni, ami volt?
Ezúttal tudatosan teszek pontot a saját gondolatmenetem végére, mielőtt túl mélyen beleásnám magam egy olyan témába, amibe nem kéne. Nem fogunk közös nevezőre jutni. Hiába erősködik, én pedig hiába próbálom meggyőzni az ellenkezőjéről. Mindketten vagyunk annyira makacsok, hogy a saját verziónkat tekintsük igaznak.
- Jóvátenned? Neked? Gabriel… - sóhajtok egy mélyet és hitetlenül csóválom a fejem. - Neked nincs mit jóvátenned. - És erről nem szeretnék további vitát nyitni. Ő is ugyanolyan áldozat, mint Eddie vagy Sierra, akik váratlanul lesznek bedobva a mélyvízbe. Ha itt bárkinek is jóvá kéne tennie valamit, az én vagyok. Azt még nem tudom, hogy fogom megtenni, vagy hogy egyáltalán jóvá lehet-e tenni egy ekkora hazugságot és azt, hogy ilyen helyzetbe hoztam magamon kívül három másik embert, de ha van rá mód, én biztosan megtalálom.
Komolyan szeretnék meghúzni egy határt, amit nem lépünk át; ha Gabriel gondoskodni akar a fiáról, nem fogom megtiltani - persze észszerű keretek között -, nem fogom megint kizárni az életünkből, de ahhoz ragaszkodom, hogy a jószándéka és a segítőkészsége Eddie-re terjedjen csak ki. Ő többet érdemel annál, ami eddig neki jutott, és Gabriel segítségével talán nem is kéne a jövőben annyira megküzdenie mindenért. Az egyetlen, amit fel tudok hozni érvként, ami végre pontot tehet ennek a vitának a végére, az Sierra. Egész biztos lesz köztük veszekedés Eddie miatt és miattam, azt viszont nem akarom, hogy Gabriel irracionális jótéteménye olaj legyen a tűzre. Ha nem róla lenne szó, akkor is nehezen fogadnék el bárkitől bármiféle segítséget, de róla van szó és nem másról. Szeretném tartani a tisztes távolságot tőlük, nem beférkőzni a hétköznapjaikba a kelleténél jobban. Viszonylag gyorsan megbánom Sierra említését, a Gabriel arcára kiülő közöny rosszabb, mint a veszekedés. Szótlanul kezdek bele a meghozott fogásba, és hosszú percekig nem is szólalok meg. Néha felpillantok a tányérról, mintha mondani akarnék valamit, de aztán ugyanolyan csöndben folytatom az evést. Már majdnem az utolsó falatoknál járok, amikor végleg megelégelem a ránk telepedett, feszült némaságot.
- Nem akarok veszekedni - motyogom olyan halkan, hogy Gabriel hallhassa csak. - Főleg nem veled. - Most már nem kerülöm a tekintetét, tudatosan keresem azokat a melegséget árasztó barna íriszeket. - Vagy ez mostantól mindig így lesz? - kérdezem teljesen tanácstalanul, bár inkább csak hangosan gondolkodom, hiszen egy ilyen kérdésre senki nem tudna pontos választ adni. Most kezdem érezni magamon, mennyire fáradt vagyok, pedig még csak alig huszonnégy órája kezdődött az egész, és még a nehezén túl sem vagyunk.
“Kinda caught in the in between, sounds cliche, it's not you it's me, oh. Seeing red while I'm seeing green, yeah I know. You can't go fast when you're going slow, can't fall in love if you can't let go. How do I know if I don't know, if I never knew what's right or wrong”
A tegnapi veszekedés óta minden porcikája átrendeződött, és minden egyes sejtje hibáztatja saját magát, amiért nem volt ott. Persze, nagyon is egyszerű volna mindenért Perlát okolni, hiszen eltitkolta előle a fia létezését, és ezért nem lehetett jelen, ez mégis annyira hamisnak, hazugnak, és kicsinyesnek tűnne Gabriel számára, hogy egyszerűen szóba sem kerülhet nála. Nem tudnak változtatni azon, hogy ez így történt, ahogy azon sem, hogy Perla sem kereste őt az évek során, pedig annyira egyszerű a képlet mindkét fél részéről. Gabriel nem kereste, mert tartott tőle, hogy ha ismét beleszeret a másikba, akkor nem tudja majd elengedni; mondhatná, hogy annyira könnyen, mint először, de ez nem lenne igaz, mert az első sem volt könnyű egyáltalán. Perla pedig azért nem kereste, mert nem akart szembenézni az igazsággal, és ezt nem feltétlenül Eddie-re érti; ott volt egy férfi, aki nem akarta volna az egyetlen dolgot, amiért Perla akkor már élt. Ennek vagy így kellett történnie, vagy sehogy máshogy nem tudott volna. De attól még felemészti a gondolat, mennyire nehéz lehetett Perlának egyedül, férfi támasz nélkül, Eddie-nek pedig apa nélkül. Hibáztathat bárkit érte, a végeredmény végül is az, hogy nem volt jelen, ezt pedig nagyon nehezen viseli, de ennél jobban nem tudja szavakba önteni, mert sem a hely, sem az idő nem alkalmas rá talán. Vagy, csak még ő nem áll készen kitárni a lelkét a másik előtt, mert ahhoz érzelmek kellenének, hogy társuljanak, ő pedig épp elnyomni akarja a tudatalattijába az egészet. Mi sem jobb indikátor erre, minthogy hallgat a másik szavait követően, és csak ingatja a fejét. Nem hibáztatja azért, mert titkolózott előtte, gyermekként, nőként nem annyira fekete és fehér ez az egész, mint ahogy igyekszik neki Perla lefesteni ezt. És azért sem hibáztatja most, hogy nem érti, mi játszódik le Gabrielben. Egyikük sem érti, min ment a másik keresztül, és lehet, Gabriel áll annak az útjába, hogy tiszta vizet tudjanak önteni a pohárba. Egy ideig nem zavarja a csend, csak igyekszik enni a fogásból, amit elé tettek, de hamar rá kell jönnie, hogy nem erre vágyik, és nem erre szeretne haladni. Valóban nem esett jól neki, amiért Sierrát hozta fel érvként a másik, mert a maga módján éppen elég nagy harcot fog megvívni vele, és nincsen szüksége nehezítő, lelket terhelő körülményekre senkitől, főleg nem Perlától. De ahogy a csend hagyja a gondolatait elszabadulni, kezdi érteni, mire gondolt a másik valószínűleg, és ahogy Perla ismét megszólal, leteszi a villát és a kést a tányér két oldalára. - Nem mindig. - Mondja, és bár mosoly még nem kúszik a vonásaira, azért már nem annyira közönyös, mint most néhány percig volt. - De talán nem hazudok, ha azt mondom, túl sok ideig csináltuk egymás nélkül, hogy egyszerűen menjen egymással. - Gabriel a saját életére gondol, Perla esetében pedig a gyermekük nevelésére. - Mások idő közben döntenek fontos kérdésekben, nekünk most kellene, tizenhét év után. - Hosszú percek után most először keresi ő is a másik tekintetét, és olyan hamar találja meg, hogy maga is meglepődik rajta. Kezdi megérteni, hogy milyen egyéb nehezítő tényezők vannak jelen kettejük között, egyelőre a saját részére gondolva, és kezdi látni, mennyire rossz is a helyzet valójában, a saját érzéseit illetően. Nem csak Eddie miatt veszekednek, és ő már kezdi látni ezt. - Én kész vagyok szembenézni mindennel. - Perla számára úgy tűnhet, a veszekedésekre gondol, Gabriel azonban tudja, ez most egy kicsit több mindennek szól.
Don't speak, I know just what you're sayin' so please stop explainin'. Don't tell me 'cause it hurts, don't speak, I know what you're thinkin', I don't need your reasons. Don't tell me 'cause it hurts.
Sokkal egyszerűbb lenne, ha Gabriel is engem okolna az elmúlt tizenhét évért, az elszalasztott időért, a titkokért, a veszekedésekért, a mostani kellemetlen helyzetért, a sebekért, a jövőbeli kihívásokért és az életünk felfordulásáért. Általában kerülöm a konfliktust, nem szeretek konfrontálódni, nekem ez nem megy. De most jó lenne egyedül elvinni a balhét. Akkor nem kéne még azzal is szembenéznem, hogy saját magát is okolja, jóvá akar tenni valamit, amiről még csak fogalma sem volt, kárpótolni akar, és azt hiszi, ez részben az ő hibája is. Így is mardos a bűntudat, amiért sokáig egy hazugságra építettem az életemet és Eddie életét, de azt már nagyon nehezen fogadom el, hogy magát is okolja - és látszólag nem akar engedni ebből az álláspontból.
Az évek során én is bármikor felkereshettem volna. Lett volna rá lehetőségem, nem az idő hiányán múlt, sokkal inkább az akaraton és a gyávaságon - akarat nem volt, gyávaság viszont annál inkább. Hogy kellett volna elé állnom és a szemébe néznem évekkel később, egy gyerekkel az oldalamon, amikor ő kerek-perec megmondta, hogy nem akar gyereket? Nehéz volt elengedni őt, mert nem az érzelmek elmúlása vezetett minket az elválásig. Korán fel kellett nőnöm ahhoz, hogy meglássam és megértsem, nem mindig az érzelmek útján kell haladnunk. Ironikus, hogy később az érzéseim és félelmeim miatt nem kerestem fel mégsem. Most pedig itt ülünk egymással szemben, és ennyi évvel később sem tudom sok kérdésre a választ. Ugyanolyan tanácstalan és tehetetlen vagyok, de már nem tudok tovább menekülni.
Érzem, hogy a nyomasztó, szinte fullasztó csönd az én hibám. Átléptem egy határt, amikor Sierrát belevontam az érvelésembe, de már nem tudtam mást felhozni. Részben megtette a hatását, mert Gabriel nem erősködött tovább legalább, viszont az arcára kiülő teljes érdektelenség elkeserít. Nem akartam megbántani - megint -, csak szerettem volna pontot tenni a vitánk végére. Miért van az, hogy nem akarom bántani, mert már így is elég nagy sebet ejtettem rajta, ehhez képest minden beszélgetésünknél azt érzem, hogy igenis megbántom? Tényleg egy kis távolságra lenne szükségünk egymástól, mert ez az elmúlt két nap senkinek nem volt könnyű. Az utolsó falatok nehezen csúsznak le, egyrészt az adag nagysága miatt, másrészt a torkomban nőtt gombóctól. Nem tetszik a kettőnket övező légkör, nem akarok vele többet veszekedni, ő az utolsó ember a földön, akivel konfliktust szeretnék. Az elmúlt tizenhét évben nem tudtam róla semmit, de Eddie-n keresztül az életem része maradt, egy nagyon fontos része. És a mai napig különleges helyet foglal el a szívemben.
- Fogalmam sincs, hogy csináljuk együtt. - És ez most nem kifejezetten Gabrielnek szól, ha más ülne velem szemben, akkor is hasonlóan tanácstalan lennék. Próbálok nyitottan hozzáállni a jövőhöz és ahhoz, hogy nem egyedül én fogok Eddie-vel kapcsolatos dolgokról dönteni, de tizenhét év megszokását nehéz lesz levetkőzni.
- Én már nem tudom - ingatom a fejem jobbra-balra. - De már nincs visszaút, jöjjön, aminek jönnie kell. - Próbálok magamra erőltetni egy halvány mosolyt, mintha látnék bármi pozitívat a ránk váró időszakban, pedig egyelőre csak a fekete felhők gyűlnek körénk. Mindenesetre muszáj lesz most már lépnünk, lassan nyakig benne vagyunk a dologban, már nincs lehetőség kihátrálni. Ezzel a tudattal az utolsó néhány falattal is megbirkózom végül.
“Kinda caught in the in between, sounds cliche, it's not you it's me, oh. Seeing red while I'm seeing green, yeah I know. You can't go fast when you're going slow, can't fall in love if you can't let go. How do I know if I don't know, if I never knew what's right or wrong”
Bárkinek sok lenne ez a két nap, és valahol azt érzi, még egész emberien képesek helyt állni olyan nyomás alatt, ahol egyébként összeroppanni lenne ildomos. Egyre több a kusza gondolat a fejében, és olyanok is felbukkannak, amiknek látszólag semmi értelme nincsen, most még biztosan nem, és talán ezért sem képes annyira elfogadni, amikor meg akarja kötni Perla a kezét. Az étel íze most nem olyan, mint amilyen lenni szokott; ezt a helyet ahhoz az élethez köti, amit eddig élt, és aminek már csak nyomokban látja a jelenlétét, és mivel egy ideig kerüli a másik tekintetét, valahogy semminek nincs pár percig értelme. Az ízek nem olyanok már, a légkört mintha nem ismerné, de amikor erőt vesz magán, és megtalálja Perla tekintetét, akkor az egész káoszon keresztül valahogy egy valami mégis biztossá válik, és az ő. Minden fáradt vonáson túl értelmet lát benne, és most jelenleg csak benne, amitől úgy érzi, kezd becsavarodni. Ez csak a stressz és a nyomás, Gabriel pedig igyekszik az újonnan felfedezett érzései ellenére mindent visszapakolni a helyére. Lehet nem a legjobb ötlet, hogy most itt esznek, és az sem, hogy ma este le akarja ültetni Sierrát, de az sem lenne túl korrekt a részéről, ha várna még napokat. Hiába tudna kicsit megnyugodni, és biztonságosan a helyükön tudni az össze-vissza tekergő gondolatait, a menyasszonya azt érezné, hogy eltitkolta előle ezt a fontos információt, és elkönyvelhetné, hogy többet gondoljon bele annál, mint ami ez az egész. Nem hibáztatná azonban érte, mert még ő sem tudja a jelentését annak, ami történik, mert a sors fintorához kissé erős, ami ebben a két napban történt, viszont más meg ugye nem lehet. Mikor legközelebb leteszi az evőeszközöket, akkor már igazából végzett a fogással, és megissza még a maradék bort a pohárból, mielőtt ismét Perlára emelné a tekintetét. - Meg kell majd tanulnunk, azt hiszem. - Fűzi hozzá a szavaihoz a saját gondolatait, és ha lenne rá eszköze, bármit megtenne azért, hogy Perla kétségeit eltörölte a föld színéről. Közben pedig úgy gondolja, szükséges az, hogy kicsit elvesszenek, mert csak innen tudnak majd rátalálni arra az erőre, ami kelleni fog a jövőjükhöz, és még ahhoz a rengeteg veszekedéshez, ami mindkettejüket körbe fogja ölelni, fojtogató módon, mert ez valóban senkinek nem lesz egyszerű. Neki Sierra lesz nehéz feladat, Perlának, és később Gabrielnek is meg kell küzdeniük Eddie-vel, és őt azért kicsit elszomorítja, hogy egy szép dolog ennyi fájdalmat fog okozni, és ennyi embernek. Az anyja hívő asszony volt, és még az is a mai napig, így ő most biztosan azt a tanácsot adná, hogy isten nem ad olyasmit, amit nem bírnak el. Gabriel nem követte őket a hitükben, neki csak a tanítások emlékei maradnak meg mostanra, de ha valamiben hinni akarna, ebben kellene, nem? Egyszer csak jobb lesz, valahogy, valamikor. - Nem leszel egyedül, Perla. - Mondja még biztatásképpen, és természetesen annyira komolyan gondolja, mint amikor először mondta, és amikor megígérte, hogy ott lesz vele, amikor elmondja a fiuknak, mi a helyzet. Hozzá akarja tenni, hogy most már nem, de nem akar félreérthetően fogalmazni olyannal kapcsolatban, amit igyekszik visszaszorítani oda, ahol ennyi ideig időzött, és amiről most még úgy gondolja, mindent csak elrontana. - Még mindig nem engeded, hogy hazavigyelek? - Kérdezi egy fáradt mosollyal az arcán, mert Perla, amikor igyekezett őt lerázni, elég kategorikus volt ezt a témát érintően. - Nem akarok erősködni, de akkor hívnék neked egy taxit. - Egészen gyorsan képes egyébként tanulni a saját hibáiból, és most már nem akarja magát ráerőltetni Perlára, és csak reménykedni tud benne, hogy legalább egy taxit elfogadna, mert azt nem fogja engedni, hogy tömegközeledéssel jusson haza.
Don't speak, I know just what you're sayin' so please stop explainin'. Don't tell me 'cause it hurts, don't speak, I know what you're thinkin', I don't need your reasons. Don't tell me 'cause it hurts.
Szeretnék elbújni, hátat fordítani mindennek, ami rám vár, és elvonulni a világ elől egy olyan eldugott zugba, ahol rajtam kívül nincs semmi, ahol senki nem talál meg, ahol egyedül lehetek egy kicsit a gondolataimmal, még akkor is, ha ezek mérgezőek. Ha egyedül lehetnék és nem lenne itt semmi kötelességem, ha létezne az a zug, ahova vissza tudnék vonulni egy időre, talán tisztába tudnám tenni saját magammal a gondolataimat és érzéseimet, meg tudnám fogalmazni magamnak, ami végbemegy - nem csak a történések, nem csak az előttünk felsorakozó akadályok, amiket meg kell ugranunk, hanem ezt a szorító, fojtogató érzés a mellkasomban, a gombóc a torkomban, és az a furcsa, mágneses aura, ami körülveszi Gabrielt és a kelleténél erősebb hatással van rám. A csönd segít rájönni arra, hogy itt már nem csak arról van szó, hogy Eddie haragjával meg kell küzdenem, le kell csillapítanom valahogy, teret kell adnom neki, és akár tetszik, akár nem, egy ideig az ő játékszabályai szerint kell majd játszanom. Már nem csak arról van szó, hogy Eddie életének szereplője lesz az apja. Gabriel az én életemben is ott lesz, és egyelőre nem tudom, ezt hogy fogom kezelni. Nem tudom, mit fogok kezdeni ezzel az érzéssel, a gondolataimmal, a szívfacsaró szomorúsággal, ami rá és a közös emlékekre visszagondolva elfog, a megbánással és a bűntudattal, és azzal, amit nem akarok magamnak sem beismerni, mert egyszerűen nem érezhetem azt, amit olyan nehéz magamban elnyomni. Ezzel egymagában nehéz megbirkózni, a fiammal való összetűzés közepén pedig hatványozottan kihívás lesz.
- Muszáj lesz - értek egyet Gabriellel, hiszen más mód egyszerűen nincs. Állítólag mindig van az embernek választása, mindig van egy másik út, mindig mindenre van más mód. De ha ebbe belevágunk és rálépünk erre az útra, onnantól kezdve nem lesz más választásunk. Nem lesz egyszerű beletanulnunk az új szerepünkbe - mert most nem csak Gabrielnek kell megtanulnia, hogy viselkedjen apaként, nekem is sokat kell majd fejlődnöm -, de a kényszer nagy úr. Rögös lesz az út, lesz benne sok csalódás, hangos szó, kudarc és balhé, ez szinte biztos. De ha ezek szükségesek ahhoz, hogy eljussunk arra a pontra, ahol egészséges kapcsolatot tudunk kialakítani, akkor szembe kell néznünk mindezzel.
- Tudom - bólintok halványan mosolyogva. És most már el is hiszem, hogy nem leszek egyedül. Egyedül nem is tudnám és nem is akarnám végigcsinálni. Gabriel megnyugtató szavai a kétségeimet valamelyes elhalványítják. Ha jön is az a lavina, együtt nézünk vele szembe. És ha ő mellettem lesz mindenben, akkor én is mellette leszek. A maradék pár falatot leküzdöm és a borospoharat is kiürítem végezetül. A kérdésére csak ingatom a fejem; nem szeretném, ha látná, milyen környéken lakunk, de a taxit ezúttal elfogadom.
- Rendben, akkor azt megköszönöm, ha hívsz egy taxit. - Ő sem erősködik tovább, hogy haza akar vinni, én sem makacskodom már annyira, hogy megoldom egyedül a hazautat. Mindketten engedünk abból a szorításból, amihez annyira ragaszkodunk, és csak bízom benne, hogy a jövőben a nagyobb döntéseknél is képesek leszünk mindig megtalálni a köztes utat.
Kezdőlap
